A fiatalok már nem félnek az AIDS-től, pedig Magyarországon még mindig stigma. Mivel már nem számít halálos kórnak, kiesett a köztudatból és nemcsak a civilekéből, hanem az orvosokéból is. Miközben a fiatalok egy része éppen azért mer felelőtlen lenni, mert nem fél a fertőzéstől, addig a középkorúak néha az utolsó pillanatig is titkolják. Még az orvosuknak sem mondják el, azok pedig még az árulkodó jelekből sem jönnek mindig rá, hogy AIDS-szel állnak szemben. Magyarországon 10 végstádiumban lévő AIDS beteg közül 8 újonnan regisztrált.

 

 

Amikor egyeztettünk erre az interjúra, két fontos dolgot említett, az egyik, hogy szinte naponta diagnosztizálnak új HIV fertőzöttet, és azt is, hogy sajnos az orvosok sok esetben nem ismerik fel, ha egy AIDS beteg kerül hozzájuk. Kezdjük ott, hogy tényleg naponta érkeznek új fertőzöttek? 

Vannak olyan hetek, hogy naponta egy, sőt néha két, három új beteg vagy fertőzött is jön.

Ez elég soknak tűnik, minek köszönhető ez az ugrás?
Nem csak az új fertőzöttek éves száma az eddigi legmagasabb az elmúlt 25 évben, hanem a halottak száma sem kevés, de több az AIDS betegek száma is. Az új paciensek háromnegyed része a friss fertőzöttek közül kerül ki. A friss fertőzöttek szinte száz százalékban fiatal, 17-20-25 éves homoszexuálisok.

A melegek elég gyakran járnak szűrésre, és aki évente jár szűrésre, annál fordul elő, hogy gyakorlatilag éppen most lett pozitív tesztje, tehát tudja, hogy az elmúlt egy évben fertőződhetett meg. De több az új, már végstádiumban érkező beteg is. Ők általában középkorú, esetleg idősebb, legtöbbször szintén meleg férfiak, akik eddig nem törődtek azzal, hogy HIV fertőzöttek lehetnek vagy nem is akartak tudni róla. Ilyen esetekben az illető egyik betegségből a másikba esik, és csak véletlenül derül ki, hogy rizikócsoportba tartozik, és HIV fertőzött lehet, vagy esetleg az orvosok a kivizsgálás során gondolnak rá – bár ez a ritkább eset – és ezt követően bekerül hozzánk az AIDS betegség végstádiumának megfelelő állapotban. Ezen betegek közül kerül ki az aránylag sok halott. És sok az olyan idősebb, AIDS betegséggel jelentkező is, aki vagy nem tudta, vagy nem akarta magáról tudni, hogy HIV fertőzött - szégyelli, titkolja, a család, a gyerekek előtt, és az idő előrehaladtával már AIDS stádiumban, sokszor életveszélyes fertőzésekkel kerül be az osztályunkra.  

És azt lehet tudni, hogy a frissen fertőzöttek száma miért emelkedik?

Egészen biztos az, hogy nem csak a HIV fertőzések száma emelkedik, hanem általában a szexuális úton átvihető betegségek száma is. 25 éve jelent meg a HIV vírus Magyarországon, és az elmúlt pár évig én például alig láttam szifiliszest a betegeim között. De az utóbbi években drámaian emelkedett a szifiliszes esetek száma.

Gyakorlatilag a védekezés teljes hiánya látható a fiatalok között, hiszen tudják, hogy az AIDS már nem halálos megbetegedés, van rá gyógyszer, sokkal szabadabban létesítenek szexuális kapcsolatot. Tudni kell, hogy egy meleg párkapcsolat más, mint egy heteroszexuális, nekik általában több szexuális partnerük van. Korábban csináltunk egy felmérést, hogy milyenek a szexuális szokásaik, és ritka, ha valakinek egy éven belül csak 1-5 partnere van.

A friss fertőzött nagyon fertőzőképes, ráadásul nem is tud róla és, ha nem használ óvszert, szinte valamennyi partnerét megfertőzheti, és az adott körben konkrétan járvány alakul ki. Ez nem csak magyar sajátosság, nemrég az AIDS Világkonferencián is elmondták a cseh kollégák, hogy fél év alatt 300 új beteget találtak, és ez drámai, hiszen ez annyi, mint előtte volt összesen. De hasonló változásokat hallani a többi nyugat-európai országból is. Ugyanakkor egyes vélemények szerint Magyarországon és Csehországban várható a legnagyobb emelkedés a melegek HIV fertőzése tekintetében.

