Az alkoholizmus kialakulásának számos oka lehet, ám egy friss tanulmány szerint az éhségérzet döntő jelentőséggel bírhat a függőség kialakulása során. 

A gyomrunkban termelődő ghrelin nevű hormon játszhatja a főszerepet az alkoholfüggőség kialakulása során. A ghrelin éhes állapotban termelődik, s magát az éhség érzését továbbítja agyunk jutalmazásért felelős központjába. Amennyiben elmarad a hormon kiválasztása, agyunk immunis marad az alkohollal szemben – állítja Elisabet Jerlhag, a svédországi Göteborg Egyetem egyik vezető kutatója egereken elvégzett kísérletei után. 

Önjutalmazás?

Már korábbi kutatások is ráirányították a figyelmet arra, hogy a ghrelin hormon szervezetbe injekciózva mind a patkányok, mind az emberek esetében növeli az étvágyat. Az éhségérzet agyunk hipotalamuszára hat, amely az alapvető szükségletek, mint az éhség és a szomjúság, koordinálását szolgálja, ám olyan területekre is eljut, amelyek a jutalmazással állnak összeköttetésben. Az (ön)jutalmazás minden jel szerint a kényszeres evés, de az alkoholfüggőség – amely szintén a jutalmazás egy formája – kialakulása során is nagy szerepet kap. 

A svéd kutatók a ghrelint közvetlenül a kísérleti egerek agyában található jutalmazási központba injekciózták, majd a rágcsálók két folyadékot tartalmazó itató közül választhattak. A megfigyelések szerint a ghrelint kapott állatok jóval nagyobb arányban (45 százalékkal gyakrabban) döntöttek az alkohol és víz keverékét tartalmazó flaska mellett, mint a hormon nélküliek, akik inkább vizet fogyasztottak. Egy ezt követő kísérletben a rágcsálók olyan anyagot kaptak, amely a ghrelin hatását blokkolja. Jerlhag és kollégái ekkor azt tapasztalták, hogy a korábban az alkoholos italt választó egerek ekkor látványosan tartózkodtak a „szeszesital-fogyasztástól”. A jelenség minden valószínűség szerint azzal magyarázható, hogy agyuk ekkor kevesebb dopamint termelt, s az alkohol adta inger iránti vonzalom elmaradt. Azt a lehetőséget, hogy az egerek kizárólag a kalóriák miatt választják az alkohollal kevert vizet, a kutatók kizárták.

Amennyiben elfogadjuk a tudósok vélekedését, amely szerint az eredmények az emberek esetére is alkalmazhatók, döntő jelentőségű a felfedezés, hiszen általa az alkoholfüggőség kezelése és megelőzése is hatékonyabb lehet.

Forrás: kamaszpanasz.hu

4.jpg

Komáromi Éva klinikai és addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta előadásának jegyzete

 

A szenvedélybetegség mindennapi életben gyakran előforduló fogalma alatt kémiai szerek vagy tevékenységek túlzott, kóros mértékű használatát értjük. Ez a függőségnek megfelelő állapot fokozatosan bontakozik ki, a használat egyre nagyobb gyakorisággal és „adagban” ismétlődik újra és újra, és kontrollvesztő jellege egyre inkább láthatóvá válik. A szer vagy a viselkedés felfüggesztése esetén sóvárgás és fizikai, pszichés elvonási tünetek jelenhetnek meg. A függőség tárgya egyre inkább központi szerephez jut az egyén életében, kiszorítva onnan korábban értékesnek tűnő aktivitásokat és kapcsolatokat. A folyamat előrehaladására testi, lelki és szociális károk fellépte figyelmeztet. A pszichiátriai zavarok osztályozási rendszerében a függőség (addikció) egyértelműen betegségként szerepel.


A szenvedélybetegségek nagy családja kémiai és viselkedési addikciókra osztható. A kémiai addikciók a nikotin, az alkohol, az illegális drogok, a koffein és a pszichoaktív gyógyszerek nem terápiás célú használata körül bontakoznak ki. A viselkedési függőségek alcsoportjába az evés bizonyos zavarai, a munkaalkoholizmus, a kényszeres szerencsejáték, szexualitás, testedzés, vásárlás és internetezés, valamint a kodependencia (társfüggőség) tartoznak.

A személyiség-háttérre vonatkozóan a szakirodalom és a klinikai tapasztalat is azt valószínűsíti, hogy a függőségek valójában sokféle személyiségnél fordulhatnak elő. A közös működési jellemzők megléte ellenére nincs egyféle „szenvedélybeteg személyiség”. A közös nevező talán a kényszeres használat menekülést, elkerülést, öngyógyítást szolgáló jellege, tartalma. A kezdetekkor a későbbi függő rátalál egy „megoldásra”, és a továbbiakban abban vesztegel. A menekülés a fájdalmas kezelhetetlen érzések (bánat, gyász, szorongás, agresszió, sikertelenség, üresség) és a megoldatlan életfeladatok (önállóság, felelősségvállalás, önmagam elfogadása, kapcsolódás, döntések stb.) elől történhet.

A szenvedélybetegség kialakulása bármely életszakaszban lehetséges, de egyes életszakaszok (serdülő- és fiatal felnőttkor, életközép, időskor) és szituációk (nagy váltások, veszteségek, krízisek) ilyen szempontból megnövekedett kockázatot hordoznak. A függőség öngyógyítást célzó funkciója természetesen nem hozhatja meg a valódi megoldást, hanem az életminőség gyorsabb vagy lassúbb, de egyértelmű romlását eredményezi. A függőség, mint patológiás állapot lehetséges kimenetei a felépülés, a szer- vagy tünetváltás, ill. a súlyos társuló betegségek és a halál felé mutatnak.

A függőségek kialakulásában a szer, a személyiség és a szociokulturális összetevők hármasának tulajdonítunk meghatározó szerepet. Az előadás ezek közül a személyiségvonatkozásokra koncentrált, ezen belül az alapvető genetikai, biológiai sajátosságokra, a fejlődés és a működés egyes problémáira. A genetikai, biológiai változók között a genetikai örökség, a szülői szerfogyasztás a fogantatás és a várandósság időszakában, a temperamentumjellemzők, az idegrendszer érettsége és az agyi jutalmazó rendszer jellemzői szerepeltek. A fejlődést kísérő stresszek, traumák közül a szenvedélybeteg vagy pszichiátriai beteg szülő, a családon kívüli nevelkedés, a válás, a bántalmazás, a szülői nevelés hibái, az iskolában, kortárscsoportban és a párkapcsolatban elszenvedett negatív hatások hangsúlyozódtak. A személyiség működési problémáit – többek között – az éretlenséggel, a szorongásossággal, a sodorhatósággal, a kockázatkereséssel, a gyenge önkontrollal, az önismeret és az önértékelés elégtelen voltával, a hiányos megküzdéssel, a magányossággal és a feldolgozatlan traumákkal hoztuk összefüggésbe.

Az előadás rámutatott arra, hogy bárki megbetegedhet addikcióban, ugyanakkor az addikciók kialakításával kapcsolatos egyéni sérülékenység változó mértékű. A sérülékenység az eddig tárgyalt tényezők eredőjeként fogható fel, ezt azonban nem feltétlenül tudatos szándékaink határozzák meg. Van, amiben nem mi döntünk, ide tartozik pl. a genetikai meghatározottság, az agyi jutalmazó rendszer egyéni működési sajátosságai, az életkor, a stresszek, traumák bekövetkezte, a külső csábítások. Ugyanakkor számos ponton mi döntünk. Tőlünk függ, hogy menekülünk vagy élünk, hogy elfogadjuk és vállaljuk-e önmagunkat vagy hogy milyen célokat tűzünk ki. Tőlünk függ az is, hogy akarjuk-e felelősen és tudatosan alakítani sorsunkat, és vállaljuk-e a nehézségekkel való tényleges megküzdést. Választhatunk, hogy hogyan szerzünk örömöt magunknak és hogyan nem. És végül abban is mi döntünk, hogy bajaink esetén kérünk-e segítségek olyan személyektől, akik képesek nekünk segíteni …

 

A szöveg a Kossuth Klub-ban elhangzott előadás rövidített változata.

Forrás: lelekbenotthon.hu

 

Az Egészségügyi Világszervezet adati alapján több mint 300 millió ember érint a mentális zavar, így tenni kell a depressziósokat sújtó diszkrimináció és előítéletek ellen.

 

A WHO jelentése szerint világszerte több, mint 300 millió embert érint a depresszió, ami így a világ egyik legsürgetőbb egészségügyi problémájává nőtte ki magát. 2005 és 2015 között 18%-kal nőtt a depresszióban szenvedők száma, akik közül sokan még mindig stigmának érzik betegségüket.

Kimondott célja ezért a WHO egész éves “Beszéljünk a depresszióról” kampányának, hogy minél több ember merjen segítségért fordulni betegségével kapcsolatban. A WHO igazgatója, dr Margaret Chan szerint éppen ideje, hogy a világ átgondolja, hogyan közelíti meg a problémát, amelynek megoldása egyre sürgetőbb feladat volna. Az első feladat a depressziósokat érintő diszkriminációval és előítéletekkel való leszámolás lenne, hisz a depresszióval élők számára az első lépés a gyógyuláshoz vezető úton az, hogy van-e lehetőségük beszélni valakivel a betegségről.

shutterstock 51647242 

A gazdaságra is rossz hatással van

A probléma megoldásához több pénzre lenne szükség. Rengeteg országban alig, vagy egyáltalán nem áll rendelkezésre segítség a különböző pszichiátriai megbetegedésekben szenvedők számára. Még a fejlettebb országokban is csak az 5%-át teszi ki az egészségügyi költségvetésnek a mentális egészséggel kapcsolatos problémákra szánt összeg, és csupán a depressziósok fele részesül valamilyen segítségben. Pedig gazdasági szempontból megérné befektetni. Egy WHO által vezetett kutatás szerint, a 2016-tól 2030-ig terjedő időszakban évi egy billió dollárnyi kiesést jelent majd a világgazdaság számára, ha a világ nem foglalkozik többet a depresszió kezelésével. Ha a depresszióval élők nem keresnek segítséget, tovább szenvednek a betegségtől, és rosszabodhat is az állapotuk. Így csökken az érintett háztartások bevétele, a munkaadók egyre nagyobb veszteségeket kénytelenek elszenvedni a kevésbé produktív vagy munkaképtelen dolgozók miatt,  a kormányoknak pedig egyre többet kell költeniük egészségügyi kezelésekre és szociális juttatásokra.

Egyéb kockázatok

A depresszióban szenvedők között nagyobb a szívbetegségek, a cukorbetegség, és a drogfüggőség kialakulásának a valószínűsége is, nem is beszélve arról, hogy a depresszió sok esetben öngyilkossághoz is vezethet. Fontos lenne tehát minél előbb felismerni a probléma jelentőségét, és elérni, hogy a világon mindenhol megszűnjenek a depresszióval kapcsolatos előítéletek, és mindenki hozzáférhessen a megfelelő segítséghez. Idehaza mindkettőtől nagyon messze vagyunk.  

Forrás: Aladár - dívány.hu 

A függőségekkel lelki űrt próbál betölteni az ember. Azzal védjük meg gyerekünket, ha megadjuk neki a a szeretettség, kapcsolódás, értékesség érzését. Aki egésznek érzi magát, nem fog túlzásba esni semmilyen anyaggal.

 

A legtöbb család találkozik az alkoholproblémával, és majdnem mindenki talál a saját életében kisebb-nagyobb horderejű példát arra, mikor mániákusan túlzásba vitt valamit. A szenvedélybetegség egyik fő jellemzője, hogy az érintett személy annak ellenére is folytatja a viselkedést (szerhasználatot, szerencsejátékot stb.), hogy tudja, ez káros az életére, emberi kapcsolataira nézve.

Ahogy a magyar származású kanadai orvos, Dr. Gabor Maté is rámutat, valamilyen mértékben sokunk életében megjelenik ez a tendencia, akkor is, ha nem vagyunk drogfüggők. Van, aki a hatalmat vagy a pénzt hajszolja mániákusan, van, aki a munkát, van, aki a vásárlást viszi túlzásba.

Talán mindenki találna olyan példát, amikor legalábbis időszakosan pótlékként használt egy tevékenységet, ételt vagy italt, hogy elnyomja rossz érzéseit, ürességérzését. Ez azért fontos, hogy értsük meg, dimenzióról beszélünk, nem arról, hogy van egy külön doboz, a drogfüggőké és alkoholistáké, és ha mi nem vagyunk azok, akkor semmi közünk a kérdéshez.

A gyereknevelésben sem elég a veszélyes szerekre koncentrálnunk! A szenvedélybetegség nemcsak szerekről és fizikai függésről szól, hanem egy hiányérzetről, lelki fájdalomról vagy ürességről, amit valamivel, anyaggal vagy cselekvéssel próbál az ember tompítani. Tehát, a gyereknevelés szempontjából a legelső perctől az a kérdés, hogyan lehet megelőzni, hogy kialakuljon ez a hiány, hogyan lehet olyan embert nevelni, akinek nem lesz rá szüksége, hogy túlzásba vigyen valamit, ami káros rá és a környezetére nézve.

shutterstock 640006789

Hogy mitől lesz valaki függő, arra persze jópár elmélet létezik, de egy egyszerű, ám rendkívül ügyes kísérlet sokat megértet ebből. Tudtuk régóta, hogy ha egy patkány ketrecébe beteszünk egy sima vizes itatót, és egyet, amiben morfiumszármazék is van, a patkány nem meglepő módon rákattan a drogos vízre, és idővel bele is pusztul. Egy kanadai pszichológus, Bruce Alexander azonban felfedezte, ha nem üres ketrecben történik a kísérlet, hanem olyan „patkány parkban”, ahol számos tevékenység lehetősége adott, játékok, mozgás, és ami a legfontosabb: vannak társak is, tehát kapcsolódhatnak is egymáshoz az állatok, szexelhetnek, játszhatnak, akkor javarészt hidegen hagyja őket a morfiumos víz, és a sima vizet preferálják. Néha-néha belekóstolnak a drogos vízbe is, de nem válnak függővé, nem az köti le őket.

Ha tömören fogalmazzuk meg: ha valakinek tartalmas az élete, vannak társas kapcsolatai, az védi meg leginkább attól, hogy egy függőség rabjává váljon. Felnőttként persze az ember gondoskodhat magának tevékenységről és társaságról, mégis vannak szenvedélybetegek, mert, ahogy Dr. Maté rámutat, nem ezen a hétköznapi, felszíni szinten dől el a kérdés. Tudjuk, van, aki habzsolja az élvezeteket, mégsem tud belőlük töltődni, mert a személyiségében van valami hiány. Az embernél a személyiségfejlődés során alakul ki, hogy meg tudjuk-e élni magunkat, mint értékes, teljes értékű embert, és a kapcsolatainkat, mint ami kielégítő számunkra. Dr. Maté neurológiai szinten mutatta ki, hogy a korai kötődés befolyásolja, megfelelően alakul-e az idegrendszer, hogy alkalmas legyen erre. A kulcsa mindennek a kapcsolat: az, hogy a gyerek átélhesse, hogy a szülő ott van, ráhangolódik, örül neki, kapcsolódik hozzá.

Ha tapasztaljuk, hogy kapcsolatban lenni jó, és fontosak vagyunk a másik számára, akkor értékesnek is érezzük magunkat. Ám ha ez erősen hiányos, akkor a kisgyerek nem tudja, hogy nem az ő hibája, ha például anya depressziós vagy krízisben van az élete, ezért nem tudja átadni magát a szülőségnek. Ő azt éli meg, ő nem elég ahhoz, hogy magára vonja az anya, apa figyelmét. Nem beszélve, amikor bántalmazásnak, extrém stressznek van kitéve a gyermek. Dr. Maté szerint a koragyermekkori érzelmi minták a későbbi, felnőtt kapcsolatokra is rányomják a bélyegüket. Ezt a szenvedést, lelki hiányt igyekszik az ember szerekkel és instant örömökkel tompítani.

shutterstock 641940055

Mi következik ebből a szülők számára? Az, hogy ne csak azon gondolkozzunk, milyen szentbeszédeket tartunk a gyereknek a drogok káros hatásairól, bár valóban tájékoztatni kell őket, de ez egészen apró, felszíni szelete annak, ha meg akarjuk előzni, ilyen problémája legyen. Inkább koncentráljunk arra: legyünk kapcsolatban. A kapcsolatban levésnek a legfontosabb feltétele, hogy alkalmassá tesszük magunkat, hogy ne csak testileg, de lelkileg is igazán ott legyünk a gyerek számára, és elhárítjuk, ha valami ezt megakadályozza.

Mint például a saját, ártatlannak tűnő függőségeink, úgy, mint a munkamániánk és egyéb megszállottságaink. Lehet valaki az egészség megszállottja, de paradox módon még a tökéletes gyereknevelés megszállottja is lehet. Ha azon töpreng a szülő, mit mondanak a szakkönyvek, az adott nevelési helyzetben mi a helyes eljárás, akkor nehezen tud jelen lenni, és hitelesnek lenni a gyermek életében.

Sok apró választási lehetőségünk van a nap során, amikor, ha elkezdjük figyelni, rájöhetünk, hogy most döntünk: ott vagyunk-e a gyereknek, és kapcsolatban vagyunk-e vele. Az egyéb, minket foglalkoztató sérelmekbe, problémákba hergeljük-e magunkat, vagy átadjuk magunkat a közös játéknak, mesének, beszélgetésnek? Nem mindegy. Nem kell állandóan a gyerekre figyelni. De kell, hogy el tudjon minket érni, és ne olyanok legyünk az életében, mint a szellemek.

Cziglán Karolina
pszichológus 

Forrás: dívány.hu

Összegyűjtöttük nektek azokat a filmeket, amelyekben fontos szerepet játszik a szerencsejáték és szerintünk remek kikapcsolódást nyújtanak.

A rovat a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatásával készült.
Ha úgy érzed, hogy játékfüggőségi problémákkal küzdesz vagy kérdéseid vannak a témában, legyen akár érintett vagy családtag, fordulj szakemberhez, aki segíteni tud. Ne feledd: a problémáddal nem vagy egyedül!

Kérdezd e-mailben a témában jártas szakpszichológust: Demetrovics Zsoltot: segitaszakember@eski.hu

Telefonálj és a Dr.Info ügyfélszolgálata útbaigazítja Önt: 06-40-DR INFO, azaz 06-40-374-636

Vagy hívd az ELTE Szerencsejátékos segélytelefonját hétköznap 15 és 19 óra között a 06-1-411-6778-as telefonszámon.

