„Nincs pénzem, nincs bankszámlám, a világon semmit sem tudok felmutatni az életemből. Az alkohol és a drog földönfutóvá tett.” – Vallomás egy, a drogtól eltorzult arcú kábítószerfüggőtől.

A droghasználat előtt és után: képek a Telegraph oldaláról. Képek, melyek elrettentenek, már ha megteszik, de a cél ez. A fotókat egy korábbi kampány alapján a metamfetamin-használókról a From Drog to Mug című filmhez készítették. Hogy mindez mennyire hatásos, arról dr. Rácz József pszichiátert, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ igazgatóját kérdeztük.

Még több fotót találsz képgalériánkban
 

Működnek ezek a képek? Visszatartják azokat, akik már használják, vagy azokat, akik még előtte vannak?

– Az ilyen „elrettentő” képek nem működnek – állítja dr. Rácz József. – Ennek a sokat idézett példája a Montana államban (USA) a metamfetamin-használattal kapcsolatban alkalmazott hasonló képek, amelyeket hetente többször televízióállomások, óriásplakátok mutattak. A program 2005-ben indult és 2-3 millió USD költségvetésű volt. A program azonban – a program készítőinek saját adataival szemben – nem volt sikeres. Egy szaktudományos közlemény (Anderson, 2010) részletesen elemezte a fiatalok körében végzett, a szerhasználattal kapcsolatos kutatásokat (Montanában és az USA más államaiban), valamint a metamfetamin-használat miatt kezelésbe kerültek adatait. Ezek alapján megállapítható, hogy az igen költséges kampány nem vezetett eredményre. Sőt még olyan kutatás is megjelent (Erceg–Hurn, 2008), hogy a kampány – éppen azért, mert túl sok képet mutattak, és a fiatalok „immunissá” váltak ezekre –, még növelte is a szerhasználat elfogadottságát, a veszélyérzet pedig csökkent. Ami működik, az a fiatalok méltóságát tiszteletben tartó kampányok, melyek egyben viselkedési alternatívákat is kínálnak: mit tudsz tenni a droghasználat helyett!

Mi történt az arcukkal? Milyen folyamatnak köszönhető, hogy pár év alatt évtizedeket öregszenek?

A droghasználók arcának eltorzulását általában nem a szer, hanem azok az élet- és táplálkozási körülmények okozzák, amik az ilyen típusú, fokozott szerhasználattal együtt járnak. Gondoljunk az alkoholbetegekre: az ő arcuk éppen ilyen lehet – mondja a szakember. – Ha nem tudnánk, hogy a képen szereplők milyen szereket fogyasztanak, éppen alkoholistáknak is gondolhatnánk őket: hajléktalan alkoholistáknak, ami utal az életkörülményeikre. Azért van különbség: mivel ezekben az esetekben jóval nagyobb fokú és intenzívebb szerhasználatról van szó, ezért a hatás is rövidebb idő alatt (néhány év) kialakul, szemben az alkoholistáknál, ahol ez több évtized is lehet. Ott sem elsősorban maga az alkohol a felelős a hatásért, hanem az azzal az életformával járó táplálkozási és higiénés szokások.

Milyen módszerek lehetnek hatásosak a leszoktatásban?

Elrettententő képekkel a drog ellenÉn a „leszoktatás” szót száműzném a terápiás irodalomból. Nem „leszoktatunk” egy, a folyamatban passzív szereplőként résztvevő droghasználót, hanem különböző módon segítjük őt a leszokásban, az összes léttevékenységére és életstílusára kiterjedő felépülésében. Itt is azok a módszerek a hatékonyak, amelyek a páciensek együttműködésére építenek, nem bélyegzik meg őket, és folyamatosan arra törekednek, hogy a motivációjuk erős maradjon.

Hány droghasználó van ma hazánkban?

Erre vonatkozóan nincs statisztika. A felnőttek (18–64 évesek) körében végzett felmérésekből a kutatás végzője, Paksi Borbála arra következtet, hogy egy hónapban kb. 198–870 ezer fogyasztási alkalom történik, illetve a Nemzeti Drog Fókuszpont igazgatója, Nyírády Adrienn szerint havonta kb. 82 ezer ember fogyaszt valamilyen drogot. Azonban ezeket az adatokat nagy óvatossággal kell kezelni!

Forrás: nlcafe.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr82801041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása