Vajon miért fogyasztanak az emberek drogokat? Erre a kérdésre próbál választ adni két német kutató

 

Sokféle teória kering a közbeszédben arról, hogy miért is fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Egyesek szerint az, ha egy fiatal valamilyen droghoz nyúl, az már önmagában ok arra, hogy valami abnormalitást feltételezzünk nála: nincs rendben a családi helyzete vagy az elmeállapota. „Azok a fiatalok nyúlnak inkább drogokhoz, akiknek nincsenek céljaik az életben, nincs jövőképük, ambícióik, vagy nem tudnak megküzdeni a problémáikkal,” olvashattuk nemrégen egy interjúban. A probléma gyakran az, ahogy a problémát látjuk. Először is, még mindig jellemző társadalmunkra a tudathasadás a legális és illegális szerek világa között: míg senki sem feltételezi, hogy az alkoholt vagy dohányt fogyasztó fiatalokkal valami probléma lenne, addig az illegális drogok fogyasztását valami probléma tünetének tekintik, aminek a végkifejlete a teljes fizikai és szellemi leépülés. Ez a teória nagyban hozzájárul azokhoz a torz és szintén tudathasadásos politikai reakciókhoz, ahogy az állam a legális és illegális drogokhoz viszonyul. A hibás politikák a fogyasztással kapcsolatos hibás beidegződésben gyökereznek.

Behavioral and Brain Sciences című folyóirat egy tavalyi számában jelent meg Christian P. Müller és Gunter Schuman kutatópáros tollából egy érdekes tanulmány „A drogok mint eszközök: a nem-addiktív pszichoaktív szerhasználat modellje” címmel, ami más megvilágításba helyezi a drogfogyasztás jelenségét. A tanulmány abból a megállapításból indul ki, hogy a drogfogyasztók jelentős része nem függő, és nem is válik függővé, ugyanis a tudományos kutatások szerint a drogfogyasztás csak szükségszerű, de nem elégséges előfeltétele a drogfüggőség kialakulásának. Az amerikai vizsgálatok szerint például több mint húszmillió illegális szerhasználó él az országban, azonban háromnegyedük, mintegy 76 százalékuk nem függő. A marihuána esetében a függők aránya kb. 10%, a kokain esetében több mint 20%.

A drogfogyasztást gyakran a környezethez való rossz alkalmazkodásra vezetik vissza, és bizonyos embereket genetikailag vagy szociálisan hajlamosnak tartanak a drogok kipróbálására. Egyes kutatók szerint a drogfogyasztás során a fogyasztó hamis visszajelzést kap a saját jóllétéről, mások szerint a drogok hatására „inflálódik” az én által felfogott „túléléséi képesség és reprodukciós fitness”. Viszonylag kevés olyan kutató van, aki a drogfogyasztás esetleges pozitív hatásait is számba veszi.

A kutatók egy új modellt javasolnak a pszichoaktív szerhasználat nem-addiktív formáinak leírására, amit „a drogok instrumentalizálásnak” neveznek. Ennek lényege az, hogy a fogyasztói viselkedés tanult minták alapján funkcionálisan adaptálódik a modern környezethez, és ennek során dinamikusan változik. A drog egy eszköz, amely a tudatállapotra kifejtett hatásán keresztül bizonyos célok elérését lehetővé teszi a fogyasztók számára. A fogyasztók a drogot mint eszközt nem önmagában használják, hanem különféle környezeti benyomások előidézésén keresztül folyamatosan módosítják azt. A kémiai tudatmódosítás poligenetikus jelenség, tehát több gén és környezeti tényező együttes működésének eredménye, és nem kizárólag embereknél figyelhető meg, hanem állatoknál (pl. gyümölcslegyek, kutyák, majmok) is. A modern környezet sok speciális, gyorsan váltakozó mikrokörnyezete különösen nagy kihívásokat jelent az emberek számára, egyszerre többféle téren kell teljesíteni, változó erőforrásokkal és képességekkel. A drogokat mint eszközöket az emberek a gyors környezeti változásokhoz való adaptáció elősegítésére használják, és egy kisebbség közülük diszfunkcionális viselkedésmintát alakít ki, ilyen például a drogfüggőség.

