Száz százalékos a 18. kerületi Tiszta Forrás Alapítvány éjjeli menedékhelyének kihasználtsága. Az intézmény 1997-ben nyitotta meg kapuit a hajléktalanok és az alkoholizmussal küzdők előtt, akiknek nemcsak a leszokásban segítenek, de lelki tanácsadással is ellátják őket - mondta a Rádió Orienten…

Alkoholista vagyok, mondja magáról a kaposvári Szűcs Zoltán. Nem azt, hogy „ voltam ”, pedig nyolc éve tiszta, vagyis józan, kerüli az alkoholt és a drogokat. Előtte azonban 22 éven át használt tudatmódosító szereket.   Terápiás jelleggel kezdett írni öt évvel ezelőtt. Ekkor mintha egy gát…

MEGHÍVÓ   Kedves Kollégák !   Az ADDICTUS Műhely következő programján Dr. Robert Lefever, Dr. Petke Zsolt és Nagy Zsolt tanulmányait dolgozzuk fel. A tanulmányok alapján műhelybeszélgetést tartunk az addiktológia alapfogalmairól, alapkérdésekről. Néhány kérdés, amelyet megbeszélünk: A…

 Csípős, de igazságos – sokan ilyennek ismerik Rózsikát, az egykori trolibuszvezetőt, aki egy általa okozott baleset után fogházba, majd az utcára került. Alkoholista lett, végül agyvérzés miatt hetekig kómában feküdt. Miután felébredt, megtudta, hogy imádkoztak érte, így került el egy keresztyén…

Honti Linda szívesen mesél az életéről. Azt mondja, azért, hogy reményt adjon másoknak: a legmélyebb gödörből, a csikkszedegetős-üvegvisszaváltós nincstelenségből, a hajléktalanságból is van kiút.      Harmincnyolc éves vagyok, alkoholista. Kamaszkorom óta iszom.…

 Mérföldkövet jelentő felfedezés arról, hogy a világháló megszállottjainak fejében milyen változások következnek be...Kiderült, a világháló épp olyan függőséget okoz, mint a kábítószerek: ugyanolyan változásokat idéz elő az agyban, mint amilyeneket az…

Bár a luxemburgiak isznak a legtöbbet, a magyarok között van a legtöbb alkoholfüggő – ezt állítja tanulmányában dr. Kónya Judit, a debreceni orvosi egyetem oktatója.  Magyarországon a felnőtt lakosság tíz százaléka antialkoholista, 80 százaléka szalonivó, tíz…

A Szabadító érkezésének örömünnepe A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon kábítószer-függőségükből gyógyuló kliensei arról beszélgettek: mit jelent nekik a karácsony? "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne…

Hajléktalanok, alkoholisták, drogosok - a társadalom perifériájára szorult emberek segítésére szerveződött a másfél évtizede működő Baptista Szeretetszolgálat tízéves Utcafront részlege. Ezúttal a STOP munkatársai is beülhettek a szociális munkások autójába, hogy terepen…

A Független Médiaközpont kiadásában jelent meg a Pandóra Szelencéje nemzetközi projekt részeként az a felmérés, mely a gyermekek szexuális bántalmazásáról ad képet hazánkban. A Pandóra szelencéje projekt egyszerre zajlott Bosznia-Hercegovinában,…

"Egy pohár bort ide, vagy eladom a gyerekeimet...!"  Habár korábban szívesen tréfálkoztak azzal egymás közt, "itt az ideje egy italnak", lefagyott az arcukról a mosoly, amikor rádöbbentek, hogy valóban az alkohol rabjaivá váltak. A borozgató anyukák a neten…

Sosem lesz a régi a mozgáskoordináció! Megdöbbentő felfedezésre jutottak amerikai kutatók: úgy tűnik, ha meg is vált az alkoholtól, aki komoly ivó volt, az bizony évekkel később is érezteti hatását...Évekkel azután is szerepet játszik az egykori alkoholista életében az…

