Rámehet az életed, ha a testvéred egy függő (jóváhagyja)

Nem könnyű egy alkoholista vagy drogfüggő testvérének az élete: egyszerre szenved a másik függőségének negatív következményeitől, és attól, hogy a szülők nem képesek szembe nézni a valósággal. Mégis ő az, aki sokszor többet tud segíteni a bajban lévő gyereknek, mint a szülők, mert jobban ismeri a szenvedélybetegség természetét és reálisabban ítéli meg testvérének hibáit. Mindeközben ők is komoly sérüléseket szenvedhetnek: nem tudnak saját életükre koncentrálni, kényszeresen azt gondolják, hogy nekik kell az egész családot megmenteniük. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ önsegítő csoportot indít számukra, hogy megbirkózhassanak ezekkel a nehézségekkel. 

 

Alkoholisták és drogfüggők testvéreinek indít önsegítő csoportot a Kék Pont Drogkonzultációs Központ.  A több éve működő, hozzátartozóknak (szülők, házastársak) szóló csoportjukba is jártak testvérek, de a csoport vezetőinek, Andrási Zitának és Gyárfás Anikónak az volt a tapasztalata, hogy kevésbé tudnak kapcsolódni az ott elhangzó problémákhoz. Eleve máshogyan élik meg, hogy testvérük szenvedélybeteg; a féltés mellett sokszor éreznek bűntudatot – “miért nem velem történt?” Reálisabban látják testvérük hibáit, mint a szülők, és a szerhasználat következményeit is jobban ítélik meg. 

Abból a szempontból is speciális a testvérek helyzete, hogy a szülők következetlenségével is meg kell küzdeniük, magyarázta Andrási Zita. Haragszanak rájuk, mert nem akarnak szembe nézni a valósággal vagy nem tartatják be a közösen hozott szabályokat. “Az a célunk a csoporttal, hogy kicsit levegyük a terhet a vállukról”- mondta a Kék Pont munkatársa.

A szenvedélybeteg testvér miatt háttérbe szorulnak a családban, nem tudnak elég figyelmet és energiát fordítani saját életükre, ami sokszor munkahelyi és párkapcsolati gondokhoz vezet.

A csoport november 5-én indul, október végéig várják a jelentkezéseket a Kék Pontnál. Ez lesz az első kifejezetten testvéreknek szóló önsegítő csoport az országban, Andrási Zitáék nem tudnak hasonló kezdeményezésről. 

Fogta a szülei kezét

Gábor a kétezres évek elején kezdte észrevenni az akkor huszonéves öccsénél, hogy drogproblémái vannak. Először füvezett, majd következett az LSD, az ecstasy és végül a heroin. Úgy bukott le, hogy Gábor megtalálta a szobájában a drogfogyasztáshoz használt fecskendőket. Kijózanító volt, addig nem akarta elhinni, emlékezett vissza. Apjuk korábban is gyanakodott, de az anyjuk mindig megvédte a testvérét.

A felismerés hatására Gábor elkezdett a Kék Pont hozzátartozói csoportjába járni, hogy megmentse testvérét. Ott ismerte fel, hogy nem az ő feladata megoldani ezt a helyzetet, hanem a szüleié. Gábor lett a közvetítő, úgy fogalmazott: ő fogta a szülei kezét. Felvilágosította őket, mivel jár a drogozás, milyen következményei lehetnek, ha testvére nem áll le vele. Közösen szabályokat állítottak fel: megmondták az öccsének, ha tovább drogozik, akkor el kell költöznie tőlük. Ez nagyon nehéz volt nekik, hiszen nem akarták kidobni otthonról. Öccsének végül a szülei segítségével sikerült lejönnie a heroinról, utána rövid ideig gyógyszereket szedett a drogok helyett, de azóta sikerült összeszednie magát: talált munkát, lett egy komoly párkapcsolata.

