A sportolóknak 2,5, a futóknak pedig 3,5 százaléka szenved egy különös sportbetegségben, a testedzésfüggésben. Ha a futás átveszi az irányítást az ember élete fölött, akkor már nem egészséges.

 

„Azért futok, mert a szülés utáni depressziómat le akartam küzdeni, és a gyógyszereket is el akartam hagyni.” „Azért futok, mert így vezetem le a munkahelyi stresszt.” „Nekem nehéz letenni a futóórát. Nem örömből futok. Úgy már nem tudok, a teljesítmény hajt.” „Az egészségemet akarom megőrizni a futással.” „A futástól érzem magam teljesnek. Nem mintha nagy eredményeim lennének. Nincsenek. De ettől érzem magam egésznek.” „Rettegek az öregedéstől. A fizikai leépülést szeretném a futással megelőzni.” „A gyerekeimnek szeretnék a futásomon keresztül példát mutatni. Milyen lenne az már, hogy cigivel a számban küldöm őket edzeni? Inkább azt lássák, hogy ha ideges vagyok, nem egy felest iszom, hanem elmegyek futni.”

A Generali Runner’s World őszi futótáborában vagyunk, Visegrádon. A résztvevők – zömmel hobbifutók – arra keresik a választ, ki miért kezdett el futni. A kérdést Menczel Zsuzsa pszichológus tette fel, aki két futóedzés között a testedzésfüggésről beszél. A táborban ugyanis nemcsak technikailag fejlődhetnek a résztvevők, hanem a futással összefüggésben előadásokat hallgathatnak táplálkozásról, mentális folyamatokról, rekreációról, regenerációról.

Fotó: Merész Márton
 

– Nyolc éve kezdtem futni – kezdte előadását Menczel Zsuzsa személyes élmények megosztásával –, az első gyerekem születése után. Pedig mindig utáltam, a gimnáziumban próbáltam magam felmentetni. Aztán vettem egy futócipőt, és belejöttem. Közben triatlonoztam is. Egészen a maratonig tartott a lelkesedésem, aztán másfél éve mégis abbahagytam a futást, inkább a crossfitedzést választottam. Egy éve született meg a második gyerekem, vele kezdtem ismét futni. Most az újrakezdő fázisban vagyok, és nagyon jólesik babakocsival futni – mondta, illusztrálva azt, hogy milyen, amikor valaki nem rabja az edzéseknek, amikor a futás az örömszerzés élményéről szól.

– Amikor sportolunk, szerencsés esetben nem mások elvárásainak akarunk megfelelni, nem kényszeresen csináljuk

– mondja a szakember, aki korábban is szenvedélybetegségekkel foglalkozott pszichológusként. – Néhány éve, egy fitneszteremben elsétált mellettem egy lány, akit nyugodtan illethetünk a csontkollekció kifejezéssel. A látványa felzaklatott, mert éreztem, hogy segítenem kellene, de nem tudtam, hogyan szólítsam meg. Ez szöget ütött a fejembe, az élmény után találtam rá a testedzésfüggőség jelenségére, és kezdtem el foglalkozni a témával. A testedzésfüggés nem evészavar, de közel áll hozzá – meséli. Menczel Zsuzsa a téma szakértője lett, 2017-ben a doktori disszertációját is erről írta.

Menczel Zsuzsa , Fotó: Merész Márton
 

De hol húzódik az egészséges mozgás határa, és hol kezdődik az, ami már függésnek tekinthető? Mi a túl sok? Különös fénytörésbe helyezte a témát az a tény, hogy a Runner’s World futótábor résztvevői az előadás pillanataiban is követték az ultrafutó-viadalok egyik legfelkapottabb versenyét, a Spartathlont, ahol 26 magyar induló állt rajthoz, hogy teljesítse a 246 kilométeres Athén–Spárta-távot. (A nők versenyét Maráz Zsuzsanna nyerte, a férfiak között Bódis Tamás negyedik lett.) Magyarországon is egyre népszerűbbek az extrém ultraversenyek, de Menczel Zsuzsa szerint ilyen viadalokra is fel lehet készülni úgy, hogy az edzések ne vegyék át az irányítást a sportolók élete felett.