Forrás: m.néni - kozepsuli.hu

Horváth Gábor. Fotó: Origó/Polyák Attila 
 

Javában dübörög a Száraz Novemberre keresztelt kampány, ami a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítására indult el, immár három éve. A kezdeményezést a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány honosította meg, brit mintára, ahol ennek már évtizedes hagyománya van; szerintünk nem is kell magyarázni, miért. De vélhetőleg azt sem, hogy itthon szükség van-e rá. A lényeg, hogy aki részt vesz benne, egy hónapig egy csepp alkoholt sem iszik. Önként és dalolva. Ha ez valami miatt nem sikerül, akkor ajánljuk figyelmébe a lenti interjút. Megkerestük ugyanis Horváth Gábor addiktológiai konzultánst, a Reménység Rehabilitációs Ház szakmai vezetőjét, mondja el, mi a baj az ivászattal. A Somogy megyei Nágocson található házban jórészt alkoholbetegeket rehabilitálnak, és tízből csupán hárman-négyen “végzik el” az intenzív csoportterápiás programot. Hogy miért? Gördítsen!

 

Mi a baj az ivással, hogy ilyen kampányokat kell meghonosítani Magyarországon? Azt már mindenki kívülről fújja, hogy a másfélmillió alkoholista országa vagyunk. Nem tudunk kulturáltan inni?

Az ivással önmagában nincsen baj akkor, ha az ember olyan keretek között tudja tartani, hogy sem a saját, sem a körülötte élőkre nincsen káros befolyással. A szakirodalom is beszél arról, hogy létezik szociális ivás, amikor valaki csak társaságban, alkalmanként és mértékkel fogyaszt alkoholt. Így nem káros.

De mi van akkor, ha valaki hetente jár társaságba? Ez sokaknál elég életszerű.

Akkor az nem nevezhető alkalmi ivásnak, mert az már heti rendszerességről szól. Habár, ha valaki mértékkel csinálja, és nem okoz kárt az ivásával saját magának és másnak, valószínű nem lesz negatív befolyással az életminőségére. Alkalmi ivásnak egyébként is az tekinthető, ha valaki valamilyen kiemelt esemény, ünnep, születésnap alkalmával fogyaszt alkoholt. A mindennapi ivás, főleg egyedül, nem társaságban, már más kategória. Az akkor is veszélyforrásnak mondható, ha valaki mértékkel teszi, de hatalmas felkiáltójel, ha mértéktelenül. A szakemberek megegyeznek abban, hogy a folyamatos, akár mértéktelenül elfogyasztott alkohol kialakíthatja a függőséget. A nőknél gyorsabban, mert a szervezetükben feleannyi mennyiség, harmadannyi idő alatt ugyanazt a függőséget tudja kialkítani, mint a férfiaknál, a különböző biológiai félépítés okán. Ugyanilyen különbségek figyelhetők meg az alkohollebontás tekintetében egyes népcsoportok között.

Ezek szerint a nők veszélyeztetettebbek, mint a férfiak. Meghatározható-e további veszélyeztetett csoport? Kiből lesz alkoholbeteg?

Azt szoktam mondani, az intenzív fájdalomra intenzív fájdalomcsillapítót szoktak használni. Ha valakinek a családi előtörténetében sok a diszfunkció (elhanyagolás; verbális, fizikális vagy szexuális erőszak; stb.), akkor a tapasztalatom szerint a szerhasználat hamar megjelenik az életében. Ilyenkor a fiatalok leginkább a drogokhoz nyúlnak, de mivel az alkohol igencsak része a kulturánknak, legális, könnyen beszerezhető és a leginkább szedál, ezért alkalmas arra, hogy a családban átélt fájdalmakat elvegye. Szóval, az ilyen családi háttérből érkezők mindenképpen veszélyeztetettek. Az időskorúak meg azért vannak kitéve az alkoholfüggőség veszélyének, mert amikor elérkezik a nyugdíjkorhatár és kikerülnek a napi rutin pörgéséből, nem tudják feldolgozni az életritmus-váltást. Hiszen abban is elég sok kihívás van. Aztán a társadalom perifériájára szorultak, például az utcán élők nagy többsége szerhasználó. Bizonyos foglalkozásokhoz is hozzátartozik az italozás. Fizikai munkások körében hallottam azt a mondást, hogy “kocsma után első a család.” Sokuknál ez teljesen elfogadott norma. De ne felejtsük el, a magas stresszel élők között is igen elterjedt az alkoholfogyasztás. Például az orvosok, pszichiáterek vagy multinacionális cégek közép- és felsővezetőinél is találkozom alkoholbeteggel. Ők magas stresszszinten élnek, sok kihívással, sok megfeleléssel, de persze esetükben is fakadhatnak a sérült gyerekkorból. Például “akkor vagy jó a szüleidnek, ha teljesíteni tudsz, akkor vagy szerethető, ha jól csinálod a dolgaidat”. Ilyen háttérből jöhetnek a munkamániások, a perfekcionisták (az állandóan a tökéletességre törekvők – a szerk.) és bizony ők “el tudnak úgy fogyni”, hogy szükségük van az alkohol támogatására. Ez a társadalmi réteg ráadásul láthatatlan, mert legnagyobb részük zugivó; mindig akkor derül ki róluk, hogy isznak, amikor már nagy a baj.

Gondolom, ekkor jön a segítségkérés. Ha jön egyáltalán…

Általában már csak akkor kérnek segítségért az alkoholbetegek, amikor az úgynevzetett “szenvedés-nyomás” – így nevezi a szakma – van annyira erős, hogy úgy érzik, elfogytak az eszközeik és okoz annyi fájdalmat a függőség, hogy segítséget kérjen. Más szavakkal, amikor az úgymond veszteséglistájukon már több a tétel, mint a bevételi listán. Én is akkor megyek már orvoshoz az influenzával, amikor a C-vitamin már nem használ és nem tudom kezelni a betegséget a saját eszközeimmel. Józanodó alkoholisták szokták mondani, hogy a temető tele van büszke alkoholistákkal, akik nem kértek segítséget. Az is érdekes és megdöbbentő, hogy van, akinek az is elég a segítségkéréshez, ha részegen megüti a gyerekét, de van, akinél még az sem jelenti a mélypontot, ha elveszít mindent: családot, egzisztenciát, szociális hálót, presztízst, megbecsülést, akár a saját egészségüket. Megfigyelhető, hogy minél több diplomája, végzettsége, presztízse van valakinek, annál nehezebben kér segítséget, hiszen sokáig tarja magát bennük az “én vagyok valaki, mert magas szintű dolgokat értem el a társadalomban.” Pedig itt nem is ez a kérdés. A hasonló hozzáállású, jórészt értelmiségi alkoholbetegnek néha nehezebb is segíteni, mert nehezen fogadja el, hogy az élete egy területén, az alkohollal és az érzelmi zavaraival szemben tehetetlen.

A Házban sok hasonló történettel találkozik. Milyen módszerrel lehet az alkoholbetegségen, ami végül is végződhet halállal, segíteni?

Nágocson a Reménység Rehabilitációs Házban egy olyan csoportterápiás programon vesznek részt a kliensek, amely az úgynevezett Minnesota-modell alapelveire épül. Ez egy önsegítő program, amelynek gerincét az Anonim Alkoholisták 12 lépéses programja adja. Így a terápiában van egy nagyon erőteljes közösségi jelleg, együtt dolgozunk józanodó függőkkel is. A Házban olyan szeretetközösség alakult ki, ami azért tud működni, mert a közös útjukon haladó józanodni vágyók megosztják egymással a tapasztalataikat, de nemcsak a negatívat, hanem a vágyaikat, küzdelmeiket is. Együtt küzdeni, együtt haladni pedig mindig könnyebb. Persze segíti őket egy multiproffesszionális csapat, amelynek tagjai addiktológus-pszichiáterek, addiktológiai konzultánsok, szociális munkások, mentálhigiénés szakemberek. A programban igyekszünk megtalálni azokat a töréspontokat, érzelmi zavarokat, feszültségeket, amire valaki iszik. Az alkoholfogyasztás általában csak egyik tünete a valódi problémának, nem maga a probléma, jóllehet az is problémává válik, ha kialakul a függőség.

Csoportterápia a nágocsi rehabon. Fotó: Origó/Polyák Attila

Az átlegember azt gondolja, hogy egy rehabon lecsúszott, koszos, büdös, jóformán hajléktalan alkeszok vannak. De mi a valóság, az Önök kliensei milyen társadalmi háttérből érkeznek?

Igen, sokakban élnek ezek a sztereotípiák, de például most is van olyan kliensünk, aki a fizetését tekintve nem éppen hat számjegyű összeget visz haza havonta, tehát abszolút jellemző, hogy akár egyetemi tanárokkal, polgármesterekkel, iskolaigazgatókkal, orvosokkal is találkozunk a “praxisunkban”. Járt itt a felső tízezerből is alkohollal küzdő kliens, de ugyanúgy megtalálható nálunk az olyan huszonéves beteg, aki viszont nem tudott kiépíteni magának társadalmi poziciót, mert hamarabb lett szerhasználó. Van olyan kliensünk is, aki mondjuk le sem érettségizett, így ezen a területen segítségre szorul, de van nyugdíjas korú betegünk, aki most szembesül, hatvan év felett azzal, hogy még szeretne élni, és nem további veszteségeket elszenvedni. Általánosságban tehát elmondható, társadalmi háttér eloszlásában a betegeink harmada, vagy maximum fele értelmiségi. Ennek tükrében érdekes lehet azt megtapasztalni, hogy egy közösségben nem attól lesz valaki jól működő, stabil tag, hogy milyen papírjai vannak. Rengeteg jó képességű, értékes ember van, aki nem tudott még lediplomázni, mert valahol kisiklott az élete, de gyönyörű azt látni a terápia fél éve alatt, miként változik egy ember személyiséggé, és hogyan válik, akár egy értelmiségi személyhez képest is önazonossá, érzelmileg stabillá, miként képes felelősséget vállalni, fejlődni, változni az életben.

Fentebb mondta, hogy a nők hamarabb lesznek alkoholisták, mint a férfiak, ez azt is jelenti, hogy a Házban is több a nő?

Nem, a nemek eloszlásában a férfiak vezetnek, tehát kábé a klienseink háromnegyede férfi, a többi nő.

És tíz emberből hányan bírják ki ezt a fél éves terápiát, ami valljuk be, elég hosszú?

A létezésünk nyolc és fél évére visszatekintve – de igaz ez az országos átlagra is – tíz, terápiára bekerülő kliensből három-négy tud végigcsinálni egy intenzív csoportterápiás programot. Tehát a hozzánk bekerültek 30-40 százaléka végzi el a programot. Ez az egyik statisztikánk. A három-négy embernek a 75 százaléka viszont tartósan józan marad. Így elmondható, hogy ha valaki elvégez egy ilyen intenzív programot, sokkal inkább képes lesz a stabil működésre és a társadalomba való visszailleszkedésre. Hozzá kell tennem, hogy azért közöttük is előfordul a visszaesés, de annak oka már egy újabb beszélgetés témája lehet.

Ha gondja van az alkohollal, itt és itt és itt segítséget kérhet.

Köszönet az Origónak a fotókért! 

Forrás: Szenvedi Zoltán - pestisrácok.hu 

Apám klasszikus alkoholista, napi két három doboz cigarettát szív a legerősebb fajtából, nem áll távol tőle a szerencsejáték sem. Egyszer egy nap alatt játszott el egy milliót.

 

Gyermekkoromban soha senkit nem hívhattunk át magunkhoz. Nehogy kiderüljön, milyen körülmények közt élünk. De a félelem annál gyakoribb vendég volt nálunk: megtöltötte az egész lakást."Nehogy mesélj apádról másoknak!"- szólt az untig ismételgetett mondat anyámtól. Egyszer kaptam is a fejemre, mikor - ezt figyelmen kívül hagyva - kiöntöttem a szívemet egy majdnem idegen lánynak. De megérte. Mert ha akkor nem adom ki magamból, szétfeszített volna a sok keserűség. 

Forrás: Getty Images/sturti 

 

A panel, ahol élünk

Konkrétan nem értem, hogy születtem meg?

Nincs emlékem az apám és anyám közti jó viszonyról: külön szobában aludtak, nem beszéltek egymással. A legvalószínűbb magyarázat arra, hogy miként lett belőlük egy pár: anyám szerelmes volt apámba, apámnak egy cseléd kellett, aki kiszolgálja munka után. Sokszor csak "asszonyállatként" szólította, miközben anyám alázatosan szedegette fel utána a retkes zokniját a földről.

Hozzám és a két testvéremhez nem szólt évi három szónál többet. Munkamániás volt, sok pénzt keresett, ennek ellenére egy kétszobás panellakásban laktunk öten. A többi pénz alkohol formájában lecsúszott a torkán. Reggel kibontott egy doboz sört, majd még ki tudja hányat estig. Nem rémlik, hogy láttam volna vizet inni.

Munka után első útja a kocsmába vezetett, ahonnan mindig részegen jött haza. És következett a több órás ordibálás anyámmal. Általában az állt a cirkusz hátterében, hogy apámnak még több pénzre lett volna szüksége - vagy mert tartozik valakinek, vagy mert még tovább akar inni -, anyám pedig eldugta a pénztárcáját előle.

Forrás: Getty Images/kristian sekulic

 

Majdhogynem családi programmá vált kitalálni, hol lehet a lakásban még olyan hely, ahol apám nem találja meg a pénzt.

Ha nagyon begurult, ki akarta dobálni a mikrót vagy épp a TV-t az erkélyről. A legröhejesebb az volt, amikor jelképesen összeszedte a cókmókját és világgá ment. Végül valahol a közeli mezőn aludt, de előtte gondosan lekapcsolta az egész lakásban az áramot, hogy bizonyítsa, mennyire rá vagyunk utalva.

Happy End?

Azóta a szüleim szerencsére elváltak. A testvéreimmel majdhogynem pezsgőt bontottunk, hogy anyánk végre megszabadult tőle. Ők egyébként azóta sem állnak vele szóva,és teljesen meg tudom őket érteni. Én szoktam vele beszéln néhai: segítek neki munkát keresni, támogatom. Mióta csak én maradtam neki, teljesen meghunyászkodik, nehogy engem is elveszítsen. De megbocsátani nem tudok. Főként azért, mert nem kért bocsánatot. Nem fogja fel, hogy mit tett.

Egy ideig reménykedtem. Egyszer belátja, mennyit ártott nekünk, de azóta már elfogadtam: vannak olyan emberek, akikben egyszerűen nincs olyan, hogy felelősségérzet. És ez soha nem fog változni.
Viszont sok minden megváltozott. Ma már szívesen mesélek bárkinek a családi hátteremről, hiszen nem az én szégyenem. Ahogy pedig mesélek róla, mások is megnyílnak. És mindig kiderül, hogy mindenki múltjában akad egy-egy óriási szégyenfolt. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan ismerősöm van, aki normális családi hátteret tudhat magáénak. És ez nagyban segíti a feldolgozást.

Forrás: iStockphoto/LucidSurf

 

A jó hír az, hogy az alkoholista szülők gyerekei is felnőnek egyszer.Beárnyékolja-e a múltjuk az életüket? Ó, hogyne!

Főleg, ha a szülők még idős korukra sem hagynak fel kedvenc időtöltésükkel! Nem hiszek a szenvedélybetegek pálfordulásában, nem hiszem, hogy meg lehet bocsátani, hogy egy játékgép vagy egy doboz sör fontosabb lehet valakinek saját gyerekénél. Abban viszont hiszek, hogy az ebben felnőttek is lehetnek boldogok. Túl sok szép dolog vár ránk van ahhoz, hogy egy életet végigbánkódjunk! Nekem legalábbis még van egy bakancslistám. 

Nyitókép: iStockphoto

Forrás: Varga Lea - she.hu

Milyen fájdalomcsillapítót szedhetek alkoholra?

Sokakat érdekelhet a kérdés a fesztiválszezon kellős közepén, ezért összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat arról, hogy mi az, ami belefér az alkohol plusz fájdalomcsillapító kombóba, és mi az, amivel nem éri meg kísérletezni.

 

Kis mennyiségű (a megengedett napi adag) alkohol fogyasztása mellett a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók közül egy vagy két ibuprofen még belefér, ha a háziorvos is áldását adja rá, de mindenképpen kérd ki a véleményét, ha nem szereted a meglepetéseket! Ez az aszpirinre is igaz, bár azt ma már sokkal inkább véralvadásgátló hatása miatt alkalmazzák, mintsem a fájdalom enyhítésére. Ne feledd azonban, hogy a megengedettnél több alkohol elfogyasztásakor a gyomor vérzéséhez is vezethet a gyógyszer. 

Férfiak esetében az alacsony kockázatú alkoholfogyasztás a 4 vagy annál kevesebb, míg nők esetében 3 vagy annál kevesebb átlagos mennyiségű ital naponta. Az amerikai ajánlások szerint 0,17 deciliter tiszta alkohol számít átlagos mennyiségnek. Ez nagyjából 3,5 deciliter sör, 2,2 deciliter likőr, 1,4 deciliter bor, 0,4 deciliter whisky, gin vagy vodka.

Forrás: www.hazipatika.com 

"A leginkább közkézen forgó, recept nélkül is elérhető gyógyszerek közül a paracetamol szedése mellett nem szabad alkoholt fogyasztani, mert ez a kombináció növeli a májkárosodás esélyét. A központi idegrendszerre ható gyógyszerek – pl. a pszichiátriai gyógyszerek, az epilepszia elleni készítmények, illetve a nyugtatók – használata esetén is kerülendő az alkoholfogyasztás" – figyelmeztet Ipolyi-Topál Gitta háziorvos, a HáziorvosBlog szerzője. Arról, hogy az alkohol és a gyógyszerek miért nem olyan jó párosítás, bővebben itt írtunk.

A pia meg a fájdalomcsillapító nem a legjobb kombináció
A pia meg a fájdalomcsillapító nem a legjobb kombináció Fotó: Shutterstock 
 
Fontos, hogy máj- vagy veseproblémák esetén kerüljünk mindenféle fájdalomcsillapítót, és ilyenkor persze alkoholt fogyasztani sem okos döntés. Ezenkívül a receptre kapható fájdalomcsillapítókat (pl. tramadol, kodein) semmiképpen nem tanácsos alkoholizálás során nyeldesni, az opiátszármazékok és a szeszes italok kombója ugyanis álmosságot, szédülést és rosszullétet okozhat.

Paracetamolt tartalmazó fájdalomcsillapítók bevétele után is érdemes minél hosszabb ideig várni, mielőtt alkoholt fogyasztunk, vagyis ha reggel vettük be a gyógyszert, akkor este ihatunk, de ha késő délután, akkor inkább ne kockáztassunk.

Ha pedig abban a hitben éltél eddig, hogy a lefekvés előtt bekapott fájdalomcsillapítóval megelőzheted a macskajajt, akkor ki kell, hogy ábrándítsunk: a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók hatása ugyanis általában a beszedést követő négy órán belül elmúlik, ezért több értelme van, ha ébredéskor veszel be egy-két Ibuprofent.

Ezért kockázatos a gyógyszereket alkohollal keverni

Kétféle alkohol-gyógyszer interakció létezik: farmakokinetikai kölcsönhatások során az alkohol befolyásolja a gyógyszer felszívódását a szervezetben, míg farmakodinámiás mechanizmus alatt nagy mértékben fokozhatja a gyógyszer hatását, kifejezetten a központi idegrendszerben.