Hová fordulhatsz, ha nem tudod letenni a poharat?  Miért kezd el egy nő inni? Sokan csak úgy „belecsúsznak”, észre sem veszik, hogy már nem csak a társasági élet része egy-egy pohár. De a stressz, a munkahelyi szorongás (vagy épp az állás hiánya), a párkapcsolatok…

Dr. Almássi Kitti klinikai szakpszichológus az alkoholizáló anyákról és az alkoholizmus tüneteiről beszélt a Csak Csajok műsorában.  Az alkoholizmusnak különböző fajtái vannak. Van, aki minden nap szükségét érzi annak, hogy igyon, és van, aki nem iszik rendszeresen, de…

Kíméletlen őszinteségű, személyes hangvételű, különös dokumentumkötet jelent meg Imre vagyok, alkoholista címmel. Egy pécsi pedagógus írta fia-korabeli, szenvedélybeteg ismerőséről. Szívbemarkoló gyermekkori történetek nyomán tárul fel benne, miként szolgálhat a lélek…

Szeged - Úgy, ahogy a szexuális életet, az alkoholfogyasztást is egyre korábban kezdik a fiatalok. Dr. Zacher Gábor toxikológus elmondta: attól, hogy egy tizenéves a haverjaival végigissza a nyaralást, még nem lesz alkoholista.  Szépíthetnénk a dolgon, tagadhatnánk, de teljesen…

25 éves srác vagyok. 7 évig drogoztam és 9 évig voltam alkoholista. 15 évesen már egyedül töményeztem suli előtt. 13 éve dohányzom (édesanyám halála óta), de már egész gyerekkoromban is voltak depresszív gondolataim.  Velem született depresszióm van. 4 öngyilkossági…

 Debrecen – Önmagukon és sorstársaikon is segítenek visszakapaszkodni a gödör mélyéről. Az Anonim Alkoholisták debreceni csoportjának összejövetelein rendszeresen húsz-harmincan próbálkoznak közös erővel szabadulni a függőség hálójából.Délután hat óra van,…

    Filmbemutató 2011. június 26.-án a kábítószer-ellenes világnapon. „Mi vagyunk azok, akiktől a szülők óvják gyermekeiket. … a deviánsok, narkósok, csavargók, húsz, harminc,negyven év élettapasztalatának „eredményei”, ha úgy tetszik…

Volt állami gondozott, többnyire roma származású, egyszerre akár több függőségtől is szenvedő fiatalokon segítenek azok a szakemberek, akik elvégezték a norvég támogatással tartott speciális "mesterkurzust" - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi…

A balerinák táncolnak, az alkoholisták pedig isznak.” – mondja Dave, a hajléktalan, aki már reggel fél 11-kor üveges szemekkel üldögél a minnesotai St. Paulban található St. Anthony nevű otthon egyik szobájában. Az intézmény hátsó udvarában székelő, wet house névre…

Budapesten húsvét hétfőn nem szállítottak beteget a detoxikálóba. Kevesebbet innának a magyarok, mint pár éve? Sajnos erről nincs szó, hazánkban hivatalosan 800.000 alkoholista él. Harminc éve, amikor még a férfiak többsége locsolkodni járt húsvét hétfőjén, valóban…

 Szociális, egészségügyi, oktatási szakembereknek, büntetés-végrehajtási intézményekben dolgozó nevelőknek, felügyelőknek, civil- és egyházi, alapítványi szervezetek képviselőinek indított "mesterkurzust" az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi…

„Nincs pénzem, nincs bankszámlám, a világon semmit sem tudok felmutatni az életemből. Az alkohol és a drog földönfutóvá tett.” – Vallomás egy, a drogtól eltorzult arcú kábítószerfüggőtől.A droghasználat előtt és után: képek a Telegraph oldaláról. Képek,…

Sajnos hazánk mindig is előkelő helyen állt az alkoholizmus elterjedését felmérő statisztikákban. A riasztó adatok azt is jelentik, hogy sok gyerek nő fel olyan családban, ahol az egyik, vagy éppen mindkét szülő függő. Ez pedig nem csak a gyermekkorukra, hanem egész életükre…

süti beállítások módosítása