Müller és Schuman modellje alapján a drogfogyasztásnak lényegében annyi motivációja és annyi fajtája lehet, ahány féle alkalmazkodási mechanizmus létezik a környezethez. Ennek a modellnek a tükrében értelmetlenné válnak olyan elavult fogalmak, mint például, hogy „tiszta tudat” (lásd új drogstratégia), vagy „természetellenes” – hiszen a drogfogyasztás, jól vagy rosszul, de szervesen kapcsolódik az egyének túlélési stratégiáihoz. A kutatók nyolc különböző alapmechanizmust különböztetnek meg, melyek során az egyének a drogokat instrumentalizálják:

1) A szociális interakció javítása
A szociális csoportok és hálózatok fenntartása alapvető fontosságú az emberi faj számára, az emberek napjainkban idejük jelentős részét olyan mikrokörnyezetekben töltik, ahol létfontosságú a megfelelő adaptáció és interakció. A drogok gyakran a szociális kötöttségek elmélyítésének eszközei, így például megkönnyítik a professzionális viselkedés-repertoárból a magánjellegűbe való átmenetet. Ezen mechanizmus során rendkívül fontos szerepe van a dózisnak: így például az alkoholnál vagy az olyan disszociatív szereknél, mint a ketamin, az alacsony dózis beszédesebbé és élénkebbé tesz, nagy dózis esetén viszont az egyén képtelenné válhat az interakciókra.

2) A szexuális viselkedés facilitálása
A megfelelően időzített és modulált átmenet a professzionális mikrokörnyezetből a privát mikorkörnyezetbe gyakran feltétele lehet a megfelelő párválasztásnak. A reprodukciós eredményesség egyik változója a személyiség: a drogok által indukált tudatállapot-módosítás sokak számára a személyiség egyes hibáinak ellenőrzött kijavítását jelenti. Az empirikus kutatások alátámasztják, hogy a szexuális interakciók és a droghasználat között összefüggés van, különösen a serdülők és a fiatal felnőttek körében. Ez természetesen nem jelenti, hogy a szituációs alkoholfogyasztás egyben a reprodukciós siker záloga lenne. A stimulánsok fogyasztása pedig a szexuális partnerkeresés folyamatát megkönnyítheti, de később problémákat okozhat a fizikai teljesítményben. A drogokat szintén használják a szexuális gyönyör fokozásának eszközeként is, bár a szexuális gyönyörre közvetlenül a drogok nincsenek hatással, inkább incentív ingerről van szó (a droghatással kapcsolatos várakozás fokozza a tényleges gyönyört).

3) A kognitív képességek javítása
A fejlett társadalmak nagy kognitív elvárásokkal szembesítik az egyéneket, a hosszú tanulási és munkaórák során le kell küzdeniük a fáradtságot, így az egyének „mesterségesen” próbálják meghosszabbítani a kognitív készenlétüket. Bár kolrátozottak a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy vajon a drogok valóban javíthatják-e egy teljes kognitív képességekkel rendelkező egyén funkcióit, arra van bizonyíték, hogy rövid távon csökkenthetik a fáradtságot és növelhetik az éberséget, javíthatják a hangulatot. A koffein például az adenozin A1 és A2 A receptorokra hatva hatékonyan blokkolja a fáradtságért felelős adenozint az agyban. A túlzott dózis itt is kontraproduktívan hat a kognitív képességekre, a rendszeres használat során pedig tolerancia lép fel.

4) A pszichológiai stresszből való felépülés
A modern társadalmi környezetben az ember számára rendkívül kevés idő van arra, hogy felépüljön az intenzív munka és egyéb igénybevétel miatt keletkező stressz hatásaiból. A drogot egyesek úgy instrumentalizálják, hogy ezt a folyamatot meggyorsítsa és megkönnyítse. Az alkohol GABAerg rendszerre, illetve a kannabisz a CB1 receptorra kifejtett hatásán keresztül gyakori eszköze a stresszoldásnak.

5) A mentális problémák öngyógyítása
Bár a pszichoaktív szerek fogyasztása nem gyógyítja meg a pszichiátriai rendellenességeket, a páciensek jelentős része a tünetek kezelésére használ valamilyen szert, hogy biztosítsa a működését a hétköznapok során. A szkizofrén betegek például jóval nagyobb arányban cigerattáznak és fogyasztanak kannabiszt, mint az áltag népesség. A fizikai fájdalomtól szenvedő emberek gyakran opiát alapú gyógyszereket fogyasztanak recept nélkül, a kannabiszt vagy a benzodiazepineket alvási és szorongásos problémákra is használják.

6) Szenzoros élménykeresés
Minél több olyan egyedi magatartásformát fedez fel az egyén, amely jutalommal jár, annál önállóbban tud reagálni a környezeti változásokra és kihívásokra. Az emberek nem kizárólag a külső világ megismerésével szerezhetnek új élményeket és tapasztalatokat, de a már megszerzett tudásuk, tapasztalataik újrarendezésével is, az így megszerzett ismeretek elraktározódnak és később felhasználhatóak. A kísérletező jellegű drogfogyasztás az egyik leggyakoribb drogfogyasztási forma, a legtöbb esetben ez nem lép át a rendszer fogyasztásba vagy a függőséghez. Ez a mechanizmus leginkább a hallucinogén drogok fogyasztására jellemző, amelyek a megfelelő set és setting esetén olyan perspektívákból láttatják a valóságot, amelyek hétköznapi tudatállapotban nem elérhetők.