Ha nem szeretnéd, hogy a gyógyszer hatástalan legyen, vagy ami még rosszabb, veszélyeztesse egészségi állapotodat, antibiotikumok, antidepresszánsok, antihisztaminok, gyulladásgátlók, izomlazítók vagy opioid fájdalomcsillapítók, sőt egyes gyógynövény alapú szerek szedése alatt jobb, ha teljes mértékben lemondasz az alkoholról. Mindenképpen fontold meg tehát, hogy megéri-e, és egyeztess a háziorvosoddal, ha nem akarod, hogy rossz vége legyen a bulinak

Forrás: Mák Gabi - dívány.hu 

„Pár éve kezdtem emlékezni. Arra, mennyire utáltam a nagyszüleimnél lenni, arra, ahogy elbújok a kertben vagy a házban, arra, ahogy kifutok a szobából, arra ahogy csapdába esem a fürdőszobában, arra, hogy állandóan vetkőzésre biztat, fürdet, simogat, hozzám ér ott. Valahogy a földre kerülök, de nem emlékszem semmire a szőnyeg mintáján kívül. Egyszer, kétszer, évekig? Óvodás voltam, de ez még nem ok, hogy ennyire zavaros legyen az egész. A Jézus kép a falon, ami még mindig ott van nagyanyám új lakásában, ahol rendszeresen rám jön az émelygés” – Lolita, 22 

Ez a történet sok másikkal együtt a Beszélj róla! nevű oldalra került fel, egy olyan honalapra, ahol a gyerekkori szexuális abúzus áldozatai beszélhetnek szabadon traumájukról. A titokról, ami gyerekkoruk óta kísérti őket, a szégyenről, a bűntudatról, a szorongásról, ami ezekből a korai tapasztalatokból fakad. A gyermekkori szexuális bántalmazás következményei közül ugyanis ezek a legrosszabbak. Nem az fáj a leginkább, ami fizikai szinten történik, nem a fogdosás, az aktus, hanem az, hogy együtt kell élni a titokkal, egyedül. Ez az egyik legfontosabb dolog, ami a Tilos Rádión futó pszichológiai műsor, a Teszt és lélek szeptember tizenharmadikai adásából kiderült, ahol Víg Sára pszichológus és Anoni Mara a a Beszélj róla! projekt egyik alapítója, egykori áldozat beszélt a gyerekkori szexuális bántalmazásról. 

shutterstock 166235003Fotó: Shutterstock

 

De mit is takar pontosan a szexuális abúzus? 

Nem feltétlenül magát az aktust. Sőt. Víg Sára szerint a szexuális abúzusba „minden olyan cselekvés vagy közös tevékenység [beletartozik], ahol valamilyen szexuális tartalom megjelenik, és amibe egy felnőtt vagy egy idősebb személy bevon egy nála fiatalabb, gyengébb, kisebb gyereket.” Ez sok minden lehet, akár egy ferde pillantás, egy mozdulat, simogatás, fogdosás, szexképek, pornó mutogatása gyereknek, és természetesen maga a szexuális kontaktus is. Nem az számít, ami valójában megtörténik. Az az érdekes, hogy a gyerek fejében mi van erről. Ebből kiindulva pedig minden olyan helyzet, ahol az idősebb ember szexuális légkört teremt, traumatikusan hathat a gyerekre, különösen akkor, ha ez rendszeres, ha tartósan fennáll. 

Mégis ki képes ilyesmire? 

Kérdezheti ezt minden jó érzésű ember megrökönyödve, pedig a válasz az, hogy többen, mint sejtenénk. Ma Magyarországon a gyerekkori szexuális abúzus minden tizedik embert érint, ami azt jelenti, hogy a gyermeke óvodás csoportjából, osztályából, átlagosan három gyereket, és azt is, hogy egy vasárnapi hiperes nagybevásárlásnál valószínűleg több áldozat is eltolja ön mellett a kocsiját. Az elkövetők pedig általában nem az idegenek, a pedofilok, a gonosz mutogatós bácsik a lépcsőfordulóból, hanem az esetek nagyobb részében családtagok, közeli ismerősök, olyanok, akikkel az áldozat bizalmi kapcsolatban áll. Elvileg. Az elkövetőknek nincs pontosan meghatározható személyiségprofiljuk, nincs azonosítható pszichés betegségük, nem jellemző, milyen társadalmi rétegből kerülnek ki, nem választják el őket a többségtől sem a körülményeik, sem az iskoláik. Maga az elkövetés pedig messze nemcsak (vagy nem is elsősorban) a szexről, a vágyról szól: ez a hatalom gyakorlásának eszköze. Hogy mit is jelent ez pontosan? 

Víg Sára szerint azt, hogy „az elkövető nem hagyományos értelemben érez „nemi vágyat" a gyermeki test iránt (persze ilyen is van, ez a pedofília), hanem a legtöbb esetben a felnőtt-gyerek szerepben megjelenő hatalombéli különbséget éli meg „részegítően", olyannak, ami „bármire" feljogosítja. Ebben nem érzékeli a határt, és ezzel él vissza. A gyerek pedig nincs felkészülve erre a helyzetre, ezért nem ismeri fel, nem tudja a számára tisztázatlan helyzetben megvédeni magát, felismerni és érvényesíteni a jogait. Az elkövető nagyon gyakran olyan környezetben nőtt fel, ahol a hatalomhoz való viszony ezt sugallta: az erősebb bármit megtehet a nála gyengébbel – a férfi a nővel, a nagyobb a kisebbel. Mindeközben az elkövető minden esetben tudja, hogy amit tesz, az nem helyes, tudja, hogy mivel lépi át a határt, mi az, amit nem szabadna. Ezért is része az abúzusnak szinte minden esetben a titkolásra való felszólítás, az áldozat közös titokba való bevonása. Az alapvetően hatalomközpontú és hatalom érvényesítő beállítódás eleve „feljogosítja" az elkövetőt a tetteire, még akkor is, ha tudja, hogy azok törvénybe ütköznek, vagy sérüléseket okoznak egy másik embernek."

A gyermekkori szexuális abúzus tehát sok esetben a gyengébb, a kisebb leigázásáról szól. A leigázás azonban nemcsak ott, abban a pillanatban, abban a helyzetben működik.

A trauma egy életre szól

Az áldozatok agyában hiába nem kattog nap mint nap az abúzus emléke, a trauma hatása az életük számos területére kihat. „Felnőttkorban az áldozatokról általánosságban elmondható, hogy erősen szoronganak" – mondta Víg Sára. – „Ennek számos testi lelki tünetét mutathatják (például pánikbetegség, pszichoszomatikus zavarok, alkohol-, drogfüggőség, fóbiák, stb). Önértékelési problémákkal küzdenek, magukat bűnösnek, selejtnek, rossznak, a testüket értéktelennek élik meg, és ez az intim, baráti, partner és szülő-gyerek kapcsolatokban is megjelenik. Az áldozatok felnőttként sokszor elszigeteltnek, magányosnak érzik magukat, olyannak akikhez nem lehet elég közel menni, mert akkor kiderül róluk, milyen 'mocskosak'. Nagyon gyakori náluk az úgynevezett emlékbetörés, amikor a traumatikus eseményt szinte az eredetivel azonos érzelmi intenzitással élik meg újra és újra, nem úgy, mint egy más (akár rossz vagy szomorú) emléket, a trauma emléke ugyanis nem szelídül meg az idővel. Ez rémálmokban, de éber állapotban is előfordul, és egyes emlékeztető elemek (például színek, fények, szagok, testhelyzetek, stb) előhívhatják. Aki pedig magában tartja, nem mondja el senkinek, az még magányosabbnak érezheti magát, márpedig nagyon sokan a házastársuknak, közeli családjuknak sose mondják el, mi történt velük."

A titok tehát, ahogy gyerekkorban, a trauma elszenvedésének idején, úgy felnőttkorban is nagy teher marad. Nem véletlenül. Gyerekkorban ugyanis gyakran megesik, hogy az áldozatok hiába fordulnak segítségért, hiába próbálják megosztani azt, ami történt velük. A család – ahogy a társadalom is – sokszor nem vesz tudomást, nem hajlandó tudomást venni a történtekről. Nyilván félreértette a gyerek. Kitalálta. A nagypapi nem is úgy gondolta. Biztos a gyerek hibája. Biztosan úgy viselkedett. 

Fotó: Shutterstock Fotó: Shutterstock Fotó: Shutterstock Fotó: Shutterstock Fotó: ShutterstockFotó: Shutterstock 
 

Ehhez a hozzáálláshoz pedig nem kell korlátoltnak vagy lelketlenek lenni, elég ha úgy viselkedünk, mint a többség: az igazságos világban hiszünk. Vagyis abban, hogy a jók elnyerik méltó jutalmukat, a rosszak pedig megbűnhődnek. Ebbe a világképbe pedig nem fér bele egy, a szerettei által molesztált, kihasznált gyerek. Ez egy jó világban nem történhet meg. Így hát elhesegetjük a gondolatot, elnyomjuk a mélybe, elfelejtjük ezeket a történeteket, akár másé az, akár a sajátunk. 

A titkokat fel kell oldani

A Beszélj róla! projekt egyik célja épp ezeknek a társadalmilag belénk égett tabuknak a ledöntése, és persze az, hogy lehetőséget biztosítson arra, hogy az emberek beszélhessenek a történetükről, és segítséget kaphassanak. Anoni Mara szerint ugyanis a titok feloldása, megosztása már önmagában nagy segítség, ha pedig az ember képes szakértőhöz fordulni, képes elmenni terápiába, az visszaadhatja a bizalmat, a valakire támaszkodás képességét, segíthet levenni az álarcokat, csökkenteni a szorongást. Legalábbis neki sikerült. 

Ha érdekli, hogyan próbálhatja megelőzni a szexuális abúzust, kattintson ide, ha pedig gyermekbántalmazást tapasztal, kérjük azonnal szóljon a rendőrségnek, a gyermekjóléti szolgálatnak vagy a gyámhivatalnak!

Forrás: Sákovics Dianna - dívány.hu 

A nők másképp lesznek alkoholisták, mint a férfiak

Nem kevés egyetemista és főiskolás iszik napi rendszerességgel. A legnagyobb gond nem is az, hogy isznak, hanem az, hogy mekkora mennyiségű alkoholt fogyasztanak el egyszerre. Minél többet iszik valaki az egyetemi évei alatt, annál nagyobb a valószínűsége, hogy alkoholproblémái lesznek a jövőben, akár 5-10 éven belül.

 

A statisztikák azt mutatják, hogy minél fiatalabban kezd el valaki piálni, annál nagyobb a valószínűsége, hogy később alkoholista lesz. A főiskolai évek alatt az ivászat egyszerűen a kultúra része – ez számít normálisnak. A nagy mennyiségű alkoholfogyasztók pedig észre sem veszik, hogy az ivás az életük részévé válik - írja a Labroots.

Az alkoholizmus felé vezető út első állomása a depresszív ivás, vagyis amikor már nem azért iszik valaki, mert társaságban vagy buliban van, épp ellenkezőleg: magányosan fogyaszt alkoholt, mert levertnek, szomorúnak érzi magát. Egyedül küzd a démonaival - az alkohol segítségével. Elképzelhetetlennek hangzik, de az egyetemi évek alatti tivornyák könnyen ide vezethetnek - mondja a The Alcohol Advocates tanácsadója: 

Kétféle ivó van. Az egyik az, aki hétköznapokon teljesen normális életet él, tanul, dolgozik, majd időről időre brutálisan nagy mennyiségű alkoholt ereszt le a torkán. Teszi mindezt azért, hogy kiengedje a gőzt, lazítson, kevésbé legyen feszült, vagy egyszerűen csak buliból, a jó hangulat kedvéért. A másik típusba azok tartoznak, akik általában csak 1-2 pohárral isznak, de azt napi rendszerességgel teszik.

Az alkoholfogyasztás káros hatásai mindenki által ismertek. A rendszeres ivás összefügg a szív- és érrendszeri betegségekkel, az elhízással, a cukorbetegséggel és a rák egyes formáival. A Frontiers in Geneticsben megjelent tanulmány, melyet Dr. Deborah Finn az Oregon Egyetem professzora jegyez, ezen felül arra mutat rá, hogy a rendszeres alkoholizálás más hatással van a nők és a férfiak agyműködésére.

Máshova vezet a férfiak és a nők ivása

Tudjuk, hogy neurológiai szinten az agy jutalmazó központjaként is ismert nucleus accumbens felelős a függőség kialakulásáért. Ám genetikailag a férfiak és a nők agyműködése eltérő, amit a tudósok állatkísérletekkel is demonstráltak. Eredményeik szerint míg a nagy mennyiségű alkoholos ital elfogyasztása a nőstény egerek agyában hormonális elváltozást okozott és az immunrendszerük működését is módosította, addig a hím egereknél az idegi működést befolyásolta és a neurotranszmitter-anyagcserét változtatta meg. A függőség kezelésében ezután csakis az egér saját nemének megfelelő beavatkozás bizonyult eredményesnek. 

Ez a kutatási eredmény nagy előrelépés lehet az alkoholbetegek ellátásában. Eszerint másféle beavatkozásra lehet ugyanis szükség az alkoholista nők és megint másra a férfiak esetében. 

Forrás: dívány.hu

A sokat bántott kisgyerek ott él benned felnőttkorodban is

Mindig mindenért bocsánatot kérsz? Gyakran vagy dühös, és előfordul, hogy nem is tudod, hogy miért? Mindig másokon próbálsz segíteni, miközben úgy érzed, hogy a te bajaid szóra sem érdemesek? Sokszor szégyenkezel? Könnyen lehet, hogy ezek, vagy más egyéb jellemzőid arra utalnak, hogy gyerekkorodban érzelmileg bántalmaztak - és már nem is vagy tudatában, hogy mennyi mindent viszel magaddal egész életeden keresztül emiatt.

 

Edit és István tizenöt éve házasok. Talán szerelem volt, de szépen felőrlődött az évek során. Már alig szólnak egymáshoz. István vállalkozó, Edit a családi cég könyvelését intézi. Meg a gyerekeket. Istvánnak keményen kell helytállnia a kisváros építőiparában, ha azt akarja, hogy a vállalkozása talpon maradjon. Apjától vette át az üzletet, mikor az meghalt, és sikerült némileg növelnie is a céget. Mégis legtöbbször úgy érzi, az apja valahonnan fentről röhög rajta, látva a szerencsétlenkedését. Téged úgyis átbasznak, nem értesz te semmihez, kis pondró – hallja az apja hangját naponta százszor is. Ezért István mindent megtesz, hogy ne szúrjanak ki vele. Pedig, a rohadt életbe, ezek egytől egyig szemétládák! A hatóságnál szemétkednek és a markukat tartják, az alkalmazottak csak azt lesik, hol lophatják ki a szemét, a konkurencia aljas. De azt azért tudják, hogy vele nem lehet ujjat húzni! És az ő cége végzi a legjobb munkát. Megcsinálják a lehetetlent is. Nemrég vett egy villanyborotvát. Már hibátlanul borotválkozik a kocsiban, vagy a konyhában. Utálta látni reggel az arcát a tükörben. Pondró.

shutterstock 226428310

Edit érti, hogy a férje mennyire fáradt, ideges és dühös. Inkább elhúzódik az útjából, és hallgat, nehogy István ordítozni kezdjen. Az megsemmisítő. Azt is tudja, hogy ő egymagában, István nélkül sehol se lenne. Fájt-fájt neki régen, hogy István otthon, meg az ismerősök előtt, hogy szidalmazza őt, mennyire kétbalkezes istencsapásának állítja be – de már akkor is érezte, hogy Istvánnak igaza van, tényleg mindent elront. Aztán megtanulta, hogy ne fájjon. Pontosan tudja, hogyan ne érezzen semmit. A barátnői, meg a szomszédok mondták, hogy ne hagyja már, hogy így beszéljen vele a férje, de ő mindig megvédte Istvánt. Nem gondolja komolyan. Meg aztán nem tudják ők, hogy István min megy keresztül. Edit legalább segít neki. Ellátja a gyerekeket, meg a háztartást, főz, és a könyveléssel hasznos is valamennyire. Máshova úgyse vennék fel dolgozni. Így is eltelik a nap, este tízig-tizenegyig mindig talpon van. Jobb is így. Rémisztő a csönd, ha Istvánnal kettesben maradnak. 

Edit és István élete nem egy tündérmese. Kevés örömet találnak benne. Azzal nem igazán néznek szembe, hogy élhetnének másképp is. Talán sejtik, hogy másoknál máshogy mennek a dolgok, de ők erre képesek. Azt viszont nem biztos, hogy tudják, hogy a büntetés, amit visznek magukkal egész életükben, a szüleik, neveltetésük eredménye.

A gyerekkori érzelmi bántalmazás hatásai nem múlnak el nyomtalanul. Olyan jellemzőket hagynak a személyiségen, amikről az ember felnőtt korában nem mindig azonosítja be, hogy annak a következményei, ahogyan gyerekkorukban bántak velük. Ha valakit gyerekkorában rendszeresen megaláztak, lekicsinyítettek, kigúnyoltak; akivel hidegen, szeretet nélkül bántak, annak nehéz elérnie, hogy pozitív önértékelése, kiegyensúlyozott élete legyen.

A Mighty, egy internetes lelki egészség közösség megkérte a tagjait, akik gyerekkori érzelmi bántalmazáson mentek keresztül, hogy írják le, szerintük milyen hatása van a mostani felnőtt életükre a gyerekkorban megélt bántalmazásnak. Azokra a jellemzőikre kérdeztek rá, amikről csak jóval később tudták meg, hogy a gyerekkorukban gyökereznek.

 

Nézzük, miket osztottak meg magukról:

Örökös bocsánatkérés

"Folyamatosan bocsánatot kérek más emberek hibájáért. Olyan dolgokért érzem magam felelősnek, amiket egyáltalán nem én tettem. Keresem a magyarázatot, a mentséget mások elfogadhatatlan viselkedéséért. A szüleim állandóan kinevettek. Ezért társas helyzetekben erősen szorongok. A legrettenetesebb, ha zavarba hoznak. Ha valami zavarbaejtő helyzetbe kerülök, az napokig, hetekig rág belülről, felemészt. Nulla önbizalmam van. Rettegek attól, hogy valamit rosszul csinálok, hogy megbántok valakit, ezért örökké bocsánatot kérek mindenért."

Túlgondolok mindent

"Mindent órákon keresztül elemzek. Minden szót, minden mondatot. Számba veszem az összes lehetőséget. Semmi nem érhet felkészületlenül. Gyerekkoromban állandóan felkészületlenül értek a dolgok. Mindig áldozat voltam. Soha többet!"

shutterstock 173523611

Önkizsigerelés

"Sok tonnányi nyomást teszek magamra. És időről-időre szétesem, amikor nem bírom el a súlyt, amit viszek. Azt gondolom, hogy tökéletesnek kell lennem, és képtelen vagyok rá."

