Európában százezer emberből átlagosan 13-an vetnek önkezűleg véget az életüknek, Magyarországon ez a szám most 16,9, de 2005-ben még 25,9 volt. Tény, hogy sokat ledolgoztunk a hátrányból, de bőven van még dolga a szakembereknek és a társadalomnak is. Jön az öngyilkosság…

Nóra falun született, közel az ukrán határhoz. A gimnáziumot drámatagozatos kollégistaként végezte el, majd próbálkozott a fővárosban itt-ott színészkedéssel, statisztálással: kisebb szerepeket kapott filmekben is, de nem igazán jött össze, hogy csak ebből éljen meg, bár alternatív színházi…

Alkoholfogyasztásban a magyarok a világelithez tartoznak. Az idejüket a kocsmákban töltő vendégek és szakemberek szerint is ugyanaz az oka a mértéktelen ivásnak: a búfelejtés. A többség viszont nem ismeri fel, ha már gond van, pedig az alkoholizmus krónikus betegséggé válhat, segítség nélkül pedig…

Először vette fel a mentális rendellenességeket felsoroló listájára a WHO a videojáték-függőséget.    Első ízben a mentális rendellenességek közé sorolta a videojáték-függőséget az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A nemzetközi szervezet 11. alkalommal adta ki…

Kneszl Beáta Carmen  Sokan mélybe csöppent elkényeztetett úri lánynak tartják, de Kneszl Beáta Carmen nem az. Csak egy nehezen diagnosztizálható betegséggel küzd.    Kneszl Beáta Carmen igazi jelenség. Lazán kontyba fogott haja és óriási napszemüvege mögül gesztikulál, majdnem…

Kényszer szerencsejátékos vagyok. Szerencsejáték-függő. 2007. május 15-én játszottam utoljára. Felépülőben vagyok. Molnár Rudolf 16 éves korától egészen 25 éves koráig szerencsejátékozott, főleg rulettezett.  Az, hogy függő, már az első játéka után világossá vált számára: „16 évesen az összes…

– Hiába tudjuk egy páciensről, hogy ha nem kapja meg azt a terápiát, amire szüksége van, és elhagyja a gyógyszerét, akkor előfordulhat, hogy máskor is elkövet valamilyen erőszakos bűncselekményt. A rendszerből azonban hiányzik az ambuláns, kötelező gyógykezelésre vonatkozó megfelelő szabályozás,…

A gyermeköngyilkosság tekintetében hazánk a középmezőnyben helyezkedik el a világ országai között, derül ki az MNO összeállításából.    Ha a felnőttek számát tekintjük, az arány még rosszabb. Balázs Judit pszichiáter szerint az esetek kilencven százalékában mentális betegség is közrejátszik abban,…

Kneszl Beáta Carmen, az „Én, a megbélyegzett” című sikerkönyv írója az életét tette fel a Borderline-szindrómával küzdők megmentésére, és most egy csoportot is indít.     A Borderline személyiségzavar gyakorta a szakembereknek is fejtörést okoz, mivel az orvostudomány jelenlegi állása szerint a…

  Petke Zsolt esete egy nem mindennapi történet arról, hogyan állhat talpra az ember, ha az ivásra már ráment a házassága, és a hagyományos terápiák meg a gyógyszeres kezelések is mind csődöt mondtak. És még valami: Petke Zsolt nem más, mint egy addiktológiai osztály vezetője.    Mintha puszta…

Kneszl Beáta Carmen az egyik legsúlyosabb pszichiátriai személyiségzavarral kénytelen együtt élni. Új könyvében kendőzetlen őszinteséggel beszél mindennapjairól.   " Mindenkinek van takargatnivalója! Neked mi? Én nyíltan vállaltam a titkomat, és ha ez az ára annak, hogy akár egyetlen ember…

Egy kutatás szerint a bipoláris zavart, vagyis a mániás depressziós betegséget nagymértékben befolyásolja a test belső órája, az úgynevezett cirkadián rendszer. A kutatók ezért most abban bíznak, hogy e rendszer pszichoterápiás módszerekkel történő helyreállításával a bipoláris zavar is könnyebben…