A testedzésfüggés még nincs benne a köztudatban, erről tanúskodik az is, hogy a tábor résztvevői közül kevesen tudtak válaszolni arra a kérdésre, vajon hogyan jellemezhető ez a szenvedélybetegség.

Menczel Zsuzsa elmondta, hogy ez nem véletlen, hiszen a betegséget csupán negyven éve írták le először.

A testedzésfüggés egyik jellemzője – ami persze más függőségekre is igaz –, hogy az illető minden gondolata az edzés körül forog, kikészíti vele a családját, rámehet a párkapcsolata, vagy annyira lekötik a napi edzések, hogy már képtelen új párkapcsolatot kialakítani. Súlyosabb esetben – ahogy a szerfüggőknél is látjuk – elhanyagolja a munkáját, kötelezettségeit.

– A függő azért edz, hogy ne érezze rosszul magát – állítja a pszichológus. A betegséget szakember tudja diagnosztizálni, de akadnak egyértelmű intő jelek. Ha igaz valakire, hogy a testedzés a legfontosabb dolog az életében, ha konfliktusok adódnak az edzések szervezése miatt a környezetével, ha a testedzést arra használja, hogy „elfusson a problémák elől”, ha kényszeresen növeli az edzésmennyiséget, illetve ideges, rosszkedvű és feszült lesz, ha ki kell hagynia egy edzést.

Bizonyos személyiségjegyek hajlamosíthatnak a problémára. Ilyen például a perfekcionizmus (a tökéletességre való törekvés), az alacsony önértékelés, az extraverzió, a szorongásra való hajlam. De a betegség hátterében kulturális tényezők is állhatnak.

– A mai fogyasztói társadalom a médián keresztül olyan testképet sugall, ami miatt sokaknak a fiatalság megőrzése, a vékonyság elérése első számú céllá válik az életben. Aki vékony, az megdolgozott érte, a siker fokmérője a kinézet, s ez táplálja az edzésfüggést, ami gyakran párosul evészavarral is – fejtette ki a szakember.

A résztvevők közül többen felvetették, hogy a futás gyakran úgy érkezik az emberek életébe, hogy eleve egyfajta szerfüggést szeretnének kiváltani a sporttal. Jellemző például, hogy a dohányzásról, az alkoholról való leszokás egyik eszközévé válik az intenzív sport, ami egyébként gyakran pszichés betegségek, például a skizofrénia és a depresszió terápiás kiegészítője is lehet.

– Jobb a testedzésfüggés, mint ha valaki heroinfüggő lenne, ez nem vitás. De ha átveszi az irányítást az ember élete fölött az edzés, az már nem egészséges. Hiszen rámehet az életem, a családom élete. A sport ekkor már nem segíti a mindennapjaimat, hanem károkat okoz. A sportolók általában egészségtudatosak, ám ha túlzásba viszik az edzést, éppen hogy az egészségüket kockáztatják.

Menczel Zsuzsa magyar kutatási eredményekkel is megismertette a Runner’s World tábor résztvevőit. A lakosság fél százaléka szenved testedzésfüggésben, de ha a sportolókra szűkítjük a kört, akkor az arány már 2,5 százalék (a heti egyszer sportolók körében). A futók az egyik legveszélyeztetettebb csoport, náluk az arány már 3,5 százalék.

– A sérülés arra jelzés, hogy valami nem stimmel. Vagy a futóedzések mennyisége, vagy a távok nem illeszkednek a képességeinkhez, edzettségi szintünkhöz – magyarázza Menczel Zsuzsa. Szerinte a sérülés is sok jelzést adhat a sportolónak arról, hogy edzésfüggő-e. Ha ugyanis nem amiatt bánkódik, hogy baj van a testében, hanem amiatt dühös, hogy nem futhat, az már figyelmeztető jel. – A sérülés lehetőség arra, hogy fejlődjünk. Meg tudunk egy kicsit pihenni, el tudunk gondolkodni magunkon. Lehet konstruktív folyamat, amelyben életünk egyéb területein is érdemes elgondolkodni, nem ott van-e most éppen tennivalónk, hiszen ha mindig csak futunk, ezt kiszorítjuk az életünkből. 

Forrás: Ónody Molnár Dóra - 168 óra.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr2314300283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.