7) Eufória, hedónia, betépés
Az öröm, a boldogsá keresése, akár rövid, akár hosszú távon, az emberiség egyik legalapvetőbb törekvése. Nagyon sok olyan szer van, amely a fogyasztót – legalábbis kezdetben – intentív eufória érzéssel tölti el, amely jóval potensebb, mint a tudatmódosító szerek nélkül elérhető eufória. Az eufória-kereső drogfogyasztás többnyire jóval nagyobb dózisokkal jár, mint amikor a drogokat egyéb mechanizmusokkal instrumentalizálják. A drogok krónikus eufória-instrumentalizálása tolerancia és elvonási tünetek kialakulásához vezet, tehát ez a mechanizmus hordozza magában a függőség legnagyobb kockázatát. A drogfogyasztás hagyományos modelljei leginkább az eufória-kereső magatartással magyarázzák a jelenséget, azonban a tudományos kutatások szerint nem ez a legelterjedtebb és legdominánsabb mechanizmus.

8) A fizikai megjelenés javítása
A modern társadalmak idealizált koncepciókat hordoznak a férfiak és nők kognitív működéséről és fizikai megjelenéséről egyaránt. Mind a férfiak, mind a nők gyakran éreznek késztetést olyan viselkedésformák elsajátítására, amelyek javítják a fizikai megjelenésüket, és ez is egy módja a pszichoaktív szerek instrumentalizálásának. A közhit szerint például a dohányzás csökkenti a testsúlyt, a kutatások szerint a nikotin valóban gyengíti a szervezet kalóriatároló képességét. A stimulánsok, mint a kokain és az amfetamin fogyasztása mint a súlycsökkenés eszköze szintén gyakori, míg a férfiaknál a szteroidok fogyasztása az izomtömeg növelés érdekében.

A tudományos kutatások szerint ezen drog-instrumentalizálási mechanizmusok mint emlékek épülnek be az agyba, Müller és Shuman a drogemlékek két kategóriáját különböztetik meg: deklaratív és non-deklaratív drogmemória. Az előbbi kategóriához tartozó emlékek tudatos szinten is megjelennek és verbális szinten is kommunikálhatók, a drogokkal kapcsolatos szemantikus emlékekből („tények”) és a drogepizódok emlékeiből állnak. Az ilyen emlékek még azelőtt elkezdenek kiépülni, mielőtt az első drogepizódra sor kerülne, és formálják a drogélményt a droggal kapcsolatos várakozásokon keresztül. A második kategóriát, a nondeklaratív drogemlékeket további alkategóriákra osztják fel:

1) Klasszikus kondicionált drogemlék
A pavlovi kondicionálással szerzett drogemlékek: fizikai reakciók, az akut hatások érzete, a drogtolerancia, a kondicionált elvonási tünetek.

2) Instrumentális kondicionált drogemlék
A drogkereséssel és drogfogyasztással kapcsolatban bevésődött instrumentális tapasztalatok, a drogfogyasztáshoz köthető másodlagos élmények, amelyek beindíthatják a drogkereső magatartást, illetve azt a kognitív folyamatot, amelynek során az egyén mérlegli, hogy az adott drog fogyasztásából milyen előnye és hátránya származna, ezt az aktuális drogepizódok aztán a szociális tanulás során módosíthatja.

3) A drogviselkedés emlék
Olyan instrumentális viselkedés, amely már nem cél-orientált hanem stimulus-orientált, így független a viselkedés következményeitől. Ez az emlék fontos szerepet játszik a kontrollált és a kényszeres drogfogyasztás közötti átmenetben.

4) Procedurális drogemlék
A drogfogyasztáshoz és annak előkészítéséhez kapcsolódó képességek és tudás, így például egy cigaretta vagy egy joint megtekerése, a heroinhoz kapcsolódó eszközök (kanál, filter, fecskendő stb.) használata.

5) Megtöltő drogemlék
A tapasztalt fogyasztók esetében olyan bevésődött emlék, ami akár csekély mennyiségű szer fogyasztása esetén is visszahozza azt az élményt, amit a tapasztalatlan fogyasztó csak nagyobb dózissal élne át.

Müller és Schuman ezen emléktípusok alapján dolgozták ki a droginstrumentalizáció kétlépcsős modelljét: az első lépcsőben az egyén bizonyos külső benyomásokra megtanulja, hogyan válthat ki pszichoaktív szerek segítségével olyan hatást, ami az adott környezetben módosítja a teljesítményét. A második lépcsőben az egyének a tanult ismeretek felhasználásával maximalizálják a várt pozitív eredményt.