Eddig Magyarország kivételnek számított, olyan kevés volt a fertőzöttek és a betegek száma.

Közép-Európa, Szlovákia, Szerbia, Magyarország, Csehország is kivételnek számított eddig, a lengyelek is ide tartoztak, de náluk már korábban volt hasonló robbanás. Visszatérve az okokra: egyszerűen ma már nem kell szégyellni, ha valaki meleg, nem kell bujkálni, többen felvállalják és nyíltabban élnek. De ettől függetlenül azt fontos kijelenteni, hogy nem minden meleg AIDS-fertőzött. Több százezer meleg él Magyarországon, ebből csak 2000 körül van a fertőzöttek kumulatív száma, ez alacsony arány. De az is tény, hogy nálunk a fertőzöttek döntő többsége meleg.

Mi a helyzet a heteroszexuálisokkal, köztük is egyre több a fertőzött?

Nem, ott nincs változás, továbbra is jóval kevesebb heteroszexuális HIV-es eset van. 

Ennek mi az oka, hiszen több országban nagyon magas a hetero HIV-esek száma, Ukrajna bizonyos területeken a prostituáltak 95%-a fertőzött?

Na, jó, de az az intravénás drog miatt van. Magyarországon a szintetikus és szívható drogokat használják a legtöbben, mégpedig szájon vagy orron keresztül, az ilyenféle droghasználattól nem lehet megfertőződni. Heroinos eddig is kevés volt és mára kissé csökkent is a számuk, ráadásul korábban sem került be közéjük a fertőzés. Persze van egy-két kivétel. Most is van egy betegem a börtönben, aki nem meleg, hanem intravénás drogos. Hasonló a helyzet a heteroszexuálisokkal is - ha a számokat nézzük, nagyon kevés a fertőzött nő, a fertőzöttek körülbelül 10 százaléka, ráadásul csökken is ez az arány. Egyébként a HIV-es nők többsége nem prostituált, az a gyakoribb, hogy a férj biszexuális, belekerül egy meleg körbe és később megfertőzi a feleségét. 

És mi van a számok mögött? Valóban többszöröse lehet a valódi fertőzöttek száma a statisztikai adatokhoz képest?

Ez valóban így van. Mivel közel duplázódik a betegek száma, és ez azt jelenti, hogy nagy baj van, mert ez alapján sokkal több a fertőzött, mint amennyiről tudunk, akár háromszor-négyszer több lehet. Másrészt, ezt csak akkor lehetne pontosan látni, ha lennének szűrőprogramok Magyarországon, de nincsenek. Akikről kiderül, azok mind maguk mennek el az anonim szűrésekre, vagy  kötelezően kerül sor a szűrésre, mert gonorrhoeas vagy szifiliszes lett.

Anonim szűrőállomások szinte csak Budapesten vannak. De hol a többi? Hol van a vidék, Szeged, Debrecen, a megyeszékhelyek? Hol vannak azok az emberek, akik szeretnének szűrést csinálni, de nem tudnak elmenni, mert nincs erre lehetőség az otthonuk vagy munkahelyük közelében? Persze STD centrumokban és ÁNTSZ állomásokon is lehetőség van HIV teszt elvégzésére, de ez sokak számára nem vonzó lehetőség.

Ez minek köszönhető?

Egyszerűen nem foglalkoznak vele. Németországban például jól működik a Deutsche AIDS-Hilfe és az ország számos pontján vannak névtelen szűrőállomások. Magyarországon egy szűrőállomás van Budapesten, de az is hol működik, hol nem. Képzeljük el, akkor mennyi fertőzöttről lenne tudomásunk, ha normális szűrőhálózat működne.

Mennyien lennének?

