MAGYAR RENDŐRfortepan 16513

Ismerd fel a függőségedet: jelek, tünetek, esetek az addiktológiai konzultáns praxisából.

 

Mielőtt rászántam magam egy bentlakásos rehabilitációra, hosszú utat tettem meg. Nekem is, mint a legtöbb függőnek a hosszan tartó szociális használatra való sikertelen törekvés, sok év kényszeres, kontroll nélküli használat és számtalan abbahagyási kísérlet után jött meg a tényleges beismerés, hogy nem megy, abba kell hagynom, mert bele fogok halni. Menthetetlenül beteg vagyok, egyedül nem megy, és segítségre van szükségem. Ekkor kértem segítséget.

A függőség bio-pszicho-szociális betegség! Az élet minden területére hatással van. Összeszedtem a szerhasználat pár ismérvét annak – a teljesség igénye nélkül –, ami jelzi, hogy baj van. Szemezgettem benne a klienseim által elmondottakból is a könnyebb azonosulás kedvéért. Ezekkel a kérdésekkel, esetekkel napi szinten találkozom a konzultációk során. Ha az alábbiak ismerősek, sanszos, hogy függőségi problémáid vannak, ezért segítségre van szükséged!

 

A használat progresszivitása

 

A függő úgy érzi, egyre több ital/drog kell a kívánt hatás eléréséhez

  • Ez sokszor rejtve marad: „Buli előtt sokszor ittam, hogy ne lássák a többiek, milyen mennyiséget meg tudok inni, így csak azt látták, hogy szegény csajszin már egy pohár meglátszik, nem bírja az italt”.
  • Keményebb szerek használata: „Egy idő után átváltottam tömény szeszre, így hamarabb ütött.”
  • Egyre kevésbé jósolható meg az ivás/szerhasználat kimenetele

A függő sikertelenül próbálja kontrollálni a fogyasztását. Mondjuk, csökkenteni azt, vagy kisebb-nagyobb szüneteket bevezetni. Azt mondja például magának, hogy:

  • Eldöntöttem, nem iszom/drogozom délelőtt, vagy csak munka után fogyasztok.
  • Csak a kokaint akarom elhagyni, a piát nem, nem azzal van a bajom. De ha iszom, akkor kokainozom is többnyire.
  • Csak sört iszom ezentúl, az nem annyira durva, mint a tömény, sőt kifejezetten egészséges, igazából az „folyékony kenyér”.
  • Csak egy kis jó minőségű bort iszom, mintha egy fürt szőlőt ennék. 
  • A mértéken van amúgy is a hangsúly!
  • Majd csak társaságban iszom, így nem lesz gond.
  • Egyedül nem iszom többet.

Sok függő a használat köré szervezi a napjátSok függő a használat köré szervezi a napját Fotó: Füstös Kiberov

A függő más okokra vezeti vissza a használatát? Pl.:

Attól vagyok szomorú, hogy túlsúlyom van, de ha majd sikerül lefogynom, abbahagyom.

Sok függő a használat köré szervezi a napját, hogy több lehetősége legyen a fogyasztásra. Minél előbb letudni pl. a munkát, egyebeket, hogy ihasson. Ha ebben akadályozzák, dühössé válik.

 

Titkolózás

 

A függő elhallgatja mások elől az ivást vagy más szerhasználatot

A titkolózás hangsúlyos része a betegségnek. A függő védi a használatát, ennek érdekében, mindent megtesz, hogy ne derüljön ki, eldugdossa mindenfelé a piát: mosógép, szekrény teteje, ágy alja stb.:

  • „A kiürült üvegeket rendszeresen eldugtam, illetve akkor vittem ki a szemétbe, mikor nem volt otthon senki.” 
  • „Munkából hazafelé menet mindig vettem a kisboltban Kalinka vodkát, áttöltöttem egy mentes vizes palackba, abból iszogattam kijárva sűrűn a garázsba, hogy ne lássa a feleségem…”

Kénytelen leplezni az alkoholos leheletét szájvízzel, mentolos cukorkákkal. Ha beszélget, távol kell állnia, a szája elé kell tenni a kezét, hogy ne érezze rajta az alkoholszagot (persze érzi), a beszélgetőtárs. Ha intravénás kábítószerhasználó – amilyen én is voltam –, nyáron is hosszú ujjúban kell lenni.

Nem a tervek szerint alakulNem a tervek szerint alakul Fotó: Pymca / Getty Images Hungary

 

Nem a tervek szerint alakul

 

A függő, ha elkezdesz inni/drogozni, nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogyan azt eltervezte...

A függő képtelenné válik előre látni az ivásának következményeit. Emiatt pl. félelemmel megy családi, üzleti rendezvényekre, mert kiszámíthatatlan, mi fog történni, azaz, ha elkezd inni, sokszor kontrollvesztetté válik, és onnantól az akaraterő semmit sem ér. Időnként előfordul, hogy meg tud állni egy-két pohárnál, máskor nem, de erre nem talál racionális magyarázatot. Ha beindul a gépszíj, olyan dolgokat cselekszik, amik teljesen összeegyeztethetetlenek a józan értékrendjével. A hozzám fordulók gyakran számolnak be egészen szélsőséges esetekről is:

„Ha bőven túl vagyok a szalonspiccen, flörtölni kezdek. Nem szolidan, nagyon kurvásan, amit józanon sosem tennék. Sokszor nem merek bevállalni vasárnapi megbeszélt programot, mert ki tudja, milyen állapotban leszek a hétvége folyamán.”

„Egyszer keveredtem nagyon kínos, megalázó helyzetbe: a Közgázról felmentem a Gellért-hegy elhagyott oldalára szívni. Egy kancigány keveredett mellém, sejtette, hogy tilosban járok. Beszívva nem voltam éppen határozott, és nem is értettem, mit akar. Kihasználva a helyzetet, kiderült, hogy meleg légyottra vágyott. Amikor leesett, hogy mit akar, már késő volt, 2x annyi kiló volt, mint én. Miközben kiverte magának, a farkamat szopta. Nem volt kellemes.”

A család számára is vállalhatatlanA család számára is vállalhatatlan Fotó: Sergey_T / Getty Images Hungary

Nem ritka az sem, hogy a függő:

  • családja szégyelli őt, fél vele nyilvános eseményeken megjelenni: „Mindig résen kell lenni. Én mint feleség nem ihattam, ha vendégségbe voltunk hivatalosak, mindig készen kellett állnom arra, hogy haza tudjuk vinni a férjem, amikor kiütötte magát.”
  • ittasan megy a gyerekért óvodába/iskolába: „Megfogadtam, hogy csak akkor vezetek úgy, hogy ittam, ha senki nem ül mellettem, de a határok szép lassan kitolódtak. Először csak haverokkal vezettem úgy, később előfordult, hogy a gyerekért is ittasan mentem kocsival.”
  • törvénybe ütköző cselekedetekbe keveredik: „A drogterjesztés miatt többször is volt ellenem büntetőügy, de ezeknek semmilyen visszatartó hatása nem volt rám.”
  • mások fenyegetése, szóbeli bántalmazása akár tettlegességig fajul:  „A barátnőm részegen többször nekem jött, amit én viszonoztam.”
  • sok esetben előfordul az érzelmi zsarolás, az öngyilkossággal való fenyegetőzés, tényleges öngyilkossági kísérlet: „Én, amikor szembesítettek vele, hogy függő vagyok, és ha nem hagyom abba, el kell mennem otthonról, mindig öngyilkossággal fenyegetőztem. Ez mindig hatott.”
  • vélt vagy valós indokokat talál annak megmagyarázására, hogy iszik az illető: „Hisz mindenki iszik…”; „Ennyit igazán megérdemlek egy ilyen nap után.”

De hiszen itt mindenki iszik!De hiszen itt mindenki iszik! Fotó: Bajzáth Sándor

 

Magyarázkodás

 

A függő másokra próbálja kenni a felelősséget azért, mert iszik

A függő gyakran hangoztatja, hogy senkinek semmi köze ahhoz, amit csinál, hiszen ez magánügy! Sokszor depresszióra, stresszre hivatkozik:

  • „Ez az én testem, ez az én életem, senkinek semmi köze hozzá, mit teszek vele!”
  • „Egy ilyen feleség mellett hogyan lehet józan maradni???”

A hozzám forduló üzletemberek nagy része stresszivó. Az alkohollal teszik kibírhatóvá a kibírhatatlant, tartósan benne tartva magukat valami olyan helyzetben, amin már rég változtatniuk kéne:

  • „Évekig dolgoztam úgy, hogy este csak alkohollal tudtam kiengedni, ittam, hogy egyre többet tudjak dolgozni, és az egyre több munkára egyre többet ittam. A felépülésem során váltottam munkát, kicsit kevesebbet keresek, de kevesebb a stressz, nem kell innom ahhoz, hogy teljesítsek.”

És ott vannak még a testi tünetek, az anyagiak, a munka, a baráti kapcsolatok, a lelki élet és persze a szex. A lista még hosszú, a cikk hamarosan folytatódik!

Forrás: Dívány.hu

Image: 73861556, Dr. Purebl Gyˆrgy orvos-pszichi·terrel, a Semmelweis Egyetem docensÈvel, klinikai igazgatÛhelyettessel beszÈlgett¸nk., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

A depresszió életveszélyes betegség, aminek sosem látott mértékben növekszik a gyakorisága. A magyar betegeknek csak nagyon kis hányada kap orvosi segítséget. A SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese, Purebl György szerint a civilizációnk a fő rizikófaktor. Elérhetetlen vágyakat hajszolunk, és nem törődünk a génjeinkben ketyegő órával.

 

A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon, de nagyon berágunk.

 (Tyler Durden a Harcosok Klubja című filmben)

 

Azt nyilatkozta egy ízben, hogy a huszonegyedik század a mentális betegségek évszázada lesz. Nem erős ez így egy kicsit?

Sajnos, inkább a tények erősek. Az adatokból úgy tűnik, hogy azokkal a nagy pszichés betegségekkel, amelyek a tizenkilencedik, illetve a huszadik századot jellemezték, nem tudtunk elég hatékonyan megbirkózni, más mentális zavarok gyakorisága pedig növekszik.

Csődöt mondtak a terápiák? Megáll a tudomány?

Vannak hatékony terápiáink, és a tudomány is fejlődik, mégis az a helyzet, hogy például a skizofrénia ma ugyanakkora probléma, mint a huszadik században volt. Viszont felzárkózott hozzá egy csomó növekvő gyakoriságú mentális betegség. Ilyen a depresszió, ami már a második leggyakoribb munkaképesség-csökkenést okozó betegség világszerte, e tekintetben csak a szív- és érrendszeri betegségek előzik meg. A depresszió gyakorisága 1990 és 2013 közt a WHO szerint 53,4 százalékkal nőtt, ami nagyon gyors emelkedést jelent.

Mit értsünk pontosan depresszió alatt?

Ez egy olyan mentális zavar, amikor a beteg elveszti az örömre való képességét, a motivációit, inadekvát bűntudatot érez egy csomó dolog miatt, a nap nagy részében rossz a hangulata, akár gondolhat öngyilkosságra is.

Lehet valaki tartósan befelé forduló azért is, mert veszteségek érték, gyászol, elvesztette a munkahelyét, vagy elvált. Aki ilyenkor sokáig rosszkedvű, arra is mondhatjuk, hogy depressziós?

A gyászra, válásra, vagy egy munkahely elvesztésére adott normális reakció nagyon hasonlít a depresszióhoz. Például a bűntudat élménye szinte minden veszteség miatti krízishelyzetben előfordul, sokszor indokolatlanul: „pont abban a pillanatban nem voltam ott, amikor meghalt”, „én vagyok a hibás, amiért elköltözött”, vagy „ha jobban dolgoztam volna, nem estem volna bele a létszám-leépítésbe”.  Amíg ez az állapot a konkrét veszteséghelyzetre reflektál, az nem depresszió, de amint generalizálódik, és már úgy merül fel, hogy „általában véve szörnyű ember vagyok”, és az egész világgal kapcsolatban ezt kezdem táplálni magamban, az már a betegség jele.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A depressziósok számának ilyen meredek emelkedése nem lehet attól, hogy egyszerűen többen fordulnak orvoshoz, és csökken a látencia?

Elméletileg lehetne attól is. Vannak olyan nyugati országok, ahol az emberek a saját jóllétükkel többet foglalkoznak, és hamarabb fordulnak orvoshoz.

Ez egyébként a modern nyugati gondolkozás sajátja; míg egy buddhista azt mondja, hogy az élet szenvedés, ezért nem kell különösebb erőfeszítéseket tenni a szenvedés elkerüléséért, addig a mi kultúránkban az elviselhető szenvedés foka alacsonyabb szintű.

Csakhogy a WHO ezekkel a kulturális faktorokkal számolt a felméréskor, tehát annak ellenére nő a depresszió gyakorisága, hogy valamelyest csökken a látencia, és az emberek már azzal is elégedetlenek, amivel ötven éve még boldogok voltak. És sajnos, még mindig nagyon sokan kerülik az orvost. Ez a mentális zavarban szenvedőkre fokozottan igaz, a depressziós betegeknek csak a fele kér szakorvosi segítséget, Magyarországon valószínűleg még kisebb ez az arány. Tehát nem onnan tudjuk, hogy egyre több a depressziós, hogy jelentkeztek a betegek az orvosnál, hanem onnan, hogy a kutatók elmentek és felméréseket végeztek a lakosság körében. Bizonyos szakmáknál pedig rendszeres a dolgozók mentális állapotának mérése.

Gondolom, ez igaz az orvosokra is. Önöket mennyire fenyegeti a depresszió?

Minden egészségügyi dolgozónak fokozott szüksége van a lelki karbantartásra, hiszen ez azon munkák körébe tartozik, ahol nagy a kiégés veszélye. A nyugat-európai egészségügyi rendszerekben sokat tesznek a kiégés ellen, mert nagyon értékes a jól képzett és tapasztalt munkaerő, és rájöttek, hogy nem kifizetődő, ha túlhajszolják a munkatársat, aki egy idő után nem tud teljesíteni.

Nyugaton nagyon magasak az orvosi fizetések. Meg lehet fizetni a stresszt?

Persze, hogy meg, pontosabban többet tud a stressz ellen tenni az, akinek nem kell folyamatosan a megélhetése miatt aggódnia. A létbiztonság, az anyagi megbecsülés képes csökkenteni a kiégés rizikóját. De ez csak az egyik, a másik a munkaidő-korlátozás. Nyugaton kötelező elmenni a munkaidő végeztével, és az alkalmazott nem folytathatja a munkát másodállásban. Ráadásul hét- vagy tízévente elküldik úgynevezett sabbaticalra az orvosokat, akik ilyenkor egy évig nem dolgozhatnak, viszont feltöltődhetnek, pihenhetnek, mégis megkapják csaknem a teljes fizetésüket.

Azt hiszem, orvos szeretnék lenni nyugaton.

Ezt megértem, de mindenkinek a saját lehetőségei közt kell megtalálni a boldogulását.

Mi miért nem fordulunk szakemberhez a lelki bajainkkal?

Magyarországon, sajnos, az átlagnál is magasabbak az előítéletekből épült falak: a mentális probléma komoly stigmát jelent. Ennek megfelelően igen alacsonyak nálunk a kezelési arányok.

Norvégiában például az emberek sokkal könnyebben mennek el pszichológushoz vagy pszichiáterhez, és ebben sokat segített, hogy az egyik miniszterelnököt kétszer kezelték kórházban depresszióval, és ő ezt nyilvánosan el is mondta.

Azt üzente ezzel – nagyon helyesen –, hogy a lelki egészség ugyanolyan fontos, mit a testi, és hogy mentális szakember segítségét kérni körülbelül annyira szégyen, mint fogorvoshoz menni. Már csak azért is iszonyú fontos lenne ezt széles körben megérteni, mert kezeletlen depressziósok jóval hamarabb halnak meg.

Mert öngyilkosok lesznek?

Nem. Valóban megnő az öngyilkosság kockázata a depresszióban, de a depressziósok legnagyobb része azért hal meg idő előtt, mert könnyebben betegszik meg. A depresszióban eleve vannak biológiai tünetek is. Egy csomó hormonnak és ingerület-átvivő anyagnak megváltozik a napi bioritmusa, és aztán ez durva változásokat okoz a szervezetben. Egy súlyos, de kezeletlen mentális zavarral élő ember életkilátásai  körülbelül tíz évvel rövidebbek.

Lehet a depressziót örökölni is?

Vannak erre hajlamosító genetikai típusok, de ez csak az egyik tényező. Ha ilyen hajlam mellett valaki boldog családi környezetben él, meg tud birkózni a negatív élményekkel, és egészséges életmódot folytat, akkor lehet, hogy soha nem lesz depressziós. Viszont ha nyomorúságosak a körülményei, vagy szörnyű dolgok történek vele, a genetikai hajlam aktiválódik. Ha kap egy betegséget, az is aktiválhatja, vagy az, ha felborul a biológiai ritmusa, akár csak azáltal, hogy olyan munkát vállal, ami akkor követel tőle aktivitást, amikor a belső órája szerint pihennie kéne. A tudományos gondolkodás már jó ideje a holisztikus szemlélet felé mozdult el, egyre tisztábban látjuk, hogy nem választható szét a testi és a lelki aspektus. És a beteget sem csak a tünetei felől nézzük, hanem egész valójában, az élete összefüggéseiben. Fontos, hogy képzett-e, mennyire egészségtudatos, mi a munkája, a családi háttere, a szociális körülményei. És ma már éppen ennyire fontos a természetbe való beágyazódása.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Tehát az az alapprobléma, hogy kiágyazódtunk a természetből?

Az ember az evolúció során együtt fejlődött bioszférával. Most már az is világos, hogy nem ragadhatjuk ki a természetes környezetéből negatív következmények nélkül. A bioszféra épp olyan fontos, mint a magunknak alkotott környezet, a kultúra, a társadalmi-gazdasági spektrum. A világ mesterséges formálását a környezet meglehetősen megsínyli, s ez nyilván visszahat magára az emberre is, hiszen az ember a természet része.

Létrehoztunk egy világot, amiben nem tudunk boldogan élni?

Felhúztunk egy világot magunk köré, amiben a két csúcsérték a biztonság és a jólét. Csakhogy ezeket már extrém módon képzeljük el, és rámegy az egészségünk, hogy megteremtsük magunknak, amit fontosnak tartunk. A nagyszüleink idején elfogadott életcél volt, hogy lesz majd egy feleségem, lesz két szép gyerekünk, saját lakásunk, esetleg egy kis hétvégi telek, ahova néha kiautózunk pihenni, – ez akkoriban igen szép életpálya volt, és az emberek nem is nagyon vágytak többre. Ha egy átlag mai fiatalnak azt mondom, hogy kábé ez a maximum, amit elérhet, csalódottan fog rám nézni. Márpedig valószínűleg pontosan ez lesz a maximum, de őt iszonyúan frusztrálni fogja egy ponton túl, hogy sem híresség nem lesz belőle, sem gazdag ember.

A kultúránkban ugyanis a szociális elismertségnek együtt kell járni a kiemelkedő jóléttel. Sőt, szépnek is kell lenni, és nemcsak a nőknek, hiszen sokkal komolyabb ideáloknak kell ma már a férfiaknak is megfelelniük.

És ami senkinek nem fog összejönni egy ponton túl, az a fiatalság. Ez is csúcsérték, ami pedig minden igyekezetünk ellenére egy idő után elvész. A kultúránk a felszínen rendkívül toleráns, hiszen elvileg lehetsz bármi. De a mélyben, implicit módon nagyon is intoleráns, mert sokan azt élik át, hogy nem lehetnek közepesen vagy kevéssé sikeresek, nem küzdhetnek anyagi gondokkal, nem lehetnek átlagos kinézetűek, de idősebb korúak sem, vagyis nem lehetnek az, akik valójában.

Az általános felfogás szerint keresztény kultúrában élünk, ahol a vallás egyik alapvető gondolata az ember eredendő bűnössége. Ez generálhat-e olyan bűntudatos szorongást, ami depresszióvá fajul?

A valóságosan, élő hitként megélt vallásosság inkább protektív tényező. Az, hogy bemegyek minden vasárnap a templomba és kipipálom, hogy ott voltam, vagyis az üres vallásosság nem biztos, hogy segít bármiben is. De aki mélyen megéli a hitét, és számára a spiritualitás fontos, az komoly sáncot építhet a depresszió ellen. De nem csak a vallásosságra igaz ez, általában véve az élet értelmének a megélése erős védelmet nyújt. Egy spiritualitásban létező ember gyakrabban éli meg, hogy az életének van az adott helyzeteken túlmutató értelme és célja.

Többször is említette a bioritmust. Ez hogyan függ össze a depresszióval?

A kutatások jelenlegi állása szerint nagyon szorosan. Elvesztettük ugyanis kapcsolatot a környezetünk egyik legfontosabb elemével, a napi bioritmussal, amely nemcsak egy környezeti ritmus, hanem a génjeink is ezt diktálják. Ez az a felfedezés, amiért a 2017-es Nobel-díjat adták, mert kiderült, hogy a biológiai ritmus kulcskérdés a testi és lelki egészségben egyaránt.

Van egy belső óránk, ami minden élőlényben ott ketyeg a baktériumoktól kezdve a főemlősökig. A működéseink legnagyobb része tulajdonképpen csillagászati ciklust követ,

amely a Nap és a Föld viszonyából adódik, és ahogy megszületünk, beindulnak a szervezetünkben az úgynevezett óragének, amik újra és újra lefuttatják a szervezetben a huszonnégy órás programot.

És ebben kódolva van, hogy mikor kell táplálkozni, aludni…

Igen, ahogy az is, hogy mikor vagyunk a legkreatívabbak, mikor a legélénkebb a figyelmünk, mikor tudjuk a legjobban égetni a zsírt, mikor a legaktívabb az immunrendszerünk abban, hogy a fertőzéseket leküzdje.

Márpedig a legtöbb munkahelyen pontosan meghatározott, hogy mettől meddig kell jól teljesíteni.

Hát ez az. Pedig ma már az orvostudomány egyértelműen ki tudja jelenteni azt is, hogy a váltott műszak egészségkárosító, minden kutatás ebbe az irányba mutat. Ha megborul a cirkadián ritmusunk, márpedig nagyon sok minden boríthatja, akkor előbb-utóbb nem fogunk tudni aludni, depressziósak lehetünk, elkezdhetünk hízni és kialakulhat a 2-es típusú cukorbetegségünk. És a váltott műszak csak egy dolog, de egyre több ember dolgozik rendszertelenül, vagyis amikor van egy határidős  megrendelése, akkor akár napi húsz órát hajt….

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Nem lehet ilyenkor valahogy átállítani a belső órát?

De, nagy körültekintéssel és megfelelő módon át lehet. Ha valaki mondjuk újságíróként dolgozik, viszont úgy rendezi be az életét, hogy délelőtt tizenegyig meg sem mozdul, viszont aztán dolgozik este tízig, és ez nála rendszeres, az még mindig jobb: a rendszerben van ennyi alkalmazkodóképesség. A legrosszabb, ha az úgynevezett rugalmasság jegyében folyton változik, hogy mikor dolgozunk, és mikor próbálunk pihenni: egyik sem fog menni igazán.

Régi korokban ez a ritmus jobban rendben volt?

Igen, és ennek pofonegyszerű az oka: nem létezett hatékony éjszakai világítás. Az éjszakai elektromos fény a legfontosabb természetes ritmusba, a fény és a sötétség váltakozásába kavart bele. Korábban a sötétedés szinte áthatolhatatlan korlátot jelentett az ember számára.

De ha a betegségek mögött a természettől elfordult civilizáció áll, mit tehet az orvos? Gyógyszerek adása, illetve terápia helyett azt javasolja, hogy térjünk vissza a természethez?

Orvosként az a dolgom, hogy kezeljem a már kialakult mentális betegségeket. Viszont a megelőzésen sokkal nagyobb hangsúly van, hiszen a pszichés betegségek döntő többsége megelőzhető. Azt mondják, a jövőben a gyógyászat szemléletét négy „p” fogja jellemezni. Preventív lesz, vagyis megelőzésre fókuszáló; prediktív, előrejelző, ami azt jelenti, hogy a beteg genetikai és életmódbeli analízise alapján meg tudjuk mondani, öt-tíz éven belül milyen betegségekre számíthat. A harmadik, hogy perszonalizált lesz a gyógyászat, a terápiák nagyon személyre szabottak lehetnek…

A gyógyszeres terápiák is?

Hogyne. Meg fogjuk tudni mondani a genetikai ismeretek alapján, hogy ki melyik vérnyomáscsökkentőre reagál legjobban, és melyiknél jelentkeznek legkevésbé mellékhatások. És legfontosabb a negyedik „p”, hogy a gyógyításnak participatív, vagyis „részvételi” minősége lesz. Az egészség nem az orvostudomány dolga, hanem mindannyiunké.

