Léna, aki maga is a heroinfüggőségével küzd, leírja nekünk, mi játszódik le egy ember agyában, amikor hosszabb-rövidebb drogmentes időszak után újra elkezdi. Olvasói cikk következik.

 

Mikor pár hónapja megnéztem a Csodálatos fiú című filmet, helyenként soknak találtam rajta a Hollywoodi cukormázat. Pár jelenet azonban mégis megmaradt bennem. A függő droghasználatának családra gyakorolt hatása, a viták, a befejezetlen terápiák, egyes hazugságok, amiket szóról szóra én is kimondtam, és legfőképpen egy bizonyos visszaesést bemutató képsor egy olyan részemet érintette meg és szembesítette önmagával, amelyikkel legkevésbé szeretek találkozni. Mindegyikről megérné beszélni, de vegyük most csak az utolsót.

A jelenetsor valahol ott kezdődik, mikor főhősünk, Nic, 14 hónap tisztaság után egy hosszúhétvégét tölt el az apja családjával és onnan elindul vissza Los Angelesbe, ahol él és dolgozik. Látjuk, ahogy próbál mosolyogni, de amint elfordítja a fejét, száját összeszorítva az égre tekint. Ahogy vezet, a kocsija visszapillantójából a gondterhelt arca tükröződik, és egy sokatmondó és szimbolikus alagút után egy dombtetőről hívja a szponzorát. A beszélgetésből azonban már érezni lehet, hogy a dolog eldőlt. A háttérben megjelenik San Fransisco, a város, ami számára egyet jelentett a droghasználattal.

Egy vágás után már az esti utcán látjuk sörözgetve. Ahogy összefut egy régi ismerőssel, elmondja, hogy ugyan jó ideig tiszta volt, most komolyan szétcsapja magát. Mindezt egy erőltetett mosollyal kísérve, amiben érezni a döntésével járó tehetetlenséget, feladást és fájdalmat. Ez a mosoly nekem mindennél mélyebben beégett a filmből, mert sajnos túl jól ismerem azt, amikor a függő próbál jó arcot vágni, hiszen buli van, erre vágyik, drogozni akar, de közben pontosan tudja, hogy hatalmas hibát követ el, mert már számtalanszor megjárta ezt az utat és sose lett jó vége.

De akkor mégis miért esik vissza valaki? Erre próbálok most, ha nem is magyarázatot adni, de legalábbis bemutatni egy részét. Nem azt, hogy borul fel az agy kémiája a droghasználatától és milyen ebből fakadó hosszú és rövidtávú következmények vannak. Nem is azt, hogy egy rosszul működő család vagy a társadalom hogyan löki vissza a droghasználatba a függőt. Hanem azt, hogy nagyjából mi zajlik egy ilyen helyzetben egy ember fejében.
Először is szeretném elmondani, hogy bár lényegében minden visszaesés hasonló, nem mindegyik ugyanolyan. Részben külső körülmények miatt, részben pedig amiatt, hogy általában az ember tanul a korábbi hibáiból, és egy függő is tanulhat egy-egy visszaesésből. Feltéve, ha veszi a fáradtságot, hogy megnézze, hol rontotta el.

A visszaesés folyamatának 3 szakasza van: 1) érzelmi, 2) mentális és végül 3) fizikai.

Az első, az érzelmi szakasz, ahol még csak fel sem merül a használat. Ez akár hetekig vagy hónapokig is eltarthat. A probléma az, hogy kellő önismeret nélkül az ebben az időszakban felmerülő visszaesési jeleket (elszigetelődés, másokra figyelés, érzések elfojtása, nem kér segítséget stb.) nehéz felismerni, ellenben nagyon könnyű racionalizálni (mással van a baj, ilyen a munkám, nem érek rá most ezzel foglalkozni, egyedül is megoldom, még nincs baj). Ha ezeket a szőnyeg alá söpörjük, rövidebb vagy hosszabb idő után az ember eljut arra a pontra, amikor a sok felgyülemlett probléma olyan lelki szenvedést okoz, amikor a használat jó ötletnek tűnik. Csak azért, hogy egy kicsit kieresszük a gőzt. Ide rakhatnánk egy piros felkiáltó jelet, hogy aki ezt tapasztalja, azonnal változtasson a mindennapi működésén, ha nem akar visszaesni. Mert innen már csak egy lépés a mentális visszaesés, ami az érzelmi visszarendeződéssel ellentétben pillanatok alatt használathoz vezethet.

