A Society for the Study of Ingestive Behavior Zürichben rendezett éves találkozóján prezentált új tanulmány szerint, az állatokhoz hasonlóan, az emberek is élvezetesebbnek és kielégítőbbnek tartják a kisebb falatokból álló ételt, mint az ugyanolyan kalóriatartalmú, nagyobb falatokat. Ezért a kisebb adagokra porciózott étellel könnyebben fenntartható az ideális testsúly.  

 

Korábbi tanulmányok már utaltak arra, hogy nagyobb adagok esetén hajlamosabbak vagyunk többet enni. Devina Wadhera, az Arizona State University pszichológusa tanulmányában ezúttal a falatok számára és méretére fókuszált, mivel ismert tény, hogy az emberek és bizonyos állatok képesek megítélni az étel mennyiségét.

Ezt jól példázza, egy 1989-es patkánykísérlet, melyben az állatok T alaprajzú útvesztőjének egyik szárnyában 4 x 75 mg, míg a másik szárnyban 1 x 300 mg pelletet helyeztek el. A patkányok a 4 x 75 mg-os adagot választották, és preferenciájukat az adagok helyének felcserélése sem változtatta meg, vagyis ugyanolyan mennyiségű adagnál előnyben részesítették a kisebb falatokra osztott ételt.

A kutatók a kísérletekből arra következtettek, hogy az állatok ugyanolyan mennyiségek esetén az egyetlen pellettömb helyett jobban kedvelik a több darabból álló ételt, mivel azt valószínűleg nagyobb mennyiségűnek ítélik meg, és feltételezték, hogy ez más fajoknál, így az embernél is hasonlóképpen történhet.

Ennek tesztelésére Wadhera és kollégái 301 résztvevő bevonásával folytattak kísérletet, melyben az alanyoknak egy 82 grammos bagettet egyben vagy 4 darabra vágva kínáltak. A bagett elfogyasztása után húsz perccel, a résztvevőket meghatározott mennyiségű tesztételre invitálták, majd a maradék bagett és tesztétel mennyiségekből értékelték az elfogyasztott mennyiséget. Az eredmények azt mutatták, hogy a feldarabolatlan bagettet fogyasztók többet ettek, mind a bagettből, mind a tesztételből, mint azok, akik 4 darabban kapták a péksüteményt, aminek Wadhera szerint az lehet az oka, hogy a résztvevők egyszerűen jóllakottabbnak érezték magukat a több falatra osztott ételtől.

A táplálékmennyiség percepciójának hasonló módon történő manipulálásáról egy másik, holland tanulmány is beszámolt, ahol az étel aromájának megváltoztatásával érték el, hogy a résztvevők a kisebb falatokat válasszák, falatonként 10%-al csökkentve a bevitt kalóriák mennyiségét.

A kutatók szerint az aromakontroll és a kisebb falatok kombinációja hamarabb teltségérzetet kelt, így a módszer nemcsak az egészséges testsúly könnyebb fenntartását, de akár a fogyókúrák sikerét is elősegítheti. 

DRportál 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr115144037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása