MEGHÍVÓ   Kedves Kollégák !   Az ADDICTUS Műhely következő programján Dr. Robert Lefever, Dr. Petke Zsolt és Nagy Zsolt tanulmányait dolgozzuk fel. A tanulmányok alapján műhelybeszélgetést tartunk az addiktológia alapfogalmairól, alapkérdésekről. Néhány kérdés, amelyet megbeszélünk: A…

 Csípős, de igazságos – sokan ilyennek ismerik Rózsikát, az egykori trolibuszvezetőt, aki egy általa okozott baleset után fogházba, majd az utcára került. Alkoholista lett, végül agyvérzés miatt hetekig kómában feküdt. Miután felébredt, megtudta, hogy imádkoztak érte, így került el egy keresztyén…

Kubiszyn Viktor szerint nem érdemes mellébeszélni, az őszinte kommunikáció a leghatékonyabb az emberi kapcsolatokban és a drogprevencióban is. 16 évig volt függő, az írás terápiaként is működik számára. Most jelent meg negyedik könyve, az Oroszrulett, amelynek egy moszkvai…

 Elő a metélttel, elő a mákkal A nyolcvanas évek kábítószerfüggői közül van, akinek önsegítő csoport segített, van, akinek a megtérés. – A nyolcvanas években főleg a szipuzás és a különböző gyógyszerek használata volt a jellemző, főként a kodein…

Emberséges kezelés a modern lélekgyógyászat lehetséges módja SajtóközleményKiadja az Ébredések Alapítvány 2011. június 3. A közösségi pszichiátriával foglalkozó Ébredések Alapítvány Budapesten rendezte meg a GAMIAN-Europe (Global Alliance of Mental Illness Advocacy…

A kutatók azt állítják, hogy sikerült azonosítaniuk néhány kritikus tényezőt, amely meghatározza, hogy az alkoholisták és a heroin használók talpra tudnak-e állni.A több mint 200 ember részvételével készült glasgow-i tanulmányban megállapították, hogy a társas…

Az alkoholizmus (és a többi függőség) kezelésében az elmúlt években, évtizedekben szemléletváltás történt. Debrecenben közel három éve alkalmazzák az úgynevezett Minnesota-modellt, amely szerint az alkoholizmus és a drogfüggőség egyaránt betegségnek számít.…

"Úgy kell segíteni a drogfüggőkön, hogy azt ők is képesek legyenek elfogadni" Április végén elindul a Virtuális Kannábisz Ambulancia. A Magyar Addiktológiai Társaság IV. tematikus konferenciáján többek között mérlegelték azt is, hogyan segítheti az internet a…

süti beállítások módosítása