De a civilizációnk szabályait egyikünk sem tudja megváltoztatni. Nem mondhatjuk például a munkáltatónknak, hogy holnaptól a cirkadián ritmusunknak megfelelően akarunk dolgozni.

Nem, de azért nem vagyunk tehetetlenek sem a káros civilizációs hatásokkal szemben. Ha olyan közösséget találunk, ami értékrendileg hasonul a miénkhez, az jó, mert krízis esetén a kölcsönös összetartás védelmet jelent. Az egészséges táplálkozás, vagy

a rendszeres mozgás egyértelműen véd, nemcsak a lelki betegségektől, de például ez az egyetlen dolog, ami képes lassítani az öregedést.

Olyan világban élünk, amilyenben, de azért van esélyünk rá, hogy odafigyeljünk az alvásunkra és a biológiai ritmusunkra. Például az étkezések ütemezése a bioritmus egyik fő szabályzója. Ha a kamionos, aki hol itt alszik, hol ott, odafigyel arra, hogy minden nap ugyanabban az időpontban húzódjon le az út szélére és egye meg a szendvicsét, már nagyon sokat tett az egészsége megőrzéséért.

Forrás: Balavány György - 24.hu

A depresszió betegség pszichoterápiával és gyógyszerekkel kezelhető. Ugyanakkor bizonyos alternatív eljárásokkal, például zeneterápiával, a hagyományos kezelés eredményességét akár javítani is lehet.

A depresszióról az átlagembernek általában kétféle elképzelése szokott lenni. Sokan úgy vélik, hogy depressziósnak azt az ember nevezzük, aki rosszkedvű vagy rosszul érzi magát a bőrében. Mások a depressziót ugyan valódi betegségnek fogadják el, de azt gondolják, hogy a gyógyításához elég egy gyógyszer, vagy esetleg egy pszichológus segítsége.

Többnyire mindkét fent említett módszer működik akár külön-külön, és szükséges is ahhoz, hogy kezelni tudjuk a depressziót. De ismerünk olyan alternatív megoldásokat, amelyek segítségével felgyorsíthatjuk a gyógyulás folyamatát. Az egyik ilyen alternatív lehetőség a zene.

Pestis ellen is próbálták

A zenét már az ókori görögök is használták terápiás célokra, olyan emlékek is fennmaradtak, amelyek szerint még a pestis ellen is alkalmaztak zenét gyógyszerként. Ennek a működőképessége ugyan elég valószínűtlen, de az tény, hogy a zene, mint gyógyításra „kiutalható” élmény, aktív része volt a görög kultúrának.

A zeneterápia előretörésében komoly szerepet játszott a második világháború, amikor a korábbihoz képest nagyságrendekkel több katona tért vissza poszttraumás stresszel a frontról.

A doktorok és a nővérek észrevették, hogy a zenének kifejezetten pozitív hatása van a betegek állapotára, és olyan reakciókat képes kiváltani, amelyeket más módszerek nem. Így elkezdtek zenészeket alkalmazni a kórházakban. Az 50-es években meg is alakult az első nagy, zeneterápiával foglalkozó szervezet, amely mostanra a világ legnagyobbja lett.

Így működik

A British Journal of Psychiatry 2011-ben közölt egy finn kutatást, amely 79 fő, 18 és 50 év közötti depressziós betegen vizsgálta a zene hatását. Az alanyok közül 46 a szokásos kezelést kapta, antidepresszánsokkal és pszichoterápiával, de a maradék 33 résztvevőnél ezt kiegészítették kéthetente tartott, egyórás zeneterápiás foglalkozásokkal, amelyekben egyénileg választhatták ki a preferált hangszert.

Három és hat hónap után mértek eredményeket, amelyek kimutatták, hogy jelentősen javult azoknak az alanyoknak az állapota, akik a megszokott kezelés mellé zeneterápiában is részesültek.

A zeneterápia lényege, hogy az érzelmeket és a társas igényeket nonverbális módon próbálja megragadni és kielégíteni. A melódiák, harmóniák és ritmus közös működése pedig lelassítja a szívverést és a lélegzetet, megnyugtatja a betegeket, és emeli a szervezetükben a gyakran boldogsághormonként is emlegetett dopaminszintet.

Forrás: 24.hu

Nagy a nyomás minden oldalról

 

Valósággal csapdában érzik magukat azok a hölgyek, akik vég nélküli órákat töltenek az íróasztal vagy a pult mögött – egy új kutatás szerint a túl sok munka depressziót eredményez a nők jó részénél.

Depresszióra hajlamosíthat a túl sok munka – a hölgyek jó része kerül csapdába, amikor hosszú órákat tölt íróasztala, a pult vagy akár a szalag mellett a gyárban. Egy új kutatás megerősítette, hogy jóval fogékonyabbak a hangulati zavarra azok a nők, akik sokat dolgoznak. A szakemberek szerint – összehasonlítva őket azokkal a hölgyekkel, akik a hagyományos 40 órát dolgozzák le hetente -, az 55 órát vagy ennél is többet vállalók jellemzően többször számolnak be depressziós tünetekről. Ugyanez igaz azokra a nőkre és férfiakra, akik még hétvégente is dolgoznak. A felfedezés, mely brit felnőtteket vett alapul, nem bizonyíthatja, hogy a túl sok munka okozza a depressziót –  ám az összefüggés jelentős.

„A dolgozók bonyolult lények” – mondta Gillian Weston, a Londoni Egyetemi Kollégium vezető kutatója. – S nem is lehetséges minden potenciális befolyásoló tényező figyelembe vétele, ha egy megfigyelési tanulmányban keresünk asszociációkat.

Ugyanakkor – hangsúlyozta -, kutatócsapata képes volt rámutatni számos olyan tényezőre, amely hatással lehet a depresszió kockázatára. Ilyen a jövedelem, a képzettség szintje, illetve a családi állapot is. A felfedezésnek igen komoly hatása van egy olyan világban, ahol a túl sok munka számos helyen valósággal elvárás. Az emberek nagy része 9-től 5-ig dolgozik – mutatott rá Weston csapata.

“Ráadásul az elmúlt években a technológia fejlődése jelentős mértékben lecsökkentette a dolgozók személyes idejének „biztonságos terét”, mivel az okostelefonokon keresztül bárki bármikor elérhető. Ezek az eszközök afféle elvárást teremtettek, hogy mindig elérhetőek legyünk, válaszolhassunk e-mailjeinkre akár a vakációnkon is” – emelte ki Theresa Nguyen, klinikai szociális munkás, a nonprofit Mental Health America programokkal foglalkozó alelnöke.

A nők számára pedig – akik egyébként is egyensúlyoznak a munkahelyi feladatok és a család között -, különösen megterhelő és ijesztő a túl sok munka.

„A társadalom komoly nyomást gyakorol ránk, azt pedig magunkra helyezzük” – mondta Nguyen. – A hölgyeknek külön stresszt jelent, hogy a munkahely időt vesz el a családjuktól.”

A legtöbb országban kevesebb időt töltenek a munkahelyükön a nők, mint a férfiak, azok pedig, akik házasok és gyerekeik vannak, különösen kevesebbet dolgoznak. Vagyis, ha a túl sok munka miatt benn maradnak, még konfliktusba is kerülnek és szembenállnak a társadalmi elvárással. Az idővel való zsonglőrködés, a munkahelyi nyomás, a felelősség duplán terheli őket, különösen, ha munkájukat meg sem fizetik. Meg kell küzdeniük a környezetükkel is, amely vagy támogató, vagy nem támogató emberekből áll. Mindez súlyosbíthatja a szomorúságot, a konfliktusból adódó kellemetlen érzést.

 

 

A Journal of Epidemiology and Community Health szaklapban megjelent tanulmány 23 ezer brit dolgozót vont be, akik egy nemzeti egészségügyi felmérés részei voltak. A hagyományos kérdőív a depresszió tüneteire volt kihegyezve – vizsgálta az önbecsülést, önbizalmat, a napi tevékenységek élvezetére volt kíváncsi, valamint arra, hogyan alszanak az alanyok s miként küzdenek meg mindennapi problémákkal. A 12-es pontszám a depresszió jeleit jelentette – s a tanulmány szerint azok a nők, akik 55 vagy ennél több órát dolgoztak hetente, 11,8-as pontszámot értek el, szemben a 35-40 órát dolgozókkal, akik a 11-et súrolták.

A férfiaknál ebben a tekintetben nem volt különbség, azonban azok, akik hétvégén is dolgoztak, több depressziós tünetet produkáltak, mint akik csak hétközben adtak bele mindent a munkába.

Forrás: Adrina - napidoktor.hu 

 

Ezt jelenti, ha az evéstől vagy az ivástól függünk

Az alkohol az emberi kapcsolatokat hivatott pótolni, az evészavarosoknál pedig az étel társ is – hangzott el a HVG Extra Pszichológia legutóbbi szalonján, amelynek vendégei Lukács Liza evészavarokkal foglalkozó pszichológus és Kapitány-Fövény Máté addiktológus voltak.

 

A moderátor, Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztőjének első kérdése a függőség mibenlétére vonatkozott: Kapitány-Fövény Máté a kontrollvesztést emelte ki mint központi tünetet. Lukács Liza elmondta, hogy az evésproblémákat klasszikusan nem soroljuk a függőségek közé, de az evészavarban érintettek szintén kontrollvesztésről beszélnek, arról, hogy olyan ez, mint a drog. A szakember szerint esetükben az önszabályozás zavara a kulcsszó.

Családi mintázatok ©

Az egyik legalapvetőbb kérdés persze az, hogy mit helyettesít ilyenkor az evés vagy az alkohol. Kapitány-Fövény Máté szerint a szerhasználat a közösség hiányát próbálja ellensúlyozni. Páciensei gyakran mondják, hogy az alkohol az emberi kapcsolatokat hivatott pótolni. Az evészavarosoknál pedig – Lukács Liza tapasztalatai szerint – az étel társ is: hiába szeretnének kapcsolódni másokhoz, ez nem sikerül. Kapitány-Fövény Máté szavaiból kiderült, hogy az alkoholistáknál gyakori családi mintázat az, hogy a szülő rátelepszik a gyerekre, nem engedi felnőni, leválni.

Állandósult jutalomhiány

Mindkét szakember megfogalmazta, hogy a gyógyuláshoz valamilyen új egyensúlyt kell létrehozni az érintetteknek. Kapitány-Fövény Máté elmondta, hogy az addikció nagyjából 50 százalékban tekinthető örökletesnek, felerészt viszont a környezeti hatások függvénye. A függőségre hajlamos személyek a dopaminrendszer alulműködése miatt állandósult jutalomhiányban élnek, vagyis hiába végzik ugyanazokat az örömtevékenységeket, a várt megkönnyebbülés, kiteljesülés elmarad. Ezt kompenzálják az alkohollal. Ha viszont elveszik tőlük az alkoholt, szenvedélyük tárgyát, akkor űr marad helyette. Ezt kell betölteni egy másik, pozitív függéssel, egy új szenvedéllyel.

Űr marad ©

A Magyarországon élő nagyjából félmillió alkoholistából mindössze néhány ezer megy el terápiába, és őket is főleg a családjuk lökdösi el szakemberhez. A nagy részük felismeri ugyan, hogy beteg, de semmi nem motiválja őket a változtatásra, mert félnek, hogy mi lesz velük alkohol nélkül. Kapitány-Fövény Máté nézői kérdésre válaszolva elmondta, hogy vannak olyanok, akiket már kamaszkorban alkoholistának lehet nevezni.

A szemlélettel van a gond ©

Az evészavarok még korábban megjelenhetnek: ma már nem ritka a tízéves anorexiás, és az is kortünet, hogy eltűnnek a normál súlyúak, szinte csak a két véglet van jelen – tudtuk meg Likács Lizától. Az étkezési szokásokkal kapcsolatban a szakember egy friss élményét is elmesélte: a gyereke óvodájában egyik nap csokis gabonapelyhet adtak reggelire, és utána – de szigorúan csak annak, aki megette a reggelit – téli fagyi volt a ráadás. „Valahol itt romlanak el a dolgok. A szemlélettel van a baj. És akkor csodálkozunk, hogy sok a túlsúlyos?” – tette fel a költői kérdést.

Eszköze sok mindennek

Lukács Liza arról is beszélt, mennyi mindenre használjuk az evést, amire nem kellene: jutalmazásra, büntetésre, a szeretet kifejezésére. Azért káros ez, mert ilyenkor a problémákkal való megküzdés helyett eszünk. Ugyanígy annak is rossz következményei lehetnek, ha konfliktusokat próbálunk evéssel feloldani. Pedig amikor két gyerek hajba kap, tényleg csodát tud tenni két nyalóka, de higgyék el, nem éri meg hosszú távon – figyelmeztetett a szakember.

Hol kezdődik a zavar? ©

A beszélgetés során többször is felmerült, hogy hol kezdődik a „zavar”, mikor mondhatjuk azt, hogy valakinek nincs rendben az evése-ivása. Lukács Liza rövid válasza szerint akkor, amikor eluralja az illető életét az evés. Kapitány-Fövény Máté pedig azt mondja, akkor van baj, ha egy ember eszközként használja az italt, vagyis azért iszik, hogy megküzdjön egy problémával.

Forrás: hvg.hu

Az ok általában stressz és önbizalomhiány

Az lehet az érzésünk, hogy igen sok ember eszik egyszerre túl sokat – a mértéktelen evészavarban szenvedők azonban ezt rendszeresen csinálják, legalább hetente egyszer, minimum 3 hónapig. Kit érint ez a probléma és mi állhat a hátterében? Járjunk utána.

 

Tisztázzunk valamit az elején: a mértéktelen evészavar nem egyenlő azzal, ha valaki időről-időre egyszer sokat eszik. Ilyen emberből sok van. Egy karácsonyi vacsora alkalmával például hányan lőnek túl a célon?

 

A mértéktelen evészavarral küzdők rendszeresen esznek túl sokat, legalább heti egyszer, 3 hónapig vagy még tovább. Úgy érzik, nem tudják kontrollálni, mit és mennyit esznek. Gyakran étkeznek egyedül, amíg jóformán betegre nem eszik magukat, s ehhez éhesnek sem kell lenniük. Ezután viszont szégyen, bűntudat, szomorúság és undor vesz erőt rajtuk. Viselkedésüket szégyellik, s mindent elkövetnek, hogy mértéktelen evészavarukat elrejtsék a család és a barátok elől.

A mértéktelen evészavar nem egyenlő a bulimiával, bár egyes tünetek azonosak. A bulimiások szintén gyakran eszik túl magukat, s szégyenkeznek miatta – ám ők kihányják az ételt utána. Meghánytatják magukat, hashajtókat alkalmaznak vagy túl sokat edzenek. A hányás nem tartozik a mértéktelen evészavar problémakörébe.

Kit érint leginkább a mértéktelen evészavar?

Ez az egészségügyi állapot szinte mindenkinél előfordulhat, függetlenül a nemtől, kortól, fajtól. Amerikában a leggyakoribb – a nők hajlamosabbak rá, de férfiaknál is kialakulhat.

Hogyan érinti a testsúlyt a probléma?

Számos ember, akinél mértéktelen evészavar jelentkezik, a testsúlyával is küzdelmet folytat. A rendellenességben szenvedők kétharmada elhízott, s egy tanulmány szerint azok 30 százaléka, akik küzdenek az evészavarral, megfelelő fogyókúrát keres. Az elhízott és túlsúlyos emberek olyan, komoly problémákkal is szembenéznek, mint a szívbetegség, magas vérnyomás és a 2-es típusú diabétesz.

Mögöttes ok

A mértéktelen evészavar mögött gyakran áll érzelmi vagy mentális egészségügyi gond – depresszió, szorongás, bipoláris zavar, valamilyen szer használata. Stresszesek, rosszul alszanak, küzdenek az önbecsüléssel és a testük kinézetével.

Mi okozza pontosan a mértéktelen evészavart?

A szakemberek nem teljesen biztosak abban, mi váltja ki a problémát. Tényezők keveréke, beleértve az illető génjeit, pszichológiáját, hátterét – ezek mind közrejátszhatnak. A diétázás ugyancsak vezethet mértéktelen evészavarhoz. Bizonyos emberek pedig extrém mértékben érzékenyek az élelmiszerek képeire, illatára. A rendellenesség egy stresszes életszakasz vagy trauma eredménye is lehet – például gyász, vagy maga a tény, hogy az illetőt piszkálják a súlya miatt.

A felépülés lehetséges

Amennyiben úgy érezzük, mértéktelen evészavarral küzdünk, érdemes tudnunk, hogy kezeléssel sikeresen gyógyítható a probléma. Az első lépés a diagnózis – vagyis konzultálnunk kell orvossal, aki megvizsgál és meghallgatja tüneteinket, felméri szokásainkat, érzelmi egészségünket, testképünket.

A kezelést elsősorban a gondolataink, érzéseink elemzésével érdemes kezdeni. Pszichiáter vagy tanácsadó segíthet abban, hogy megváltoztassuk azokat. A negatív gondolatok ellen a kognitív viselkedés terápia és az interperszonális terápia is hasznos lehet.

A szakember javasolhat gyógyszert is, amely a szorongást, depressziót segít kezelni – s ezzel együtt megszűnik a mértéktelen evésre való kényszer.

A mértéktelen evészavar természetesen hízáshoz vezet, ezért a kezelés során a pácienseknek arra is szükségük van, hogy szakember segítsen nekik a fogyás útjára lépni.

A mértéktelen evészavar megelőzése érdekében idejében észre kell venni, ha a problémával kapcsolatos érzések elhatalmasodnak rajtunk – a szégyen, a bűntudat, a testkép zavar -, de érdemes odafigyelni akkor is, ha családunkban már előfordult étkezési rendellenesség. Keressünk fel orvost vagy terapeutát.

Forrás: Adrina - napidoktor.hu

Bűntérkép: itt költik a legtöbb pénzt cigire, alkoholra és szerencsejátékra az országban

.

Nagyon érdekes dolgokat olvashatunk ki a Központi Statisztikai Hivatal 2017-es háztartási fogyasztási adataiból. Hiába jóval alacsonyabb például a keleti országrészekben élők átlagos jövedelme, mint a fővárosiaké, húsra mégis a budapestiek költenek kevesebbet. Eközben a fővárosban élők költenek többet szerencsejátékra és alkoholra, a dohánytermékek viszont vidéken sokkal jobban fogynak.

.

Köztudott tény, hogy jelentős jövedelmi különbségek vannak Magyarországon Budapest és a vidéki települések, illetve az egyes országrészek között: míg az ország nyugati területei jövedelmi szint tekintetében megközelítik a fővárost, addig a keleti és északkeleti országrészek jelentősen le vannak maradva.

A fővárosiak jobb anyagi helyzete miatt feltételezhetnénk, hogy többet tudnak félretenni, vagyis nettó jövedelmük kisebb részét költik el fogyasztásra, a valóság azonban mást mutat. A KSH 2017-es adatai szerint jövedelemarányosan a nyugat-dunántúli, illetve a közép-dunántúli régióban élők költik a legkevesebbet fogyasztásra (vagyis ők tudnak a legtöbbet megtakarítani), csak utána jönnek a budapestiek.

Az ábrán látszik, hogy az ország szegényebb területein (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld) magasabb a fogyasztás jövedelemhez viszonyított aránya, vagyis az itt élők mindennapi megélhetésük biztosítása mellett jóval kevesebbet tudnak spórolni. A budapestiek és a nyugati / északnyugati területeken élők közötti látszólagos ellentmondást elsősorban a magasabb fővárosi árszínvonal magyarázhatja.

Az alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - megnéztünk néhány termékcsoportot, hogy az ország egyes területein élők jövedelmük mekkora részét fordítják rájuk.

Élelmiszerek

Összességében, jövedelmük arányában a nyugat-dunántúliak költik a legkevesebbet élelmiszerekre, utána következnek csak a budapestiek. Közben az ország déli és keleti /északkeleti területein élők arányaiban jóval többet fordítanak élelmiszerre, ami részben azzal magyarázható, hogy a rosszabb jövedelmi helyzetük miatt az alapvető élelmiszerek magasabb arányban képviseltetik magukat fogyasztói kosaraikban, mint az egyéb fogyasztási cikkek. Ez evidens, hiszen utóbbiakra jellemzően kevesebb pénzük marad, mint az ország más területein élőknek.

Ennek tudatában érdekes ugyanakkor, hogy húsra nominális értelemben is Budapesten költik a legkevesebbet (Nyugat-Dunántúl után), holott a magasabb életszínvonal miatt okkal gondolhatnánk, hogy a fővárosiak sokkal inkább megengedhetik maguknak a húst. Mivel a budapestiek többet keresnek vidéki polgártársaiknál, közben viszont nem költenek annyit húsra, ezért a jövedelemarányos húskiadásokban jelentős különbségek vannak az ország egyes részei között.

Felmerülhet a gondolat, hogy talán az egészségesebb életmód miatt is fogyasztanak kevesebb húskészítményt a fővárosi emberek, mint a vidékiek, ez azonban csak részben állja meg a helyét az adatok alapján. Bár gyümölcsre és zöldségre valóban a fővárosiak költik a legtöbbet nominális értelemben (egészen pontosan zöldségre csak második legtöbbet, hiszen a dél-dunántúliak kiugróan sok zöldséget esznek), a jövedelemarányos kiadásuk nem kirívóan magas.

 

Kultúra, szórakozás

Mivel nem alapvető fogyasztási cikkekről van szó, ezért a kultúrára és szórakozásra elköltött pénz jelentősen függ a jövedelmi körülményektől. Egy bizonyos jövedelem felett az emberek nominálisan és jövedelemarányosan is sokkal többet fordítanak ezekre a tételekre. Ez jól megmutatkozik a hazai adatokban is, a budapestiek ugyanis nominális értelemben, illetve a jövedelmük arányában is sokkal többet költenek kultúrára és szórakozásra. Az ország legszegényebb és leggazdagabb területei között közel kétszeres a különbség (jövedelemarányosan).

Ebbe a fogyasztási cikk csoportba tartozik a szerencsejáték is. Talán sokak számára érdekes lehet, hogy a vidékiek sokkal kevesebbet költenek szerencsejátékra, mint a fővárosiak, mind jövedelmük arányában, mind nominális értékben. Ez alól kivételt képeznek a Pest megyeiek, akik messze a legtöbbet költik szerencsejátékra.

 

Dohány, szeszesital

Köztudott tény, hogy a magyar nagy ivónemzetnek számít, alkoholfogyasztásban a világ élmezőnyébe tartozunk. Különösen a férfiak esetében jelent nagy problémát az alkoholizmus. Bár nemek szerinti bontásban jelentős különbség van az alkoholfogyasztási szokásokban, területi alapon már nem lehet ennyire jól behatárolni a problémát, legalábbis a KSH fogyasztási adatai alapján.

Nominális értéken nézve ugyan messze a budapestiek költik a legtöbbet alkoholra, jövedelemarányosan viszont már kisebb az ország többi részének lemaradása.

A dohánytermékek esetében nagyon érdekes, hogy a nyugat-dunántúliak messze a legkevesebbet költik rá (éves átlagban 16 ezer forintot), utána pedig a budapestiek következnek (21 ezer forinttal). Közben a déli, keleti és északkeleti országrészben több pénz megy el cigire (nominális értelemben), emiatt pedig a jövedelemarányos kiadások között nagyon jelentős eltéréseket tapasztalunk.

A különbségeket az magyarázhatja, hogy a fővárosban, illetve a fejlettebb nyugati területeken az egészségtudatosság jegyében egyre kevesebben, illetve kevesebbet dohányoznak, így az összfogyasztáson belüli részesedés jóval alacsonyabb. A főváros – vidék közötti ellentét nagyon markáns: míg a budapestiek jövedelmük mindössze 1,24%-át, a megyeszékhelyeken élők 1,48%-át, a többi városban élők pedig 1,8%-át költik cigire, addig a kisebb vidéki települések esetében ez az arány 2,22%.

Forrás: Hellóvidék

Képtalálat a következőre: „szerencsejáték”

 

2018-ban újabb nagy mintás, 4000 fős kutatást végzett a Szerencsejáték Zrt. abból a célból, hogy pontos képet kapjon a magyar lakosság körében a szerencsejáték-használati zavar mértékéről.

 

A Felelős Játékszervezés kutatás két párhuzamos mintán (online és offline) zajlott a 15 éves és idősebb magyarországi lakosság részvételével 2018. július 26. és augusztus 19. között. Mindkét mintán 2000-2000 válaszadó elérése volt a cél, az eredményeket pedig súlyoztuk, hogy azok reprezentatívak legyenek a 15 éves és idősebb magyar lakosságra.