Jelenleg 2200 betegről vagy fertőzöttről tudunk, szerintem 5-6 ezren vannak, hivatalosan azt szokták mondani, hogy 3-4 ezren. De a leginkább aggasztó az, amit a legelején mondtam, hogy a fiatal, friss fertőzöttök száma ugrott meg. Egy friss fertőzöttel védekezés nélküli szexuális kapcsolatot létesíteni, egyenlő a megfertőződéssel. Ilyenkor ugyanis több millió vírus is lehet egy köbmilliméter vérben és a szexuális váladékokban, szemben a gyógyszert szedő tünetmentes fertőzöttel, akinél a fertőzés veszélye jóval alacsonyabb. Ezért aggódom - ha sok a friss fertőzött, akkor itt valami baj történik. 

És hol vannak a felvilágosító kampányok? A 80-as évek végén a csapból is ez folyt.

Persze, mert mindenki félt tőle! Hiszen akkor még halálos betegség volt! Ma pedig van gyógyszer, nem törődünk vele. Sőt, a mostani AIDS Világkonferencián már arról beszéltek, hogy ma már preventíven is lehet tablettát szedni, így elkerülhető a fertőződés. De ez nem biztos, hogy jó, mert közben nem beszélünk arról, hogy használj gumióvszert, élj biztonságos szexet. Azt mondják, szedjél tablettát, nyugodtan szeretkezz gumi nélkül, és nem fogod az AIDS-et megkapni. Egy antivirális szert önmagában azért szedni, hogy ne kapjam el az AIDS-et, ezzel abszolút nem tudok egyetérteni, pláne, hogy a védettség csak 50%-os. Az más kérdés, hogy hosszú távon lassíthatjuk a járványt, de ha ezeket hallják a fertőzöttek, a betegek, hogy „csak egy tablettát kell beszednem és nem lesz baj”, akkor nem fognak vigyázni. Ha egy húszéves fiú ma megfertőződik HIV-vel, antiretroviralis kezeléssel elél még plusz 56 évet. Ha nem HIV-es, elél még plusz 57-et. Hát, kit érdekel akkor a HIV?!

Csak így ez a plusz 56 év elég sokba kerül.

A jól fejlett országokban ez sem számít, ráadásul ma már nem is igaz már. Ugyanis jönnek a generikumok. Az viszont tényleg olcsó, pár száz dollárból már egy egész évre megvan a kombinációs kezelés. Persze, ha az AIDS ma már nem is egyenlő a halálos ítélettel, attól még kellene felvilágosítás, ugyanis a fiatalok a többi szexuális úton terjedő betegségről sem tudnak semmit. Elkezdtünk ismét a HIV fertőzöttek között szifiliszre is szűrni, és egyre több pozitív teszt jön vissza. A HIV a gyógyszerekkel olyan jól kezelhető, hogy a paciensek nagy többsége nem fertőz, így, ha nem védekezik más szexuálisan átvihető betegségekkel szemben, azaz elkapja a szifiliszt vagy a gonorrhoeat.

Ráadásul ma már a családalapítás sem gond, a gyógyszeres kezelésnek köszönhetően HIV fertőzött nő szülhet is.

Minden évben születik 6-8 kisbaba HIV pozitív mamától, és szerencsére mindegyik vírusmentes. Ha a fertőzött teherbe akar esni, átállítjuk a gyógyszeres kezelését, hogy a terhesség szempontjából biztonságos szereket szedjen. A kilenc hónap alatt végig kell szednie a gyógyszert, de akár hüvelyi úton is szülhet, és a kisbaba 99%-ban egészséges lesz. Persze szoptatni tilos, de ettől függetlenül teljesen egészséges gyereket hozhat a világra. Több házaspárt is ismerek, van ahol mindkét fél, és van ahol csak az egyik HIV pozitív, de a biztonságos szex és az antiretroviralis kezelés hatására soha nem történik meg a fertőzés átvitele a házastársra.

Ha a Világkonferenciáról beszélünk, akkor mi volt a legnagyobb tanulsága?

