Túladagolják magukat, és még a rendőröket is rájuk küldik

Aki kábítószer-használat miatt kér orvosi segítséget, a kórterem után könnyen egy büntetőeljárás kellős közepén találhatja magát. Hol az orvosok, hol az ápolók vagy a mentősök érzik úgy, hogy drogot fogyasztó betegeikre rendőrt kell hívniuk. Pedig a törvény szerint ezt csak akkor tehetnék meg, ha az illető fenyegetően lép fel velük szemben, máskülönben titoktartási kötelezettségük van. Így aztán sokan inkább nem is hívják a mentőket, hanem mítoszok alapján próbálják kezelni a túladagolást, ami akár halálesethez is vezethet.

 

“Ügyintézés közben, a belvárosban találkoztam egy régről ismert sráccal, aki azóta se állt le a szerhasználattal. Beszélgettünk, és megemlítette, hogy van nála GBL nevű szer. Ezzel régebben sokat találkoztam, mert csak 2014 óta minősül kábítószernek. A szervezetben GHB nevű vegyületté alakul, és bódító hatást fejt ki. Mivel a szorongásom és a depresszióm azóta is kezelés alatt van, és mert elgyengültem, elfogadtam tőle a szerből. Mivel a szervezetem nem volt hozzászokva, a régi adagtól szinte azonnal elájultam. Így találtak meg a mentők, és ittas állapotot gyanítva szállítottak kórházba”

kezdte beszámolóját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyik szenvedélybeteg ügyfele, akit ébredése után a kórházi nővér arra biztatott, mondja el őszintén, mitől ájult el, hiszen csak így kaphat megfelelő ellátást. A néhány órával később megérkező orvos azonban már kevésbé volt megértő, és amint meghallotta, hogy kábítószer van a háttérben, értesítette a rendőrséget.

Ezzel az a gond, hogy bár kábítószert tartani és fogyasztani törvénytelen, ezt nem lenne szabad továbbadni a rendőrségnek, hacsak nem maga a beteg ad rá felhatalmazást, amire persze kicsi az esély. Az egészségügyi törvény szerint csak akkor tehetnek kivételt,

  • ha az ellátott a saját vagy valaki más testi épségét fenyegeti, vagy
  • ha nyolc napon túl gyógyuló, feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó sérülést szenvedett.

Ebben az esetben szó sem volt ilyesmiről, ezért a beteg és a TASZ szerint jogsértő volt kihívni a rendőrséget. A jogvédő szervezet kíváncsi volt, milyen gyakran fordul elő, hogy a mentősök vagy a kórházi dolgozók rendőrt hívnak olyan emberekre, akik drogfogyasztás miatt lettek rosszul. A megyei rendőrkapitányságoknak küldött adatigénylésükből kiderült, hogy távolról sem egyedi esetről van szó.

2017-ben országosan 63-szor hívtak rendőrt drogfogyasztás miatt ellátott beteghez. Közülük csak heten fenyegették a dolgozók testi épségét, vagyis a maradék 56 esetben egyáltalán nem lett volna szabad rendőrt hívni. Ebből aztán majdnem mind, 52 eset büntetőeljárással végződött. Vagyis az eljárások 82 százaléka indokolatlan volt.

Aki drogozik, magára vessen, nem?

Kardos Tamás, a TASZ magánszféra-projektjének munkatársa szerint az egészségügyi dolgozók egy része talán attól tart, bűnrészessé válna, ha ilyen esetben nem értesítené a rendőrséget. “Ez legfeljebb akkor lenne igaz, ha már büntetőeljárás folyna a beteg ellen, mégis rejtegetnék a rendőrség elől. Valójában akkor sincs feljelentési kötelezettségük, ha egy dílerről van szó”.

De miért baj, hogy rendőrt hívnak valakire, aki végső soron bűncselekmény követett el azzal, hogy tiltott kábítószert fogyasztott? Amellett, hogy ez a gyakorlat szembemegy a titoktartási kötelezettséggel, Kardos szerint akár életeket is veszélyeztethet, ha valaki a rendőrségtől való félelmében inkább nem kér orvosi segítséget.

Egy kelet-magyarországi, szerhasználókkal foglalkozó alapítvány vezetője gyakran hallja a klienseitől, hogy “túladagolás esetén sem hívnak mentőt, inkább egymást próbálják detoxikálni mindenféle legendák és mítoszok alapján. Amikor ez szóba kerül, mindig elmondjuk, hogy ilyenkor inkább hívjanak mentőt, legfeljebb utólag számon lehet kérni az egészségügyi intézményt, amiért nem tettek eleget a titoktartási kötelezettségüknek. De így is nehéz áttörni ezeket a blokkokat, ráadásul a droghasználók nagyon sérülékeny csoportot alkotnak. Egy kényszeres droghasználó nem arról híres, hogy bevállal konfliktusos helyzeteket, és kiáll az érdekeiért”.

Még kevesebb esély a normális életre

Aki ellen drogfogyasztás miatt indul eljárás, első körben elterelésre mehet. Ez egy hosszú, fél éven át tartó folyamat, amit állami, civil és egyházi szervezeteknél is el lehet végezni. (Itt van a nyilvántartásuk, bár találtunk köztük olyat, ahol állításuk szerint évek óta nem foglalkoznak ezzel).

Az elterelésről szóló igazolás bemutatásával a rendőrség nem emel vádat, és az illetőnek még priusza sem lesz. Ezt azonban két éven belül csak egyszer lehet megcsinálni, a TASZ ügyfele pedig már túlvolt egy ilyenen, amikor kórházba került. Így jó eséllyel pénzbüntetés vagy közérdekű munka vár rá, az eset pedig bekerül az erkölcsi bizonyítványába is. Így könnyen lehet, hogy nehezebben fog munkát vállalni, tovább csökken az esélye a normális életre és a gyógyulásra is.

Egy másik, szintén szenvedélybeteg-ellátásban dolgozó szakember néhány éve három olyan esettel is találkozott, amikor a beteg segítséget kért, de végül a rendőrségen végezte. Egyszer a mentősök, kétszer pedig a 112-es segélyhívó operátora telefonált nekik. “Ilyenkor az lenne a legjobb, ha azonnal egy szenvedélybeteg-ellátást végző szolgáltatóhoz küldenék őket, és hatékony segítséget kaphatnának. A rendőrségi eljárás nagyfokú megbélyegzéssel jár. Ha nem lesz priusza, akkor is végig kell csinálnia az eljárást, ujjlenyomatot vesznek tőle, lefotózzák, és így tovább”. Az elterelésen aztán mindhárom esetben kiderült, hogy egyszeri kipróbálásról volt szó.

Szerinte azóta valamelyest javult a helyzet, legalábbis az ő környékükön. “A helyi kórházban korábban sem volt jellemző, hogy rendőrt hívjanak, az utóbbi években pedig a mentősökkel is sikerült szorosabb kapcsolatba kerülnünk. Most már tudják, hogy ilyen esetekben hozzánk is küldhetnek betegeket”.

Ami az operátorokat illeti, tavaly az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) épp a TASZ kérésére utasította a 112-es vonalat kezelő központok osztályvezetőit, hogy csak testi épség veszélyeztetése esetén hívjanak rendőrt. A nekünk nyilatkozó szakember szerint azóta ők is betartják a titoktartási szabályokat.

Szabolcsban a legszigorúbbak

A TASZ mostani adatkérése nem is az operátorokra, csakis a mentősökre, ápolókra és orvosokra vonatkozott. Ebből jött ki az arány, amely szerint 2017-ben ötből négy ellátott, akire rendőrt hívtak, még eljárást is kapott a nyakába. Ez az országos szám, de érdemes megnézni a területi bontást is, mert elég nagyok az eltérések.

Négy megyében (Borsod, Heves, Pest és Tolna) például egyszer sem értesítették a rendőrséget, máshol (Fejér, Hajdú-Bihar) az értesítés ellenére sem indítottak eljárást. Az előbb idézett szakember szerint ez főleg a dizájnerdrogok használóinál fordulhat elő, ahol a rendőrök tudják, hogy – mondjuk a marihuánával ellentétben – úgysem lehetne kimutatni az anyagot az illető szervezetében. “Ezért van az, hogy az elterelésen részt vevő klienseink nagy része egy füves cigi miatt kerül be, miközben nem érjük el azokat, akiknek nagyobb segítségre lenne szükségük. Ők legfeljebb a család unszolására jönnek be, maguktól ritkán, mert ezek a szerek pont a belátási képességüket gátolják és az alulmotiváltságukat erősítik”.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak a legszigorúbbak: 11 értesítésből mind a 11-szer eljárás indult. Szabolcsban és Budapesten ráadásul egyenként tízmillió forintot kértek az adatokért, miközben máshol 15 napon belül ingyen kiadták őket. A TASZ-nak ezért külön pert kellett indítania, így juthattak hozzá ingyen az információkhoz.

A többi megyében legalább néhányszor előfordult, hogy a rendőrök nem indítottak eljárást, és persze ott az a hét eset is, amikor a testi épség veszélyeztetése miatt tényleg szükség volt a rendőrökre.

A számok azért is meglepőek, mert 2014-ben az országos tisztifőorvos is utasította a mentőket és a kórházi főorvosokat, hogy hagyjanak fel a rendőrök jogsértő bevonásával. Vagyis az elmúlt években a rendőrség és az egészségügy környékén is elismerték a problémát, megoldani viszont még mindig nem teljesen sikerült.

__

A cikkben idézett, szenvedélybetegekkel foglalkozó szakemberek kétféle indokkal kértek névtelenséget. Egyikük attól tartott, hogy nem kapna engedélyt a feletteseitől a nyilvános megszólaláshoz. Másikuk azt mondta, túlságosan kockázatos mostanában kábítószerügyben nyilatkozni, annyira átpolitizálódott a téma.

Forrás: Szuvorecz Illés - abcug.hu

Képtalálat a következőre: „függőség vásárlás”

"Kérem mind a hármat." Gyakran hangzik el ez a mondat – kisebb-nagyobb eltérésekkel – ha nem tud választani az árucikkek közül. Mindet elengedhetetlenül fontosnak érzi a maga számára. Miután azonban megvette a sok fölöslegeset, már sajnálja az egészet, és "utálja magát". Szeretné az emlékezetéből kitörölni, meg nem történtté tenni a dolgot.

 

A mámorító vásárlás

"Erősebb, mint én vagyok" – szokták mondani a vásárlási lázban szenvedők a rájuk törő kényszerre. Úgy érzik, a másik énjük megy be a boltba, ők pedig kettős életet élnek. Minden vásárlás előtt gyötrő érzés keríti őket hatalmába, és képesek lennének könyörögni is érte, hogy vásárolhassanak valamit. Ezzel "engedik ki a gőzt" magukból, vallják. Ugyanakkor meg is részegednek a vásárlás gondolatától, forróságot éreznek, mintha alkoholt ittak volna. Bent a boltban aztán olyan automatának tűnnek, amelyet nem lehet leállítani. Az elegáns üzlet varázsa, az őket már ismerő eladók kedvessége, mind hat rájuk. Jól tudják, hogy az eladók csak az üzlet miatt barátságosak velük, mégis jól esik nekik a figyelmesség. Az állandóan vásárló emberek jó vevők, gyorsan döntenek. Amikor azt mondják, "kérem mindet", az úgy hat rájuk, mintha övék lenne a világ, és a felszabadultság érzése tölti el őket.

Szüntelen vágy

Még az egyes butikok fényes kartonpapírból készült reklámtáskája is örömöt okoz a notórius vásárlóknak. Kedvenc tevékenységükre emlékezteti őket. Később viszont elátkozzák a pillanatot, amikor beléptek a boltba, és annyit fizettek azért, mert magányosak, és a vásárlásban "lelnek társra". Leapad a bankkártyájuk, nem marad másra pénzük, a kényszeres vásárlás uralja az életüket.

Saját bevallásuk szerint olyan is előfordul velük, hogy ülnek a moziban, és nem figyelnek a filmre, mert azon ábrándoznak, mit fognak vásárolni. Baráti körben alig várják, hogy véget érjen a társalgás, elköszönjenek, és a kirakatok felé kanyarodjanak. Még este is felkeresik a nagy bevásárlóközpontokban a sokáig nyitva tartó üzleteket.

Senki nem tud róla

Van olyan időszak is, amikor megpróbálják legyőzni a vásárlási lázat – sikertelenül. Az "önmegtartóztatás" még erőteljesebb krízist válthat ki. Újra és újra vásárolnak, majd megundorodnak maguktól, amiért annyit költöttek, noha spórolniuk kellett volna. Rendszerint szégyellik is magukat. Általában senki nem tud erről a beteges vásárlási imádatukról, kivéve olykor a legjobb barátnőjüket. Sem a család, sem a férj vagy a szerető.

Egyszer egy fiatal nő beszámolt róla a pszichológusának, hogy a szülei gyakran kérdezték tőle, hogy hosszú idő óta jól kereső, egyedülálló nő létére miért nem vesz már magának egy kis lakást. Ő erre mindig azt válaszolta, hogy nem talál megfelelőt. Nem mondhatta meg, és nem is akarta közölni sem a szüleivel, sem másokkal, hogy a szép fizetését minden hónapban fölösleges dolgokra pazarolja.

Mint egy vásárló automata...

A notórius vásárlók sokszor úgy viselkednek, mint akik végig élték egy háború nélkülözéseit, és nyugodtabbak, ha "raktároznak". Eredhet ez onnan is, hogy ifjú korukban soha nem volt zsebpénzük, és a mamájuk vásárolt helyettük olyat, ami nem tetszett nekik. Ez fájt nekik, mert nem tudtak úgy járni, mint a többi fiatal. Felnőtt korukra ezért erőt vett rajtuk a "raktározási kényszer", hogy minden olyan árucikkből bőven legyen nekik, amit ők akarnak, és nekik tetszik.

Mindent egybevetve: az ilyen fiatalok azért többnyire ki akarnak törni ebből a "vásárló automata" mivoltukból. Belefáradnak az örökös harcba önmagukkal, ezért gyakran drasztikus megoldásokhoz folyamodnak. Egyrészt például úgy kötik le a pénzüket, hogy egy adott ideig nem nyúlhatnak hozzá, vagy szilárd akarattal nagy ívben elkerülik a butikok, csábítóan hosszú ideig nyitva tartó, nagy bevásárlóközpontok környékét...

Mi különbözteti meg a butikokba gyakran "berohanókat" a kényszeres vásárlóktól?

Függőségről akkor beszélhetünk, ha az adott személy nem tud ellenállni a vásárlási késztetésnek, a vágya uralja az akaratát. "Megvonás", azaz a vásárlás elmaradása esetén jelentősen rossz közérzet jelentkezik nála. Ez a függőség hasonlatos az alkohol, dohány, szerencsejáték vagy kábítószer okozta kóros vágyakozáshoz: először az öröm keresése a cél, majd a vásárlás után a megkönnyebbülés hoz enyhülést. Aztán jön a bűntudat, az önuralom elvesztése, és az eredetileg örömöt okozó tevékenység újbóli és állandó keresése.

Hogyan magyarázható ez a magatartás?

Sok kényszeres vásárló számára nem kielégítő érzelmi kapcsolatokkal rendelkezik. Ezek a személyek általában nem tudnak védekezni a stresszel, a szorongással, a depresszióval szemben. Azért vásárolnak, hogy a rájuk nehezedő nyomás enyhüljön. Egyébként számosan közülük nagymértékben függnek a családjuktól vagy csak az anyjuktól. Egy fiatal nő (mert a kényszeres vásárlók 90 százaléka az) és a mamája közti fojtó kapcsolat esetében a lány magatartása azzal magyarázható, hogy fel akar szabadulni az anyjától való függőség alól az állandó vásárlások útján. Ellenkező esetben viszont, amikor nem elég szoros a kapcsolat az anya és a lánya között, a vásárlási kényszer azt jelenti: "A sors igazságtalanságaként éltem át azt, hogy az anyám nem

Hogyan lehet kilábalni?

Érdemes szakemberhez fordulni segítségért, aki elemzi, mi indítja el a vásárlási szándékot, hogy tudatosuljon annak mechanizmusa.

Galenus

Forrás: patikamagazin.hu

Képtalálat a következőre: „függőség alkohol”

Az erőfeszítések - az alkoholárak hatósági ellenőrzésére, a fogyasztás csökkentésére, alkalmi szondáztatásokra, ill. az alkoholvásárlás korhatárhoz kötése – azonban mindenütt csekély eredménnyel jártak. Az idült májbetegségek és a májzsugor, azaz a májcirrózis előfordulása a szeszesital-fogyasztás emelkedésével és az eladott italok minőségének romlásával párhuzamosan nő. Számos más emésztőrendszeri gyulladás, fekély, idegrendszeri és rákos megbetegedés tulajdonítható a mértéktelen alkoholfogyasztásnak.

Bár a magyar hagyományosan borivó nemzet, mégis az utóbbi évtizedek hazai fogyasztásában jelentősen megnőtt a tömény italok aránya. További súlyos gondot jelent az alkoholista társadalom összetételében a nők és a fiatalok arányának növekedése.

Az italozás indítékai

Az alkoholtartalmú italok töretlenül növekvő népszerűségüket minden bizonnyal a központi idegrendszerre gyakorolt hatásuknak köszönhetik. Ez a tudati, érzelmi és értelmi állapot áthangolódását, bódulatát jelenti, amely a legtöbb emberben kellemes érzést vált ki. Mindez a hangulat fokozódásában, a belső feszültségek oldódásában, a szorongás csökkenésében, a problémák kezelhetőbbé válásában, elfeledésében, a kapcsolatteremtés fesztelenebbé, olajozottabbá válásában nyilvánul meg.

Az alkohol természetesen nem javítja a képességeket, legfeljebb csak azt az érzést kelti. A “fékek” felengedése mégis segíthet bizonyos gátolt képességek könnyebb kibontakoztatásában. A depresszió, valamint a szorongásos kórképek súlyossága a probléma-ivás mértékével (vagy éppenséggel mértéktelenségével) arányosan fokozódik. Hasonló összefüggés áll fenn az alkoholizmus és az öngyilkosság között.

Az ital tehát egyfelől a szórakozás, illetve a társas események fontos segítője, feltétele lett, másfelől a feszültség-levezetés, a problémamegoldás hibás öngyógyító eszközévé vált.

Az elfogyasztott ital mennyisége alapján a következő csoportok állíthatók fel:

  1. Az absztinensek évekig, évtizedekig, esetleg egész életükben nem isznak alkoholt.
  2. A társasági ivók rendszeresen nem költenek italra, és csak bizonyos esetekben – összejöveteleken, társasági alkalmakkor isznak.
  3. A rendszeresen, de mértékletesen ivók az italt a táplálkozás örömeinek részeként fogják fel, általában jellemző rájuk az igényesebb italok fogyasztása. Sokszor isznak, de lerészegedni nem szoktak.
  4. A ritkán, de mértéktelenül ivók képviselői egyes alkalmakkor, pl. házibulikon akár a részegségig is eljutnak.
  5. A nagyivók sokszor és sokat isznak, de az alkoholbetegség tünetei még nem látszanak meg rajtuk.
  6. Az iszákosok rendszeresen részegek, de az alkoholfüggés tünetei még nem látszanak meg rajtuk.
  7. Az alkoholisták esetében az italozás már alkoholfüggéshez, ital hiányában megvonási tünetek fellépéséhez vezet.

Orvosi értelemben az iszákosok és az alkoholisták számítanak alkoholbetegnek. Idetartozik a társadalom jelentős – bár még egy számjegyű – százaléka, a náluk kb. háromszor annyian levő mértéktelenül ivók pedig a veszélyeztetettek csoportját alkotják.

Az alkoholbetegség

A szervezetbe kerülő alkohol a gyomor-bél rendszerből felszívódva a májba kerül. Itt az alkoholból enzimatikus úton acetaldehid képződik, amely azonban erős méreg. Az acetaldehid felszaporodása mérgezéses állapotot idéz elő, ez okozza az italozást követő rossz közérzetet – a másnaposságot.

Az acetaldehidet egy további enzim bontja, amelyet viszont az alkohol serkent. Éppen ezért az újabb ráivás segít túljutni a rossz közérzeten, ugyanakkor egyenes útként vezet az alkoholfüggőség kialakulásához.

Az alkoholbetegség jellemzői:

  • rendszeres és mértéktelen alkohol fogyasztás, melyet gyakran lerészegedés követ,
  • a részegség során a társadalmi-etikai normák különböző mértékű megsértése,
  • szervi károsodások: gyomor-bél hurut, májbetegségek, idegrendszeri problémák, rosszindulatú daganatok,
  • a szociális és egzisztenciális helyzet megrendülése,
  • családi problémák fokozódása,
  • állandó anyagi gondok,
  • alkohol hiányában elvonási tünetek jelentkeznek.

Bár az elmúlt évtizedekben a nők aránya jelentősen növekedett az alkoholisták körében, továbbra is a férfiak vannak túlnyomó többségben. Az alkoholista férfi általában 18–24 éves korában válik iszákossá, míg a nők körében ez némileg később kezdődik. Férfiaknál az alkoholbetegség 10–20 év alatt fejlődik ki, ezért a legtöbb “befutott” alkoholista 30–50 év között van.

Hajlamosító tényezőkAz egyedülállók könnyebben válnak az alkohol rabjává, viszont az alkoholbetegek családi kötelékei is gyakrabban bomlanak fel.

Bár a fizikai munkát végzők körében legnagyobb az alkoholbetegek aránya, azért szép számmal akadnak alkoholisták a jobb gazdasági helyzetű és a magasabb társadalmi osztályok képviselői között is. Hazánkban meglepően magas az alkoholisták aránya az értelmiségiek körében. Az alkoholbetegek közül sokan dolgoznak végzettségükhöz, szakképzettségükhöz képest alacsonyabb beosztásban.

A család szerepe is jelentős a betegség kifejlődésében, hiszen az alkoholisták több mint felénél egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg. A családi halmozódás kialakulása a családi mintához hasonulás következménye.

Klebovich András
gyógyszerész

Forrás: patikamagazin.hu

  • Egyre csak terjednek a kotyvasztott dizájnerdrogok a magyar szegénytelepeken, vannak, akik már 12 éves korukban függők lesznek.
  • Ennek semmi köze az élvezethez, egyszerűen olyan rossz és kilátástalan az élet a szegregátumokban, hogy már az egészség sem érték.
  • A kormányban nincs igazi felelőse a területnek, az ellátórendszer és a rendőrség tehetetlen. Eközben a függők 2-3 éven belül zombivá szívják magukat a veszélyes anyagokkal, és még a szakemberek sem tudják, hogy lesz számukra visszaút.
  • Pedig már évi egymilliárd forintból neki lehetne állni segíteni.

"És az embernek az agya úgy eltompul… ettől a méregtől, a hipótól,... hogy olyan fóbiát kap, hogy ül és így van el, órák hosszat el, magával szemben órákon keresztül csak eztet forgatja és elvan és elnevet. És te azokon fogsz nevetni, hogy ő min nevet..."

Egy drogfogyasztó beszélt így egy másik drogfogyasztóról (vagy önmagáról?) valamikor tavaly egy magyarországi szegénytelepen. A Nemzeti Drog Fókuszpont 2018-as jelentése szerint Magyarországon minden tizedik felnőtt fogyasztott már drogot, a fiatal felnőttek közül pedig minden ötödik. Ez nagyrészt még mindig marihuána- vagy hasis-fogyasztást jelent, viszont 2010-ben berobbantak az országba az úgynevezett dizájnerdrogok,

és letarolták az ország szegényebb vidékét.

Nehéz megmondani, hányan fogyasztanak ma Magyarországon dizájnerdrogokat. A téma kutatóinak tapasztalatai szerint azonban az elmúlt négy évben nőtt a fogyasztás. Európa-szerte ma már 670 új anyagot tartanak számon dizájnerdrogként, ez a lista pedig folyamatosan bővül. Magyarországon 2017-ben 25, 2018-ban 7 új szert azonosítottak.

Dizájnerdrog a biófű, a herbál, a kristály, ezek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, ezeknek a kábítószereknek ugyanis épp az a lényege, hogy szinte bármiből össze lehet őket kotyvasztani, amivel a fogyasztók ki tudják magukat ütni.

  • Budapesten vannak olyan szegénytelepek, ahol ledarált kuplungtárcsát használnak.
  • Máshol idős asszonyok főzik otthon a Zen-teának elnevezett anyagot. Rajtuk kívül valószínűleg senki sem tudja, mi van benne, még a fogyasztók sem.
  • Kelet-Magyarországon csavarlazítóval kotyvasztanak.

Ezek mind a Jezsuita Roma Szakkollégium, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium és a Párbeszéd háza szervezésében megvalósulú Dizájnerdrogok a szegregátumokban című konferencián hangzottak el, ahol kutatók, segélyszervezetek, civil szervezetek és egyházak képviselői beszéltek arról, miért brutális probléma ma a magyar szegénység körében terjedő droghasználat, és mennyire nem képes vele mit kezdeni az állam.

Az elmondottakból egy olyan Magyarország képe rajzolódik ki, ahol a drogfogyasztók - akár tizenéves gyerekek - már nem azért szívnak és lövik magukat, hogy jó legyen nekik, hanem azért, hogy ne kelljen szembesülniük azzal a kilátástalansággal, ami a mindennapi életüket jellemzi. A silány minőségű szerek pedig 2-3 éven belül zombit csinálnak belőlük, akikről még a szakértők is azt mondják, fogalmuk sincs, hogyan lehetne visszahozni őket a vegetatív állapotból.

Egy jövő nélküli helyen az egészség sem érték

A konferencián előadó kutatók és szakemberek elmondása alapján a dizájnerdrogokat ma elsősorban a szegények fogyasztják.

  • Mert olcsó.
  • És mert erős a hatása.

Rácz József, az ELTE PPK és a Kékpont Alapítvány kutatója munkatársaival 2018-ban kutatást végeztek vidéki és fővárosi szegregátumokban. A cél többek között a fogyasztók pszichológiai és szociológiai jellemzése volt. Nyolc járás szegregátumait érték el, 50 fővel interjúztak, de csináltak kérdőíves felméréseket is.

