A járványok lefolyását nem csak a fecskendők hozzáférhetősége, de a fecskendők minősége is jelentősen befolyásolja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Eurázsiai Ártalomcsökkentő Hálózat (EHRN) által kiadott jelentés szerint a HIV-járványok terjedésének nem kizárólag az az oka, hogy nem eléggé hozzáférhetőek a steril fecskendők és tűk, hanem az is, hogy nem megfelelő minőségű fecskendőket hoznak forgalomba. Kelet-Európában például még mindig széles körben elterjedtek azok a fecskendők, amelyeknek magas a holttérfogata (high death-place syringes): tehát a befecskendezés során jelentős mennyiségű folyadék kerülhet vissza a fecskendőbe, ez pedig a fertőzés magas kockázatával jár. Részben ez lehet az oka annak, hogy a HIV-járvány jobban terjed Kelet-Európában, mint például Magyarországon, ahol az alacsony holttérfogatú fecskendők (low death-place syringes) elérhetőek a gyógyszertárakban és a tűcsere programokban is, ezekbe pedig minimál folyadék kerülhet vissza. Természetesen önmagában az alacsony holttérfogatú fecskendők nem jelentenek biztosítékot a fertőzések ellen, csupán csökkentik a kockázatot – amennyiben megfelelő elérhetőségben állnak a fogyasztók rendelkezésére. A védettség jóval csekélyebb a hepatitis C vírus esetében, amely sokkal fertőzőbb, mint a HIV.

 



Az alacsony holttérfogatú fecskendők hatékonyságáról egy litván-magyar összehasonlító vizsgálat is beszámolt, ami a European Addiction Research című folyóratban jelent meg 2010-ben. A szerzők szerint Litvániában a magasabb HIV előfordulási adatokban jelentős szerepet játszott az, hogy ott a fogyasztók gyakran folyadék formájában vásárolják a heroint (“shirka”), míg Magyarországon por formájában. Emellett a litván drogfogyasztók gyakran kétrészes, összerakható fecskendőket használnak, míg a magyarok alacsony holttérforgatú egyrészes fecskendőket. “A kliensek többsége, a holttér okozta anyagveszteség általuk érzékelt jelentős mennyisége miatt nagyon nem szeretik a nagy holtterű fecskendőket," nyilatkozta a Drogriporternek Gyékiss Roland, a Kék Pont VIII. kerületi Contact Café tűcsere programjának vezetője. “Az már csak egyedi termék jellemző (gondolom én), hogy a nálunk előfordult nagy holtterű fecskendők esetében a kliensek beszámolói szerint gyakran lerepült a tű rész nagy bosszúságokat és riadalmakat keltve." A fecskendők minőségétől függetlenül azonban az elérhetőség is nagyon fontos - és jelenleg a VIII. kerületben csökkent a steril fecskendők elérhetősége: a Kék Pont közleményeszerint "a jelentős forráshiánynak köszönhetően - februártól ... változtatásokat kényszerültünk bevezetni. A tűcsere program ezentúl munkaszüneti napokon és ünnepnapokon nem nyit ki (ezeken a napokon van a legkisebb kliensforgalom), illetve ezekre a napokra nincs lehetőségünk előre sem kiadni a tűcsere eszközöket." 

 

Sárosi Péter

Forrás: drogriporter.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr124073675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.