Az egyik tanulsága sajnos, hogy egyre jobban terjed a „szedjünk megelőző tablettát, hogy ne legyünk HIV-esek”, a másik, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szűrésre. Amerikában, ha valaki kórházba kerül, automatikusan szűrik a pacienst, és vannak olyan országok, ahol minden műtét előtt szűrnek. Ez nem rossz. Ha már nem szűrűnk mindenkit, akkor legalább azt szűrjük, aki kórházba kerül, hiszen a szűrés viszonylag olcsó. A másik fontos program, hogy mindenki jusson gyógyszerhez. Az új kezelési protokollok szerint a fertőzöttek egyre koraibb stádiumban kaphatnak gyógyszert, nem kell éveket vagy évtizedeket várni, ugyanis, ha elkezdik a kezelést, megelőzhetjük az immunrendszer károsodását, valamint a páciens néhány hónap után már nem fog fertőzni. És ez olyan afrikai országokban, ahol a lakosság 20-25 százaléka fertőzött, nagyon fontos, hiszen így lassítani lehet a járványt.  

Most világviszonylatban hány millió fertőzött van?

32 millió, de ez a szám már egy ideje stagnál és már nem Afrikában van járvány góca. Hihetetlen eredményeket értek el olyan országokban, mint Botswana, Namíbia, Kenya. Ma már negyedannyi az új fertőzött, mint néhány évvel korábban. Mindenkinek gyógyszert adnak, gumióvszert osztogatnak, és meg tudják fékezni a járványt. De ezzel együtt ott vannak az új gócpontok: Oroszország, Ukrajna, Távol-Kelet. A legnagyobb járvány most Oroszországban és Ukrajnában tombol, elsősorban a drogosok között, mert rengeteg az intravénás szerhasználó. Most 1 milliónál jár hivatalosan a fertőzöttek száma, ezek többsége szinte még gyerek, és akár több millió is lehet a valódi számuk.

Említette, hogy az új betegek között több olyan is van, akik végstádiumban vannak, és sokáig nem jutott a kezelőorvos eszébe, hogy a betegük AIDS-es is lehet. A Pluss egyesület korábban azt mondta, hogy a magyar orvostársadalom 90%-át úgy kell tekinteni, hogy fogalmuk sincs róla, mi is az az AIDS. Ez valóban így van?

Van néhány olyan kirívó tünet, ami egész egyszerűen ordító a HIV-vel kapcsolatban. De annyira kikerült a HIV az utóbbi időben a köztudatból, hogy az orvosoknak nem jut eszébe ez a megoldás. Hiszen hol találkozott egy átlagos magyar orvos HIV fertőzöttel? Sehol! Volt az a pár száz beteg vagy fertőzött, most már kb. 1000 ember, de ők szinte csak ide járnak – a Szent László Kórházba –, akkor is, ha fogorvosra van szükségük, vagy vakbélgyulladásuk van, vagy szülnek. 

Magyarul, az orvosok többsége nem találkozik a betegekkel, maximum az egyetemen tanult valamit az AIDS-ről. Ezért nem ismerik fel a betegséget, akkor sem, ha a tünetek egyértelműek. Van olyan betegem, akinél éveken keresztül nem jöttek rá, hogy Kaposi-szarkómája van. Az AIDS betegeknél a candidiasis, tüdőgyulladás, a tbc, a Kaposi-szarkóma, a non-Hodgkin limfóma és az idegrendszeri kórképek a leggyakoribbak. Az orvosok többsége ma is azt gondolja, hogy az AIDS a melegek betegsége, nem jut eszébe, hogy az általa limfómával kezelt középkorú, családos férfi érintett lehet. Aztán az illető meghal, és lehet, hogy soha nem is derül ki, hogy AIDS-es volt, hiszen soha nem végeztek antitest vizsgálatot.

A regisztrált halálesetekről szóló számok sem a valóságot tükrözik. Vannak olyan esetek, amikor soha nem derül ki, hogy az illető AIDS-es volt?

Biztos vagyok benne. A pneumocystisnél általában gyanakodnak az AIDS-re, mert például egy fiatal vagy még egy középkorú betegnél is ritka a súlyos kétoldali interstitialis pneumónia. Ha felismerik, akkor ezek a betegek előbb-utóbb nálunk kötnek ki. De egy non-Hodgkin limfómánál már nem, pedig az AIDS-esek körében ez is gyakori betegség. Az AIDS-végstádiumban diagnosztizált, majd a betegségben meghalt 10 esetből legalább 8 újonnan diagnosztizált AIDS-es volt. Ők vagy sejtették, hogy fertőzöttek, de nem foglalkoztak ezzel, vagy nem is tudták és az orvosaik sem jöttek rá.

