"Szedd össze magad! Ne hisztériázz! Ugyan már, nézd a dolgok pozitív oldalát! Mindened megvan, mégis mi bajod?" Ezeket az általánosan osztott gondolatokat szokták az emberek mondani azon társaiknak, akik rosszkedvről, depresszióról panaszkodnak. Ami még rosszabb, az ember önmagának is ezt mondja, ha érzi, hogy nincsen rendben vele minden. Pedig ezek nagyon nem igaz mondatok a depresszió esetében. A depresszió betegség. 

 

Az első reakciónk arra, amit nem értünk, a félelem. A depresszió láthatatlan betegség. Kívülről nehéz megérteni, akik benne vannak, pedig nehezen tudnák elmagyarázni. Leginkább irodalmi szövegek, műalkotások vihetnek közelebb annak az elárvult, önmagába zárt, a világtól eltávolodott tudatállapotnak a megértéséhez, amit a depresszióban szenvedők éreznek. József Attila, Sylvia Plath vagy Vincent Van Gogh művei talán sejtetnek valamit.

Pedig a depresszió népbetegség, 2020-ra számítások szerint a második leggyakoribb egészségügyi probléma lesz a szív- és érrendszeri betegségek után. Eléggé zavaró tehát, hogy mégis keveset beszélünk róla, és amikor említjük, akkor gyakran tévhitekkel vagyunk tele. A társadalom a depresszióban szenvedőket is, mint sok más nehéz és sokak számára érthetetlen helyzetben lévőket, stigmatizálja. Allison Abrams pszichoterapeuta, aki sokat tesz azért, hogy leválassza ezeket a stigmákat a mentális betegségekről, a Psychology Today-en elmagyarázza, hogy mik azok a tévképzetek, amiket sokan még mindig a depresszióhoz kötnek. Amíg nem kezd el az emberek többsége tisztábban látni a depresszióval kapcsolatban, amíg nem ismeri el a közvélekedés ennek az állapotnak a valódi betegség voltát, addig sok ettől sújtott ember nem is mer kezelésért folyamodni, hogy elkerülje a szégyent és a megbélyegzést. 

Mik azok a mítoszok, amiket az emberek gondolnak a depresszióról, és amiket ideje lenne elfelejteniük?

1. A depresszió olyan valami, amitől megszabadulsz, ha végre összeszeded magad

A depresszió nem választás kérdése. Nincs olyan ember, aki önszántából ilyen tüneteket akarna magának. A depresszió az agy kémiai állapotának, az ember működésének, és a környezetének bonyolult kölcsönhatása nyomán alakul ki – és ebben a kémiának jelentős szerepe van. Az ember akaraterejével nem tudja megváltoztatni azt, hogy milyen neurotranszmitterek váltódnak ki az agyműködésében. Simán az agy állapota kiválthat valakinél, vagy bent tarthat valakit a depresszióban – bár a környezeti hatások sem elhanyagolhatók.

2. A depresszió a negatív gondolkodás eredménye

Az önsegítő könyvek és néhány pszichoterápiás irányzat is azt hangsúlyozza, hogy kezdjen el az ember pozitívan gondolkodni, lássa azt a poharat végre félig telinek. Ez bizonyos esetekben hasznos javaslat. Annyi a gond vele, hogy ez erős kognitív képességet feltételez. Ugyanakkor ha valaki depressziós, akkor a gondolkodása leszűkül, merevebbé válik, és pont azt a gondolkodási erőfeszítést képtelen megtenni, ami szükséges lenne az új hozzáállásmód elsajátításához.

A depresszió nem rosszkedv.
A depresszió nem rosszkedv.Fotó: Shutterstock 
 

Ha az állapot elhatalmasodott, major depresszió diagnózisa van valakinek, akkor szimplán a felkeléshez sincs ereje, nemhogy gondolkodási trükkök betanulásához. Andrew Solomon visszaemlékezéseiben érzékletesen leírta saját depresszív periódusait, és ezzel kapcsolatban azt írja: régen szerettem ejtőernyőzni. Könnyebb volt kimászni egy repülő szárnyához 8 mérföldes szél ellenében, ötezer láb magasan, mint azokban a napokban kikelnem az ágyból.

3. Okod van rá, hogy depressziós légy

Abrams szerint a depresszió olyan megtévesztő és meggyőző, mint a korrupt politikus, aki bármi hazugságról meggyőz: „Nincs jogod depressziósnak lenni, hiszen mindened megvan. Hálásnak kéne lenned.” Pedig ez nagyon nem így van. A klinikai depresszióhoz nem kell több jogalap, mint ahhoz, hogy elkapd az influenzát. A fentihez hasonló, környezetből jövő biztatónak szánt mondások, azonban csak még tovább építik a bűntudatot a betegben, segítség helyett csak rontanak az állapotán. A depresszió betegség, nem azon múlik, hogy kinek mije van.

4. Ha normálisan éled az életed, nem lehetsz depressziós

Ha influenzás vagy, otthon maradsz. A depressziónak viszont nincs kívülről látható tünete, sok depresszióval küzdő ember éppen úgy bejár a munkahelyére, teszi a dolgát, mint amikor nem volt beteg. A környezete nem is tud róla, hogy belül mit él át a betegsége miatt – mondja Madisyn Taylor mentálhigiénés szakember.

A depresszió nem rosszkedv.
A depresszió nem rosszkedv.Fotó: Shutterstock 
 
5. Ha elég erős volnál, kutya bajod sem lenne

A depresszió nem erő kérdése. Sőt, tulajdonképpen ahhoz kell az erő, hogy valaki segítséget bírjon kérni akkor, amikor szüksége van rá. A pszichés fájdalomtól való megszabadulás, a kigyógyulás sokszor igazán erőssé teheti a jellemet. Aki meggyógyult, az gyakran nagyon nagyra tudja értékelni a gyógyult állapotát, és erősen, másokat segítve éli életét. Sokak, akiknek a depresszió a társuk volt éveken át, korábbi traumák túlélői. Ha segítséget kaptak, és meg tudtak gyógyulni, akkor ők is képessé, erőssé válnak ahhoz, hogy segítsenek másokat, támaszt adjanak a rászorulóknak.

Abrams azt mondja, hogy ha valaki depresszió diagnózist kap, akkor azt ne életfogytiglani ítéletnek értékelje, hanem inkább egy olyan akadálynak, amit le lehet küzdeni. És ha leküzdi, akkor megerősödve kerülhet ki belőle. Ehhez persze első lépésként az kell, hogy tudjunk, és merjünk beszélni róla. Szűnjön meg az a közhiedelem, ami stigmatizálja a mentális betegségben szenvedőket. Ha a témát nem a szőnyeg alá söpörjük, hanem kihozzuk a fényre, akkor rögtön kezelhetővé is válik. 

Forrás: Szalay Ágnes - dívány.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr914333915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.