 

A túlzott szerencsejátékban érintettek

A lakosságot szerencsejáték-függőség alapján csoportokba rendező PGSI indexet figyelembe véve a szerencsejáték-függők aránya 4 százalék a 15 éves és idősebb lakosságon belül. A kutatási eredmények szerint a függők leginkább 30-49 év közötti férfiak, akik alapfokú végzettséggel rendelkeznek, leginkább községekben laknak, és rosszak az anyagi körülményeik).

A szerencsejáték-függők a 15 éves és idősebb lakosság tagjainál magasabb arányban, és gyakrabban élnek minden függőséget okozó élvezeti cikkel, legyen az legális vagy illegális (alkohol, dohány, nyugtatók, marihuána, stb.) hazánkban.

 

Felelősségkezelés

A válaszadók többsége a játékszenvedély kialakulásáért magát a játékost okolja. A függők és a 15-17 évesek véleménye szerint a függőség kialakulásáért kevésbé felelős a játékos.

A játékszenvedéllyel kapcsolatos segítségnyújtást illetően a válaszadók leginkább az egyén felelősségét hangoztatták, hiszen a válaszadók kétötöde (42 százalék) szerint a segítségnyújtást maguknak, a játékfüggőségben érintetteknek kellene finanszírozniuk.

A válaszadók többségének pozitív irányba változna a véleménye a Szerencsejáték Zrt-ről, amennyiben a Társaság szerencsejáték-függőségben érintett emberek számára szervezne vagy finanszírozna segítségnyújtást.

A 15 éves és idősebb lakossági minta tagjai leginkább a megelőző információs tevékenységet, a felvilágosító kampányt és anonim segélyvonal működtetését tartanák hasznos segítségnek a szerencsejáték-függőség megelőzésében.

A Szerencsejáték Zrt. társadalmi felelőssége tudatában nagy hangsúlyt fektet a játékfüggőség kutatására és megelőzésére. Szerencsejáték –szervező tevékenységünket a Szerencsejáték Felügyelet engedélyével folytatjuk, és minden évben kiérdemeltük az ajánlott felelős játékszervezői minősítést. Az állami európai szerencsejáték –szervezőket tömörítő European Lotteries tagjaként pedig háromévente megújítjuk felelős játékszervezői tanúsítványunkat (Responsible Gaming Certificate).

2013 óta működik támogatásunkkal az ELTE Szerencsejátékos Segélytelefon (06 1 411 6778) szolgáltatása, ahol hétköznaponként 15 -19 óra között pszichológus, addiktológus szakemberek nyújtanak segítséget szerencsejátékkal összefüggő problémák, kritikus helyzetek kezeléséhez anonimitás és teljes titoktartás mellett.

2012 óta működtetjük a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel a Játék határokkal elnevezésű iskolai prevenciós programunkat. A program keretében a felső tagozatos és középiskolás diákok és pedagógusaik rendhagyó osztályfőnöki órák és szabadidős klubfoglalkozások során dolgozzák fel a függőség problémáját, valamint keresnek alternatívákat a szabadidő tartalmas eltöltéséhez. A programban elindított Információs Pontokon (Budapest, Szolnok, Debrecen, Miskolc, Sopron, Kaposvár, Orosháza) az érintettek és családtagjaik felvilágosítást kaphatnak az elérhető terápiás szolgáltatásokról. A program a szerencsejáték –függőknek és hozzátartozóiknak is segítséget nyújt csoportos foglalkozásokon.

Általában háromévente folytatunk kutatást a felelős játékszervezés témakörében, amelynek keretében megvizsgáljuk a lakosságot, különös tekintettel a 18 éven aluli fiatalokra, a játszási szokásokat, a felelős játékszervezői tevékenységünk hatásait és ismertségét.

A jövőben is arra törekszünk, hogy a szerencsejáték –használattal kapcsolatos veszélyeket és problémákat minimalizáljuk, a magyar lakosság körében mért –európai átlaggal megegyező- mértékű használati zavart mérsékeljük és prevenciós tevékenységünket minél szélesebb körre kiterjesszük.

További információért kérjük, keresse a sajto@szerencsejatek.hu-t.

Forrás: Maradjonjáték.hu

Hiába a tiltás: továbbra is veszélyt jelent a fiatalokra a szerencsejáték

.

A Szerencsejáték Zrt. kutatásában a 15-17 év közötti fiatalok játékszokásait is vizsgálta. Az adatokból az derült ki, hogy már ennél a korosztálynál is előfordulnak szenvedélybetegek.Minden negyedik fiatal a megkérdezettek közül veszélyeztetett, 4 százalékuk pedig már függőséggel küzd!

.

Három év alatt legalább a háromszorosára nőhetett a hazai szerencsejáték-függők száma – ez derül ki a Szerencsejáték Zrt. legfrissebb felméréséből. A Szerencsejáték Zrt. weboldalára kikerült egy friss kutatás a hazai szerencsejáték-használat kapcsán közöl részleteket.

A szerencsejáték-függőségi térkép szerint három év alatt többszörösére nőtt a szenvedélybetegnek tekinthető játékosok száma Magyarországon, közölte a hvg.hu.

A 2018 nyarán felvett adatok szerint

  • a magyar felnőtt lakosság 4 százaléka tekinthető szerencsejáték-függőnek,
  • 10 százalék mérséklet rizikófaktorú,
  • és további 17 százalék az alacsony rizikófaktorú csoportba tartozik.

A 15-17 év közötti fiataloknak

  • 4 százaléka küzd a betegséggel,
  • további 25 százalékuk veszélyeztetett,
  • 14 százalék mérsékelt,
  • 11 százalék pedig alacsony rizikófaktorúnak számít.

Ezek az arányok nagyjából egybevágnak a 18 év felettiek attitűdjeivel, mégis fenyegetőbb a fiatalok függőségi helyzete. Azok viszont, akik játszanak, nagyobb arányban válnak függővé.

A Szerencsejáték Zrt. felelős játékszervezőként maga is igyekszik megóvni a szerencsejáték káros következményeitől, a kutatás mellett ugyanis a függőség témájának szentelt tematikus weboldalt is létrehoztak.

Forrás: Hellóvidék, hvg

Hatalmas űr keletkezik egy szenvedélybeteg életében, miután leáll az ivással vagy a droggal, hiszen addig minden egyes napját a szerhasználat határozta meg. Ezt a hiányt töltheti be valamilyen új szabadidős tevékenység felfedezése. A sportolás az egyik legjobb példa: javítja az önértékelést, célokat ad, közösséget teremt. A felépülés folyamatát is megkönnyíti, ha van, ami szerethetővé teszi a józan életet. Négy felépülő függőt mutatunk be, akik új hobbijukban találták meg szermentes önmagukat.

 

Emberi kapcsolatok, munka, tanulás, hobbi. Csupa olyan dolog, ami egy egészséges embernek magától értetődő és természetes. Egy függőnek azonban nem, hiszen egész élete a szerhasználatról szól, az alkohol és a drog minden mást kiszorít. Ezért érdekes megfigyelni, hogyan épül vissza egy szenvedélybeteg élete a józansággal. Fontos szerepet játszhat a felépülés folyamatában egy új hobbi megtalálása. Ez bármi lehet: sport, zene, festészet, nyelvtanulás.

A játék a lényeg, nem a függőség

Attila is így ismerkedett meg az urban golffal, a Kék Pont Alapítványnál hallott először a Magyarországon még kevésbé ismert sportról. A szenvedélybetegekkel foglalkozó civil szervezetnek saját csapata is van, Blue Point Recovery Urban Golf Club néven, Attila is ennek a tagja. (Az ő történetéről ebben a cikkben írtunk. Kérésére a képeken nem mutattuk az arcát.) Életében először egy éve fogott golfütőt, eleinte csak este mert kimenni a Városligetben gyakorolni, mert szégyellte ügyetlenségét. Hamar megszállott lett, hóban, sárban is gyakorolt, mesélte. Az sem vette el a kedvét, hogy első versenyén utolsó lett. „Elég depressziósan mentem a versenyre, de mosolyogva jöttem el, pedig baromi hideg volt.” Azóta egyre jobb eredményeket ér el, legutóbb a Száraz November keretében megrendezett Sober Cup elnevezésű versenyt meg is nyerte.

Ahogy az elnevezés is mutatja, az urban golf szinte bárhol játszható, a Városliget és a Duna-part ugyanúgy ideális helyszín lehet. Nem lyukakhoz, hanem különböző előre meghatározott tereptárgyakhoz kell eljuttattatni a labdát. Ez egy pad, egy kuka vagy akár Tinódi Lantos Sebestyén szobra is lehet. Akárcsak a hagyományos golfban, úgy a „városi” verzióban is vannak akadályok: egy nagy halom falevél vagy egy villanyoszlop alaposan meg tudja nehezíteni a játékosok dolgát.

Felépülő függőknek komoly problémát jelent, hogy józan közösséget találjanak, ezért találták ki, hogy csináljanak egy kifejezetten józan csapatot, ami alternatívát tud nyújtani nekik, mondta Tóth Zsóka, a Kék Pont Alapítvány munkatársa. A csapatnak 4-5 tagja van, nem mindenki felépülő, de ez nem is feltétel. „Nem kérdezgetjük egymás függőségét, itt a golf a lényeg.” Hasonlóan az AA-gyűlésekhez, az edzéseik is fix időpontban vannak, minden péntek délután találkozik a csapat. Attila szerint neki azért segít az urban golf, mert nyugalmat és koncentrációt igényel. “Nem pörög úgy az agyam, mint máskor. Több értelmes gondolatom van.” Másrészt komplex sport: az állóképesség mellett kreativitásra is szükség van az ütések megtervezésénél.

Több lábon kell állni

Hamar János addiktológiai konzultánsként dolgozik, maga is felépülő függő, 18 éve állt le a heroinnal. Teljesen átlagos családban nőtt fel, a szülők sokat dolgoztak, nem kapott elég figyelmet, szeretetet. 17 évesen drogozott először, „olyan érzés volt, mint egy anyai ölelés.” Minden problémára a drog lett a megoldás, ez segített átvészelni a nehézségeket. Miután kijött a rehabról, sokáig nem találta a helyét. Hiába jött egyenesbe az élete, elvégezte a főiskolát, családja lett, mégsem találta azt a pluszt, amit korábban a drog adott.

Végül a sportban találta meg ezt; egy ideig boxolt, kempózott, de a cross fitt illett hozzá legjobban, mert változatos, minden edzés más, mások a feladatok, a kihívások. Öt éve kezdett el komolyabban cross fittezni, két éve jár le társaságban edzeni.

„Ahogy az amerikai tengerészgyalogosok mondják, azért jövök le, hogy felrobbantsam magamban a szarságokat. Hogy a hétköznapok apróbb problémái elveszítsék jelentőségüket.”

Szerinte két oka van, amiért egy felépülőnek érdemes sportolnia. Egyrészt a függőség hatalmas űrt hagy maga után, hiszen a beteg addigi életének minden egyes napja aköré szerveződött, hogy drogot szerezzen és drogozzon. Ezt a hiányt lehet többek között a sportolással kitölteni. Terápiás szempontból pedig azért segíthet, mert a felépülő minél több lábon áll, annál kisebb a visszaesés esélye. Ilyen tartóoszlop lehet a család, a munka, a párkapcsolat és a sport. Ha ezek közül bármelyik kiesik, még maradnak más kapaszkodók. Emiatt klienseinek kötelező választaniuk valamilyen sportot. Nem ragaszkodik a cross fitthez, bármit csinálhatnak, amiben ki tudnak teljesedni. A rehabon, ahol dolgozik, ping-pongoznak, fociznak a kliensek.

Sportolni is lehet függő módon

Edzőtársával, Stefkó Ernővel együtt próbálták ki az ecstasyt még tinédzserként. Apja ivott, lelkileg és fizikailag bántalmazta, ezért olyan társaságot keresett, ahol megbecsülik. Négy éve felépülő, előtte kisebb megszakításokkal majdnem 20 évig anyagozott. Az utolsó két év már brutális volt, naponta több tízezer forint költött heroinra.

„Már nem volt másnap, a heroin nem engedte. Egy anyagos megoldja, hogy legyen rá pénze. És nem mindig legális úton.”

János juttatta be a Ráckeresztúi Drogrehabilitációs Központba, ahol megváltozott az élete. Azóta segítő szakemberként dolgozik az intézményben, amire különösen büszke, mert keveseknek ajánlják fel a lehetőséget. Egész életében sportolt, a cross fitt előtt kipróbálta a birkózást, dzsiu dzsicut és a ketrecharcot. „Ez ad gerincet az életemnek. Közösséget találtam általa, motivációt, célokat ad” – mondta a sport szerepéről. A ráckeresztúri rehabon nemrég telepítettek egy edzőparkot a klienseknek.

Ernő szerint a sport az önértékelés és a pozitív visszajelzések miatt is fontos lehet. Ez sok szenvedélybeteg életéből hiányzik, mindig csak azt hallják a környezetüktől, hogy mindent rosszul csinálnak. A sportban látszik a fejlődés. Az első edzésen el akarsz pusztulni, a bemelegítést nem bírod. Aztán megtanulod a technikát és egyre jobb leszel” – tette hozzá János. Sportolni is lehet függő módon, ami ugyanolyan látványos tud lenni, mint bármilyen szenvedélybetegség, mondta Ernő. A személyiség függő működése nem tűnik el azonnal a drog vagy az alkohol elhagyásával. Ezért János soha nem mondja klienseinek, hogy egyszercsak megváltoznak és nem lesznek többé függők.

A halál jobb opció volt, mint az élet

Olaszy Csabával Csobánkán találkoztunk, ide szokta elhozni a bátrabb felépülőket sziklát mászni. A sziklamászás terápiás lehetőségeivel egy lengyelországi tanulmányút keretében ismerkedett meg 1999-ben, azóta rendszeresen szervez mászásokat, táborokat felépülőknek. Csaba nyolc évig volt szerhasználó, drogos karrierje a kilencvenes évek sláger drogjával, a mákteával kezdődött, később jött a heroin, illetve annak házilag készített verziója, a kompót. Többször próbált leállni, sikertelenül. Az utolsó években belátta, hogy ez neki nem fog menni. „Látszott, hogy ennek a halál a vége. De akkor ezt nem tartottam borzalmasnak. Jobb opciónak tűnt, mint élni. Ha oroszlánként éltem, akkor úgyis fogok meghalni, és erre még büszke is voltam.”

Egyszer egyik ismerősét kérte meg, hogy nála főzhesse meg a mákteáját. Belement, de azzal a feltétellel, hogy cserébe Csaba ír egy levelet a rehabra. Hónapokkal később, pont egy jól sikerült beállás közben csörgött a telefon; Komlóról hívták, hogy megürült egy hely a rehabon, ha még aznap leutazik, akkor fogadják. Másfél évet töltött bent, „ott megtaláltam azt a közösséget, amit még kamaszként vesztettem el”, mesélte.

Nem lehet egóból élni

A rehabról kikerülve segítő szakemberként kezdett el dolgozni, egyik alapítója volt a Megálló Csoportnak. Kezdetben színházterápiával foglalkozott, majd jött a sziklamászás. Tapasztalata szerint törvényszerű, hogy a felépülésben a függő új szabadidős tevékenységeket fedez fel magának. „Egy rendes narkós élete a cucc körül forog. Szárazon mindenképpen kell valami helyette, mert az életnek nevezett játékban szükség van olyasmire, ami szerethetővé teszi azt.” Érdemes sokféle dolgot kipróbálni, de nem szabad görcsösen keresni a lehetőségeket, tanácsolta. Csaba gyakorlatilag végigsportolta gyerekkorát, vívott, futott, teniszezett, kézilabdázott, síelt, vitorlázott. Neki emiatt a boldog gyerekkor emlékeit hívja elő a sziklamászás.

A felépülés szempontjából azért tartja jó választásnak, mert mászás közben a jelenben kell lennie az embernek, nem rágódhat a múlton, nem aggódhat a jövőn. Szereti a szimbolikáját is: meg kell találni a felfelé vezető utat, nem célszerű erőből csinálni. Ugyanakkor fontos az egyensúly: nem lehet sem túl görcsös, sem túl vakmerő. Mászás közben rá van utalva társaira, ezért fontos a bizalom is. Másik nagy előnye, hogy mindeközben a természetben vannak, jó levegőn, messze a város zajától. Meggyőződése, hogy a mászás legkevésbé szól a sportról és a teljesítményről, sokkal inkább az önismeret és félelmeink legyőzése a lényeg.

„A felépülésben az egó leépítése kulcsfontosságú. Nem lehet egóból élni, mert az mindig sérül.”

Forrás: Mizsur András - nyugat.hu

Furcsán viselkedik egy munkatársa, kiszámíthatatlanul változik a hangulata, hullámzik a teljesítménye, elkalandozik a figyelme, netán feltűnően üres vagy éppen fényes a szeme? Gondolt már arra, hogy az illető esetleg szenvedélybeteg is lehet? Fontos kérdést boncolgat a HR Doktor a HR Blogon.

A munkatársak több időt töltenek egymással, mint a családtagjaikkal, nem ritka hát, hogy az együtt dolgozók többet tudnak egymás egészségi és egzisztenciális állapotáról, problémáiról, köztük az esetleg gondosan rejtegetett függőségeikről is, mint a közvetlen hozzátartozók. De mit kezdhetünk azzal a gyanúval vagy felismeréssel, hogy kollégánk valamilyen szenvedélybetegség rabjává vált? Milyen függőségek fordulhatnak elő, és van-e módunk a segítségnyújtásra?

Fenyegető függőségek

Függőségnek, szenvedélybetegségnek vagy kóros szenvedélynek, addikciónak azt nevezzük, ha egy hétköznapi, többé-kevésbé elfogadott viselkedésmód meghatározó lesz, eluralkodik valaki személyiségén, annyira, hogy a viselkedés torzulásához vezet, így az érintett segítség nélkül képtelen felhagyni vele.

Ilyen függőséget kiválthatnak kémiai szerek, például a nikotin, a koffein, az alkohol, a pszichoaktív szerek, egyes gyógyszerek és számos drog fogyasztása. Ismeretesek a viselkedési addikciók is, a szex-, a társ-és kapcsolati függőségek, a testedzés-, a játék-, az internet-függőség és a munkamánia is. Ezek között vannak függőségtípusok, amelyeknek nagy a társadalmi elutasítottsága egyértelmű egészségkárosító hatásai miatt (így a dohányzás, az alkohol, a drog), de vannak olyanok is, amelyeket a környezet elfogad, sőt, bizonyos fokig pozitívnak is tart (például a munkaalkoholizmus vagy a testedzés-függőség), pedig súlyosan károsítják az egyén mentális és fizikai, szociális „egészségét”. Ez alkalommal csak a szűkebben vett, a kémiai szerek által kiváltott szenvedélybetegségeket nézzük meg közelebbről, milyen formában találkozhatunk vele a munkahelyen.
.
Folytatás a HR Blogon.
.
Forrás: HRPortál.hu

Papp Éva Mária 2019.03.29. 07:19

Szexfüggőség

Képtalálat a következőre: „függőség sexfüggőség”

A szexológusok többsége szerint a szexfüggőség napjainkban még mindig tabutéma a nők körében. A szabadjára eresztett szexualitás, a kicsapongás és az igazi függőség között a különbség nem mindig felismerhető - pedig létezik. Ezért beszélni kell erről a rejtett problémáról, és megoldást is lehet találni rá.

 

"Amikor nem kapom meg a szex-dózisomat, általában deprimált vagyok, rosszul érzem magam Kicsit olyan ez, mint a kábítószer-élvezet." - magyarázza a 32 éves, férjezetlen Júlia. Vajon szexfüggő-e a fiatal hölgy, vagy modern világunk új amazonja?

Egy olyan korban, melyben merőben új szokások, filmek és más vizuális vagy egyéb eszközök teljesen felforgatták a szexuális élet gyakorlatát, meglehetősen nehéz a kérdésre választ adni. Ugyanakkor lehet tisztán látni, és szükség esetén megoldást is találni a problémára, azaz megszüntetni az ilyen jellegű függőséget - a nők esetében is. A női szexfüggőség jelei

A (női) szexuális függőséget szenvedés kíséri, ha az érintett személy nem kapja meg azt, amit akar - állapítják meg gyakorló pszichológusok és szexuálterapeuták. A szex ilyen esetekben elengedhetetlen feltételévé válik a kiegyensúlyozott személyiség kialakulásának. Az önmegtartóztatás természetesen nehezen járható út, de ha mégis megvalósul, rossz fizikai-lelki közérzetet von maga után a mindennapokban. És persze ez a függőség is, akár az összes többi, kényszeres módon jelentkezik.

Nagyok a szexuális igények, a legtöbbször felülírják a korábban fontosnak tartott érzelmi oldalt, kulcsfontosságúvá válik az élvezetek hajszolása, annak gyakran negatív következményeivel együtt - pontosítanak az addiktológusok.

Hozzáteszik: mialatt a szexuális függőség hatása nyilvánvaló a nő párkapcsolataira nézve, sűrűn előfordul, hogy az érinti a szakmai szférát, sőt az egészséget is. Van, aki hetente több estéjét szex-klubokban tölti, míg mások szinte mindent feláldoznának a szexualitás oltárán... A gyenge pont: törés az önértékelésben, kapcsolatteremtési nehézségek

Annak ellenére, hogy vagy éppen amiatt, hogy a legtöbben titkolják, a szexuális örömök keresésének "létjogosultsága" napjainkra egyre felkapottabb kérdéssé vált a nőket érintően.

Sokan arra az álláspontra helyezkednek, hogy miért ne lenne megengedett a nők körében, ha azt a férfiaknál kevéssé ítéli el a közvélemény?

Mégis, kevés nő konzultál e tárgyban szexológussal - mert még mindig tabutémának tekinti a dolgot. Eközben a férfiaknál a szexfüggőség sokkal könnyebben bevallott és azonosított jelenség...

Mindamellett a szexuális kényszer a nők körében sokszor identitás-zavarhoz vezet. Gyenge miatta az önértékelés, hiányzik belőle az a magabiztosság, mellyel a férfiak ilyen esetekben többnyire rendelkeznek.

Valójában a nőknél az élvezetek hajszolásánál fontosabb a csábítás, az a vágy, hogy a nő kívánatosnak érezze magát. Ugyanakkor a gyengébbik nem esetében a "hiperszexualitás" a kapcsolatteremtés zavarait is tükrözheti.

Elítéljük, vagy sem a szexuális szabadságot, a női vágy csak kifejezett függőség esetén határolódik el az érzelmektől. Míg a férfiaknál ez koránt sincs így. Nagyon gyakran előfordul mindkét nemnél, hogy a túlzott szexualitás egyre több, csak az élvezetet célzó kapcsolat kialakítását vonja maga után, de örömöt adni és kapni egyre nehezebb lesz - sokan ezért törekednek vég nélkül annak elérésére.

Szexfüggőség: lehetséges kilábalni belőle!

Ellentétben a közvélekedéssel, az igazi szexuális függőségnek nem sok köze van erkölcshöz: más kategóriába tartozik, és negatívumai mellett pozitív hatásai nem elhanyagolhatók.

A szexológusok egyetértenek abban, hogy a jól megélt szex, szabadjára eresztett vagy sem, megnyugtató, csillapító hatású, javítja a közérzetet, az idegi-fizikai állapotot és nem kis mértékben az önértékelést is. Ellenkező esetben csak elítélően vélekedhetnénk róla: mégis, ha túlzásba viszik, és bajt okoz, tenni kell ellene.

De mikor jelenik meg a női szexuális függőség a leggyakrabban?

Váratlanul bekövetkezhet a negyvenes életévek végén vagy válás után - állítják a szexuál-terapeuták. Ilyenkor fokozottan jelentkezik az igény arra, hogy a nő érezze: fel tudja kelteni a férfiak vágyát, még "számít" mint csábító nő...

Gyakran ez lehet az egyik módja az önbizalom visszaszerzésének, a lelki-fizikai talpra állásnak. Az indulatok, érzelmek nélküli szexualitás játssza itt a főszerepet. Azután, ha kialakult a szexfüggő magatartás, a kilábalás belőle már tudatos munkát igényel. Többek közt szembenézést a félelmekkel, melyek ebben az életszakaszban felerősödnek (pld. rettegés az idő múlásától, az öregedéstől) vagy az egyedüllét pozitív oldalait tudni kell értékelni, megélni.

A fiatalabb nőknél a szexfüggőség a gyakori partnerváltásban vagy akár szexuális eszközök igénybevételében nyilvánulhat meg. Előfordul, hogy a férfit ilyenkor szinte tárgyként kezelik, és a kiábrándultság, a frusztrált életérzés hamar bekövetkezik.

A szexuális függőség olykor még rosszul kezelt agresszivitással is párosulhat (nyers szavak használata, követelőzés stb.), ami természetesen az érintett személy ellen "dolgozik".