Gábort megviselte ez az időszak. Volt, amikor haragudott a szüleire, amiért nem ismerték fel időben a problémát. Rengeteg áldozatot hozott, hogy testvére jobban legyen; egy ideig depressziós volt, egyik párkapcsolata tönkre is ment a helyzet miatt.

“Nem múltak el nyomtalanul ezek az évek, de mára elfogadtam ezt. Ha nincs ez, akkor talán már nem élne a testvérem”

, mondta. Mára megtanulta, hogy nem kell azonnal ugrania, ha öccsét valamilyen nehézség éri. Meghallgatja és segít neki, de nem ugyanazzal az aggódással, mint korábban. Ennek már tíz éve, de Gábor a mai napig eljár a saját csoportjába, hogy tanácsot adjon az újaknak. Az egyik legfontosabb, amit ilyenkor elmondhat, hogy egy testvér nem tudja egyedül megoldani ezt a problémát, be kell vonni a szülőket is.

A segítség volt számára a drog

Lovizer Dániel maga is felépülő függő, addiktológiai konzultánsként dolgozik a szüleivel közösen alapított családi felépülési központban, korábban volt a Kék Pont munkatársa is. Munkája során számos olyan esettel találkozott, ahol a testvér vált fontos támogató szereplővé a szenvedélybeteg életében. Több oka lehet, hogy így alakul:  a család (házastárs, gyerekek) eltávolodott, vagy olyan hamar (30-35 éves kor) jött el a mélypont, hogy még nincs is. Ha pedig a szülők is érintettek voltak, akkor elképzelhető, hogy már nem élnek. Másik magyarázat lehet, hogy az idősebb szülők kevésbé fogadják el az alkoholizmust betegségként; nem hiszik el, hogy egy függőnél nincs olyan, hogy csak keveset iszik. A testvér hamarabb átlátja ezeket az összefüggéseket, könnyebben tájékozódik a témában. Egy ilyen helyzet összekovácsolhatja a testvéreket, hiszen csak egymásra számíthatnak. Rá is az volt nagy hatással, amikor nővére mondta a szemébe, hogy tönkre fog menni az ivásban. Szüleitől nem fogadta volna el, mert hiteltelennek tartotta őket.

Rengeteg árnyoldala van a testvéri segítségnek. Nagyon hamar felnőtt szerepben találják magukat a testvérek, hajlamosak azt gondolni, hogy nekik kell megmenteniük az egész családot. Ez kényszerességhez, manipulációra való hajlamhoz vezethet, könnyen munkafüggőség alakulhat ki náluk. Öntudatlanul olyan párt választanak, aki maga is függő. Mások megmentése közben nehezebben veszik észre saját problémáikat, azt gondolják, velük minden rendben. Egyik drogfüggő kliensét nővére hozta el hozzájuk, de azonnal látszott, hogy neki is komoly gondjai vannak.

“Az ő szere nem a drog volt, hanem a segítség.”

Egyfajta alá-fölérendeltség alakulhat ki a testvérek között: a józan fél gyerekként kezeli a másikat. Ezzel valójában saját önbecsülését erősíti, miközben nem azzal segít igazán, ha mindent megtesz a függő testvéréért, mondta Lovizer Dániel. Ezért javasolja mindig a hozzátartozóknak, hogy maguk is kezdjenek el csoportba (ACA – Alkoholisták Felnőtt Gyerekei, Al-Anon Családi Csoport) járni: ismerjék meg a szenvedélybetegség természetét és hogy mi a szerepük a család működésében.

Muszáj volt inni, mert fájt

Andi és Balázs testvérek, mindketten felépülő alkoholisták. Körülbelül egyszerre, a főiskolai évek végefelé kezdtek el inni, de majdnem kilenc év van köztük a józanságot tekintve: a nő tíz, bátyja másfél éve nem iszik. Andi ezt azzal magyarázza, hogy biológiai adottságaik miatt a nőknél hamarabb jön el a mélypont, háromszor-négyszer gyorsabban épülnek le, mint a férfiak.  Harmicévesen már brutális mennyiségeket fogyasztott el: simán megivott egy nap nyolc liter sört, hogy egyáltalán tudjon dolgozni.