Ebből kiderült, hogy a fogyasztók egy része már 12 éves korában, azaz nagyon fiatalon kapcsolatba kerül az anyaggal. A fogyasztók 40 százaléka pedig arról számolt be, hogy 15 évesen már drogozott.

Ez nem csoda, a telepeken még azok is tudják, hogy hol árulják a drogot, akik nem is szívnak. Egy másik kutató erről később azt mondta, az ötödikes gyerekek is tudják, hol a drogbolt a településen.

A miért szívnak?-ra a magyarázat pedig a menekülés.

“Nincsen pénzük, nincsen egy normális munkalehetőség, a családi állapotuk nagyon rossz, egyszer jó volt, de aztán beromlott nekik, aztán ennyi volt. Nincsen kilátásuk az életben és inkább drogoznak, könnyen vannak… elvannak és kész” - mondta valaki a fogyasztókról az egyik interjúban.

Ehhez képest a szer nyugalmat ad nekik. “A nyugalom a legfontosabb érték. Nem azért használja, hogy valami pluszhoz jusson, hanem hogy nyugalomhoz jusson” - magyarázta Rácz. Ebből következik, hogy ezeknek az embereknek semmilyen eufóriát nem okoz a droghasználat. Rácz szerint itt egyszerűen a túlélésről van szó.

Menekülésről a nyomor, a lelki problémák, az unalom, a létbizonytalanság, a kaotikus életvitel elől.

“… nyugalom, békesség van és boldogság, ezért használ az ember, legalábbis én. De valahogy úgy sokkal mélyebb nyugalmi állapotba tudom helyezni az agyamat… abban a pillanatban elfelejtek mindent, és csak magam vagyok, a magam csendességében” - mondta az interjúk során az egyik fogyasztó.

Rácz szerint ebben az élethelyzetben csak a jelen válik fontossá a fogyasztó számára. “Miért foglalkozzon a jövővel? Lehet nem is lesz jövő” - mondta. Nem érdemes tervezni, erőforrásokat felhalmozni, hiszen nem látszik, hogyan lehet egyről a kettőre jutni. Helyette a jelenben kell nyugalmat keresni, ezt biztosítja a szer.

Magyar szegénytelepIllusztráció: Halász Júlia/444

Rácz szerint ez a fajta szerhasználat adott esetben lehet produktív is, ebben a kába állapotban lehet például főzni, teregetni, viszont ez nem közösségi dolog. A felmérés során alig volt rá példa, hogy a fogyasztók arról számoltak volna be, hogy együtt szívnak, szúrnak.

Lannert Judit, a T-tudok kutatóintézet vezetője, oktatáskutató a munkatársaival 2017-ben végzett egy kutatást. Ők 5-8. osztályos telepi tanulókkal beszélgettek 9 különböző iskolában Baranya, Borsod és Szabolcs megyében. “Az érdekelt, hogyan lehet megelőzni ezt a helyzetet” - magyarázta Lannert. Ebben a korosztályban (10-14 éves gyerekek), szerinte még nem tipikus a szerhasználat, de már látszódnak a jelei.

Lannert a kutatás során többször meglepődött. Úgy álltak neki, hogy azt feltételezték, a gyerekek és a szüleik majd tabuként kezelik a kérdést.

De nem, az ötödikes kisgyerek nyíltan elmondta nekik, hogy a bátyja dílerkedik, és ő is kipróbálta már, fájt a feje, zsibbadt tőle a lába.

A felmérés alapján a válaszadó gyerekek 8 százaléka próbált már valamilyen kábítószert és 36 százalékuk ismer olyat, aki használt már valaha valamilyen kábítószert. A kutatásból az is kiderült, hogy vannak olyan hatások, amelyek elősegíthetik a fiatalok körében a kábítószerfogyasztást. Ilyen például

  • ha a szer könnyen elérhető,
  • vagy a gyerek alkoholt fogyaszt,
  • vagy a szülei engedékenyek.

Lannert ehhez hozzátette, hogy már az is árulkodó jel lehet, ha egy gyerek sok energiaitalt iszik, mert hiába legális, annak a fogyasztása sokszor együtt jár az alkohol-, az pedig a kábítószer-fogyasztással.

Csak úgy hívják, az Elfolyt Agyú Józsi

A terepen dolgozó szakembereket egy sor kérdésben sokkolták a dizájnerdrogok hatásai. Bodrogi Andrea, a VIII. kerületben működő Ébredések Alapítvány addiktológus orvosa azt mondta, sokszor még azt sem tudják, milyen anyagot használnak a fogyasztók. Előfordult például, hogy a közvetítő-anyag patkányméreg volt. A különböző anyagok hatása pedig kiszámíthatatlan.

Leginkább ez különbözteti meg a dizájnerdrogokat a korábban használt kábítószerektől: a hatás.

Rácz József szerint a heroin szerhasználói karrierje sokkal hosszabb, akár 15-20 éves is lehetett. A dizájnerdrogok - bár kevésbé életveszélyesek - sokkal rövidebb idő, már pár év alatt teljesen szétszedhetik a fogyasztóikat.

A pécsi György-telepen dolgozó INDIT Alapítvány munkatársa, Szemelyácz János ezt úgy fogalmazta meg, hogy azok a fiatalok, akik túl vannak 2-3 év dizájnerdrogozáson, mentális retardáltakká váltak. Egyszerűen nem épek - mondta.

Egy másik szakember azt mondta, neki úgy mutattak be valakit egy szegénytelepen, ott az Elfolyt Agyú Józsi. Pár éve még munkaképes, jókötésű férfi volt, ma halálraítélt.

A Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, Hajdú Krisztina arról beszélt, hogy ők tíz éve vannak jelen 31 járásban, és azt tapasztalják, egyre kevésbé lehet meghatározni, mi kerül ezeknek az embereknek a szervezetébe. A drogfogyasztás pedig sokszor több generációt is érint: van, hogy a nagypapa is beszívva megy az utcán. Sőt, óvodásokon is lehet néha látni a tüneteket. Igaz, ott inkább arról van szó, hogy a kisgyereknek pálinkás-cukros kendőt adnak, hogy elviselje a téli hideg hajnalokat.

Az ellátórendszer és a rendőrség tehetetlen

A megszólalók közül többen is kitértek rá, mit lehetne tenni? Az biztos, hogy a középosztályra számára kitalált rehabilitációs technikák - kezelés, majd visszaintegrálás a közösségbe - itt nem működnek. Ahogy az egyik kutató fogalmazott:

Nagyon nehéz valakit visszaintegrálni oda, ahol nincs semmi, és nehéz érvelni amellett, miért maradjon józan, főleg ha a többiek drogoznak.

Vagyis ahhoz, hogy egy szegénytelepen élő leszokjon a drogozásról, valójában az egész telep életkörülményeinek kellene javulnia.

De ezt hogyan lehet megcsinálni, amikor épp ezek azok a helyek, ahová a legkevésbé érnek el a szolgáltatások? Ráadásul az intézmények, önkormányzatok hozzáállása sok esetben az, hogy “amíg bent van a szegregátumban, addig nem jelent gondot, csak ha bedrogozva megjelenik a nagyvárosban”.

Urbanovszky Zsuzsanna, a budapesti Hős utcában működő Kontúr Egyesület munkatársa azt mondta, akkor változott meg a hozzáállás a Hős utcához, amikor megjelent a médiában, hogy valaki meghalt egy ismeretlen drog miatt a Stadionoknál. “Akkor jött a nyomás, hogy ennek véget kell vetni” - mondta. Pedig a telep előtte is ott állt Budapest szívében, mégsem jutott el oda a szociális munka, holott több mint kétszáz gyerek él ott. Sokuknak az egyesült munkatársai mutatták meg, hogy a közelben van egy metrómegálló mozgólépcsővel.

Az ominózus eset után rendőrök szállták meg a Hős utcát, akik napi szinten igazoltatták az ottaniakat. Urbanovszky szerint ez nem megoldás, hanem szélmalomharc, rendőrség helyett ugyanis szociális munkára lenne szükség.

A szakemberek által elmondottak alapján mind a rendőrség, mind az ellátórendszer képtelen megküzdeni a telepeken lévő drogproblémákkal, ugyanis szerepzavarban vannak vagy erőforráshiányosak.

A rendőrség ellentmondásos szerepéről Németh Zsolt nyugalmazott rendőrezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt. Németh szerint hiába lehet tudni pontosan, hol osztják a dorogot, a rendőrségnek valójában fogalma sincs, mi történik ezeken a telepeken, mert kívülről nézi a társadalmi folyamatokat, izolált pozícióban van. Az, hogy a Hős utcában megjelentek a rendőrök, csak azt mutatja, hogy nem szakmai szabályok határozták meg a működést, hanem a közvélemény és a politikusok kívánalmai.

A rendőrségi drogprevenció Németh szerint csak előadásokban gondolkodik, az akciók pedig úgy zajlanak, hogy ha tudomást szereznek egy terjesztői helyről, akik először megfigyelik, titkos információszerzés zajlik akár hónapokon, éveken keresztül, majd lecsapnak a fogyasztókra és a terjesztőkre.

Igen ám, de közben a drogterjesztés zajlik, és mindez azt mutatja meg Németh szerint, hogy a rendőrség bűnügyekben és elkövetőkben tud gondolkodni, és nem társadalmi folyamatokban. A bíróságoknak, ügyészségeknek arról tartanak továbbképzéseket, hogyan születhetnek még elrettentőbb ítéletek, pedig Németh szerint a cél nem ez lenne, hanem a fogyasztás megszüntetése.

Nyugat-Európában problémaorientált a rendészet, nem elég csak a bűnözéssel foglalkozni, a mögötte lévő szociális problémákat is azonosítani kell, és elvinni oda azt, aki ezzel foglalkozni tud - magyarázta Németh. Eközben a magyar rendőrség még az elterelési eljárásokra is sandán néz.

Az intézmények hozzáállásáról Rácz József beszélt a konferencia egy pontján: szerinte az intézmények ugyanúgy a jelenben élnek, mint a drogfüggők. A fogyasztókkal való beszélgetéseik során kiderült, ők hogyan látják az ellátórendszer intézményeit:

  • Ezeket az intézményeket nehéz elérni fizikailag (erről több más szakember is beszámolt, hiszen a kistelepüléseken sokszor nincs jelen például addiktológiai központ).
  • Össze-vissza vannak nyitva.
  • Segítő szerep helyett sokszor hatóságként lépnek fel.
  • Jönnek-mennek a szakemberek, éppcsak kialakul egy bizalmi kapcsolat, legközelebb már valaki más lesz ott.

Rácz szerint az érdekes az, hogy szakemberekkel beszélgetve is hasonló kép alakul ki az ellátórendszerről. Az intézmények kaotikusan működnek, nem lehet tudni, hogy egy hónap, vagy egy év múlva mi lesz. Elérhető lesz még az a projekt? Lesz rá pénz? A szakemberek ezért magukra hagyottnak érzik magukat, akik nem számíthatnak sem a kollégáik, sem a szakmájuk támogatására, csak a saját tapasztalatukra.

Mit lehet akkor mégis tenni?

A konferencián a kormányzatot Csányi Endre Péter egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár képviselte, sokat azonban nem tudott mondani, az egészségügyi államtitkárság ugyanis csak a közelmúltban vált a kábítószerügy felelősévé a kormányzaton belül.

Időt kérnénk - mondta.

Az ő és egy munkatársa előadásából azonban kiderült, hogy az országban jelenleg 85 ponton jelenlévő Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokat erősítenék. Ezeknek a feladata elvileg az, hogy kormányzati támogatással, helyben összhangot teremtsenek a drogprobléma kezelésében érdekelt helyi intézmények és ágazatok között, és bevonják az önkormányzatokat is.

Több szakember azonban amellett érvelt, hogy ez édeskevés lesz, Szemelyácz János egyenesen azt mondta, hogy részben a kormánynak köszönhető, hogy ennyire rossz a helyzet, mert leépítették az addiktológiát, felléptek a civil szervezetek ellen, beszűkült a forrásokhoz való hozzáférés. Eközben az iskolák tömegével bocsátják ki funkcionális analfabétákat, a büntethetőség minimum korhatára 12 évre csökkent, a tankötelezettségé meg 16 évre. “Ezeket a dolgokat el kell kezdeni visszaépíteni” - mondta

A drogproblémák megoldásához pedig új szakemberek, pénz, energia és folyamatos jelenlét lenne szükséges a telepeken, és még az oktatáshoz sem ártana hozzányúlni.

Lannert Judit szerint az iskolának lehetne védőháló szerepe, amely megvédi a gyerekeket a függőségektől, de ez sokszor nem érvényesül, az pedig nem elég, ha hébe-hóba tartanak egy drogprevenciós előadást.

Látszik ugyanis, hogy azok tanulók, akik közösségre lelnek az iskolában, vagy csak jó tanulónak érzik magukat, kevésbé nyúlnak drogokhoz. Sőt, Lannert szerint az is látszik, hogy az iskola adhat gyerekeknek olyan készségeket, amelyekkel megküzdhetnek az őket érő stresszel. Ilyen például a képzelőerő, ami reményt adhat a gyerekek számára, hogy egyszer majd jobb lesz nekik.

Lannert szerint az iskolának ezért nem az lenne az elsődleges feladata, hogy drogprevenciót tartson. “A diákok tudják, hogy a kábítószer nem jó, nem azért használják” - mondta. Helyette az lenne a feladata, hogy ingergazdag környezetet teremtsen a gyerekek számára.

A kutató szerint az iskola mellett a helyi közösség állapota is jelenthet védőhálót a drogfogyasztással szemben. De ehhez az is kell, hogy az állam ne hagyja magára a közösséget, az út legyen lebetonozva a telepen, a megoldás pedig ne az legyen, hogy lerombolják a telepet - ahol egy élő közösség van -, hanem próbálják meg integrálni. Lannert szerint az sem tesz jót, ha a helyi elitnek megvan a lehetősége elkülönülni a helyi szegény - többségében roma - közösségtől, és például a szomszéd településre, egy jobb iskolába járatni a gyerekeit. Ez szintén gyengíti a közösséget. Erre pedig sok esetben - jó szándékúan - épp az egyház teremt lehetőséget.

Önmagában a jószándék kevés - hangsúlyozta Lannert, azzal ugyanis akár ellentétes hatást is lehet érni. Ő inkább azt hangsúlyozta, minél elfogadóbb és kreatívabb a közösség és az iskola, annál kevésbé lesz vonzó a cigi, pia és drog.

Hajdú Krisztina a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjaival példálózott, illetve a Mozgó Játszótér programjukkal. Utóbbi eldugott kis falvakba visz egy-egy napra gyerekprogramokat. “Muszáj odamennünk és egy képet mutatni a gyerekeknek” - mondta. Hogy lássanak olyan felnőtteket is, akik nem isznak és szívnak. Szerinte ezekkel a gyerekekkel minél többet együtt kell lenni, ezért fontosak az ilyen programok, közösségi terek.

Topolánszky Ákos, a konferencia egyik szervezője, a Budapesti Református Cigány Szakkollégium lelkésze, a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület szakértője arról beszélt, hogy a legsürgetőbb intézkedésként egy mobil csapatot kell felállítani, ami egyszerűen odaviszi a szolgáltatásokat az ellátórendszer hatókörén kívül eső telepekre

1384 szegregátumról beszélünk - mondta.

Első körben százat lehetne elérni, hetente kétszer 3-4 órában. A buszokban ártalomcsökkentő szolgáltatások, szociális munkás, orvos lenne. Egy csapat 4-6 telepet tudna elérni egy héten. A szakember-ellátottság persze kérdéses, hiszen jellemzően pont ott nincs elég szakember az országban, ahol sűrűsödnek a szegregátumok. De szerinte az első száz telep elérését így is ki lehetne hozni egymilliárd forintból az első évben.

“Hogy ez sok pénz vagy kevés, azt mindenki döntse el maga. Attól függ, mihez képest?” - mondta.

Forrás: Albert Ákos - 444.hu

A társadalom hajlamos jobban elítélni egy nőt, ha alkoholista vagy kábítószerfüggő, mint ha egy férfiről van szó. Pedig a női szerhasználat mögött jellemzően valamilyen trauma áll: szexuális abúzus, családon belüli erőszak. A szégyen miatt sok nő titkokban iszik vagy gyógyszerhasználatba menekül. Az ellátórendszer alapvetően a férfiak igényei szerint lett kialakítva, emiatt alig vannak olyan szolgáltatások, amelyek kifejezetten nőknek és lányoknak szólnak. Mindezek miatt a nők kisebb eséllyel kérnek és kapnak segítséget mint a férfiak; a társadalmi elvárások is azt diktálják, hogy nekik erősnek kell maradniuk, nem lehetnek betegek.

 

Illusztráció: Urbán Tamás/Fortepan

Az elmúlt évek kutatásai azt mutatják, hogy a nők egyre többet isznak és droghasználat tekintetében is kezdenek felzárkózni a férfiakhoz:

  • Egy 2017-es kutatási jelentés szerint az Európai Unióban a 15 és 64 év közötti nők közül 34,8 millióan próbáltak már ki valamilyen drogot életükben, ez a szám a férfiak körében 54,3 millió volt.
  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb kutatása 36 ország fiataljainak alkoholfogyasztási szokásait hasonlította össze. A 2010 és 2014 között készült felmérésben azt nézték, hogy a 15 éves fiúk és lányok hány százaléka volt már legalább kétszer részeg. A magyar fiataloknál ez az arány 41, illetve 33 százalék volt
  • A Global Drug Survey 2018 adatai alapján a nagykockázatú alkoholfogyasztó nők és férfiak aránya hasonló: 6,4 és 6,3 százalék.
  • Becslések szerint 200-250 ezer női alkoholista van Magyarországon

Ennek ellenére alig beszélünk a nők szerhasználatáról, kevés kutatás készül a problémáról. Pedig ha csak az alkoholt nézzük, a nők sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint férfi társaik: szervezetük lassabban bontja le az alkoholt, azaz kevesebb mennyiségtől lesznek részegek, és az alkohol egészségkárosító hatása (májbetegség, agykárosodás) is hamarabb jelentkezik náluk. És bár a nők idősebb korban kezdenek el inni, mégis hamarabb – átlagosan 8-10 év alatt –válnak függővé, és a mélypont is hamarabb jön el náluk, amikor már segítségre szorulnak.

Főzéssel, varrással gyógyítanák a függő nőket

A magyarországi ellátórendszer felépítése azonban nem tükrözi ezt a tendenciát; a rehabok és a drogambulanciák szolgáltatásai alapvetően a férfiak igényei szerint lettek kialakítva, mondta Kaló Zsuzsa, az ELTE Pszichológiai Tanácsadás Tanszék adjunktusa, a hátrányos helyzetű emberek társadalmi integrációjával foglalkozó AKUT Alapítvány elnöke. A szakember régóta foglalkozik a női szerhasználat témájával, gyakorló pszichológusként maga is vezet csoportokat bántalmazott, szenvedélybeteg nőknek.

Munkatársaival két éve készített egy kutatást: azt mérték fel, milyen, nőknek szóló programok, terápiák működnek Magyarországon. Ennek során egyenként megkeresték a Szakmai Információs Adattárban szereplő mintegy 160-170 szenvedélybetegeket ellátó és drogprevenciót végző szervezetet.  Mindenkinél arra kérdeztek rá, hogy fogadnak-e nőket, lányokat, illetve biztosítanak-e számukra speciális ellátást. A válaszokból az derült ki, hogy csak elszórtan találni kifejezetten nőkre szabott ellátást:

  • arra a kérdésre, hogy fogadnak-e nőket vagy lányokat, a válaszadó szervezetek 11 százaléka azt mondta, hogy kizárólag férfiaknak nyújtanak ellátást
  • ezzel párhuzamosan arra a kérdésre, hogy van-e speciális programjuk nők vagy lányok számára, a válaszadó szervezetek 73 százaléka mondta azt, hogy nincs.

A speciális program sok esetben varrást, főzést, fodrászati szolgáltatást takart. Volt olyan szervezet is, ahol azt válaszolták, azért nincs nőnek szóló szolgáltatásuk, mert úgysem érnének rá. Miközben nagy szükség lenne olyan színterekre, ahol a nők megoszthatják a problémáikat másokkal, erre a koedukált ellátás nem alkalmas, hangsúlyozta Kaló Zsuzsa. „Valóban több fiú és férfi használ szereket, de egyre kisebb a különbség. De ha csak egy lánynak vagy nőnek lenne a szerhasználat probléma, akkor is meg kell teremtenünk annak lehetőségét, hogy megfelelő segítséghez jusson.”

A 12 lépésen alapuló önsegítő csoportok között is kevés a kizárólag nőknek szóló, a koedukált gyűléseken rengeteg olyan téma nem kerül elő, ami nőket érint. Hajnalka tíz éve felépülő függő. Saját maga is tapasztalta, hogy mekkora szükség lenne egy külön női csoportra, ezért városában szervezett egyet. Ezeken a gyűléseken csomó olyan téma előkerült, ami a vegyes csoportokban nem: öröm, önelfogadás, társas kapcsolatok, anyaság. Nem biztos, hogy egy függő ezeket a témákat, ugyanúgy meg tudja beszélni a nem függő barátaival, mint a csoportban.

A férfiak buliból isznak, a nők a traumáik miatt

Kaló Zsuzsa azt tapasztalja, hogy a szakemberekben van egyfajta félsz, ha a női szerhasználókról van szó, pedig a velük való munka nem igényel radikálisan más tudást vagy készségeket tőlük, csupán több érzékenységre van szükség. Ebben segíthet a traumafókuszú ellátás, mivel a nők szerhasználata mögött legtöbbször nagyon mély, még gyerekkorban megélt traumák húzódnak meg: családon belül erőszak, szenvedélybeteg szülők, bántalmazó párkapcsolat, szexuális abúzus, rossz szociális háttér, mondta Olasz Anna addiktológus, pszichiáter, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) addiktológiájának osztályvezető helyettese. Ezért a nőknél nem is feltétlenül magával az addiktológiai betegséggel kell foglalkozni, hanem a korábban megélt traumák feldolgozásával. „A nőkre jobban jellemző, hogy valamilyen negatív érzés – például szorongás – elfedésére használják a szert, például a szorongásukra. Míg a férfiaknál bulinak indul az ivás vagy a drogozás, a pozitív érzések erősítésére használják, és csak a rendszeresség miatt válik problémássá.”

Az AKUT Alapítvány a Kék Pont Alapítvánnyal közösen januárban két 12 hetes programot indít szenvedélybeteg nőknek. Ennek során olyan, a külföldi szakirodalomból átvett csoportterápiás feladatokat, gyakorlatok próbálnak ki, amelyek pont a  traumafókuszú megközelítést támogatják. Azt remélik, ha beválik a program, később más szakemberek elsajátíthatják ezt a típusú szemléletet. A program felhívása itt található.

Ez nem jelenti azt, hogy a férfiak esetében nem beszélhetünk traumákról, de a nőknél a rendszerszintű traumatizáltság sokkal jellemzőbb, tette hozzá Kaló Zsuzsa.

„Belekerülnek egy spirálba; történik velük egy trauma, amit nem tudnak feldolgozni, nem is kapnak segítséget ehhez, ezért aztán, hogy elnyomják magukban ennek tüneteit, öngyógyításként elkezdenek valamilyen szert használni. Ettől rosszul érzik magukat, szégyent élnek meg, illetve nyomasztja őket az a társadalmi elvárás is, hogy a nőknek nem illik. Közben a szerhasználat miatt újabb traumatizáló helyezetekbe sodródnak – baleset, nem akart szexuális viszonyok – és az csak tovább pörgeti magát.”

Anyaként még nehezebb kikeveredniük ebből az öngerjesztő spirálból, mivel a társadalom elfogadhatatlannak tartja szerhasználatukat, így a szégyen miatt újra és újra szerhasználatba menekülnek.

Judit gyerekkora zűrösen alakult: apja az ivásba halt bele, nem is ismerte, a szintén függő anyja elhanyagolta, nem foglalkozott vele. 14 évesen szökött meg végleg otthonról, később lemondott róla az anyja. Nem tudja megmondani miért, de a mai napig önmagát hibáztatja, hogy az anyja ivott. Nagyon vágyott a szeretetére, hiába bánt vele rosszul, mesélte. A prostitúció és a drog végső elkeseredésében jelent meg az életében. „Azt gondoltam, hogy majd így több szeretet kapok, de kurvára nem.” Miután megszökött az egyik gyermekotthonból, összeismerkedett egy stricivel, aki kivitte Spanyolországba dolgozni. Ekkor 16 éves volt. Ennek lassan tíz éve, azóta dolgozik prostituáltként és kábítószerezik. Kokainnal kezdett, később mindent kipróbált: speed, ecstasy, különböző dizájnerdrogok. A munka során átélt sok megaláztatás és egy abortusz után fordult az intravénás szerekhez.

Ennek akkor lett vége, amikor egy szakítás után egyedül maradt kislányával és pénztárosi fizetéséből kellett eltartani magát és gyerekét. „Túl sok nyomás, túl sok felelősség nehezedett rám. Dolgozz, de közben legyél anya és nő is. Persze, hogy a drog volt a menekülés.” Megoldásként újra elment prostituáltnak, ami hozta magával a szerhasználatot.

„Vannak nagyon kemény szégyenfoltok, ha nőként használsz. A nyolcadik kerület kellős közepén álltam kint, csak azért, hogy legyen anyagom. A bűntudatodat csak azzal tudod elnyomni, hogy belövöd magad. Tisztább pillanatomban elgondolkodtam, hogy mi az istent művelek, az egész világ csak használ.”

Svájcban voltak olyan kuncsaftjai, akik külön fizettek azért, ha együtt drogozik velük. Muszáj volt igent mondania, különben másik lányt vittek volna el.