Így az ilyen fajtan függőségnek fiatalabb korban különösen nehéz véget vetni. Emiatt a szexológus tanácsainak megfogadása mellett gyakran terápia alkalmazása válik szükségessé. Ennek első lépése lehet - a szexuálterapeuták szerint - annak a személynek az azonosítása, aki felé ez az agresszivitás irányul, hogy a páciens képes legyen felszabadulni alóla. Azután el kell jutni az egészséges agresszivitás/szexualitás/örömszerzés határának felismeréséig, hogy a felek olyan játékteret biztosítsanak egymásnak, ahol legmélyebb titkaik, rejtett vágyaik is a felszínre kerülhetnek. Ezt követően, az egyéni megoldások keresése mellett, mindenképp szakemberre célszerű bízni a terápia további lépéseinek meghatározását.

Galenus

Forrás: patikamagazin.hu

Cigi, biofű, herbál, hébe-hóba egy kis speed vagy ecstasy – a forgatókönyv nagyon hasonló a ráckeresztúri tinirehab különböző családi háttérrel rendelkező lakóinak életében. A tavaly decemberben megnyílt drogterápiás otthon egyelőre fél gőzzel üzemel, a harminc helyre tíz beteg jut. Sok, bajban lévő család ugyanis szégyenli, hogy drogos a gyerek, és inkább nem kér segítséget. 

 

Tinirehab Ráckeresztúron
Pingpoing a közösségi térben | Fotó: Magócsi Márton

Cseverésző fiatal fiúk a folyosón és az étkezőben, néhányan az egyik szobában pingpongoznak. A ház egy jól felszerelt, modern fiúkollégiumhoz hasonlít leginkább. Tilos a drog, az agresszió és a szex – ez a három alapszabály, amelyek megsértése súlyos következményekkel, akár azonnali elbocsátással is járhat. Vegyes összetételű szakmai csapat foglalkozik a gyerekekkel, gyermekpszichiáterek, szociális munkások segítik a fiatalok felépüését.

Tinirehab Ráckeresztúron

Szigorú napirend szerint élnek, reggel fél 7-kor kelnek, 7.15-kor van reggeli, utána tanórák, önismereti és művészeti foglalkozások következnek. Ebéd után takarítás és egy kis csendes pihenő, 3-tól ismét csoportfoglalkozásokkal, majd sporttal töltik a délutánt. Esténként általában filmeznek. Vígjáték, thriller vagy dráma jöhet szóba, a horror szigorúan tilos. – Megnéztük már a Rekviem egy álomért vagy a Ponyvaregényt  is, és utána megbeszéltük. A terápia lényege, hogy a kényes dolgokról is szó essen, hogy önismeretet tanuljanak, lássák, hogy következménye van annak, amit tesznek – mondja Burai Csaba szociális munkás-jelölt.

Tinirehab Ráckeresztúron
Burai Csaba | Fotó: Magócsi Márton

A háromágyas szobák otthonosak, képek a falon, könyvek az éjjeli szekrényen, és ahhoz képest, hogy most főleg 15-16 év körüli srácok laknak itt, hatalmas a rend. A főzésen kívül mindenért a fiúk felelnek, ők gondozzák a kertet, ők gondoskodnak a házban élő kutyáról is.

Tinirehab Ráckeresztúron
Az otthon egyik szobája | Fotó: Magócsi Márton

Szabadidejükben használhatják a kültéri sportpályákat, van egy mesterséges tó is, mellette a Tékozló fiú kertje, egy bibliai témájú játszótér. – Amikor elindul a tékozló útjára, akkor egy csomó akadállyal találja szembe magát, itt is ez a helyzet. Van húzódzkodó, szkanderpad, a részeg örvény nevű állomáson próbáltuk imitálni a részegség állapotát egy körhinta segítségével, valamint egy mocsarat szimbolizáló, süppedős gumipadon lehet megtapasztalni a talajvesztés érzését. Van egy labirintus is, amely közepén egy kutat szimbolizáltunk, belenézve egy tükör segítségével a fiú megláthatja saját arcképét. Ez a katarzis. A felismerés, hogy neki is van felelőssége, hogy idáig jutott. Így a tékozló elindulhat az utolsó állomás, az atyai ház felé, ahol az Atya/Isten megbocsátja és ünnepli fia hazatérését. – magyarázza Orsolics Zénó, az otthon szakmai vezetője.

Tinirehab Ráckeresztúron
A tékozló fiú játszótér | Fotó: Magócsi Márton

A birtokon van egy kápolna is, amely már jelzi, az intézményt a Magyarországi Református Egyház tartja fenn. S ugyan minden lakónak kötelező részt venni a bibliaórákon és a heti egyszeri istentiszteleten, a vallásosság nem feltétele a bekerülésnek. – A hit egy lehetőség, nem lehet kötelező – mondja.

– Nem rég nyitottunk meg, kevesen és keveset tudnak rólunk. Másrészt még mindig nagy a társadalmi előítélet, ezért a családok tartanak a tinirehabtól. Szintén szerepet játszik a létszámban, hogy kevés tinédzser vállalja önként és dalolva, hogy leteszi a drogot. Többségük már csak akkor hajlandó együttműködni és beköltözni, ha tényleg nincs más választásuk  – válaszolja arra a kérdésre, miért nincs teltház. Pedig a fiatalkorú szerhasználóknak nincs sok lehetősége, az országban ezen kívül egyedül Szatymazon működik hasonló, bentlakásos rehabilitációs intézet.

– Rettegtem, mi vár majd itt rám, de nem tehettem semmit, jönnöm kellett – kezdi a 17 éves Zoli. 10 évesen kezdett dohányozni, 12 éves volt, amikor először kipróbálta a biofüvet, az elmúlt néhány évben pedig bulik alkalmával előkerült a speed, a metamfetamin és az ecstasy is.

Budapesten, a huszadik kerületben nőtt fel, szülei kiskorában elváltak. Édesanyja később újra férjhez ment, ám Zoli nem találta a közös hangot nevelőapjával. Egy nagy kertes házban élnek, Zolinak saját, leválasztott lakrésze van. – Ötödikben buktam először. Akkor anyu úgy gondolta, lehet, hogy apukám hiánya visel meg, ezért ideiglenesen odaköltöztem hozzá Újpestre. Láttam, hogy néhányan szívtak a suli előtt, odamentem hozzájuk, megkérdeztem, mi az, belekóstoltam, aztán beszívtam velük.

Tinirehab Ráckeresztúron
Zoli a tornácon lévő boxzsákot rugdossa | Fotó: Magócsi Márton

Később elkísérte a srácokat a dílerhez is, majd nem volt megállás. Két évvel később egy telefonlopási ügybe keveredett, és az anyja úgy döntött, jobb lesz, ha visszaköltözik hozzájuk. – Drogos a drogost rögtön kiszúrja, azonnal megtaláltam a társaságot és az egész kezdődött elölről – mondja. Közben elkezdte a szakiskolát, kőműves és hidegburkoló képzésre jelentkezett, de nem szerette, ezért három hónap után abbahagyta a sulit. Egy kínai nagykereskedésben helyezkedett el, árufeltöltőként, eladóként majd pénztárosként dolgozott. – A drog volt a szerelmem, nem érdekelt semmi más.

Nem önszántából döntött úgy, hogy változtat. – Kábítószer birtoklása és kiskorú veszélyeztetése miatt indult ellenem eljárás. Három öcsém van, és a gyámügy jelezte, vagy engem emelnek ki a családból, vagy a három testvéremet, vagy végigcsinálom a terápiát. Az utóbbi mellett döntöttem.

Tinirehab Ráckeresztúron
Zoli az otthon módszerének szintjeit és az azokon lévő lakók címereit mutató fal előtt | Fotó: Magócsi Márton

Magas, ápolt, farmert, inget és baseball sapkát visel, választékosan beszél, nem vallásos, úgy fogalmaz, ha nagyon nagy bajba került, előfordult, hogy imádkozott. Az itteni bibliaórákat érdekesnek tartja, de egyelőre nem fontolgatja, hogy megtér. Négy hónapja van itt, és még ugyanennyit tervez itt tölteni. Tőle és a mentorától függ, mikor mehet haza, de úgy érzi, jó úton jár.  Többször volt már otthon, egyszer össze is futott az egyik régi drogos ismerősével. – Megkért, vegyek neki drogot, mert ki van tiltva a helyről, de nem mentem bele. Kiabált rám kígyót-békát, nem érdekelt. Nem lesz könnyű a hazatérés, nehéz lesz elkerülni a korábbi ismerősöket Mint mondja, ott, ahol lakik, minden második utcában van egy díler.

– Én már Jedi vagyok, de hamarosan jedi-mesterré lépek elő – tereli el a szót. A házban három fázis van, a tanítvány, jedi és jedimester, ezek a gyógyulás előrehaladását jelképezik. Egy-egy fázis hónapokig tarthat. A fázisváltáshoz teljesíteni kell egy kihívást. Zolinak például gondja volt a pontossággal. Hogy jedivé válhasson, azt a feladatot kapta, hogy menjen el a közeli Martonvásárára, de érjen vissza pontosan délután 2 óráig, és hozzon magával egy szál virágot a terápia során tanult kompetenciák segítségével. Vásárolni vagy lopni nem ér. Zoli bement egy virágboltba, elmondta, honnan jött, miért lenne szüksége egy szál virágra, azonban az eladó elküldte. Aztán a kastélypark környékén sétálgatva észrevette, hogy az egyik házban épp kertészkedik egy hölgy. Odament, udvariasan bemutatkozott, elmesélte, honnan jött, mi a feladata, és hálás lenne, ha kaphatna egy szál virágot. – Hátraszaladt, és egy egész rózsacsokrot hozott nekem – mondja büszkén.

Tinirehab Ráckeresztúron
Zoli mutatja a terápián őt végigkísérő, saját maga által összeállított címerét | Fotó: Magócsi Márton

Az újoncok egy hét próbaidő után dönthetik el, elmennek vagy maradnak. Ha utóbbi mellett döntenek, készíteniük kell egy címert, feltüntetve rajta legfőbb erényeiket, erősségeiket, valamint azt, hogyan szeretnék, ha mások látnák őket, és felrajzolják jövőképüket is. Ez a címer végigkíséri őket a terápia során. Kapnak egy mentort is, akivel az itt töltött idő alatt nemcsak a szerhiányról, hanem mélyebb problémákról is beszélgethetnek, együtt próbálják feltárni az ide vezető okokat, és találni megoldást az egyéni problémákra. Egy hét után válik valaki tanítvánnyá. Hetente tizenöt percet beszélhetnek telefonon, nem internetezhetnek és haza sem mehetnek hétvégente. Több szabadság és felelősség hárul a jedikre, akik hetente 30 percet beszélhetnek telefonon, ugyanennyit internetezhetnek is. Facebookozhatnak, játszhatnak, híreket olvashatnak, a pornó azonban szigorúan tilos. Elvileg kéthetente egy napra mehetnek haza, ám a szabályok rugalmasak. Azok a srácok, akiknek nagyon sokat kell utazniuk a családhoz, egy estét is otthon tölthetnek. A jedimesterek segítik a többieket, és már több időt töltenek kint, mint a házban, próbálnak integrálódni a családba, az iskolába.

Tinirehab Ráckeresztúron
Társasjáték az esetleges esti filmezésre várva | Fotó: Magócsi Márton

Sok fiatal magántanulóként folytatja a sulit, az itteni pedagógusok, a Zöld Kakas Líceum és a Megálló Csoport Alapítvány tanárainak segítségével.

– Hét osztályom van meg, most akartam kezdeni a nyolcadikat – kezdi a 16 éves Krisztián.  Az ikervári gyermekotthonból jött. A bátyjával próbálta ki először a herbált és az első alkalom után rákapott. – Betompulsz tőle, nem zavar semmi, szinte megszűnik a külvilág – mondja a földet bámulva. Kerüli a tekintetem, az ujjaival babrál.

Idővel, hogy meg tudja szerezni a szükséges adagot, lopni kezdett és rendőrségi ügye is lett. Végül a gyermekotthon vezetője segített neki, hogy bekerülhessen a ráckeresztúri intézménybe. Az első hét volt a legnezehebb, nem tudott aludni, hol a hideg rázta, hol rettenetesen izzadt. Gyötörték az elvonási tünetek.

Tinirehab Ráckeresztúron
Az otthon egyik alapvetése a közösségi térben a falon | Fotó: Magócsi Márton

– Ezzel semmit se lehet kezdeni, át kell vészelni – mondja. Mielőbb szeretné elvégezni a nyolcadikat, hogy aztán kőművesnek tanuljon. Arra a kérdésre, fél-e hogy visszacsúszik, ha visszamegy az otthonba, határozott igennel felel. De szeretne tiszta maradni, megtanulni németül, és amint lehet, kiköltözni Németországba.

Zoli és Krisztián a feszültséget sporttal igyekszik levezetni. – Nem mindenkinek megy ez, volt egy srác, összekülönböztünk, és gyomorszájon ütött. Baromi nehéz volt megállni, hogy ne üssek vissza, de nem akartam, hogy elküldjenek – mondja Zoli. A másik fiút sem tanácsolták el. – Bizonyos esetekben nem hezitálunk, és a házban tartózkodó szakember azonnal az elbocsátás mellett dönt. Volt két srác, valahogy bejutottak a doktornő szobájába, és bevették az ott talált gyógyszereket. Jöttem be reggel dolgozni, a srácok önkívületi állapotban támasztották a falat. Kérdeztem, mi történt, beszélni sem nagyon tudtak. Kihívtam az ügyeletes orvost, aki azonnal értesítette a rohammentőket. A fiúk még a kórházban sem voltak hajlandóak beismerni, mit tettek, tagadtak, hazudtak – mondja Burai Csaba. Egykor ő is drogfüggő volt, 12 évvel ezelőtt eltöltött néhány hónapot a tinirehab mellett működő, felnőtteket kezelő drogrehabilitációs központban, azóta tiszta. – A legfontosabb az őszinteség. Persze, hogy gond, ha a kimenőn cuccozott valaki, de nem küldjük el azonnal, ha bevallja, és látjuk, hogy dolgozni akar önmagán.

Tinirehab Ráckeresztúron
Az egyik motiváló, tanító plakát a folyosó falán | Fotó: Magócsi Márton

A verekedős srác is két hét gondolkodási időt kapott. – Ennyi ideje van, hogy átgondolja, akarja-e folytatni, a team és a többi lakó is megvitatja, szívesen látják-e itt – mondja. 

A terápia egyik legnehezebb része épp a családdal és a gyámokkal való együttműködés. Ha ugyanis a környezet nem változik, nagy az esély, hogy a fiúk visszaesnek. – Vannak itt nagyon gazdag és nagyon szegény családból származó srácok is, és hiába van minden második héten terápiás foglalkozás a hozzátartozóknak, van, aki egyszerűen nem tud eljönni.

Tinirehab Ráckeresztúron
Használaton kívüli tábla az udvaron | Fotó: Magócsi Márton

Gond az is, hogy néhány szülő csupán addig készséges és együttműködő, amíg a gyerekkel nincs gond, ha valami történik, már kevésbé segítőkészek. – Sokan nem hajlandók megérteni, hogy ez nem egy szerelőműhely, nem úgy működik a dolog, hogy leteszik a problémás, deviáns fiatalt, és hazavisznek egy tökéletes gyereket.

Forrás: Veres Dóra - abcug.hu

Túladagolják magukat, és még a rendőröket is rájuk küldik

Aki kábítószer-használat miatt kér orvosi segítséget, a kórterem után könnyen egy büntetőeljárás kellős közepén találhatja magát. Hol az orvosok, hol az ápolók vagy a mentősök érzik úgy, hogy drogot fogyasztó betegeikre rendőrt kell hívniuk. Pedig a törvény szerint ezt csak akkor tehetnék meg, ha az illető fenyegetően lép fel velük szemben, máskülönben titoktartási kötelezettségük van. Így aztán sokan inkább nem is hívják a mentőket, hanem mítoszok alapján próbálják kezelni a túladagolást, ami akár halálesethez is vezethet.

 

“Ügyintézés közben, a belvárosban találkoztam egy régről ismert sráccal, aki azóta se állt le a szerhasználattal. Beszélgettünk, és megemlítette, hogy van nála GBL nevű szer. Ezzel régebben sokat találkoztam, mert csak 2014 óta minősül kábítószernek. A szervezetben GHB nevű vegyületté alakul, és bódító hatást fejt ki. Mivel a szorongásom és a depresszióm azóta is kezelés alatt van, és mert elgyengültem, elfogadtam tőle a szerből. Mivel a szervezetem nem volt hozzászokva, a régi adagtól szinte azonnal elájultam. Így találtak meg a mentők, és ittas állapotot gyanítva szállítottak kórházba”

kezdte beszámolóját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyik szenvedélybeteg ügyfele, akit ébredése után a kórházi nővér arra biztatott, mondja el őszintén, mitől ájult el, hiszen csak így kaphat megfelelő ellátást. A néhány órával később megérkező orvos azonban már kevésbé volt megértő, és amint meghallotta, hogy kábítószer van a háttérben, értesítette a rendőrséget.

Ezzel az a gond, hogy bár kábítószert tartani és fogyasztani törvénytelen, ezt nem lenne szabad továbbadni a rendőrségnek, hacsak nem maga a beteg ad rá felhatalmazást, amire persze kicsi az esély. Az egészségügyi törvény szerint csak akkor tehetnek kivételt,

  • ha az ellátott a saját vagy valaki más testi épségét fenyegeti, vagy
  • ha nyolc napon túl gyógyuló, feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó sérülést szenvedett.

Ebben az esetben szó sem volt ilyesmiről, ezért a beteg és a TASZ szerint jogsértő volt kihívni a rendőrséget. A jogvédő szervezet kíváncsi volt, milyen gyakran fordul elő, hogy a mentősök vagy a kórházi dolgozók rendőrt hívnak olyan emberekre, akik drogfogyasztás miatt lettek rosszul. A megyei rendőrkapitányságoknak küldött adatigénylésükből kiderült, hogy távolról sem egyedi esetről van szó.

2017-ben országosan 63-szor hívtak rendőrt drogfogyasztás miatt ellátott beteghez. Közülük csak heten fenyegették a dolgozók testi épségét, vagyis a maradék 56 esetben egyáltalán nem lett volna szabad rendőrt hívni. Ebből aztán majdnem mind, 52 eset büntetőeljárással végződött. Vagyis az eljárások 82 százaléka indokolatlan volt.

Aki drogozik, magára vessen, nem?

Kardos Tamás, a TASZ magánszféra-projektjének munkatársa szerint az egészségügyi dolgozók egy része talán attól tart, bűnrészessé válna, ha ilyen esetben nem értesítené a rendőrséget. “Ez legfeljebb akkor lenne igaz, ha már büntetőeljárás folyna a beteg ellen, mégis rejtegetnék a rendőrség elől. Valójában akkor sincs feljelentési kötelezettségük, ha egy dílerről van szó”.

De miért baj, hogy rendőrt hívnak valakire, aki végső soron bűncselekmény követett el azzal, hogy tiltott kábítószert fogyasztott? Amellett, hogy ez a gyakorlat szembemegy a titoktartási kötelezettséggel, Kardos szerint akár életeket is veszélyeztethet, ha valaki a rendőrségtől való félelmében inkább nem kér orvosi segítséget.

Egy kelet-magyarországi, szerhasználókkal foglalkozó alapítvány vezetője gyakran hallja a klienseitől, hogy “túladagolás esetén sem hívnak mentőt, inkább egymást próbálják detoxikálni mindenféle legendák és mítoszok alapján. Amikor ez szóba kerül, mindig elmondjuk, hogy ilyenkor inkább hívjanak mentőt, legfeljebb utólag számon lehet kérni az egészségügyi intézményt, amiért nem tettek eleget a titoktartási kötelezettségüknek. De így is nehéz áttörni ezeket a blokkokat, ráadásul a droghasználók nagyon sérülékeny csoportot alkotnak. Egy kényszeres droghasználó nem arról híres, hogy bevállal konfliktusos helyzeteket, és kiáll az érdekeiért”.

Még kevesebb esély a normális életre

Aki ellen drogfogyasztás miatt indul eljárás, első körben elterelésre mehet. Ez egy hosszú, fél éven át tartó folyamat, amit állami, civil és egyházi szervezeteknél is el lehet végezni. (Itt van a nyilvántartásuk, bár találtunk köztük olyat, ahol állításuk szerint évek óta nem foglalkoznak ezzel).

Az elterelésről szóló igazolás bemutatásával a rendőrség nem emel vádat, és az illetőnek még priusza sem lesz. Ezt azonban két éven belül csak egyszer lehet megcsinálni, a TASZ ügyfele pedig már túlvolt egy ilyenen, amikor kórházba került. Így jó eséllyel pénzbüntetés vagy közérdekű munka vár rá, az eset pedig bekerül az erkölcsi bizonyítványába is. Így könnyen lehet, hogy nehezebben fog munkát vállalni, tovább csökken az esélye a normális életre és a gyógyulásra is.

Egy másik, szintén szenvedélybeteg-ellátásban dolgozó szakember néhány éve három olyan esettel is találkozott, amikor a beteg segítséget kért, de végül a rendőrségen végezte. Egyszer a mentősök, kétszer pedig a 112-es segélyhívó operátora telefonált nekik. “Ilyenkor az lenne a legjobb, ha azonnal egy szenvedélybeteg-ellátást végző szolgáltatóhoz küldenék őket, és hatékony segítséget kaphatnának. A rendőrségi eljárás nagyfokú megbélyegzéssel jár. Ha nem lesz priusza, akkor is végig kell csinálnia az eljárást, ujjlenyomatot vesznek tőle, lefotózzák, és így tovább”. Az elterelésen aztán mindhárom esetben kiderült, hogy egyszeri kipróbálásról volt szó.

Szerinte azóta valamelyest javult a helyzet, legalábbis az ő környékükön. “A helyi kórházban korábban sem volt jellemző, hogy rendőrt hívjanak, az utóbbi években pedig a mentősökkel is sikerült szorosabb kapcsolatba kerülnünk. Most már tudják, hogy ilyen esetekben hozzánk is küldhetnek betegeket”.

Ami az operátorokat illeti, tavaly az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) épp a TASZ kérésére utasította a 112-es vonalat kezelő központok osztályvezetőit, hogy csak testi épség veszélyeztetése esetén hívjanak rendőrt. A nekünk nyilatkozó szakember szerint azóta ők is betartják a titoktartási szabályokat.

Szabolcsban a legszigorúbbak

A TASZ mostani adatkérése nem is az operátorokra, csakis a mentősökre, ápolókra és orvosokra vonatkozott. Ebből jött ki az arány, amely szerint 2017-ben ötből négy ellátott, akire rendőrt hívtak, még eljárást is kapott a nyakába. Ez az országos szám, de érdemes megnézni a területi bontást is, mert elég nagyok az eltérések.

Négy megyében (Borsod, Heves, Pest és Tolna) például egyszer sem értesítették a rendőrséget, máshol (Fejér, Hajdú-Bihar) az értesítés ellenére sem indítottak eljárást. Az előbb idézett szakember szerint ez főleg a dizájnerdrogok használóinál fordulhat elő, ahol a rendőrök tudják, hogy – mondjuk a marihuánával ellentétben – úgysem lehetne kimutatni az anyagot az illető szervezetében. “Ezért van az, hogy az elterelésen részt vevő klienseink nagy része egy füves cigi miatt kerül be, miközben nem érjük el azokat, akiknek nagyobb segítségre lenne szükségük. Ők legfeljebb a család unszolására jönnek be, maguktól ritkán, mert ezek a szerek pont a belátási képességüket gátolják és az alulmotiváltságukat erősítik”.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak a legszigorúbbak: 11 értesítésből mind a 11-szer eljárás indult. Szabolcsban és Budapesten ráadásul egyenként tízmillió forintot kértek az adatokért, miközben máshol 15 napon belül ingyen kiadták őket. A TASZ-nak ezért külön pert kellett indítania, így juthattak hozzá ingyen az információkhoz.

A többi megyében legalább néhányszor előfordult, hogy a rendőrök nem indítottak eljárást, és persze ott az a hét eset is, amikor a testi épség veszélyeztetése miatt tényleg szükség volt a rendőrökre.

A számok azért is meglepőek, mert 2014-ben az országos tisztifőorvos is utasította a mentőket és a kórházi főorvosokat, hogy hagyjanak fel a rendőrök jogsértő bevonásával. Vagyis az elmúlt években a rendőrség és az egészségügy környékén is elismerték a problémát, megoldani viszont még mindig nem teljesen sikerült.

__

A cikkben idézett, szenvedélybetegekkel foglalkozó szakemberek kétféle indokkal kértek névtelenséget. Egyikük attól tartott, hogy nem kapna engedélyt a feletteseitől a nyilvános megszólaláshoz. Másikuk azt mondta, túlságosan kockázatos mostanában kábítószerügyben nyilatkozni, annyira átpolitizálódott a téma.

