Nagyjából 120 különböző pszichoaktív szert, főleg katinonokat fogyasztanak a hazai intravénás szerhasználók, derült ki az "ISEC - Tisztább kép" projekt első 5 hónapjában végzett vizsgálataiból. A modellprogram céljairól és eredményeiről a projekt szakmai tanácsadójával,…

 Nehezen kezdtük el a  2012-es évet, mert az sajnos sok, nem várt változást is hozott a Kék Pont életében. Az elmúlt három évben (2009-2011) szakmai munkánk szilárd pénzügyi alapját képezték azok a szenvedélybetegek ellátására szóló  - három kerületben,…

Számos, a kábítószerfüggőket segítő szolgáltatás szűnhet meg jövőre, aminek a következményei azonban nem csak a szenvedélybetegeket érinthetik – figyelmeztetnek szakmai szervezetek.  A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal december közepén hozta…

 Országos villámkörkép arról, hogy érintik a megszorítások a hazai ártalomcsökkentő szervezeteketAz új nemzeti drogstratégiának csupán megtűrt mostohagyermeke az ártalomcsökkentő szemlélet és gyakorlat, a tűcsere program nevesítve be sem került a végső tervezet…

 A Drogriporter interjúja Puy Tamással, az Art-Éra Alapítvány tűcsere programjának vezetőjével, amely évek óta sikeresen működik, de most a költségvetési megszorítások áldozatául esett A kormányzat döntést hozott a drogprevencióval és ártalomcsökkentéssel…

Több mint 1000 darab óvszert juttatott el a Kék Pontnak a Masculan óvszergyártó cég, adományként. A Kék Pont több programjában is óriási segítséget jelent a támogatás, hiszen a klienseknek felkínált óvszerosztás része a megelőző- ártalomcsökkentő munkának, a…

 

A drogterületen dolgozó közösségi szolgáltatók közös levelet küldtek a nemzeti erőforrás miniszterének, amelyben a költségvetés drámai csökkentését kérik számon Tisztelt Miniszter Úr!Aggodalommal tölt el bennünket a Magyar Köztársaság 2012. évi nyilvánosságra…

Kecskemét - Egy volt drogos után a szakembert, egy addiktológust kérdeztünk a kábítószer fogyasztásról. Hogyan válnak függővé, veszélyesek-e másokra, van-e kiút?   Korábbi írásunkban egy volt fogyasztó vallott a drogok világáról. Ezúttal egy…

A 2012-es Költségvetési Tv. tervezetében a szociális kiadások között sokkal kevesebb jut a közösségi alapú szociális szolgáltatásokra (köztük a pszichiátriai- és szenvedélybetegek közösségi ellátására, valamint az alacsony küszöbű ellátásokra). Az egész összeg…

A Kék Pont Drogkonzultációs és Drogambulancia Alapítvány, mint 1996 óta működő és komplex szolgáltatásokat nyújtó közhasznú civil szervezet, feladatának tartotta, hogy a néhány hete nyilvánosságra került új nemzeti drogstratégia tervezetét áttekintse, véleményezze és…

Míg korábban a „közösségi kábulat” szinte egyetlen elérhető formája az alkohol volt, addig napjainkra a kábítószer alternatívaként jelenik meg. A legveszélyeztetettebb csoport a középiskolás korosztály.  A XXI. század elejére a kábítószer-függőség…