A saját problémák lekicsinylése

"Soha nem ismerem el, hogy gondom, vagy nehézségem lenne, ha van is, akkor az nem akkora baj. Nekem arra van szükségem, hogy másokon segítsek, mások problémáit oldjam meg, az enyémek nem számítanak."

Csendben maradás

"Sosem kérek segítséget, mert nem akarom, hogy koloncnak érezzenek. Ha valaki a szavamba vág, majd később visszakérdez, hogy mit is akartam mondani, akkor inkább azt mondom, hogy már elfelejtettem, mert nem akarom, hogy kiderüljön és hogy érezzem, mennyire bántott, hogy nem figyelt rám. Ezért inkább ritkán beszélek."

Düh és harag

"Rájöttem, hogy a rengeteg düh, ami bennem van mások iránt, abból van, hogy gyerekkoromban annyi düh irányult felém."

Keménynek mutatkozni

"Keménynek és hatalmasnak mutatom magam, mint akinek a világon semmi gondja nincs. Ha így viselkedem, néha magam is elhiszem, hogy kemény és hatalmas vagyok, mintha nem történt volna meg velem semmi abból, amit a gyerekkoromban átéltem. De aztán éjjel rádöbbenek a valóságra, amit talán senki nem fog megtudni, hogy milyen egy szerencsétlen nyomorult vagyok valójában."

Öngúny

"Mindig kiröhögöm magam, ha túlságosan érzelmessé válok. Ha meg valami olyat teszek, amit az érzéseim vezérelnek, akkor napokig, hetekig, évekig gúnyolom magam miatta. Iszonyú szégyent érzek."

Félelem a szeretteim elvesztésétől

"Rettenetesen félek attól, hogy meghalnak, akiket szeretek. Mániásan. Rettegek, hogy elmennek, és egyedül maradok. Ezért inkább mindenkit ellökök magamtól, hogy ne kerüljenek közel hozzám. Nem bírnám elviselni, hogy elveszítsem őket."

Igent mondok

"Sosem mondok nemet. Mindent elvállalok, mindent elfogadok. Ha nemet mondanék, rossz kislánynak érezném magam. A jó gyerek nem mond nemet a szüleinek. Mert ordítani kezdenek vele, megverik, vagy még rosszabb. Ezért én mindig igent mondok."

shutterstock 589549913

Rettegés a szóváltástól

Ezt többen, több formában is írták: nem bírják elviselni a hangos vitát, a veszekedést, a konfrontációt. Pánikba esnek, és azonnal bezárulnak. Egyáltalán nem tudnak válaszolni. Lezár az agyuk, nem gondolkoznak, csak menekülni akarnak a helyzetből. Sarokba szorítva érzik magukat, levesztik a gondolkodási képességüket, összemennek.

Bezárkózás

"Gyerekoromban megtanultam, hogy ha kiállok magamért, vagy beszélek az érzéseimről, csak még jobban bántani kezdenek. Ezért most felnőttként gondjaim vannak azzal, hogy kommunikáljam az érzéseim. Inkább megtartom magamnak, csendben szenvedek belül. Gondolja csak mindenki azt, hogy velem minden oké, mint hogy egy felületet adjak ahhoz, hogy még jobban bántsanak."

A gyerekkori bántalmazás túlélése és cipelése nagy teher. Azok, akik nem élték át, nehezen tudják elképzelni, mekkora. Az ember egész életét meghatározza. De lehet csökkenteni a terhen. Lehet esélyt kapni egy szabadabb életre. Ha a fenti pontok valamelyikében, akár többségében, magadra ismertél, akkor, ha még nem tetted, ideje elgondolkozni azon, hogy önismerettel foglalkozz, támogatókat, sorstársakat, terápiát keress. Mert mindenki megérdemli, hogy esélyt kapjon. Főleg azok, akiket sokat bántottak, akkor, amikor védtelenek voltak. Felnőttként ezt az esélyt magadnak adhatod meg.

Forrás: Szalay Ágnesm - dívány.hu 

Ha szexuális erőszakról van szó, akkor a szülők többsége azt kérdezi: „hogyan tudom a lányomat megvédeni a bántalmazó felnőttől?” A kérdés gyakorisága olyan szempontból logikus, hogy az áldozatok kétharmada lány, a büntetőeljárásokban elítélt elkövetők többsége pedig felnőtt férfi. Az utóbbi időszakban azonban komolyan megnőtt a kortársak által elkövetett esetek száma, és egyre nyilvánvalóbb az is, hogy több fiú válik áldozattá, mint amit a statisztikák mutatnak. A valóság tehát az, hogy a fiúkkal és a lányokkal egyaránt beszélni kell a témáról, és azért fontos, hogy ez megtörténjen még a kamaszkor elején, mert azt feltételezik a kutatók, hogy a kortárs erőszak esetek durván nagy arányban maradnak rejtve. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogász írása.  

 

A legfrissebb, 2018-as angol adatok szerint, 71 százalékkal nőtt a 18 éven aluli által – egy másik 18 éven aluli sérelmére elkövetett szexuális erőszak eseteinek száma. Vannak, akik ezt a fiatalkori pornófogyasztás megnövekedésével magyarázzák, míg mások szerint mindig is sok volt a fiatalok egymás sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, csak ezek nem derülnek ki, mert az áldozat fél attól, hogy elveszíti a barátait, kiközösítik vagy nem fognak neki hinni.

 

De hogyan is beszéljünk a kamasz gyerekünkkel a kortárs szexuális erőszakról?

1. Tudnia kell, hol kezdődik a szexuális zaklatás és az erőszak

Teljesen normális, hogy kamaszkorban megnő a fiatalok érdeklődése a szexualitás iránt. Ez az időszak nem könnyű, hiszen nagyon sokat változik a test, és azt élik meg, hogy a nemi szervük úgyszólván „önálló életre” kel.

A fiatallal való beszélgetéskor ezért ki kell térni arra, hogy a felfokozottabb szexualitás nem jelenti azt, hogy megváltoznak azok a szabályok, amik a magánszférára, az intimitásra és a mások döntéseinek tiszteletben tartására vonatkoznak.

Tehát nem lehet a saját szexualitást úgy megélni, hogy azzal másokat zavarba ejtünk, megsértjük a magánszférájukat, a testi integritásukat, vagy olyan helyzetet teremtünk a másik előzetes megkérdezése, beleegyezése nélkül, ami intim. Hogy csak néhány példát hozzak erre: nem lehet megfogni egy lány mellét (és azon testrészeit, amit az alsóneműje fed), az ő előzetes megkérdezése és beleegyezése nélkül. Ugyanez vonatkozik a nemi szerv megmutatására (élőben vagy felvételen).

Intim lehet minden olyan szituáció, ami bármilyen módon bensőségesebb, közelebbi kapcsolatot feltételez. Ilyen a csókolózás, a másik megérintése olyan testrészein, ahol az érintések nem tartoznak a mindennapi, szokásos érintkezések közé (például térd, comb, derék, nyak).

Ha ilyen helyen szeretne egy fiú vagy lány megérinteni valakit, fontos tudnia, hogy ez intimnek számít, és kell hozzá az előzetes beleegyezés, jóváhagyás.

Ha beleegyezés nélkül tesz ilyen dolgokat valaki, az akkor is erőszaknak számít, ha a másik nem csinál semmit, vagy ha elvicceli a dolgot, és nem csak akkor, amikor felháborodik rajta.

Nem a másik reakciója szabja meg, hogy ami történt, az rossz-e.

2. Mit jelent a késleltetés?

Ahhoz, hogy ezt egy fiatal megértse, és jól értse, arról kell vele beszélgetni, hogy a felhorgadó vágy (amit sokszor nem is tud kontrollálni) nem azt jelenti, hogy annak kielégítése is kontroll nélkül történhet. Ez nem az a késleltetés, amit például a korai magömlés kapcsán majd elolvas a gyerek (remélhetőleg a szakirodalomban vagy egy szexuális felvilágosítással foglalkozó platformon),  hanem ami egy abszolút tudatos folyamat. Annak elfogadását jelenti, hogy a vágy természetes, de a kielégítése nem egy „természeti jelenség”. Nem tekinthetünk úgy a vágyukra, mint az esőre. Ha „elindul”, aki éppen ott van, azt „eléri”. Nem az a természetes, hogy amikor ránk jön a vágy, akkor akit éppen érünk, azt ebbe „bevonjuk”.  Nem lehet másra erőszakolni a vágyunkat, abba csak akkor lehet mást is bevonni, ha azt ő is akarja, és beleegyezik abba. Ez pedig sokszor azt jelenti, hogy késleltetni kell a vágy kielégítésének azon formáit, amihez partner is kell.

3. Mit jelent a beleegyezés?

Nyilván mindennek az alfája és ómegája a beleegyezés.

Minden fiatalnak, lányoknak és fiúknak is tudnia kell, hogy a nem nemet jelent, és hogy csak az jelent beleegyezést, ha a másik igent mond.

Ha valaki nincs olyan állapotban hogy igent vagy nemet mondjon, akkor nem beszélhetünk beleegyezésről. Ha valaki részeg, alszik, vagy bármilyen más ok miatt öntudatlan, akkor szó nem lehet olyan érintésről, közeledésről, aktusról, aminek bármilyen köze van az intimitáshoz, nemiséghez, szexualitáshoz.

Fontos ezt az alapszabályt elmondani (többször is akár), de még fontosabb, hogy a szülő a gyereke életében gyakorolja is ezt. Ha tehát a gyerek magára zárja a szobája ajtaját, akkor nem lehet kopogás nélkül bemenni. Ha azt kéri, hogy senki ne zavarja, akkor ezt tiszteletben kell tartani, stb. Ha megtapasztalja a gyerekünk, hogy a nem tényleg nemet jelent, és ezt mások tiszteletben tartják, akkor fogja tudni igazán megérteni, ha egy lány nemet mond.

4. A szexualitásról nem könnyű beszélni, de muszáj

Ez nem egy választható szülői szerep, hanem alaptartozéka a szülőségnek. A lányoknál a menstruáció általában egy komoly lehetőség a szülőknek arra, hogy a szexualitásról beszéljenek. A fiúknál azonban, mivel az első magömlést nem is biztos, hogy észreveszik (vagy észre akarják venni) a szülők, ezért elmarad a „nagy leülés”. De ami még rosszabb, hogy

a fiúkkal sokszor csak a szexről beszélgetnek a szülők, és kimaradnak a szexualitás egyéb dimenziói: a testkép, az érzelmi kérdések, a férfi szerepek, vagy, hogy mikor tekintünk valakit férfiasnak, milyen szerepek és ideálok vannak a gyerekünk fejében.

Ezeket muszáj lenne minden gyerekkel végigbeszélni. A popkultúra tele van olyan szerepekkel, amiknek nagyon nehéz megfelelni, és olyan elvárásokkal, amik teherként nehezednek a XXI. századi gyerekekre. Nagyon keveset beszélünk a gyerekeinkkel az érzésekről, arról, hogy izmok teszik-e a férfit, és a nagy mell-e a nőt, vagy hogy mi a különbség szeretet, szerelem, szex, meg az intimitás között.

Látszólag az ilyen beszélgetéseknek semmi köze a szexuális erőszakhoz, valójában azonban nagyon is sok van. Árnyalja a szexualitáshoz való viszonyát a gyereknek, érzékenyebbé teszi őket a másik fél reakcióira, nyitottabbá azok elfogadására. Az a fiatal fogja tudni a visszautasítást könnyen venni, aki tudja, hogy ilyen van, hogy ez nem az ő férfiasságáról vagy nőiességéről szól, és legkevésbé arról, hogy ő vajon milyen az ágyban – hanem hogy ilyen van, és hogy ez a másik döntése, az ő története, nem pedig az övé.

5. A pornó

Megkerülhetetlen, hogy beszéljünk a pornóról, ha Alfa generációs (18 éven aluli) gyerekünk van. Mert kábé az erdőszéli remete lakokban felnövő gyerekek az egyetlenek, akiknél azt gondolhatjuk, hogy nem láttak még pornót, mire 11 évesek lettek… a többieknél érdemes szülőként elfogadnunk (beletörődnünk), hogy a gyerekünk látott már valamilyen műremeket a felnőtt filmipar termékei közül. Szóval, beszélni kell róla.

Finoman, érzékenyen (nehogy megalázó vagy megszégyenítő legyen a gyereknek), de be kell hozni a témát, és el kell mondani, hogy a pornó nem a valóság.

Az ott látható aktusoknak kábé annyi köze van az igazi szexhez, mint Optimus Prime fővezérnek a Transformersből a 4-es/6-os villamoshoz. És persze azt is fontos elmondani, hogy a pornó nagyon erősen hat a potenciálra és a nemi vágyra – és egyáltalán nem pozitívan.

6. A szexuális erőszak a hatalomról szól, nem a szexről

Egy fantasztikus szakember, Virág György egyszer azt a hasonlatot használta a szexuális erőszakra, hogy „olyan, mintha a lódarázs szót kimondva, az emberek egy lóra gondolnának” – merthogy kábé annyi köze van a szexuális erőszaknak a szexualitáshoz, mint a lódarázsnak a lovakhoz.

A szexuális erőszak mindig a hatalomról szól. Arról, hogy uralom a másik testét, akaratát, hogy magam alá (magamba) gyűröm, és azt tehetek vele, amit csak akarok.

Aki így közelít a másikhoz, az a hatalmat keresi és azt éli meg, nem pedig a szexualitást. Az ilyen szex erőszak, és így bűncselekmény. Tizennégy éves kortól pedig mindenki büntethető érte, ha elkövette.

Hiszem, hogy a gyerekeinkkel olyan durva dolgokról is, mint a szexuális erőszak, beszélni kell. Nem feltétlenül direktben, és még véletlenül sem úgy, hogy leültetjük a nappaliban magunkkal szemben, és rátoljuk, amit gondolunk. A gyerek életkorához igazodva, az aktuális eseményekhez kapcsolódva, az ő érdeklődését és kérdéseit kihasználva, és arra reagálva viszont nagyon fontos muníciót adhatunk nekik – és nem utolsó sorban hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ők sem váljanak áldozattá vagy elkövetővé.

Dr. Gyurkó Szilvia

 Forrás: wmn.hu

Az édesanya, Britta Hodge csak segíteni próbált a saját fián, aki az utóbbi időben annyira rákattant a Fortnite nevű játékra, hogy elkezdte elhanyagolni a dolgait. Konkrétan az egész életét. Logan élete ugyanis semmi másból nem állt mostanság, csak abból, hogy nyomta az újabb és újabb köröket, építette az újabb és újabb falakat (a Fortnite-ban falakat lehet építeni magunk köré, hogy ne lőjenek le az ellenfelek).

Britta megunta ezt a folyamatot és úgy gondolta, hogy közbelép.

Mint kiderült, nagyon rosszul tette, mivel a fiú képes volt a saját anyja ellen fordulni. Mikor az aggódó anya megpróbálta elvenni a fia PlayStation 4 konzolját, akkor Logan nemes egyszerűséggel lefejelte az anyját. A 60 Minutes című dokusorozatból kiderül, hogy a nő azóta szabályosan fél a saját gyermekétől.

Britta elmondása szerint Logan az egyik balhénál annyira agresszív volt, hogy ki kellett hívni a rendőrséget is. Ekkor az dühítette fel a függő fiút, hogy az anyja szándékosan kikapcsolta az internetet, hogy valahogy kimozdítsa a szobából a fiát. A nő az incidens során sérüléseket szerzett, ekkor történt a már említett fejelés is.

A szülők azt állítják, hogy Logan két évvel ezelőtt sokat volt a barátaival, sportolt, rengeteget mozgott, ám a Fortnite térnyerése óta szinte teljesen átalakult a személyisége. A szakértők szerint ezek mind egy súlyos függőség tünetei, az agressziót a hirtelen megvonás okozza, akárcsak a dohányosoknál a hirtelen leállás.

Metro

Egyre több embert sújt a depresszió szörnyű állapota. Ezért egyre fontosabb, hogy minél korábban felismerjük, ha valakit ez a veszély fenyeget, és kapjon olyan segítséget, ami csökkentheti a betegség miatti szenvedést. Most a nyelvhasználattal kapcsolatban jutottak érdekes eredményekre a kutatók.

 

Zsófi és Fanni együtt mentek ki a piacra, hogy húst vásároljanak az ebédhez. Hazaérve mindketten elmesélték édesanyjuknak, hogy mit történt:

Zsófi így mesélte: Mint mindig, most is totálisan felesleges volt kimennem a piacra. Én ott állandóan szívok. A felújítás miatt undorítóan mocskos még mindig. Senki nem dolgozik, senki nem törődik azzal, hogy én, a vásárló összepiszkolódom. Soha nem lesz kész! És persze a hentes sem volt nyitva. Ne is próbálkozz ezzel, nem megyek ki többet a piacra! Gusztustalan az a hely is, mint ahogy ez az egész ország.

Fanni sem volt boldog: Teljesen feleslegesen mentünk ki! Nem volt nyitva a hentes. Ráadásul még mindig nem végeztek a felújítással, akkora piszok van, hogy inkább eret vágsz magadon, minthogy begyalogolj oda. Nem tudom, mikor fogják végre megcsinálni rendesen, és nem is láttunk egy munkást sem, aki dolgozna éppen. Nem kéne többet kimennünk a piacra, amíg nem fejezik be a felújítást.

Szerinted melyik lánynál képzelhető el, hogy lesben áll a depresszió? 

Oké, teljesen igaz, hogy ennyi alapján egyáltalán nem lehet ezt eldönteni. Mégis, vannak bizonyos nyelvhasználati jelek, melyek Zsófira utalnak. Tudósok és segítő szakemberek régóta gondolják, hogy a depresszió nem csak az életminőségre, kapcsolatokra, ruházkodásra, és úgy általában az élet minden dolgára van kihatással, hanem a nyelvhasználatra is. Aki depresszióban szenved, másképp beszél, más szavakat használ, mint aki nem. A depresszióhoz, és más mentális betegséghez köthető nyelvhasználat nagyon erős és hatásos is lehet, gondoljunk csak József Attila, Kurt Cobain vagy Sylvia Plath soraira.

Nehéz volt azonban egészen mostanáig pontosan megállapítani, miben is áll a depresszióhoz kapcsolódó jellegzetes nyelvhasználat. A kutatók olvastak, jegyzeteltek, olvastak, jegyzeteltek, sziszifuszi munka volt. Mostanra viszont a big data elemzésekkel elképesztően nagy mintából dolgozhatnak. Számos netes fórumra, blogra, naplóra, levelezésre küldték rá szövegelemző motorjaikat, és találtak is néhány jellemző fordulatot.