Forrás: Szuvorecz Illés - abcug.hu

Képtalálat a következőre: „függőség vásárlás”

"Kérem mind a hármat." Gyakran hangzik el ez a mondat – kisebb-nagyobb eltérésekkel – ha nem tud választani az árucikkek közül. Mindet elengedhetetlenül fontosnak érzi a maga számára. Miután azonban megvette a sok fölöslegeset, már sajnálja az egészet, és "utálja magát". Szeretné az emlékezetéből kitörölni, meg nem történtté tenni a dolgot.

 

A mámorító vásárlás

"Erősebb, mint én vagyok" – szokták mondani a vásárlási lázban szenvedők a rájuk törő kényszerre. Úgy érzik, a másik énjük megy be a boltba, ők pedig kettős életet élnek. Minden vásárlás előtt gyötrő érzés keríti őket hatalmába, és képesek lennének könyörögni is érte, hogy vásárolhassanak valamit. Ezzel "engedik ki a gőzt" magukból, vallják. Ugyanakkor meg is részegednek a vásárlás gondolatától, forróságot éreznek, mintha alkoholt ittak volna. Bent a boltban aztán olyan automatának tűnnek, amelyet nem lehet leállítani. Az elegáns üzlet varázsa, az őket már ismerő eladók kedvessége, mind hat rájuk. Jól tudják, hogy az eladók csak az üzlet miatt barátságosak velük, mégis jól esik nekik a figyelmesség. Az állandóan vásárló emberek jó vevők, gyorsan döntenek. Amikor azt mondják, "kérem mindet", az úgy hat rájuk, mintha övék lenne a világ, és a felszabadultság érzése tölti el őket.

Szüntelen vágy

Még az egyes butikok fényes kartonpapírból készült reklámtáskája is örömöt okoz a notórius vásárlóknak. Kedvenc tevékenységükre emlékezteti őket. Később viszont elátkozzák a pillanatot, amikor beléptek a boltba, és annyit fizettek azért, mert magányosak, és a vásárlásban "lelnek társra". Leapad a bankkártyájuk, nem marad másra pénzük, a kényszeres vásárlás uralja az életüket.

Saját bevallásuk szerint olyan is előfordul velük, hogy ülnek a moziban, és nem figyelnek a filmre, mert azon ábrándoznak, mit fognak vásárolni. Baráti körben alig várják, hogy véget érjen a társalgás, elköszönjenek, és a kirakatok felé kanyarodjanak. Még este is felkeresik a nagy bevásárlóközpontokban a sokáig nyitva tartó üzleteket.

Senki nem tud róla

Van olyan időszak is, amikor megpróbálják legyőzni a vásárlási lázat – sikertelenül. Az "önmegtartóztatás" még erőteljesebb krízist válthat ki. Újra és újra vásárolnak, majd megundorodnak maguktól, amiért annyit költöttek, noha spórolniuk kellett volna. Rendszerint szégyellik is magukat. Általában senki nem tud erről a beteges vásárlási imádatukról, kivéve olykor a legjobb barátnőjüket. Sem a család, sem a férj vagy a szerető.

Egyszer egy fiatal nő beszámolt róla a pszichológusának, hogy a szülei gyakran kérdezték tőle, hogy hosszú idő óta jól kereső, egyedülálló nő létére miért nem vesz már magának egy kis lakást. Ő erre mindig azt válaszolta, hogy nem talál megfelelőt. Nem mondhatta meg, és nem is akarta közölni sem a szüleivel, sem másokkal, hogy a szép fizetését minden hónapban fölösleges dolgokra pazarolja.

Mint egy vásárló automata...

A notórius vásárlók sokszor úgy viselkednek, mint akik végig élték egy háború nélkülözéseit, és nyugodtabbak, ha "raktároznak". Eredhet ez onnan is, hogy ifjú korukban soha nem volt zsebpénzük, és a mamájuk vásárolt helyettük olyat, ami nem tetszett nekik. Ez fájt nekik, mert nem tudtak úgy járni, mint a többi fiatal. Felnőtt korukra ezért erőt vett rajtuk a "raktározási kényszer", hogy minden olyan árucikkből bőven legyen nekik, amit ők akarnak, és nekik tetszik.

Mindent egybevetve: az ilyen fiatalok azért többnyire ki akarnak törni ebből a "vásárló automata" mivoltukból. Belefáradnak az örökös harcba önmagukkal, ezért gyakran drasztikus megoldásokhoz folyamodnak. Egyrészt például úgy kötik le a pénzüket, hogy egy adott ideig nem nyúlhatnak hozzá, vagy szilárd akarattal nagy ívben elkerülik a butikok, csábítóan hosszú ideig nyitva tartó, nagy bevásárlóközpontok környékét...

Mi különbözteti meg a butikokba gyakran "berohanókat" a kényszeres vásárlóktól?

Függőségről akkor beszélhetünk, ha az adott személy nem tud ellenállni a vásárlási késztetésnek, a vágya uralja az akaratát. "Megvonás", azaz a vásárlás elmaradása esetén jelentősen rossz közérzet jelentkezik nála. Ez a függőség hasonlatos az alkohol, dohány, szerencsejáték vagy kábítószer okozta kóros vágyakozáshoz: először az öröm keresése a cél, majd a vásárlás után a megkönnyebbülés hoz enyhülést. Aztán jön a bűntudat, az önuralom elvesztése, és az eredetileg örömöt okozó tevékenység újbóli és állandó keresése.

Hogyan magyarázható ez a magatartás?

Sok kényszeres vásárló számára nem kielégítő érzelmi kapcsolatokkal rendelkezik. Ezek a személyek általában nem tudnak védekezni a stresszel, a szorongással, a depresszióval szemben. Azért vásárolnak, hogy a rájuk nehezedő nyomás enyhüljön. Egyébként számosan közülük nagymértékben függnek a családjuktól vagy csak az anyjuktól. Egy fiatal nő (mert a kényszeres vásárlók 90 százaléka az) és a mamája közti fojtó kapcsolat esetében a lány magatartása azzal magyarázható, hogy fel akar szabadulni az anyjától való függőség alól az állandó vásárlások útján. Ellenkező esetben viszont, amikor nem elég szoros a kapcsolat az anya és a lánya között, a vásárlási kényszer azt jelenti: "A sors igazságtalanságaként éltem át azt, hogy az anyám nem

Hogyan lehet kilábalni?

Érdemes szakemberhez fordulni segítségért, aki elemzi, mi indítja el a vásárlási szándékot, hogy tudatosuljon annak mechanizmusa.

Galenus

Forrás: patikamagazin.hu

Képtalálat a következőre: „függőség alkohol”

Az erőfeszítések - az alkoholárak hatósági ellenőrzésére, a fogyasztás csökkentésére, alkalmi szondáztatásokra, ill. az alkoholvásárlás korhatárhoz kötése – azonban mindenütt csekély eredménnyel jártak. Az idült májbetegségek és a májzsugor, azaz a májcirrózis előfordulása a szeszesital-fogyasztás emelkedésével és az eladott italok minőségének romlásával párhuzamosan nő. Számos más emésztőrendszeri gyulladás, fekély, idegrendszeri és rákos megbetegedés tulajdonítható a mértéktelen alkoholfogyasztásnak.

Bár a magyar hagyományosan borivó nemzet, mégis az utóbbi évtizedek hazai fogyasztásában jelentősen megnőtt a tömény italok aránya. További súlyos gondot jelent az alkoholista társadalom összetételében a nők és a fiatalok arányának növekedése.

Az italozás indítékai

Az alkoholtartalmú italok töretlenül növekvő népszerűségüket minden bizonnyal a központi idegrendszerre gyakorolt hatásuknak köszönhetik. Ez a tudati, érzelmi és értelmi állapot áthangolódását, bódulatát jelenti, amely a legtöbb emberben kellemes érzést vált ki. Mindez a hangulat fokozódásában, a belső feszültségek oldódásában, a szorongás csökkenésében, a problémák kezelhetőbbé válásában, elfeledésében, a kapcsolatteremtés fesztelenebbé, olajozottabbá válásában nyilvánul meg.

Az alkohol természetesen nem javítja a képességeket, legfeljebb csak azt az érzést kelti. A “fékek” felengedése mégis segíthet bizonyos gátolt képességek könnyebb kibontakoztatásában. A depresszió, valamint a szorongásos kórképek súlyossága a probléma-ivás mértékével (vagy éppenséggel mértéktelenségével) arányosan fokozódik. Hasonló összefüggés áll fenn az alkoholizmus és az öngyilkosság között.

Az ital tehát egyfelől a szórakozás, illetve a társas események fontos segítője, feltétele lett, másfelől a feszültség-levezetés, a problémamegoldás hibás öngyógyító eszközévé vált.

Az elfogyasztott ital mennyisége alapján a következő csoportok állíthatók fel:

  1. Az absztinensek évekig, évtizedekig, esetleg egész életükben nem isznak alkoholt.
  2. A társasági ivók rendszeresen nem költenek italra, és csak bizonyos esetekben – összejöveteleken, társasági alkalmakkor isznak.
  3. A rendszeresen, de mértékletesen ivók az italt a táplálkozás örömeinek részeként fogják fel, általában jellemző rájuk az igényesebb italok fogyasztása. Sokszor isznak, de lerészegedni nem szoktak.
  4. A ritkán, de mértéktelenül ivók képviselői egyes alkalmakkor, pl. házibulikon akár a részegségig is eljutnak.
  5. A nagyivók sokszor és sokat isznak, de az alkoholbetegség tünetei még nem látszanak meg rajtuk.
  6. Az iszákosok rendszeresen részegek, de az alkoholfüggés tünetei még nem látszanak meg rajtuk.
  7. Az alkoholisták esetében az italozás már alkoholfüggéshez, ital hiányában megvonási tünetek fellépéséhez vezet.

Orvosi értelemben az iszákosok és az alkoholisták számítanak alkoholbetegnek. Idetartozik a társadalom jelentős – bár még egy számjegyű – százaléka, a náluk kb. háromszor annyian levő mértéktelenül ivók pedig a veszélyeztetettek csoportját alkotják.

Az alkoholbetegség

A szervezetbe kerülő alkohol a gyomor-bél rendszerből felszívódva a májba kerül. Itt az alkoholból enzimatikus úton acetaldehid képződik, amely azonban erős méreg. Az acetaldehid felszaporodása mérgezéses állapotot idéz elő, ez okozza az italozást követő rossz közérzetet – a másnaposságot.

Az acetaldehidet egy további enzim bontja, amelyet viszont az alkohol serkent. Éppen ezért az újabb ráivás segít túljutni a rossz közérzeten, ugyanakkor egyenes útként vezet az alkoholfüggőség kialakulásához.

Az alkoholbetegség jellemzői:

  • rendszeres és mértéktelen alkohol fogyasztás, melyet gyakran lerészegedés követ,
  • a részegség során a társadalmi-etikai normák különböző mértékű megsértése,
  • szervi károsodások: gyomor-bél hurut, májbetegségek, idegrendszeri problémák, rosszindulatú daganatok,
  • a szociális és egzisztenciális helyzet megrendülése,
  • családi problémák fokozódása,
  • állandó anyagi gondok,
  • alkohol hiányában elvonási tünetek jelentkeznek.

Bár az elmúlt évtizedekben a nők aránya jelentősen növekedett az alkoholisták körében, továbbra is a férfiak vannak túlnyomó többségben. Az alkoholista férfi általában 18–24 éves korában válik iszákossá, míg a nők körében ez némileg később kezdődik. Férfiaknál az alkoholbetegség 10–20 év alatt fejlődik ki, ezért a legtöbb “befutott” alkoholista 30–50 év között van.

Hajlamosító tényezőkAz egyedülállók könnyebben válnak az alkohol rabjává, viszont az alkoholbetegek családi kötelékei is gyakrabban bomlanak fel.

Bár a fizikai munkát végzők körében legnagyobb az alkoholbetegek aránya, azért szép számmal akadnak alkoholisták a jobb gazdasági helyzetű és a magasabb társadalmi osztályok képviselői között is. Hazánkban meglepően magas az alkoholisták aránya az értelmiségiek körében. Az alkoholbetegek közül sokan dolgoznak végzettségükhöz, szakképzettségükhöz képest alacsonyabb beosztásban.

A család szerepe is jelentős a betegség kifejlődésében, hiszen az alkoholisták több mint felénél egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg. A családi halmozódás kialakulása a családi mintához hasonulás következménye.

Klebovich András
gyógyszerész

Forrás: patikamagazin.hu

  • Egyre csak terjednek a kotyvasztott dizájnerdrogok a magyar szegénytelepeken, vannak, akik már 12 éves korukban függők lesznek.
  • Ennek semmi köze az élvezethez, egyszerűen olyan rossz és kilátástalan az élet a szegregátumokban, hogy már az egészség sem érték.
  • A kormányban nincs igazi felelőse a területnek, az ellátórendszer és a rendőrség tehetetlen. Eközben a függők 2-3 éven belül zombivá szívják magukat a veszélyes anyagokkal, és még a szakemberek sem tudják, hogy lesz számukra visszaút.
  • Pedig már évi egymilliárd forintból neki lehetne állni segíteni.

"És az embernek az agya úgy eltompul… ettől a méregtől, a hipótól,... hogy olyan fóbiát kap, hogy ül és így van el, órák hosszat el, magával szemben órákon keresztül csak eztet forgatja és elvan és elnevet. És te azokon fogsz nevetni, hogy ő min nevet..."

Egy drogfogyasztó beszélt így egy másik drogfogyasztóról (vagy önmagáról?) valamikor tavaly egy magyarországi szegénytelepen. A Nemzeti Drog Fókuszpont 2018-as jelentése szerint Magyarországon minden tizedik felnőtt fogyasztott már drogot, a fiatal felnőttek közül pedig minden ötödik. Ez nagyrészt még mindig marihuána- vagy hasis-fogyasztást jelent, viszont 2010-ben berobbantak az országba az úgynevezett dizájnerdrogok,

és letarolták az ország szegényebb vidékét.

Nehéz megmondani, hányan fogyasztanak ma Magyarországon dizájnerdrogokat. A téma kutatóinak tapasztalatai szerint azonban az elmúlt négy évben nőtt a fogyasztás. Európa-szerte ma már 670 új anyagot tartanak számon dizájnerdrogként, ez a lista pedig folyamatosan bővül. Magyarországon 2017-ben 25, 2018-ban 7 új szert azonosítottak.

Dizájnerdrog a biófű, a herbál, a kristály, ezek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, ezeknek a kábítószereknek ugyanis épp az a lényege, hogy szinte bármiből össze lehet őket kotyvasztani, amivel a fogyasztók ki tudják magukat ütni.

  • Budapesten vannak olyan szegénytelepek, ahol ledarált kuplungtárcsát használnak.
  • Máshol idős asszonyok főzik otthon a Zen-teának elnevezett anyagot. Rajtuk kívül valószínűleg senki sem tudja, mi van benne, még a fogyasztók sem.
  • Kelet-Magyarországon csavarlazítóval kotyvasztanak.

Ezek mind a Jezsuita Roma Szakkollégium, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium és a Párbeszéd háza szervezésében megvalósulú Dizájnerdrogok a szegregátumokban című konferencián hangzottak el, ahol kutatók, segélyszervezetek, civil szervezetek és egyházak képviselői beszéltek arról, miért brutális probléma ma a magyar szegénység körében terjedő droghasználat, és mennyire nem képes vele mit kezdeni az állam.

Az elmondottakból egy olyan Magyarország képe rajzolódik ki, ahol a drogfogyasztók - akár tizenéves gyerekek - már nem azért szívnak és lövik magukat, hogy jó legyen nekik, hanem azért, hogy ne kelljen szembesülniük azzal a kilátástalansággal, ami a mindennapi életüket jellemzi. A silány minőségű szerek pedig 2-3 éven belül zombit csinálnak belőlük, akikről még a szakértők is azt mondják, fogalmuk sincs, hogyan lehetne visszahozni őket a vegetatív állapotból.

Egy jövő nélküli helyen az egészség sem érték

A konferencián előadó kutatók és szakemberek elmondása alapján a dizájnerdrogokat ma elsősorban a szegények fogyasztják.

  • Mert olcsó.
  • És mert erős a hatása.

Rácz József, az ELTE PPK és a Kékpont Alapítvány kutatója munkatársaival 2018-ban kutatást végeztek vidéki és fővárosi szegregátumokban. A cél többek között a fogyasztók pszichológiai és szociológiai jellemzése volt. Nyolc járás szegregátumait érték el, 50 fővel interjúztak, de csináltak kérdőíves felméréseket is.

Ebből kiderült, hogy a fogyasztók egy része már 12 éves korában, azaz nagyon fiatalon kapcsolatba kerül az anyaggal. A fogyasztók 40 százaléka pedig arról számolt be, hogy 15 évesen már drogozott.

Ez nem csoda, a telepeken még azok is tudják, hogy hol árulják a drogot, akik nem is szívnak. Egy másik kutató erről később azt mondta, az ötödikes gyerekek is tudják, hol a drogbolt a településen.

A miért szívnak?-ra a magyarázat pedig a menekülés.

“Nincsen pénzük, nincsen egy normális munkalehetőség, a családi állapotuk nagyon rossz, egyszer jó volt, de aztán beromlott nekik, aztán ennyi volt. Nincsen kilátásuk az életben és inkább drogoznak, könnyen vannak… elvannak és kész” - mondta valaki a fogyasztókról az egyik interjúban.

Ehhez képest a szer nyugalmat ad nekik. “A nyugalom a legfontosabb érték. Nem azért használja, hogy valami pluszhoz jusson, hanem hogy nyugalomhoz jusson” - magyarázta Rácz. Ebből következik, hogy ezeknek az embereknek semmilyen eufóriát nem okoz a droghasználat. Rácz szerint itt egyszerűen a túlélésről van szó.

Menekülésről a nyomor, a lelki problémák, az unalom, a létbizonytalanság, a kaotikus életvitel elől.

“… nyugalom, békesség van és boldogság, ezért használ az ember, legalábbis én. De valahogy úgy sokkal mélyebb nyugalmi állapotba tudom helyezni az agyamat… abban a pillanatban elfelejtek mindent, és csak magam vagyok, a magam csendességében” - mondta az interjúk során az egyik fogyasztó.

Rácz szerint ebben az élethelyzetben csak a jelen válik fontossá a fogyasztó számára. “Miért foglalkozzon a jövővel? Lehet nem is lesz jövő” - mondta. Nem érdemes tervezni, erőforrásokat felhalmozni, hiszen nem látszik, hogyan lehet egyről a kettőre jutni. Helyette a jelenben kell nyugalmat keresni, ezt biztosítja a szer.

Magyar szegénytelepIllusztráció: Halász Júlia/444

Rácz szerint ez a fajta szerhasználat adott esetben lehet produktív is, ebben a kába állapotban lehet például főzni, teregetni, viszont ez nem közösségi dolog. A felmérés során alig volt rá példa, hogy a fogyasztók arról számoltak volna be, hogy együtt szívnak, szúrnak.

Lannert Judit, a T-tudok kutatóintézet vezetője, oktatáskutató a munkatársaival 2017-ben végzett egy kutatást. Ők 5-8. osztályos telepi tanulókkal beszélgettek 9 különböző iskolában Baranya, Borsod és Szabolcs megyében. “Az érdekelt, hogyan lehet megelőzni ezt a helyzetet” - magyarázta Lannert. Ebben a korosztályban (10-14 éves gyerekek), szerinte még nem tipikus a szerhasználat, de már látszódnak a jelei.

Lannert a kutatás során többször meglepődött. Úgy álltak neki, hogy azt feltételezték, a gyerekek és a szüleik majd tabuként kezelik a kérdést.

De nem, az ötödikes kisgyerek nyíltan elmondta nekik, hogy a bátyja dílerkedik, és ő is kipróbálta már, fájt a feje, zsibbadt tőle a lába.

A felmérés alapján a válaszadó gyerekek 8 százaléka próbált már valamilyen kábítószert és 36 százalékuk ismer olyat, aki használt már valaha valamilyen kábítószert. A kutatásból az is kiderült, hogy vannak olyan hatások, amelyek elősegíthetik a fiatalok körében a kábítószerfogyasztást. Ilyen például

  • ha a szer könnyen elérhető,
  • vagy a gyerek alkoholt fogyaszt,
  • vagy a szülei engedékenyek.

Lannert ehhez hozzátette, hogy már az is árulkodó jel lehet, ha egy gyerek sok energiaitalt iszik, mert hiába legális, annak a fogyasztása sokszor együtt jár az alkohol-, az pedig a kábítószer-fogyasztással.

Csak úgy hívják, az Elfolyt Agyú Józsi

A terepen dolgozó szakembereket egy sor kérdésben sokkolták a dizájnerdrogok hatásai. Bodrogi Andrea, a VIII. kerületben működő Ébredések Alapítvány addiktológus orvosa azt mondta, sokszor még azt sem tudják, milyen anyagot használnak a fogyasztók. Előfordult például, hogy a közvetítő-anyag patkányméreg volt. A különböző anyagok hatása pedig kiszámíthatatlan.

Leginkább ez különbözteti meg a dizájnerdrogokat a korábban használt kábítószerektől: a hatás.

Rácz József szerint a heroin szerhasználói karrierje sokkal hosszabb, akár 15-20 éves is lehetett. A dizájnerdrogok - bár kevésbé életveszélyesek - sokkal rövidebb idő, már pár év alatt teljesen szétszedhetik a fogyasztóikat.

A pécsi György-telepen dolgozó INDIT Alapítvány munkatársa, Szemelyácz János ezt úgy fogalmazta meg, hogy azok a fiatalok, akik túl vannak 2-3 év dizájnerdrogozáson, mentális retardáltakká váltak. Egyszerűen nem épek - mondta.

Egy másik szakember azt mondta, neki úgy mutattak be valakit egy szegénytelepen, ott az Elfolyt Agyú Józsi. Pár éve még munkaképes, jókötésű férfi volt, ma halálraítélt.

A Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, Hajdú Krisztina arról beszélt, hogy ők tíz éve vannak jelen 31 járásban, és azt tapasztalják, egyre kevésbé lehet meghatározni, mi kerül ezeknek az embereknek a szervezetébe. A drogfogyasztás pedig sokszor több generációt is érint: van, hogy a nagypapa is beszívva megy az utcán. Sőt, óvodásokon is lehet néha látni a tüneteket. Igaz, ott inkább arról van szó, hogy a kisgyereknek pálinkás-cukros kendőt adnak, hogy elviselje a téli hideg hajnalokat.

Az ellátórendszer és a rendőrség tehetetlen

A megszólalók közül többen is kitértek rá, mit lehetne tenni? Az biztos, hogy a középosztályra számára kitalált rehabilitációs technikák - kezelés, majd visszaintegrálás a közösségbe - itt nem működnek. Ahogy az egyik kutató fogalmazott:

Nagyon nehéz valakit visszaintegrálni oda, ahol nincs semmi, és nehéz érvelni amellett, miért maradjon józan, főleg ha a többiek drogoznak.

Vagyis ahhoz, hogy egy szegénytelepen élő leszokjon a drogozásról, valójában az egész telep életkörülményeinek kellene javulnia.

De ezt hogyan lehet megcsinálni, amikor épp ezek azok a helyek, ahová a legkevésbé érnek el a szolgáltatások? Ráadásul az intézmények, önkormányzatok hozzáállása sok esetben az, hogy “amíg bent van a szegregátumban, addig nem jelent gondot, csak ha bedrogozva megjelenik a nagyvárosban”.

Urbanovszky Zsuzsanna, a budapesti Hős utcában működő Kontúr Egyesület munkatársa azt mondta, akkor változott meg a hozzáállás a Hős utcához, amikor megjelent a médiában, hogy valaki meghalt egy ismeretlen drog miatt a Stadionoknál. “Akkor jött a nyomás, hogy ennek véget kell vetni” - mondta. Pedig a telep előtte is ott állt Budapest szívében, mégsem jutott el oda a szociális munka, holott több mint kétszáz gyerek él ott. Sokuknak az egyesült munkatársai mutatták meg, hogy a közelben van egy metrómegálló mozgólépcsővel.

Az ominózus eset után rendőrök szállták meg a Hős utcát, akik napi szinten igazoltatták az ottaniakat. Urbanovszky szerint ez nem megoldás, hanem szélmalomharc, rendőrség helyett ugyanis szociális munkára lenne szükség.

A szakemberek által elmondottak alapján mind a rendőrség, mind az ellátórendszer képtelen megküzdeni a telepeken lévő drogproblémákkal, ugyanis szerepzavarban vannak vagy erőforráshiányosak.

