Miért nem ihatok én is úgy, mint minden normális ember, ha inni szeretnék? Gondolom, sok szenvedélybetegnek ismerős ez a kérdés. A rövid válasz pedig az, hogy a szenvedélybetegek azért nem ihatnak alkoholt, mert függőként egyszerűen másmilyenek, mint a „normális” emberek.Egy olyan betegségben szenvednek ugyanis, amelynek következtében teljesen elveszítették az alkoholfogyasztás feletti kontroll képességét. Persze valószínűleg számtalanszor megpróbálták már bebizonyítani ennek az ellenkezőjét, és csak azért is megitták azt a bizonyos „csak egy pohár” italt. Hogy mi lett a vége? Természetesen visszaesés! Dudits Dénes terápiás programvezető írása. 

Vajon tényleg soha többé nem teheti meg egy felépülőben lévő szenvedélybeteg azt, amit régen, és valóban nem ihat újra anélkül, hogy a visszaeséstől kellene tartania?

Miért nem működik a kontrollált ivás egy függő esetében?

A legtöbb leszokni vágyó bármit megadna azért, hogy újra következmények nélkül ihasson, és ha valaki egy ideje sikeres a leszokásban, hajlamos azt hinni, hogy nyugodtan ihat egy keveset, mert képes lesz mértéket tartani: Már három hónapja nem ittam egy kortyot sem, ami azt bizonyítja, hogy erős vagyok. Biztos vagyok abban, hogy egy pohár után le tudok majd állni, aztán meg úgysem iszom.

Beismerem, előfordulhat, hogy az első pohár után pár napig vagy hétig tényleg nincs több ivás, de egy kis idő elteltével azért mégiscsak lecsúszik egy újabb pohárral, azután pedig már csak néhány hónap, és megint ott tart a beteg, ahol a terápia előtt. És ami a legbosszantóbb az egészben: igazából már az a legelső pohár sem adta meg neki azt, amire vágyott. A rossz közérzet, a bűntudat és a szégyenérzet ugyanis alapvetően megakadályozta, hogy önfeledten élvezze az ivást.

Fontos tudni azonban, hogy a kontrollált ivásra való képtelenség korántsem arról tanúskodik, hogy az ember gyenge. Nem azt bizonyítja, hogy az illető nem akar, vagy nem tud leállni. Egyszerűen arról van szó, hogy az első ital elfogyasztása miatt fellépő sóvárgás egy olyan erős biológiai kényszert szül, amelynek hosszú távon senki sem képes ellenállni. Éppen ezért fontos, hogy felismerjük: az alkohol felett nincs hatalmunk. A hatalmunk arra korlátozódik, hogy az első pohárra nemet mondjunk. Ennyi. Éppen ezért jobb, ha nem is akarjuk próbára tenni magunkat, hanem inkább tudatosak maradunk, és minden egyes nap újra meg újra nemet mondunk arra az első pohárra! 

A reménytelen próbálkozók

Sokan próbálkoznak a kontrollált ivással – nagyon sokan és nagyon sokféleképpen. De, mint tudjuk, többnyire kudarcot vallanak, még akkor is, ha a módszerük tényleg bombabiztosnak tűnik. Íme, néhány eleve kudarcra ítélt módszer. (Azt javaslom mindenkinek, inkább igyekezzen okulni mások tapasztalataiból, és véletlenül se próbálkozzon a következőkkel.)

Ami biztosan nem működik hosszú távon:

• Megkéred egy barátodat, hogy szóljon rád, ha túl sokat iszol.

• Megfogadod, hogy egy ideig nem iszol.

• Megpróbálsz néha, gyakran vagy minden alkalommal csak keveset inni.

• Megpróbálod teljesíteni a „kétegységes” kihívást: 30 napon keresztül naponta maximum 2 egységnyi italt fogyasztasz.

• Kevesebbet iszol, csak hogy ezzel valakinek imponálj.

• Kevesebbet iszol, amikor társaságban vagy, és többet, amikor egyedül vagy.

• Kerülöd a társasági összejöveteleket, vagy vállalod, hogy este te fuvarozol haza mindenkit.

• Szándékosan sokat eszel ivás előtt.

• Két ital elfogyasztása között vizet iszol.

• Kevés pénzt viszel magaddal a kocsmába, és nem viszed a bankkártyádat.

• Reggel előre meghatározod, hogy mennyit fogsz aznap inni.

• Csupán egyféle italt fogyasztasz.

• Megpróbálsz leállni az ivással, mielőtt bekövetkezne a „képszakadás”.

• Csak egynapnyi mennyiségű italt tartasz otthon.

• Megígéred fűnek-fának, hogy nem fogsz berúgni.

• Alkoholtartalmú egészségügyi készítményeket fogyasztasz (pl. svédcsepp, Béres-csepp, szájvíz).

• Az alkoholfüggőségedet megkísérled más szenvedélyekkel kiváltani (pl. gyógyszer-, evés- vagy szexfüggőséggel).

