„Nagyon sok pap van, aki nem hívő”

 

Jakus Ottó atya tizenöt évig ivott, tizenhárom éve józan. Jelenleg a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat vezető lelkipásztora.

 

– Ha a katolikus papokra gondolunk, nem az alkoholmámor jut először az eszünkbe. Hogyan lettél alkoholista?

– Az anyám szigorú, kemény poroszos stílussal nevelt, az apám nyújtotta a biztonságot, a gyengédséget, a védelmet. Aztán 13 éves koromban autóbalesetben meghalt, és elkerültem Nógrád megyébe kollégiumba. Ott elkezdtem élni a magam feje szerinti életet. Kamaszkoromban mindenkiben apámat kerestem. Befolyásolható voltam, a társaság vitt magával, kocsmáztunk éjjel-nappal és egyszerűen hozzászoktam. Aztán bevált módszer lett, hogy ha valami probléma volt, akkor ittam rá és jobban lettem. De a problémákat ez persze nem oldotta meg.

– Tehát nem alakultak ki a kulturált ivási szokások?

– Konyakot és sört ittam, mert a tévében láttam, ahogy a filmsztárok konyakoznak meg söröznek. Nekem az kimaradt, hogy 16 éves koromban leülünk otthon a konyhában az apámmal, és ő megiszik egy üveg sört, és tölt nekem is egy pohárral és megkínál a cigarettájával és azt mondja, hogy na fiam akkor nagy fiú vagy, beszélgessünk az életről. Most is facsarodik a szívem, ha erre gondolok.

– Édesapád hiánya hogyan befolyásolta az Isten-képed?

– Nem volt személyes Isten-képem. Úgy voltunk Istennel, hogy ő van ott fönn, én itt vagyok lent, mind a ketten tudunk egymásról és ennyi. Tizenéves koromban azért nem voltam jóban az Istennel és nem kerestem vele a kapcsolatot, mert úgy éreztem, ő vette el az apámat. Utána pedig azt gondoltam, hogy az van, amit magamnak teremtek. Öncélú, nárcisztikus ember lettem, aki mindenkit és mindent a saját céljai eléréséhez használ. Istent is használni akartam, hogy segítsen papként kibontakoztatni a képességeimet, az én szekeremet tolja.

– Miért választottad a papi hivatást?

– Tradicionális, népi vallásos körülmények között nőttem fel Nógrád megyében palóc, tót gyökerekkel. Vasárnap eljártunk a templomba, aztán lettem első áldozó, ministráltam, bérmálkoztam, és így tovább. Ebben a miliőben ez evidencia volt, hogy Isten van, és én belenőttem a hagyományba. Aztán 16 éves koromban a helyi káplánnal összebarátkoztam, és ő tanítgatott az egyházi életre, ő sugallta azt is, hogy mehetnék papnak. Kereskedelmi érettségit szereztem, voltam élelmiszerbolti eladó, másfél évig a határőrségnél katona, aztán fél évet benzinkutasként is dolgoztam. Rájöttem, hogy nagyon fontos nekem az emberekkel való foglalkozás. Az 1980-as évek végén jártunk, a változások előtt, és akkor jó ötletnek tűnt, hogy elmegyek Esztergomba papnak tanulni.

– Az alkoholizmus nem akadályozta meg a pappá szentelésed?

– Negyedéves koromban volt egy próbaidős felfüggesztése a papnövendékségemnek és a teológiai tanulmányaimnak, mert részegen botrányosan viselkedtem. Elöljáróim azt mondták, félévi vizsgáimat még letehetem, de menjek el, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. Ekkor leálltam, mert vissza akartam kerülni. ’94-ben újrajártam a negyedévet, az ötödévet, és Paskai László, az akkori egyházi előljáróm végül alkalmasnak tartott és felszentelt. Ő tudott a problémámról, de bízott bennem.

– Hogyan tudtad alkoholfüggőként ellátni a szolgálatodat?

– Igazából sehogy. Az akkori főnököm nem volt szakértője a kérdésnek, és azt hitte, ha már hónapok óta nem iszom, akkor rendben vagyok. Hitegettem őt is, ahogy mindenkit, és sokáig nem volt az alkohol miatt problémám. De én mindig újra elkezdtem a gyengeségeimet, a stresszt, a megfeleléskényszert, az elégedetlenségeket alkohollal orvosolni, és szépen visszacsúsztam. Ilyen állapotban eltöltöttem két évet, amiben hosszú absztinenciák és nagy összeomlások voltak, míg végül eljutottam a mélypontra. Ez egy tizenöt éves alkoholkarrier vége volt már.

– Volt Isten-kapcsolatod amikor ittál?

– Sokan gondolhatják, hogy itt egy katolikus pap, és nem védte őt meg az Isten attól, hogy alkoholista legyen. Nekem nem volt az Istennel kapcsolatom, az Isten-képem is hamis volt. Jól játszottam a szerepemet a szemináriumban, aztán a plébánia kiszolgáló rendszerébe kerültem, ahol misézni kellett, keresztelni kellett, házasságot kellett kötni, irodában kellett ülni, és a többi. Ez nekem nagyon távol volt a Jézus Krisztus evangéliumától. Innom kellett, hogy elnyomjam ezt a tudatot. A mélypont akkor volt, amikor elegem lett az életből, az Istenből, a hivatásomból, a papságomból, saját magamból, az egész milliőből, ahol laktam. Hányingerem volt mindentől. Ez a totális megsemmisülés. Nekem az Isten az alkohol volt, mert ő vigasztalt meg.