Erősebbek, mint a férfiak, majd megoldják egyedül

A férfiaknak viszont nem kell megküzdeniük hasonló nyomással, sőt a közvélekedés szerint az ivás kifejezetten férfias dolog. Ezért van, hogy a legtöbb nő zugivó, magyarázta Olasz Anna. „Csöndben, elbújva isznak, hatalmas tagadással.” Ugyanezt a szégyent élte meg Eszter. Szomszédai többször megszólták, ha ittas volt, családjában is csak neki rótták fel az ivást, miközben testvére ugyanúgy alkoholista volt. Sosem járt el bulizni, kocsmázni, mindig csak otthon ivott, de akkor több liter sört fogyasztott el egy nap alatt. A zugivás miatt viszont nehezebb a nőket bevonni a terápiába, sokáig képesek jól funkcionálni életükben: dolgoznak, vezetik a háztartást, menedzselik a gyerekeket.

A szégyenérzet és a megbélyegzés miatt a nők alkoholfogyasztása könnyen átcsúszhat gyógyszerhasználatba, mivel az kevésbé látványos és társadalmilag is jobban elfogadottabb. Másrészt a közvélekedés szerint a nők kevésbé élnek vissza ezekkel a szerekkel. Juditnak ugyan volt egy drogmentes időszaka, de közben rászokott a gyógyszerekre. „Kávé-Frontin-kávé-Frontin, így keltem minden reggel.” Már bent az addiktológián döbbent rá, hogy a gyógyszerfüggősége igenis probléma, addig nem vette annyira komolyan, mint a kábítószereket. Az elvonási tünetei is sokkal erősebbek voltak, mint a drogoknál, napokig nem tudott aludni, rázta a hideg, hangokat hallott. „Nyugtatót szedni legálisnak tűnő dolog, hiszen orvos írta fel. Aztán lassan emelkednek a dózisok, amit már nem a szakember javasolt. Rátanulnak, hogy ha feszültek, mérgesek, akkor jól jön a nyugtató. Bedobok egyet és már nem is kell vele foglalkozni. Miközben gyakran ezek a negatív érzések jogosak, csak elfogadni, elviselni, átformálni kellene” – fogalmazott Olasz Anna.

Ugyancsak a társadalmi elvárásokból adódik, hogy a nők problémáit kevésbé veszik komolyan, az orvosok hajlamosak aluldiagnosztizálni őket, azt gondolva, hogy túldramatizálják a helyzetet, ezért megoldásként gyógyszert írnak fel nekik. „Azt gondolják, hogy ők erősebbek, könnyebben kirángatják magukat a bajból, mint a férfiak. Egyszerre kell tehát megküzdeniük azzal, hogy a társadalom elítéli őket, ha isznak vagy drogoznak, de közben azt várják el tőlük, hogy maguk oldják meg problémáikat” – mondta az ELTE munkatársa.

A család fontosabb, mint a függő anya gyógyulása

Mindebből az következik, hogy a nők kisebb eséllyel jutnak segítséghez, a munka, a háztartásvezetése és a gyereknevelés mellett idejük sincs elmenni terápiára. Ezeket a az akadályokat viszont egyáltalán nem veszi figyelembe az ellátórendszer. Ugyanakkor a nők hajlamosak a család boldogulását saját egészségük elé helyezni, hiszen ez a társadalom elvárása is. „Milyen anya, ha saját gyógyulása érdekében ott hagyja a gyerekét?! Apáknál fel sem merült ez a kérdés” – mutatott rá Kaló Zsuzsa.

Olasz Anna úgy látja, hogy a nők akkor kérnek segítséget, amikor már nem tudják ellátni a női szerepeiktől elvárt feladatokat. Viszont nagyon elszántak tudnak lenni, ha ez megtörténik, mert tudják, hogy meg kell gyógyulniuk, számolt be tapasztalatairól a szakember. Klienseik majdnem fele – mintegy 20-30 beteg – nő. Ez más hasonló intézményekhez képest magas aránynak mondható, amit részben az magyaráz, hogy az ott folyó több hónapos terápiás munka erősebb elköteleződést kíván meg a kliensektől.

A gyerek elvétele például nagyon komoly mélypont lehet a nőknél. Judit a gyámügy nyomására feküdt be az addiktológiájára, lehet, hogy elvették volna tőle kislányát, ha nem így tesz. „Nőként még anyagozni sem tudsz rendesen, mert ilyenekkel jár” – gondolta magában az esetmegbeszélésen. Azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha rehabra küldik. Most már ott tart, hogy végig akarja csinálni a terápiát: „nem is olyan rossz ez a köcsög NA.” (NA, azaz Narcotics Anonymous, névtelen drogfüggők önsegítő csoportja – a szerk.)  

Az addiktológián azt tanítják klienseiknek, hogy a józanság legyen az első, mert csak úgy tudnak helyt állni nőként és anyaként.

„Sokáig mondják, hogy nem tehetik meg a családjukkal, hogy befeküdjenek hozzánk. Nem tehetem meg, hogy eljöjjek három hónapra, de kész vagyok belehalni? Ezt a kérdést kell feltenni”

– mondta Olasz Anna.

Eszter is családja miatt vágott bele a felépülésbe. Egy alkalommal annyira kiütötte magát, hogy a gyerekei nem tudták felébreszteni, akkor határozta el, hogy leteszi az italt. Előtte hiába voltak már komoly fájdalmai az ivás miatt, tartotta magát, hiszen a család volt az első. „Olyan nincs, hogy egy anya beteg legyen” – emlékezett vissza. Nem volt könnyű hátrahagyni gyerekeit és elfogadni azt, hogy mostantól a józansága a legfontosabb. Voltak, akik megszólták, amiért félévre befeküdt a terápiára. „Mindaddig amíg józan vagyok, mindenki számíthat rám. Ha összeomlok, akkor ennek vége.”

Nem tudják elhelyezni a lányokat

Még nehezebb helyzetben vannak a lányok, az ifjúsági rehabilitáció eleve gyerekcipőben jár még Magyarországon. Mindössze három tinirehab működik az egész országban, ezek közül kettő – a szatymazi Rehabilitációs Centrum és a ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthona – kizárólag fiúkat fogad. Olasz Anna elmondta, hogy sokszor valamilyen zárt intézményben helyezik el a lányokat, távol tartva őket a szerektől, de mivel ezekben az intézményekben nincs terápiás ellátás, ezért semmi sem garantálja, hogy onnan kikerülve józan életet tudjanak folytatni a fiatalok.

Kaló Zsuzsa kutatótársával 2017-ben több mint 40 gyermekotthonban gondozott lánnyal és 25 gyermekvédelmi szakemberrel készített interjúkat, hogy felmérjék, milyen problémákkal szembesülnek ezekben az intézményekben az érintettek és a dolgozók. A szerhasználat (dohányzás, alkohol, drog) kivétel nélkül mindegyik otthonban jelen volt, és az is kiderült, hogy a szakemberek nincsenek felkészítve arra, hogy kezelni tudják a felmerülő problémákat, pedig rövid intervenciós vagy csoportos technikákkal komoly eredményeket lehetne elérni. Az interjúk legnagyobb tanulsága mégis az volt, hogy nem tudják hol elhelyezni a szerhasználati problémákkal küzdő lányokat.

12 évesen a rehabon

Az egyetlen, lányok számára is elérhető gyermek- és ifjúsági addiktológiai intézetet az Emberbarát Alapítvány működteti Budapesten. Az alapítvány harminc éve foglalkozik szenvedélybetegek ellátásával, és mivel akkora igény volt a külön nőknek és lányoknak szóló terápiára, két éve elindították a kifejezetten nekik kialakított fekvőbeteg ellátást is. Az intézmény 10 férőhelyes, amit jelentősen meghalad a jelentkezők száma, mondta Bereczki Sándorné, az Alapítvány titkára és az intézmény helyettes vezetője.

Tíz éves kortól fogadnak lányokat, mostani klienseik közül 12 éves a legfiatalabb. Van, aki értelmiségi családból került hozzájuk, de a többség jellemzően rossz szociális körülményekből jön. Belesodródtak, ezt látták a nagyobbaktól, nem volt más szórakozásuk – sorolta Bereczkiné Loránt Ágnes a leggyakoribb okokat, miért nyúltak az alkoholhoz vagy a gyógyszerekhez a náluk megforduló lányok.

A terápia másfél éves, ez alatt pszichológus, pszichiáter és gyógypedagógus foglalkozik a lányokkal. Minden nap egyéni és csoportfoglalkozásokon vesznek részt, a sportterápia keretében lovagolhatnak, kirándulhatnak. „Legyen örömérzésük a drog nélkül is.” Mivel még iskolakötelesek, ezért a terápia mellett oktatásban részesülnek a lányok, 16 éves kortól beiratkozhatnak egy OKJ-s cukrészképzésre is. Bár vannak közös foglalkozásaik, a lányokat és az idősebbeket alapvetően külön látják el. A másfél év letelte után bármikor visszatérhetnek a rehabilitációs otthonba, ha úgy érzik, hogy elbizonytalanodtak és támogatásra van szükségük. „Ez egy olyan történet, ami nem zárul le a terápia végével.”

Forrás: 444.hu

Ha már elhatároztad, hogy leszoksz, érdemes tisztában lenni azzal, mennyi ideig tartanak a kezdeti tiszta napok nehézségei.

 

A drogok és az alkohol hatására megváltozik az, ahogy az agyunk feldolgozza az érzelmeket, szabályozza a hangulatunkat. Ezeknek a változásoknak a hátterében az összekavarodott hormontermelésünk áll, ennek köszönhető az a mesterséges élvezet, amit a drogok nyújtani képesek. Minél többet fogyaszt valaki drogokat és alkoholt, az annál inkább befolyásolja az agyműködését, hatással van a motivációra, a jutalmazórendszerre, így egy idő után kialakul a fogyasztóban a drog iránti sóvárgás és a függőség.

Ahol pedig függőség van, ott a szer abbahagyása után elvonási tünetek is felbukkannak. Különböző anyagok elhagyása más és más elvonási tünetekkel jár, és eltérő ideig is tartanak, attól függően, miképpen hatottak a szervezetünkre, mennyi ideig voltunk függők, hogyan használtuk a szert, milyen a családi történetünk, a személyiségünk, van-e bármilyen betegségünk. 

Nem is sejtjük, milyen nehéz letenni az alkoholt

Nem is sejtjük, milyen nehéz letenni az alkoholt Fotó: kieferpix / Getty Images Hungary

A kemény fizikai függőséggel járó szerek, így az alkohol, a benzodiazepinek (altatók, szorongásoldók) és az ópiátok (heroin) hirtelen abbahagyása súlyos testi tüneteket produkál, így az ezekről való leszokást mindig védett környezetben, szakértő segítséggel érdemes elkezdeni.

Az elvonási tünetek egyébként sokféle kellemetlen és fájdalmas érzést foglalnak magukba, testi tünetként jelentkezhetnek, például: hányás, hasmenés, ízületi, hasi, háti és izomfájdalom, remegés, szívritmuszavar, légzési nehézségek, izzadás, láz, étvágytalanság, alvászavar, vérnyomásproblémák. Ezek persze a masszív fizikai függőséget okozó szereknél bukkannak fel inkább, lelki tüneteket azonban minden szer elhagyása okozhat. Lelki tünet lehet a depresszió, az ingerlékenység, koncentrációs nehézségek, nyugtalanság, fokozott érzékenység, zavartság. De mennyi ideig is kell ezeket a tüneteket elviselni? A GoodTherapy összeszedte. 

Mennyi az annyi? 

Az egyik legismertebb és talán legelterjedtebb addikció az alkoholfüggőség, mely esetén az elvonási tünetek jelenléte általában 3-10 nap közé tehető. Hasonlóan súlyosak a heroin elvonási tünetei, itt a fogyasztással való leállás után 5-10 napon keresztül számíthatunk kemény napokra. A benzodiazepinek esetén már nem lehet ilyen pontos időszakokat megadni, ugyanis attól függően, hogy az adott gyógyszer rövid vagy hosszú hatástartalmú máskor kezdődnek az elvonási tünetek, illetve eltérő ideig is tarthatnak. A Xanax rendszeres szedése után például 10-14 napig, míg a Valiumnál akár 90 napig is tarthatnak az elvonási tünetek. 

A marihuána és kokain esetében a testi elvonási tünetek messze nem olyan súlyosak, ezeknek a lelki része nehezebb. Ha valaki úgy dönt, hogy leáll ezekkel, akkor kb. 7-14 nap alatt múlnak el az elvonási tünetek. Sokan nem gondolják, de a koffein fogyasztása is addiktív lehet, ezért érdemes odafigyelni a mértékletességre. Ha felhagyunk a fogyasztásával, elvonási tünetek tekintetében érdemes 2-9 nappal számolni. A nikotintól való függőség elterjedésében vetekszik a koffein okozta addikcióval. Azonban, ha valaki eljut odáig, hogy leteszi a cigarettát, az első 14-28 nap lesz a legnehezebb, az elvonási tünetek intenzitása miatt.

Természetesen a fenti számok egyénenként változhatnak, valamint sokat ront a helyzeten, ha valaki a leszokás időszakában mégis visszanyúl a szerhez. Ez pedig gyakran megesik, a leszokáshoz ugyanis nem elég az akaraterő, az egész életvitelünkön érdemes változtatni, ha nem akarunk visszaesni. Miután sikerült elhagyni a függőséget okozó szert, mindenképp érdemes odafigyelni, hogy az addikció után maradt űrt jól tudjuk betölteni.

Forrás: dívány.hu

Képtalálat a következőre: „függőség játékszenvedély”

 

Milyen tapasztalatokat szerzett a játékszenvedély- betegek kezelésében?

Először is azt kell eldönteni, ki minősül betegnek. Azt a játékszenvedélyt tekintjük kórosnak, amikor ez a ténykedés valakinek a szenvedélyévé válik, és a játékos nem tud többé "keretet tartani". Hiába tervezi el, hogy mennyi időt szeretne például a nyerőgépekkel eltölteni, a nyerés vágya erősebb, mint ő. Olyan betegeket kezelünk, akik minden pénzünket rendszeresen eljátszották, ezzel a létfenntartásukat is bizonytalanná tették. A szerencsejáték miatt képesek csalni és hazudni, és amikor épp nem játszanak, akkor is ezen jár az eszük. Próbálnak "leállni'", fogadkoznak a családjuknak, hogy változtatnak az életükön, tervezik: abbahagyják a játékot, de nem képesek rá.

Hogyan kezelik őket?

A Minnesota-modellt adaptáltuk hazai viszonyainkra, mely az ötvenes években született meg az Egyesült Államokban az alkohol- és kábítószerfüggő szenvedélybetegek kezelésére. Később ezt a programot az úgynevezett "viselkedési addikciók", például a játékszenvedély esetében is alkalmazták. Magyarországon tizenegy éve használjuk a módszert, alkoholbetegek esetében Szigetváron már jó eredményeket értek el vele. Megjegyzendő, hogy az alkoholizmus sok esetben társul a játékszenvedéllyel, és a gyógyításban szerzett tapasztalatok mindkét területen felhasználhatók.

Hány beteget kezeltek eddig?

Eddig hatvanötöt, és százhuszonhétnél végeztük el a szakvizsgálatot. A Nyírő Gyula Kórház pszichiátriája az egész ország területéről fogad betegeket. Tavaly októberben hoztuk létre a "játékbetegrészleget", ahová nem orvosi beutalóval kerülnek a betegek, hanem önkéntesen jelentkeznek. Felhívnak telefonon, és kapnak időpontot egy szakvizsgálatra. Röviden elmondjuk nekik a kezelés menetét, hogy mire számíthatnak. Figyelemre méltó, hogy a bejelentkezett betegeknek csak mintegy a fele jön el a vizsgálatra, de legföljebb ötven százalékuknak javasoljuk a terápiát. Vagyis szigorú szűrőt alkalmazunk. Azoknak a betegeknek javasoljuk, hogy feküdjenek be hozzánk, akiknek megvan a betegségbelátásuk, és megvan a kellő elszántságuk arra, hogy végig is csinálják a terápiát. Még azt sem tudjuk százszázalékos biztonsággal állítani, hogy a más szenvedélybetegségek kezelésére alkalmazott Minnesota-modell hatékony-e a játékszenvedély esetében is, bár a tapasztalataink erre utalnak.

Mi alapján állapítják meg egy szenvedélyes játékosról, hogy van esélye a gyógyulásra?

Teljes gyógyulást nem ígérünk, legföljebb azt, hogy a sikeres kezelés után a betegeink tünetmentesek lesznek. A hozzátartozók általában hamarabb észlelik, hogy orvosi beavatkozásra van szükség, de ha ők telefonálnak, nem lehetünk biztosak abban, hogy a beteg maga is belátta: kezelésre van szüksége. Ebben a stádiumban a betegek tagadják, hogy a viselkedésük kóros lenne, és ha szóba kerül a játék, magabiztosan állítják: bármikor abba tudom hagyni. Ez persze öncsalás, hiszen a beteg a lelke mélyén maga is tudja, hogy nem ez a helyzet. De ha az illető maga hív fel bennünket, hogy segítsünk rajta, akkor már túl van a tagadáson, maga is rájött arra, hogy baj van. Ilyenkor behívjuk szakvizsgálatra, és elmondjuk neki, hogy a kezelés három hónapig tart, és különösen az első öt hétben igen szigorú. Ez a "pizsamás" időszak, amikor a betegek nem hagyhatják el a részleget, még az udvarra sem mehetnek le. Ez alatt az idő alatt vesznek részt az úgynevezett pszichoedukációban, előadásokat hallgatnak a szenvedélybetegségekről. Napról napra feladatokat kapnak. A program meglehetősen megterhelő, de éppen ez a célja: azt szeretnénk, hogy a betegek koncentráljanak a feladatokra, mozgósítsák lelki tartalékaikat. Ha valaki erre nem képes, akkor elbocsátjuk. Akik megmaradnak, az ötödik héten vizsgáznak is az anyagból, s csak akkor könnyítünk a gyakorlaton, ha megfeleltek. Ekkor öltözhetnek át, mehetnek le az udvarra.

Mi történik ezután?

Ekkor indul a Minnesota-modellre épülő "névtelen szerencsejátékos" tizenkét lépéses programja. A terápiában részt vevő betegek előre meghatározott szabályokat követő csoportot alakítanak, és napi egy órában megbeszélik egymással a problémáikat. A résztvevők csak a keresztnevüket használják. Az önsegítő csoport munkájában külsők is részt vehetnek, akik hasonló gonddal küszködnek. Elmondják egymásnak az életüket, és azt, hogy eddig milyen erőfeszítéseket tettek a felépülésre. A csoport tizenkét lépéses programot követ, ennek az a célja, hogy felszabadítsa a betegek belső erőforrásait a játékszenvedély leküzdésére.

Mekkora összegeket játszanak el a betegeik?

Az életviszonyaiktól függ, mennyit engedhetnek meg maguknak. De mi itt arra kérjük a pácienseket, erről ne beszéljenek egymással. Nehogy azok, akik kevesebbet vertek el, bár ezzel is tönkretették a családjukat, úgy érezzék, ők nem is annyira betegek. Szeretnék elkerülni, hogy a betegeink rivalizáljanak e téren.

Milyen társadalmi környezetből kerülnek ki a játékszenvedély rabjai?

Minden csoportból vannak betegeink. Sem a származás, sem az iskolázottság, sem a beosztás nem meghatározó. A nemek közötti arány azonban erőteljesen a férfiak javára billen, de ez csak a kezelésen átesettekre vonatkozik, ugyanis 2003. november eleje és 2004. július vége között 12 nő és 115 férfi betegnél volt szakvizsgálat. De sok nő is szenvedélyes játékos, csak közülük jóval kevesebben jönnek el a kezelésre. Az osztályon kezelt átlagos szerencsejátékos húsz és negyven év közötti, városban él, érettségizett, 50 és 100 ezer forint között keres, és a többségük nyerőgépeken veszti el a pénzét. Vizsgáltam már tizennyolc év alatti és hetven év fölötti beteget is.

Milyen arányban esnek vissza a páciensek?

A játékosokról nem tudok adatot mondani, csak az alkoholbetegekről. Esetükben a kórházban kezeltek tíz százaléka válik tünetmentessé, a többi visszaesik. A játék gyakran alkohollal társul, a nyerőgépeket általában szórakozóhelyeken telepítik, ahol az alkohol eleve oldja a gátlásokat. A mi részlegünkön nem várhatunk csodát. Ugyanakkor a Minnesota-modell meglehetősen hatékony: ott, ahol Magyarországon eddig már több évig alkalmazták, például Szigetváron, az önsegítő csoportokban részt vevő betegek hatvanhetven százaléka tünetmentessé vált.

Hazánkban terjedőben van a játékszenvedély. Mi lehet ennek az oka?

A játékszenvedély hátterében a fogyasztói társadalom mentalitása áll. Ez nálunk csak az utóbbi két évtizedben terjedt el, és pszichikailag nem voltunk rá felkészülve. A közvélemény még nem ismerte fel, hogy a rendszeres szerencsejáték a szenvedélybetegség kialakulásához vezethet. Sajnos nálunk is egyre általánosabbá válik az a szemlélet, mely a mindenünnen záporozó reklámok hatása alatt a boldogsággal azonosítja bizonyos árucikkek és szolgáltatások birtoklását. Betegeink a vágyott dolgokhoz minden késedelem nélkül, azonnal hozzá akarnak jutni. Gyakran előfordul, hogy a felépülőben lévő betegek, csak hogy törleszthessék a tartozásaikat, "munkamániássá" válnak, tömérdek megbízást vállalnak, ami olyan pszichés nyomás alá helyezi őket, hogy összeomlanak és visszaesnek.

Játékszenvedély - önbecslő kérdőív

  1. Játszott-e már a munkaideje rovására?
  2. Előfordult-e valaha, hogy a játék miatt vált gondterheltté az otthoni élete?
  3. Érintette-e már a jó hírét a játék?
  4. Érzett-e valamikor lelkiismeret-furdalást a játék után?
  5. Játszott-e valaha is azért, hogy fizethesse az adósságait, ill. így oldja meg az anyagi nehézségeit?
  6. Gátolta-e a játék törekvéseiben és abban, hogy hatékony legyen?
  7. Vesztés után érezte-e azt, hogy minél előbb vissza kell menni visszanyerni, amit elvesztett?
  8. A nyerést követően érzett-e késztetést arra, hogy minél előbb visszatérjen és még többet nyerjen?
  9. Gyakran előfordul-e önnel az, hogy eljátssza az utolsó fillérjét is?
  10. Kért-e valaha is kölcsön azért, hogy játszhasson?
  11. Adott-e már el bármit is azért, hogy legyen pénze játszani?
  12. Előfordult, hogy a mindennapi kiadások rovására szeretett volna "félretenni" a játékra?
  13. Megtörtént-e, hogy a játék miatt nem törődött megfelelően önmagával vagy a családjával?
  14. Játszott-e valaha hosszabb ideig annál, mint ameddig tervezte?
  15. Játszott-e valaha is azért, hogy így meneküljön el az aggodalmai és a gondjai elől?
  16. Tett-e már valami törvénysértőt vagy fontolgatta-e, hogy tesz azért, hogy így szerezzen pénzt a játékra?
  17. Zavarta-e a játék az alvását?
  18. A veszekedések, csalódások vagy feszültségek arra késztetik, hogy játsszon?
  19. Érezte-e már azt, hogy bármi jót, ami csak érte, játékkal kéne megünnepelni?
  20. Gondolt-e már arra, hogy tönkremehet a játék következtében?

A kérdőív értékelése:

Ha 7 vagy annál több kérdésre igen a válasz, akkor gondja van a szerencsejátékkal - kérjen segítséget!

hetivalasz.hu/euuzlet.hu

Hogy megállapítsuk, ki az alkoholista, legegyszerűbb talán, a tüneteket megvizsgálnunk az adott egyénnél, mennyire jellemzőek a következők rá? Amennyiben bizonyossá válunk abban, hogy itt bizony baj van, a teendő lépések korán sem egyszerűek. Talán a legnehezebb akadály, hogy magát az alkoholista embert, szembesítsük önmagával, szenvedélybetegségével. Legyen betegségtudata. Enélkül nem kezdődhet a gyógyulás, ez az első és legnehezebb lépcsőfok.

A diagnózis megállapítása a betegség kezdetén gyakran nehéz, még a szakemberek számára is. A beteg különböző testi panaszai miatt fordul többnyire orvoshoz, gyakran a rendszeres alkoholfogyasztást igyekszik tagadni. Ilyenkor a jelentkező tünetek (lelki, szociális, testi), a részletes kórelőzmény (nem ritkán hozzátartozók beszámolója alapján) és különböző vizsgálatok együtt segítenek a helyes diagnózis felállításában.

 

Lelki tünetek:

  • Sóvárgás, azaz ellenállhatatlan vágy az ivásra.
  • Kontrollvesztés, azaz a további alkoholizálás a kialakuló szövődmények, a kifejezett tiltás, az életvezetés törése ellenére is folytatódik.
  • A beteg az első pohár után nem tud megállni, kényszeresen iszik tovább.
  • Személyiségváltozás, mint például ingerlékenység, hangulatváltozások és ezek által vezérelt kritikátlan megnyilvánulások
  • Intellektuális funkciók hanyatlása.
  • Szociális tünetek:
  • Az egyén képtelen a munkára és a társadalmi beilleszkedésre. Indokolatlan munkahelyi hiányzások, teljesítménycsökkenés, majd akár elbocsátás.
  • Gyakran a házasság, ill. párkapcsolatok felbomlása
  • Barátokkal való kapcsolatmegromlás.

 

Testi tünetek:

A lelki és szociális károsodásokkal párhuzamosan jönnek létre a testi károsodások, melyek gyakorlatilag az összes szervre kiterjedhetnek.