Ismerd fel a depressziót!
Ismerd fel a depressziót!Fotó: Shutterstock
 

Negatív érzelmet kifejező szavak

Nyelvhasználat esetén két dologról beszélhetünk, egyrészt a tartalomról, másrészt pedig a stílusról. A tartalom, nem meglepő módon az, hogy miről beszél valaki. Az elemzés azt mutatta ki, hogy a depressziósok szövegeiben sokkal magasabb a negatív érzelmet kifejező szó, mint a kontrollcsoportnál. Hemzsegnek a „magányos”, „szerencsétlen”, „szomorú” melléknevek. Micsoda meglepetés! Jó, nem meglepő, de fontos észrevenni.

Egyes szám, első személy

A másik, ami viszont még ennél is jobban jellemző a depressziósok beszédére, az az egyes szám első személy. Magukról beszélnek, magukkal foglalkoznak, kevés a többes szám. Ha belegondolunk, hogy a depresszió egyik legszörnyűbb szubjektív tünete az izoláció, az elmagányosodás, úgy ez nem is furcsa. Ugyanakkor itt a nyelvhasználat is aláhúzza az "énközpontúságot" (és itt most nem az egocentrizmusra kell gondolni). Az egyes szám első személy használata lehet diagnosztikus jegy, de okságra nem utal. Nem tudják még, hogy azért foglalkozik-e valaki magával, mert ez a depresszió velejárója, vagy az lesz-e depressziós, akinek a gondolatai túl sokat forognak önmaga (hibái) körül.

Végletesség

A beszéd stílusában az abszolutista szavak is jellemzők. A depressziósok, öngyilkossági gondolatokkal birkózók, szorongást átélők igencsak hajlamosak arra, hogy végletekben beszéljenek: mindig, soha, teljesen, senki, semmi, állandóan… Ez a harmadik legerősebb megkülönböztető jegy: sokkal jellemzőbb, mint a negatív érzések szavakba öntése.

Ismerd fel a depressziót!
Ismerd fel a depressziót!Fotó: Shutterstock 

Megnézték azt is, hogy gyógyulóban lévő depressziósoknak milyen a nyelvhasználata. Megvizsgáltak egy csomó olyan fórumot, ahol a gyógyulók pozitív történeteiket osztják meg, támaszt nyújtanak a még depresszióban szenvedő sorstársaiknak. Természetesen az éppen gyógyult depressziósoknál nem volt jellemző a negatív érzelmi szavak túlsúlya, sőt sokkal több pozitív érzelemről írtak, mint egy sima kontrollcsoport. De ez a végletesség megmaradt! A kutatók azt írják, hogy egy depressziós epizód után nagyobb az esély, hogy ez újra előforduljon, és ez a végletességre hajló gondolkodás elősegítheti a depresszió megjelenését.

Mire jó ez?

A depresszió és egyéb mentális betegségekhez köthető nyelvhasználat vizsgálata segíthet a szakembereknek megérteni a betegek belső állapotát. Gondolkodásmódjukat visszatükrözi a nyelvhasználatuk.

Másrészt viszont prevenciós célokat, korai diagnosztizálást is szolgálhat ez a módszer. Egyre több adat alapján a program egyre pontosabb becslést tud majd tenni bármilyen szövegből, hogy annak íróját veszélyezteti-e valamilyen mentális betegség. A WHO szerint jelenleg több mint 300 millió ember szenved depressziótól – jó minden eszközt megragadni, amivel segíteni lehet rajtuk. 

Forrás: Szalay Ágnes - dívány.hu

515792720

A hálózatra csatlakoztatott eszközök egyre nélkülözhetetlenebbé válnak az emberek közötti kapcsolattartásban, ugyanakkor sokak számára fontos védőhálót is jelentenek különböző társasági helyzetekben, amikor nem akarnak másokkal beszélgetni. Ezt a viselkedésbeli tendenciát a Kaspersky Lab közelmúltbéli felmérése is igazolta, miután a megkérdezettek háromnegyede (75%-a) elismerte: ha nem akar valakivel beszélgetni, inkább elfoglaltnak tetteti magát készülékét használva; ez is jól mutatja, hogy milyen fontos minden körülmények között biztosítani a netre csatlakoztatott eszközök védelmét.

 

Képzelje csak el, megérkezik egy bárba és partnerére vár. A bár tele van, az emberek beszélgetnek ön körül. Mit tesz  ekkor? Beszélgetésbe elegyedik egy ismeretlennel? Előveszi a telefonját a zsebéből vagy a táskájából, hogy elfoglalja magát, amíg a partnere megérkezik? Miért is beszélgetne az emberekkel, vagy egyáltalán minek teremtene szemkontaktust valakivel, ha ehelyett a netre csatlakoztatott készülékét is bámulhatja?

A TELEFONUNK MÖGÉ MENEKÜLÜNK

Az igazság az, hogy kütyüjeink használatával sokkal könnyebben el tudjuk kerülni a csevegést vagy akár azt, hogy udvariasak legyünk a körülöttünk lévőkkel; egy új Kaspersky Lab kutatás is arra a megállapításra jutott, hogy az emberek 72%-a a kütyüjét veszi kézbe, ha nem tudja, mit tegyen egy társasági helyzetben. Az emberek akkor is a készülékeik mögé bújnak, ha éppen nem akarnak elfoglaltnak látszani vagy nem próbálják meg elkerülni valakinek a tekintetét. 46%-uk úgy nyilatkozott, hogy minden nap használja az eszközét arra, hogy valahogy elüsse az időt, 44%-uk pedig szórakozás céljára használja napi szinten.

Property release:  1  Model release: b, d, f | date created: 2005:07:21
Nem szeretünk beszélgetni, inkább a telefonunkat bújjuk – fotó: Thinkstock

A készülékek azonban nem pusztán szórakoztató eszközök, hanem mentőövet is jelentenek azok számára, akik inkább nem társalognának egy másik emberrel a mindennapokban felmerülő alapvető feladatok és teendők intézésekor. Az emberek csaknem harmada (31%-a) szívesebben intéz bizonyos dolgokat – például rendel taxit vagy keres útvonalat egy bizonyos helyre való eljutáshoz – egy weboldalon vagy egy alkalmazáson keresztül, mert

ezt könnyebbnek találja, mint egy másik emberrel való beszélgetést.

Akár a közvetlen kapcsolat elkerülésében, akár egy űr kitöltésében segítenek nekünk a mindennapokban, a készülékeinktől való folyamatos függésünknek köszönhetően már-már bepánikolunk, ha valamiért mégsem tudjuk őket használni. Az emberek harmada (34%-a) aggódik amiatt, hogy nem tudja lekötni magát, ha nem áll a rendelkezésére egy netre csatlakoztatott készülék. Sőt, 12%-uk még amiatt is aggódik, hogy nem tudja majd elfoglaltnak tettetni magát, ha a készüléke nem működik.

KOMOLYAN FÜGGÜNK, ÉS ÉSZRE SEM VESSZÜK

Dmitry Aleshin, a Kaspersky Lab termékmarketingért felelős alelnöke szerint: „A netre csatlakoztatott eszközöktől való függésünk többféle módon hat ránk, mint ahogy azt valaha is képzeltük. Kétség sem férhet hozzá, hogy a netre csatlakozva élvezhetjük a modernkori élet megkönnyítette szabadságot, ráadásul a készülékeknek életbevágóan fontos szerepük van abban is, hogy átsegítsék az embereket a különböző, egyesek számára nehézségeket okozó társasági helyzeteken. Mindegy, hogy a hálózatra csatlakozást mihez használjuk „mankóként”, elengedhetetlenül fontos gondoskodni arról, hogy a készülék egyrészt online állapotban legyen, másrészt mindig elérhető legyen, amikor a legnagyobb szükségünk van rá.”

Ginger girl biting her nail nervously while looking at a cellphone
Sokan félnek, hogy nem fogadják el őket, ha nincs menő telefonjuk – fotó: Thinkstock

Annak érdekében, hogy a mentőövként funkcionáló készülékünk mindig a rendelkezésünkre álljon, és mindig kiváló állapotban tegye azt – legyen szó bármilyen okról vagy helyzetről –, a Kaspersky Security Cloud segít a hálózati kapcsolat biztonságossá tételében:

Szeretném használni a készülékemet, miközben a barátomra várok. Biztonságos-e, ha a bár Wi-Fi-jére csatlakozom?

A Kaspersky Security Cloud védelmet nyújt az eszközöknek a hálózati fenyegetések ellen még akkor is, ha a felhasználónak nem biztonságos nyilvános Wi-Fi hotspotokon kell a készülékét használnia. Ez annak köszönhető, hogy az adatátvitel egy titkosított csatornán keresztül történik a személyes adatok biztonságban tartása érdekében, így a felhasználók készülékei mindenfajta kapcsolat esetén védelmet élveznek.

Jaj, ne! Unatkozom, de mindjárt lemerül a telefonom! Mit fogok így csinálni?

A felhasználók nyomon követhetik az akkumulátor töltöttségi szintjét a Kaspersky Security Cloud kezelőfelületén, ahol egy visszaszámláló mutatja, hogy hány perc van még hátra a készülék lemerüléséig. Emellett hordozható tápegységek széles köre is rendelkezésre áll az eszköz akkumulátorának menet közbeni feltöltéséhez.

Elvesztettem a telefonom! Mivel fogom így elfoglalni magam?

Ha megtörténne az elképzelhetetlen, és elvesztené vagy ellopnák a telefonját, a Kaspersky Security Cloud segítségével követheti és megvédheti készülékét az adatsérülésektől, így teljes nyugalomban érezheti magát. A távoli zárolási és helymeghatározási funkciók biztosítják, hogy készüléke biztonságban maradjon mindaddig, amíg újra a kezében nem foghatja.

Forrás: 24.hu

Elkeseredett lépésre szánta el magát egy 34 éves ausztrál nő, aki húsz évnyi függőség után hiába próbált több módszerrel is, nem tudott leszokni a cigarettáról.

Krystel egy orvosi vizsgálat eredménye miatt döntött úgy, hogy felhagy a dohányzással, de a függősége sokkal erősebbnek bizonyult nála. Végül úgy döntött, fizikailag akadályozza meg magát abban, hogy rágyújthasson: a bokájánál fogva leláncolta magát a hálószobájában.

„Korábban már az is eszembe jutott, hogy elkövetek valamit, ami miatt lecsuknak, mert a börtön az egyetlen hely Ausztráliában ahol biztosan le lehet szokni.”

Az ABC riportere az önkéntes fogság tizenegyedik napján látogatta meg a nőt. Krystel azt mondta neki, hogy bízik a sikerben, hiszen a tizenegy nap alatt csak egyszer gyújtott rá, amikor muszáj volt elmennie otthonról, de ez már így is jóval hosszabb füstmentes időszak, mint amekkorára az elmúlt húsz évben bármikor képes volt.

A nő még legalább két-három hetet akar eltölteni bokáján a lánccal, ami csak ahhoz elég hosszú, hogy kimehessen a fürdőszobába. Krystel ágyának egyik oldalán konzervek állnak halomban, másikon kirakós játékok. Van a keze ügyében egy mikró, van wifije és a szerettei néha meglátogatják.

Krystal azt mondja, számára az a legnehezebb, hogy nem tudja, hogyan álljon a hétköznapi problémákhoz nikotin nélkül.

„Mindig a cigi segítségével kezeltem az embereket. Ha felbosszantottak, kimentem és rágyújtottam. Ezt már nem tehetem többé. Rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogyan oldjam meg a problémáimat dohányzás nélkül, ez volt a legnagyobb sokk az életemben. Jelenleg úgy érzem magam, mint egy kalapács és csak remélni tudom, hogy a következő hetekben újra megértővé tudok válni azokkal az emberekkel szemben, akiket szánalmasnak tartok.”

Forrás: 24.hu

A szorongásos zavarban szenvedő emberek száma világszerte és hazánkban is évről évre emelkedik. Változó társadalmunkban újabb és újabb stresszkeltő helyzetekkel találkozhatunk, amelyek értékelése és megoldása egyénenként jelentősen eltérhet. Azonban a stressz sikertelen kezelése, az így megszülető szorongás utat jelenthet a pszichés zavarok világába. Hogyan alakulhat ki a generalizált szorongás? Mi jellemzi a „szabadon lebegő” szorongást? Milyen típusú terápiák jelenthetik a megoldást? Cikkünkből kiderül.

 

Már mindannyian átélhettünk életünket, jóllétünket veszélyeztető helyzeteket. Egy majdnem elszenvedett autóbaleset, főnökünktől kapott negatív visszajelzés vagy akár egy órai röpdolgozat kapcsán is átélhetjük a felgyorsult légzés, izomfeszülés és szapora szívverés érzését. Minden olyan alkalommal, amikor jóllétünket veszélyeztetik félelemnek nevezett alarmállapottal reagálunk. Gyakran érezhetjük feszültnek, idegesnek magunkat egy kellemetlen inger, esemény bekövetkeztére várva, anélkül is, hogy ismernénk a feszültség pontos okát. A meghatározatlan fenyegetés „balsejtelmét” általában szorongásnak hívjuk. Annak ellenére, hogy a félelem és a szorongás a legkellemetlenebb érzések közé tartoznak, rendkívül adaptív funkciókkal bírnak. Részben ezeknek köszönhetően vezetünk óvatosabban, dolgozunk keményebben munkahelyünkön. Az emberek egy része azonban olyan mértékű, szinte folyamatos szorongást és félelmet él át, melynek következtében lehetetlenné válik számukra az egészséges, normális életvezetés.

Megküzdés és szorongásos reakciók

Minden olyan esetben hajlamosak vagyunk fenyegetettség és stressz átélésére, amikor valamilyen változást megkívánó igényekkel vagy lehetőségekkel találkozunk. Az élet követeléseit hordozó stresszorok mindennapos kellemetlenségek, hosszan tartó problémák és traumatikus életesemények egyaránt lehetnek. A stresszorokra adott válaszainkat az események kiértékelésének módja és a hatékony válaszadásra való képességünk fogja determinálni. Ha úgy érezzük, hogy képességeink és erőforrásaink lehetővé teszik a helyzet megoldását, konstruktívabban fogunk reagálni a stresszorokra, és nagyobb eséllyel kerülnek el a negatív érzelmi és viselkedéses reakciók. A stresszre adott válaszok ebből kifolyólag nemcsak a stressz jellegétől függnek, hanem

visszatükrözik múltbéli élményeinket, viselkedéses készségeinket, szociális támogatottságunkat.

A fenyegetőnek értékelt stresszorra adott egyik kulcsfontosságú reakció a félelem, amely egy fizikai, érzelmi és kognitív elemeket tartalmazó válaszegyüttesből áll. Izzadunk, szívünk szaporábban ver, elsápadunk, akár ajkaink remegni kezdenek. Még veszélyesebb helyzetekben rémületet, pánikot vagy akár halálfélelmet is átélhetünk. A félelemtől nem tudunk koncentrálni, és a világról alkotott képünk is megváltozhat.

A generalizált szorongás

Minden esemény vagy tevékenység erőteljes szorongást, aggodalmat válthat ki a generalizált szorongásban szenvedő emberekből. Aggodalmaskodásaiknak tartalmát tekintve leginkább a „szabadon lebegő” szorongással jellemezhetnénk. A zavar tünetei meglehetősen diffúzak, ezért sokszor a környezetük nem veszi őket komolyan, mondhatni „nyafogósnak” véli őket. Az állapotot koncentrációs zavar, ingerlékenység, aggodalmaskodás, szorongás, nyugtalanság, izomfeszülés kísérheti. Ugyanakkor az alvás minőségével kapcsolatos problémák és a fáradékonyság is megjelenhet. Ha ezen tünetek közül az aggodalmaskodáson és szorongáson kívül legalább három tünet egyidejűleg, minimum hat hónapon keresztül fennáll, akkor a generalizált szorongásos zavar diagnózisa felállítható. Az ingerlékenység, folyamatos szorongás erőteljesen befolyásolja a hangulatot, mely idővel átbillenhet a folyamatos lehangoltság, motiválatlanság állapotába, így kialakítva a depressziót.

A generalizált szorongás kialakulásának magyarázatára különböző elméletalkotók már számtalan tényezőt meghatároztak. A humanisztikus és egzisztencialista megközelítés szerint a generalizált szorongás akkor jelenik meg, amikor valami miatt nem vagyunk őszinték önmagunkkal, így letagadjuk vagy eltorzítjuk gondolatainkat, érzelmeinket. Ennek a védekező alapállásnak a következtében alakul ki a szorongás és egyben

megakadályozza képességeink és lehetőségeink kiteljesedését.

A Carl Rogers által kialakított kliensközpontú terápiában a terapeuták igyekeznek feltétel nélküli pozitív elfogadásban és empátiás megértésben részesíteni kliensüket, így teremtve meg egy biztonságos közeget. Ebben a biztonságos térben a kliens képessé válhat felismerni saját szükségleteit, érzelmeit, gondolatait. A terapeuta célkitűzése és a szorongásos tünetek megszűnésének feltétele, hogy a klienseket rávezessék a saját ösztöneikbe vetett bizalomra és arra, hogy nyíltan viszonyuljanak önmagukhoz.

A kognitív pszichológia megközelítése szerint a szorongásos zavarok gyökere a nem megfelelően alkalmazkodó gondolkodásban rejlik. A számos elméletalkotó szerint az emberek egy része olyan alapvető és irracionális feltételezéseket alakított ki magának, amelyek alapvetően meghatározzák az őket ért események kiértékelését, és az esetek többségében ezek nem megfelelő érzelmi reakciókhoz vezetnek. A megközelítés szerint a szorongásos zavarban szenvedő emberekre jellemző, hogy elviselhetetlen és kétségbeejtő érzést élnek át, ha a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogy azt szeretnék. Továbbá szerintük legjobb mindig a legrosszabbat feltételezni. A kognitív terápiák során a bajok gyökerét képező maladaptív feltételezések megváltoztatására törekednek, illetve a stresszkeltő helyzetekkel való megküzdés támogatására.

 

Felhasznált szakirodalom:

Comer, R., J. ((2005). A lélek betegségei. Budapest, Magyarország: Osiris Kiadó.

Németh, A. (2003). Pszichiátria – másképp. Budapest, Magyarország: Medicina Könyvkiadó.

 

A nők alkoholizmusa ma nagyobb tabunak számít, mint a férfiaké. Az érintettek szégyellik, kínosnak tartják, és a rejtőzködésben, tagadásban a legtöbben már csak akkor fordulnak segítségért, amikor már nagy a baj. Pedig a nők, kiváltképp a 65 év felettiek, egyre többet isznak, a számok riasztók. Mégis, a közbeszédben alig-alig esik szó erről az egyre fontosabb problémáról. Nem véletlen, hogy idén a Száraz november akcióval, vagyis a 30 nap alkoholmentességgel is elsősorban a nőket célozzák meg. 

