equipa-rua-ocidental-picheleira-equipa02.jpg

Egy portugál civil szervezet megkérdőjelezi azokat a kényelmes előítéleteket, amelyek szerint a mentális problémákkal küzdő, drogfüggő hajléktalan emberek nem alkalmasak arra, hogy önálló otthon teremtsenek maguknak.

 

A hagyományos felfogás szerint a hajléktalan emberek nem alkalmasak arra, hogy azonnal otthont teremtsenek számukra. Először hajléktalanszállóra, majd átmeneti szállásra kerülnek, és csak miután érdemesnek bizonyultak, kaphatnak állandó lakást. Különösen így van ez akkor, ha a hajléktalan ember mentális problémákkal és drogfüggőséggel is küzd (ez gyakran előfordul sajnos). Ez utóbbi esetben először a teljes absztinencia elérését tartják szükségesnek ahhoz, hogy a hajléktalan ember állandó otthonra tegyen szert.

Ezt a szemléletet fordítja a feje tetejére az amerikai eredetű elsőként lakhatást (housing first) megközelítés. A módszert Sam Tsemberis dolgozta ki 1992-ben és azóta világszerte bevett módszernek számít a hajléktalanság felszámolásában. Azon a felismerésen alapul, hogy a lakhatási kérdés megoldása nem következménye, hanem feltétele kell legyen a mentális problémákból/drogfüggőségből való felépülésnek. Ott, úgy és azzal kell segíteni az embereknek, ahol, ahogyan és amire szükségük van. A lakhatás nem kiváltság, hanem emberi jog! Ez gyakorlatilag az ártalomcsökkentő szemlélet alkalmazása a lakhatási problémák kezelésére. Ezen a szemléleten alapul a portugál CRESCER (portugálul annyit tesz: "növekedés", "gyarapodás") nevű civil szervezet elsőként lakhatás programja, az É UMA CASA. Ezt a programot nemrég Budapesten is bemutatták a szervezet munkatársai egy EU-s projekt keretében tartott szakmai találkozón, így volt alkalmam közelebbről megismerkedni vele.
screenshot_2019-03-12_at_11_23_39.pngA program kezdetei 2013-ig nyúlnak vissza, és a város egyik elszegényedett, Mouraria nevű negyedének szociális rehabilitációját célzó nagyszabású program részét képezte. A Budapest számos kerületében tapasztalható gyakorlattal ellentétben ugyanis a városrehabilitáció nem a szegény lakosság kiszorítását és rendészeti úton való megfegyelmezését, kirekesztését jelentette. Éppen ellenkezőleg, olyan innovatív szociális vállalkozásokat, kezdeményezéseket támogatott a városvezetés, amik a hátrányos helyzetű csoportok tagjait teljes jogú polgárokként kezelték, akiknek éppúgy joguk van a támogatáshoz, mint a középosztálybeli társaiknak.

A program keretében drogfüggő embereknek ajánlják fel, hogy saját otthonuk lehessen. Mégpedig nem a leglepukkantabb szociális bérlakásokat kapják meg, hanem a város különböző részein piaci alapon bérelt lakásokhoz juthatnak. A beköltözésnek nem feltétele a teljes absztinencia vállalása. Ellenben egy szerződést kötnek a CRESCER-el, amiben vállalják, hogy a (jövőbeni) jövedelmük 30%-át az albérleti díjra és rezsire fogják fordítani. Vállalják azt is, hogy havonta legalább 6 alkalommal részt vesznek a szervezet szakemberei által szervezett tanácsadáson és foglalkozásokon. Folyamatos támogatást kapnak ahhoz, hogy új életet kezdjenek és a meglévő mentális/drogproblémáikkal foglalkozzanak. Az év 365 napján 24 órán keresztül bármikor beszélhetnek az esetmunkással, aki hozzájuttatja őket a szükséges egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz, segít nekik a tanulásban, munkavállalásban és gyermeknevelésben. Nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi részvételre, arra, hogy a kedvezményezettek nem egyszerűen "kliensek", de maguk is cselekvő, döntéshozó részesei a beavatkozásoknak.