A rendőrség ellentmondásos szerepéről Németh Zsolt nyugalmazott rendőrezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt. Németh szerint hiába lehet tudni pontosan, hol osztják a dorogot, a rendőrségnek valójában fogalma sincs, mi történik ezeken a telepeken, mert kívülről nézi a társadalmi folyamatokat, izolált pozícióban van. Az, hogy a Hős utcában megjelentek a rendőrök, csak azt mutatja, hogy nem szakmai szabályok határozták meg a működést, hanem a közvélemény és a politikusok kívánalmai.

A rendőrségi drogprevenció Németh szerint csak előadásokban gondolkodik, az akciók pedig úgy zajlanak, hogy ha tudomást szereznek egy terjesztői helyről, akik először megfigyelik, titkos információszerzés zajlik akár hónapokon, éveken keresztül, majd lecsapnak a fogyasztókra és a terjesztőkre.

Igen ám, de közben a drogterjesztés zajlik, és mindez azt mutatja meg Németh szerint, hogy a rendőrség bűnügyekben és elkövetőkben tud gondolkodni, és nem társadalmi folyamatokban. A bíróságoknak, ügyészségeknek arról tartanak továbbképzéseket, hogyan születhetnek még elrettentőbb ítéletek, pedig Németh szerint a cél nem ez lenne, hanem a fogyasztás megszüntetése.

Nyugat-Európában problémaorientált a rendészet, nem elég csak a bűnözéssel foglalkozni, a mögötte lévő szociális problémákat is azonosítani kell, és elvinni oda azt, aki ezzel foglalkozni tud - magyarázta Németh. Eközben a magyar rendőrség még az elterelési eljárásokra is sandán néz.

Az intézmények hozzáállásáról Rácz József beszélt a konferencia egy pontján: szerinte az intézmények ugyanúgy a jelenben élnek, mint a drogfüggők. A fogyasztókkal való beszélgetéseik során kiderült, ők hogyan látják az ellátórendszer intézményeit:

  • Ezeket az intézményeket nehéz elérni fizikailag (erről több más szakember is beszámolt, hiszen a kistelepüléseken sokszor nincs jelen például addiktológiai központ).
  • Össze-vissza vannak nyitva.
  • Segítő szerep helyett sokszor hatóságként lépnek fel.
  • Jönnek-mennek a szakemberek, éppcsak kialakul egy bizalmi kapcsolat, legközelebb már valaki más lesz ott.

Rácz szerint az érdekes az, hogy szakemberekkel beszélgetve is hasonló kép alakul ki az ellátórendszerről. Az intézmények kaotikusan működnek, nem lehet tudni, hogy egy hónap, vagy egy év múlva mi lesz. Elérhető lesz még az a projekt? Lesz rá pénz? A szakemberek ezért magukra hagyottnak érzik magukat, akik nem számíthatnak sem a kollégáik, sem a szakmájuk támogatására, csak a saját tapasztalatukra.

Mit lehet akkor mégis tenni?

A konferencián a kormányzatot Csányi Endre Péter egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár képviselte, sokat azonban nem tudott mondani, az egészségügyi államtitkárság ugyanis csak a közelmúltban vált a kábítószerügy felelősévé a kormányzaton belül.

Időt kérnénk - mondta.

Az ő és egy munkatársa előadásából azonban kiderült, hogy az országban jelenleg 85 ponton jelenlévő Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokat erősítenék. Ezeknek a feladata elvileg az, hogy kormányzati támogatással, helyben összhangot teremtsenek a drogprobléma kezelésében érdekelt helyi intézmények és ágazatok között, és bevonják az önkormányzatokat is.

Több szakember azonban amellett érvelt, hogy ez édeskevés lesz, Szemelyácz János egyenesen azt mondta, hogy részben a kormánynak köszönhető, hogy ennyire rossz a helyzet, mert leépítették az addiktológiát, felléptek a civil szervezetek ellen, beszűkült a forrásokhoz való hozzáférés. Eközben az iskolák tömegével bocsátják ki funkcionális analfabétákat, a büntethetőség minimum korhatára 12 évre csökkent, a tankötelezettségé meg 16 évre. “Ezeket a dolgokat el kell kezdeni visszaépíteni” - mondta

A drogproblémák megoldásához pedig új szakemberek, pénz, energia és folyamatos jelenlét lenne szükséges a telepeken, és még az oktatáshoz sem ártana hozzányúlni.

Lannert Judit szerint az iskolának lehetne védőháló szerepe, amely megvédi a gyerekeket a függőségektől, de ez sokszor nem érvényesül, az pedig nem elég, ha hébe-hóba tartanak egy drogprevenciós előadást.

Látszik ugyanis, hogy azok tanulók, akik közösségre lelnek az iskolában, vagy csak jó tanulónak érzik magukat, kevésbé nyúlnak drogokhoz. Sőt, Lannert szerint az is látszik, hogy az iskola adhat gyerekeknek olyan készségeket, amelyekkel megküzdhetnek az őket érő stresszel. Ilyen például a képzelőerő, ami reményt adhat a gyerekek számára, hogy egyszer majd jobb lesz nekik.

Lannert szerint az iskolának ezért nem az lenne az elsődleges feladata, hogy drogprevenciót tartson. “A diákok tudják, hogy a kábítószer nem jó, nem azért használják” - mondta. Helyette az lenne a feladata, hogy ingergazdag környezetet teremtsen a gyerekek számára.

A kutató szerint az iskola mellett a helyi közösség állapota is jelenthet védőhálót a drogfogyasztással szemben. De ehhez az is kell, hogy az állam ne hagyja magára a közösséget, az út legyen lebetonozva a telepen, a megoldás pedig ne az legyen, hogy lerombolják a telepet - ahol egy élő közösség van -, hanem próbálják meg integrálni. Lannert szerint az sem tesz jót, ha a helyi elitnek megvan a lehetősége elkülönülni a helyi szegény - többségében roma - közösségtől, és például a szomszéd településre, egy jobb iskolába járatni a gyerekeit. Ez szintén gyengíti a közösséget. Erre pedig sok esetben - jó szándékúan - épp az egyház teremt lehetőséget.

Önmagában a jószándék kevés - hangsúlyozta Lannert, azzal ugyanis akár ellentétes hatást is lehet érni. Ő inkább azt hangsúlyozta, minél elfogadóbb és kreatívabb a közösség és az iskola, annál kevésbé lesz vonzó a cigi, pia és drog.

Hajdú Krisztina a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjaival példálózott, illetve a Mozgó Játszótér programjukkal. Utóbbi eldugott kis falvakba visz egy-egy napra gyerekprogramokat. “Muszáj odamennünk és egy képet mutatni a gyerekeknek” - mondta. Hogy lássanak olyan felnőtteket is, akik nem isznak és szívnak. Szerinte ezekkel a gyerekekkel minél többet együtt kell lenni, ezért fontosak az ilyen programok, közösségi terek.

Topolánszky Ákos, a konferencia egyik szervezője, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium lelkésze, a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület szakértője arról beszélt, hogy a legsürgetőbb intézkedésként egy mobil csapatot kell felállítani, ami egyszerűen odaviszi a szolgáltatásokat az ellátórendszer hatókörén kívül eső telepekre

1384 szegregátumról beszélünk - mondta.

Első körben százat lehetne elérni, hetente kétszer 3-4 órában. A buszokban ártalomcsökkentő szolgáltatások, szociális munkás, orvos lenne. Egy csapat 4-6 telepet tudna elérni egy héten. A szakember-ellátottság persze kérdéses, hiszen jellemzően pont ott nincs elég szakember az országban, ahol sűrűsödnek a szegregátumok. De szerinte az első száz telep elérését így is ki lehetne hozni egymilliárd forintból az első évben.

“Hogy ez sok pénz vagy kevés, azt mindenki döntse el maga. Attól függ, mihez képest?” - mondta.

Forrás: Albert Ákos - 444.hu

A társadalom hajlamos jobban elítélni egy nőt, ha alkoholista vagy kábítószerfüggő, mint ha egy férfiről van szó. Pedig a női szerhasználat mögött jellemzően valamilyen trauma áll: szexuális abúzus, családon belüli erőszak. A szégyen miatt sok nő titkokban iszik vagy gyógyszerhasználatba menekül. Az ellátórendszer alapvetően a férfiak igényei szerint lett kialakítva, emiatt alig vannak olyan szolgáltatások, amelyek kifejezetten nőknek és lányoknak szólnak. Mindezek miatt a nők kisebb eséllyel kérnek és kapnak segítséget mint a férfiak; a társadalmi elvárások is azt diktálják, hogy nekik erősnek kell maradniuk, nem lehetnek betegek.

 

Illusztráció: Urbán Tamás/Fortepan

Az elmúlt évek kutatásai azt mutatják, hogy a nők egyre többet isznak és droghasználat tekintetében is kezdenek felzárkózni a férfiakhoz:

  • Egy 2017-es kutatási jelentés szerint az Európai Unióban a 15 és 64 év közötti nők közül 34,8 millióan próbáltak már ki valamilyen drogot életükben, ez a szám a férfiak körében 54,3 millió volt.
  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb kutatása 36 ország fiataljainak alkoholfogyasztási szokásait hasonlította össze. A 2010 és 2014 között készült felmérésben azt nézték, hogy a 15 éves fiúk és lányok hány százaléka volt már legalább kétszer részeg. A magyar fiataloknál ez az arány 41, illetve 33 százalék volt
  • A Global Drug Survey 2018 adatai alapján a nagykockázatú alkoholfogyasztó nők és férfiak aránya hasonló: 6,4 és 6,3 százalék.
  • Becslések szerint 200-250 ezer női alkoholista van Magyarországon

Ennek ellenére alig beszélünk a nők szerhasználatáról, kevés kutatás készül a problémáról. Pedig ha csak az alkoholt nézzük, a nők sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint férfi társaik: szervezetük lassabban bontja le az alkoholt, azaz kevesebb mennyiségtől lesznek részegek, és az alkohol egészségkárosító hatása (májbetegség, agykárosodás) is hamarabb jelentkezik náluk. És bár a nők idősebb korban kezdenek el inni, mégis hamarabb – átlagosan 8-10 év alatt –válnak függővé, és a mélypont is hamarabb jön el náluk, amikor már segítségre szorulnak.

Főzéssel, varrással gyógyítanák a függő nőket

A magyarországi ellátórendszer felépítése azonban nem tükrözi ezt a tendenciát; a rehabok és a drogambulanciák szolgáltatásai alapvetően a férfiak igényei szerint lettek kialakítva, mondta Kaló Zsuzsa, az ELTE Pszichológiai Tanácsadás Tanszék adjunktusa, a hátrányos helyzetű emberek társadalmi integrációjával foglalkozó AKUT Alapítvány elnöke. A szakember régóta foglalkozik a női szerhasználat témájával, gyakorló pszichológusként maga is vezet csoportokat bántalmazott, szenvedélybeteg nőknek.

Munkatársaival két éve készített egy kutatást: azt mérték fel, milyen, nőknek szóló programok, terápiák működnek Magyarországon. Ennek során egyenként megkeresték a Szakmai Információs Adattárban szereplő mintegy 160-170 szenvedélybetegeket ellátó és drogprevenciót végző szervezetet.  Mindenkinél arra kérdeztek rá, hogy fogadnak-e nőket, lányokat, illetve biztosítanak-e számukra speciális ellátást. A válaszokból az derült ki, hogy csak elszórtan találni kifejezetten nőkre szabott ellátást:

  • arra a kérdésre, hogy fogadnak-e nőket vagy lányokat, a válaszadó szervezetek 11 százaléka azt mondta, hogy kizárólag férfiaknak nyújtanak ellátást
  • ezzel párhuzamosan arra a kérdésre, hogy van-e speciális programjuk nők vagy lányok számára, a válaszadó szervezetek 73 százaléka mondta azt, hogy nincs.

A speciális program sok esetben varrást, főzést, fodrászati szolgáltatást takart. Volt olyan szervezet is, ahol azt válaszolták, azért nincs nőnek szóló szolgáltatásuk, mert úgysem érnének rá. Miközben nagy szükség lenne olyan színterekre, ahol a nők megoszthatják a problémáikat másokkal, erre a koedukált ellátás nem alkalmas, hangsúlyozta Kaló Zsuzsa. „Valóban több fiú és férfi használ szereket, de egyre kisebb a különbség. De ha csak egy lánynak vagy nőnek lenne a szerhasználat probléma, akkor is meg kell teremtenünk annak lehetőségét, hogy megfelelő segítséghez jusson.”

A 12 lépésen alapuló önsegítő csoportok között is kevés a kizárólag nőknek szóló, a koedukált gyűléseken rengeteg olyan téma nem kerül elő, ami nőket érint. Hajnalka tíz éve felépülő függő. Saját maga is tapasztalta, hogy mekkora szükség lenne egy külön női csoportra, ezért városában szervezett egyet. Ezeken a gyűléseken csomó olyan téma előkerült, ami a vegyes csoportokban nem: öröm, önelfogadás, társas kapcsolatok, anyaság. Nem biztos, hogy egy függő ezeket a témákat, ugyanúgy meg tudja beszélni a nem függő barátaival, mint a csoportban.

A férfiak buliból isznak, a nők a traumáik miatt

Kaló Zsuzsa azt tapasztalja, hogy a szakemberekben van egyfajta félsz, ha a női szerhasználókról van szó, pedig a velük való munka nem igényel radikálisan más tudást vagy készségeket tőlük, csupán több érzékenységre van szükség. Ebben segíthet a traumafókuszú ellátás, mivel a nők szerhasználata mögött legtöbbször nagyon mély, még gyerekkorban megélt traumák húzódnak meg: családon belül erőszak, szenvedélybeteg szülők, bántalmazó párkapcsolat, szexuális abúzus, rossz szociális háttér, mondta Olasz Anna addiktológus, pszichiáter, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) addiktológiájának osztályvezető helyettese. Ezért a nőknél nem is feltétlenül magával az addiktológiai betegséggel kell foglalkozni, hanem a korábban megélt traumák feldolgozásával. „A nőkre jobban jellemző, hogy valamilyen negatív érzés – például szorongás – elfedésére használják a szert, például a szorongásukra. Míg a férfiaknál bulinak indul az ivás vagy a drogozás, a pozitív érzések erősítésére használják, és csak a rendszeresség miatt válik problémássá.”

Az AKUT Alapítvány a Kék Pont Alapítvánnyal közösen januárban két 12 hetes programot indít szenvedélybeteg nőknek. Ennek során olyan, a külföldi szakirodalomból átvett csoportterápiás feladatokat, gyakorlatok próbálnak ki, amelyek pont a  traumafókuszú megközelítést támogatják. Azt remélik, ha beválik a program, később más szakemberek elsajátíthatják ezt a típusú szemléletet. A program felhívása itt található.

Ez nem jelenti azt, hogy a férfiak esetében nem beszélhetünk traumákról, de a nőknél a rendszerszintű traumatizáltság sokkal jellemzőbb, tette hozzá Kaló Zsuzsa.

„Belekerülnek egy spirálba; történik velük egy trauma, amit nem tudnak feldolgozni, nem is kapnak segítséget ehhez, ezért aztán, hogy elnyomják magukban ennek tüneteit, öngyógyításként elkezdenek valamilyen szert használni. Ettől rosszul érzik magukat, szégyent élnek meg, illetve nyomasztja őket az a társadalmi elvárás is, hogy a nőknek nem illik. Közben a szerhasználat miatt újabb traumatizáló helyezetekbe sodródnak – baleset, nem akart szexuális viszonyok – és az csak tovább pörgeti magát.”

Anyaként még nehezebb kikeveredniük ebből az öngerjesztő spirálból, mivel a társadalom elfogadhatatlannak tartja szerhasználatukat, így a szégyen miatt újra és újra szerhasználatba menekülnek.

Judit gyerekkora zűrösen alakult: apja az ivásba halt bele, nem is ismerte, a szintén függő anyja elhanyagolta, nem foglalkozott vele. 14 évesen szökött meg végleg otthonról, később lemondott róla az anyja. Nem tudja megmondani miért, de a mai napig önmagát hibáztatja, hogy az anyja ivott. Nagyon vágyott a szeretetére, hiába bánt vele rosszul, mesélte. A prostitúció és a drog végső elkeseredésében jelent meg az életében. „Azt gondoltam, hogy majd így több szeretet kapok, de kurvára nem.” Miután megszökött az egyik gyermekotthonból, összeismerkedett egy stricivel, aki kivitte Spanyolországba dolgozni. Ekkor 16 éves volt. Ennek lassan tíz éve, azóta dolgozik prostituáltként és kábítószerezik. Kokainnal kezdett, később mindent kipróbált: speed, ecstasy, különböző dizájnerdrogok. A munka során átélt sok megaláztatás és egy abortusz után fordult az intravénás szerekhez.

Ennek akkor lett vége, amikor egy szakítás után egyedül maradt kislányával és pénztárosi fizetéséből kellett eltartani magát és gyerekét. „Túl sok nyomás, túl sok felelősség nehezedett rám. Dolgozz, de közben legyél anya és nő is. Persze, hogy a drog volt a menekülés.” Megoldásként újra elment prostituáltnak, ami hozta magával a szerhasználatot.

„Vannak nagyon kemény szégyenfoltok, ha nőként használsz. A nyolcadik kerület kellős közepén álltam kint, csak azért, hogy legyen anyagom. A bűntudatodat csak azzal tudod elnyomni, hogy belövöd magad. Tisztább pillanatomban elgondolkodtam, hogy mi az istent művelek, az egész világ csak használ.”

Svájcban voltak olyan kuncsaftjai, akik külön fizettek azért, ha együtt drogozik velük. Muszáj volt igent mondania, különben másik lányt vittek volna el.

Erősebbek, mint a férfiak, majd megoldják egyedül

A férfiaknak viszont nem kell megküzdeniük hasonló nyomással, sőt a közvélekedés szerint az ivás kifejezetten férfias dolog. Ezért van, hogy a legtöbb nő zugivó, magyarázta Olasz Anna. „Csöndben, elbújva isznak, hatalmas tagadással.” Ugyanezt a szégyent élte meg Eszter. Szomszédai többször megszólták, ha ittas volt, családjában is csak neki rótták fel az ivást, miközben testvére ugyanúgy alkoholista volt. Sosem járt el bulizni, kocsmázni, mindig csak otthon ivott, de akkor több liter sört fogyasztott el egy nap alatt. A zugivás miatt viszont nehezebb a nőket bevonni a terápiába, sokáig képesek jól funkcionálni életükben: dolgoznak, vezetik a háztartást, menedzselik a gyerekeket.

A szégyenérzet és a megbélyegzés miatt a nők alkoholfogyasztása könnyen átcsúszhat gyógyszerhasználatba, mivel az kevésbé látványos és társadalmilag is jobban elfogadottabb. Másrészt a közvélekedés szerint a nők kevésbé élnek vissza ezekkel a szerekkel. Juditnak ugyan volt egy drogmentes időszaka, de közben rászokott a gyógyszerekre. „Kávé-Frontin-kávé-Frontin, így keltem minden reggel.” Már bent az addiktológián döbbent rá, hogy a gyógyszerfüggősége igenis probléma, addig nem vette annyira komolyan, mint a kábítószereket. Az elvonási tünetei is sokkal erősebbek voltak, mint a drogoknál, napokig nem tudott aludni, rázta a hideg, hangokat hallott. „Nyugtatót szedni legálisnak tűnő dolog, hiszen orvos írta fel. Aztán lassan emelkednek a dózisok, amit már nem a szakember javasolt. Rátanulnak, hogy ha feszültek, mérgesek, akkor jól jön a nyugtató. Bedobok egyet és már nem is kell vele foglalkozni. Miközben gyakran ezek a negatív érzések jogosak, csak elfogadni, elviselni, átformálni kellene” – fogalmazott Olasz Anna.

Ugyancsak a társadalmi elvárásokból adódik, hogy a nők problémáit kevésbé veszik komolyan, az orvosok hajlamosak aluldiagnosztizálni őket, azt gondolva, hogy túldramatizálják a helyzetet, ezért megoldásként gyógyszert írnak fel nekik. „Azt gondolják, hogy ők erősebbek, könnyebben kirángatják magukat a bajból, mint a férfiak. Egyszerre kell tehát megküzdeniük azzal, hogy a társadalom elítéli őket, ha isznak vagy drogoznak, de közben azt várják el tőlük, hogy maguk oldják meg problémáikat” – mondta az ELTE munkatársa.

A család fontosabb, mint a függő anya gyógyulása

Mindebből az következik, hogy a nők kisebb eséllyel jutnak segítséghez, a munka, a háztartásvezetése és a gyereknevelés mellett idejük sincs elmenni terápiára. Ezeket a az akadályokat viszont egyáltalán nem veszi figyelembe az ellátórendszer. Ugyanakkor a nők hajlamosak a család boldogulását saját egészségük elé helyezni, hiszen ez a társadalom elvárása is. „Milyen anya, ha saját gyógyulása érdekében ott hagyja a gyerekét?! Apáknál fel sem merült ez a kérdés” – mutatott rá Kaló Zsuzsa.

Olasz Anna úgy látja, hogy a nők akkor kérnek segítséget, amikor már nem tudják ellátni a női szerepeiktől elvárt feladatokat. Viszont nagyon elszántak tudnak lenni, ha ez megtörténik, mert tudják, hogy meg kell gyógyulniuk, számolt be tapasztalatairól a szakember. Klienseik majdnem fele – mintegy 20-30 beteg – nő. Ez más hasonló intézményekhez képest magas aránynak mondható, amit részben az magyaráz, hogy az ott folyó több hónapos terápiás munka erősebb elköteleződést kíván meg a kliensektől.

A gyerek elvétele például nagyon komoly mélypont lehet a nőknél. Judit a gyámügy nyomására feküdt be az addiktológiájára, lehet, hogy elvették volna tőle kislányát, ha nem így tesz. „Nőként még anyagozni sem tudsz rendesen, mert ilyenekkel jár” – gondolta magában az esetmegbeszélésen. Azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha rehabra küldik. Most már ott tart, hogy végig akarja csinálni a terápiát: „nem is olyan rossz ez a köcsög NA.” (NA, azaz Narcotics Anonymous, névtelen drogfüggők önsegítő csoportja – a szerk.)  

Az addiktológián azt tanítják klienseiknek, hogy a józanság legyen az első, mert csak úgy tudnak helyt állni nőként és anyaként.

„Sokáig mondják, hogy nem tehetik meg a családjukkal, hogy befeküdjenek hozzánk. Nem tehetem meg, hogy eljöjjek három hónapra, de kész vagyok belehalni? Ezt a kérdést kell feltenni”

– mondta Olasz Anna.

Eszter is családja miatt vágott bele a felépülésbe. Egy alkalommal annyira kiütötte magát, hogy a gyerekei nem tudták felébreszteni, akkor határozta el, hogy leteszi az italt. Előtte hiába voltak már komoly fájdalmai az ivás miatt, tartotta magát, hiszen a család volt az első. „Olyan nincs, hogy egy anya beteg legyen” – emlékezett vissza. Nem volt könnyű hátrahagyni gyerekeit és elfogadni azt, hogy mostantól a józansága a legfontosabb. Voltak, akik megszólták, amiért félévre befeküdt a terápiára. „Mindaddig amíg józan vagyok, mindenki számíthat rám. Ha összeomlok, akkor ennek vége.”

Nem tudják elhelyezni a lányokat

Még nehezebb helyzetben vannak a lányok, az ifjúsági rehabilitáció eleve gyerekcipőben jár még Magyarországon. Mindössze három tinirehab működik az egész országban, ezek közül kettő – a szatymazi Rehabilitációs Centrum és a ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthona – kizárólag fiúkat fogad. Olasz Anna elmondta, hogy sokszor valamilyen zárt intézményben helyezik el a lányokat, távol tartva őket a szerektől, de mivel ezekben az intézményekben nincs terápiás ellátás, ezért semmi sem garantálja, hogy onnan kikerülve józan életet tudjanak folytatni a fiatalok.

Kaló Zsuzsa kutatótársával 2017-ben több mint 40 gyermekotthonban gondozott lánnyal és 25 gyermekvédelmi szakemberrel készített interjúkat, hogy felmérjék, milyen problémákkal szembesülnek ezekben az intézményekben az érintettek és a dolgozók. A szerhasználat (dohányzás, alkohol, drog) kivétel nélkül mindegyik otthonban jelen volt, és az is kiderült, hogy a szakemberek nincsenek felkészítve arra, hogy kezelni tudják a felmerülő problémákat, pedig rövid intervenciós vagy csoportos technikákkal komoly eredményeket lehetne elérni. Az interjúk legnagyobb tanulsága mégis az volt, hogy nem tudják hol elhelyezni a szerhasználati problémákkal küzdő lányokat.