  • arcon apró hajszálér-tágulatok, néha borvirágos (vöröses) arc
  • kellemetlen szájszag
  • gyulladásos tünetek
  • magasvérnyomás-betegség
  • gyomorhurut, gyomorfekély, ennek következtében hányinger, hányás, gyomorfájás, étvágytalanság
  • hasnyálmirigy gyulladáshoz és cukorbetegséghez vezethet
  • májmegnagyobbodás
  • ajak-, nyelv-, gége-, nyelőcső, gyomor-, máj- és hasnyálmirigyrák
  • szív megnagyobbodás és szívelégtelenség
  • idegrendszer-károsodás
  • potenciazavarok
  • kézremegés, járászavar
  • agyi sorvadás, szellemi hanyatlás
  • emlékezetzavarok

 

Az alkoholfogyasztás szintjei:

  • Absztinensek: egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt
  • Szociális ivók: a mértékletes alkoholfogyasztók sorolhatók ide
  • Excesszív ivók: mértéktelen szeszfogyasztás jellemzi őket
  • Alkoholbetegek: dependensek, markáns elvonási tünetekkel
  • Krónikus alkoholbetegek: akiknek már testi-szellemi károsodása is van.

 

A függővé válás lépcsőfokai:

  • Korai szakasz:

Az alkohol kezdetben olyan, mint egy barát, aki segít megoldani a bajokat. Azután túl gyakran és túl sokat fordulnak ehhez a „baráthoz” és már-már problémát jelent megállni, abbahagyni az ivást. Ilyenkor nő a toleranciájuk az alkohollal szemben, így többet kell inniuk ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérjék. Ekkor elkezdenek titokban inni, kortyolgatni.

  • Közép szakasz: 

A függőség egyre nő, ahogy az alkohol egyre jobban befolyásolja az egyén életét. Elhanyagolják a munkájukat, a hobbijukat, a többi elfoglaltságot és a környezetében élő embereket. Ebben a szakaszban már naponta isznak.

  • Előrehaladott szakasz:

A függőség akkor válik dominánssá, amikor az alkohol kezdi ellenőrizni az alkoholistát. Elveszítik az ambíciójukat, a felelősségüket és az érdeklődésüket a dolgok iránt. Meghatározatlan félelmeik vannak, nem bíznak az emberekben és kerülik is őket, mondhatni antiszociálissá válnak. Ettől kezdve inniuk kell ahhoz, hogy megelőzzék az elvonás tüneteit.

 

Az alkoholbetegség típusai:

  • 1. típusú alkoholbeteg: felnőttkori kezdet, egyre nagyobb mennyiségű alkoholt fogyaszt. Személyiség-jegyek: függőségi igény, az aggodalmaskodásra való hajlam, csendes, engedékeny, passzív, kóros bűnösség-tudat és befelé fordulás az uralkodó.
  • 2. típusú alkoholbeteg: korai kezdet, személyiségvonások: indulatos, vakmerő, agresszív, kiegyensúlyozatlan, és nem ritka az antiszociális személyiségzavar sem.

 

Az alkoholizmus gyógyítása, kezelése

Az alkoholizmus kialakulása több tényező együttes hatásának következménye, tünetei, szövődményei sokfélék lehetnek, éppen ezért a kezelésnek is komplexnek kell lennie. A kezelésnek magában kell foglalnia az alkoholfogyasztás következtében kialakult testi károsodások kezelését, az esetleges alkohol megvonási tünetek mérséklését, valamint pszichoszocioterápiát, rehabilitációt.

Az alkoholfogyasztás abbahagyását követően megvonási tünetek jelentkezhetnek:

  • fokozott izzadás
  • végtagremegés
  • nyugtalanság, rossz közérzet
  • rémálmok
  • vérnyomás-emelkedés
  • szapora szívverés
  • hányinger
  • esetenként epilepsziás görcsrohamok
  • delírium tremens (Az elvonási tünetek legsúlyosabb formája, ami olyan betegség, amely zavartságot, szétesett tudatállapotot jelent. A beteg tipikusan apró, nyüzsgő lényeket lát, hallucinál, nem tudja, hol van és ki ő.)

Ezek gyógyszeres kezelést igényelnek. A gyógyszeres kezelés során általában nyugtatószereket, antiepileptikumokat, nagy dózisú B-vitaminokat alkalmaznak leggyakrabban, emellett fontos a megfelelő táplálék és folyadékbevitel.
Ezen időszak lezajlását követően a kezelésben a rehabilitáció, utógondozás kerül előtérbe, melynek célja az absztinencia (alkoholmentes életmód) fenntartása, és a visszaesések megelőzése. Az alkoholbetegek kb. kétharmadánál más pszichiátriai zavar is fennáll (pl. hangulat- és szorongásos zavarok), melyek gyógyszeres kezelést igényelhetnek. A rehabilitáció és utógondozás során különféle pszichoterápiás eljárásokat alkalmaznak, pl. támogató, csoport- és egyéni pszichoterápiák, magatartásterápiák.

Önsegítő szervezetekbe, pl. a Névtelen Alkoholista mozgalomba (Alcoholics Anonymous, AA) való bekapcsolódás szintén segítheti az alkoholbetegek rehabilitációját. Ezekben a csoportokban a gyógyult és nem gyógyult alkoholbetegek közösen megbeszélik gondjaikat és egymást segítik.

Ezenkívül ma már létezik az alkohol iránti vágyat mérséklő gyógyszer is, mely segíthet a visszaesések kivédésében.

 

 

Gyógyulási esélyek:

Az alkoholizmus a mai terápiás módszerekkel jobb eséllyel gyógyítható, mint évekkel ezelőtt. A legnagyobb gyógyulási esély a gyógyszeres és pszicho-szocioterápiás kezelések kombinált alkalmazásával érhető el. Hosszútávú nemzetközi kutatások azt találták, hogy az alkoholbetegek kb. 8-39%-a absztinens lesz, 46-87%-a viszont visszaesik, alkoholfüggő marad. 0-33%-uk kontrollált ivóvá válik.

Összefoglalva tehát, az alkoholizmusból való kigyógyulás a következő lépcsőfokokon keresztül valósulhat meg:

  1. a probléma felismerése a szenvedélybeteg részéről
  2. szakemberhez való fordulás
  3. segítő környezet
  4. kezelés, gyógyszeres, terápia, csoportterápia
  5. „száraz” állapot elérése
  6. rehabilitáció

 

Az absztinenciáról

Az absztinencia önkéntes tartózkodás valamiféle vágy vagy testi cselekvés kielégítésétől, melyek a tapasztalatok szerint élvezetet okoznak. A kifejezés leggyakrabban közösülés, alkohol vagy táplálkozás terén használatos, vallási tilalom vagy gyakorlatias megfontolás miatt lép fel.

Alkohol absztinencia a mindenféle alkoholtartalmú termék fogyasztásától való tartózkodás. Ilyenkor csak olyan italok fogyasztása történik, mint a tea, kávé, víz, gyümölcslé, üdítőitalok. Az antialkoholizmusnak vallási, családi, filozófiai vagy társadalmi, vagy egyszerűen ízlésbeli okai is lehetnek.

 

Magatartási szabályok az absztinenciában:

  1. szabály: Szigorúan kerülje a kávéházakat és a társaságot amellyel valamikor együtt ivott!
  2. szabály: Otthon ne tartson alkoholt!
  3. szabály: Minden nap vegye be az Antabust!
  4. szabály: Minden ital nélküli napot úgy fogjon fel, mint tőkét!
  5. szabály: Ha válságra kerül sor, védje meg magát a szervezett védelmi rendszerrel!
  6. szabály: A kezelés során segítsen a többi betegnek, különösen ha válságban vannak!
  7. szabály: Nyíltan beszéljen saját magáról, mint alkoholistáról!
  8. szabály: Ha visszaesésre kerül sor, minél előbb jelentkezzen a szakorvosnál és folytassa a gyógyítást!

 

Minden absztinensnek, szigorúan kell tartania magát ezekhez a szabályokhoz egy évig.

Forrás: Diana - mindennapjaink.hu 

Képtalálat a következőre: „függőség”

Világszerte egyre gyakrabban rendeznek videójáték-fesztiválokat, és szinte nincs olyan város, ahol ne találnánk lépten-nyomon játéktermeket telve fiatalokkal - olykor idősebbekkel is -, akik a joystick és egér rabságában élnek. A más profilú, de ugyanúgy a képernyő előtti üldögélést kínáló internet-kávézók szintén nem panaszkodhatnak a forgalomra.

 

A számítógéprabság káros következményei

A számok az ágazat lenyűgöző sikereiről tanúskodnak. Egy felmérés tanúsága szerint például az amerikai fiúk átlagosan heti 25, a lányok 21 órát töltenek a képernyő előtt. Nem meglepő, hogy az Újvilágban már virágzik a netfüggőség gyógyítására specializálódott klinikák, tanfolyamok piaca is. Nem puszta divatbetegségről van szó: kimutatható, hogy a számítógéprabság számtalan káros következménnyel jár, az idegességtől kezdve, az elszigetelődésen át, egészen az időérzék elvesztéséig. A jelenség természetesen nem korlátozódik az amerikai kontinensre. A gyógyítás előfeltétele nyilvánvalóan mindig a helyes diagnózis felállítása, és ezzel kezdődnek a bajok: a netfüggőség megállapítása nehezebb, mint például az alkoholizmusé.

Keressük meg az okokat!

Ha a képernyő előtti tevékenység uralja valakinek az életét, ugyanakkor háttérbe szorítja a társadalmi és érzelmi kapcsolatokat, a munkát, akkor biztos, hogy függőséggel állunk szemben. A fiatalok esetében a baj leggyakrabban lelki vagy családi problémák, apró fóbiák vagy épp a valósággal való szembenézés nehézségeinek a formájában jelenik meg. Számukra a számítógép világa mindenekelőtt a félelmeiktől való menekülés esélyét adja meg, a játékok területén biztonságban, otthonosan érzik magukat.

Segítsünk áttörni a burkot!

A netfüggőség erősebben érinti a tehetősebb rétegbe tartozó fiatalokat, hiszen esetükben könnyebb az Internet elérhetősége. Ugyancsak jellemző, hogy az érintettek gyakran intelligensek, jó tanulók, de olyanok, akik más területen passzívak, kevésbé sikeresek. A legveszélyeztetettebb a 15-25 év közötti korosztály, a lányok pedig egyre inkább ledolgozzák "hátrányukat". Még a lövöldözős játékok terén is csökken a különbség a két nem között, pedig az ilyesmit sokáig kimondottan fiús időtöltésnek tartották. A 40-50 évesek se mentesek a járványtól, és nem meglepő módon az informatikusok vezetik a statisztikát. Gyakran törékeny személyiségekről van szó, akik valamilyen nehéz időszakon mentek keresztül (szakítás, munka elvesztése). Ilyen esetben a játék biztonságot ad, kitölti az üres napokat.

Természetesen hiba lenni démonizálni a webet és a videojátékokat, ellenkezőleg: kis adagban pozitív szerepet játszhat mindkettő. Azok, akik magányosságban szenvednek, könnyen találhatnak lelki társat az Internet segítségével. Azonban a legérdekesebb elfoglaltság is szenvedélybetegséggé válhat, ha betölti valakinek a teljes életét.

Ne késlekedjünk a beavatkozással!

Akadályozzuk meg a személyiség beszűkülését: próbáljuk meg felkelteni az illető érdeklődését különféle területek iránt, és segítsünk neki, hogy ápolja, illetve bővítse emberi kapcsolatait. Ha a játékos megtanul ismét szétnézni a világban, környezetében, akkor már megtette az első lépést a játékfüggőség leküzdésére. A társas kapcsolatok gazdagsága megakadályozza, hogy bezárkózzék egy steril, mesterséges világba. Általánosságban elmondható, hogy a gyógyulásban a legfontosabb szerepet a rokonok, szülők vagy a társ játssza. Egy olyan fiatal számára, akinek nincs egy idő óta valamirevaló érzelmi élete, a társaság, a barátok, a család sem létezik már. A helyzet akkor válik különösen kritikussá, ha az illető már nem is képes felkelni reggel, nem tudja felvenni a többiek életritmusát, nem megy el a család hétvégi kirándulására, nem látogatja meg a barátait. Egyeseket sajnos annyira maga alá gyűr ez a szenvedély, hogy napi 8-12 órát töltenek a gép mellett, és a szó szoros értelmében semmi másra nem jut idejük az evésen és az alváson kívül.

Forduljunk szakorvoshoz!

Az előbb említett, igen súlyos esetben a legjobb gyógymód a teljes leszokás, azaz egyszerűen abbahagyni az internetezést. Amennyiben erre nincs lehetőség, szakember segítségét kell igénybe venni.

Orvosok, pszichológusok gyakran ajánlanak vidéki tartózkodást, lehetőleg rokonoknál, hogy a szenvedélybeteg kipihenhesse magát és kiszakadjon megszokott környezetéből. Mondanunk sem kell, hogy minél hosszabb a vakáció, annál jobb!

Az első figyelmeztető jelek

Egyes felmérések szerint a számítógép-tulajdonosok mintegy 2 %-a netfüggő. A többiek képesek uralkodni magukon: lehet, hogy esetleg napi 2-3 órát is játszanak a gépen, de a lelki egyensúlyuk nem kerül veszélybe. Amikor azonban valaki elkülöníti magát a többiektől, és teljesen a komputerbe temetkezik, menekül a kapcsolatoktól, akkor be kell avatkozni. Serdülők esetében van néhány jel, amely mindenképpen veszélyt jelez, például ha nem beszélgetnek, romlik a tanulmányi eredményük, semmi más tevékenység nem érdekli őket, nem szívesen vesznek részt a közös étkezéseken vagy a hétvégi szabadidős programokon.

A társkeresési őrület

Mára már az Internet lett a világ első számú társközvetítő intézménye! Ez az elképzelhető legnagyobb találkozási fórum. Nem csoda, hogy a szinglik különösen sok időt töltenek a képernyő előtt. Jól teszik, de csak akkor, ha nem viszik túlzásba!

Galenus

Forrás: patikamagazin.hu

Dentist very  carefully  check up and repair tooth of his young female patient

A bölcsességfogak húzásánál esetenként itthon is, de külföldön gyakran használt opioid fájdalomcsillapítók komoly kapudrogként funkcionálhatnak: egy friss kutatás szerint azok, akik fogászat során ilyen fájdalomcsillapítókat kapnak, nagyobb eséllyel használnak hasonlókat rendszeresen a következő egy évben, mint azok, akiknek más módon tompítják a fájdalmát. 

 

Az Egyesült Államokban az elmúlt évben opioidtúladagolásban 60 ezer ember vesztette az életét, ezért nem elhanyagolható a JAMA Internal Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány jelentősége: ez ugyanis kimutatta, hogy azoknál, akiknek felírnak opioid fájdalomcsillapítókat, nagyobb eséllyel alakul ki később függőség, mint azoknál, akik orvosi beavatkozás közben vagy után másféle fájdalomcsillapítót kapnak. Bár az ilyen gyógyszereket szedők csak nagyon kis részénél alakul ki függőség később, statisztikailag annál nagyobb az esélye a függőségnek, minél több ilyen szert szed az illető.

A kutatáshoz majdnem 15 ezer biztosítással rendelkező ember adatait vizsgálták meg, akik a 16 és 25 év közötti korosztályhoz tartoztak, és akiknek opioid fájdalomcsillapítót írt fel a fogászuk 2015 során. A merítésből kizárták azokat, akiket korábban függőséggel diagnosztizáltak.

A 15 ezer alany 5,8 százaléka egy éven belül opioidfüggőséggel került orvoshoz. 

Az opioid (kábító) fájdalomcsillapítók a legerősebb analgetikumok. A fájdalom ellenes terápia alapkövét képezik súlyos, akut fájdalom és rák vagy egyéb súlyos betegség okozta krónikus fájdalom esetén. Különösen azért részesítik előnyben ezt a gyógyszercsoportot, mert igen hatékonyan csökkenti a fájdalmat. Alkalmazásuk a nem rákos eredetű krónikus fájdalom kezelésére, bár az utóbbi időben egyre inkább elfogadottá válik, még mindig nem mondható bevett gyakorlatnak. Opioidokat nem lehet mindenkinek adni – írja a Dr. Info.

A fenti kutatás nemcsak azt bizonyítja be, hogy ezek a fájdalomcsillapítók függőséget okozhatnak, hanem azt is, hogy az Egyesült Államokban meglepően sok fiatal felnőttnek és tinédzsernek írnak fel ilyen szereket, főleg úgy, hogy nem is kellene. Egy bölcsességfog-húzás például nem feltétlenül indokolja azt, hogy ilyen veszélyes fájdalomcsillapítót használjanak közben vagy utána. 

Forrás: Nagy Nikoletta - 24.hu 

Képtalálat a következőre: „függőség”

Sokszor nehéz elképzelni, hogy nemcsak külső szerek (alkohol, dohány drog) okozhatnak függőséget. Az agy a legfőbb „kábítószer-előállító”; olyan anyagokat tud termelni, melyek az örömérzés és a kellemes közérzet forrásai lehetnek. Az emberek mindig is kutatták, hogyan növeljék ezeknek az anyagoknak a termelődését. A játékszenvedély, az extrém sport vagy akár a vásárlás: ezek a magatartási formák hasonló jelenségeket válthatnak ki, mint amit a kokain fogyasztása okoz.

 

Mindenki alól kicsúszahat a talaj

Az öröm komplex fogalom és nehéz meghatározni. Amikor az új magatartási formák pozitív hatást fejtenek ki, akkor az agy az élmény reprodukálására, újbóli megélésére törekszik. Legtöbbször egyensúly alakul ki a szélsőségek várhatóan rövidebb időszaka után. Azonban előfordulhat, hogy nem tudják kezelni az érzelmeknek ezt az új forrását, különösen, ha kritikus élethelyzetben vannak vagy túlságosan érzékenyek. Ha az új viselkedési forma enyhíti az aggodalmat, az álmatlanságot, a szorongást, akkor könnyű igent mondani rá, hiába jár óriási kockázatokkal az új szenvedély.

A függőség tünetei

A viselkedési függőségek egy ideig kevésbé vehetők észre, mert nem mérgezik a szervezetet, kevésbé billentik meg annak egyensúlyát.

Minden függőségnek azonban szinte azonosak a tünetei:

  • Visszatérő gondolatok, melyek kisajátítják a szellemet, és egyre hosszabb időre képesek teljesen lekötni a gondolatokat.
  • A függőséget okozó viselkedés vagy szer elhagyása estén elvonási tünetek jelentkeznek. a kielégülés hiánya kíséretében, ami súlyos esetben elviselhetetlenné válik.

Mi több, vannak a többinél érzékenyebb időszakok, illetve életkorok. Például a mai fiatalság jobban kitett a számítógép-függőségnek. A játékszenvedély inkább a felnőtteket sújtja. Ami a sportot illeti, sok fiatal függővé válik tőle, majd megszűnik a felnőtteknél, és visszatér a 45 év táján.

A szerelmi függőség

A szerelem is szerepelhet – természeténél fogva – a függőségek között. A szeretett másik jelenléte enyhíti a feszültséget, és örömöt okoz. Ha elviselhetetlen szenvedést okoz a másik hosszabb ideig tartó hiánya vagy rövidebb távolléte, már nagy eséllyel függőségről van szó. Általánosságban elmondható, hogy a probléma akkor jelentkezik, amikor a másik társaságára való vágy szükségletté alakul át. Ilyenkor a függő számára szinte minden pozitív érzelmet a társa nyújt, és a negatív érzelmeket is ő tartja távol. Ez hihetetlen terhet ró a párkapcsolatra: az egyik fél visel minden érzelmi terhet és felelőséget, míg a másik teljesen kiszolgáltatottá válik a kapcsolatban.

Mobilfüggőség

Az elmúlt évtizedben először megsokszorozódott, majd robbanásszerűen nőtt a mobilozók száma, a hordozható telefon használata pedig mostanra általánossá vált. Egy elveszett vagy ellopott mobiltelefon nagyon sok kellemetlen órát tud szerezni, számok és kapcsolatok veszhetnek el. Ez még persze nem jelent függőséget. Azonban a mobiltelefon azonban számos felhasználónál „technológiai protézist”, önmaga egyfajta kiterjesztését, vagy valamilyen pszichés probléma ellensúlyozását jelenti. Ez esetben törekedni kell az okok feltárására és a már-már kényszeres telefonálás csökkentésére. Az első időkben persze mindenki hajlamos a mobil túlzott használatára, aztán rendeződnek a dolgok – amikor az illető látja, mennyi időt veszít vele vagy megkapja az első telefonszámlát. Ha ezek után sem rendeződik, érdemes szakemberhez fogdulni.

Kényszeres vásárlás

Ismerünk szinte kényszeres vásárlókat is (főleg a nők körében) – vajon ez esetben is beszélhetünk függőségről? A pszichológusok szerint igen, de azt meg kell különböztetnünk az egyszerű késztetéstől, amit az a kép közvetít, illetve vált ki, mely megragadja az embereket pld. kiárusítások idején, a csábító áruk kedvező árai láttán a boltokban. A komolyabb esetben a vásárlási kényszer nagyon „magányos”, nem jellemző rá a szenvedély, az előbb említett, alkalmi „heves roham”, továbbá nemigen viseli el a tömeget sem. Ez a magatartás (függőség) inkább egy tünet, mely elrejt egy mélyebb pszichológiai problémát, ami mániás vásárlási epizódokban fejeződik ki. Meg kell tehát találni annak igazi okát. Egyébként gyakran beszélünk „vásárlási lázról”, mely helyesebb meghatározás, mert, akárcsak a láz, ez is egy komolyabb baj szimptómája lehet.

Viselkedési függősék sokszor keveredik a szerekkel

A viselkedési addikciók gyakrabban jelennek meg, a különféle szeri függőségekhez képest, és van úgy, hogy a kettő kombináltan jelentkezik. A játékosok rendszerint nagy dohányosok, alkohol- vagy olykor drogfüggők. Az intenzíven sportolóknál szintén található időnként kísérő függőség, pld. .a doppingszerek elősegítik a pszichotrópok szedését.

Gyógyítás

A viselkedési addikciók gyógyítása hasonlatos a többi függőségekéhez, de mégis vannak bizonyos különbségek. A drogfüggők esetében pld. a klasszikus terápiák gyógyszeres fázison haladnak át, hogy csökkentsék a szükséglet érzését (helyettesítsék a szert) és megszűnjön a szorongás. Ezután pszichoterápiás kezelés következik, a kórlélektani háttér helyrehozatalára, melyet az esetleg évekig tartó függőség eredményezett. A viselkedési addikciók orvoslása kevésbé intenzív, mégis van rá gyógyszeres megoldás, és a pszichoterápia is használ. De messzebb kell menni csupán a függő viselkedés kezelésénél, mert behatóan foglalkozni kell az azt kiváltó nyugtalanság, rossz közérzet okaival, melyek először a szélsőséges viselkedésformákat, majd az esetleges függőséget eredményezték.

Galenus

Forrás: patikamagazin.hu

Csodálatos fiú érzékeny és fontos film arról, hogyan rombol a súlyos drogfüggőség használót és szeretteit, de kevesebb sziruppal nagyobbat szólt volna. Kritika. 

 

Hová tűntek a drogfilmek? Míg a ’90-es évek második felében és a 2000-es évek elején a kábítószerfüggőségről több, azóta kultikussá vált mozifilm készült – lásd Rekviem egy álomért –, egy ideje mintha a téma kibeszélését átvette volna a dokuműfaj meg a sorozatok – A sebész, Patrick MelroseEközben nagyjátékfilmen a drog inkább csak érintőlegesen, az általános szenvedés egyik arcaként van jelen, esetleg bűnügyi problémaként, vagy poén tárgyaként, nem fő témaként és pláne nem az emberi szemszögből. Mondhatnánk, hogy lecsengett a téma, és már senkit nem érdekel, hogy gyilkolja magát egy heroinista, de még ha ez igaz is, akkor is vannak a szerhasználatnak újabb arcai, amivel esetleg lehetne foglalkozni.

Mert bár Hollywood ott él a jelenség sűrűjében, még az amerikai gyógyszerfüggési és ópiátkrízis is csak doksikon, esetleg tévésorozatban jelent meg: a gyógyszerekbe a This Is Us egyik szereplője csúszott bele, doksikból meg Dunát lehet rekeszteni. A dokumentumfilmesek persze nemigen tehetik meg, hogy egy ennyire sok lábon álló és sok emberre ható jelenségről ne beszéljenek, de a nagyjátékfilmes feldolgozás azért mégis több emberhez tudja eljuttatni a keserű pirulát. A Csodálatos fiú emberségével, viszonylagos hitelességével erre alkalmas is lehet, csak ennyire hollywoodi ne lenne.

Fotó: Mozinet 
 

Látszólag idilli családi közeg, apa ugyan elvált anyától, ám új párjával a lehető legszebb életet élik, és gondtalan, szeretetteljes közeget biztosít cseperedő fiának, a nyarak egy része anyánál telik, ő is támogató és érzelmileg megközelíthető. Főhősünk, Nic tehetséges fiú, írónak készül, jók a jegyei, kortársaival is kijön, csak hát a drog. Amint apja, David felismeri, Nic valójában már egészen fiatal tiniként is tovább ment, mint az alkalmankénti füvezés, és úgy ismeri az elérhető tudatmódosítók szinte teljes skáláját, mint a tenyerét. Bár féltucat menő helyre is felveszik, nem akar főiskolára menni, és úgy általában segítségre van szüksége. Szerencsére apja a világ legtörődőbb embere, és megtesz mindent, hogy fia visszataláljon a józansághoz, profi, menő rehabra is jut pénz, Nic nemsokára jobban lesz, és kitalálja, mégis csak jó lesz az a főiskola. Eddig tiszta sor, és idilli végkifejlet lenne a történet, ám a Csodálatos fiúban mindez csupán a kezdet. A főiskolán egyenesbe állni tűnő élet megint szétborul, mert Nic újra cuccozni kezd, egyre súlyosabban, rákapva a kristályra, odalesz a barátnő és a felívelő tendencia, vissza a startvonalra. És aztán ugyanez, többször.