 

 „Az előző novemberben három hétig bírtam, most remélem, tovább fogom. Mekkora hülyeségnek gondoltam pedig az egészet, most meg várom.” „Olyan jó ez a csoport, rengeteg erőt ad, akkor is, amikor nincs november. A száraz november alatt értettem meg, hogy automatikusan nyúlok a sörhöz, ha stressz ér. A szárazság megtartása alatt jöttem rá arra is, hogy amikor rám tör a sör utáni vágy, és megállom, mennyire erősnek érzem magam, hogy sikerült legyűrnöm.” „Lenyomtam ma egy szülinapi bulit zérón. Állat büszke vagyok rá. Érdekes, de nem is hiányzott. Pedig még nincs is november.” „Elegem lett, hogy egyedül borozom otthon. Ezt a felismerést nektek köszönhetem.”

Íme, néhány vallomás a Száraz november – Egymás között elnevezésű Facebook-csoport faláról. De mi is az a Száraz november?

– Ez egyfajta kreatív mentálfitnesz az élethosszon át tartó örömért, a magasabb életminőségért és a generációkon átívelő jó hírnévért – mondja némi iróniával Dávid Ferenc biopolitikai szakértő, a Kék Pont Alapítvány munkatársa. Ha ennyiből még kevesen értenék, Dávid Ferenc hozzáteszi: az esemény valójában egy olyan hónap, amelynek időtartama alatt lemondunk az alkoholfogyasztásról, de nem azért, mert alkoholellenesek lennénk, éppen ellenkezőleg: annak érdekében tartóztatjuk meg magunkat, hogy a vágyainkat megregulázzuk, és az alkohol ne egyfajta kockázatként, hanem sokkal inkább örömforrásként jelenjen meg az életünkben. Ez a hónap valódi alkalmat nyújt arra, hogy önismereti úton szembesüljünk az alkoholhoz való viszonyunkkal, segít megérteni, miért is nyúlunk a pohár után. Ha pedig gondunk lenne az alkohollal – ami a hétköznapok sodrásában korántsem mindig tudatosul bennünk, hiszen annyi felmentő indokkal lehet italozni, például esténként a „munka utáni jól megérdemelt söröcskével” vagy hétvégenként a „jól megérdemelt baráti lazulással” –, ez a különleges hónap segít az ital okozta problémák korai felismerésében. Mindenekelőtt azonban egy hónap alkoholmentesség a szervezetünket fizikailag is megújítja.

A Facebook-csoportban a tagok a 30 nap absztinencia tapasztalatairól, a napi sóvárgás leküzdésének technikáiról, a szárazság megtartásának nehézségeiről osztják meg gondolataikat. E mellett e közösség afféle támogató csoportként is működik, ami a Száraz november életre hívói szerint az egyik legfontosabb küldetése az eseménynek: a tagok ténylegesen segítik egymást az alkohollal kapcsolatos problémák leküzdésében. Az egy hónapos absztinenciát ünnepélyes aktus zárja december elsején, az úgynevezett Megérkezés napja, amikor újra átadhatjuk magunkat – immáron a remények szerint a mértékletesség erényével felruházva – az alkohol adta örömöknek.

Fotó: Merész Márton
 

A Száraz november bölcsője a Tilos Rádió: itt, a Háttéridő című műsorban hirdette meg először 2015-ben az eseményt Dávid Ferenc. Ekkor azonban még csak százan csatlakoztak a kollektív, alkohol utáni sóvárgáshoz. – Egy évvel később aztán az eseményt átemeltük a Kék Pont biopolitikai projektjei közé – meséli az alapító.

A Száraz november egy 444-es cikknek köszönhetően lett egyik évről a másikra rendkívül népszerű: míg az induláskor csak száz, 2016-ban már egymillió embert ért el a Facebook-esemény, s a visszajelzések szerint több tízezren külső szemlélőként kísérték is. Ekkor alakult meg a zárt Facebook-csoport, amelynek másfél éve még csak kétszáz, ma már azonban közel hétszáz tagja van, a közösség pedig napról napra gyarapszik. Az esemény a kutatókat is felcsigázta: 2017-ben kérdőíves felmérést végeztek az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Kar kvalitatív kutatócsoportjának munkatársai, emellett az esemény résztvevőitől azt kérték, naplózzák az önmegtartóztató 30 napjuk tapasztalatait.

– A kutatásban részt vevők két kérdőívet töltöttek ki, a hónap elején 467 fő, a hónap végén 151 fő. ​A válaszadók fele nő, az átlagéletkor 34 volt. A kérdőívet kitöltők 76 százaléka teljesítette a kihívást, de az „elbukók” ​​alkoholfogyasztása is​ jelentősen csökkent. ​​Az „elbukók” és a „sikeresek”​ mentális állapota a sikerességtől függetlenül is javult​​ – értékeli a kutatást Pados Eszter, az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Karának kutatója.

Pados Eszter hangsúlyozza, az „elbukó” kifejezés csak az alkoholfogyasztásra vonatkozik, önmagában már a szándék és a próba is siker. Az elbukásokról egyébként számos őszinte vallomás olvasható a Facebook-csoportban, sokan éppen ezáltal szembesülnek azzal, hogy már kialakult valamilyen szintű függésük az alkoholtól. A kutatásból kiderül az is, hogy ennek az online közösségnek mekkora megtartó ereje van. ​„Kitartok, olvasgatom az esemény bejegyzéseit, jó látni, hogy nem vagyok egyedül, és másoknak sem olyan egyszerű, ad némi erőt a közösség” – írja például az egyik résztvevő.

A reprezentatívnak nem tekinthető, ugyanakkor rendkívül fontos kutatás egyik tapasztalata az, hogy a magyar kultúrában az ivás számít konvencionálisnak, az absztinencia pedig devianciának. A kutatásban részt vevők szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy hol erőszakosabb, hol gyengédebb formában bár, de folyamatosan szembesülniük kellett a rátukmálás jelenségével.

„A barátom kifejezetten nem volt elfogadó, bár még csak egy előre tervezett buliról volt szó, de szinte már dühös lett, amikor említettem neki, hogy én aznap nem fogok inni” – olvasható a kutatásban az egyik résztvevő online naplójában. „Szívták a véremet, hogy miért nem iszol, hülyeség ez az egész, ez csak azoknak való, akik masszívan isznak satöbbi satöbbi. De álltam a sarat” – így szól egy másik vallomás. A Facebook-csoportban is kiemelten hangsúlyos elem, hogy ki milyen magyarázatokat talál ki arra, miért nem iszik. Lényegében csak a terhesek „kiváltsága” nem inni, annyira mélyen gyökeredzik a magyar társadalom mindennapjaiban az alkohol. Egy másik résztvevő a bukását is ezzel magyarázza: „Tavaly oltári balhé volt egy barátnőm szülinapi buliján abból, hogy nem fogyasztottam alkoholt. Ezt szerettem volna idén elkerülni, koccintanom csak kellett az egészségére, szóval lecsúszott egy rumos kóla.”

Az idei „szárazság” szervezői a nők italozásának speciális aspektusaira is szeretnék felhívni a figyelmet, ami az esemény nevében is megjelenik: Száraz november – Nők a pult előtt.

– A nők alkoholizmusa erősebb tabu, mint a férfiaké, az érintettek szégyellik, kínosnak tartják, és a rejtőzködésben, tagadásban a legtöbben csak akkor fordulnak segítségért, amikor már nagy a baj. Pedig a nők egyre többet isznak – állapítja meg Rácz József pszichoterapeuta, az ELTE Pszichológiai Intézetének munkatársa, a Kék Pont vezetője. Hozzáteszi: az italhoz nyúlás motivációi azonban alapvetően mások, mint a férfiak esetében. Míg a nők a fájdalmaik leküzdéséhez használják az alkoholt, addig a férfiak a társadalom felől érkező nyomás okozta stressz oldásához.

– Az, hogy a nők tendenciaszerűen kezdenek annyit inni, mint a férfiak, azért is probléma, mert a szervezetük rosszabbul reagál az alkoholra. Hamarabb lesznek részegek, hajlamosabbak az organikus, mentális betegségek kialakulására, nő a mellrák kockázata, és a májbetegségek is gyakoribbak náluk. A legtöbbet a 65 év feletti nők isznak, egyértelműen ők az egyik kiemelt kockázati csoport – magyarázza Rácz József, hozzátéve, a nők ugyan később kezdenek el inni, de „ivási karrierjük” rövidebb: hamarabb kezdik kezelni őket a súlyos alkoholproblémák miatt.

A nemzetközi adatok azt jelzik, hogy a ​nagy kockázatú alkoholfogyasztók között a nők és férfiak aránya hasonló (6 százalék), a már függőknél viszont a nők aránya a férfiakhoz képest kevéssel alacsonyabb (nők 4,4 százalék, férfiak 5 százalék). ​Sürgősségi ellátásban is hasonló arányban részesülnek. Ehhez képest a nyilvánosságban alig-alig beszélünk a nők alkoholizmusáról, illetve annak speciális aspektusairól. 

Forrás: Ónody-Molnár Dóra - 168 óra.hu 

 Magyarországon csaknem nyolcszázezer embert és családját érinti az alkoholizmus. A drogproblémával, gyógyszer- és szerencsejáték-függőkkel bővül a szenvedélybetegek köre.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat múlt héten szervezett konferenciát, melynek fő kérdése az volt, hogy miként lehetnek a szenvedélybetegek és a szenvedélybeteg szülők gyermekei mégis boldogok. Kormos Piroska szociálpedagógus, a szeretetszolgálat munkatársa elmondta, a családokat megterheli, amikor valamelyik családtag bármilyen szenvedélybetegségben érintett.

Elmondta, minden esetben változó, hogy milyen erőteljesen van jelen az alkoholizmus és a függőség egy családban, azonban kivétel nélkül minden esetben hatással van ez a gyermekek lelki fejlődésére. Elmondható, hogy minden tizedik embert és a velük egy háztartásban élőket érinti az alkoholfüggőség – hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Egy speciális programot hoztak létre a szeretetszolgálaton belül, mely során az érintett gyermekek csoportos beszélgetés során fejtik ki érzéseiket. A szakember szerint fontos, hogy a gyermek tudja azt, hogy az alkoholizmus vagy bármely más függőség nem az ő szégyene, nem az ő hibájából alakul ki.

Illusztráció Fotó: ShutterstockA kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Fontos a hozzáállás

A gyermek nem tudja megváltoztatni szülei viselkedését, de fontos szempont, hogy milyen hozzáállást mutatnak a gyermekek – hangsúlyozta Kormos Piroska. A szociálpedagógus szerint a legfontosabb és legelső, hogy a gyermekek képesek legyenek beszélni a körülöttük kialakult helyzetről, és merjenek segítséget kérni.

Rengeteg plakát és reklám hirdeti az alkoholos italokat, azonban Kormos Piroska szerint fontos lenne, hogy legalább ennyit beszéljenek az emberek a megelőzésről és a mértékletességről is.

Arra, hogy hol a határ a súlyos alkoholizmus és a nem súlyos között, nincs adekvát válasz – jelentette ki. Hozzátette: amennyiben az alkohol rossz hatással van az illető és annak családja életére, és az élete az alkohol körül forog, akkor ott már súlyos alkoholizmusról beszélhetünk.

Függő családban felnőtt függő gyerek?

A szociálpedagógus szerint tiltással soha nem lehet semmit elérni, az alkoholtilalom tehát nem segít a problémán.

Kormos Piroska a műsorban elmondta, kutatások szerint sokkal többen lesznek függők azok, akik függő családból érkeznek, amire genetikai alap is van, azonban a szocializációs háttér nagyobb hatással van erre. Amennyiben valaki azt tanulja meg a családban, hogy egy probléma megoldásaként valamilyen szerhez nyúlnak, akkor ez „beivódik”, és példa lehet a gyermekek számára is.

Az egyik „legnépszerűbb” szenvedélybetegség

A ksh.hu adatai szerint az alkohol a legelterjedtebb, tompító hatású drog, és a dohányzás után a legnépesebb táborral rendelkezik. Európa egyébként elsősorban bor- és sörfogyasztó. Magyarország a legtöbb alkoholt fogyasztó országok rangsorában pedig rendkívül „előkelő” helyet foglal el.

Az alkohol főként a fejlett világ problémája, ahol a betegségek több mint 9 százalékáért felelős.

Hivatalosan mennyi számít alkoholizmusnak?

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) krónikus alkoholizmusként a felnőtt férfiaknál átlagosan napi 60 gramm, a nőknél 40 gramm tiszta alkohol fogyasztását határozza meg, ez utóbbi nagyjából négy deciliter bornak felel meg.

Az alkoholproblémák átlagosan több mint 20 évvel rövidítik meg az életet, a demencia a vezető halálok ezeknél az embereknél – hangsúlyozta a THEN (Translational Health Economics Network) jelentésében.

Közölték azt is: az alkoholproblémák összefüggnek a demencia összes többi kockázati tényezőjével, a dohányzással, a magas vérnyomással, a diabétesszel, az alacsony iskolai végzettséggel, a depresszióval és a hallásromlással. Ez arra utal, hogy az alkohol sokféleképpen fokozhatja a demencia kockázatát.

A WHO adatai szerint egyébként az alkohol évente hárommillió ember halálát okozza.

Forrás: hirado.hu

Szenvedélyeink fogságában, amit a szenvedélybetegségekről tudni érdemes

 

A szenvedély az ember természetes létállapota. Boldog, érzelem dús pillanatainkban, szerelemben, kreatív alkotó tevékenységben éljük át, amikor az átszellemültség rendkívüli erővel mozgósítja belső energiaforrásainkat, elősegítve a teljessé válás, az önmegvalósítás élményét. A szenvedély felfokozott intenzitása megfelelő energiával vértez fel bennünket a nehezebb időszakok harmonikus megélésére.

A szenvedélybetegek számára az öröm, boldogság, eufória, kielégülés állapotának kizárólagos forrása egy fókuszált tevékenységre szűkül, élete ettől függ, látásmódja érzelemvilága beszűkül, miközben környezete szenved a viselkedése miatt, érzelmi elmagányosodás, anyagi erkölcsi kihasználás, agresszió miatt. A harmónia kibillen egyensúlyából, az értelem és érzelem harmonikus egysége felborul, a létezés megélésének gazdagsága, színessége beszűkül a szer használatára, mely kapcsolat szenvedélyes viselkedést mutat. A szenvedélybeteg saját létezését, érzelmi stabilitását, örömét a szenvedélye tárgyával való megéléstől teszi függővé. A szenvedély elveszti tápláló, feltöltő szerepét, és a személyiség építése helyett átveszi az uralmat és eredeti szerepéből kikerülve, ellenkezőleg, pusztítóan kezd el hatni.

Életének középpontjába a függőség kerül, mely az egészséges szenvedélyesség torzult megnyilvánulása.  A szenvedélybetegségben differenciálatlan örömszerzés valósul meg, redukált értelmi, érzelmi és tevékenységi élménymóddal, aminek a felfokozott intenzitása csak pótolja a teljesség hiányát. 

Valamely szer, szokás kizárólagos uralma jelenti a személyiség korlátozottságát, rabságát, mert nélküle az élet sivár, és kietlen a szenvedélybeteg számára.

Ez a hatalomátvétel, a függőség kialakulása lassan, szinte észrevétlenül történik, a kialakult szenvedélybetegségben viszont a személy már próbálja tagadni saját maga és a környezete előtt is, ezért a leszokást rendkívül megnehezíti a tagadás és a megvonásos tünetek jelenléte.

A szenvedélybetegség soktényezős etiológiájú zavar.

 

Mely tényezők játszanak jelentős szerepet a szenvedélybetegségek kialakulásában?

 

  • Genetikai hajlam, ha a családban valamely családtag szenvedélybetegségben szenved, örökölhető a betegség.
  • Gyermekkori traumák, elhanyagoló vagy túlvédő szülői attitűd, negatív környezeti hatások.
  • Mély, bensőséges interperszonális kapcsolatok hiánya, feldolgozatlan veszteségek.
  • Probléma megoldási inkompetencia érzése, munkahely elvesztése vagy túlhajszolt életvitel, stresszhelyzetek.
  • Felnőttkori krízisek, traumák, gyász, válás, munkahely elvesztése, családi kapcsolatok megváltozása, betegségek, feleslegességi érzés kialakulása.
  • Életkori szakaszok váltása, pl: klimax, kapuzárási pánik, gyerekek leválása.

A szenvedélybeteg jellemzői

Szellemi képességek leépülése, tudati beszűkülés, értelmi kiüresedés, érdektelenség, kapcsolataik beszűkülnek, szexuális örömtelenség, közöny, érzelmi igénytelenség/ elsivárosodás, hangulati labilitás, depresszió, a betegségtudat hiánya, cél nélküliség, felelősség hárítása másokra, agresszió és autóagresszió, szégyen, bűntudat, kisebbségi érzés, öntörvényűség, öngyilkossági késztetés.

 

A szenvedélybetegségek felosztása

 

I. Kémiai szerek által kiváltott addikciók esetében a konkrét cél a kémiai anyag megszerzése, elfogyasztása

 

  • Drogok: heroinizmus, kokainizmus, amfetaminizmus.
  • Alkoholfüggőség.
  • Dohányzás, nikotin-függőség.
  • Gyógyszer függőség.

 

A szerhasználat súlyosabb következményei: alkoholos személyiségváltozás, öngyilkosság, féltékenységi pszichózis, alkoholos paranoia, alkoholos hallucinózis, delírium tremens, májcirózis stb..

 

II. Viselkedéses addikciók az impulzuskontroll és az érzelemszabályozás zavarai

 

  • Kóros játékszenvedély. Kontroll nélküli szerencsejáték, mely endorfin és adrenalin termelődésével jár. Hatalmában tartja áldozatát, teljes vagyonvesztést idézhet elő.
  • Kényszervásárlás. A feszültség levezetésének és az örömszerzésnek egyetlen módja a vásárlás.
  • Munkaalkoholizmus, workoholic syndrom. A boldogság és siker egyedüli forrása a munka. Az ilyen ember csak a munkában érzi fontosnak magát. A magánéleti, kapcsolati, intimitási hiányait pótolja. A munkamániás nem azért dolgozik, hogy éljen, hanem azért él, hogy dolgozzon!
  • Számítógép-internet függőség. Menekülés a valós élettől, személyes kapcsolatoktól, felelősségtől egy olyan illuzórikus virtuális világba, ahol az álmok valóra válhatnak, ahol bármi megtörténhet, bárkivé válhatunk, bármit megtehetünk csekély befektetés mellett.
  • Szex és szerelem függőség. A szex olyan kényszeres cselekedetté válik, mely uralja az egész életét, az önkontroll elvész, a szexualitás elveszíti intimitását, meghittségét, az azonnali kielégülés vágya rabszolgájává teszi a függő személyt.
  • Társ és kapcsolati függőség (kodependecia). Kodependens az a személy, aki saját igényeinek háttérbe szorítása árán vállal felelősséget általában egy aktív szenvedélybetegért. Jellemzői: szorongás, depresszió, önértékelési zavar, tagadás, érzései elfojtása, kényszeres viselkedés.
  • Evési zavarok: Bulímia, Anorexia nervosa.