A fiataloknál már nem jellemző, de a középkorúaknál még sok olyan van, aki titkolja a homoszexualitását, és miközben családja van, időnként fiúkkal is randizik. Ők többségében soha nem mennek szűrésre, nehogy kiderüljön bármi is. Még az orvosának sem beszél erről.

Az AIDS az orvosok körében is stigma?

Az, ez egyrészt katasztrófa, mert nem beszélnek róla, másrészt nem ismerik a betegséget. Egyszerűen nem tanítják – vagy nem megfelelően tanítják. Csak néhányan vagyunk, akik ezzel foglalkozunk, minket ma már alig hívnak az egyetemekre, vagy orvostovábbképző rendezvényekre előadást tartani. Plusz sokakban azok a sztereotípiák élnek, hogy „félelmetes, félj tőle, könnyen elkapod, halálos” stb. Félnek tőle, ez így van. Nekünk is nehéz, ha olyan konzíliumot akarunk tartani, ahol egy kórházon kívüli orvost is bevonnánk, sokszor nem vállalják, mert félnek. Pedig a gyógyszerek miatt egyre tovább élnek a betegek, és sokszor nem azért kerülnek orvoshoz, mert AIDS-esek, hanem mert például csípőprotézisre van szükségük, mert ma már megérhetik ezt a kort. És szükségük van protézisre, érműtétre, rheumatológiára, nőgyógyászati, gastroenterológiai vizsgálatra, fogászatra is, így ezekkel az emberekkel előbb-utóbb találkozni fog az orvostársadalom, és nincsenek rá felkészülve.

Nekem nemrég volt itt egy komplikált traumatológiai esetem, de nem lehet mindent és mindig a Szent István és László Kórházban megoldani! Bizonyos speciális műtéteket nem tudunk itt csinálni, találkozni kell más szakembereknek is azzal, hogy igen, itt egy HIV-es ember, aki gyógyszert szed és meg kell operálni, nem kell félni tőlük, ők nem fertőznek. Az egészségügyi dolgozó alacsony rizikónak (1:3000) van kitéve, ha megszúrja az ujját HIV-fertőzött vért tartalmazó tűvel. 25 év alatt közel 40 tűszúrásos baleset történt Magyarországon – szerencsére soha, senki nem fertőződött meg.  De még mindig félnek az AIDS-esektől. Éppen ezért külön szállítjuk, külön műtjük, külön fertőtlenítjük őket. Nyugaton már 10-15 éve nincs ilyen. Nem létezik olyan, hogy AIDS-osztály, ez marhaság. Ott fekszik mindenki, ahová való. Ennek a csúcsa a börtön AIDS-részleg. Az európai uniós képviselők jönnek, a hajukat tépik, hát mi az, hogy börtön AIDS-részleg, ez súlyos diszkrimináció!? Miért kellene az AIDS-es rabokat külön kezelni? Azért, mert nálunk a többiek utálják ki őket. Magyarországon kiközösítik a HIV-fertőzött rabokat, sértően viselkednek velük szemben, ezért a büntetés-végrehajtás jobbnak látta külön körletbe tenni őket. 

Az „újak” hogyan kerülnek be a rendszerbe, ha valaki fertőzött, kihez tud fordulni, hol kaphat kezelést?

Sok választása egyelőre nincs, csak hozzánk jöhet az ország bármely részéről. Most van arról szó, hogy új AIDS-központokat akarnak nyitni, hogy helyben tudják kezelni a beteget. De nem hiszem, hogy ebből bármi is lehet, ehhez egyelőre túl kevés a beteg, és a speciális, drága laborvizsgálatok elvégzése is centralizációt kíván. Inkább szűrőállomásokat kéne működtetni, és helyben ellátni a fertőzöttet, ha valami egyéb, nem az AIDS-szel összefüggő baja van, de több AIDS osztály egyelőre nem kell. Ráadásul szakember sincsen, alig vagyunk néhányan, akik erre szakosodtunk.

Volt nemrég egy fiatal kolléga, aki kitanulta a szakmát, de jelenleg már, mint sokan mások, Angliában van. Az infektológiai szakma nem túl népszerű, nem tipikusan hálapénzes, igazából mérsékelten veszélyes is, így alig van utánpótlás. 