12 évesen a rehabon

Az egyetlen, lányok számára is elérhető gyermek- és ifjúsági addiktológiai intézetet az Emberbarát Alapítvány működteti Budapesten. Az alapítvány harminc éve foglalkozik szenvedélybetegek ellátásával, és mivel akkora igény volt a külön nőknek és lányoknak szóló terápiára, két éve elindították a kifejezetten nekik kialakított fekvőbeteg ellátást is. Az intézmény 10 férőhelyes, amit jelentősen meghalad a jelentkezők száma, mondta Bereczki Sándorné, az Alapítvány titkára és az intézmény helyettes vezetője.

Tíz éves kortól fogadnak lányokat, mostani klienseik közül 12 éves a legfiatalabb. Van, aki értelmiségi családból került hozzájuk, de a többség jellemzően rossz szociális körülményekből jön. Belesodródtak, ezt látták a nagyobbaktól, nem volt más szórakozásuk – sorolta Bereczkiné Loránt Ágnes a leggyakoribb okokat, miért nyúltak az alkoholhoz vagy a gyógyszerekhez a náluk megforduló lányok.

A terápia másfél éves, ez alatt pszichológus, pszichiáter és gyógypedagógus foglalkozik a lányokkal. Minden nap egyéni és csoportfoglalkozásokon vesznek részt, a sportterápia keretében lovagolhatnak, kirándulhatnak. „Legyen örömérzésük a drog nélkül is.” Mivel még iskolakötelesek, ezért a terápia mellett oktatásban részesülnek a lányok, 16 éves kortól beiratkozhatnak egy OKJ-s cukrészképzésre is. Bár vannak közös foglalkozásaik, a lányokat és az idősebbeket alapvetően külön látják el. A másfél év letelte után bármikor visszatérhetnek a rehabilitációs otthonba, ha úgy érzik, hogy elbizonytalanodtak és támogatásra van szükségük. „Ez egy olyan történet, ami nem zárul le a terápia végével.”

Forrás: 444.hu

Ha már elhatároztad, hogy leszoksz, érdemes tisztában lenni azzal, mennyi ideig tartanak a kezdeti tiszta napok nehézségei.

 

A drogok és az alkohol hatására megváltozik az, ahogy az agyunk feldolgozza az érzelmeket, szabályozza a hangulatunkat. Ezeknek a változásoknak a hátterében az összekavarodott hormontermelésünk áll, ennek köszönhető az a mesterséges élvezet, amit a drogok nyújtani képesek. Minél többet fogyaszt valaki drogokat és alkoholt, az annál inkább befolyásolja az agyműködését, hatással van a motivációra, a jutalmazórendszerre, így egy idő után kialakul a fogyasztóban a drog iránti sóvárgás és a függőség.

Ahol pedig függőség van, ott a szer abbahagyása után elvonási tünetek is felbukkannak. Különböző anyagok elhagyása más és más elvonási tünetekkel jár, és eltérő ideig is tartanak, attól függően, miképpen hatottak a szervezetünkre, mennyi ideig voltunk függők, hogyan használtuk a szert, milyen a családi történetünk, a személyiségünk, van-e bármilyen betegségünk. 

Nem is sejtjük, milyen nehéz letenni az alkoholt

Nem is sejtjük, milyen nehéz letenni az alkoholt Fotó: kieferpix / Getty Images Hungary

A kemény fizikai függőséggel járó szerek, így az alkohol, a benzodiazepinek (altatók, szorongásoldók) és az ópiátok (heroin) hirtelen abbahagyása súlyos testi tüneteket produkál, így az ezekről való leszokást mindig védett környezetben, szakértő segítséggel érdemes elkezdeni.

Az elvonási tünetek egyébként sokféle kellemetlen és fájdalmas érzést foglalnak magukba, testi tünetként jelentkezhetnek, például: hányás, hasmenés, ízületi, hasi, háti és izomfájdalom, remegés, szívritmuszavar, légzési nehézségek, izzadás, láz, étvágytalanság, alvászavar, vérnyomásproblémák. Ezek persze a masszív fizikai függőséget okozó szereknél bukkannak fel inkább, lelki tüneteket azonban minden szer elhagyása okozhat. Lelki tünet lehet a depresszió, az ingerlékenység, koncentrációs nehézségek, nyugtalanság, fokozott érzékenység, zavartság. De mennyi ideig is kell ezeket a tüneteket elviselni? A GoodTherapy összeszedte. 

Mennyi az annyi? 

Az egyik legismertebb és talán legelterjedtebb addikció az alkoholfüggőség, mely esetén az elvonási tünetek jelenléte általában 3-10 nap közé tehető. Hasonlóan súlyosak a heroin elvonási tünetei, itt a fogyasztással való leállás után 5-10 napon keresztül számíthatunk kemény napokra. A benzodiazepinek esetén már nem lehet ilyen pontos időszakokat megadni, ugyanis attól függően, hogy az adott gyógyszer rövid vagy hosszú hatástartalmú máskor kezdődnek az elvonási tünetek, illetve eltérő ideig is tarthatnak. A Xanax rendszeres szedése után például 10-14 napig, míg a Valiumnál akár 90 napig is tarthatnak az elvonási tünetek. 

A marihuána és kokain esetében a testi elvonási tünetek messze nem olyan súlyosak, ezeknek a lelki része nehezebb. Ha valaki úgy dönt, hogy leáll ezekkel, akkor kb. 7-14 nap alatt múlnak el az elvonási tünetek. Sokan nem gondolják, de a koffein fogyasztása is addiktív lehet, ezért érdemes odafigyelni a mértékletességre. Ha felhagyunk a fogyasztásával, elvonási tünetek tekintetében érdemes 2-9 nappal számolni. A nikotintól való függőség elterjedésében vetekszik a koffein okozta addikcióval. Azonban, ha valaki eljut odáig, hogy leteszi a cigarettát, az első 14-28 nap lesz a legnehezebb, az elvonási tünetek intenzitása miatt.

Természetesen a fenti számok egyénenként változhatnak, valamint sokat ront a helyzeten, ha valaki a leszokás időszakában mégis visszanyúl a szerhez. Ez pedig gyakran megesik, a leszokáshoz ugyanis nem elég az akaraterő, az egész életvitelünkön érdemes változtatni, ha nem akarunk visszaesni. Miután sikerült elhagyni a függőséget okozó szert, mindenképp érdemes odafigyelni, hogy az addikció után maradt űrt jól tudjuk betölteni.

Forrás: dívány.hu

Képtalálat a következőre: „függőség játékszenvedély”

 

Milyen tapasztalatokat szerzett a játékszenvedély- betegek kezelésében?

Először is azt kell eldönteni, ki minősül betegnek. Azt a játékszenvedélyt tekintjük kórosnak, amikor ez a ténykedés valakinek a szenvedélyévé válik, és a játékos nem tud többé "keretet tartani". Hiába tervezi el, hogy mennyi időt szeretne például a nyerőgépekkel eltölteni, a nyerés vágya erősebb, mint ő. Olyan betegeket kezelünk, akik minden pénzünket rendszeresen eljátszották, ezzel a létfenntartásukat is bizonytalanná tették. A szerencsejáték miatt képesek csalni és hazudni, és amikor épp nem játszanak, akkor is ezen jár az eszük. Próbálnak "leállni'", fogadkoznak a családjuknak, hogy változtatnak az életükön, tervezik: abbahagyják a játékot, de nem képesek rá.

Hogyan kezelik őket?

A Minnesota-modellt adaptáltuk hazai viszonyainkra, mely az ötvenes években született meg az Egyesült Államokban az alkohol- és kábítószerfüggő szenvedélybetegek kezelésére. Később ezt a programot az úgynevezett "viselkedési addikciók", például a játékszenvedély esetében is alkalmazták. Magyarországon tizenegy éve használjuk a módszert, alkoholbetegek esetében Szigetváron már jó eredményeket értek el vele. Megjegyzendő, hogy az alkoholizmus sok esetben társul a játékszenvedéllyel, és a gyógyításban szerzett tapasztalatok mindkét területen felhasználhatók.

Hány beteget kezeltek eddig?

Eddig hatvanötöt, és százhuszonhétnél végeztük el a szakvizsgálatot. A Nyírő Gyula Kórház pszichiátriája az egész ország területéről fogad betegeket. Tavaly októberben hoztuk létre a "játékbetegrészleget", ahová nem orvosi beutalóval kerülnek a betegek, hanem önkéntesen jelentkeznek. Felhívnak telefonon, és kapnak időpontot egy szakvizsgálatra. Röviden elmondjuk nekik a kezelés menetét, hogy mire számíthatnak. Figyelemre méltó, hogy a bejelentkezett betegeknek csak mintegy a fele jön el a vizsgálatra, de legföljebb ötven százalékuknak javasoljuk a terápiát. Vagyis szigorú szűrőt alkalmazunk. Azoknak a betegeknek javasoljuk, hogy feküdjenek be hozzánk, akiknek megvan a betegségbelátásuk, és megvan a kellő elszántságuk arra, hogy végig is csinálják a terápiát. Még azt sem tudjuk százszázalékos biztonsággal állítani, hogy a más szenvedélybetegségek kezelésére alkalmazott Minnesota-modell hatékony-e a játékszenvedély esetében is, bár a tapasztalataink erre utalnak.

Mi alapján állapítják meg egy szenvedélyes játékosról, hogy van esélye a gyógyulásra?

Teljes gyógyulást nem ígérünk, legföljebb azt, hogy a sikeres kezelés után a betegeink tünetmentesek lesznek. A hozzátartozók általában hamarabb észlelik, hogy orvosi beavatkozásra van szükség, de ha ők telefonálnak, nem lehetünk biztosak abban, hogy a beteg maga is belátta: kezelésre van szüksége. Ebben a stádiumban a betegek tagadják, hogy a viselkedésük kóros lenne, és ha szóba kerül a játék, magabiztosan állítják: bármikor abba tudom hagyni. Ez persze öncsalás, hiszen a beteg a lelke mélyén maga is tudja, hogy nem ez a helyzet. De ha az illető maga hív fel bennünket, hogy segítsünk rajta, akkor már túl van a tagadáson, maga is rájött arra, hogy baj van. Ilyenkor behívjuk szakvizsgálatra, és elmondjuk neki, hogy a kezelés három hónapig tart, és különösen az első öt hétben igen szigorú. Ez a "pizsamás" időszak, amikor a betegek nem hagyhatják el a részleget, még az udvarra sem mehetnek le. Ez alatt az idő alatt vesznek részt az úgynevezett pszichoedukációban, előadásokat hallgatnak a szenvedélybetegségekről. Napról napra feladatokat kapnak. A program meglehetősen megterhelő, de éppen ez a célja: azt szeretnénk, hogy a betegek koncentráljanak a feladatokra, mozgósítsák lelki tartalékaikat. Ha valaki erre nem képes, akkor elbocsátjuk. Akik megmaradnak, az ötödik héten vizsgáznak is az anyagból, s csak akkor könnyítünk a gyakorlaton, ha megfeleltek. Ekkor öltözhetnek át, mehetnek le az udvarra.

Mi történik ezután?

Ekkor indul a Minnesota-modellre épülő "névtelen szerencsejátékos" tizenkét lépéses programja. A terápiában részt vevő betegek előre meghatározott szabályokat követő csoportot alakítanak, és napi egy órában megbeszélik egymással a problémáikat. A résztvevők csak a keresztnevüket használják. Az önsegítő csoport munkájában külsők is részt vehetnek, akik hasonló gonddal küszködnek. Elmondják egymásnak az életüket, és azt, hogy eddig milyen erőfeszítéseket tettek a felépülésre. A csoport tizenkét lépéses programot követ, ennek az a célja, hogy felszabadítsa a betegek belső erőforrásait a játékszenvedély leküzdésére.

Mekkora összegeket játszanak el a betegeik?

Az életviszonyaiktól függ, mennyit engedhetnek meg maguknak. De mi itt arra kérjük a pácienseket, erről ne beszéljenek egymással. Nehogy azok, akik kevesebbet vertek el, bár ezzel is tönkretették a családjukat, úgy érezzék, ők nem is annyira betegek. Szeretnék elkerülni, hogy a betegeink rivalizáljanak e téren.

Milyen társadalmi környezetből kerülnek ki a játékszenvedély rabjai?

Minden csoportból vannak betegeink. Sem a származás, sem az iskolázottság, sem a beosztás nem meghatározó. A nemek közötti arány azonban erőteljesen a férfiak javára billen, de ez csak a kezelésen átesettekre vonatkozik, ugyanis 2003. november eleje és 2004. július vége között 12 nő és 115 férfi betegnél volt szakvizsgálat. De sok nő is szenvedélyes játékos, csak közülük jóval kevesebben jönnek el a kezelésre. Az osztályon kezelt átlagos szerencsejátékos húsz és negyven év közötti, városban él, érettségizett, 50 és 100 ezer forint között keres, és a többségük nyerőgépeken veszti el a pénzét. Vizsgáltam már tizennyolc év alatti és hetven év fölötti beteget is.

Milyen arányban esnek vissza a páciensek?

A játékosokról nem tudok adatot mondani, csak az alkoholbetegekről. Esetükben a kórházban kezeltek tíz százaléka válik tünetmentessé, a többi visszaesik. A játék gyakran alkohollal társul, a nyerőgépeket általában szórakozóhelyeken telepítik, ahol az alkohol eleve oldja a gátlásokat. A mi részlegünkön nem várhatunk csodát. Ugyanakkor a Minnesota-modell meglehetősen hatékony: ott, ahol Magyarországon eddig már több évig alkalmazták, például Szigetváron, az önsegítő csoportokban részt vevő betegek hatvanhetven százaléka tünetmentessé vált.

Hazánkban terjedőben van a játékszenvedély. Mi lehet ennek az oka?

A játékszenvedély hátterében a fogyasztói társadalom mentalitása áll. Ez nálunk csak az utóbbi két évtizedben terjedt el, és pszichikailag nem voltunk rá felkészülve. A közvélemény még nem ismerte fel, hogy a rendszeres szerencsejáték a szenvedélybetegség kialakulásához vezethet. Sajnos nálunk is egyre általánosabbá válik az a szemlélet, mely a mindenünnen záporozó reklámok hatása alatt a boldogsággal azonosítja bizonyos árucikkek és szolgáltatások birtoklását. Betegeink a vágyott dolgokhoz minden késedelem nélkül, azonnal hozzá akarnak jutni. Gyakran előfordul, hogy a felépülőben lévő betegek, csak hogy törleszthessék a tartozásaikat, "munkamániássá" válnak, tömérdek megbízást vállalnak, ami olyan pszichés nyomás alá helyezi őket, hogy összeomlanak és visszaesnek.

Játékszenvedély - önbecslő kérdőív

  1. Játszott-e már a munkaideje rovására?
  2. Előfordult-e valaha, hogy a játék miatt vált gondterheltté az otthoni élete?
  3. Érintette-e már a jó hírét a játék?
  4. Érzett-e valamikor lelkiismeret-furdalást a játék után?
  5. Játszott-e valaha is azért, hogy fizethesse az adósságait, ill. így oldja meg az anyagi nehézségeit?
  6. Gátolta-e a játék törekvéseiben és abban, hogy hatékony legyen?
  7. Vesztés után érezte-e azt, hogy minél előbb vissza kell menni visszanyerni, amit elvesztett?
  8. A nyerést követően érzett-e késztetést arra, hogy minél előbb visszatérjen és még többet nyerjen?
  9. Gyakran előfordul-e önnel az, hogy eljátssza az utolsó fillérjét is?
  10. Kért-e valaha is kölcsön azért, hogy játszhasson?
  11. Adott-e már el bármit is azért, hogy legyen pénze játszani?
  12. Előfordult, hogy a mindennapi kiadások rovására szeretett volna "félretenni" a játékra?
  13. Megtörtént-e, hogy a játék miatt nem törődött megfelelően önmagával vagy a családjával?
  14. Játszott-e valaha hosszabb ideig annál, mint ameddig tervezte?
  15. Játszott-e valaha is azért, hogy így meneküljön el az aggodalmai és a gondjai elől?
  16. Tett-e már valami törvénysértőt vagy fontolgatta-e, hogy tesz azért, hogy így szerezzen pénzt a játékra?
  17. Zavarta-e a játék az alvását?
  18. A veszekedések, csalódások vagy feszültségek arra késztetik, hogy játsszon?
  19. Érezte-e már azt, hogy bármi jót, ami csak érte, játékkal kéne megünnepelni?
  20. Gondolt-e már arra, hogy tönkremehet a játék következtében?

A kérdőív értékelése:

Ha 7 vagy annál több kérdésre igen a válasz, akkor gondja van a szerencsejátékkal - kérjen segítséget!

hetivalasz.hu/euuzlet.hu

Hogy megállapítsuk, ki az alkoholista, legegyszerűbb talán, a tüneteket megvizsgálnunk az adott egyénnél, mennyire jellemzőek a következők rá? Amennyiben bizonyossá válunk abban, hogy itt bizony baj van, a teendő lépések korán sem egyszerűek. Talán a legnehezebb akadály, hogy magát az alkoholista embert, szembesítsük önmagával, szenvedélybetegségével. Legyen betegségtudata. Enélkül nem kezdődhet a gyógyulás, ez az első és legnehezebb lépcsőfok.

A diagnózis megállapítása a betegség kezdetén gyakran nehéz, még a szakemberek számára is. A beteg különböző testi panaszai miatt fordul többnyire orvoshoz, gyakran a rendszeres alkoholfogyasztást igyekszik tagadni. Ilyenkor a jelentkező tünetek (lelki, szociális, testi), a részletes kórelőzmény (nem ritkán hozzátartozók beszámolója alapján) és különböző vizsgálatok együtt segítenek a helyes diagnózis felállításában.

 

Lelki tünetek:

  • Sóvárgás, azaz ellenállhatatlan vágy az ivásra.
  • Kontrollvesztés, azaz a további alkoholizálás a kialakuló szövődmények, a kifejezett tiltás, az életvezetés törése ellenére is folytatódik.
  • A beteg az első pohár után nem tud megállni, kényszeresen iszik tovább.
  • Személyiségváltozás, mint például ingerlékenység, hangulatváltozások és ezek által vezérelt kritikátlan megnyilvánulások
  • Intellektuális funkciók hanyatlása.
  • Szociális tünetek:
  • Az egyén képtelen a munkára és a társadalmi beilleszkedésre. Indokolatlan munkahelyi hiányzások, teljesítménycsökkenés, majd akár elbocsátás.
  • Gyakran a házasság, ill. párkapcsolatok felbomlása
  • Barátokkal való kapcsolatmegromlás.

 

Testi tünetek:

A lelki és szociális károsodásokkal párhuzamosan jönnek létre a testi károsodások, melyek gyakorlatilag az összes szervre kiterjedhetnek.

  • arcon apró hajszálér-tágulatok, néha borvirágos (vöröses) arc
  • kellemetlen szájszag
  • gyulladásos tünetek
  • magasvérnyomás-betegség
  • gyomorhurut, gyomorfekély, ennek következtében hányinger, hányás, gyomorfájás, étvágytalanság
  • hasnyálmirigy gyulladáshoz és cukorbetegséghez vezethet
  • májmegnagyobbodás
  • ajak-, nyelv-, gége-, nyelőcső, gyomor-, máj- és hasnyálmirigyrák
  • szív megnagyobbodás és szívelégtelenség
  • idegrendszer-károsodás
  • potenciazavarok
  • kézremegés, járászavar
  • agyi sorvadás, szellemi hanyatlás
  • emlékezetzavarok

 

Az alkoholfogyasztás szintjei:

  • Absztinensek: egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt
  • Szociális ivók: a mértékletes alkoholfogyasztók sorolhatók ide
  • Excesszív ivók: mértéktelen szeszfogyasztás jellemzi őket
  • Alkoholbetegek: dependensek, markáns elvonási tünetekkel
  • Krónikus alkoholbetegek: akiknek már testi-szellemi károsodása is van.

 

A függővé válás lépcsőfokai:

  • Korai szakasz:

Az alkohol kezdetben olyan, mint egy barát, aki segít megoldani a bajokat. Azután túl gyakran és túl sokat fordulnak ehhez a „baráthoz” és már-már problémát jelent megállni, abbahagyni az ivást. Ilyenkor nő a toleranciájuk az alkohollal szemben, így többet kell inniuk ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérjék. Ekkor elkezdenek titokban inni, kortyolgatni.

  • Közép szakasz: 

A függőség egyre nő, ahogy az alkohol egyre jobban befolyásolja az egyén életét. Elhanyagolják a munkájukat, a hobbijukat, a többi elfoglaltságot és a környezetében élő embereket. Ebben a szakaszban már naponta isznak.

  • Előrehaladott szakasz:

A függőség akkor válik dominánssá, amikor az alkohol kezdi ellenőrizni az alkoholistát. Elveszítik az ambíciójukat, a felelősségüket és az érdeklődésüket a dolgok iránt. Meghatározatlan félelmeik vannak, nem bíznak az emberekben és kerülik is őket, mondhatni antiszociálissá válnak. Ettől kezdve inniuk kell ahhoz, hogy megelőzzék az elvonás tüneteit.

 

Az alkoholbetegség típusai:

  • 1. típusú alkoholbeteg: felnőttkori kezdet, egyre nagyobb mennyiségű alkoholt fogyaszt. Személyiség-jegyek: függőségi igény, az aggodalmaskodásra való hajlam, csendes, engedékeny, passzív, kóros bűnösség-tudat és befelé fordulás az uralkodó.
  • 2. típusú alkoholbeteg: korai kezdet, személyiségvonások: indulatos, vakmerő, agresszív, kiegyensúlyozatlan, és nem ritka az antiszociális személyiségzavar sem.

 

Az alkoholizmus gyógyítása, kezelése

Az alkoholizmus kialakulása több tényező együttes hatásának következménye, tünetei, szövődményei sokfélék lehetnek, éppen ezért a kezelésnek is komplexnek kell lennie. A kezelésnek magában kell foglalnia az alkoholfogyasztás következtében kialakult testi károsodások kezelését, az esetleges alkohol megvonási tünetek mérséklését, valamint pszichoszocioterápiát, rehabilitációt.

Az alkoholfogyasztás abbahagyását követően megvonási tünetek jelentkezhetnek:

  • fokozott izzadás
  • végtagremegés
  • nyugtalanság, rossz közérzet
  • rémálmok
  • vérnyomás-emelkedés
  • szapora szívverés
  • hányinger
  • esetenként epilepsziás görcsrohamok
  • delírium tremens (Az elvonási tünetek legsúlyosabb formája, ami olyan betegség, amely zavartságot, szétesett tudatállapotot jelent. A beteg tipikusan apró, nyüzsgő lényeket lát, hallucinál, nem tudja, hol van és ki ő.)

Ezek gyógyszeres kezelést igényelnek. A gyógyszeres kezelés során általában nyugtatószereket, antiepileptikumokat, nagy dózisú B-vitaminokat alkalmaznak leggyakrabban, emellett fontos a megfelelő táplálék és folyadékbevitel.
Ezen időszak lezajlását követően a kezelésben a rehabilitáció, utógondozás kerül előtérbe, melynek célja az absztinencia (alkoholmentes életmód) fenntartása, és a visszaesések megelőzése. Az alkoholbetegek kb. kétharmadánál más pszichiátriai zavar is fennáll (pl. hangulat- és szorongásos zavarok), melyek gyógyszeres kezelést igényelhetnek. A rehabilitáció és utógondozás során különféle pszichoterápiás eljárásokat alkalmaznak, pl. támogató, csoport- és egyéni pszichoterápiák, magatartásterápiák.

Önsegítő szervezetekbe, pl. a Névtelen Alkoholista mozgalomba (Alcoholics Anonymous, AA) való bekapcsolódás szintén segítheti az alkoholbetegek rehabilitációját. Ezekben a csoportokban a gyógyult és nem gyógyult alkoholbetegek közösen megbeszélik gondjaikat és egymást segítik.

Ezenkívül ma már létezik az alkohol iránti vágyat mérséklő gyógyszer is, mely segíthet a visszaesések kivédésében.

 

 

Gyógyulási esélyek:

Az alkoholizmus a mai terápiás módszerekkel jobb eséllyel gyógyítható, mint évekkel ezelőtt. A legnagyobb gyógyulási esély a gyógyszeres és pszicho-szocioterápiás kezelések kombinált alkalmazásával érhető el. Hosszútávú nemzetközi kutatások azt találták, hogy az alkoholbetegek kb. 8-39%-a absztinens lesz, 46-87%-a viszont visszaesik, alkoholfüggő marad. 0-33%-uk kontrollált ivóvá válik.

Összefoglalva tehát, az alkoholizmusból való kigyógyulás a következő lépcsőfokokon keresztül valósulhat meg:

  1. a probléma felismerése a szenvedélybeteg részéről
  2. szakemberhez való fordulás
  3. segítő környezet
  4. kezelés, gyógyszeres, terápia, csoportterápia
  5. „száraz” állapot elérése
  6. rehabilitáció

 

Az absztinenciáról

Az absztinencia önkéntes tartózkodás valamiféle vágy vagy testi cselekvés kielégítésétől, melyek a tapasztalatok szerint élvezetet okoznak. A kifejezés leggyakrabban közösülés, alkohol vagy táplálkozás terén használatos, vallási tilalom vagy gyakorlatias megfontolás miatt lép fel.