Miközben Nic élete újra és újra leírja ugyanazt a hurkot kis módosításokkal – kis drog, sok drog, krízis, rehab, józan időszak és optimizmus, visszaesés, majd mindez elölről – a film megkísérli felfejteni a miérteket, kevés sikerrel, és a drogfüggő gyerek családra gyakorolt hatásait, valamivel több sikerrel. Ehhez Nic apja a csatorna, a két szálon futó történet másik főszereplője. David újságíró, és ennek megfelelően próbálja intellektuális úton is megérteni, mi történik fiával, még ki is próbálja a szert, hátha attól közelebb kerül, és főleg akármi van, erején felül is küzd a fiáért, és úgy szereti, hogy az süt a vászonról. De épp ez a szeretet vakítja el mindarra a tökélyre fejlesztett manipulációra, amit Nic művel, először önmagát is becsapva, majd egyre inkább elengedve a gyeplőt. A látszólagos javulások után mindig eggyel mélyebbre lép a pokolba, a film pedig viszi magával a nézőt ebben a ritmikus húzd meg-ereszd meg folyamatban.

Fotó: Mozinet 
 

Ez egyfelől nagyon szokatlan dramaturgiát szül, a tipikus bevezetés – bonyodalom – megoldás dinamika helyett a film egy kötélhúzás kötelén rángatja ide-oda a nézőt, s mint ilyen, nem adja meg azt a fokozatosan felépülő erős katarzist, amit várnánk. Cserébe viszont sokkal realistább, hitelesebb élményt ad, sejthető, hogy a tipikus történet a valóságban inkább erre a felállásra emlékeztet, mint a meseszerű álomgyári megoldásokra: nem egy poklot járunk meg egy függő családtagjaként, amiből lassan kijutunk a fényre, hanem sokat és egyre sötétebbeket, miközben a megváltás lehetőségében egyre kevésbé hiszünk.

A hitelességnek van alapja: a történet könyvadaptáció, nem is egy, hanem mindjárt kettő köteten alapul, ráadásul nem fikción, Nic Sheff és David Sheff ugyanis létező figurák, valóban megtörtént történettel, amit mindketten megírtak egy-egy memoárban – ezeket adaptálja filmre a Csodálatos fiú, így az érzelmi hullámvasút realitását nyugodtan elfogadhatjuk. A két kötet, két főszereplő, két nézőpont felállás – bár Davidéhez még hozzáadódnak a családtagok, Nic kisebb testvérei, mostohaanyja is – szülhetne káoszt, de Felix van Groeningen rendező (Alabama és Monroe) képes megőrizni a történet egységét.

Fotó: Mozinet 
 

Arra viszont nem képes, hogy apa és fia kapcsolatának felfejtésekor a használt időbeli ugrásokat kordában tartsa, ennél is nagyobb gond, hogy azt sem teljesen értjük meg, hogy ez a nem éppen veszélyeztetett helyzetű, szerető, módos, nem is tonnányi elvárásokat rázúdító családból jött fiú mit fojt le a kábszerrel – pedig erre, ha némi mélyfúrás is kell hozzá, mindig van válasz. Sejthetünk valamit a válás traumájáról, esetleg figyelemzavarról, még azt is elhiszem, ha Nic önmaga elé állította az elvárásokat, amelyek agyonnyomták, ám jó lett volna ezt kicsit tisztábban látni. Így a film nemcsak azt mondta volna el, hogy ó, balsors, a drog veszélyes, rá lehet szokni és nagyon nehéz leszokni, és te, szülő, a legjobb szándékkal is aligha tehetsz bármit, hanem azt is, hogy ez a bódultságkeresés milyen pszichés alapról indul – mert az megértést hoz, sokkal inkább, mint a burkolt ijesztgetés és sopánkodás.

A rendező emellett belefutott abba is, hogy engedte, hogy a szentimentális, hollywoodi jelleg cukorszirupba forgassa a filmet, és még a legsötétebb jeleneteket is megfossza valamelyest a súlyuktól. Túl szép, túl fényes, túl bársonyos minden, Timothée Chalamet film kedvéért lefogyott teste nem üt el olyan nagyon az alapvető alkatától, és egy herpesz nem teszi látványosan leépültté babaarcát, és talán épp azért, mert a lélektan nem kapott elég hangsúlyt, bár nem rossz, de igazán mégsem tudta megmutatni azt a mélységes mély karakterépítési képességét, amit, mondjuk, a Szólíts a nevedenben láttunk tőle. Steve Carellnél hasonló a helyzet: szenvedélyes és részletgazdag a játéka, ám a színészvezetés hiányosságait nem tudja befoltozni, így kissé túlzott az az idilli, tökéletes apakép, akit végül elénk fest. A Csodálatos fiú ugyanakkor még mindezzel együtt is érzékeny, sok szempontból hiteles, fontos és hatásos film, csak önmagához, potenciáljához képest marad alul: kevesebb szirup, több keserű, és még egy nagyságrendet léphetett volna előre.

Csodálatos fiú (Beautiful Boy) 2018, 120 perc – értékelés: 7/10 

Kiemelt kép: Mozinet 

Forrás: Bodnár Judit Lola - 24.hu

Függőséget okoz a kávé és ennél több már halálos

Szeretjük a kávé varázslatos ízét. Van, aki a rövid, fekete eszpresszó kávét kedveli, van, aki a hosszú kávét, vagy a habos kapucsínót, és még számtalan változatban készítjük. A legtöbben mégis élénkítő hatása miatt fogyasztjuk. Hatóanyaga a koffein. De vajon tényleg ébren tart és segít a koncentrálásban? Akkor is hat, ha mindennap isszuk, méghozzá több adagot is? Mi történik, ha kimarad a szokásos adag?  

 

 
Sokan képtelenek vagyunk reggelenként bármihez is hozzáfogni, amíg meg nem iszunk egy csésze kávét. Akik teát isznak, azok sem hagyják ki a koffeint.
 
A növények természetes növényvédőszerként tárolják magvaikban, leveleikben, gyökereikben ezt az anyagot. De nem a kávé és a tea az egyetlen koffeinforrásunk. Jelentős mennyiséget tartalmaznak az üdítőitalok is. 
 
A kóla, a csokoládé, a kakaó sem mentes tőle. A koffeintabletták némelyikében kétszer annyi koffein van, mint egy csésze erős presszókávéban.  
 
A koffein a vérben
 
 
A koffein a gyomorfalon és a vékonybélen át kerül a véráramba. A java az utolsó korty után 45 perc múlva már felszívódik. 
 
Függőséget okoz, fogyasztója rövid idő alatt úgy rászokhat, hogy képtelen nélküle meglenniReggelente erős elvonási tünetek jelentkezhetnek, és csak akkor szűnnek meg, amikor felhajtjuk az első adagot.
 
Miután a koffein a véráramba jut, munkába lendül. Az agyban blokkolja az adenozin nevű nyugtató anyag működését. Ez az anyag természetes módon termelődik testünkben. 
 
Napközben felgyülemlik, és minél koncentráltabban van jelen, annál nagyobb kedvet érzünk egy kis szunyókálásra. Estefelé hatására az agysejtek lelassulnak, kitágulnak az agyi erek, így megnövekszik a vér mennyisége az agyban alvás közben, és megindul a feldolgozás.
 
Éberség
 

 

Amikor a koffeinmolekula kapcsolatba lép az agysejttel, az adenozin már nem képes ellátni a feladatát. Elbóbiskolnánk, de a koffein ébren tart minket. Összeszűkíti az agyban az ereket, ennek hatására a szív erősebben pumpál

Miközben a koffein gátolja az adenozin termelődését, az adrenalin működését serkenti. Ilyenkor termelődik a „küzdj vagy menekülj” hormon, mint amikor megijedünk vagy izgatottá válunk. 
 
Szívünk gyorsabban ver, pupilláink kitágulnak, vércukorszintünk megnő. Bizonyos helyzetekben ez az állapot kedvező, hiszen javul tőle a teljesítményünk.

 

Miután rászokunk

 

 

A megszokás miatt azonban előbb-utóbb már ahhoz is koffein kell, hogy normálisan tudjunk működni. 

Hosszú távon egyre több adenozin termelődik, és a helyreállítás sok időbe telik, mert a koffein nem engedi kifejteni a hatását. 
Ez az oka annak, hogy a koffeinmegvonástól súlyos álmosság telepszik ránk. A vérnyomásunk leesik, szédülünk, hányingerünk lesz, és kénytelenek leszünk ismét kávézni egyet. 
Mekkora a halálos kávéadag?
 

 

Egy csésze kávéban 100 mg koffein van. Általában 200-400 mg-ot fogyasztunk naponta.

A halálos adag egyénenként más, mégis több csészényit kellene meginnunk óránként és több száz órán át, hogy elérjük a halálos szintet. Tehát majdnem lehetetlen túl sok koffeitartalmú ital fogyasztásába belehalni. 

 

Amit túl lehet adagolni, az a koffein tartalmú tabletták fogyasztása, mivel azokban kétszeres koffeinmennyiség van, mint a kávéban. 
 
Forrás: Sütő Gyöngyi - bein.hu

Bajzáth Sándor tizenöt év szerhasználat után állt rá a felépülés útjára, hosszú rehab és évtizedek óta, máig tartó önismereti munka nyomán ma már ő segít súlyos függőknek és hozzátartozóiknak. Mégsem dőlhet hátra,  mert a függőség élethosszig tartó figyelmet igényel - és ez jól is van így. Interjú. 

 Image: 73859863, Bajz·th S·ndor addiktolÛgiai konzult·ns, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

Addiktológiai konzultáns, és felépülő függő, írja a honlapján. Felépülő, nem pedig gyógyult, vagy exfüggő? Teljesen meggyógyulni nem lehet, de könnyebb ma tisztának lenni, mint öt éve?

Felépülni lehet, meggyógyulni a szónak abban az értelmében, ahogy egy influenzából vagy egy lábtörésből, nem. És igen, öt év után könnyebb tisztának lenni, mint az elején. Azt szokták mondani, hogy az a fontos, hogy a telefonom közelebb legyen, mint az első adag alkohol vagy drog, ami szimbolikusan azt jelenti, hogy ha sóvárgásom van, akkor fel tudjak hívni egy hozzám hasonló józan függőt, akinek tudok ventilálni a problémáimról ahelyett, hogy a pohárhoz nyúlnék. Én húsz éve nem drogozom, több mint  tizenhat éve nem iszom – és könnyű nem inni meg nem drogozni. De úgy indultam, hogy huszonhét hónapig voltam egyhuzamban rehabon zárt intézetben, és annak az eleje nagyon nehéz volt. Bár a rehabon könnyű nem inni, már eltekintve az elejétől a fizikai megvonással, ami kemény, de az elmúlik. Sok függő azzal hárítja a leszokást, hogy „az elvonást nem lehet túlélni”. Ez hülyeség, nagyon nehéz, kínkeserves egy hét-tíz nap, de ez abszolút túlélhető. Nem ez az igazi nehézség, hanem ezt követően megtanulni józanul élni, mert a pszichés függőség megmarad. Ha csak a fizikai elvonás lenne, akkor nagyon egyszerű volna a leszokás, mert tíz nap szenvedést bárki kibír, aki komolyan gondolja. Főleg olyan körülmények között, ahol kap ebben orvosi segítséget, ne deliráljon az illető, de a fizikai elvonás elmúlta után már semmiképpen nem gyógyszeres kérdés a felépülés.

Az ön függőségében mi hozott fordulópontot annak idején?

A mélypont, a teljes fizikai-lelki ellehetetlenülés és a lassú lelki halál. Nagyon sok dolgot használtam, napi több gramm heroint, plusz kokaint, gyógyszereket, metadont, naponta átlagban vagy tízszer szúrtam magam. Aztán egy számomra hiteles ember, felépülő függő, a megfelelő időben a megfelelő helyen a megfelelő dolgokat mondta, vagyis, hogy menjek rehabra, mert beledöglök. Lehet, hogy ha egy évvel hamarabb látogat meg és mondja, elküldöm, de a teljes tehetetlenségnek azon a pontján bejutott, amit mondott, mert olyan állapotban voltam, hogy annál már tényleg bármi jobb lett volna, két év békaügetés is. Semmi életem nem volt már, rendőrségi ügyeim voltak, heroint árultam, elmentem taxival a bolgárokhoz, otthon pakettoltam, naponta kétszer kimentem valamelyik térre, kiosztottam, egyébként meg egy fotel előtt térdelve szurkáltam a nyakamat.

Fotó: Marjai János / 24.hu 
 

Megbocsát a test: most úgy tűnik, egyben van, sportol.

Vannak azért bajaim, mert kivehető a fogsor, meg oda vannak az ereim, vért venni, infúziót bekötni majdnem lehetetlen, de ettől eltekintve a koromhoz képest valóban tűrhető kondiban vagyok, főleg ha azt is figyelembe veszem, hogy éltem le azt az első harminchárom évemet. De ez csalóka is lehet, mert ha elhívnak egy beszélgetésre fiatalok közé, és elmondom, hogy mit csináltam, és ahhoz képest most milyen állapotban vagyok, lehet, hogy azt fogják hinni, hogy ezt lehet büntetlenül csinálni. De ez nem így van, mertaz ilyen súlyos függőségből tízből egy ember épül fel, a nagy részük belepusztul szó szerint, vagy ha életben is marad, teljesen leépül és járja pszichiátriákat meg a börtönt, vagy az elmeszociális otthon, hajléktalanszálló a végállomás.Ez a körforgása általában a függőknek.

A függő személyiség elmélettel – miszerint aki egyszer függő volt, az az is marad, legfeljebb más fajta, szociálisan elfogadottabb függőségben éli ki magát – tud azonosulni?   

Igen, egyetértek, hogy aki függővé vált, függő marad, de kijózanodhat és a későbbiekben esély van arra a felépülés során, hogy aktív függőségektől mentesen éljen az ember. Ezért is tartom az absztinenciát, se alkohol, se drog. És ha idejön egy függő, neki is azt mondom, hogy csak a teljes absztinencia működik, pont azért, mert ebből, mint mondtuk, meggyógyulni nem lehet. Az első poharat nem kell meginni, és akkor tuti józan marad. És még az absztinencia sem feltétlenül jelent józanságot, a felépülés során más, újabb függőségek, viselkedési függőségek is felüthetik általában a fejüket – pl. kaja-, szex-, pornó-, sport-, játék-, kapcsolati függés – valamilyen formában az addikció megtalálja a maga útját, nálam is így volt a szexszel, a kajával, meg a sporttal. De ahogy a felépülés során a függő foglalkozik magával, ezek a kényszerek idővel enyhülnek vagy kicsúcsosodik, lesz egy mélypont, és akkor meg lehet hozni egy ugyanolyan döntést, mint az alkohollal vagy a droggal. Egy fokkal mindig jobb lesz: kevésbé ártalmas függőségeket választ, lehet, hogy nem tud tartós kapcsolatot kialakítani, de legalább már egyáltalán nem iszik, nem drogozik, nem követ el bűncselekményeket, dolgozik, adót meg gyerektartást fizet. Ez a felépülés, hogy szép lassan lényegesen jobb lesz az élete, mint korábban. Én is sokkal jobban vagyok a bőrömben most, mint öt vagy nyolc évvel ezelőtt, pedig már akkor sem ittam meg drogoztam, meg most sem.

Tehát a – nevezzük így – „pozitív” függőségek sem jelentenek igazi megoldást? Gondolok itt a sok felépülő szerhasználónál jellemző extrém edzés- vagy adrenalinfüggőségre például.

Itt is az a kérdés, hogy milyen mértékben űzi ezeket, és hogyan hat rá és a környezetére. Mert ha teljesen elborít mindent, vagy olyan extremitásokba megy át, hogy komoly életveszéllyel vagy sérülésekkel jár, esetleg állandóan ezzel foglalkozik, és nem fordít figyelmet a párkapcsolatára, gyerekeire, vagy az összes pénze erre megy el, akkor azt gondolom, hogy pont ugyanazt csinálja, mintha inna. Persze, mondhatjuk, hogy még mindig jobb, mintha heroinnal szúrná magát. Volt, hogy én is sokkal megszállottabban sportoltam, és bár ma is heti ötször-hatszor sportolok, mára azért már nem megy az egyéb dolgaim kárára.

Magyarországon, ha valaki drogfüggő, és le akar szokni, hova érdemes fordulnia első lépésben?

Érdemes szakemberhez fordulni. Annyiban jó, ha például hozzám jön, mert én ismerem a teljes palettáját az ellátórendszernek. Ismerem a jól működő rehabilitációs intézményeket, a kórházi vonalat és az önsegítő csoportokat, ismerek olyan orvosokat, akik csak a lehető legszükségesebb és a lehető legrövidebb ideig tartó gyógyszerezést fogják alkalmazni. Nagy probléma, hogy ha a függők elmennek segítséget kérni, általában amit kapnak, az kimerül abban, hogy felírják nekik a Frontint vagy a Xanaxot, és/vagy annyit mondanak, hogy ne igyál egy ideig, de például az önsegítő közösségeket nem ismerik, és ritkán ajánlják.

Image: 73859857, Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Marjai János / 24.hu 
 

A szakértelem hiányzik?

Igen, meg az idő is. Az állami ellátás annyira futószalag, hogy amikor bemegy, megkérdezik tőle, hogy van, sóvárog-e, igen-nem, és azzal jó napot kívánok, kapja a gyógyszert és ennyi. Vagy, mint mondtam, megkapja, hogy ne igyon annyit, csak mértékkel, vagy egyáltalán ne igyon, de azt nem tudják elmondani, hogyan tegye azt. Ez egy betegség, ami csak akaraterővel nem gyógyítható. Ha valaki már húsz éve iszik, akkor ugyanúgy „edzésre” kell járnia, hogy megtanuljon nem inni, mint ahogy edzésként minden nap ment a kocsmába, és folyamatosan növelte az adagját. Ha nem változtat az életkörülményein, akár a munkáján is, a stresszkezelésén, a baráti kapcsolatain, azon, hogy hova jár szórakozni, ha nem találja meg, hogy mi miatt iszik – azon kívül persze, hogy alkoholista –, akkor, még ha abba is hagyja az ivást ideiglenesen, akkor is újra fogja kezdeni. Amikor ide jön egy függő, nemcsak azt nézem, hogy itt van egy ember, hanem a teljes családi, kapcsolati rendszert, mivel egy csomó olyan tényező lehet az életében, ami determinálhatja arra, hogy újra igyon. Fontos, hogy el tudjon járni önsegítő csoportba, közösségbe, mert én egyedül nem tudok nekik közösséget adni, nem lehetek a nehéz pillanatokban mellette, engem nem hívogathat, ha rosszul alszik, vagy ha sóvárgást érez. Fontosnak tartom a család bevonását is a kezelésbe! A függőség családi betegség, ami mindenkit érint. Szülőket, házastársat, gyereket. Mint egy mérlegen, a függőség amennyit ad, annyit elvesz, tehát ha valamit használtam tartósan, akkor az abból való felépülés legalább ugyanannyi idő, és nem is úgy van, hogy meggyógyul, és onnantól kész, vége, hanem ez egy élethosszig tartó életfeladat.

Ez sokaknak elég reménytelen küzdelemnek hangozhat.

Persze, de ezt nemcsak úgy lehet megélni, hogy átok, hanem úgy is, hogy áldás. Szerintem ez lehetőség arra, hogy foglalkozzak magammal, és elmenjek önsegítő csoportba, és hetente egyszer beszéljek a lelki dolgaimról, meg hallok másokat is meglepő nyíltsággal és őszinteséggel beszélni olyan dolgokról, amikről egyébként a hétköznapi életben az emberek nem beszélnek, mert szégyellik vagy titkolják. Csak éppen a függőség tekintetébena titkok, szégyenérzetek, kibeszéletlen dolgok ölnek, mert visszaeséshez vezetnek.Én magam miatt ugyanúgy eljárok azokra gyűlésekre, amiket a klienseimnek is ajánlok, egyrészt mert azt nem lehet, hogy bort iszok és vizet prédikálok, másrészt azért is, mert nekem is szükségem van rá.

Gondoskodik a lelkéről is, nem csak a testéről.

Kell is, és kell a visszajelzés is, mert a függők nagyon könnyen el tudnak szállni. Én is ilyen vagyok, hogy a túl sok siker és elismerés is veszélyes lehet ugyanúgy, mint ahogy a tartósan kudarcos helyzetek. Így amellett, hogy ezt dolgozom, és eljárok a gyűlésekre, harmadik éve járok pszichoterápiára is, mert voltak olyan kötődési, intimitási kérdéseim, amelyekre nem kaptam megfelelő válaszokat a csoportokon.

Fotó: Marjai János / 24.hu 
 

Nemrég került a mozikba a Csodálatos fiú című film, amiben az az egyik legnehezebben felfogható momentum, hogy egy szerető, gondoskodó család fia csúszik a drogfüggőség legmélyére. Adja magát a kérdés, hogy egy ilyen háttérrel hogyan, miért?

Bárkit érhet olyan erős krízis, amire nincs felkészülve, és ha ilyenkor elkezd valamit használni, abban utána könnyen benne maradhat, mert sok szer van, ami tényleg erősen addiktív. De általában nem ez a tipikus. Akik ide jönnek, azoknál jellemzően súlyos gondok vannak a háttérben. Még a szerető családról is kiderül, hogy a szülőknek semmi köze nincs egymáshoz, harminc éve nem szexeltek, valamelyik szülő iszik, vagy abúzust szenvedett a gyerek, és hiába mondja el, úgy csinálnak, mintha semmi nem történt volna. De nem feltétlenül kell ilyen trauma ahhoz, hogy valaki függő legyen, elég az is, hogy egyszerűen csak elérhetetlen érzelmileg a szülő, ha anyagilag minden meg is van adva. Vagy ha a gyerek folyamatos versenyhelyzetben van, meg kell felelni, teljesíteni kell, semmi nem jó, semmi nem elég, az ugyanúgy lehet egy függőségre determináló tényező.

A film azt is megmutatta, hogy milyen, amikor a függő újra és újra visszaesik akkor is, amikor már azt hittük, hogy kijött az erdőből.

És az egész addig ment is, amíg egy kicsit ki nem húzták alóla a talajt, utána még vergődött, de aztán valahogy leállt. Bár nekem nem tetszett a film, mert nagyon patetikus hollywoodi giccs, de ilyen értelemben hiteles, és a tekintetben is, hogy a hozzátartozók is ugyanúgy ott ülnek egy csoport gyűlésén, vagy, hogy a főszereplő kiáll és a saját küzdelmeiről beszél. Mert azt látom, hogy a szakma nagy része nem ajánlja ezeket a csoportokat, pedig ha hozzám csak egyszer-kétszer jön, és utána elmegy egy csoportba, ami ingyenes, és nem ide hordja a pénzét, de kijózanodik, az nekem siker, és óriási reklám, és küldi a többieket is, jön helyette másik tíz, akik azt látják, hogy akik ide jöttek, azok valamitől józanodnak.

Most jelenik meg az új könyve Pörögnek ​a fejemben a filmkockák – Felépülő függők életútjai címmel. Meséljen erről kicsit.

Már amikor megjelent az előző könyvem, amiben társszerző voltam, akkor is arra gondoltam, hogy a sajtóban általában a szenzációra koncentráló cikkek jelennek meg a drogról: ki hogy drogozott, hogy halt bele vagy nem halt bele, és kevésbé szól arról a nagyon izgalmas részről, hogy mi van a droghasználat befejezése után. Én sok olyan embert ismerek, akik nem egy-két napja, hanem öt, tíz, tizenöt éve józanodtak ki, és szerettem volna ilyen emberekkel csinálni interjúkat. Mert igazábólaz a nagy kérdés, hogy mi van az után, hogy abbahagyom a droghasználatot. Tudok-e boldogan élni, tudok-e szórakozni, kapcsolódni tartósan, nem abban a félelemben élve, hogy úristen, csak ma se drogozzak.Azt akartam megmutatni, hogy hogy alakul a kapcsolatrendszere, a szexualitása, párkapcsolata, és ki mit tesz azért, hogy józan tudjon maradni tíz-tizenöt év után is. A családomnak már tudtam adni néhány példányt a könyvből, de kereskedelmi forgalomba most fog kerülni, február 15-én lesz a könyvbemutató. Van benne olyan cél, hogy tankönyvként is működjön, az ELTE is adta ki, de közben teljesen olvasmányos kötet, amelyben függők beszélnek arról, hogy mi van a józanodás után, közérthetően, brutálisan, sokszor egészen húsba vágó mélységgel.

Fotó: Marjai János / 24.hu 
 

Az ezt megelőző könyve Repülök ​a gyógyszerrel címen a szocializmus korabeli kábítószer-használatról szól. Ha a jelenkori Magyarországról születne egy ilyen kötet, mik lennének benne a kulcsgondolatok?

Nagyon más lett azóta a drogok megítélése. Gyakorlatilag nem tudunk mutatni olyan gimnazistát, aki ne szívott volna már spanglit. Emellett megváltozott az, hogy mit használnak az emberek, a heroin például majdnem eltűnt, viszont a dizájnerdrogok teljesen megfertőztek mindent: fillérekbe kerülnek, és beláthatatlan következményeik vannak, ráadásul ezektől a szerektől nagyon hamar megtörténik a totális leépülés. Sokkal több a pszichotikus beteg, akikkel nehezebb a munka. A heroinisták és alkoholisták sokáig nagyjából képben vannak agyilag attól függetlenül, hogy testileg pusztítják magukat. De a mostani szerek használói olyan pszichés tüneteket mutatnak, hogy hetek józansága után sem tudják, hogy merre vannak, félrebeszélnek, hallucinálnak, komoly, akár maradandó pszichés károsodásokat szenvednek ezektől a durva filléres vegyi kombinációktól, és védekezni sem nagyon lehet. Legfeljebb prevencióval lehetne, és a legjobb prevenció a család lenne.De ha van az országban hat-nyolcszázezer alkoholista, akkor meg lehet becsülni, hány ember érintett hozzátartozóként, és azokból a gyerekekből, akik ilyen családokban nőnek fel, azokból lesz a következő dizájnerdrogos meg alkoholista utánpótlás, miközben a családnak kéne lenni a védőfaktornak.Sosincs vége az ördögi körnek.

Sosincs vége?