Valahol nyilatkozta, hogy az infektológus szakma elöregedett, pedig kívülállóként az gondolom, hogy ez egy elég izgalmas szakterület lehet.

Az immunkomprimált szervátültetett betegek infektológiai kórképei például egy izgalmas terület. Nekünk itt az osztályon a trópusi betegségekkel és az AIDS-szel kell foglalkoznunk. De szerintem ezek is izgalmasak, én is egy gyermekkori álmom miatt vagyok itt. Napjainkban, ha jön egy fiatal, akit a trópusi betegségek érdekelnek, először elzavarjuk Afrikába tanulni, mert itt kevés behurcolt trópusi betegséget lát. Az AIDS sem olyan izgalmas már, hiszen a betegek szerencsére sokáig élnek, sok országban a rutin kezelésüket a háziorvosok végzik, fekvő osztályra ritkán van szükség. Egy jól kezelt betegnek nálunk is csak háromhavonta kell ellenőrzésen megjelennie. Persze, ha már nem ezer, hanem 3000 paciens jár majd ide, akkor el kell majd gondolkodni, hogy legalább az egyetemi centrumokban kapják meg az alapellátást, és itt elsősorban a rutin kontroll vizsgálatokra (CD4 limfocitaszám és szérum vírusmennyiség meghatározás) gondolok.

Akiket gyógyszerrel kezelnek, azokkal a végén az AIDS végez, vagy ki sem alakul náluk a betegség és más ok miatt halnak meg? 

A jól kezeltek már egyre ritkábban halnak meg AIDS-ben. Gyakoribb a szívinfarktus, a szívelégtelenség és bizonyos rákfajták valamiért gyakrabban jelennek meg a HIV-esek közt. Ilyen a tüdőrák vagy a Non-Hodgkin és a Hodgkin kór, de egyre több Kaposi-szarkómás beteggel találkozom, pedig az elmúlt 5-10 évben alig találkoztam ezzel. Az például egy új szakmai kihívás, hogy rájöjjünk, ennek mi lehet az oka. 

Magyarországon az összes gyógyszer hozzáférhető?


Majdnem, és ha egy-két korszerűbb kombinációs készítmény nem elérhető, az sem az ellátórendszer hibájából, egyszerűen a cég üzleti okokból nem forgalmazza Magyarországon. Sajnos éppen az egyik legkevesebb mellékhatással rendelkező Truvada és Atripla nem kapható nálunk. Gyógyszerellátottság szempontjából jól állunk, ami részben annak köszönhető, hogy sok nemzetközi gyógyszerkutatásban vettünk részt és veszünk részt jelenleg is. Amikor 1994-ben megjelentek az első proteázgátlók, nálunk is szinte azonnal hozzájuthattak a betegek, és sokan ennek köszönhetik, hogy még ma is élnek. És azóta is mindig van valami új és még újabb. Hozzáférhető vagy húszféle antiretroviralis készítmény, bőven tudunk válogatni belőlük, és ma már az egyik legfontosabb dolog, hogy minél kevesebb rövid és hosszú távú mellékhatás legyen, valamint a compliance is jobb legyen.

A ’90-es évek végén örültünk, ha életben maradtak a betegek, és az akkori gyógyszereknek rengeteg mellékhatásuk volt, hasmenés, pancreatitis, neuropathia, vérzsír-emelkedés, diabetes, hypertonia, de most már arra is tudunk figyelni, hogy ne tegyük tönkre a betegek életét a mellékhatásokkal és napi egyszeri adagolású kombinációkat adjunk. 

Milyen idős a legtöbb ideje kezelt beteg?

A legidősebb HIV fertőzött 91 éves, a legrégebben kezelt paciensek pedig azok, akik ’85 körül fertőződtek meg, és a kilencvenes években – mikor már az AIDS betegség kezdett kialakulni – már kaptak kezelést. Vagyis van olyan, akit már majdnem 20 éve kezelünk. A legfiatalabb szexuális úton fertőződött páciens 17 éves, HIV fertőzött gyerekek szerencsére alig vannak, többségük Romániában, egészségügyi ellátás során fertőződött meg. Néhány kisbaba olyan HIV pozitív anyától fertőződött, aki nem tudott a terhessége idején HIV fertőzöttségéről. 