 

A szenvedélybetegséggel küzdők lelkiállapotuk kiegyensúlyozott működéséhez, boldogságérzetéhez, mesterséges örömszerzők által kiváltott boldogsághormonokat vesznek igénybe. Saját belső energiaforrásukat, kompetenciájukat háttérbe szorítják a könnyen elérhető boldogság megszerzéséért. Kezdetben a szerhasználat öngyógyító szerepet tölt be.

De milyen más úton tudjuk elérni azt a boldogságszinten, ami szükséges a teljes és örömteli élethez.

Léteznek ugyanis pozitív szenvedélyek: szeretet, intim kapcsolatok, szexualitás, önmegvalósítás, család, hit, meditáció, sport, katarzis stb.

A titok az egyensúlyban rejlik, minden szenvedélyesen végzett tevékenység lehet építő, csak a túlzásba vitel, és az egyensúly eltolódása vezet szenvedéshez.

Igyekezzünk megtalálni életünkben azokat a természetes örömforrásokat, amelyek saját magunknak és a környezetünknek is boldogságot okoznak.

 

Érdekesség

Még a pszichoanalízis Atyjának tartott híres pszichiátert, Sigmund Freudot is magával ragadta a kokainmámor. Freud már elismert szakember volt, amikor tudomást szerzett a perui indiánok kokaincserje levélből előállított kivonatáról és annak serkentő hatásáról és önmagán is kipróbálta a szert. A szer hatása döbbenetes és eufórikus volt, duzzadt az energiától, tettrekészségtől. Ez a levél is egy ilyen állapotában született:

„Hódolatom, hercegnőm, nemsokára ott leszek. Pirosra csókollak és degeszre tömlek majd, és félúton meglátod, hogy ki az erősebb, az étvágytalan kicsi lány, vagy ez a hatalmas vadember, kokainnal átitatva.” Freud 1885.

Később visszavonta a kokain használatáról vallott nézeteit, és energiáját a pszichoanalízis kidolgozására fordította.

 

A szenvedélybetegségek kezelésének módszertani összefoglalása

 

  • Pszichodinamikus terápiák, ahol a betegség hátterében meghúzódó pszichés problémák feltárása és feloldása a cél.
  • Viselkedésterápiák, mely során a szer használatához kellemetlen ingert társítanak.
  • Kognitív terápiák alkalmazása: önkontroll-tréning, visszaesés-megelőzés tréning.
  • Biológiai terápiák: orvosi ellenőrzés mellett antagonista szerek alkalmazása.
  • Szociokulturális terápiák: önsegítő csoportok pl: Anonim Akoholisták.
  • Csoportterápiák, csoportban végzett dinamikusan orientált, a lelki eredetű problémák feltárása és megoldása a cél, pl: pszichodráma.
  • Relaxációs technikák.
  • Transzperszonális pszichiológiai irányultságú megközelítés, mely a személyiség transzcendens megéléséből meríti gyógyító energiáját, pl: dinamikus meditáció, transz-légzés.
  • Egyéb alternatív terápiák: természetgyógyászat, akupunktúra, meditáció a teljesség igénye nélkül.

 

Magára ismert a fenti problémákból?

Tekintettel arra, hogy az életünkben megjelenő szenvedélybetegségek akaraterővel ritkán küzdhető le, javasolt fenti tünetek megjelenése esetén szakemberhez fordulni.

Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, ne késlekedjen! A tünetek okainak feltárása, meghaladása, új alternatívák találása lehetővé teheti, hogy újra örömmel és bizakodva nézzen a jövőbe.

Hívjon bennünket, ha készen áll a változásra!

Forrás: budaipszichológus.hu 

Fennállásának első évfordulóját ünneplte az alkoholizmussal és játékszenvedéllyel küzdő betegek kezelésére specializálódott Minnesota Részleg a Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) addiktológiáján. A születésnap alkalmából újra találkoztak az egykori páciensek és a stábtagok.

A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának Minnesota részlege.
Újságíró: Zsély Anna
Fotó: Tuba Zoltán - Origo

 

Már egy jogosítványt, egy fuvarozó céget és egy házasságot is elveszített László, amikor napi egy liter vodkáját elfogyasztva a tévét kapcsolgatta részegen. Véletlenül az egyik kereskedelmi csatornán kötött ki, ahol éppen egy riport ment a fővárosi Nyírő Gyula Kórházban akkortájt indult Minnesota Részlegről. „Néztem a tévét, és azt gondoltam, ott a helyem” – meséli.

Közel két évtizedes alkoholizmussal a háta mögött másnap egyből telefonált, egy hét múlva pedig túl volt a felvételi interjún is. 342 napja nem iszik, hetente kétszer jár Anonim Alkoholisták (AA) gyűlésre, ahol tisztséget is vállalt, ő felel a kulcsokért, és elrendezi a székeket, mielőtt a többiek odaérnek. „A zugivók gyöngye voltam, aki nagy okosan azt hiszi, otthon nem látják, ha a pólója alá dugott pálinkás üveggel érkezik” – emlékszik vissza. Reggel az első dolga levegővétel helyett is az volt, hogy meghúzza a vodkát a konyhában, amíg alszik a család. Még akkor is dugdosta az üres üvegeket, amikor szerettei elköltöztek tőle, és egyedül maradt a házban – ekkor futott bele a programba a tévében.

Miközben mesél, végig második felesége kezét fogja. Sztoriját egy gimnáziumi osztálynyi ember hallgatja, időnként őszintén felnevetve vagy éppen vadul bólogatva. Szavai minden jelenlévőnek ismerősek lehetnek, ugyanis kivétel nélkül alkoholizmus vagy játékszenvedély miatt keresték fel a Nyírő-OPAI addiktológiáján működő Minnesota Részleget. Most egy szinttel egykori kórtermeik alatt az osztályos nagycsoportoknak otthont adó teremben együtt ünneplik a Minnesota egyéves születésnapját és egyben saját gyógyulásukat. Csattannak a puszik, fogy a pogácsa és a Márka Cola. Csak akkor foghatna gyanút egy kívülálló, hogy nem érettségi találkozón jár, amikor a diplomázó gyerekeket és háromhetes unokákat tárgyaló párbeszédekbe belehallgatva olyan kérdések ütik meg a fülét, mint hogy jár-e a másik AA-ba.

Csinos kétgyerekes anyuka keveredik a huszonéves melegítős sráccal, ügyvéd külsejű nyakkendős-zakós figura cseveg a joviális nagymamával. Van, aki egyáltalán nem jár AA-gyűlésekre, más hetente kétszer is. Az egyik felszólaló 250 napja nem ivott, társának decemberben becsúszott ugyan egy egynapos ivászat, de alapvetően nem fogyaszt alkoholt.

Csoporttöbblet

A terápia időtartama 8 hét, meglehetősen kötött időbeosztással és szabályrendszerrel. A szigor fontos védő funkcióval és terápiás hatással bír, mivel a betegek sokéves dependencia után a részlegen az egészséges élet szervezettségét próbálgatják újra.

„Az egészségügy lehetőségeit és az önsegítő csoport sajátosságait integráljuk, a csoportterápia mellett egyéni konzultációkat tartunk. Nemcsak abban támogatjuk a betegeinket, hogy megküzdjenek a szenvedélyükkel, hanem abban is segítünk, hogy a személyiségfejlődés érettebb fokaira lépjenek” – magyaráz Tremkó Mariann klinikai addiktológiai szakpszichológus, a program vezetője. A hagyományos biológiai, pszichológiai és szociális tényezőkön túl a spirituális értékekre is figyelmet fordítanak.

Nagyban építenek arra a 12 lépésre, amire az AA is alapozza a szellemiségét, és a betegek rendszeresen ki is járnak a gyűlésekre. A hitelességet nagyban növeli, hogy a programban két saját élményű stábtag dolgozik. Golenya Éva felépülő segítő öngyógyítási kísérletként kezdett inni, amikor fiatal anyaként súlyos kényszerbetegség alakult ki nála. Tizennégy év függőség és egy öngyilkossági kísérlet után most épp azon a helyen próbál reményt adni másoknak, ahol bennfekvő betegként utoljára fogyasztott alkoholt.

Magyarországon közel 10 program működik hasonló elvek alapján, abban viszont különböznek, hogy állami, egyházi vagy alapítványi háttérrel működnek. Az első fecske a szigetvári intézmény volt, de tíz éve már a Nyírőn belül is működött – igaz, az főként játékfüggőket fogadott, és meg is szűnt. Az újonnan induló Minnesota legelső turnusa összesen két fővel indult, és bár a kihasználtság még mindig nem teljes, az már nem történik meg, hogy leül a személyzet csoportot tartani, és azt veszik észre, többen vannak, mint a betegek. Rugalmasságra viszont folyamatosan szükség van a stáb részéről. Az optimális működés érdekében állandóan vizsgálják a programot, figyelmet fordítva a betegek visszajelzéseire. Így jöttek rá például arra is, hogy a hétvégére hazautazó vidékieknek gond a pénteki késői AA gyűlés a városban, ezért előrehozták, és házon belül tartották meg.

Nem mindenki jut el ugyanakkor a program befejezéséig. Minden csoportnál van lemorzsolódás, az aktuális turnus kilenc főjéből például egy négyfős kemény mag maradt. Előfordul, hogy a stábtagok kérnek fel valakit távozásra, ha úgy érzik, nem kellően motivált, vagy a viselkedésével kifejezetten árt betegtársainak, mert például részegen megy vissza kimenő után.

Előző életek

A gyűlésen részt vevőkben nemcsak szenvedélyük a közös, hanem az évek során az alkohol vagy játék miatt összegyűlt veszteségeik is. Nem véletlenül hangzik el többször is az előző életemben kifejezés, hiszen a jelenlévők a sokéves függőséggel párhuzamosan több millió forintot, családot, lakást, jól menő vállalkozást veszítettek, hogy aztán józan életet kezdve újra felépítsék magukat. Jó példa erre József, aki nemrég érkezett haza a fia angliai diplomaosztójáról. Az üzletember, aki korábban több boltot és kocsmát üzemeltetett, és 500 négyzetméteres házban élt, hajléktalanként vesz részt az ünnepi gyűlésen. Alkoholizmusának és játékfüggőségének 25 éves története whiskyzéssel és kaszinózással indult, majd ahogy elveszítette mindenét, az utcán folytatódott, ahol aprópénzt kéregetett kannás borra.

A Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának Minnesota Részlege.
Újságíró: Zsély Anna
Fotó: Tuba Zoltán - Origo

 

A hajléktalanrendelésen éppen a Minnesota pszichiáteréhez került, ő ajánlotta neki a programban való részvételt. A nyolchetes turnus elvégzése óta leadott közel 50 kilót, és több állásban dolgozik – egyik munkahelye saját egykori üzlete, ahol immár alkalmazottként van jelen. Absztinensszállón lakik, mert hiába engedhetne meg magának albérletet, úgy érzi, még szüksége van a közösségben töltött időre, eközben azonban szorgalmasan építgeti visszatérését az üzleti életbe. Kapcsolatai az évek során sem koptak el, így sokan örömmel fogadták visszatérését a munka világába, és egykori partnerei sorra keresik meg józanságának hírére.

Nem könnyű ugyanakkor megszabadulni az alkoholistastigmától. „Volt, hogy az öcsém reggel-este szondáztatott. Ha megbotlok vagy piros az arcom, az első gondolata mindenkinek az, hogy megint ittam” – említ pár példát. A hozzátartozók körében amúgy is gyakori, hogy nehezen fogadják el a változásokat. Józsefet a rokonai rendszeresen kínálják pezsgővel, de a gyűlésen más is beszámol olyan esetről, hogy egy buliban ismerősétől a kérése ellenére, poénból majdnem alkoholtartalmú italt kapott üdítő helyett.

Új igények

Bár a részleg alapvetően alkoholistákat és játékfüggőket fogad, igyekeznek reagálni az újabb típusú problémákra is. A nyolchetes turnust egy hete befejező huszonkét éves Balázs például online szerepjáték-függőséggel került be. Kollégistaként a szobatársai mutatták be neki a Worlds of Warcraftot (WoW), ám a kezdeti pár órás játékok lassan megnyúltak, háttérbe szorítva a kapcsolatait és a tanulmányait. Eljutott oda, hogy a nap 24 órájából minél többet próbált a WoW világában tölteni. „Sajnáltam az időt evésre és alvásra. Minden, ami nem a játék volt, fölöslegesnek tűnt” – emlékszik vissza. A virtuális közösségben biztonságban érezte magát, és meg tudott feledkezni a kudarcairól. „Végre figyeltek rám, voltam valaki. Azt a sikert, amit a munka vagy a suli terén nem értem el, itt éltem át, de még a bánatot és a törődést is” – beszél arról, mit adott neki a játék. Az egyetemet félbehagyta, és otthonról is mennie kellett, mivel ott nem játszhatott, és elkezdett kisebb értékeket elemelni, hogy finanszírozni tudja az internetkávézók óradíjait.

Az utcára került, de még hajléktalanként sem adta fel a játékot. Amikor végül felvették az egyik fővárosi pszichiátriára, a szerváltás csapdájába esett: a játékot edzéssel helyettesítette, és rendszeresen addig hajtotta magát, amíg alig tudott mozogni az izomláztól. A Minnesotán a program szigorú időbeosztása struktúrát és rendszert tanított neki, így a turnust elvégezve abban bízik, hogy önállóan is rendszeres életvitelt tud kialakítani fix munkahellyel. „Tudod, hogy valami nem működik rendesen, de nem fogadod el” – foglalja össze sokak tapasztalatait.

Forrás: origo.hu

Apró karcolások a karon és a combon, amelyek a hosszúujjú pulóver és a hosszúnadrág által gondos takarásban vannak, azonban viselőjén örökké nyomot hagynak. Az önsebzés, amely számos formában megnyilvánulhat, az autoagresszió egyik fajtája. Lényege, hogy a személy erőszakos cselekedete önmaga ellen irányul. Mi vezethet odáig, hogy valaki a belső fájdalmát, külső, fizikai sebekbe fordítsa át?

 

Az önsebzés leggyakoribb formája a vagdosás vagy a bőr felső hámrétegének megkarcolása éles tárgyakkal (pl. penge, kés, tű hegye). Más szóval falcolás. Önsebzésnek számít még saját magunk ütögetése, az önégetés (pl. cigarettacsikk elnyomása a tenyéren, karon) vagy tudatmódosító szerek egészségre káros mennyiségben való fogyasztása. Az öncsonkítás önmagában ritkán végzetes. Az önmaguk ellen forduló személyek célja legfőképp valamilyen belülről nyomasztó, és

elviselhetetlen lelki fájdalom testivé való átfordítása.

Azzal, hogy kárt okoznak magukban a testük csonkítása által, elvonódik a figyelem a szűnni nem akaró belső sebekről. Definíció szerint önsebzésnek számít minden olyan szándékos és direkt viselkedés, amely a saját test károsodását idézi elő, halálos kimenetel nélkül. Mindezek ellenére az önsebzésre hajlamos egyének körében gyakori az öngyilkosság.

A vérző sebek enyhítik a szorongást

A belső fájdalom hátterében, amit az öncsonkítással igyekeznek enyhíteni, általában valamilyen szorongató állapot áll. A szorongást leggyakrabban családi vagy munkahelyi problémák idézik elő, de kiválthatja az elutasítottság, a magányosság és az elhagyatottság érzése is. Az öncsonkítás felfogható még stresszhelyzetekre adott destruktív megküzdési stratégiaként is. Könnyen függőség alakulhat ki, mivel az önsebzőnek egyszerűbbnek tűnik a penge után nyúlni, majd megejteni egy-két vágást, mint szembenézni a szorongató negatív érzésekkel.

Figyelemre éhezhetnek

Az önsebzés főként serdülőkorban gyakori, a frontális lebeny éretlensége következtében a serdülők kevésbé képesek kontrollálni a bennük felgyülemlő indulatokat, így azokat maguk ellen fordíthatják, mivel más úton nem képesek levezetni. Egy másik elképzelés szerint a figyelemfelkeltés egyik útja lehet a saját maguk ellen irányuló agresszió.

A karokon tátongó vágások a figyelem iránt érzett kétségbeesett vágyakozás hírnökei.

A környezet szerepe is jelentős az önsebzés kialakulásában és fennállásában. Sok esetben a kortársaktól és/vagy a családtagoktól érkező folyamatos kritika és bántalmazás válthatja ki az önkárosító viselkedést. A rizikófaktorok közé sorolható az elhanyagoló, bántalmazó családi környezet, valamint a gyerekkori abúzus.

A lelki fájdalom a testi sebek által enyhítődik.

Fontos tisztázni, hogy az időben észrevett önsebzés nem vezet öngyilkossághoz. Az öncsonkító személy figyelemre vágyik, a bőrén ejtett maradandó nyomokkal szeretne valamit üzenni, leginkább azt, hogy odafigyelésre lenne szüksége. Az állapot ritkán tartós, idővel elmúlhat, ám felnőttkori megléte további mentális problémák meglétére adhat okot.

 

Ha magára vagy a környezetében élő személyre ismert, itt érdemes segítséghez fordulnia:

  • Magyar Lelki Elsősegély: 116-123 (a nap 24 órájában ingyenesen hívható)
  • Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: 116-111 (0-24)

 

Felhasznált szakirodalom:

Klonsky, E. D., Oltmanns, T. F., & Turkheimer, E. (2003). Deliberate self-harm in a nonclinical population: Prevalence and psychological correlates. American journal of Psychiatry, 160(8), 1501-1508.

Laye-Gindhu, A., & Schonert-Reichl, K. A. (2005). Nonsuicidal self-harm among community adolescents: Understanding the “whats” and “whys” of self-harm. Journal of youth and Adolescence, 34(5), 447-457.

Nock, M. K. (2009). Why do people hurt themselves? New insights into the nature and functions of self-injury. Current directions in psychological science, 18(2), 78-83. 

Nem, akarni sajnos nem elég, mert a függőség betegség. Bajzáth Sándor felépülő függő, addiktológiai konzultás legújabb cikkében azoknak mutat irányokat, akik eldöntötték, leszoknak.

 

Itt az új év, új lehetőségek, új remény. Sokan fogadkoznak, hogy ezentúl abbahagyják a használatot. Idén minden más lesz. Többé már nem akarnak inni, drogozni. Eljött a megváltó krízis, ami esély is jó esetben. Igen ám, de hogyan tegyék? 

Bajzáth Sándor szenvedélybetegsegítő sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain), nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 15 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben.

20171024 194654
Fotó: Bajzáth Sándor

 

A terápiás csoportokon, az egyéni konzultációimon, valamint a hétköznapokban is gyakran felbukkanó kérdés, hogyan lehet leszokni? Csak akarni kell! - hallom gyakran a választ! Ez csakis akaraterő kérdése! – mondják sokan. Ki kell bírni, ennyi. Aki erre képtelen, az akaratgyenge! Ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, ez nem így van. A függőség BETEGSÉG. Ezért nem kizárólag akaraterő kérdése, bár persze akarni is kell a józanságot. A függőség krónikus, gyógyíthatatlan, ám kezelhető BETEGSÉG.