Nincsen, és úgy látom, hogy amióta emberiség van, azóta mindig ütötte magát valamivel, mindig annak a kornak és földrajzi közegnek megfelelően, ahol éltek, használtak szereket, ópiumot, füvet, alkoholt vagy kokaint. Mindig lesz valami, amit az emberek arra használnak, hogy meneküljenek a valóságtól.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu 

Forrás: Bodnár Júlia Lola - 24.hu 

Több száz újabb gént hoztak összefüggésbe a kutatók a depresszióval – derült ki a Nature Neuroscience című folyóiratban publikált új tanulmányból, amely azokra a személyiségtípusokra is rávilágít, akik fogékonyabbak lehetnek a betegségre. 

Kijött az eddigi legnagyobb depressziókutatás eredménye, 2 millió embert néztek át

Az Edinburgh-i Egyetem szakemberei által vezetett kutatócsoport három nagy adatbázis információit felhasználva elemezte több mint kétmillió ember egészségügyi adatait és DNS-ét, aminek eredményeként 269 olyan gént azonosítottak, amely összefüggésben áll a depresszióval.

A kutatók egy újfajta statisztikai módszert alkalmazva azonosították a DNS azon részeit, amelyek megegyeztek a depressziós és például a dohányzó embereknél. Az eredmények azt sugallják, hogy a depresszió kiváltó tényezője lehet a dohányzásnak néhány embernél, ám további vizsgálatokra van szükség az összefüggés megértéshez.

A témában született eddigi legnagyobb tanulmány szerint továbbá a szorongással és érzelmi bizonytalansággal járó neuroticizmus depressziót okozhat. Ez az összefüggés segíthet a kutatóknak rávilágítani az olyan személyiségjegyekre, amelyek növelhetik a betegség jelentkezésének kockázatát.

"Ezek az eredmények újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a depresszióért részben a génjeink a felelősek" – mondta a kutatást vezető Andrew McIntosh, az egyetem professzora. A kutatók remélik, hogy az eredményeik segítenek megérteni, hogy bizonyos emberek miért hajlamosabbak jobban a depresszióra, mint mások, és hogy miként tudnának az orvosok a jövőben hatékonyabban segíteni a depresszióval és szorongással küzdőkön.  

Forrás: MTI - hvg.hu 

2018 óta hivatalosan is mentális betegségnek számít a videojáték-függőség, de Magyarországon még kevesen ismerik el valódi betegségként. Egy egykori függő mesélt. 

 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi döntése óta hivatalosan is betegségnek számít a videojáték-függőség, a világ egyre több részén számít komoly közegészségügyi problémának ez a típusú függőség. Magyarországon 400 ezer főre tehető azok száma, akik hétköznap is hosszú órákat töltenek számítógépezéssel. Arról nincs adat, hogy hányan lehetnek függők közülük, de becslések szerint akár több ezer érintett lehet. A szülők tanácstalanok, nem tudják, mit tegyenek, ha gyerekük egész nap a gép előtt ül. Az Abcúgnak egy korábbi függő mesélt arról, mit él át az, akinek nem a drog vagy az alkohol, hanem a videojáték jelenti a valóságtól való menekülést.

2018 óta hivatalosan is mentális betegségnek számít a videojáték-függőség. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kiadott International Classification of Diseases 11, a betegségek nemzetközi osztályozási listája szerint

a játékfüggőség olyan súlyosan tartós vagy visszatérő viselkedés, amelyben a játék elsőbbséget élvez az élet más területeivel szemben. 

 

A játékban övé volt az irányítás

 

Ádámnál középiskola alatt kezdett problémássá válni a játék. „El lehetett menekülni minden elől, a játékban én voltam a király. Nem feltétlenül azért, mert nyertem, hanem mert az én kezemben volt az irányítás. Míg a valóságban nagyon nem így volt.“ Visszahúzódó, zárkózott gyereknek számított, kevés barátja volt, ráadásul az iskolában sokat szekálták súlya és szemüvege miatt. Otthon sem volt minden rendben, szülei rengeteget veszekedtek. Ez volt a másik oka annak, hogy a videojátékokhoz menekült. Főleg online játékokkal játszott, úgy becsülte, hogy egyik kedvencével, a DOtA 2 nevű játékkal több ezer órát töltött el. “Nem is az volt a lényeg, hogy mivel játszom, hanem az, hogy valami lekössön.”

Amíg otthon lakott, szülei próbálták kontrollálni, rászóltak, hogy menjen aludni, ne üljön a gép előtt. Ahogy elkezdte az egyetemet, ez teljesen eltűnt, azt csinált, ami akart, senki sem kérte számon. Pedig nagy várakozásokkal indult, azt remélte, hogy új életet kezdhet az egyetemen. Egy ideig lekötötte, hogy új környezetbe került, új emberek veszik körül. Az első hónapokban még bejárt órákra, próbálta tartani a kereteket, aztán egyre jobban elhanyagolta a tanulást és új ismeretségeit.

Egyszer csak azon kapta magát, hogy egész nap játszik.

„Nem mondom, hogy reggeltől estig játszottam, mert egy idő után ezek a fogalmak elveszítették jelentőségüket. Inkább úgy fogalmaznák, hogy keléstől fekvésig gépeztem.”

A problémák elől a játékba menekült, mivel az rögzült nála, hogy ez a megoldás, ha nehézség éri; ha jött egy nehezebb vizsga vagy dolgozat, inkább leült játszani, minthogy nekiálljon tanulni. Függőségének fizikai tünetei is voltak. Hónapokig csak akkor kelt ki az ágyból és hagyta abba a játékot, ha kiment cigizni vagy a boltba. Ennek következtében tüdőembóliája lett. „Lehetett volna ez egy intő jel. Mindössze annyi hatása volt, hogy onnantól ülve játszottam.” De legalább volt mire fogni, miért nem sikerültek a vizsgái.

 

Bármi, csak ne a valóságban legyek

 

Szüleinek is feltűnt, hogy baj van, mert ha hazautazott, egész nap csak a gép előtt ült. Ennek ellenére mindig meg tudta nekik magyarázni, hogy majd máshogyan lesz, nem fog annyit játszani. Mivel átkerült volna fizetős képzésre, ezért kiiratkozott az egyetemről. Ezt is úgy tálalta a szüleinek, hogy ez sem a játék miatt történt, hanem egyszerűen túl nehéz volt neki az orvosi egyetem.

Ekkor fordult először pszichológushoz. Addigra már unta a játékokat, egyik sem kötötte le. A szorongás, ami elől menekült, a játékok világában is megjelent. „Már úgy voltam vele, hogy bármit, csak ezt ne. A felismerés megvolt, de nem volt bátorságom és eszközöm ahhoz, hogy változtassak.”

Volt, hogy nem is játszott, hanem órákig YouTube-videókat nézett. A pszichológusnál elmesélte, hogyan néz ki az élete, hogy kicsit lusta és halogat. „Erre azt válaszolta, hogy Ádám, maga nem halogat, hanem számítógépfüggő. Ekkor találkoztam először ezzel a kifejezéssel.” Sokáig azzal áltatta magát, hogy egyedül is képes lesz megbirkózni a függőségével, de semmit sem tartott be abból, amit a szakember javasolt. „Megbeszéltük, hogy egy hétig naponta csak 12 órát játszom. Ezt sem sikerült tartanom.”

Ezután még kétszer iratkozott be egyetemre, de ugyanaz történt, mint korábban: kezdeti lelkesedés után újra a játékok világában találta magát. Ez volt az a pont, amikor beismerte, hogy egyedül képtelen szembenézni játékfüggőségével. Az is motiválta, hogy közben megismerkedett egy lánnyal. „Addig mindent elrontottam az életemben és tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy ezt is simán le tudnám rombolni, ha elengedem magam.”

 

Azzal áltatta magát, hogy legalább nem iszik

 

Így került be a Ráckeresztúri Drogrehabilitációs Otthonba. Társai elfogadták, hogy az ő videojáték-függősége is ugyanolyan probléma, mint bárki másé. Amikor megosztotta a többiekkel tapasztalatait, kiderült, hogy ugyanazt élték meg az ivás vagy a kábítószerezés során, mint ő a játékban.

„Játszottam valamivel, teljesen mindegy volt, hogy mivel, csak azért, hogy legyen valami, ami nem a valóság és ne érezzem, mennyire nem érek semmit. Az egyik drogfüggő srác is tudott ezzel azonosulni, mert a végén már nem azért drogozott, mert hogy mennyire jó. Hanem azért, hogy ne legyen annyira szar.”

Az első bent töltött hónap után számítógépezhetett volna, de helyette inkább olvasott vagy csocsózott a többiekkel. Egyszer mégis visszaesett; szakított vele a lány, és azonnal visszatért a reflex, hogy ha nehézség adódik, akkor játszania kell. Végül sikerült befejeznie a közel egyéves terápiát; azóta egy percet sem játszott, megint együtt vannak a lánnyal, újra elkezdte az egyetemet.

A terápiának köszönhetően nyitottabbá, magabiztosabbá vált, fejlődött az önismerete, már képes felvállalni, hogy nem tökéletes.

Örült, amikor olvasta a hírt, hogy a videojáték-függőség hivatalosan is betegségnek számít, mert talán így többen felismerik, mekkora problémát jelent ez. Sokáig magának is azt hazudta, hogy nem függő, azzal próbálta relativizálni a helyzet súlyosságát, hogy legalább nem iszik.

 

Egyre erősebb ingerekre vágyik a függő játékos

 

Ádám mentora, Kozák Balázs maga is videojáték-függő volt, öt éve dolgozik saját élményű segítőként a ráckeresztúri otthonban, ez is része felépülésének. Nála olyan súlyos méreteket öltött a függőség, hogy évekig nem mozdult ki a lakásából: elhízott, abbahagyta a zenélést, tönkrementek emberei kapcsolatai. Szerinte az a videojátékok egyik nagy előnye, hogy nem kell közben gondolkodniuk a játékosoknak, de mivel nagyon intenzívek a programok, ezért nem is tudnának. Előfordult, hogy egy huzamban 40 órát játszott alvás nélkül, de nem érezte magát fáradtnak, annyira stimulálta a játék. A túlzásba vitt játék egyik veszélye, hogy egyre erősebb ingerekre vágyik a játékos, és ha ezt nem kapja meg, könnyen agresszívvá válhat.

A függők jellemzően valamilyen online multiplayer játék (League of Legends, Counter Strike, World of Warcraft, Hearthstone) miatt kerülnek bajba. Azt élik meg ezekben a játékokban, hogy közösségben vannak, ami azért baj, mert így nem érzik, hogy valójában magányosak. „A játék valósága válik alapértelmezetté, kizárólag az ott elért sikerek számítanak” – magyarázta Kozák Balázs. Ebben komoly szerepet játszik az is, hogy a játékokban a siker mindig elérhető és mérhető. Míg a valós életben ez sokszor nem így van.

 

Majdnem félmillióan játszanak Magyarországon

 

A videojáték-függőség nem sokban különbözik más szenvedélybetegségektől, hasonló pszichológiai, idegrendszeri mechanizmusok figyelhetőek meg, mondta az Abcúgnak Demetrovics Zsolt klinikai szakpszichológus, addiktológus, az ELTE Klinikai Pszichológiai és Addiktológia Tanszék vezetője. Onnantól beszélhetünk függőségről, ha a játék miatt jelentős mértékben sérül az illető mindennapi élete:

• nem képes ellátni feladait

• kontrollt veszít a játék fölött

• sérülnek kapcsolatai

• elhanyagolja hobbiját és egyéb tevékenységeket, amelyeket korábban élvezett

• testi és/vagy lelki egészségügyi problémák lépnek fel

Komoly különbség azonban a szerhasználattal szemben, hogy míg az alkohol vagy a drog végleg száműzhető az ember életéből, addig ez az internet és a számítógép esetében nehezen megoldható, ami a kezelés szempontjából lehet fontos. Kozák Balázs is arról számolt be, hogy sokszor összemosódnak a határok a különböző függőségek között, az “anyagos játék” például a kábítószerfogyasztók között is gyakori. Nem a játék a probléma, hanem a függőséget kiváltó ok, hangsúlyozta. „Csak vágy szintjén élik meg a probléma megoldását. Kell valami, ami jó és a játék bizony jó.”

Nincsenek adatok, hogy Magyarországon hány embert érinthet a videojáték-függőség. Becslések szerint a játékosok néhány százalékának lehet ilyen típusú problémája. Viszonyításképpen: az infokommunikációs kutatásokkal foglalkozó eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. felmérése szerint Magyarországon

2017-ben több mint 425 ezer fő számított hardcore játékosnak, azaz aki hétköznap átlagosan 3 és fél órát, hétvégén pedig 6 órát játszik.

A ráckeresztúri rehabon az elmúlt öt évben 3-4 kliensük volt kimondottan ezzel a problémával, de ennél jóval több érintett lehet, mondta Kozák Balázs. Az eNET kutatása szerint a hardcore játékosok 94 százaléka férfi, 78 százalékuk 14 és 25 év közötti fiatal. Ez nagyjából leírja, hogy melyik kororsztály leginkább veszélyeztetett, mondta Demetrovics Zsolt. Egy 2017-es kutatás szerint a magyar játékosok 3 százaléka súlyosan, 15 százaléka pedig a közepesen veszélyeztetett kategóriába tartozik. 

 

A szülői tiltás sem megoldás

 

Magyarországon még kevesen ismerik el valódi betegségként a videojáték-függőséget, ami megnehezíti a probléma kezelését. Másrészt egy játékfüggő élete kevésbé “látványos”, mint egy drogosé, ezért nem annyira egyértelmű, hogy baj van. A világ egyes részen már működnek speciálisan videojáték-függőkre szakosodott rehabilitációs intézmények, Magyarországon ilyen nincs, de Demetrovics Zsolt szerint nem is feltétlenül lenne szükség külön ellátásra, de a probléma alaposabb ismeretére igen.

Szülőként még ijesztőbb lehet a probléma, hiszen olyasmivel állnak szemben, ami saját gyerekkorukban még nem létezett, mutatott rá Demetrovics Zsolt. Nem tudják eldönteni, hogy betegségről van szó vagy csupán nevelési kérdésről. Mi lenne a jó megoldás? A teljes tiltás vagy ha bizonyos feltételek mellett engedik a játékot. Kozák Balázs szülei előbbit választották, de teljesen hatástalan volt, valahogy mindig megoldotta, hogy tudjon játszani. Alig van olyan fórum, ahol tanácsot, segítséget kaphatnának a szülők: az egyik ilyen felület a Hogyan mondjam el neked című oldal, ahol több cikk és teszt foglalkozik a témával, illetve szakemberektől kérhetnek tanácsot a szülők.

A videojátékokat direkt úgy tervezik meg, hogy a jutalmazás és az előrelépési lehetőségek adagolásával minél több időt töltsenek velük a játékosok, ezért egyre több ország próbálja szabályozni a játékipart:

• Dél-Koreában törvény tiltja, hogy 16 éven aluliak éjfél és reggel 6 óra között online játékokat játszhassanak

• Japánban a játékkal eltöltött bizonyos idő után figyelmeztetik a játékost

• Kínában az egyik internetszolgáltató korlátozza a játékokkal eltölthető időt.

Demetrovics Zsolt szerint önmagában a szabályozással nem lehet megoldani az addikciós problémákat. Nem szabad stigmatizálni a videojátékokat sem, hiszen alapvetően egy szabadidős tevékenységről van szó. A terápiáknak sem az a célja, hogy soha többet ne játszanak a betegek, hanem az, hogy képesek legyenek olyan keretek között tartani a játékot, ami nem okoz problémákat az élet más területein.

Címkép: Unsplash 

Forrás: Mizsur András  - szeretlekmagyarország.hu

Át­la­go­san min­den öt­ve­ne­dik kö­zép­is­ko­lás tartja magát transz­sze­xu­á­lis­nak Ame­ri­ká­ban. Sokan küz­de­nek kö­zü­lük lelki prob­lé­mák­kal, füg­gő­sé­gek­kel, sőt az ön­gyil­kos­ság sem ritka kö­rük­ben.  

 

Minden ötvenedik diák tartja magát transzszexuálisnak, és egyharmaduk számol be arról, hogy az elmúlt évben öngyilkosságot kísérelt meg - állítja egy amerikai tanulmány. A transzneműek helyzete ugyanis egyáltalán nem könnyű: elsősorban az elfogadás hiánya viseli meg őket, valamint az, hogy fokozottan ki vannak téve a kiközösítésnek, a gúnyolódásnak, és az iskolai erőszaknak.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
 

A transzszexuális fiatalokat sokszor fenyegetik az iskolában, illetve a hazafelé vezető úton – számol be az amerikai kormányzati felmérés a helyzetről. De az olyan mindennapi szituációk is problémákat okoznak az esetükben, mint hogy melyik vécét használják. 

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
 

A fiatalkori öngyilkosságok megelőzésével foglalkozó szervezetek szerint nagyon fontos lenne, hogy az emberek és a kormányzat észrevegye ezeket a fiatalokat, és növekedjen a hajlandóság az elfogadásukra. A tinik ugyanis nagy veszélyben vannak: a transzszexuális fiatalok 35 százaléka kísérelt meg az elmúlt évben öngyilkosságot, szemben a nem transznemű fiatalok 7 százalékával. Kétszer annyian számoltak be iskolai zaklatásról, és négyszer annyian vallották be, hogy az iskolában fenyegették vagy akár fegyveresen is bántalmazták őket, illetve, hogy nem érzik biztonságban magukat az iskolából hazafelé. A függőségekkel is több a problémájuk, a kábítószerek használata is gyakoribb a körükben – épp a bántalmazás miatti lelki problémák következtében.

Nagy kérdés, hogy a transzszexuális fiatalok aránya vajon különbözik-e Európában, illetve Magyarországon az Amerikában mért adatokhoz képest...

Forrás: Daily Mail, ripost.hu

Az alkohol csak ideig-óráig feledteti el a problémákat, de nem oldja meg azokat

Debrecen – Sokan az alkoholba menekülnek a problémák elől, ám a függőség kialakulása csak tetőzi a bajokat.       

 

Az alkoholproblémákról talán már nyíltabban tudunk beszélni, de igazi áttörésről még nem beszélhetünk. Továbbra is jellemző, hogy sokan csak végső esetben kérnek segítséget problémájuk megoldásához. Gyakori, hogy az elkeseredett hozzátartozók teszik meg az első lépést, és keresnek fel szakembert, maguk sem tudva sokszor arról, hogy ezáltal megtették az első lépést, hogy kitörjenek abból az ördögi körből, amiben senyvednek évek, vagy akár évtizedek óta – mondta el érdeklődésünkre Szabóné Kiss Tünde, a Talentum Európai Fejlődésért Közhasznú Alapítvány intézményvezetője, hozzátéve, sokan nem is tudnak arról, hogy ingyenesen, kórházi kereteken kívül is kaphatnak segítséget. Pedig Magyarországon a szociális alapszolgáltatások lehetőséget biztosítanak arra, hogy közösségi, alacsonyküszöbű vagy nappali ellátás keretében segítséghez jusson a szenvedélybeteg, illetve a hozzátartozó. 

Börtönből az iskolapadba

– Szegény családba születtem. Édesapám több mint 30 éve alkoholista, édesanyám pedig 27 éve paranoid skizofréniában szenved, így félig az utcán, félig pedig állami gondozásban nőttünk fel a testvéremmel. Hamar találkoztam a cigarettával és az alkohollal is, és nem voltam még 15 éves sem amikor kipróbáltam a könnyű drogokat, majd következett a herbál, amit több mint öt évig szívtam. Ez addig fajult, hogy börtönbe kerültem, és 8 hónapig előzetes letartóztatásban voltam. Itt találkoztam az alapítvány munkatársaival, akik segítségével szabadulásomat követően elkezdtem a tudatos felépülésem. Jelenleg esti gimnáziumba járok, le fogok érettségizni, mellette 12 órában dolgozom, és elkezdtem sportolni is.

Azoknak, akik jelenleg valamilyen függőség rabjai, csak azt tudom mondani, hogy lehet másképp, van más út!”

– osztotta meg velünk történetét K. Pál, az alapítvány egyik ellátottja.

Végzetes is lehet

Ám nem mindenkinek fordul jobbra az élete. – Volt egy kliens a rendszerünkben, aki néhány hete halt meg váratlanul. Habár a szervezet küzd a végtelenségig, de egyszer nemet mond.

El kell döntenünk, hogy mi mondunk nemet a függőségre, vagy a szervezetünk száll ki a piszkos játszmából, és mond nemet a függőségben élt életünkre”

– mondta Szabóné Kiss Tünde, aki arról is beszélt, hogy az alkoholfüggőség kialakulásának kockázati tényezőit lehet ugyan fejtegetni, de ez egyénenként más, csakúgy, mint a gyógyuláshoz vezető út.

Elmenekülni a gondok elől

– Lehet a függőségre genetikai hajlamunk, de a szocializációs közeg sokkal dominánsabban meghatározza, hogy milyen megküzdési stratégiákat determinálunk az első hét évünkben. Ebben az időszakban az agyunk sokkal inkább a befogadás, a minták megtanulása fázisában működik, kevésbé van jelen a tudatosság. Amit látunk, azt elraktározzuk a tudattalanba, majd felnőttkorban ezeket a mintákat fogjuk mi magunk is alkalmazni – fejtette ki.

Az alkohol egyfajta menekülés lehet a hétköznapi monotonitásból, stresszhelyzeteiből, rengetegen azért nyúlnak a pohár után, mert addig sem kell saját problémáikkal, démoniakkal szembenézniük. Fontos azonban leszögezni, hogy az alkohol nem nyújt megoldást.

– Megfigyelések szerint, ha 1-2 évig rendszeresen 20 mg abszolút alkoholt bejuttatunk napi szinten a szervezetünkbe, garantáltan kialakul az anyagcserezavar, az alkoholizmus. Nők esetén ennek a fele is elegendő, hiszen az ő szervezetük érzékenyebben reagál az alkoholra – mondta Szabóné Kiss Tünde.

Úgy véli, a prevenciót a lehető legfiatalabb korban (óvodában) el kell kezdeni. – Azzal a meglátásommal nem vagyok egyedül, hogy amíg a prevenció alatt a néhány órás előadásokat értjük, nem járunk jó úton. Fontos, hogy fókuszban ne a riogatás, hanem az őszinte és nyílt kommunikáció legyen. Legyen egy olyan tér, ahol a fiatalok őszintén megnyílhatnak anélkül, hogy minősítenék őket, valamint alapfeltétel, hogy egy elfogadható, hiteles személy tartsa a foglalkozásokat.

Forrás:  Vass Kata – haon.hu 

Sokunkat megbénít, ha a környezetünkben veszteség ér valakit, akit ismerünk: nem tudjuk, mit mondjunk, hogyan segítsünk neki, mit tehetnénk, amivel támogathatjuk ebben a nehéz helyzetben. A gyász önmagában is könnyen válik tabutémává, valamivé, amiről nem tudunk, nem akarunk beszélni – és ez különösen igaz egy speciális formája, az úgynevezett illegális gyász esetében. 

 

“Az illegális gyász lényegében egy szociálpszichológiai fogalom, hiszen a gyász nem csak egy személy magánügye, hanem egy társadalmi jelenség is. Nagyon fontos, hogyan viszonyul egy közösség a gyászolóhoz, mennyire támogatja, mennyire fogadja el” – szögezi le Udvarhelyi Boglárka tanácsadó szakpszichológus, gyászfeldolgozás módszer specialista a témában tartott előadásában. “A társadalom, a közösség, amiben élünk, szabályokat is kijelöl arra vonatkozóan, hogyan viselkedjünk ebben a helyzetben. Sajnos azonban manapság ez már egyre kevésbé van így” – fűzi hozzá a szakértő.

Gyász – régen és most

Napjainkra nem csupán a gyász, de a haldoklás, a halál is tabuvá vált: míg korábban a veszteség feldolgozásának az első lépésektől kezdve megvoltak a jól körvanalazott “mankói”, szertartásai, ma már az esetek többségében mindkét folyamat elszigetelten, kórházak falai mögött zajlik. A halottunktól való elbúcsúzás rituáléi, a virrasztás, a gyászév fogalma mára feledésbe merültek, pedig korábban évezredeken át meghatározták a gyász megélésének kereteit.

“A gyászév fogalma már a római időkben ismert volt: már akkor törvényben írták elő, hogy ha valakinek meghal a férje vagy a felesége, egy évig nem házasodhat újra. Pszichológiai szempontból azért fontos ez az egy év, mert ez alatt az idő alatt mindent megélünk az elvesztett személy nélkül: az első karácsonyt, az első születésnapot, nyaralást, családi rituálét. A következő évben így már lesz tapasztalatunk abban, hogyan csináljuk ezt nélküle” – magyarázza Udvarhelyi Boglárka, majd hozzáteszi:

“Nehéz folyamat ez: a veszteség szenvedéssel jár, keletkezik bennünk egy hatalmas űr, mintha kitépnék egy részünket belőlünk, megtapasztaljuk a mulandóságot, meg kell küzdenünk az elvesztett személy hiányával, és újra meg kell tanulnunk élni. A gyász azonban ugyanakkor egy nagyon szép, katartikus folyamat is: az ember darabjaira hullik, majd újjáépül, és egy sikeresen lezajló gyászfolyamat végén újjáépül a személyiség.”

 

Illegális gyász

Ennek a gyászfolyamatnak a sikeres lezajlását nehezítheti meg a környezet támogatásának hiánya. Ez a hiány megjelenhet olyan kétes értékű tanácsok szintjén, mint például amikor egy gyászoló családanyának azt mondjuk: “neked nem szabad összeomlanod, hiszen itt vannak a gyerekeid”. Pedig – ahogy a szakértő is hangsúlyozza – ezzel nem érünk el egyebet, mint hogy megakadályozzuk abban, hogy olyankor élje meg a gyász természetes reakcióit, amikor kellene – és amelyek később sokkal erőteljesebbek lesznek.

