Elég, ha az egyik szülő alkoholista, ahhoz, hogy életre szóló sebeket ejtsen a gyermekén, még az sem kell, hogy agresszív legyen, és baltával kergesse a családját, amikor kirúg a hámból. Nem kellemes téma, de beszélni kell róla, mert túl sok gyerek nő fel ilyen diszfunkcionális családban.

 

Ha egy olyan felnőttel beszélgetünk, aki alkoholista szülő mellett nőtt fel, akkor szinte biztos, hogy úgy nyilatkozik a gyerekkoráról, hogy lebecsüli az alkoholizmus jelentőségét. Lehet, hogy ez a tagadás miatt van vagy csak a vágy munkál benne egy normális gyerekkor után, amiről a szülei miatt lemaradt, és amit már nem pótolhat.

Sharon Martin pszichoterapeuta, akinek a szakterülete a függőség és perfekcionizmus, azt tapasztalta a pácienseinél, hogy az alkoholisták gyermekeiben közös lelki problémák fedezhetők fel felnőttkorukban. Nem hagyhatják a gyerekkorukat egy lépéssel maguk mögött, amikor elhagyják a szülői házat, a sérüléseiket viszik magukkal tovább, egy életen át. A szakember összeszedte röviden, hogy mit érdemes tudni, milyen hatással van a gyerekekre hosszútávon az alkoholista szülő.

9 lelki probléma, amit az alkoholisták gyerekei túl jól ismernek

Meg Ryan egy alkoholista édesanya és feleség szerepében a
Ha a férfi igazán szeret... című filmben

Ilyen az élet egy alkoholista szülő mellett

 

A gyerekek a szülők példájából tanulnak, így az érzelmek kimutatását, feldolgozását, konfliktusok megoldási módjait vagy épp a párkapcsolati mintákat is a szüleiktől veszik. Felnőttként pedig ezek alapján választanak társat, lesznek szülők, és úgy állnak a munkához, ahogy azt anyától és apától látták. Az alkoholisták gyerekei a mintáik miatt felnőttként gyakran küzdenek szorongással, depresszióval, társfüggőséggel és anyagi kiszolgáltatottsággal.

Persze nem ennyire egyértelmű, és nem húzható rá egy séma mindenkire, mert személyiségtől függően más és más menekülési útvonalakat találnak maguknak a gyerekek egy ilyen helyzetben. Az egyik előre menekül, nagyon sikeres, kötelességtudó emberré válhat, a másik lemásolja az alkoholista szülőt és ő maga is függővé válik, a harmadik pedig társfüggővé válhat, és kiköthet egy bántalmazó párkapcsolatban.

Egy alkoholista kiszámíthatatlan környezetet teremt

A gyerekeknek talán az az egyik legmegterhelőbb, hogy olyan környezetben élnek, ahol nincs rendszer, nem tudják, mit hoz a holnap, pedig kiszámítható és megbízható szülőkre lenne éppen a legnagyobb szükségük. Az alkoholisták családja túlélő üzemmódban működik, általában minden családtag lábujjhegyen jár az alkoholista körül, hogy fenntartsák a békét, és elkerüljék a labilis szülő összeomlását, esetleg agresszióját.

Sosem tudhatják, hogy mikor milyen hangulatban találják a függő szülőt, simán lehet, hogy ami még tegnap jó volt, azért ma veszekedés lesz. A stressz a mindennapjaik része, igazából sehol sem érzik magukat biztonságban, állandó nyomás alatt állnak. Mintha egy kitörni készülő vulkánnal élnének együtt.

A tagadás alap

Gyerekként nem elfogadható számukra, hogy baj lenne a szüleikkel, ezért saját magukat hibáztatják, amikor úgy érzik, hogy nincs rendben a családjuk. Önmagukkal kerülnek konfliktusba, hiszen apa és anya azt mondja, hogy ők teljesen normális család, de közben a gyerekek látják, hogy valami nem stimmel, ezért aztán azt gondolják, biztos velük és az érzéseikkel van a gond. Megkérdőjelezik a saját ítélőképességüket, és bűntudatot éreznek, amiért rosszat gondolnak a szüleikről.

9 lelki probléma, amit az alkoholisták gyerekei túl jól ismernek

Otthon őrület van

A gyerekek feltétlen szeretetre, elfogadásra vágynak, ehelyett bizonytalanságot, hazugságot, manipulációt kapnak. Emiatt bizalmatlanná, rendkívül érzékennyé válnak a kritikára és konfliktusokra, folyamatosan bizonyítani akarnak, hogy valaki végre elismerje az ő értékeiket is. Sokszor ezt úgy próbálják elérni, hogy mindent megtesznek erejükön felül, hogy boldoggá tegyék az alkoholista szülőt, ami lehetetlen küldetés, így a kudarccal minden nap meg kell küzdeniük.

Mivel gyerekként ilyen kiszámíthatatlan és kezelhetetlen helyzetben nőttek fel, felnőttként mindenkit és mindent az irányításuk alá szeretnének vonni. Párkapcsolatban nehezen fejezik ki az érzéseiket, hiszen beléjük égett, hogy milyen veszélyes az, ha véleményük és érzelmeik vannak.

