Minél több alkoholt iszol, annál valószínűbb, hogy felelőtlen szexuális kalandba bonyolódsz – állapította meg az egyébként is köztudott bölcsességet egy kanadai tanulmány.  A minden részletre kiterjedő kutatás azt is megállapította, hogy minden 0,1 milligramm…

Ünnepekkor jobban fokozódik a nyomás  Nézzünk vele szembe: van néhány ünnephez kapcsolódó fokozott stressz, de mindegyik közül leginkább a karácsony a megterhelő. A nyomás egyeseket nagyon megvisel - hogyan kezeljük?  Ahogy közeledik a karácsony, úgy fokozódik a…

 Országos villámkörkép arról, hogy érintik a megszorítások a hazai ártalomcsökkentő szervezeteketAz új nemzeti drogstratégiának csupán megtűrt mostohagyermeke az ártalomcsökkentő szemlélet és gyakorlat, a tűcsere program nevesítve be sem került a végső tervezet…

 A Drogriporter interjúja Puy Tamással, az Art-Éra Alapítvány tűcsere programjának vezetőjével, amely évek óta sikeresen működik, de most a költségvetési megszorítások áldozatául esett A kormányzat döntést hozott a drogprevencióval és ártalomcsökkentéssel…

 ELKÉSZÜLT A NEMZETI DROG FÓKUSZPONT 2011. ÉVI ORSZÁGJELENTÉSE Kábítószerügyben a legszembeötlőbb változás 2010-ben a heroin háttérbe szorulása és az amfetaminok, valamint az új designer drogok fogyasztásának terjedése volt – állapítja meg a Nemzeti Drog…

 „Nem az a kérdés, hogy miért lesz valakiből drogos. Az a kérdés, hogy miért nem lesz MINDENKIBŐL drogos?” Kubiszyn Viktor Drognaplója eklektikus olvasmány. A sodró lendület ellenére muszáj megállnunk néha és föllélegeznünk. Hálát adni, hogy nem…

 Elő a metélttel, elő a mákkal A nyolcvanas évek kábítószerfüggői közül van, akinek önsegítő csoport segített, van, akinek a megtérés. – A nyolcvanas években főleg a szipuzás és a különböző gyógyszerek használata volt a jellemző, főként a kodein…

 Az ember vágyik a tudatmódosulásra  Doktor Rácz Józseffel, a Magyar Addiktológiai Társaság elnökével,a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány alapító-igazgatójával beszélgettünk. – Ön a nyolcvanas évek óta foglalkozik a…

A szenvedélybetegség, a sóvárgás mélyén fájdalom és hiányérzet rejtőzik, amit érthetően próbálunk kitölteni valahogy. Hogyan lehet megszabadulni a sóvárgástól és leszokni - a dohányzásról, az evésről, az alkoholról vagy bármilyen más szenvedélyről?  Az eksztázis…

Drogmentes szabadidős lehetőségeket kínáló programot indít Tolna megyei fiataloknak a szekszárdi Szent Erzsébet Caritas Alapítvány RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata.  A szolgálat hétköznap esténként ajánl programot azoknak a fiataloknak, akik szórakozóhelyeken,…

A rendőrök ma már sokkal nyitottabbak, az ügyészek viszont még mindig elfogultak a nők ellen elkövetett családon belüli bántalmazások esetében. A női bírók általában kedvezőtlenebb ítéletet hoznak a női áldozatokra nézve, és a hatóságok azt feltételezik a legkevésbé,…

Több mint 1000 darab óvszert juttatott el a Kék Pontnak a Masculan óvszergyártó cég, adományként. A Kék Pont több programjában is óriási segítséget jelent a támogatás, hiszen a klienseknek felkínált óvszerosztás része a megelőző- ártalomcsökkentő munkának, a…

 A modern gyógyszereknek köszönhetően a HIV-fertőzöttség ma már nem halálos ítélet: ha az AIDS-betegség nem alakul ki, a páciensek évtizedekig élhetnek. Közben nekik is lesznek más egészségügyi problémáik, de ezeket a hazai orvosok sokszor vonakodva kezelik, még a…

ADDICTUSSZAKMAI MŰHELY ÉS REFERENSI HÁLÓZAT   Kedves Kollégák !   Az ADDICTUS Műhely legközelebbi összejövetelén 2011. december 20-án, kedden, a „Budapest, végállomás“ c. filmet dolgozzuk fel.  …

Magyarországon terjed Európa legnagyobb meleg HIV-járványa  Életveszélyes állapotban fekszik egy bécsi kórházban George Michael, akit szövődményes tüdőgyulladással szállítottak be az intézménybe a múlt héten. A december 1-jei AIDS-világnapnak szomorú aktualitást adott…

 Kimaradt a tűcsere program és az ártalomcsökkentés a nemzeti drogstratégiából, ezzel pedig növekedhet a HIV és a hepatitis járvány kockázata is - derült ki a TASZ által szervezett III. Ártalomcsökkentő konferencián. Míg Nyugat-Európában az ártalomcsökkentés már…

 A Budapesti tűcsere programokat működtető szervezetek - a december elsejei, AIDS Elleni Küzdelem Világnapja alkalmából született közleményeA dizájner drogokat intravénásan használók számának dinamikus növekedésével ugrásszerű emelkedés tapasztalható a fővárosi…

 

Papp Éva Mária 2011.11.27. 21:32

Meghívó

 MEGHÍVÓKözép-magyarországi Hajléktalanellátó Szervezetek Regionális Fórum- Átmeneti Szállós TeamKedves Továbbképzésen Résztvevő!Örömmel értesítjük a Közép-magyarországi Hajléktalanellátó Szervezetek Regionális Fórum- Átmeneti Szállós Team résztvevőit, hogy…

Nőtt a számítógépezésre fordított idő, illetve mind több serdülő próbálja ki a dohányzást, alkoholt és kábítószert nagyon fiatal korban - erről is szó volt azon a sajtótájékoztatón, melyet az Országos Gyermekegészségügyi Intézet és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal…

 A pszichiátriai betegségekhez és a mentális fogyatékosságokhoz súlyos társadalmi előítéletek, irracionális félelmek kapcsolódnak, épp ezért könnyű aránytalanul nagyot vágni a költségeken. Az eredmény az lesz, hogy nagyon sokan fogják magukat rosszabbul érezni,…

 Egy serdülők körében végzett hazai felmérés szerint a magyar fiatalok több mint 12 százaléka kívánta a közelmúltban azt, hogy bárcsak ne élne, több mint 10 százalékuk arra is gondolt, hogy véget vet az életének, több mint 3 százalékuk pedig el is tervezte, hogy ezt…

Meghalt egy dizájner drogokat fogyasztó fiatalember a múlt héten Budapesten - erősítette meg az InfoRádiónak Zacher Gábor toxikológus. A dizájner drogokat legálisan lehet kapni az interneten, vagy akár a boltokban is beszerezhetőek. Várhatóan január elsején lép életbe egy…

Minden harmadik fiatalt érint a probléma  Új módon kívánja szabályozni a kormányzat a drogok tiltását, mert a titkos laboratóriumok kilenc naponta hoznak ki új szereket. Ezt a régi szabályozás nem tudja követni.Az új drogstratégia kapcsán Téglássy Kristóf, a…

Egy amerikai felmérés szerint egyre több olyan gyermek születik az Egyesült Államokban, akik már világra jövetelkor gyógyszerfüggőségben szenvednek. Ennek oka, hogy egyre több nő válik függővé vényköteles gyógyszerektől. Magyarországon nincs statisztika a gyógyszerfüggő…

süti beállítások módosítása