Egyik első kérdésem persze az volt a CRESCER munkatársaihoz, ami valószínűleg más magyar szakemberekben is felmerül: mit szólnak ehhez a szomszédok? Vajon nem utálják ki azonnal a drogfüggő, alkoholista, mentális problémákkal küzdő embereket a lakóközösségből? És itt jön a számunkra, magyar városi viszonyok közé szocializálódottak számára legmeglepőbb rész: a program működik. A lakóközösségben felmerülő problémákat, konfliktushelyzeteket szinte mindig sikerül kezelni. A szervezet nagy hangsúlyt fektet a szomszédok, a főbérlők felvilágosítására, és nagyon pozitívak a tapasztalataik. Számos olyan eset van, amikor a főbérlő egyenesen leszállította az ingatlan bérleti díját, miután megértették vele a program fontosságát.

A program nem elszigetelten működik: jó be van ágyazva egy jól működő szociális és egészségügyi ellátórendszerbe, együttműködik, és nem harcol az önkormányzattal, az állammal és a rendőrséggel. Egyik fő támogatójuk maga a portugál köztársaság elnöke, aki személyes befolyásával, tekintélyével segíti a program eredményességét, társadalmi elfogadottságát.

Lássuk az eredményeket! 2013 óta 50 hajléktalan embert sikerült tartósan otthonhoz juttatnia a szervezetnek. 2018-ban 35 lakást béreltek piaci alapon a városban és 39 embernek nyújtanak otthont. A kedvezményezettek 89%-a nem tért vissza a hajléktalanságba. 90% jelentősen csökkentette a drogfogyasztását, számosan léptek a felépülés útjára. Jelentősen javult a résztvevők fizikai és mentális egészsége, jólléte, hozzáférése különféle szolgáltatásokhoz. És amit gyakran nem becsülünk meg igazán: a résztvevők 100%-a jelentős javulást mértek a pszichológiai tesztek az önbecsülés, önértékelés terén. A helyes önértékelés kulcsszerepet játszik az értelmes, tartalmas életben.

A CRESCER vezetője átveszi a Gulbenkian Alapítvány rangos dját az elsőként lakhatás programért

És mennyibe kerül ez az egész? 21 euróba per résztvevő per nap. Sok ez? Nem kevés. De ha azt nézzük, hogy milyen tetemes károkkal jár az emberek és az egész társadalom számára a hajléktalanság, akkor bizony nem sok. Vajon mennyibe kerül szállókat, menhelyeket fentartani, mennyibe kerül a kezeletlen drogfüggőség vagy a tökéletesen eredménytelen rendpárti rendészeti politikák? A hatásvizsgálatok szerint az elsőként lakhatás programok nem csak eredményesek, de költséghatékonyak is: magyarul pénzt spórolnak meg az adófizetőknek.

Az EU támogatásának köszönhetően ma már Magyarországon is vannak az elsőként lakhatást koncepción alapuló programok, bár nem célzottan drogfüggő embereknek szólnak és közel sem működnek olyan kitűnő társadalmi beágyazottsággal. Leépülő szociális és egészségügyi (és addiktológiai) ellátás mellett a szakemberek gyakran szélmalomharcot vívnak. Sajnos a mai magyar valóságban, ahol az alapszabály az, hogy aki leszakad, lemarad, vagy egyszerűen csak problémákkal küzd, abba rúgjunk bele még egyet, alig akarjuk elhinni, hogy egy ilyen program működhet. Pedig éppen a paternalista, rendpárti szemléletünkkel van a fő probléma. Ha az embereknek támogatást, segítséget, szeretetet, közösséghez való tartozást, önbecsülést nyújtunk, akkor meg tudják változtatni az életüket. Ha a politika végzi a dolgát, hallgat a szakemberekre, támogatja és nem gáncsolja a munkájukat, ha a közösségek erejét hagyják kibontakozni, akkor valóságos csodákat lehet tenni. Ez a valódi nemzeti együttműködés.

Forrás: Sárosi Péter - drogriporter.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr8914829024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.