Sharon Martin szerint ez a 9 jellemző általában megfigyelhető az alkoholisták gyerekeinél felnőtt korukban:

 

1. Merevség

Nem veszik túl jól a változásokat. Egy hirtelen fordulat, ami felborítja a terveiket, teljesen kétségbe ejti őket, mert úgy érzik, elvesztik az irányítást az életük fölött. Ilyenkor a jövő kiszámíthatatlanságával szembesülnek, amitől mélységesen szoronganak. Azzal tudják helyreállítani a biztonságérzetüket, ha az apróságokra – mint pl. napi rutin –koncentrálnak, ami fölött vissza tudják venni az uralmat.

2. Bizalmi problémák

Az teljesen természetes, ha nem mindenkinek szavazunk bizalmat, hiszen önvédelemből muszáj valamennyire bezárni magunkat az idegenek előtt. De az alkoholisták gyermekei túl korán, baba korukban tapasztalták meg azt, hogy a világ veszélyes hely, ahol nem számíthatnak senkire. Nemcsak másokban, magukban sem bíznak, ez pedig ahhoz vezethet, hogy nehezen építenek ki igazi intim kapcsolatot. Mellettük mindig érezni lehet egy kis távolságtartást.

3. Szégyen és magány

A szégyen onnan fakad, hogy rossznak, értéktelennek tartják magukat. Állandó titkolózásban nőttek fel, a családjukban folyton tabu témákba ütköztek, amikről nemcsak a külvilágnak volt tilos beszélni, de még egymás között sem lehetett megemlíteni. Az ilyen titkok pedig szégyenérzetet keltenek a gyerekekben, mert úgy érzik, az ő személyük az, amit elítélnének mások és ők azok, akiket könnyedén félre lehet hajítani. Ezért nem tudják elfogadni mások szeretetét, hiszen önmagukat sem tanulták meg szeretni.

9 lelki probléma, amit az alkoholisták gyerekei túl jól ismernek

 

4. Önkritika

Azt sulykolták beléjük gyerekkorukban, hogy nem szerethetők, rosszak, hibát hibára halmoznak. Olyan, mintha billogot égettek volna a lelkükbe, ezért nagyon szigorúak magukkal szemben, nem tudnak saját maguknak megbocsátani. A szüleik miatt abban a tudatban nőttek fel, hogy alapjában véve selejtesek.

5. Perfekcionizmus

Mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék a külső vagy belső kritikát. Azzal próbálják a saját értékességüket bizonyítani, hogy mindent tökéletesen akarnak csinálni, a saját káruk árán is. Az eredményeikkel sosem elégedettek, egyre magasabbra teszik a lécet, nem azért, mert a környezettől nem kapnak elég elismerést, hanem mert önmagukat képtelenek elfogadni, saját maguknak nem tudnak megfelelni.

6. Megfelelési kényszer

Borzalmasan szeretnék, ha mindenki szeretné és elfogadná őket. Emiatt sokkal többször érzik, hogy elutasítják, bántják, hibáztatják vagy ignorálják őket, mint amennyiszer ez a valóságban megtörténik. A megfelelési kényszer a konfliktuskerülés egyik formája is, hiszen azt tapasztalták gyerekkorukban, hogy a konfliktus egy feneketlen kút, amibe külső erők letaszítják őket, és amivel szemben tehetetlenek.

7. Hiperérzékenység

A hiperérzékenység, ami a megfelelési kényszerből fakad, azért veszélyes, mert ezzel képesek a saját érzéseiket teljesen leblokkolni, mert nem tudnak megküzdeni velük. Minden apró negatív visszajelzés hatalmas hullámokat gerjeszt a lelkükben, ezért biztonságosabbnak tűnik számukra, ha inkább nem éreznek semmit. A hiperérzékenységük azonban megmutatkozhat abban is, hogy rendkívül szenvedélyes és gondoskodó emberré válnak.

8. Túlzott felelősségvállalás

Kénytelenek voltak átvenni gyerekkorukban a szüleik felelősségét, amíg ők az alkoholista-társfüggő macska-egér játékát játszották. Lehettek ezek gyakorlati felelősségek, mint hogy be kell fizetni a számlákat vagy érzelmiek, például amikor meg kellett vigasztalniuk a testvéreiket anya és apa veszekedése közben. Felnőttként ugyanezt a felelősséget érzik mások érzelmei, problémái iránt, akkor is, ha nem ők okozták a bajt.

9 lelki probléma, amit az alkoholisták gyerekei túl jól ismernek

 

9. Szorongás

A gyerekkori trauma túlzott elővigyázatosságra nevelte őket. Sokszor ott is problémát látnak, ahol nincs, folyton aggódnak, úgy érzik, mintha állandóan kötélen táncolnának. A szorongás csapdába ejti őket, rögtön felüti a fejét, ha változásra lenne szükségük, beleragasztja őket a saját kellemetlen helyzeteikbe.

Ha magadra vagy valamelyik családtagodra ismertél a leírásban, tudd, hogy nem vagy egyedül. Ezeket a stratégiákat fejleszti ki magában a legtöbb gyermek, akinek függő szülei vannak, a túlélés érdekében. Teljesen érthető önvédelmi folyamat, de nem muszáj megragadni benne, szakember segítségével jól felgöngyölíthető és kezelhető probléma, amiért érdemes tenni a jobb élet érdekében.

Kun Gabi - nlcafe

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr911694959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása