Milyen is a mai magyar drogszcéna? Ezt a kérdés sokszor teszik fel az újságírók. Egyesek csak arra kíváncsiak, hogy hányan is fogyasztanak illegális szereket Magyarországon - pedig ennek a számnak önmagában vajmi kevés jelentősége van. A többség ennél többre kíváncsi: milyenek is “a drogosok”, mit…

Meztelenül őrjöngő férfihoz hívták a mentőket a Belvárosba csütörtökön. Nem ez volt az első eset. A Bors kiderítette: újfajta drog miatt vadulnak meg a használók, ráadásul az alkoholnál is olcsóbb.     Újfajta dizájner­drogokkal szórták meg a magyar piacot. Ami ennél…

A Gina nevű szerből pár csepp még csak eufóriát okoz, a túladagolása viszont eszméletvesztéshez vezet. Ha pedig alkohollal keverik, olyan mértékben lelassítja a légzést, hogy az halálos is lehet.   Évente 2-300 fiatalt visznek súlyos állapotban a…

Minden harmadik fiatalt érint a probléma  Új módon kívánja szabályozni a kormányzat a drogok tiltását, mert a titkos laboratóriumok kilenc naponta hoznak ki új szereket. Ezt a régi szabályozás nem tudja követni.Az új drogstratégia kapcsán Téglássy Kristóf, a…

  Egy önjelölt szakértő javaslatai számtalan tárgyi tévedésselEgy ideje már nem volt szerencsénk wannabe drogszakértők megmondásaihoz, de most felbukkant egy jelentkező, ráadásul egy olyan honlapon, ahol a név alapján az ember képzett orvosokat asszociál a cikkek…

 A Kék Pont Party Service azért jött létre, hogy biztonságosabbá tegye a partizást, csökkentse a parti drogok okozta ártalmakat és segítse egy olyan partizó életstílus kialakulását, amely az örömre, a zenére, a közösségre és a közös tánc általi kiteljesedésre helyezi…

Kulcsár Pál - addiktológiai referens  figyelmünkbe ajánlja a következő cikket : Bár a parlament még nem döntött a mefedron, azaz a Kati névre keresztelt partidrog betiltásáról, máris egy új típusú, legálisan használható szer jelent meg a piacon - mondta az InfoRádiónak…

Paksi Borbála adjunktus a hirado.hu-nak elmondta, egy trendváltás történik most a droghasználatban Európa-szerte és Magyarországon is, és ez most egy jó iránynak tűnikVesztésre áll a világ a kábítószer elleni küzdelemben?  - tette fel a kérdést a hirado.hu Paksi…