Kecskemét - Egy volt drogos után a szakembert, egy addiktológust kérdeztünk a kábítószer fogyasztásról. Hogyan válnak függővé, veszélyesek-e másokra, van-e kiút?   Korábbi írásunkban egy volt fogyasztó vallott a drogok világáról. Ezúttal egy…

Nem ütök a saját kezemre, ha a kávéfőző után nyúlok, bár lehet, hogy még az első koffeinkortyok előtt nem ártott volna, ha egyéb drogokra is rászokhatok. Már csak az illata képes feltölteni az embert, de belekortyolva az élet vize. Tény, hogy a kávéfogyasztók nagy…

Úgy tűnik, a  főleg alkohol és drogfüggőség kezelésében alkalmazott naltrexon a játékszenvedély ellen is hatásos lehet. A Minnesota Egyetem kísérletében részt vevő kóros játékszenvedélyben szenvedők közel 40 százaléka képes volt lemondani szenvedélyéről legalább…

Öl, butít, nyomorba dönt. Ezt az alkoholra mondták nagyon sokáig, de napjaink egyik legveszélyesebb szenvedélybetegségére is igaz. Naponta több millió forint cserél gazdát a nyerőautomaták révén hazánkban. Egzisztenciákat, életeket, családokat tesz…

A Magyar Kékkereszt Egyesület figyelemfelhívó győri rendezvénysorozata 2011 október 13-án indult a Városháza dísztermében. Az alkoholizmussal és más szenvedélybetegséggel küszködőket nyílt nappal is várják. A konferenciát Rózsavölgyi László az Oktatási, Kulturális, Sport…

A szenvedélybetegségek korát éljük: sokan élnek az alkohol vagy a cigaretta rabságában, mások éppen ellenkezőleg, túlzásba vitt egészséges életmóddal sanyargatják magukat. A plasztikai műtétek térhódításával pedig egyre többen fekszenek kényszeresen a kés…

A 2012-es Költségvetési Tv. tervezetében a szociális kiadások között sokkal kevesebb jut a közösségi alapú szociális szolgáltatásokra (köztük a pszichiátriai- és szenvedélybetegek közösségi ellátására, valamint az alacsony küszöbű ellátásokra). Az egész összeg…

Az alkoholizmus a szenvedélybetegségek közé tartozó kóros állapot, mely túlmutat az orvosi kereteken, társadalmi, egzisztenciális, kulturális probléma. Genetikai hajlam, látott-tanult minták szerepe és élethelyzeti események egyaránt lehetnek döntőek.  Az alkohol…

Kezdetben a tájékozatlanság, késõbb a félelem nagyobb. Kire van még szükség az orvos mellett a szenvedélybetegségek gyógyításakor?   A szenvedélybetegségek fõ okozója legtöbb esetben az életstílus, ezért elkerülni és gyógyítani is elsõsorban megfelelõ életvitellel…

Szenvedélybetegek Alkohol, drog, játék, munka, dohányzás. Közös bennük, hogy mindegyik függőség, ezért gyógyításra szorul. A szenvedélybetegségek megítélése más és más.   Bár a szenvedély alapvetően nem káros, sok család életét tették és teszik tönkre a…

A társfüggőség, dependencia bizonyos emberekhez való túlzott kötődést jelent. Rengeteg formában jelentkezhet, de a lényege ugyanaz: bizonyos emberekhez, vagy emberhez - valakihez - való túlzott kötődés. A társfüggő ember érzéseit, akaratát és késztetéseit egy másik ember…

A legújabb kutatások szerint hosszú távú változásokat okozhat az agyban az ecstasy nevű szintetikus kábítószer.  Amerikai kutatók funkciós MRI segítségével vizsgálták meg a vizuális stimulációra reagáló 18 és 35 év közötti önkéntesek agyát. Az önkénteseknek mind…