Nem elég akarni!

Ha valaki szemüveges, attól nem fog jobban látni, ha csak jobban akar látni, ahhoz azért kell a szemüveg, vagy kontaktlencse is. Ha valaki cukros, nem elég, ha nem akar az lenni, ahhoz szedni kell az inzulint is, és figyelni kell a táplálkozásra, életmódra is. Na, így van ez a függőséggel. Ha valaki nem akar inni, vagy drogozni, annak eléréséhez nem elég, ha csak akarja. Csak szorítani, erőből csinálni csak ideig-óráig lehet, idővel bele fog az illető fáradni.

 

Ugyanaz a játszótér, a játszópajtások és a játékszer

Ha nem hajt végre alapvető változtatásokat az életében, akkor szinte biztosan vissza fog esni és újra használni fog. Azt szokták felépülő berkekben mondani, hogy nem kell mást megváltoztatni, csak a játszóteret, a játszópajtásokat, és a játékszert… Önmagában egyik sem elegendő általában.

A konzultációkon átbeszéljük a klienssel, mik az életének azok a területei, amik közrejátszanak abban, hogy iszik, min és hogyan érdemes változtatnia ahhoz, hogy felépülhessen. Először is nem kell meginni az első kortyot, és elég mindig csak aznap nem inni, használni.

Ha nem megy az egész nap, lehet ezt az időt órákra bontani. Szép lassan gyűlni fognak így a józan órák, napok. A függő kapcsolatrendszere általában csak szerhasználókra szűkül idővel. Ez nálam is így volt. Gyakorlatilag a baráti köröm lassan az évek alatt, csak droghasználókra korlátozódott, hozzáteszem, hogy a normális emberekkel nem is igazán értettem szót, nem érdekeltek a dolgaik, nyavalyáik, nem igazán mozgatott meg a munka világa. 

Helyette sokkal inkább az foglalkoztatott, honnan és mit lehet szerezni, mi mivel kombinálva ütősebb, ki van kórházban, melyik elvonó a “jobb”, ki hol ül börtönben éppen, vagy jobb esetben az, hogy milyen zenét hallgassak. Az ábrándjaimban is inkább egy óriási kamionnyi cuccal heverésztem sok rám kiéhezett nő társaságában valami yachton, mint valami termelési egységben.

A masszív alkoholistáknak gyakorlatilag csak alkesz haverjaik vannak, akikkel együtt vedelnek a kocsmában, vagy ha az illető otthoni ivó, akkor meg lehet, hogy nincsen már senkije, akivel megoszthatná a dolgait, ezért a felépülés szempontjából a legfontosabb egy új, józan kapcsolatrendszer kialakítása. Vannak zugivók, munka után otthon ivók, akiknek maradnak azért nem alkoholista barátaik, ám ők sem tudnak olyan jól segíteni, mivel nem ismerik a függőség természetét. Ehhez kellenek azok a “szakemberek”, más felépülőben levő függők, akik már átmentek ezeken a dolgokon, érzéseken, helyzeteken, és tudják, mire van a függőnek szüksége ahhoz, hogy józan maradjon.

20171125 021051 nagy
Fotó: Bajzáth Sándor 
 

Olyan emberek, akikkel azonosulni tud a leszokni vágyó, akik tudnak saját példákat hozni erkölcsi prédikációk helyett, amik tapasztalataim szerint semmit se érnek. Nem Coelho összes kell ide, meg Facebook okosságok, hanem sok-sok személyes tapasztalat és együttérzés. Nagyon, nagyon fontos a “nem vagyok egyedül” illetve a „van remény” érzésének a megtapasztalása, aminek a tere elsősorban az önsegítő közösség lehet. Amikor láthatom, hogy vannak, akik hasonló ivászat, droghasználat után sok-sok éve képesek józanul élni, az olyan plusz, amit semmi más nem tud megadni. 

Költözés? Az nem lesz elég

Amikor az egyik függő segít a másiknak, az nagyon erős, páratlan. Sokan a helyváltoztatásban bíznak, ez is hasznos lehet, de önmagában nem elég. Annak idején az első (sikertelen) rehabom után azt gondoltam, hogy majd a helyváltoztatás megoldja a problémát. De ez egyáltalán nem volt így, azt a személyiségemet, ami akkor voltam, vittem magammal. A gondolkodásom, a dolgokhoz való hozzáállásom, a problémamegoldó készletem ugyanaz volt, így nem volt csoda, hogy földrajzilag is más helyeken előbb-utóbb - inkább előbb - újra használni kezdtem.

Nagyon hamar, a vidéki kisvárosban is megtaláltak, azaz bevonzottam azokat az embereket, helyzeteket, amik visszaesésre sarkalltak rövid időn belül. Sok függő továbbra is igyekszik ugyanúgy kihasználni a szociális rendszert, azaz sokszor ugyanúgy élősködnek, mind korábban, és közben csodálkoznak, hogy miért is esnek vissza? Én például nagyon-nagyon dühös voltam, amikor a rehabon nem engedték, hogy leszázalékoltassam magam a hepatitisz C-mel.

Teljesen fel voltam háborodva, hogy képzelik ezek…? Amikor anyáméknak mennyi pénzébe kerülök, és akkor kihúznak a zsebünkből fix negyven-ötvenezer forintot? Felháborító! Most azt gondolom utólag, hogy a lehető legjobban jártak el avval, hogy nem hagyták, hogy leszázalékoltként, nyugdíjasként, hereként élősködjek a rendszeren. Biztos vagyok benne, nem ott tartanék, ahol most vagyok, maradt volna a “majd eltartanak mások”  attitűdöm, nem sarkallt volna tanulásra, fejlődésre.

Ha belegondolok, most sok év józansággal a hátam mögött minden egészen más. Máshol lakom, mások a barátaim.

Drogterjesztés helyett dolgozom

A régi kapcsolataim eltűntek, nem azért, mert lenézem őket, hanem mert más dolgok foglalkoztatnak egy szerhasználót, alkoholistát, mint egy felépülő józant, nincs igazán közös téma. Más a hobbim és más a munkám, nem szerhasználóval élek együtt. Heverés helyett sportolok, drogterjesztés helyett dolgozom, helyben topogás helyett folyamatosan tanulok, épp holnap kezdek egy újabb képzést, a magam elmagányosítása helyett anonim önsegítő közösségbe járok, igyekszem kikérni mások véleményét, ha kételyeim vannak, és igyekszem hagyatkozni is rájuk.

20180117 073550
Fotó: Bajzáth Sándor 
 

Titkolózás helyett inkább elmondom, megosztom, mi van velem, igyekszem nem „benyelni”, ha valakivel bajom van, hanem kimondom, megbeszélem az illetővel, nem várok arra, hogy majd elmúlik magától. Nem múlik, ott dolgozik… Aki már nem akar inni, az jobb, ha nem kocsmába jár kikapcsolódni. Aki nem akar drogozni, az ne aktív droghasználókkal töltse az idejét, mert tuti vissza fog esni. „Aki sokat jár a fodrászhoz, annak levágják a haját...”

A függők visszaesésének vannak előjelei. Ez egy elég hosszú lista, amit hiába tud kívülről az ember, ezek olyan dolgok, amiket legjobban mások - főleg más függők - vesznek észre rajtunk, mi magunk kevésbé. Persze csak akkor, ha beszélünk, és őszintén beszélünk magunkról, a dolgainkról, érzéseinkről. Ha elintézzük annyival, hogy minden rendben, hogyan kaphatnánk visszajelzést? Legfeljebb már túl későn, akkor, amikor már annyira látványosan vagyunk rosszul, hogy szinte tuti, hogy perecelés lesz a vége. 

Összegezve: hogyan maradna az az ember józan, aki ugyanúgy él, ugyanazok a szokásai, aki nem kezd el új kapcsolatokat kialakítani, aki nem kezd el másként élni? Ha minden marad a régiben? Ha ugyanabban a pusztító kapcsolatban él továbbra is, ha ugyanazon a túl stresszes munkahelyen ugyanazzal az időbeosztással él, ha ugyanazzal a baráti körrel szeretne változást elérni? Hogyan lehet józannak maradni azon a munkahelyen, ahol mindenki iszik és mindenki kínál körülötte?  Hogyan lehet úgy felépülni, hogy nem válik le a szülőkről, nem nő fel, gyerekszerepben marad? Sehogy.

Forrás: divány.hu 

A skizofrénia talán a leginkább félreértett rendellenesség ma a „lélek betegségei” között. Olyan pszichopatológiáról van ugyanis szó, ami az esetek többségében meglehetősen feltűnő, ám a hétköznapi gondolkodás számára sajnos nem igazán értelmezhető. Az márpedig, ami ennyire furcsa és idegen, rendszerint felettébb kellemetlen és félelmetes is egyben. De biztos, hogy jogosak az efféle érzelmek? Tudod, mi zajlik pontosan egy zavart személy elméjében? Lásd a világot most az egyszer a skizofrének szemével!

 

„Hogy mit jelent nekem a skizofrénia? Ólmos fáradtságot és zűrzavart, azt, hogy minden egyes dologról ki kell derítenem, hogy a valóságos dolgok közé tartozik-e, vagy a nem valóságos dolgok közé, márpedig a kettő igen gyakran összeér. Azt jelenti, hogy a látottak és a hallottak zavaros kuszaságából kétségbeesetten próbálok egyenes és tiszta gondolatokkal kilábalni, és azt, hogy valakik a gondolatokat kiszívják a fejemből, én meg ott ülök egy értekezlet kellős közepén, és nem tudok mit mondani. Azt jelenti, hogy látom magam néha a saját agyamban sétálni, vagy látom azt a lányt az én ruháimban, aki mindazt végrehajtja, amire én gondolok. Azt jelenti, hogy tudom, hogy állandóan >>figyelnek<<, és hogy úgyse sikerülhet soha semmi az életemben, mert minden törvény ellenem van, és hogy teljes megsemmisülésem egyébként sincs már túl messze.” (Rollin, 1980,162.)

Aligha lehetne érzékletesebben összefoglalni az említett betegségben szenvedők általános megpróbáltatásait. A skizofrénia lényege ugyanis a különféle mentális működések fokozatos leépülése, végső soron pedig az érzelmek, a gondolatok és a viselkedésformák közötti összhang teljes szétesése. A szóban forgó rendellenesség tünetei éppen ezért rendkívül változatosak lehetnek. A továbbiakban mégis megpróbáljuk röviden összegezni a legalapvetőbbeket. Ahhoz azonban, hogy jobban megérthessük ezeket és az ettől szenvedőket, lássunk egy-két beszámolót is a tünettan mellett olyan emberek tollából, akiknek

első kézből van tapasztalatuk a skizofrénia valóságáról.

A figyelem zavarai

Legtöbben képesek vagyunk figyelmünk szelektív irányítására, vagyis a fontos és a zavaró információk megkülönböztetésére és szétválasztására. A skizofrén személyek ezzel szemben képtelenek az irreleváns ingerek hatékony kiszűrésére. Mivel az agyuk ily módon túlságosan is sokféle érzékletet enged be egyszerre, az elméjük gyakorlatilag mit sem tud kezdeni a ráömlő információtengerrel. Jól érzékelteti ezt az alábbi részlet:

„Képtelen vagyok koncentrálni. Az a baj, hogy szétszalad a figyelmem. Több beszélgetést is követek egyszerre. Mintha valami adó-vevő állomás lennék, átmennek rajtam a hangok. Az agyam viszont képtelen velük megbirkózni. Nem megy, nem tudok egyetlen hangra koncentrálni.” (McGhie és Chapman, 1961, 104.)

A gondolkodás zavarai

Skizofrénia esetén a logikus gondolkodásnak a folyamata és a tartalma is igen komoly károkat szenvedhet. A betegek szavai többnyire ugyan még értelmesek, ám az általuk használt kifejezések között sokszor semmiféle kapcsolat nem figyelhető meg. A racionális asszociációk rendszere gyakran teljesen szétesik a fejükben, az írásuk és a beszédük éppen ezért egyformán összefüggéstelen lehet. A következő idézet hatásosan szemlélteti, hogy kívülállóként milyen nehéz lehet ezt a fajta gondolkodást megérteni:

„Ha a dolgok a vetésforgó szerint alakulnak, akkor minden mindennel összefügg, és mindenhez igazodik. Arra a korábbi dokumentumra hivatkozom, amelyhez külön hozzáfűztem, és ezek ellenőrzött tények voltak, és itt van még az is, ami a kislányomra vonatkozik, hogy a jobb füle alul nagyon cimpás, és ő a Mary Lou-nak. A következtetéseket általában nem mondják ki, és nem viszik bele a sűrített tejbe, meg sehová se, talán gazdasági, differenciálszámítási, állami támogatási, csődügyi, szerszámok, épületek, kötvények, nemzeti tőzsdék, alapítványi játékok miatt, időjárási és kereskedelmi okokból kifolyólag, mert a kormány minden ízében recseg-ropog, és összeolvad az elektronikával, úgyhogy egyáltalán nem lehet tudni, hogy mi volt előtte.”(Maher, 1966, 395.) 

A skizofrének gondolatai számunkra több mint irreálisak, számukra ellenben nagyon is valóságosak.

Az észlelés zavarai

Akut pszichotikus epizódok során a betegeknek gyakran vannak olyan élményeik, hogy a világ teljesen megváltozott körülöttük, s hogy már-már a saját testük sem a régi. Az észlelés efféle „rövidzárlatai” a mindenki által jól ismert hallucinációk. Ezek definíció szerint olyan belső, pszichikai észleletek, amelyek még külső, fizikai ingerek hiányában is megjelennek. Igaz, hogy enyhébb auditív és a vizuális hallucinációk még az egészséges emberek körében is megfigyelhetőek, a skizofrének efféle „illúziói” azonban azoknál sokkal intenzívebbek és rémisztőbbek. Nézzünk egy hátborzongató esetet:

„Volt egy olyan időszak, hogy amikor a munkatársaimra ránéztem, csupa eltorzult arc meredt vissza rám. Fogaik fullánkokként álltak ki szájukból, és fel akartak nyársalni velük. Nem mertem ránézni senkire, mert attól féltem, hogy bekapnak. A betegség egy pillanatra sem hagyott békén. Nem tudtam aludni, le se mertem hunyni a szemem a démonok miatt. Időnként fel-alá rohangáltam a házban, hogy megkeressem őket. Mindenhol kikezdtek már, álmomban is, ébren is. Úgy éreztem, hogy előbb-utóbb teljesen felemésztenek.” (Long, 1966)

Az érzelemkifejezés zavarai

Gyakori tapasztalat, hogy a skizofrén személyek érzelmi megnyilvánulásai egyáltalán nem illeszkednek az aktuális helyzetekhez. Ilyen például az az eset, amikor valaki boldogan nevetve ad elő egy felettébb tragikus történetet. Az sem ritka persze, hogy a betegek mindenféle emocionalitástól elzárkóznak, s hogy inkább a saját világukba vonulnak vissza. Egy skizofrén apa például teljesen közömbösen fogadhatja annak hírét, hogy rákot diagnosztizáltak egyik gyermekénél. Az alábbi idézet arról tanúskodik, hogy az efféle tünetek nemcsak a kívülállókat, hanem a betegeket is meglehetősen rosszul érintik:

„Amikor beszélek valamiről, az eseteknek legalább a felében egy csomó más dolog is zakatol a fejemben. Bizonyára megütköznek az emberek rajtam, amikor olyasvalamin nevetek, ami egyáltalán nincs kapcsolatban azzal, amit mondok, de nem tudják, hogy mi történik bennem, hogy milyen gondolatok kergetik egymást a fejemben. Attól függetlenül, hogy éppen valami nagyon komoly dologról beszélek, olyan vicces dolgok is eszembe jutnak, amiken nevetnem kell. Ha képes lennék egyszerre egy dologra koncentrálni, talán nem tűnnék mások szemében olyan idétlennek.” (McGhie és Chapman, 1961, 104.) 


Az érintettek számára idővel minden ember kiismerhetetlen lénnyé változik. Mindez persze fordítva is igaz…

Veszélyesek a skizofrének?

Saját magukra igen, más emberekre azonban csak nagyon ritka esetekben. Akárhogy is nézzük, a skizofrének nem tehetőek felelőssé azért a „tébolyért”, amelybe akaratuk ellenére kerülnek bele, s amitől ők maguk is rendkívül szenvednek. Amint az a fent leírtakból szépen kitűnhet: a skizofrének nem akarnak „őrült különcök” módjára viselkedni. Nem szeretnének ettől a kifejezetten súlyos és ijesztő zavartól szenvedni. Nem kívánnak feltűnősködni. Nem akarnak másokat megfélemlíteni. Ők is hétköznapi és egészséges emberek szeretnének lenni. Orvosi segítség híján és pszichológusi támogatás nélkül azonban aligha tudják ezt megvalósítani. Ők is ugyanolyan tanácstalanul állnak tehát ezelőtt a patológia előtt, akárcsak mi. Csakhogy amíg mi sokan vagyunk, ők többnyire egyedül.

 

Felhasznált szakirodalom:

Smith, E. E., Nolen-Hoeksema, S., Fredrickson, B. L., & Loftus, G. R. (2005). Atkinson & Hilgard Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.

A magyar kamaszok listavezetők Európában, ha a lerészegedésről van szó

A fiúk az első, a lányok a harmadik helyen állnak az alkoholizálásban. 

 

Az Egészségügyi Világszervezet összesítése szerint nagyon úgy tűnik, hogy alkoholba fojtják a kamaszkorukat a magyar tinédzserek. A WHO a 15 évesek körében végzett felmérést 36 országban, és állított össze listát az alapján, hogy hol részegedtek le már legalább kétszer életükben ennek a korosztálynak a tagjai.

A lányok listáján Magyarország a harmadik helyen végzett, nálunk a megkérdezettek 33,5 százaléka mondta azt, hogy 15 éves korára már legalább kétszer volt részeg.

Helyezett Ország Legalább 2x lerészegedtek (lányok)
1. Dánia 37.6%
2. Wales 33.6%
3. Magyarország 33.5%
4. Skócia 32.9%
5. Litvánia 32.7%
6. Anglia 30.9%
7. Észtország 29.3%
8. Csehország 28.6%
9. Szlovénia 28.3%
10. Málta 27.6%

A fiúknál viszont Magyarország vezeti a listát 41,2 százalékkal.

Helyezett Ország Legalább 2x lerészegedtek (fiúk)
1. Magyarország 41.2
2. Litvánia 40.6
3. Horvátország 39.9
4. Dánia 39
5. Szlovénia 32.6
6. Skócia 32.4
7. Finnország 32.2
8. Csehország 31.5
9. Észtország 30.9
10. Lettország 30.5

 

Népszerű az alkoholfogyasztás a 15 évesek körében Litvániában és Horvátországban, valamint Dániában és Wales-ben is. A legjózanabb életet Izraelben és Izlandon élik a kamaszok. 

Forrás: hvg.hu