Ennél is súlyosabb az a helyzet, amikor az illegális gyászról beszélünk: olyan gyászról van szó ilyenkor, ami egy adott közösségben nem elfogadott, ezért a veszteséget elszenvedő személlyel azt érezteti a környezete, hogy nincs joga gyászolni, nincs joga az érzéseihez, hiszen valójában nem élt meg veszteséget.

Az illegális gyász leírása Kenneth Doka nevéhez fűződik, aki az Amerikai Hospice Alapítvány (Hospice Foundation of America) vezető pszichológusa. Ő alkotta meg “disenfranchised grief” néven ezt a fogalmat, és írt könyvet, több tanulmányt, cikket is a témában. Doka szerint az illegális gyász több formában is megjelenhet.

“Neked nincs jogod sírni”

“Az illegális gyász egyik jellemző példája, amikor maga a kapcsolat nem elismert a társadalom szemében, azaz mondjuk ha egy kollégát veszít el valaki. Gondoljunk bele: napi 8-10 órában ülünk együtt évekig egy irodában valakivel, aki egyszer csak autóbalesetben meghal. Ez egy borzasztó veszteség, ám a legritkább esetben kapunk hozzá támogatást” – fejti ki Udvarhelyi Boglárka.

“Vagy egy másik példa: a szeretői kapcsolat. Találkoztam már olyan esettel, ahol a több éves párkapcsolata elvesztése után az illető nem vehetett részt a temetésen. Persze ki akarná, hogy éppen ő ott legyen? De ha a másik oldalt nézzük: ő szerelmes volt, kötődött, és nem búcsúzhatott el a férfitól, akit szeretett, nem élhette meg az érzéseit, hiszen a társadalom ezt szintén nem támogatja.”

Az illegális gyász másik kategóriája, amikor a veszteség nem elismert – itt gondolhatunk például azokra, akik elszenvedtek egy nagyon súlyos balesetet, és adott esetben már csak fizikálisan maradtak életben. “Az illető személyiségét, ahogyan mi ismertük, elveszítettük, beindul a gyászfolyamat, mert bár biológiailag még él, pszichológiai, szociális szempontból már nem. Ugyanez a helyzet akkor, ha valaki súlyos Alzheimer-kórban szenved” – mondja a szakértő.

“Úgysem érti még”

Szintén az illegális gyász formái közé tartozik az, ha nem úgy gyászolunk, ahogy az adott kulturális közeg elvárná. Ez napjainkban különösen aktuális probléma lehet, ezért fontos, hogy emlékezzünk arra, minden kultúra máshogy éli meg a veszteséget, és ezt tiszteletben is tartsuk.

“Ugyancsak ide tartozik, amikor maga a gyászoló kirekesztett: például azért, mert gyerek.

Sokszor azt hisszük, túl kicsi még, és úgysem érti, mi történik – de érti. Hasonlóan ahhoz, amikor értelmi fogyatékkal él valaki, és azt feltételezzük, hogy úgysem tudja megélni a gyászt, pedig nagyon is meg tudja.

Ahogy egy autizmussal, Down-szindrómával, értelmi fogyatékkal élő ember is tud gyászolni” – szögezi le a szakértő.

A gyász akkor sem támogatott, ha a halál körülménye valamilyen szempontból szégyenteljesnek számít az adott társadalom keretein belül. “Egy időben az AIDS rengeteg homoszexuális férfi haláláért felelt: akkoriban ez elítélendő dolognak számított, így a hozzátartozók nem élhették meg a szerettük elvesztésével járó gyászt. De nem támogatott az öngyilkosság nyomán megélt gyász sem – pedig a folyamat, ami az emberben ilyenkor lezajlik, független attól, hogyan veszíti el azt, akit szeret” – vallja Udvarhelyi Boglárka.

“Minek sírsz, majd lesz másik”

Ugyancsak az illegális gyász esetei közé tartozik egy magzat elvesztése is. “Mindenki azt mondja ilyenkor, ‘ne aggódj, majd lesz másik, lehetsz még terhes’. De bennünk élt egy kép arról a gyerekről, elképzeltük, milyen lesz, hogyan élünk majd együtt, miután megérkezik, és el kell gyászolnunk azt a jövőképet” – mondja a szakértő.

A “majd lesz másik” érv azonban nem csupán az elveszített gyermekek esetében kerül elő gyakran. “Szinte egyetlen magyar szakirodalom sem foglalkozik a háziállatok elvesztésének témájával, pedig nagyon érdekes területről van szó.

A háziállatok az idők folyamán családtagokká válnak, családdinamikai szempontból részei a mindennapoknak, szerepet kapnak a családban, mint elő- vagy éppen pótgyerekek, társak, esetleg segítők” 

  hívja fel a figyelmet Udvarhelyi Boglárka, aki maga is folytatott kutatást a háziállatok elvesztésével kapcsolatban.

A szakértő egy olyan tanulmányt is említ, amelyben 35 és 54 év közötti házaspárok háziállatuk elvesztésével való megküzdését vizsgálták. A megkérdezettek leginkább ahhoz tudták hasonlítani az élményt, mint amikor kirepülnek a gyerekek a családi fészekből. Amit pedig külön kiemeltek a kutatók, az az, hogy az emberek jellemzően nagyon nehezen beszélnek a háziállatuk elvesztéséről, mert úgy gondolják, ennek a gyásznak nincs létjogosultsága, és nevetségessé válnak tőle.

“Annyi állat vár még otthonra”

“A háziállatok gyászával kapcsolatban nincs konvenció, rituálé, amibe az ember tudna kapaszkodni; nem tudjuk, hogyan fejezhetjük ki a fájdalmat, mi történjen, hogyan adjuk meg a végtisztességet. A helyzetet az is nehezíti, hogy a háziállatok sokszor eutanázia által halnak meg, tehát magának a gazdának kell meghoznia azt a döntést, hogy életben maradjon-e az állata” – mondja Udvarhelyi Boglárka.

Egy másik, a szakértő által említett kutatásban egy állatorvosi klinikán vizsgáltak olyan gazdákat, akiknek eutanáziával kellett, hogy meghaljon a háziállata. Az eredmények azt mutatták, ők sem tudták pontosan, hogyan élhetnék meg a gyászt – voltak, akik próbálták tovább folytatni a mindennapokat, mintha mi sem történt volna, és voltak, akik megbeszélték az érzéseiket az állatorvossal, családtagokkal, barátokkal. Az, ha a környezetükben élők támogatták a gyászuk megélésében, az érintettek későbbi beszámolói szerint egyértelműen segített nekik. Az azonban nem, ha valaki azt mondta: “sajnálom, de lépj tovább”, “szedd össze magad, mert nem akarunk sírni látni”, vagy éppen a gyakran hallott: “annyi állat van még, ami otthonra vágyik” mondatot. 

Beszélnünk kell arról, ami fáj

A kutatásban a megkérdezettek 32%-a vásárolt 3 héten belül új háziállatot, de visszatekintve ők is úgy nyilatkoztak, hogy nem álltak még készen erre a lépésre. Ötven százalékuk pedig kijelentette, hogy a jövőben sem szeretne másik háziállatot.

“Az állatok kapcsán előfordul, hogy rövidebb a gyász, de jellemzően intenzívebb, és legalább ugyanolyan fontos, hogy képesek legyünk megélni. Ha ehhez nem is áll a rendelkezésünkre bevett módszer, maga a család is kitalálhat valamit arra, hogyan temetik el, gyászolják meg a háziállatot. Sok gyerek ilyenkor találkozik először a halállal, és muszáj, hogy ködösítés helyett nyíltan kommunikáljunk velük a halálról. 

Ha akkor még nem is értik teljes egészében, később megértik majd, hogy mit jelent ez, csak ne féljünk a szótól, ne féljünk kimondani, hogy meghalt. Válasszunk ki együtt valamit, egy fényképet, készítsünk emlékdobozt, ami segít emléket állítani a háziállatnak, akit szerettünk” – javasolja a szakértő.

John W. James, a Gyászfeldolgozás Módszer egyik kidolgozója szerint a gyászfolyamat ideális lezárása az, ha szabadon ki tudjuk fejezni az elveszített ember, vagy akár állat iránti érzéseinket, gondolatainkat, és beszélhetünk mindezekről valakinek, aki meghallgat. Bár manapság már nem állnak a rendelkezésünkre azok a kapaszkodók, hagyományok, melyek sok-sok éven keresztül kísérték a haldoklás, a halál és a gyász folyamatait, még mindig támogathatjuk egymást, a gyászolókat a veszteség feldolgozásában azzal, ha figyelemmel, megértéssel fordulunk feléjük, és megengedjük nekik és magunknak is, hogy szabadon beszélhessünk mindarról, ami fáj. 

Forrás: Herendi Katalin - Test és Lélek 

“A statisztikák szerint tíz dohányos közül általában egy-kettő tüdőrákot kap. Miért nem mindegyik? Mert a többi nem éri meg azt a kort, hogy tüdőrákos legyen, mert hamarabb elviszi valamilyen más betegség, például egy infarktus, ami szintén visszavezethető a dohányzásra. Tudok olyan dohányosról, akinek hiába mondtuk, hogy az érszűkületes lábát azért kellett levágni, mert dohányzott, tovább cigizett. A másik lábát is le kellett vágni” – fogalmazott a Népszabadságnak adott interjúban dr. Ostoros Gyula, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosa. 

 

– Dohányzik?
– Sohasem gyújtottam rá.

– A többi tüdőgyógyászok esetében mi a helyzet? Azért kérdezem ezt, mert a magyar felnőttek között a nők 25, a férfiak 47 százaléka dohányzik.
– A Korányiban a kollégák elenyésző része gyújt rá, de ez nem volt mindig így. Pályakezdőként mindennapos élményem volt, hogy az orvosi értekezleteken vágni lehetett a füstöt.

– A tüdőgyógyászok talán azért nem dohányoznak, mert ha valakik, akkor ők tudják, hogy mivel jár ez?
– Biztos szerepet játszik benne, hogy naponta találkozunk a káros szenvedéllyel összefüggésbe hozható tragédiákkal.

– A jövedéki adó változása miatt január elsejétől nőtt a dohánytermékek ára. Kimutatható-e bármilyen összefüggés a cigi ára és az elszívott dohány mennyiség között?
– Ennek a lépésnek a költségvetésre lehet kedvező hatása. Az embereket nem elsősorban a cigaretta ára szoktatja le, hanem az, ha bármilyen ok miatt rádöbbennek arra, hogy a füstölés milyen károkat okoz nekik és környezetüknek.

– Nem véletlenül emlegetem a dohányzást: egy statisztikában azt olvastam, hogy a tüdőrákos megbetegedések 90 százalékát a dohányzás okozza.
– A világon minden évben 1,3 millió új tüdőrákos megbetegedést mutatnak ki. Hazánkban évente hétezer ember hal meg tüdőrákban. A passzív dohányosok is veszélyben vannak, hiszen a daganatokozó folyamat ugyanaz, mint az aktív dohányosok között. Tudományos szempontból az nem tekinthető dohányosnak, aki életében száz szál cigarettánál kevesebbet szívott el. Minden életkorban érdemes abbahagyni a dohányzást, mert az átdohányzott évek számának csökkentésével csökken a tüdőrák kialakulásának valószínűsége. A dohányzás okozta egyéb betegségek – érszűkület, szívinfarktus, egyéb rákbetegségek – kialakulásának kockázata is mérséklődik. Azt szoktam mondani, hogy a tüdőrák az egyik legkönnyebben megelőzhető betegség.

– A dohányos visszakérdez: miért hagyjam abba, amikor a 90 éves Jani bácsi világéletében cigizett és semmi baja?
– Mindenki ismer ilyen példát. De. A statisztikák szerint tíz dohányos közül általában egy-kettő tüdőrákot kap. Miért nem mindegyik? Mert a többi nem éri meg azt a kort, hogy tüdőrákos legyen, mert hamarabb elviszi valamilyen más betegség, például egy infarktus, ami szintén visszavezethető a dohányzásra. Illetve léteznek olyan eliminációs mechanizmusok, amelyek a dohányzással bevitt karcinogén anyagokat semlegesítik. Tudom, nem könnyű leszokni. Kollégák kiderítették, hogy a nikotintól való függőség erősebb, mint a heroinfüggőség. Én is tudok olyan dohányosról, akinek hiába mondtuk, hogy az érszűkületes lábát azért kellett levágni, mert dohányzott, tovább cigizett. A másik lábát is le kellett vágni.

– De miért nem hat a figyelmeztetés, különösen a fiatalokra? Magyarországon például 10-ből csaknem 6 tanuló kipróbálta már a cigarettát, a korosztály negyede rendszeresen dohányzik, s a dohányosok csaknem húsz százaléka 10 éves kora előtt szívta el első cigarettáját.
– Mutasson egy tizenévest, aki nem röhög képen, ha arra figyelmeztetem, hogy a szenvedélye miatt meghalhat. A betegség, a halál a fiatalok számára nem tétel. Annyit tehetünk, hogy az emberekben tudatosítjuk a veszélyeket. Ezt követően mindenki eldöntheti, hogy mit akar. Egy dologban viszont nincs könyörület: senkit sem károsíthatunk a dohányzásunkkal. Ha ma mindenki abbahagyná a dohányzást, akkor is további 20-25 éven át kellene kezelni a tüdőrákos betegeket. A rákkeltő anyagok miatt munkánk ezután is lenne, csak kevesebb.

– A rossz adataink mögött esetleg az áll, hogy a betegek későn, már súlyos állapotban kerülnek pulmonológushoz?
– A többség előrehaladott stádiumban kerül szakemberhez, a betegeknek alig a negyede a potenciálisan gyógyítható. Más lenne a helyzet, ha létezne egy társadalmi szinten is támogatott, a lakosságot átfogó szűrési rendszer. Nincs ilyen, de ez nemcsak nálunk hiányzik, másutt sincs. Hazánkban a tébécé miatt egy ideig kötelező volt a tüdőszűrés, de mióta az ország számos megyéjében egy meghatározott esetszám alá csökkent a tébécések száma, ezekben a megyékben megszűnt a kötelező szűrés. A tüdőgyógyász szakmai kollégium sem akar kötelezni senkit, de azt javasoljuk, hogy a negyven év feletti dohányosok évente menjenek el mellkas-röntgenszűrésre. Ha szerencséje van az illetőnek, mert például a periférián is jól látható az elváltozás, akkor jó eséllyel kiszűrik.

– Mire nem figyelnek az emberek?
– Alattomos betegségről van szó, mert sok tüdőrákos tünet- és panaszmentesen él. Figyelmeztető jel lehetne a köhögés, de a dohányosok jó része egyébként is köhög, harákol. Mégis, ha változik a köhögés, ha nehézlégzést tapasztal valaki, vagy véreset köp, mindenképpen az orvoshoz kell fordulni.

A teljes interjú a Népszabadságban olvasható. 

Forrás: rákgyógyítás.hu 

A marihuána politikai és morális kérdéssé vált, sokan szeretnék engedélyeztetni, mint "könnyű" drogot, míg mások, pusztán, mert kábítószernek hívják, a törvény teljes szigorával üldözik. Az egyik tábor a szabadság, a másik tábor a romlás jelképévé tette. E csatában meglehetősen háttérbe szorult a tudomány, pedig, ha józanul akarunk megítélni valamit, a kérdés tudományos-racionális megközelítése a leggyümölcsözőbb. 

 

Tágabb környezetemben és praxisomban meghökkentően sok fiatalról tudok, akiknél az utóbbi években pszichotikus tünetek jelentek meg, s pszichiátriai kezelésben részesültek. E fiatalok egy része bizonyíthatóan hosszabb időn át füvezett. Önmagában sem jó akár átmenetileg sem pszichotikusnak lenni, de a mai világban én a pszichotikus tünetek kifejlődését azért is tekintem személyes tragédiának, mert aki egyszer a pszichiátria markába kerül, az nemigen fog szabadulni onnan egykönnyen. Ezt a részét nem ragoznám tovább, már sokszor kifejtettem álláspontomat a pszichiátria megtorló, büntető funkciójáról, teljhatalmáról és pszeudotudományos jellegéről (lásd. Börtönőr és gyóntatóatya). Elég egy múló pszichotikus epizód, és az illetőt akár élete végéig gyógyszerezni fogják, nehogy "visszaessen", s onnantól pszichotikusként fogják nyilvántartani, hisz ki tudja megkülönböztetni a múló epizódot a kezdődő schizofréniától? Pszichotikus bélyeggel élni viszont kisiklott életet jelent, erre hivatkozva bármikor ismét kényszer-gyógykezelhetik, bizonyos foglalkozásoktól, jogok gyakorlásától eltilthatják, stb. 
Vajon jogos aggodalom, hogy a fűhasználat pszichózist okozhat, vagy egyszerűen csak véletlen egybeesés, hogy egy fiatal, aki füvezett, pszichotikussá vált? 

Sokat vizsgálták azt a feltevést, hogy vajon nem azok használnak-e inkább marihuánát, akikben ott lappang a pszichózis, következésképpen ők a pszichózishajlam miatt füveznek, s nem a füvezés váltja ki náluk a pszichózist. Ilyen kapcsolatot egyes vizsgálatok találtak (Verdoux, 2004), mások nem erősítették meg. Ma már a füvezés annyira elterjedt, hogy nem állítható komolyan, hogy csak a leendő pszichotikusok használnák öngyógyítási célból. Az viszont nagyon is valószínűsíthető, hogy a füvezés hatására olyan pszichózisra hajlamos emberek is pszichózisba esnek, akik máskülönben akár egész életüket leélhették volna pszichózis nélkül. Egy dán vizsgálatban négyezernél több fűhasználót követtek három éven át, és azok a személyek, akiknél nagyobb volt a pszichózisra való hajlam, valószínűbben váltak a fű hatására pszichotikussá (Verdoux, 2004).

Vajon létezik-e specifikus marihuána pszichózis? Az amfetamin kapcsán évtizedek óta tudjuk, hogy nagyobb dózisban akut pszichózist tud okozni (Hall és Degenhardt, 2004). 
Már 1974-ben megjelent egy esetismertetés, melyben 200 kannabisz okozta pszichózist írtak le. A leggyakoribb tünetek a hirtelen kezdetű zavartság, téveszmék, hallucinációk, érzelmi labilitás, emlékezetkiesés, dezorientáció, deperszonalizáció és paranoid tünetek voltak. Az esetek harmadában semmilyen pszichiátriai kórelőzmény nem volt kimutatható. Hall és Degenhardt további tizenhat hasonló esetismertetést említenek munkájukban (Hall és Degenhardt, 2004). Az esetekben közös a nagyobb mennyiségben elfogyasztott marihuána. Más vizsgálatban a kannabisz pszichózisban szenvedők, schizofrénekhez hasonlítva, furcsább viselkedést, erőszakot, pánikot tanúsítottak és gyorsan reagáltak a neuroleptikus kezelésre. Mások viszont cáfolták, hogy lenne specifikus marihuána pszichózis. 
Egy vizsgálatban pl. a marihuána hányingercsökkentő hatását vizsgálva a betegek 6%-nál hallucinációk, 5%-nál paranoiditás jelentkezett (Verdoux, 2004). 
Egy 1990-es vizsgálatban a marihuána használóknak kétszer nagyobb volt a pszichózisra való kockázata, mint a drogot nem használóké. 

Degenhardt és Hall saját vizsgálatukban marihuána használók körében tízszer nagyobb pszichózis kockázatot talált, mint drogot nem használók között (Hall és Degenhardt, 2004). Ugyanakkor a szerzők az elmúlt 30 évet vizsgálva nem találtak Ausztráliában növekedést a schizofrén esetek számában, pedig a kannabisz használat robbanásszerűen elterjedt. Ebből szerintük az következik, hogy a kannabisz nem növelte meg a pszichotikus esetek számát. 
Degenhardt és Hall összefoglalójuk végén megállapítják, hogy a specifikus kannabisz pszichózis léte kérdéses, de az vitathatatlan, hogy a kannabisz tartós, vagy egyszerre nagy mennyiségű fogyasztása pszichózist okozhat. 
Linszen és munkatársai összefoglalója szerint a marihuána használó schizofrének körében gyakoribb a visszaesés és a tünetek súlyosbodása és a kannabisz használat független kockázati faktora a schizofréniának. Fontos eredmény az is, hogy a kannabisztól korábban pszichózisba esők gyorsan visszaestek a pszichózisba, ha ismét kannabiszt fogyasztottak (Linszen és mtsi., 2004). 

Egy 2011-ben megjelent új vizsgálatban Kuepper és munkatársai 10 éven át követtek fiatalokat (Kuepper és mtsi., 2011). A vizsgálat indulásakor olyan fiatalokat vontak be a vizsgálatba, akik mentesek voltak mindenféle pszichotikus előzménytől és kannabiszt sem használtak még. Az első 3.5 évben a marihuánát alkalmilag használók pszichóziskockázata kétszeresére nőtt. A folyamatos marihuána használók pszichóziskockázata viszont már akár négyszeres is lehetett. A szerzők a pszichóziskockázat hátterében sem pszichózishajlamot, sem egyéb szociológiai vagy gazdasági tényezőt nem találtak, egyedül a marihuána használat volt a döntő. A marihuána dózisfüggő mértékben okozott pszichózist, azaz a használat gyakorisága, az alkalmazott mennyiség és az ismételt használat ideje a döntő. A szerzők igazolva látták azt is, hogy nincs specifikus kannabisz-pszichózis.

Egy 2012-es vizsgálatban 50 000 személy 35 éves követése alapján azt mutatták ki, hogy a rendszeres marihuána használat a pszichózis kockázatát 3.7-szeresére, a schizofréniáét 2.2-szeresre, a rövid pszichotikus epizód kockázatát kétszeresére növelte (Manrique-Garcia és mtsi., 2012).

Konkluziók

A vizsgálatok tehát egyértelműen azt mutatják, hogy a marihuána egyáltalán nem ártalmatlan rekreációs szer, hanem komoly pszichóziskockázatot jelent. Fontos a fiatalokat felvilágosítani arról, hogy nagy veszélynek teszik ki magukat, ha engednek a kíváncsiságnak vagy a társasági nyomásnak, mert ugyan a marihuána dózisfüggő mértékben okozhat pszichózist, de senki nem tudhatja, számára mi a "dózis". Bárkiben lappanghat pszichózishajlam, bárki bekattanhat akár egy spanglitól is.

Fontos azonban a marihuánát üldözőknek a marihuánát, mint élvezeti szert, megkülönböztetni a gyógyászati alkalmazásaitól. Kiterjedt irodalma van ugyanis, hogy a fájdalomcsillapítástól, a kemoterápiás émelygésen át az autoimmun betegségek enyhítéséig, a marihuánának és különböző kivonatainak fontos szerep juthat. Nem lenne tehát szerencsés a gyereket a lavórvízzel együtt kiönteni. Talán ezért is olyan fontos a kérdés megvitatásába a tudományt is bevonni, nem pedig politikai és morális kérdésként kezelni a marihuána használatát. 

Forrás: tények-tévhitek.hu 

Nincs Magyarországon épkézláb alkoholstratégia - állította a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Szemelyácz János. A pszichiáter, addiktológus és pszichoterapeuta, az Indit Közalapítvány szakmai vezetője a vele készült interjúban arról beszélt: az alkoholfogyasztás" igen jelentős népegészségügyi probléma: itthon 750–800 ezer alkoholistával kell számolni. Ennek módszere a Jellinek-képlet, amely az adott évben májzsugorodásban meghaltak számából indul ki, és a hatvan százalékát tekinti úgy, hogy alkohol miatti májzsugor okozza. Nagyjából ugyanennyien vannak a határmezsgyén. Mellettük rengeteg olyan alkoholfogyasztó is van, aki nem alkoholista, de az alkoholfogyasztás problémát okoz számára (...) az alkoholhoz képest az illegális és a féllegális drogok használata okozta problémák elenyészőek."

A dohányzással kapcsolatban hozzátette: "a trafikos átállás nagyon hirtelen történt, hiányoztak mellőle azok a szolgáltatórendszerek, amelyek segítették volna a leszokást, illetve a prevenciót. Emiatt most rengetegen szívnak csempészárut, a cigarettát pedig a drágasága miatt egyre többen tekerik. A dohányt zsákszámra hozzák Ukrajnából".

Kitért a dizájnerdrogokra is. Az addiktológus szerint "ahogy a kistelepülésekről haladunk a nagyvárosok felé, úgy válik gyakoribbá a pszichoaktív szerek használata. Budapesten például sokkal több fiatal próbál ki illegális szert, mint mondjuk egy faluban. Bár ebben a dizájnerdrogok hoztak némi változást. A témát kutatták is, és kiderült, nemcsak az olyan nagyvárosi szegregátumokban használnak hasonló szereket, mint a fővárosi Hős utca és környéke, hanem mondjuk borsodi falvakban is, Baranyában, Somogyban és az Ormánságban, Sellye környékén. E területeken elsősorban a romák által lakott, kilátástalan helyzetben lévő településeken terjedtek el a dizájnerdrogok, főképp a legszegényebbek körében. Az ok főleg az árban keresendő: ezek szinte olcsóbbak, mint a kannás bor, az emberek pedig könnyen kiütik magukat velük. A főleg Kínában és Indiában gyártott dizájnerdrogok közül főleg azok a szintetikus kannabinoidok – a korábbi ecstasyhoz, amfetaminokhoz hasonló szerek –, illetve a dizájneropiátok törnek föl, amelyek elődjeiknél sokkal szervkárosítóbbak". 

Forrás: http://nepszava.hu/

Gyerekkor egy drogfüggő anyával. 

„A legtöbb, amit a gyermekednek adhatsz: a szeretet.” Interjú Adrian Goigingerrel, A lehetséges világok legjobbika című film rendezőjével 

 

Lehet-e boldog egy gyerekkor, ha a szülők kábítószerfüggők? Egyáltalán mi tesz boldoggá egy gyereket, és lehet-e egy heroinista a legjobb anya a világon még a felnőttkorból visszatekintve is? Egy felemás történet, amiből világossá válik, mi a legfontosabb az életben. Interjú Adrian Goigingerrel, A lehetséges világok legjobbika című film rendezőjével és írójával, aki így adózott édesanyja emlékének.