A gyerekeknek milyen a túlélési esélyük?

A mi tapasztalataink ezen a téren hiányosak, de jó esélyeik vannak. Élnek ma is olyan hemofíliás fiatalok, akik ’86 előtt külföldi vérkészítménnyel fertőződtek meg, és ma már egyetemre járnak, dolgoznak családjuk van. A gyermekkorban megfertőzött hemofíliások fele -  12-en - ma is él, és ez nagyon jó eredmény. 

Visszatérve kicsit a szűrésre, ha már nincsenek szűrőközpontok, nem lehetne több helyen a protokollba beépíteni? Például a véradásnál nézik, nem lehetne akkor esetleg műtétek előtt is, vagy a terhes nőket szűrni?

Dehogynem! Épp most akarunk a kórház Szülészeti Osztályán egy programot elindítani, hogy legyen ismét terhesszűrés, azért, hogy felmérjük, valós probléma-e hazánkban a HIV, például a terhes nők körében. Ne vacakoljunk már, 150 Ft-ba kerül egy szűrés, ez elenyésző összeg a fel nem ismert HIV-fertőzés egészségügyi költségeihez képest. Több országban mindenkit szűrnek, aki kórházba kerül. De most a nagy szenzáció, hogy nemsokára hazánkban is kapható lesz egy otthoni gyorsteszt. Nyál alapján 92-97 százalékos biztonsággal lehet kimutatni a fertőzöttséget. Pontosabban nem azt „mondja” a teszt, hogy ő pozitív, hanem, hogy menjen el szűrésre. Ehhez Amerikában társul egy 24 órás hotline telefonszolgálat, ahol megmondják, mit jelent pontosan a pozitív eredmény és hová kell menni a megerősítő teszt elvégzéséhez.

Korábban elleneztem az otthoni teszteket, de azt ma már el tudom fogadni, hogy ha van kétezer ember, aki nem tudja magáról, hogy pozitív-e és ily módon megtudja fertőzöttségét, azokon is segítünk, hiszen időben gyógyszeres kezelésben részesülhetnek, ők már nem lesznek AIDS betegek, illetve az antiretroviralis kezelést követően ők már nem fertőzhetnek meg másokat. Szóval én mellette vagyok, és remélem, a PLUSS, HIV-pozitív és AIDS Betegeket Segélyező Alapítvánnyal együtt sikerül elérni, hogy bekerüljön Magyarországra és létrehozzunk hozzá egy hotline telefonvonalat is. 

És miért volt ellene?

Mert régen a gyorstesztek szérum alapúak voltak, és akkor vércseppet kellett csöpögtetni, különböző oldatokat használni, bonyolult volt, nekem sem sikerült mindig, könnyen el lehet rontani, és például gyakran adott negatív eredményt akkor, ha az illető pozitív volt. A vértesztek ma is inkább egészségügyi szakképesítéssel rendelkező szakemberek kezébe valók. De ez új nyálteszt nagyon jó, biztonságos, egyszerű és diszkrét.

Egyébként Magyarországon milyen szintű a diszkréció, a betegek titokban tartják az állapotukat?

Igen, javasoljuk is a diszkréciót, hiszen a fertőzöttek nagyon gyorsan elveszthetik az állásukat, barátaikat, sokszor még a rokonaik is elfordulnak tőlük, ha kiderül a HIV-fertőzés. Abban az országban, ahol a lakosság 90%-a úgy tartja, hogy ez „a buzik betegsége”,  halálos, és megérinteni is fél egy HIV-est, nehogy elkapja, ott nem árt titokban tartani. Nekünk egy életen át tartó kapcsolatunk van a paciensekkel és ez csak akkor működik, ha van bizalom. Nálunk a beteg, ha akarja megválaszthatja a kezelőorvosát, az alapján, hogy ki a szimpatikus neki, máshogy ez nem megy. Igaz, nagy válogatásra nincs lehetőség, hiszen korábban dolgoztak női orvosok is az osztályon, most már csak férfiak maradtak. Pedig a paciensek biztos igényelnék a más hangot, a más stílust, egy női orvos bizonyos esetekben máshogy viselkedhet a betegével, és ez hiányozhat. Jó lenne egy női orvos az osztályra… Hát, itt tartunk.

DrPortál

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr974952942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.