Az aktuális kábítószerügyi és prevenciós helyzet lehangoló. A 2009-ben elfogadott – érvényben lévő – Nemzeti Stratégia vállalhatatlan az új kormány számára, az új stratégia elfogadása a távoli jövő ködébe vész. Nem készült el az akcióterv a 2009-es stratégiához, miközben a szociális alapszolgáltatások (közte a szenvedélybetegek közösségi szolgálatai, valamint az alacsonyküszöbű szolgálatok) finanszírozása 60%-ra csökkent. Az addiktológiai gondozók készenléti, anonym ellátást biztosító fix díja 3 hónapja megszűnt, az elterelés megelőző-felvilágosító ága (MFSz) tavaly szeptember óta pénz nélkül üzemel, az idei szerződések csak márciusban íródnak alá a szolgáltatókkal – ha hihetünk az ígéreteknek –, a prevenciós pénzek töredékei a 3 évvel ez előttinek.
 
Mondhatnánk tájkép csata után, ha lett volna csata. A helyzet lassan, de biztosan és folyamatosan romlik. Nyilván hiányoznak az érintetteket, alkalmi és tartós szenvedélybetegeket elérő programok. Ugyanakkor korábban nem tapasztalt mértékben terjednek a legális serkentők, a szintetikus füvek, a klasszikus illegális drogok (pl. MDMA, amphetamin feléledőben), a gyógyszerek a nagymama patikájából, a fiatalok alkoholfogyasztása folyamatosan nő - és akkor a napjukat a játékgépek mellett töltőkről, az interneten lógó, állandóan mobilt-nyomkodó tinédzserekről nem is szólunk. 
 
Sejtettük, hogy valami még hiányzik, ami kiteljesíthetné a képet, és valóban: az új Btk. tervezete illeszkedik ebbe a káoszba.
 
Majd a törvény szigora rendet vág?
 
A vezérelv világos: mivel az eddigi módszerekkel nem sikerült drogmentes Magyarországot kialakítani, majd a törvény szigora rendet vág. Olcsón és gyorsan. Ez talán politikai szempontból reálisnak tűnő „kezelés”, ám szakmai szempontból biztosan téves pálya. A tervezet alapszellemisége az elrettentésen alapszik. Szigorodtak a büntetési tételek, a fogyasztói magatartást is többéves börtönnel sújthatják. Megszűnt a több tételnél alkalmazott csekély mennyiségre elkövetett visszaélés tényállása, eltörölték a függő kategóriáját, érdemben csökkentették a szenvedélybetegek kezelésének lehetőségét, továbbá minden érintett számára szűkítették az eltereléshez való hozzáférést. A törvényalkotó mögöttes szándéka nyilván az lehet, hogy ha kellően elrettentő a törvény, akkor a fiatalok megijednek, és nem használnak illegális drogokat. De vajon reálisan számolhatunk-e ilyen hatással, esetleg ennek következményeként tömegesen küldjük bíróság elé, vagy börtönökbe, akár „csak” előzetesbe az alkalmi szerhasználókat? Az iskolai erőszak prevenciója kapcsán látjuk, hogy egyértelmű összefüggés van a diákok közötti erőszakos cselekmények száma és aközött, hogy az iskola vezetése erővel vagy konszenzusos módon kezeli a problémákat. Az erő alkalmazása további erőszakot szül, már csak ebből is következtetni lehetne arra, hogy egy ilyen, az erőre és az elrettentésre alapozó törvény milyen válaszreakciókat válthat ki.
 
 
Nyilvánvaló, hogy az új Btk. tervezetéhez nem készültek a mentálhigiénés-, szociológiai következményeket felmérő tanulmányok, de az sem valószínű, hogy felmérték volna egy ilyen nagymérvű szigorítás financiális szükségleteit. Pedig a legproblémásabb változtatások várható hatásai könnyen kikövetkeztethetőek.
 
Függők - felfüggesztve
 
Kiiktatták a függőség kategóriáját, mint a büntetést enyhítő tényezőt, ezzel áttételesen tagadva azt, hogy a szenvedélybetegség is betegség lenne. Márpedig tagadhatatlanul az, benne van a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában. A betegség hátterében biológiai, pszichológiai, szociológiai, kulturális és spirituális okok állhatnak. Gyógyítására kezelési protokollokat alkalmaznak, az állapot diagnosztizálható. Persze tudjuk, hogy a magyar büntetőeljárási rendszerben a függőség megállapítása neuralgikus pont, sok pénzt költenek rá, sok időt vesz igénybe és ez a terület a korrupció melegágya is. (Egyes szakértők tudják más szakértők árait és viszont...)
 
Néhány évvel korábban javasoltam a függőség megállapításának átalakítását, a személyes érdekek kiiktatását, többlet információk megszerezhetőségét, akár objektívebb, biológiai vizsgáló-módszerek bevonását, de a próbálkozás természetesen eredménytelen maradt. Így aki a szenvedélybetegsége következményeként, ill. annak okán követ el bűncselekményt (illegális kábítószert használ, vagy ezt a szert átadja a haverjának, vagy eladja neki), az alapbetegségével összefüggésben válik elkövetővé. Amennyiben szándéka lenne gyógyulni, igenis biztosítani kell ezt számára. Rehabilitációs Otthonainkban számos kliens van, aki börtönben is lehetne, de még kapott egy esélyt a normális életre. Igazságos, ha a jövőben elesnek ettől a lehetőségtől?
 
A Minisztérium (KIM) arra hivatkozik, hogy a jogászok és a bírók örülnének, ha egyszerűsödne a törvény és megszűnne a függőség speciális elbírálása. De ez micsoda embertelen hozzáállás, végtére is ki a fontos a törvényhozó számára: az, akiért a jogot alkalmazzák, vagy az, aki a jogot alkalmazza?
 