– Talán az a legérdekesebb talán a Szemrevaló filmfesztiválon bemutatott művében, hogy a főszereplő anya heroinfüggő, mégis nagyon jó anyának tűnik. Ezt a kettősséget ábrázolni is nehéz lehetett, de megélni még inkább. Soha nem haragudott az anyjára?

– Soha. Többször próbált leszokni, mielőtt valóban sikerült nyolc éves koromban, és mindennek ellenére nagyon szép gyerekkorom volt. Ezt ő tette lehetővé a számomra.

– A filmben valóban egy nagyon türelmes, játékos és szeretettel teli anyát látunk, de azért sokszor nem volt magánál, csupa drogfüggő mászkált ki-be a lakásból és egyikük inzultálta is a filmbeli gyereket. Mit tette ezt a gyerekkort boldoggá?

– Rengeteg idő töltött velem és sokat játszottunk, erre mindig nagyon figyelt. Ő volt a királykisasszony, én a lovag, sokszor hallgattunk együtt zenét, jártunk az erdőbe az említett barátokkal, tüzet raktunk, a pataknál játszottam. Sokkal több pozitív élményem van a gyerekkoromból, mint negatív. Anyám nagyon szeretetteli személyiség volt.

 

– Mikor lett függő?

– 16 évesen drogozott először. Egy évvel később fogantam, akkor abbahagyta, majd kétéves koromban kezdte újra. Édesapám még a terhesség alatt meghalt túladagolásban, nevelőapám szintén függő volt, akkor szokott le, amikor anyám is.

– A filmben nagyon erős rémálmokat jelenít meg egy démonról, amelyet a főhősnek, a kisfiúnak kell legyőznie és egyébként elég félelmetes külsejű szörnyeteg, nyilvánvalóan egy meghatározhatatlan rettegést takar az életükkel kapcsolatban. Tapintható a filmben az a félelem is, hogy jön a hatóság és elviszi a gyereket. Ezek az érzések mennyire határozták meg a gyerekkorát?

– Anyukám rengeteget aggódott miattam, szeretett volna megszabadulni a drogoktól, de erre sokáig képtelen volt, hiszen a függőséghez vezető depressziója is fogva tartotta. Teremtett egy érzelmi biztonságot a számomra, miközben a környezetünk néha valóban agresszív volt és veszélyes. Az jelent meg egy démon formájában a számomra, amit nem értettem, és olyan ijesztő események táplálták, mint amikor a filmben a Görögnek nevezett díler arra akart kényszeríteni, hogy vodkát igyak. De akkor is jött anyám, és megmentett. Ezek a rémálmok pedig módot is jelentettek a számomra ahhoz, hogy feldolgozzam, amit nem értek.

– Úgy tűnik a filmben, hogy a rémálmok vezettek végül végkifejlethez, a gyerek olyan helyzetet teremtett, amivel rákényszerítette a leszokásra az anyját, szó szerint felégetett minden visszavezető utat maguk mögött. Ez a valóságban is így történt?

– Igen, a rémálmok vezettek oda, hogy felgyújtsam a lakást egy kis rakétával. A forgatókönyvben két körülményt változtattam csak meg a valósághoz képest, az egyik az, hogy a filmbeli gyerek ivott egy ópiátos főzetből, aminek a rémálmokban is szerepe volt varázsitalként. Ennek hatása alatt hallucinált egy lidérces alakot, ezt akarta megölni a tűzzel, majd pedig halálközeli állapotba került. Ez azonban nem történt meg, teljesen józanul gyújtottam fel a lakást.

 

– Mégis ez volt a fordulópont?

– Igen, megsérültem, kórházba kerültem, aztán pedig a nagyszüleimhez. A lakásba nem tudtunk visszamenni, minden megváltozott, édesanyám elment a rehabra és sikerrel járt. Emellett más incidensek is közrejátszottak, ahogy a filmbe is beleírtam, a díler nálunk halt meg túladagolásban, valóban kijött a rendőrség, kikérdezett engem is, majd egyre több nyomás nehezedett ránk a barátok, illetve a gyermekvédelmi hatóság részéről.

– A történetben úgy tűnt, hogy az anya mellett nincs senki a nevelőapán kívül, mintha azért nem menne el rehabra, mert nem tudja kire hagyni a gyereket. Ezekszerint a valóságban voltak nagyszülei?

– Igen ez volt a másik körülmény, amit megváltoztattam. Sokat gondolkoztam ezen, de azért írtam át így, mert valójában mégsem voltak ott.

Amióta az eszemet tudtam, anyám drogozott, de nyolc éves koromig a nagyszüleimnek erről fogalma sem volt. Igaz, anyám nagyon jó volt abban, hogy elrejtse a titkait. Rendszeresen jöttek értem, visszahoztak, anyám mindig kitakarított, kisminkelte magát. A nagyszüleim azt gondolták, minden rendben, az ő lányuk amúgy sem drogozna soha. Az emberek gyakran szeretik becsukni a szemüket.

– Ön mennyire értette, hogy mi történik?

– Túl fiatal voltam ahhoz, hogy igazán értsem, mi a drog és milyen hatással van az emberekre. Ráadásul számomra ez volt a normális, mindig ilyennek láttam anyámat, nem ismertem józan állapotát, azt hittem, ilyenek az emberek. Sokszor nagyon vicces volt, mert ha valaki lövi magát, bárhol és bármikor el tud aludni, például ebéd és társasjáték közben.

– Nehéz elhinni, hogy soha nem történt semmi baja kiskorában, nem esett le sehonnan, nem fulladt a fürdőkádba…

– Valóban történhetett volna bármi, talán Isten vigyázott ránk. Más gyerekek hasonló körülmények között nem jártak ilyen jól, sokukat elvették a szüleiktől, vagy korán árván maradtak, bántalmazták őket. Én nagyon szerencsés kivétel voltam, ez nem egy átlagos történet. Például erőszakra soha nem volt példa, soha nem ütött meg a nevelőapám sem.

– Magyarországon ennél kevesebbért is kiemelnek gyerekeket a családból. Hogyan hagyhatta ezt a gyermekvédelmi hatóság?

– Akkoriban, a kilencvenes évek végén nagyon sok heroinista volt, egyébként eleve egy ilyen környéken laktunk mi is Salzburg külvárosában. Nem tudták volna az összes gyereket elvenni a családjától, ezért a gyermekvédelmisek csak azt figyelték, egyedül van-e hagyva egy gyerek, törődnek-e vele, és csak a legsúlyosabb esetekben léptek közbe. Én mindig ott voltam az iskolában, egészséges és tiszta voltam, erre nagyon figyelt anyám. Sok szülő például nem tudta az alapvető higiéniai körülményeket megteremteni.

– A film alapján valóban nagyon szeretettel teli anyukája van. Miért vált függővé egy ilyen ember?

– Kifejezetten szomorú és nyomasztó gyerekkora volt, az alkoholista apja verte az anyját, valószínűleg őt is, ezt nem tudom. Ezért még nagyon fiatalon elváltak és a nagyanyám úgy érezte, nem tudja felnevelni a gyerekeket, ezért az anyjára hagyta őket, tehát az én dédnagyanyámra. Ő pedig a háborúban nőtt fel nagyon rossz körülmények között, hideg és szomorú ember volt, nem mutatott érzelmeket, soha nem mosolygott. Tehát anyámnak nem sok szeretetben és nevetésben volt része, még gyerekként depresszióba esett, tizennégy évesen követett el először öngyilkossági kísérletet. Tizenöt évesen tiszta és tudatos döntése volt a drog, mert nem talált más módot arra, hogy megszabaduljon a depressziótól. Nyilván azt gondolom, hogy

a heroin nagyon veszélyes, de nem akarom démonizálni a drogokat, mert ha nem léteznének, az anyám szerencsejáték- vagy szexfüggő lett volna, esetleg munkaalkoholista. Valami mással próbálta volna pótolni a hiányt, amit érzett. Nem a drog a probléma, hanem az a helyzet, amelyben az emberek olyan kétségbeesettek, hogy azt gondolják, ez az egyetlen út.

– Nagyon nehéz megszakítani egy ilyen sort, ahogy generációra generációra adták át a rossz mintát egymásnak a családtagok. Hogyan sikerülhetett?

– Valóban nehéz. Pont az ellenkezőjét tette, amit a szülei és a nagyszülei. A leginkább azt az üzenetet akartam átadni ezzel a filmmel, hogy a legtöbb, amit egy apa vagy egy anya adhat a gyerekének, az a szeretet. Közhelynek hangzik, de ilyen egyszerű. Nem a vagyon és még csak nem is a megfelelő környezet a fontos. Persze ezeknek is van jelentőségük, de önmagukban nem elégségesek. Sokszor van a szülőknek biztos állása, de közben annyira a munkájukra fókuszálnak, hogy nem törődnek a gyerekeikkel, úgy gondolom, én szerencsésebb vagyok náluk.

– Az nevelőapjáról is szól külön egy rövidfilmje. Úgy tűnik, mindig jó volt a kapcsolatuk, ami egyébként ritka, pláne ilyen körülmények között.

– Valóban nagyon szeretjük egymást, és ez nem jellemző a nevelőapa-fiú kapcsolatokban. 21 évig volt függő, közben két évig józan, még azelőtt, hogy találkozott volna velünk. A kisfilm a visszaesés után a lelkiismeret-furdalásról szól, mert ezzel nemcsak magának árt a karakter, hanem a gyerekének is. Egy férfi vallatja, valamiféle hatóságtól érkezett ember, rendőr lehet talán, de végül kiderül, hogy csak a képzeletében létezik. A nevelőapám mindig igyekezett leszokni, de nem sikerült, és amikor ilyen sokáig függő valaki, már nem is hinni ebben, még az orvosok is azt mondták neki, hogy ezen már nem fog túljutni. Végül az Istenbe vetett hite segített, egyszer csak ez megjelent az életében és erőt adott. A nagyjátékfilmben ábrázolt időszakban már megjelent egy régi, egykor függő barát, aki Jézusról beszélt a szüleimnek, amire a nevelőapám nagyon agresszíven reagált, a valóságban sokkal inkább, mint a filmben. De ez a barát újra és újra eljött, és a nevelőapám egyszer csak azt mondta, rendben, adok egy esélyt. Azóta, tizenkilenc éve tiszta. Úgy gondolja, mindent Jézusnak köszönhet, aki kigyógyította nemcsak a függőségéből, hanem a depressziójából és a szomorúságából is.

– Ez a környezet olyan kettősséget és mélységet hordozhatott, ami lehetővé tette, hogy jobb művész legyen.

– Valóban. Egyfajta hippikommunában nőttem fel, ahol a szabadság nagyon fontos volt. Persze, mindenki munkanélküli volt, de rengeteget zenéltek, ami nagyon fontos volt számomra és meghatározta a gyerekkoromat. Sok társadalmi témára is speciális rálátásom lett, továbbá valóban úgy nőttem fel, hogy a pénz nem olyan fontos az életben, más értékek sokkal lényegesebbek. Ezt szoktuk mondogatni, de valójában nem hisszük és nem érezzük igazán, pedig nagyon sokat jelent az életben. Ezenkívül anyámnak nagyon erős volt a fantáziája. Az életünk távoli párhuzamként hasonlított Roberto Benigni Az élet szép című filmjéhez, ami talán rossz példa, mert az egy sokkal veszélyesebb szituációban ábrázolt fiktív történet, de bizonyos szempontból hasonlít a gyerekkoromhoz. Anyám mindent megmagyarázott, hogy a furcsa dolgok miért normálisak, felépített egy egész világot, amiben rengeteg kaland volt és varázslat, mert mindent lefordított a gyerekek nyelvére. Én felfedező voltam, és bizonyos értelemben véve sikerült is azzá válnom.

– És ön elhitte ezeket a magyarázatokat?

– Abban a korban igen. Ha a függősége például 12 éves koromig tartott volna, már nem működött volna ez a világ. Az is fontos volt számomra, beleírtam a filmbe is, hogy anyám azt tanította, az lehetsz, ami szeretnél, bármivé válhatsz. Tényleg elérte, hogy higgyek önmagamban és bátorságot adott az álmaim valóra váltásához.

– Ez azért érdekes, mert a legerősebb mintát önmagunkkal nyújtjuk. Nem azzal, amit mondunk, hanem azzal, amit teszünk. Nehéz ilyesmit úgy elérni, hogy nincs minta.

– Valóban, mert ő 26 évesen azt gondolta, hogy az élete már tönkrement, nem voltak képesítései, sokszor munkája sem. Egészen addig, amíg abba nem hagyta a drogozást és nem lett belőle szociális munkás, akárcsak nevelőapámból. Sok évvel később aztán sajnos rákban meghalt.

– Egyedülálló szülőként rengeteget jelentett számomra a film, mert tényleg elhiteti, hogy elég lehet a szeretet és a nevetés.

– A közönségtalálkozókon sokszor elmondják nekem az egyedülálló szülők, mennyi reményt adott nekik ez a film. Anyám is mindig mérges volt önmagára, hogy nem tud mindent megadni, amit szeretne, nem tud elvinni nyaralni, különórákat biztosítani. Azt gondolta, mindez rossz anyává teszi. De hat-nyolc éves korban mindez irreleváns, elég, ha anya szeret és számíthatsz rá.

                                  A lehetséges világok legjobbika című film stábja 
 
                      Adrian Goiginger rendező és a film kis főhőse, Jeremy Milike

 

 

Forrás: Fehérváry Krisztina - életszépítők.hu 

Alkoholproblémát számos tünet jelezhet, és a kezelésben nem mindegy, hogy ezek közül mi jellemzi a beteget. Egy friss kutatásban az alkoholizmus öt formáját különítették el.

 

Az alkoholprobléma nem egyszerűen a túl sok alkoholfogyasztásról szól. Ez ennél jóval bonyolultabb. A problémás alkoholfogyasztás ugyanis számos formában felbukkanhat, most a Science Daily számolt be egy friss kutatásról, amelyben a betegségnek több különböző, az élet eltérő szakaszaiban jellemző formáját különítették el a kutatók.

Az Alcohol and Alcoholism szaklapban publikált kutatásban a nemzeti epidemiológiai kérdőív adatai alapján 5402, 18-64 év közötti, korábban alkoholhasználati zavarral diagnosztizált személy vett részt. A Pennsylvania Egyetem kutatói vizsgálatukban a résztvevők jellemző tünetei alapján a következő 5 profilt vázolták fel:

  • Akik az alkoholfogyasztás miatt veszélyeztetettek. Az ebbe a csoportba tartozók túl sokat isznak, és részegen sérülésveszélyes helyzetekbe keverednek.
  • Akik nehezen vesznek vissza. Ebben a csoportban hiába akarnak az emberek kevesebbet inni, nem tudják megfelelően kontrollálni a fogyasztásukat.
  • Akiknek csak a káros hatás jut. Ehhez a profilhoz a nagy mennyiségű alkohol mellé kemény másnapok és elvonási tünetek társulnak.
  • Akik erősen problémásak, mégis boldogulnak. Ebben a csoportban hiába tapasztalnak az emberek számos alkoholhasználatból származó tünetet, látszólag mégis normális életet élnek, az ivás nem interferál a családi életükkel, baráti kapcsolataikkal, a munkájukkal vagy a hobbijukkal.
  • Akik nagyon problémásak. Itt az alkoholhasználati zavar minden negatív tünete megjelent.

Bár minden profil létezett minden korosztályban, bizonyos jellemzők gyakoribbak voltak az élet különböző szakaszaiban. Például a fiatal felnőttek esetében inkább előfordul a túlzott alkoholfogyasztás, a másnaposság és más megvonási tünetek jelenléte. Ezzel szemben a késő ötvenes, hatvanas éveiket taposóknál jellemzőbb, hogy nehezebben tudják visszaszorítani az alkoholfogyasztásukat.

Csak akkor iszom, amikor buli van. De akkor sokat. És kemény a másnap is
Csak akkor iszom, amikor buli van. De akkor sokat. És kemény a másnap is
Fotó: Shutterstock
 

Ashley Linden-Carmichael adjunktus, a kutatás egyik vezetője szerint az eredmények alapján úgy tűnik, hogy az alkoholizmus diagnosztizálására és kezelésére nem lehet csupán egy, univerzális megoldást alkalmazni, hiszen minden esetben figyelembe kell venni az adott személy sajátos tüneteit is. „Amíg az alkoholhasználati zavar szempontjából a fiatalok a leginkább veszélyeztetettek, tisztán látszik, hogy a középkorú vagy idősebb felnőtteket is érinti a probléma, csak náluk máshogy jelenik meg, ők az alkoholfogyasztás más aspektusaitól szenvednek” – állítja a kutató.

Annak felderítése, hogy egy-egy személy esetében a felvázolt profil változik-e a korral, még várat magára, de a kutatók szerint mindenképpen szükséges ezen a vonalon is vizsgálódni. Addig is a fenti eredményeket érdemes figyelembe venni, hiszen ez nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az alkoholproblémákkal küzdők személyre szabott kezelésben részesüljenek .

Forrás: dívány.hu

Hogyan segíthet a család, ha a függő rászánja magát a rehabra? Mit tehetünk, hogy szerhasználó szerettünk valóban gyógyulni tudjon, és mi az, amivel csak magunk és őalatta vágjuk a fát? Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása.

 

Mennyi esélye van, hogy a szerhasználó, aki végre rászánta magát, hogy elmegy egy hosszabb rehabilitációra, ott is marad? Ez nyilvánvalóan függ az ő motivációjától, eltökéltségétől. De a lényeg:  a hozzátartozók is segíthetik azzal a felépülését, hogy kötnek vele egy megállapodást a rehabra menetel előtt, amiben benne van, hogy addig nem jöhet haza (az adaptációs hazamenetelek kivételével persze), amíg a kezelést végig nem csinálta. 

 

Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása

Szerzőnk, Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg segítő, felépülő függő. Sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, kodein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt.

Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és különböző rehabilitációs intézetekben eltöltött 40 hónap után már több mint 16 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.

 

Ez azért nagyon lényeges, mert sok fiatal többek közt azért is hagyja félbe a kezelést, mert tudja, ennek nem lesz negatív következménye: hiszen a szülők úgyis következetlenek, megsajnálják és visszaengedik a szülői fészekbe, a „Mamahotelbe”:

De legalább megpróbálta…

– mondják, vagy:

Lehet, hogy neki elég volt két hónap is, hisz mégse annyira függő, mint a többiek ott…

Azaz pár hónap után leléphet valami mondvacsinált nehézségre hivatkozva. Ezt talán nehezebb akkor meglépni, ha tudja, nincs hová mennie (pár napig jöhetnek a haverok, majd utána az utca), mint ha a vonzó körülményekkel kecsegtető szülői házba mehetne vissza. Persze itt is több opció van: egy huszonéves gyerek például eleve jobb, ha nem jön haza, hanem végigcsinálja a rehabot követő félutas programot is, majd annak befejeztével önálló életet kezd, leválva, végleg elköltözve a szülői házból. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy azok a fiatalok, akik tudják, hogy akkor is hazamehetnek, ha nem fejezik be a kezelést, nagy eséllyel nem is fogják befejezni.

Azaz, a túlzott szülői engedékenység akadályozhatja a rehab sikerességét.

Ha élettársról, házastársról van szó, akit várnak haza, az jó, de – és ez nagyon fontos – ezt akkor tegyék, ha a kezelést végigcsinálta. Legyen arra vonatkozólag egy közös megegyezés, hogy amennyiben újra használni kezd valamilyen szert, el kell otthonról mennie, nem maradhat ott. Egyszerűen meg kell állapodni, hogy

ha nem csinálja végig, nem jöhet vissza.

Ebben, tudom, hogy nagy nehézség lehet. Ha mondjuk, a rehabon lévő alkoholista férj a családfenntartó, a feleség ilyenkor egyszerűen ellenérdekelt – anyagi és gyereknevelési okokból – a hosszabb, ám nagyobb eredménnyel kecsegtető rehabilitációban.

Családi cégben a függő

A hozzám forduló hozzátartozó szülők közt sokaknak vannak olyan szerhasználó/alkoholista gyerekei, akik a családi cégben dolgoznak, így nagy a szimbiotikus kötődés és kölcsönös függőség, nemcsak érzelmileg, de anyagilag is. Úgy tapasztalom, hogy ebben a felállásban fokozottan nehéz, szinte lehetetlen a felépülés.

Meg kell állapodni, hogy ha nem csinálja végig, nem jöhet vissza
Meg kell állapodni, hogy ha nem csinálja végig, nem jöhet visszaFotó: nullplus / Getty Images Hungary 
 

A szülők ezekben a családokban képtelenek következetesek lenni a gyerekükkel, és ez fenntartja az egészségtelen rendszert. Nincsen igazi következménye annak, ha a gyerek a családi vállalkozásban anyagilag elcsúszik. Sokszor hallom, hogy milliók mennek el kontrollálatlanul a céges számláról droghasználatra, vagy például semmi tényleges következménye nincsen annak, ha pontatlanul jár be a gyerek dolgozni (már ha egyáltalán bemegy). Akinek eközben gyakran semmi végzettsége nincs, ezért esélytelen, hogy kitegyék, és máshol helyezkedjen el, ahol esetleg megtapasztalhatná az életet, annak minden következményével.

Ha ugyanis egy idegen munkahelyen dolgozik, ott következménye van, ha nem jól teljesít: szankcionálják, kirúgják vagy levonnak a fizetéséből. Ha a saját albérletében nem fizeti a villanyt, nem lesz áram. Ha nem fizeti az internetet, nem lesz internet (egy mai gyereknek a legkomolyabb érvágás!). Előbb-utóbb pedig maga is rádöbben, hogy ezek mind a szerhasználatának a következményei, és talán segítséget kér.

Ez azonban többnyire nem történik meg, ha a függő családi vállalkozásban dolgozik, ahol működik a védőháló. Az még nehezebb, ha ráadásul egy háztartásban is laknak, vagy a szülők fizetik a szerhasználó gyerek albérletét. Így, ha nem fizeti a rezsit, azt is a szülőknek kell állniuk, ugyanúgy, mint az el nem végzett munka vagy a károkozás következményeit. Ez sok családi vállalkozásnak okozott már komoly veszteségeket, amiket a szülők ilyenkor szégyenkezve és bűntudattal terhelve („mi vagyunk a hibásak”) fedeznek. Ezzel pedig végső soron hátráltatják a szerhasználat okozta bajokkal való szembenézést, azaz akaratlanul is támogatják a gyerek szerhasználatát.

Nem csak a szülők

Van még valami, amiről már írtam korábban, de akkor a Majka-ügy kapcsán nem kapott elég figyelmet, ezért nem árt újra felidézni.

A hozzátartozói konzultációk során nagyon hatékonyan működik – és ezáltal könnyebben lehet a függőket kezelésbe juttatni –, ha nemcsak a család egyes részeivel dolgozunk, nemcsak a legközvetlenebb hozzátartozókkal, hanem a lehető legtöbb, a szerhasználó számára jelentős, fontos személy bevonásával. Én gyakran hívom be például egy drogozó gyerek kapcsán a szülők mellett a nagyszülőket, testvéreket és egyéb, a függő számára fontos személyeket, akár a nagyon közeli, számára fontos barátokat is.

Első körben/körökben csak velük csinálok konzultációt, szigorúan a szerhasználó jelenléte nélkül. Mindezt azért, hogy a hozzátartozók egységfrontot tudjanak alkotni. Ilyenkor mindenki beszélni tud arról, hogy kire hogyan hat érzelmileg, anyagilag a szerhasználó viselkedése. A családban kit hogyan vert át, hogyan hitegetett, lopott vagy netán ütött meg; kitől kért kölcsön anélkül, hogy visszaadta volna, stb. A lényeg, hogy ez őrájuk hogyan hatott, és nem az, hogy a szerhasználó ilyen és ilyen! Az ugyanis sosem hatásos, sőt inkább kontraproduktív! Ez egyáltalán nem arról szól, hogy most jól kibeszélik őt, és ítélkezni fognak (bárki felett). Ez az összefogásról szól, ami nemcsak praktikus és fizikai szinten hatékony (hogy kényelmetlen lesz az utcán aludni, ha senki nem fogadja be, vagy nem ad neki pénzt), hanem érzelmileg is elképesztően nagy ereje van, ha ennyien egy emberként állnak mögötte.

Ne hagyjunk kiskaput a függőnek!
Ne hagyjunk kiskaput a függőnek!Fotó: Alex1975K / Getty Images Hungary 
 

Nincs kiskapu

A cél, hogy ne hagyjunk kiskaput a függőnek, amikor majd a következő alkalommal szembesítjük avval, amit magával és a környezetével tesz.

Ha például arról van szó, hogy nem finanszírozzák tovább anyagilag a szerhasználót, akkor nem elég, ha apu/anyu nem ad neki, ha közben simán megteheti, hogy elmegy pénzt kérni a nagyszülőkhöz vagy a tesóhoz, esetleg más távolabbi rokonokhoz... Ha azonban a család ebben is összetart, és egységesen mindenki ugyanazt az elvet képviseli, hatékonyabb lesz a segítés, hamarabb jön a mélypont, hamarabb kap észbe a függő.

Azon a konzultáción, ahol a hozzátartozókon kívül a szerhasználó is jelen van, egyes szám első személyben mindenki elmondhatja a szerfüggőnek is, hogy milyen érzései voltak és vannak, hogyan hatottak rá a függő cselekedetei, mennyi szenvedést okozott a családnak és a környezetének – és hogy betelt a pohár.

Őt szeretik, de azt, amit magával és a családjával művel, nem tolerálják tovább,

és ameddig el nem megy kezelésre, bármennyire fáj is, megszakítják vele a kapcsolatot. Nem fogják támogatni az önpusztításban. Ha viszont elmegy kezelésre, megtesznek mindent a felépülése érdekében, a szakemberek javaslata szerint. Ez a módszer nagyon hatékony, a közösségnek mindig sokkal nagyobb ereje van, mint amikor csak a család egyes tagjai jelzik a függő felé a problémát. 

Forrás: dívány.hu