Alkohol absztinencia a mindenféle alkoholtartalmú termék fogyasztásától való tartózkodás. Ilyenkor csak olyan italok fogyasztása történik, mint a tea, kávé, víz, gyümölcslé, üdítőitalok. Az antialkoholizmusnak vallási, családi, filozófiai vagy társadalmi, vagy egyszerűen ízlésbeli okai is lehetnek.

 

Magatartási szabályok az absztinenciában:

  1. szabály: Szigorúan kerülje a kávéházakat és a társaságot amellyel valamikor együtt ivott!
  2. szabály: Otthon ne tartson alkoholt!
  3. szabály: Minden nap vegye be az Antabust!
  4. szabály: Minden ital nélküli napot úgy fogjon fel, mint tőkét!
  5. szabály: Ha válságra kerül sor, védje meg magát a szervezett védelmi rendszerrel!
  6. szabály: A kezelés során segítsen a többi betegnek, különösen ha válságban vannak!
  7. szabály: Nyíltan beszéljen saját magáról, mint alkoholistáról!
  8. szabály: Ha visszaesésre kerül sor, minél előbb jelentkezzen a szakorvosnál és folytassa a gyógyítást!

 

Minden absztinensnek, szigorúan kell tartania magát ezekhez a szabályokhoz egy évig.

Forrás: Diana - mindennapjaink.hu 

Képtalálat a következőre: „függőség”

Világszerte egyre gyakrabban rendeznek videójáték-fesztiválokat, és szinte nincs olyan város, ahol ne találnánk lépten-nyomon játéktermeket telve fiatalokkal - olykor idősebbekkel is -, akik a joystick és egér rabságában élnek. A más profilú, de ugyanúgy a képernyő előtti üldögélést kínáló internet-kávézók szintén nem panaszkodhatnak a forgalomra.

 

A számítógéprabság káros következményei

A számok az ágazat lenyűgöző sikereiről tanúskodnak. Egy felmérés tanúsága szerint például az amerikai fiúk átlagosan heti 25, a lányok 21 órát töltenek a képernyő előtt. Nem meglepő, hogy az Újvilágban már virágzik a netfüggőség gyógyítására specializálódott klinikák, tanfolyamok piaca is. Nem puszta divatbetegségről van szó: kimutatható, hogy a számítógéprabság számtalan káros következménnyel jár, az idegességtől kezdve, az elszigetelődésen át, egészen az időérzék elvesztéséig. A jelenség természetesen nem korlátozódik az amerikai kontinensre. A gyógyítás előfeltétele nyilvánvalóan mindig a helyes diagnózis felállítása, és ezzel kezdődnek a bajok: a netfüggőség megállapítása nehezebb, mint például az alkoholizmusé.

Keressük meg az okokat!

Ha a képernyő előtti tevékenység uralja valakinek az életét, ugyanakkor háttérbe szorítja a társadalmi és érzelmi kapcsolatokat, a munkát, akkor biztos, hogy függőséggel állunk szemben. A fiatalok esetében a baj leggyakrabban lelki vagy családi problémák, apró fóbiák vagy épp a valósággal való szembenézés nehézségeinek a formájában jelenik meg. Számukra a számítógép világa mindenekelőtt a félelmeiktől való menekülés esélyét adja meg, a játékok területén biztonságban, otthonosan érzik magukat.

Segítsünk áttörni a burkot!

A netfüggőség erősebben érinti a tehetősebb rétegbe tartozó fiatalokat, hiszen esetükben könnyebb az Internet elérhetősége. Ugyancsak jellemző, hogy az érintettek gyakran intelligensek, jó tanulók, de olyanok, akik más területen passzívak, kevésbé sikeresek. A legveszélyeztetettebb a 15-25 év közötti korosztály, a lányok pedig egyre inkább ledolgozzák "hátrányukat". Még a lövöldözős játékok terén is csökken a különbség a két nem között, pedig az ilyesmit sokáig kimondottan fiús időtöltésnek tartották. A 40-50 évesek se mentesek a járványtól, és nem meglepő módon az informatikusok vezetik a statisztikát. Gyakran törékeny személyiségekről van szó, akik valamilyen nehéz időszakon mentek keresztül (szakítás, munka elvesztése). Ilyen esetben a játék biztonságot ad, kitölti az üres napokat.

Természetesen hiba lenni démonizálni a webet és a videojátékokat, ellenkezőleg: kis adagban pozitív szerepet játszhat mindkettő. Azok, akik magányosságban szenvednek, könnyen találhatnak lelki társat az Internet segítségével. Azonban a legérdekesebb elfoglaltság is szenvedélybetegséggé válhat, ha betölti valakinek a teljes életét.

Ne késlekedjünk a beavatkozással!

Akadályozzuk meg a személyiség beszűkülését: próbáljuk meg felkelteni az illető érdeklődését különféle területek iránt, és segítsünk neki, hogy ápolja, illetve bővítse emberi kapcsolatait. Ha a játékos megtanul ismét szétnézni a világban, környezetében, akkor már megtette az első lépést a játékfüggőség leküzdésére. A társas kapcsolatok gazdagsága megakadályozza, hogy bezárkózzék egy steril, mesterséges világba. Általánosságban elmondható, hogy a gyógyulásban a legfontosabb szerepet a rokonok, szülők vagy a társ játssza. Egy olyan fiatal számára, akinek nincs egy idő óta valamirevaló érzelmi élete, a társaság, a barátok, a család sem létezik már. A helyzet akkor válik különösen kritikussá, ha az illető már nem is képes felkelni reggel, nem tudja felvenni a többiek életritmusát, nem megy el a család hétvégi kirándulására, nem látogatja meg a barátait. Egyeseket sajnos annyira maga alá gyűr ez a szenvedély, hogy napi 8-12 órát töltenek a gép mellett, és a szó szoros értelmében semmi másra nem jut idejük az evésen és az alváson kívül.

Forduljunk szakorvoshoz!

Az előbb említett, igen súlyos esetben a legjobb gyógymód a teljes leszokás, azaz egyszerűen abbahagyni az internetezést. Amennyiben erre nincs lehetőség, szakember segítségét kell igénybe venni.

Orvosok, pszichológusok gyakran ajánlanak vidéki tartózkodást, lehetőleg rokonoknál, hogy a szenvedélybeteg kipihenhesse magát és kiszakadjon megszokott környezetéből. Mondanunk sem kell, hogy minél hosszabb a vakáció, annál jobb!

Az első figyelmeztető jelek

Egyes felmérések szerint a számítógép-tulajdonosok mintegy 2 %-a netfüggő. A többiek képesek uralkodni magukon: lehet, hogy esetleg napi 2-3 órát is játszanak a gépen, de a lelki egyensúlyuk nem kerül veszélybe. Amikor azonban valaki elkülöníti magát a többiektől, és teljesen a komputerbe temetkezik, menekül a kapcsolatoktól, akkor be kell avatkozni. Serdülők esetében van néhány jel, amely mindenképpen veszélyt jelez, például ha nem beszélgetnek, romlik a tanulmányi eredményük, semmi más tevékenység nem érdekli őket, nem szívesen vesznek részt a közös étkezéseken vagy a hétvégi szabadidős programokon.

A társkeresési őrület

Mára már az Internet lett a világ első számú társközvetítő intézménye! Ez az elképzelhető legnagyobb találkozási fórum. Nem csoda, hogy a szinglik különösen sok időt töltenek a képernyő előtt. Jól teszik, de csak akkor, ha nem viszik túlzásba!

Galenus

Forrás: patikamagazin.hu

Dentist very  carefully  check up and repair tooth of his young female patient

A bölcsességfogak húzásánál esetenként itthon is, de külföldön gyakran használt opioid fájdalomcsillapítók komoly kapudrogként funkcionálhatnak: egy friss kutatás szerint azok, akik fogászat során ilyen fájdalomcsillapítókat kapnak, nagyobb eséllyel használnak hasonlókat rendszeresen a következő egy évben, mint azok, akiknek más módon tompítják a fájdalmát. 

 

Az Egyesült Államokban az elmúlt évben opioidtúladagolásban 60 ezer ember vesztette az életét, ezért nem elhanyagolható a JAMA Internal Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány jelentősége: ez ugyanis kimutatta, hogy azoknál, akiknek felírnak opioid fájdalomcsillapítókat, nagyobb eséllyel alakul ki később függőség, mint azoknál, akik orvosi beavatkozás közben vagy után másféle fájdalomcsillapítót kapnak. Bár az ilyen gyógyszereket szedők csak nagyon kis részénél alakul ki függőség később, statisztikailag annál nagyobb az esélye a függőségnek, minél több ilyen szert szed az illető.

A kutatáshoz majdnem 15 ezer biztosítással rendelkező ember adatait vizsgálták meg, akik a 16 és 25 év közötti korosztályhoz tartoztak, és akiknek opioid fájdalomcsillapítót írt fel a fogászuk 2015 során. A merítésből kizárták azokat, akiket korábban függőséggel diagnosztizáltak.

A 15 ezer alany 5,8 százaléka egy éven belül opioidfüggőséggel került orvoshoz. 

Az opioid (kábító) fájdalomcsillapítók a legerősebb analgetikumok. A fájdalom ellenes terápia alapkövét képezik súlyos, akut fájdalom és rák vagy egyéb súlyos betegség okozta krónikus fájdalom esetén. Különösen azért részesítik előnyben ezt a gyógyszercsoportot, mert igen hatékonyan csökkenti a fájdalmat. Alkalmazásuk a nem rákos eredetű krónikus fájdalom kezelésére, bár az utóbbi időben egyre inkább elfogadottá válik, még mindig nem mondható bevett gyakorlatnak. Opioidokat nem lehet mindenkinek adni – írja a Dr. Info.

A fenti kutatás nemcsak azt bizonyítja be, hogy ezek a fájdalomcsillapítók függőséget okozhatnak, hanem azt is, hogy az Egyesült Államokban meglepően sok fiatal felnőttnek és tinédzsernek írnak fel ilyen szereket, főleg úgy, hogy nem is kellene. Egy bölcsességfog-húzás például nem feltétlenül indokolja azt, hogy ilyen veszélyes fájdalomcsillapítót használjanak közben vagy utána. 

Forrás: Nagy Nikoletta - 24.hu 

Képtalálat a következőre: „függőség”

Sokszor nehéz elképzelni, hogy nemcsak külső szerek (alkohol, dohány drog) okozhatnak függőséget. Az agy a legfőbb „kábítószer-előállító”; olyan anyagokat tud termelni, melyek az örömérzés és a kellemes közérzet forrásai lehetnek. Az emberek mindig is kutatták, hogyan növeljék ezeknek az anyagoknak a termelődését. A játékszenvedély, az extrém sport vagy akár a vásárlás: ezek a magatartási formák hasonló jelenségeket válthatnak ki, mint amit a kokain fogyasztása okoz.

 

Mindenki alól kicsúszahat a talaj

Az öröm komplex fogalom és nehéz meghatározni. Amikor az új magatartási formák pozitív hatást fejtenek ki, akkor az agy az élmény reprodukálására, újbóli megélésére törekszik. Legtöbbször egyensúly alakul ki a szélsőségek várhatóan rövidebb időszaka után. Azonban előfordulhat, hogy nem tudják kezelni az érzelmeknek ezt az új forrását, különösen, ha kritikus élethelyzetben vannak vagy túlságosan érzékenyek. Ha az új viselkedési forma enyhíti az aggodalmat, az álmatlanságot, a szorongást, akkor könnyű igent mondani rá, hiába jár óriási kockázatokkal az új szenvedély.

A függőség tünetei

A viselkedési függőségek egy ideig kevésbé vehetők észre, mert nem mérgezik a szervezetet, kevésbé billentik meg annak egyensúlyát.

Minden függőségnek azonban szinte azonosak a tünetei:

  • Visszatérő gondolatok, melyek kisajátítják a szellemet, és egyre hosszabb időre képesek teljesen lekötni a gondolatokat.
  • A függőséget okozó viselkedés vagy szer elhagyása estén elvonási tünetek jelentkeznek. a kielégülés hiánya kíséretében, ami súlyos esetben elviselhetetlenné válik.

Mi több, vannak a többinél érzékenyebb időszakok, illetve életkorok. Például a mai fiatalság jobban kitett a számítógép-függőségnek. A játékszenvedély inkább a felnőtteket sújtja. Ami a sportot illeti, sok fiatal függővé válik tőle, majd megszűnik a felnőtteknél, és visszatér a 45 év táján.

A szerelmi függőség

A szerelem is szerepelhet – természeténél fogva – a függőségek között. A szeretett másik jelenléte enyhíti a feszültséget, és örömöt okoz. Ha elviselhetetlen szenvedést okoz a másik hosszabb ideig tartó hiánya vagy rövidebb távolléte, már nagy eséllyel függőségről van szó. Általánosságban elmondható, hogy a probléma akkor jelentkezik, amikor a másik társaságára való vágy szükségletté alakul át. Ilyenkor a függő számára szinte minden pozitív érzelmet a társa nyújt, és a negatív érzelmeket is ő tartja távol. Ez hihetetlen terhet ró a párkapcsolatra: az egyik fél visel minden érzelmi terhet és felelőséget, míg a másik teljesen kiszolgáltatottá válik a kapcsolatban.

Mobilfüggőség

Az elmúlt évtizedben először megsokszorozódott, majd robbanásszerűen nőtt a mobilozók száma, a hordozható telefon használata pedig mostanra általánossá vált. Egy elveszett vagy ellopott mobiltelefon nagyon sok kellemetlen órát tud szerezni, számok és kapcsolatok veszhetnek el. Ez még persze nem jelent függőséget. Azonban a mobiltelefon azonban számos felhasználónál „technológiai protézist”, önmaga egyfajta kiterjesztését, vagy valamilyen pszichés probléma ellensúlyozását jelenti. Ez esetben törekedni kell az okok feltárására és a már-már kényszeres telefonálás csökkentésére. Az első időkben persze mindenki hajlamos a mobil túlzott használatára, aztán rendeződnek a dolgok – amikor az illető látja, mennyi időt veszít vele vagy megkapja az első telefonszámlát. Ha ezek után sem rendeződik, érdemes szakemberhez fogdulni.

Kényszeres vásárlás

Ismerünk szinte kényszeres vásárlókat is (főleg a nők körében) – vajon ez esetben is beszélhetünk függőségről? A pszichológusok szerint igen, de azt meg kell különböztetnünk az egyszerű késztetéstől, amit az a kép közvetít, illetve vált ki, mely megragadja az embereket pld. kiárusítások idején, a csábító áruk kedvező árai láttán a boltokban. A komolyabb esetben a vásárlási kényszer nagyon „magányos”, nem jellemző rá a szenvedély, az előbb említett, alkalmi „heves roham”, továbbá nemigen viseli el a tömeget sem. Ez a magatartás (függőség) inkább egy tünet, mely elrejt egy mélyebb pszichológiai problémát, ami mániás vásárlási epizódokban fejeződik ki. Meg kell tehát találni annak igazi okát. Egyébként gyakran beszélünk „vásárlási lázról”, mely helyesebb meghatározás, mert, akárcsak a láz, ez is egy komolyabb baj szimptómája lehet.

Viselkedési függősék sokszor keveredik a szerekkel

A viselkedési addikciók gyakrabban jelennek meg, a különféle szeri függőségekhez képest, és van úgy, hogy a kettő kombináltan jelentkezik. A játékosok rendszerint nagy dohányosok, alkohol- vagy olykor drogfüggők. Az intenzíven sportolóknál szintén található időnként kísérő függőség, pld. .a doppingszerek elősegítik a pszichotrópok szedését.

Gyógyítás

A viselkedési addikciók gyógyítása hasonlatos a többi függőségekéhez, de mégis vannak bizonyos különbségek. A drogfüggők esetében pld. a klasszikus terápiák gyógyszeres fázison haladnak át, hogy csökkentsék a szükséglet érzését (helyettesítsék a szert) és megszűnjön a szorongás. Ezután pszichoterápiás kezelés következik, a kórlélektani háttér helyrehozatalára, melyet az esetleg évekig tartó függőség eredményezett. A viselkedési addikciók orvoslása kevésbé intenzív, mégis van rá gyógyszeres megoldás, és a pszichoterápia is használ. De messzebb kell menni csupán a függő viselkedés kezelésénél, mert behatóan foglalkozni kell az azt kiváltó nyugtalanság, rossz közérzet okaival, melyek először a szélsőséges viselkedésformákat, majd az esetleges függőséget eredményezték.

Galenus

Forrás: patikamagazin.hu

Csodálatos fiú érzékeny és fontos film arról, hogyan rombol a súlyos drogfüggőség használót és szeretteit, de kevesebb sziruppal nagyobbat szólt volna. Kritika. 

 

Hová tűntek a drogfilmek? Míg a ’90-es évek második felében és a 2000-es évek elején a kábítószerfüggőségről több, azóta kultikussá vált mozifilm készült – lásd Rekviem egy álomért –, egy ideje mintha a téma kibeszélését átvette volna a dokuműfaj meg a sorozatok – A sebész, Patrick MelroseEközben nagyjátékfilmen a drog inkább csak érintőlegesen, az általános szenvedés egyik arcaként van jelen, esetleg bűnügyi problémaként, vagy poén tárgyaként, nem fő témaként és pláne nem az emberi szemszögből. Mondhatnánk, hogy lecsengett a téma, és már senkit nem érdekel, hogy gyilkolja magát egy heroinista, de még ha ez igaz is, akkor is vannak a szerhasználatnak újabb arcai, amivel esetleg lehetne foglalkozni.

Mert bár Hollywood ott él a jelenség sűrűjében, még az amerikai gyógyszerfüggési és ópiátkrízis is csak doksikon, esetleg tévésorozatban jelent meg: a gyógyszerekbe a This Is Us egyik szereplője csúszott bele, doksikból meg Dunát lehet rekeszteni. A dokumentumfilmesek persze nemigen tehetik meg, hogy egy ennyire sok lábon álló és sok emberre ható jelenségről ne beszéljenek, de a nagyjátékfilmes feldolgozás azért mégis több emberhez tudja eljuttatni a keserű pirulát. A Csodálatos fiú emberségével, viszonylagos hitelességével erre alkalmas is lehet, csak ennyire hollywoodi ne lenne.

Fotó: Mozinet 
 

Látszólag idilli családi közeg, apa ugyan elvált anyától, ám új párjával a lehető legszebb életet élik, és gondtalan, szeretetteljes közeget biztosít cseperedő fiának, a nyarak egy része anyánál telik, ő is támogató és érzelmileg megközelíthető. Főhősünk, Nic tehetséges fiú, írónak készül, jók a jegyei, kortársaival is kijön, csak hát a drog. Amint apja, David felismeri, Nic valójában már egészen fiatal tiniként is tovább ment, mint az alkalmankénti füvezés, és úgy ismeri az elérhető tudatmódosítók szinte teljes skáláját, mint a tenyerét. Bár féltucat menő helyre is felveszik, nem akar főiskolára menni, és úgy általában segítségre van szüksége. Szerencsére apja a világ legtörődőbb embere, és megtesz mindent, hogy fia visszataláljon a józansághoz, profi, menő rehabra is jut pénz, Nic nemsokára jobban lesz, és kitalálja, mégis csak jó lesz az a főiskola. Eddig tiszta sor, és idilli végkifejlet lenne a történet, ám a Csodálatos fiúban mindez csupán a kezdet. A főiskolán egyenesbe állni tűnő élet megint szétborul, mert Nic újra cuccozni kezd, egyre súlyosabban, rákapva a kristályra, odalesz a barátnő és a felívelő tendencia, vissza a startvonalra. És aztán ugyanez, többször.

Miközben Nic élete újra és újra leírja ugyanazt a hurkot kis módosításokkal – kis drog, sok drog, krízis, rehab, józan időszak és optimizmus, visszaesés, majd mindez elölről – a film megkísérli felfejteni a miérteket, kevés sikerrel, és a drogfüggő gyerek családra gyakorolt hatásait, valamivel több sikerrel. Ehhez Nic apja a csatorna, a két szálon futó történet másik főszereplője. David újságíró, és ennek megfelelően próbálja intellektuális úton is megérteni, mi történik fiával, még ki is próbálja a szert, hátha attól közelebb kerül, és főleg akármi van, erején felül is küzd a fiáért, és úgy szereti, hogy az süt a vászonról. De épp ez a szeretet vakítja el mindarra a tökélyre fejlesztett manipulációra, amit Nic művel, először önmagát is becsapva, majd egyre inkább elengedve a gyeplőt. A látszólagos javulások után mindig eggyel mélyebbre lép a pokolba, a film pedig viszi magával a nézőt ebben a ritmikus húzd meg-ereszd meg folyamatban.

Fotó: Mozinet 
 

Ez egyfelől nagyon szokatlan dramaturgiát szül, a tipikus bevezetés – bonyodalom – megoldás dinamika helyett a film egy kötélhúzás kötelén rángatja ide-oda a nézőt, s mint ilyen, nem adja meg azt a fokozatosan felépülő erős katarzist, amit várnánk. Cserébe viszont sokkal realistább, hitelesebb élményt ad, sejthető, hogy a tipikus történet a valóságban inkább erre a felállásra emlékeztet, mint a meseszerű álomgyári megoldásokra: nem egy poklot járunk meg egy függő családtagjaként, amiből lassan kijutunk a fényre, hanem sokat és egyre sötétebbeket, miközben a megváltás lehetőségében egyre kevésbé hiszünk.

A hitelességnek van alapja: a történet könyvadaptáció, nem is egy, hanem mindjárt kettő köteten alapul, ráadásul nem fikción, Nic Sheff és David Sheff ugyanis létező figurák, valóban megtörtént történettel, amit mindketten megírtak egy-egy memoárban – ezeket adaptálja filmre a Csodálatos fiú, így az érzelmi hullámvasút realitását nyugodtan elfogadhatjuk. A két kötet, két főszereplő, két nézőpont felállás – bár Davidéhez még hozzáadódnak a családtagok, Nic kisebb testvérei, mostohaanyja is – szülhetne káoszt, de Felix van Groeningen rendező (Alabama és Monroe) képes megőrizni a történet egységét.

Fotó: Mozinet 
 

Arra viszont nem képes, hogy apa és fia kapcsolatának felfejtésekor a használt időbeli ugrásokat kordában tartsa, ennél is nagyobb gond, hogy azt sem teljesen értjük meg, hogy ez a nem éppen veszélyeztetett helyzetű, szerető, módos, nem is tonnányi elvárásokat rázúdító családból jött fiú mit fojt le a kábszerrel – pedig erre, ha némi mélyfúrás is kell hozzá, mindig van válasz. Sejthetünk valamit a válás traumájáról, esetleg figyelemzavarról, még azt is elhiszem, ha Nic önmaga elé állította az elvárásokat, amelyek agyonnyomták, ám jó lett volna ezt kicsit tisztábban látni. Így a film nemcsak azt mondta volna el, hogy ó, balsors, a drog veszélyes, rá lehet szokni és nagyon nehéz leszokni, és te, szülő, a legjobb szándékkal is aligha tehetsz bármit, hanem azt is, hogy ez a bódultságkeresés milyen pszichés alapról indul – mert az megértést hoz, sokkal inkább, mint a burkolt ijesztgetés és sopánkodás.

A rendező emellett belefutott abba is, hogy engedte, hogy a szentimentális, hollywoodi jelleg cukorszirupba forgassa a filmet, és még a legsötétebb jeleneteket is megfossza valamelyest a súlyuktól. Túl szép, túl fényes, túl bársonyos minden, Timothée Chalamet film kedvéért lefogyott teste nem üt el olyan nagyon az alapvető alkatától, és egy herpesz nem teszi látványosan leépültté babaarcát, és talán épp azért, mert a lélektan nem kapott elég hangsúlyt, bár nem rossz, de igazán mégsem tudta megmutatni azt a mélységes mély karakterépítési képességét, amit, mondjuk, a Szólíts a nevedenben láttunk tőle. Steve Carellnél hasonló a helyzet: szenvedélyes és részletgazdag a játéka, ám a színészvezetés hiányosságait nem tudja befoltozni, így kissé túlzott az az idilli, tökéletes apakép, akit végül elénk fest. A Csodálatos fiú ugyanakkor még mindezzel együtt is érzékeny, sok szempontból hiteles, fontos és hatásos film, csak önmagához, potenciáljához képest marad alul: kevesebb szirup, több keserű, és még egy nagyságrendet léphetett volna előre.

Csodálatos fiú (Beautiful Boy) 2018, 120 perc – értékelés: 7/10 

Kiemelt kép: Mozinet 

Forrás: Bodnár Judit Lola - 24.hu