És most nem a zacheri értelemben vett addikcióra gondolok, hanem egy sokkal láthatatlanabb, ártatlannak tűnő kórós szenvedélyre: a technológiára. Legalábbis erre lehet következtetni egy frissen publikált tanulmányból, amiben az amerikaiak szokásait vizsgálták.   Ahogy minden kórós szenvedély, úgy…

Majdnem egymillió ember szenved alkoholizmusban Magyarországon, mégsem látszik, hogy a kormány bármit is tenne ezért, hogy ez a szám csökkenjen. A Száraz November elnevezésű akció alulról szerveződve próbálja mértékletességre nevelni a magyar alkoholfogyasztókat.   “Eddig azt gondoltam, azért…

Miközben a legújabb adatok szerint tovább nőtt a hepatitis C fertőzések száma, Rétvári államtitkár a parlamentben kijelentette, hogy a kormány "szakított" a tűcserével - azzal a programmal, ami a nemzetközi szakirodalom szerint egyedül képes a járvány megállítására. Azzal takarózik, hogy a kormány…

Alkoholmentes hónapot hirdet Száraz november címmel a budapesti székhelyű Kék Pont Alapítvány.   A Kék Pont MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, a Száraz november elnevezésű kezdeményezést "az élethosszon át tartó örömért, a magasabb életminőségért és a generációkon átívelő jó hírnévért"…

Tavaly 100 ezer lakosra 19 jutott, ami 60 százalékos csökkenést jelent a ’80-as évekhez képest. Jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon. A legrosszabb helyzet 1984 környékén volt, amikor 100 ezer lakosra 46 befejezett öngyilkosság jutott. Az elmúlt 30 évben viszont…

  A magányos emberek válnak netfüggővé, vagy a netfüggők magányossá? Megelőzhető-e, hogy a gyereket beszippantsa a virtuális világ? Segít-e a kihúzott router vagy az új wifikód? És nem vagyunk-e már mi magunk is netfüggők vajon? Elsőként Amerikában lett elismert pszichiátriai kórkép az…

Milyen is a mai magyar drogszcéna? Ezt a kérdés sokszor teszik fel az újságírók. Egyesek csak arra kíváncsiak, hogy hányan is fogyasztanak illegális szereket Magyarországon - pedig ennek a számnak önmagában vajmi kevés jelentősége van. A többség ennél többre kíváncsi: milyenek is “a drogosok”, mit…

Elég, ha az egyik szülő alkoholista, ahhoz, hogy életre szóló sebeket ejtsen a gyermekén, még az sem kell, hogy agresszív legyen, és baltával kergesse a családját, amikor kirúg a hámból. Nem kellemes téma, de beszélni kell róla, mert túl sok gyerek nő fel ilyen diszfunkcionális családban.   Ha egy…

Kokainfüggőség elleni védőoltás tesztelését kezdik meg állatokon brazil kutatók.   A szakemberek már több mint két éve dolgoznak a vakcinán. "Egy molekulát fejlesztünk, amely a kokain elleni antitestek termelésére ösztönzi az immunrendszert" - magyarázta Angelo de Fatima, a Minas Gerais-i…

A Detox nem buli! elnevezéssel kampány indult a fiatalok felelős és mértéktartó alkoholfogyasztásáért; a társadalmi összefogással megvalósuló kampány célja, felhívni a fiatalok figyelmét az alkohol veszélyeire, a sok esetben kialakuló későbbi függőségre és a szervezetre káros következményeire.…

Nem azzal védjük meg az ifjúságot, ha eltúlozzuk egy szer hatásait. Az elrettentő ferdítések helyett hiteles tájékoztatásra, illetve az okok és megoldások feltérképezésére van szükség.     A Magyar Hírlap cikke azt írja, hogy a "halálos" biofű fogyasztása egyre terjed, és a szer fogyasztása…

  Rövid leírás A szorongásos zavarokra a beteg irracionális félelme jellemző, amelyet egy mások számára lényegtelen, vagy jellegtelen inger vált ki. A szorongás a nyugtalanító érzelmi tünetek - mint a nyugtalanság, az ingerlékenység - mellett jellemző testi reakciókat - bőrpír, verejtékezés,…

Szenvedélyesen szeretsz játszani vagy a játék a szenvedélyed? Egyáltalán nem mindegy! A szenvedélybetegségek, legyen az az alkohol-, a kábítószer- vagy akár a játékfüggőség, károsak az egészségre és a társas kapcsolatokra is. Hiába tűnik úgy, hogy az az egyetlen menedék a valóság elől, valójában…

