A szülő tükör, amelyben a gyerek saját magát látja: ezért pótolhatatlan a szeretet. A gyermek ránéz a szülőre, és ebből próbálja meg kitalálni, milyen ember is ő valójában. 

A gyerekkori szeretethiány egész életünkben elkísér

A WMN.hu-n megjelent írás azt fejtegeti, milyen hatásai lehetnek annak, ha valaki ebbe a tükörbe nézve azt látja, ő valójában nem szerethető. A pszichológus szerint kisgyerekkori szülői szeretet semmivel nem pótolható.

A hiánya által kiváltott fájdalom később némileg talán csökkenthető, enyhíthető, ám ha valaki nem kapja meg a szükséges szeretet és törődést gyerekkorában, azt teljes mértékig soha nem lesz képes felnőttkorában bepótolni.

A gyerekkori szeretethiány egész életünkben elkísér.

Aki így nőtt fel, később sem fogja tudni szeretni, becsülni saját magát, nem tanul meg kiállni magáért. Rendkívül szomorú, de akit kicsiként sokat bántanak, felnőttként is öntudatlanul bántalmazó kapcsolatot fog keresni: ebben érzi magát otthon, ez ismerős terep számára.

A kisgyermek számára a szülő tükör: belenéz és saját magát látja. Akit nem szeretnek, az egy szerethetetlen valakit lát viszont ebben a tükörben, így az énképe helyrehozhatatlanul sérül. Aki bántáshoz szokott, előbb-utóbb saját magát is bántani fogja. Előfordul, hogy fizikailag is – vagdosás, hasonlók -, de sokkal gyakoribb, hogy lelkileg: mindannyian ismerünk embereket, akik folyamatosan önmagukat ostorozzák, akik rendszeresen irreális elvárásokat támasztanak maguk elé. Ez önmaguk lelki bántalmazásának sajnálatosan elterjedt módja.

A gyerekkori szeretethiányt később soha, semmilyen felnőtt kapcsolat nem képes pótolni

Az így felnőtt emberre jellemző, hogy külső forrásból, más emberekkel próbálja meg betölteni a hiányzó űrt, erre azonban semmilyen barát vagy partner nem lesz képes. A szeretetéhség rátelepszik az illető kapcsolataira, megfojtva ezzel a barátait és a társát, folyamatosan mérgezve a viszonyokat. Így válik igazzá, hogy aki saját magát nem szereti, azt mások sem fogják szeretni.

"Akit semmibe vesznek, semmivé válik" – írta Örkény István. Amit a gyermek sokszor hall, beépül a személyiségébe: akit sokat dicsérnek, jónak fogja látni magát, akit szidnak, becsmérelnek, ezt teszi magáévá. Ha egy kislány rendszeresen azt hallja az édesapjától, milyen szép, akkor elhiszi ezt, és ragyogni fog akkor is, ha objektíven nézve nem a legelőnyösebb külsejű. Ha egy szülő túlfélti a gyermekét, mindentől óvja, állandóan a betegségektől retteg – rendkívül gyakori magatartás ez manapság –, akkor a gyermek egy idő után valóban betegeskedő is lesz.

Ha tehát azt halljuk, hogy egy gyerekkel rosszul bánnak, nem feltétlenül kell arra gondolnunk, hogy a kicsit verik vagy éheztetik.

A rossz bánásmód leggyakoribb formája valójában az énkép torzítása: annak elhitetése, hogy a kisgyerek nem szerethető.

Mint mindenfajta szülői hozzáállás, ez is önbeteljesítő jóslattá válik: a szülő tehát a legtöbbet azzal teheti a gyermekéért, ha megalapozza az önbecsülését azzal, hogy tiszta szívéből szereti őt.

Indexkép: pixabay / pexels 

Forrás: Kercsó Dorottya - családinet.hu 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr5114300259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.