Elterelt elterelés – kezelés helyett börtön
 
Szintén a függőket sújtaná, ha megszűnne a csekély mennyiség kategóriája a terjesztő típusú magatartásra. Életszerű példákkal: haverral közös füvezés, melynek során egymásnak átadják az égő cigit, vagy ha egy életvitelszerűen anyagozó – függő – személy a dealerhez elvándorolva a baráti körnek is bevásárol. Éppígy beláthatatlan következményei lehetnek annak, hogy a tervek szerint 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálnák a közintézmény területén, vagy annak közvetlen közelében megvalósuló tartást, mely fogyasztói típusú magatartás. Képzeljünk el egy falusi kultúrházat, ahol a helyi fiatalok szombat esti lázban égnek, majd rendőrségi razziát követően, végül a 18 év felettiek 5 év börtönt kapnának, középarányosan. Mondjuk harmincan a faluból…
 
A KIM szerint a bírók majd mérlegelnek és nem az elzárást, hanem megrovást, pénzbüntetést és egyéb enyhébb szankciókat alkalmaznak. De akkor a törvényalkotó miért nem ilyen kategóriákban gondolkodik, nem beszélve az intézkedő rendőrről, akinek nincs lehetősége mérlegelni.
 
Elgondolkodtatóak az elterelésre vonatkozó részek is. Az elterelés értelme a dekriminalizáció, tehát az, hogy lehetőség szerint kerüljük el a kriminalizáció nyilvánvalóan káros következményeit. Ily módon annál, aki a 6 hónapos kezelést, felvilágosítást, megelőzést sikeresen teljesítette, már elérte célját, de természetesen szeretnénk azt is, ha ennek hatására képes lenne változtatni életmódján, új célokat találni, szermentessé válni. Tény, hogy az elterelés eredménye nem mindig lesz radikális életmódváltás és szermentesség, de ha az eltereléshez való hozzáférést azért redukáljuk, mert a törvényalkotók szerint kicsi a hatásfoka – mivel 6 hónap elteltével, vagy az alatt is használ illegális szert –, akkor akár a börtöneinket is becsukhatnánk, hiszen számos börtönviselt követ el újra bűncselekményt. Az eltereléshez való hozzáférés szűkítése helyett sokkal inkább arról kellene beszélni, hogy hogyan differenciáljuk az elterelést. Vannak olyanok, akiknek a kevesebb több lenne, és vannak, akiknek tartós bentlakásos terápiás rendszerben eltöltött elterelés hozna csak érdemi változást is. De még azoknak is, akik az új Btk. szerint akár éveket is eltölthetnének előzetesben, miért ne nyílhatna lehetősége az előzetes ideje alatt egy rehabilitációs intézeti terápiára? Erre az Egyesült Királyságban nagyon jó példákat láthatunk, ahol a rendőrség, vagy a büntetés-végrehajtási intézet szociális munkása (arrest referral worker) motiválja a klienseket, hogy vállalják a kezelést, a rehabilitációt, mivel a társadalom és az egyén jövője szempontjából ez az olcsóbb és hatékonyabb út.
 
Motivációs gyakorlatok
 
Különösen visszás az új Btk. tervezetének az az újítása, amely szerint a hatóságokkal való maximális együttműködés jutalmául a büntetés korlátlanul enyhíthető. Nyilván van annak értelme, hogy megjutalmazzuk azt, aki segít felszámolni a terjesztő hálózatokat, de várhatóan ebben az esetben az utca fogja átvenni az igazságszolgáltatás szerepét és ennek elképzeléséhez nem is kell túl sok kábszer-maffiás filmet megnézni. De ha már a törvényalkotónak eszébe jutott ez a lehetőség a büntetés korlátlan enyhítésére, akkor miért nem jutott eszébe az is, hogy aki együttműködik a terápiás szolgáltatókkal és intenzív kezelést kezd, annak a büntetése is legyen korlátlanul enyhíthető? Ha így mentünk meg egy lelket, azt miért nem támogatja a törvény?
 
 
A jelenleg népszerű, vagy inkább a politikának kedves szakmai irányzat – már leírni is rosszul hangzik – azt hirdeti, hogy a drogprobléma kezelésének liberális megközelítése abból indul ki, hogy „mi jó a drogosnak” és ennek következményeként a probléma nem csökken, hanem nő. Valójában azonban, és ezt mindenkinek tudnia kellene, aki ezen a területen szakembernek tartja magát, hogy a kezelésbe kerülés, a kezelésben maradás a kliens motivációján múlik. Azon alapszik, hogy elhiszi-e, hogy az általunk ajánlott terápiás szolgáltatások segítséget jelentenek neki, mi pedig figyelünk arra, hogy a megajánlott szolgáltatási szint illeszkedjen a kliens problémáinak súlyosságához. Ha sikerül konszenzusra jutnunk, akkor a kezelés eredményes lesz. Tehát aki nem veszi figyelembe a kliens igényeit, az nem tudja pontosan, hogy mit is csinál. Tevékenységének eredményessége a vakszerencsén múlik és nem az átgondolt terápiás tervezésen.
 
Pontosan ezt a szempontot kellene szem előtt tartani és érvényesíteni a Btk. tervezetének átalakításakor is, mert ha a jelenlegi változat lesz a Törvény, az már rövid távon is beláthatatlan károkat fog okozni.

 

dr. Szemelyácz János, addiktológus-pszichiáter-pszichoterapeuta, a Baranya Megyei  INDIT (Integrált Drogterápiás Intézet) Közalapítvány, ezen belül a Baranya Megyei Drogambulancia vezetője.

 

Forrás: hazaeshaladas.blog.hu  - dr. Szemelyácz János 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr494292943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.