Interjú Funk Sándor addiktológus főorvossal  A hazai szerencsejáték-függők legalább százezres táborából elenyészően kevesen kapnak megfelelő orvosi segítséget, pedig szenvedélyük nemcsak őket, hanem egész családjukat képes tönkretenni. Eközben az állam minden…

Sokan nem tudják megérteni, miért lesznek egyesek droghasználók, sem azt, hogyan változtatják meg a drogok az agyműködést úgy, hogy a szenvedélybetegnek kényszeresen hozzájuk kelljen nyúlnia.  Elterjedt nézet, hogy a drogosoknak csak erős akaratra van szükségük ahhoz, hogy…

A tekintélyes brit orvosi szaklap szerkesztőségi cikke bírálja az egyoldalú betegség-modellt  Az alábbiakban fordításban közöljük a The Lancet c. orvosi szakfolyóirat szerkesztőségi közleményét, amelyben az Amerikai Addikciós Gyógyászati Társaság (ASAM)…

Az elmúlt héten Budapest adott otthont a Pompiduo csoport szervezésében megrendezett drogpolitikai vezetői tréningnek.A tréning résztvevői pénteken délelőtt látogatást tettek a Baptista Szeretetszolgálat Utcafrontjának Bánya utcai központjában.Miletics Marcell az Utcafront…

"Egy pohár bort ide, vagy eladom a gyerekeimet...!"  Habár korábban szívesen tréfálkoztak azzal egymás közt, "itt az ideje egy italnak", lefagyott az arcukról a mosoly, amikor rádöbbentek, hogy valóban az alkohol rabjaivá váltak. A borozgató anyukák a neten…

Egyre több nőnek és kiskorúnak mehet tönkre az élete az alkohol miatt. Komáromi Éva klinikai addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Kék Pont Alapítvány munkatársa beszél az ijesztő jelenségről.  Nagy a baj?Eléggé. Bár konkrét adatok nem állnak…

Az Amerikai Addiktológiai Társaság nemrégiben újradefiniálta a függőség fogalmát. Ezek szerint a jó öreg fekete is függőséghez vezet. Létezik egyáltalán koffeinfüggőség? Igen, legalábbis ezt állítják. Néhány ötlet, hogyan csökkentsd a napi koffeinadagod.…

Szenvedélybetegséget, függőséget többféle kémiai szer is kiválthat. A legnagyobb figyelem mégis a drogosokra irányul, pedig ugyanilyen problémát jelent az alkoholizmus, illetve a nikotinfüggőség is. De mi jelentheti a megoldást ezek kezelésében, megelőzésében?…

Egy tábla mogyorós csokival érkeztem hozzá, mert valahol azt mondta, hogy csokoholista. Ha már a függőségekről beszélgetünk...  Zacher Gábor: Oh, tudja, hogy kell hozzám közelíteni! Köszönöm szépen.Szily Nóra: Nem akartam elviccelni a kezdést, csak azt olvastam,…

Nő a társadalom agressziós szintje – mondta Varga Gábor pszichiáter, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) tiszteletbeli elnöke e civil szervezetek szombaton és vasárnap tartott győri konferenciáján.   A szakember statisztikái szerint a…

Topolánszky Ákos: Egy összerendezett szenvedélyügyi (addikciós) szakpolitika kialakításának szükségessége és esélyei Az előadás anyaga letölthető itt. A magyarországi egészségállapotok negatív mutatói mögött széles oki összefüggésrendszer húzódik meg, melyek sok…

 Egyre kritikusabb a gyermekek mentális állapota. Miközben növekszik a magatartászavarral és tanulási nehézséggel küzdő fiatalok száma, a Dunántúlon akut esetekben nincs megoldva a kötelező fekvőbeteg-ellátás sem. Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus…

Kíméletlen őszinteségű, személyes hangvételű, különös dokumentumkötet jelent meg Imre vagyok, alkoholista címmel. Egy pécsi pedagógus írta fia-korabeli, szenvedélybeteg ismerőséről. Szívbemarkoló gyermekkori történetek nyomán tárul fel benne, miként szolgálhat a lélek…

süti beállítások módosítása