Az utolsó két évben már ő is érezte, hogy baj van. Már mindegy volt, hogy mit ivott. Ha nem volt pénze, az éjszaka közepén, a kivilágítatlan úton átsétált apjához borért és pálinkáért. “Nem jó kedvemből ittam a végén. Muszáj volt, mert fájt.” Kétszer került kórházba az alkohol miatt, az egyik ilyen alkalommal hallott a szigetvári Minnesota-részlegről, ahol aztán belevágott a felépülésbe.

Családjában örültek, hogy leállt az ivássa, de nem tartották nagy dolognak. Majdhogynem kigúnyolták, amikor az Anonim Alkoholisták hagyományairól mesélt  és amiért rendszeresen eljárt az AA-gyűlésekre. Több évbe telt, mire le tudott mondani arról, hogy bátyját neki kell megmentenie. Akkor látták be, hogy tényleg működik az, amiről egészen addig beszélt, amikor bátyja is elkezdte a terápiát.

Érdekes módon Andiban csak ekkor tudatosult, hogy Balázsnak komoly problémái vannak az ivással. Szerinte ez azért volt így, mert  gyerekkora óta felnézett bátyjára, szinte istenítette, nem tudta elképzelni, hogy bármit rosszul csinálna. Szüleik is így kezelték Balázst, hiszen ő volt az elsőszülött a családban. Ez sok, hasonlóan diszfunkcionális családban megfigyelhető, jegyezte meg Lovizer Dániel. Saját családjában is ezt élte meg, sokszor megkapta, hogy “bezzeg a nővéred.”

Nem kell belehalni az alkoholizmusba

Balázs hihetetlen szerencsének tartja, hogy húga személyében volt a környezetében egy józanodó alkoholista, aki meg tudta mondani, hová forduljon segítségért. “Én is oda akarok menni, ahol te voltál” – mondta Adinak a telefonba. Az összeomlás szélén folyamatosan rettegett, hogy egyszer beüt valami hatalmas katasztrófa. Nála 17-18 évesen vált rendszeressé és mértéktelenné az ivás. Egyetemi évei alatt már saját boros hordója volt a kollégiumi klubban. Később munkáját is annak rendelte alá, hogy minél előbb ihasson, egyszer a jogosítványát is elvették ittas vezetésért. Az utolsó időkben már csak úgy tudta elkezdeni a napot, ha ivott.

Balázs saját példájukon keresztül látta, hogy ameddig valaki egyedüli józanodó egy családban, addig afféle különcként, csodabogárként tekintenek rá. Ahogy ketten lesznek, onnantól a hozzátartozók egyenrangú véleményként fogadják el a függőséghez való viszonyukat. 

 “Hirtelen valóssá válik, hogy az alkoholizmusba nem kötelező belehalni.”

Szerinte egy szülő-gyerek kapcsolatban a felelősség kérdése könnyen beárnyékolhatja a felépülés örömét. Testvérek között ilyesmiről szó nincs: “megbánthattuk a másikat, de egyenrangú félként ezt megbocsáthatjuk egymásnak.”

A felépülés révén visszaállt közöttük az a bizalmi viszony, ami gyerekkorukban megvolt, újra szót értenek egymással, képesek őszintén kommunikálni. Balázs el tudja fogadni, hogy valamiben a húga bölcsebb és többet tud a józanodásról. “Ez olyan visszigazolást jelent, amit egyik AA-s társam sem képes megadni”, mondta Andi. Együtt viszont sosem járnak gyűlésekre, nem akarnak mindent tudni egymásról, tette hozzá.

Forrás: Mizsur András - abcug.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr1914300277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.