A mentális visszaesés már sokkal egyértelműbb, mint az érzelmi, azonban nehezebb is visszafordítani. Kezdetben még könnyen kezelhető gondolatok jönnek arról, mi lenne, ha "csak most az egyszer", "hiszen ennyi szar/jó után igazán megérdemelném", "most más lenne, nem fogok belecsúszni", és így tovább. Tegyük fel, hogy továbbra sem kérünk segítséget, mindezt magunkban tartjuk, és egyedül háborúzunk magunkkal a saját fejünkben. A magam részéről ilyenkor előbb-utóbb eljutok oda, amikor vagy kiszelektálja az emlékezetem az összes negatív következményt, vagy egyszerűen már nem érdekel, esetleg mindkettő.

Elkezdek magammal alkudozni, egyre tovább megyek a "mi lenne, ha" fantáziálásokban addig, hogy konkrét terveket kezdek el kitalálni arra, hogy használjak csak egy kicsit, lebukás nélkül, most az egyszer, de persze szigorúan csak elméletben Innen már tényleg csak egy pillanat a tényleges fizikai visszaesés, mert emlékezzünk az előzményekre, általában ezek a gondolatok akkor jönnek elő, mikor már eleve elegünk van az életből és elfáradtunk a küzdelemben, mert bár lehet visszaesni az elbizakodottságtól és a túl sok sikertől is, a gyakoribb inkább az, mikor a függő menekülni szeretne a saját fájdalmától és félelmeitől.

Ha túl sokáig maradok ebben az állapotban, akkor az önmarcangolás elveszi az összes maradék energiámat, és elkezdem elhinni, hogy mindez sajnos elkerülhetetlen. Mert "mit képzelek én magamról, egy darab szar vagyok, aki csak ártott a családjának és a társadalomnak, életképtelen vagyok, megpróbáltam, de nem megy, akkor inkább azt csinálom, amit szeretek, még ha bele is döglök, mert amúgy sem érdemlek többet… sose lesz ennek vége". Mindeközben hatalmába kerít egy olyan szintű sóvárgás, ami talán ahhoz hasonlít, mikor az ember szerelmes és minden porcikája úgy vágyik a másikra, mintha az élete múlna rajta, mintha valami mágnesként vonzaná külön-külön minden egyes sejtemet és úgy érzem, ezt a feszültséget már tényleg nem bírom. Ahogy pedig elszáll a racionalitás utolsó morzsája, általában egy mondat fogalmazódik meg konklúzióként: "Picsába az egésszel!". A dolog eldőlt, és ha már nem maradt más, megpróbálod élvezni.

Az első pár alkalommal még nagyon gyorsan végbement ez a folyamat és a végén volt, hogy tényleg megkönnyebbültem egy ideig. Ahogy azonban teltek az évek, és minden visszaesésnek egyre komolyabb következményei lettek, egyre mélyebbre kerültem, ahonnan minden egyes alkalommal egyre nehezebb lett felállni, ez a könnyedség eltűnt. Mert már nem tudtam magad teljesen becsapni azzal, hogy jó lesz újra drogozni. A filmbeli Nic is pontosan tudta ezt, és ezért nem tudott őszintén mosolyogni.

Szerencsére nem kell idáig eljutni és használni. A lehetőség mindig ott van, hogy visszaforduljunk, csak sokszor nehéz meglépni. A legjobb, ha felhívunk és/vagy személyesen találkozunk valakivel, akiben megbízunk és merünk neki beszélni bennünk kavargó érzésekről. Ha ez nem megoldható, szakadjunk ki valahogy a gondolatkörből, vigyük le a kutyát, menjünk el sportolni, rakjunk be egy vígjátékot, húzzuk az időt valahogy, mert a jó hír az, hogy az ilyen pillanatok is, mint minden más, elmúlnak (tényleg elmúlik!). A rossz hír viszont az, hogy vissza is térnek, más élethelyzetben, más formában tesznek minket újra próbára. Ha pedig elbuktunk, mindig újra lehet kezdeni.

 Léna

FIGYELEM! Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.  

Forrás: drogriporter.blog.hu

https://drogriporter.blog.hu/2019/08/28/a_visszaeses_lelektana#more15027858

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr3815035410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.