– Kevéssé van benne a köztudatban, de az igazi alkoholelvonás tünetei hasonlók, mint a legkeményebb drognak tartott heroiné. Neked volt elvonásod amikor leálltál?

– Izzadás, hidegrázás, remegés, hányás, hasmenés, aztán félelmek, lehúzott redőny nappal, az, hogy nem tudok aludni, de ha elalszom és felriadok óránként, az időt se érzékelem, halálfélelem, legjobb lenne megdögleni, de azért mégis kapaszkodom valahogy az élethez. Ez a „se élni, se meghalni nem tudok” állapot. És az utolsó fél évben állandóan voltak szomatikus tüneteim reggel, amikor nem maradt az üvegben ital. De a legdurvább a lelki szétesés, a személyiség leértékelése vagy leépülése. Berendezkedtem a hazug életre, hazudtam a környezetemnek, de legfőképp magamnak.

– Az ember azt gondolná, hogy egy pap a hit bajnoka. De ezek szerint újra meg kellett térned?

– Nekem katolikus papként kellett megtérnem. Két és fél éve voltam már lelkipásztor, amikor kijózanodtam. Én akkor tértem meg.

– Tehát előtte nem voltál hívő.

– Katolikus pap voltam, de nem hívő. Nagyon sok katolikus pap van, aki nem hívő. Lehet ezt hivatalnokként, anyagi előmenetelért, karrierként egyházi rangokért, sok mindenért csinálni. Én a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat közösségében, Halász Endre atya környezetében éreztem meg azt, hogy mit jelent Jézus Evangéliumának a szellemében élni. Ahol nincs főtisztelendő atya, meg büdös, koszos hajléktalan, hanem egymás testvérei vagyunk, sorstársak. Jézus evangéliuma is a személyválogatás nélküliségről, az alá-fölé rendeltségi viszonyok megszüntetéséről beszél, és ott ilyen evangéliumi szellem uralkodott. A mai napig nehéz az egyház hierarchikus rendszerével szembesülnöm.

– Hogyan józanodtál ki? Mi segített?

– Halász Endre katolikus pap foglalkozott alkoholistákkal, szenvedélybetegekkel, tőle kértem segítséget. Aztán az első lelkigyakorlat alkalmával teljes szabadulásélményem volt. Ki kellett józanodnom ahhoz, hogy az Istennel normális kapcsolatba kerüljek és ráérezzek, hogy feltétel nélkül szeret, attól függetlenül, hogy van egy szenvedélybeteg múltam, abból adódóan pedig rengeteg morális probléma, amit felhalmoztam. De az itt és a most a lényeg. A változás és a változtatás lehetősége, mert az Isten, aki a létbe hívott téged, úgy szeret, amilyen vagy. Bűnösen, koszosan, mocskosan. Mindenkit szeret. Ez terheket vett lett rólam. Bár azt mondták, és úgy gondoltam már én is magamról, hogy belőlem már soha nem lesz rendes ember, de megtörtént a csoda. A józan időszakban kezdett az Isten-képem is tisztulni.

– Mivel foglalkozol legszívesebben?

– Szívügyem a szenvedélybetegek segítése, de nemcsak hívőknek. Ha bejössz hozzám, és elmondod a szenvedélybetegséggel kapcsolatos tehetetlenségedet, akkor én nem az Istennel foglak megkínálni, hanem az elfogadó hozzáállásommal. A Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat Közösségében, amit vezetek, és a Gamma GT-ben persze benne van az önsegítés is, mint minden hasonló közösségben. Nem arról van szó, hogy „hú, milyen rendes katolikus pap, ezekkel a nyomorult alkoholistákkal foglalkozik”. Az, hogy én ezzel a szolgálattal foglalkozhatom, az én józanságomat is ápolja és karbantartja, még 13 év után is.

A Katolikus Alkoholistamentő Szolgálatot 1985-ben Halász Endre római katolikus lelkész önkéntes munkatársaival indította, alkoholproblémával küszködő embertársainak, valamint hozzátartozóinak megsegítésére. A lelkészi feladatokat 2000-től Jakus Ottó római katolikus lelkész látja el. A Szolgálat tevékenysége elsősorban közösségi összejövetelek - többnapos lelkigyakorlatok, lelki napok – szervezéséből, személyes lelki gondozásból áll. A Szolgálat munkája a közösség erejére és támogatására épül. Később Gamma GT néven önsegítő csoport indult szenvedélybetegek és hozzátartozók részére. "Csoportunk csupa olyan emberből áll, akik onnan jönnek, ahol Te most vagy: ittunk és majdnem belehaltunk", olvasható a csoport honlapján.A Szenvedélybeteg-segítő Lelki Központ a Szent Erzsébet Karitász Központban található Óbudán, a Kórház utca 37-ben.
A Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat honlapja.
http://kaszlelkikozpont.hu/
A Gamma GT önsegítő csoport honlapja.
http://gamma.shp.hu/
 

Kubiszyn Viktor

Fotó: Vörös Szilárd

Forrás: mindennapi.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr564047590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.