„Mindig az van, hogy csak még egyszer megpróbálom, most biztosan nyerni fogok’” A játék betegséggé válhat? A kóros játékszenvedélyben a beteg a szerencsejátékokról (félkarú rabló, rulett, lóverseny, póker, stb.) nem tud lemondani. Intenzíven foglalkozik vele, tervezgeti a következő kalandját,…

Az alkoholfüggők egy része alkalmanként fogyaszt nagy mennyiségű alkoholt, nagyobb hányaduk azonban napi rendszerességgel fogyaszt akkora adagot, ami elegendő számára a "szinten tartáshoz". Szakértőnk: Prof. Dr. Simon Tamás egyetemi tanár, professzor emeritus, az orvostudomány kandidátusa  

Unalomig ismételt tény, hogy hazánkban a függőségek tömegeket érintenek. Ennek a megállapításnak a mélyén azonban azt találjuk, hogy nem csupán a szenvedélybetegek élik át az addikcióval járó nehézségeket, hanem a közeli hozzátartozók, a családtagok is. Az egyén és a szűkebb környezete nem…

Tóth Miklós, a szigetvári kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezetője | Fotó: Magócsi Márton   Minden este lecsúszik egy-két sör a tévé előtt? Előfordul, hogy leissza magát? Tóth Miklós, a szigetvári kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezetője, a Minnesota-modell egyik…

Nagy a szigorúság, a hibákért büntetés jár az alkohol-, játék-, gyógyszer- és szexfüggő, valamint munkamániás szenvedélybetegekkel foglalkozó nágocsi rehabilitációs intézetben. Ahol ébresztőtől takarodóig minden perc pontosan be van osztva. Rettentő nehéz idejönni és kitartani, ugyanakkor…

Sokkoló adatokat közölt Dr. Zacher Gábor toxikológus. Állítása szerint: ma körülbelül 20 ezer kábítószer függőről és 45 millió szerhasználásról beszélünk, évente 30-35 eset halállal végződik.    – Az emberiség több tízezer évig együtt tudott élni a tudatmódosító szerekkel, úgy, hogy ez sem…

Budapest – „Istenkáromló világból jövök, onnan, ahol a drog és alkohol hatására a karomat is felvágtam, és az öngyilkosságon gondolkodtam” – fogalmaz Gombola András. Mit jelent az alkoholizmus és a drog? Milyen abban hosszú évekig benne lenni? Van szabadulás? A Luther Kiadó gondozásában megjelent…

Kedves Kollégák !   Az ADDICTUS Műhely 2016. áprilisi  témája:   A függőség kialakulásának folyamata a    „Míg tart a bor és friss a rózsa” c. film alapján.     Időpont: 2016. április 19. kedd 10 h Helyszín: 1103 Budapest, Vaspálya utca 56.   A filmről: Joe Clay törekvő PR…

 A társfüggőség (kodependencia) a viselkedési függőségek különleges formája. Itt a függőség tárgya nem egyszerűen egy másik ember, hanem egy „problémás” személlyel hosszabb távon fenntartott, boldogtalan, frusztrációkkal teli, szoros kapcsolat. A „problémás” partner olyan felnőtt, aki…

Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az egészségesen, szeretetben, harmóniában élő pároknál könnyebben következik be a kívánt gyermekáldás, mint azoknál, akiknél nem igazán rendezettek a körülmények. Ha a leendő szülők életére árnyékot vet az alkohol, a drog, egészségtelen táplálkozás…

MEGHÍVÓ   Kedves Kollégák !   Az ADDICTUS Műhely következő programján Dr. Robert Lefever, Dr. Petke Zsolt és Nagy Zsolt tanulmányait dolgozzuk fel. A tanulmányok alapján műhelybeszélgetést tartunk az addiktológia alapfogalmairól, alapkérdésekről. Néhány kérdés, amelyet megbeszélünk: A…

Az orvosnak kellemetlen felelősség, az állapotos nőnek szégyen és kockázat, ha kiderül, drogfüggőként válik anyává. Esetleges, hogy olyanba futnának az egészségügyben, aki érdemben tudna segíteni nekik. Pedig ha jó kezekbe kerül, egy várandós anyánál nincs motiváltabb abban, hogy lejöjjön a…

süti beállítások módosítása