Az experimentális droghasználat során, ami elsősorban a tinédszerkorra és fiatal felnőttkorra jellemző, a drogfogyasztás hatásai még gyakorlatilag ismeretlenek, amíg az adott szer hatásait különféle dózis, set és setting viszonylatában fel nem fedezi az egyén. Erre a tanulási folyamatra nagy befolyása van a fogyasztó környezetében lévő tapasztaltabb fogyasztóknak. Amennyiben az instrumentalizálás kontrollált körülmények között történik – tehát jól meghatározott céllal, a megfelelő droggal, a megfelelő dózisban és a megfelelő környezetben -, akkor a drogfogyasztás a szociálisan elfogadható paramétereken belül integrált részévé válhat az egyén életének. A drogfogyasztók egy kisebbségénél azonban kialakul a drogfüggőség, illetve a drogfogyasztás felerősíthet korábban is létező pszhichés zavarokat. Müller és Schuman szerint azonban nem ez a szabály, hanem a kivétel. A szerhasználati minták megfigyelése azt mutatja, hogy a kockázatos alkoholfogyasztás a férfiaknál és a nőknél is a tizenéves kor végén tetőződik, és szorosan kötődik a reprodukciós tevékenységek intenzitásához. A sikeres párválasztással a szerhasználat intenzitása csökken. Egyes felnőtteknél kialakul a kényszeres drogkereső magatartás, ami túlhaladja a kontrollált, cél-orientált drog instrumentalizálás kereteit, és hosszú távon a szervezet pusztításához vezet. Az út a drogfogyasztástól a függőségig azonban nem szükségszerű.

A szerzők szerint a drogfogyasztás instrumentalizációs modelljének számos tanulsága van a drogpolitika számára is, különösen a prevenciós tevékenységek számára, ugyanis lehetővé teszi a nemfüggő drogfogyasztók csoportjainak differenciáltabb megközelítését. Három csoportot és három típusú beavatkozást különböztetnek meg:

1) A nemfogyasztók
Azokat a serdülőket, akik nem fogyasztanak pszichoaktív szereket, de korukból és környezetükből kifolyólag potenciális drogfogyasztók, nem csupán a drogok káros hatásairól szóló ismeretekkel kell ellátni, de azt is el kell magyarázni, hogy miként instrumentalizálják a tudatmódosító szereket az emberek. Ez önmagában nem akadályozhatja meg a drogfogyasztást, a folyamat megértésével azonban olyan képességeket fejleszthetnek ki, amelyek segítségével elkerülhetik a hibás droginstrumentalizációs mintákat, és kevesebb eséllyel veszítik el a kontrollt.

2) Akik már integrálták a drogfogyasztást az életükbe
Nekik fontos hangsúlyozni a drogfogyasztás feletti kontroll fenntartását, különösen az olyan átmeneti életszakaszok idején, amikor új kihívások és követelmények támadnak. A serdülőkorban különösen gyakoriak az ilyen életszakaszok. Ezt az egyén személyes instrumentalizációs mintáinak szisztematikus analízisével lehet elérni: meg kell vizsgálni, milyen drogokat és milyen mechanizmussal instrumentalizál az egyén, milyen célok érdekében. Ezen célok ismeretében fel lehet tárni a droginstrumentalizáció alternatíváit is.

3) A drogfüggőség kockázatának kitett rendszeres fogyasztók
Ennél a csoportnál a fő cél a függőség elkerülése,  a tanult drogemlékek hatásmechanizmusának, a környezeti és genetikus tényezők feltárásán keresztül, személyre szabott stratégiákkal.

Müller és Schuman tanulmányára számos kutató reagált, ezek az eredeti cikk után elolvashatók. Egyesek az elmélet neurobiológiai hátterének kifejtésével foglalkoztak, mások fejlődéslélektani szempontból vizsgálták azt, megint mások egy szélesebb körű fogyasztói viselkedés-modell keretébe helyezték. Vannak, akik szerint az elméletnek megvannak a maga korlátai, és hiányolják a kulturális különbségek figyelembe vételét vagy a drogfogyasztás ártalmainak szélesebb körű feltárását. Ez a vita mindenesetre termékenyen hatott a drogfogyasztás jelenségével foglalkozó társadalmi kutatásokra, és ezen legújabb társadalomtudományi perspektívák fényében nyugodtan kijelenthetjük, hogy például a kormány által jelenleg kidolgozott nemzeti drogstratégia elméleti keretei nagyon szűkösnek és elavultnak számítanak - nem veszik figyelembe ennek a jelenségnek a rendkívüli komplexitását. 

Sárosi Péter 

Forrás: drogriporter.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr754191977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.