Tavaly 100 ezer lakosra 19 jutott, ami 60 százalékos csökkenést jelent a ’80-as évekhez képest. Jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon. A legrosszabb helyzet 1984 környékén volt, amikor 100 ezer lakosra 46 befejezett öngyilkosság jutott. Az elmúlt 30 évben viszont…

Pszichoterápiával nemcsak a poszttraumás stressz tünetei csökkenthetők, hanem a biológiai változások is visszafordíthatók - derült ki magyar kutatók új tanulmányából, amely a Biological Psychiatry című szaklapban jelent meg.    A Szegedi Tudományegyetem és a Nyírő Gyula…

A Detox nem buli! elnevezéssel kampány indult a fiatalok felelős és mértéktartó alkoholfogyasztásáért; a társadalmi összefogással megvalósuló kampány célja, felhívni a fiatalok figyelmét az alkohol veszélyeire, a sok esetben kialakuló későbbi függőségre és a szervezetre káros következményeire.…

  Rövid leírás A szorongásos zavarokra a beteg irracionális félelme jellemző, amelyet egy mások számára lényegtelen, vagy jellegtelen inger vált ki. A szorongás a nyugtalanító érzelmi tünetek - mint a nyugtalanság, az ingerlékenység - mellett jellemző testi reakciókat - bőrpír, verejtékezés,…

A kormány célja, hogy széles körben vonja be a mentális, szociális vagy egészségügyi problémával küzdő álláskeresőket a közfoglalkoztatásba. A rendszer hibái ellenére nem kockázatos bevinni ide az embereket, nem kell diszkriminálni, mivel nagyon sokan éheznek, és szükségük van a pénzre – mondta…

Egy pszichiáter története   Bertalan kedves fiú volt, mindenkit levett egy pillanat alatt a lábáról. Főleg a nőket. Anyja kedvenc gyermeke volt, nővére is imádta, a hasonló korú lányokról már nem is beszélve. Sokáig a család „életművészének” nevezték, annyira könnyen…

  A hajléktalanok pszichiátriai gondozása nem megfelelő, a megoldás egy külön, nekik kialakított pszichiátriai részleg lehetne – mondta a Nyírő Gyula Kórház és az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatója a Magyar Hírlapnak.      Az Országos…

 A szakértő szerint iszonyatos mértékű elvonás van drogprevenció területén  Az új drogstratégiához kötődő akciótervet már nagyon várja a szakma - hangoztatta a távirati irodának adott interjújában Szemelyácz János a baranyai INDIT Közalapítvány, ezen belül…

A zeneterápia régóta használt módszer, amivel – többek között – a szenvedélybetegek levezethetik a mindennapi feszültséget, leköthetik energiáikat. Bár a módszer viszonylag elterjedt, ritka, hogy olyan kiforrott terápiás rendszerben működjön, mint a Megálló Csoport…

Problémákat tárt fel az Állampolgári Bizottság  Az ország összes pszichiátriájára egységesen jellemző problémákat tár fel az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány a Jelentés a pszichiátriai kezeltek emberi jogi helyzetéről Magyarországon - 2011 című…

 Kimaradt a tűcsere program és az ártalomcsökkentés a nemzeti drogstratégiából, ezzel pedig növekedhet a HIV és a hepatitis járvány kockázata is - derült ki a TASZ által szervezett III. Ártalomcsökkentő konferencián. Míg Nyugat-Európában az ártalomcsökkentés már…

 A pszichiátriai betegségekhez és a mentális fogyatékosságokhoz súlyos társadalmi előítéletek, irracionális félelmek kapcsolódnak, épp ezért könnyű aránytalanul nagyot vágni a költségeken. Az eredmény az lesz, hogy nagyon sokan fogják magukat rosszabbul érezni,…

 Egy serdülők körében végzett hazai felmérés szerint a magyar fiatalok több mint 12 százaléka kívánta a közelmúltban azt, hogy bárcsak ne élne, több mint 10 százalékuk arra is gondolt, hogy véget vet az életének, több mint 3 százalékuk pedig el is tervezte, hogy ezt…

süti beállítások módosítása