• Spirituális témájú könyveket olvasol.

Nos, azok, akik ezekkel a módszerekkel kísérleteznek (persze sikertelenül), előbb vagy utóbb mind belátják, hogy valójában nem képesek kontrollált módon alkoholt fogyasztani.

Mit tekinthetünk kontrollált ivásnak?

Mivel nem áll szándékomban senkit sem becsapni, nem hallgatom el azt a tényt, hogy vannak szakemberek, akik hisznek, illetve sokáig hittek abban, hogy a kontrollált ivás járható út. Ilyen többek között Audrey Kishline, aki az 1990-es években az USA-ban elindította az ún. MM-mozgalmat, amely a mértékletesség menedzselésének (moderation management) elvére épül.

Az MM-mozgalom értelmezésében a következőképpen lehet meghatározni, hogy milyen is a kontrollált (vagy mértékletes) alkoholfogyasztással jellemezhető egyén, akinek korábban gondjai voltak az itallal.

• Az alkalmi italfogyasztást jelentéktelen, de kellemes dolognak tekinti.

• Az érdeklődési köre, valamint a kedvenc elfoglaltságai, illetve egyéb tevékenységei lehetővé teszik számára, hogy alkohol fogyasztása nélkül is képes legyen kikapcsolódni és élvezni az életet.

• Jellemzően olyan barátai vannak, akik csak mértékkel fogyasztanak alkoholt, vagy egyáltalán nem isznak.

• Rendszerint fogyaszt valamilyen ételt ivás előtt vagy közben, vagy nem sokkal utána.

• Alkalmanként jellemzően legfeljebb egy vagy két órát tölt italozással.

• Félóra alatt általában legfeljebb egyetlen italt fogyaszt el.

• A véralkoholszintje általában nem haladja meg a mérsékelt alkoholfogyasztásra jellemző 0,055 ezrelékes határértéket.

• Általában semmilyen kényelmetlenséget, illetve kellemetlenséget nem okoznak számára az alkoholfogyasztási szokásai (pl. nem az alkohol körül forognak a gondolatai; nem várja, hogy ihasson; nem iszik titokban).

Habár elsőre úgy tűnhet, hogy a kontrollált ivásnak ez a formája könnyen megvalósítható, szakmai körökben mégis nagy vihart kavart ez a megközelítés. A legtöbb vezető szakember ugyanis úgy vélte, az MM hiú reményeket ébreszt a függőkben, aminek következtében sokan gyakran már csak túl későn jönnek rá, hogy nem képesek mértékkel, biztonságos módon inni.

Az MM-mozgalom döbbenetes bukása

Ha valakinek esetleg nem elég meggyőző, amit a szakemberek állítanak a kontrollált ivás lehetőségéről (pontosabban lehetetlenségéről), annak érdemes elolvasnia azt az üzenetet, amelyet Audrey Kishline hét évvel az MM-mozgalom megalapítását követően közzé tett az MM hivatalos weboldalán.

„A napokban úgy határoztam, változtatok a felépülésemet szolgáló céljaimon, és ezentúl nem a mértékletességre, hanem az alkohol fogyasztásától való teljes tartózkodásra törekszem. Egy másik utat választottam tehát, és a józanságom érdekében most már az Anonim Alkoholisták gyűléseire járok, és más önsegítő csoportokhoz is csatlakozni fogok.”

Kishline azzal indokolta a döntését, hogy korábban saját magát nem tartotta szenvedélybetegnek, csak ún. problémás ivónak, így azt gondolta, hogy az általa kidolgozott módszerrel ő is képes lesz kontrollált módon italozni. Eljött azonban az a pont, amikor felismerte és elfogadta, hogy számára is csak a teljes absztinencia az egyedüli járható út.

Mellesleg megjegyzem: két hónappal a bejelentést követően Kishline ittas állapotban halálos közúti balesetet okozott, mert az autójával a forgalommal szemben haladt. A balesetben egy 38 éves édesapa és a 12 éves lánya életét vesztette. Kishline-t több mint háromévnyi börtönbüntetésre ítélték. 2014-ben pedig el is hunyt, és – bár a családja nem erősítette meg – egyesek szerint önkezével vetett véget az életének. Ennek a szakembernek az élete és az alkoholbetegséggel való küzdelme is jól mutatja, hogy mennyire mélyen él a szenvedélybetegekben a vágy arra, hogy ne kelljen magukat betegnek tekinteniük, és ugyanolyanok lehessenek, mint azok, akik mindenfajta kockázat nélkül ihatnak.

Anekdoták helyett tudományos tények

Több tudományos kutatás keretében is vizsgálták már, hogy vajon meg lehet-e egy alkoholbetegnek tanítani a kontrollált ivást vagy a társasági ivást.

Egy nagyobb kutatásban Hezler és munkatársai 1289 alkoholfüggő nőt és férfit vizsgáltak meg, és arra a megállapításra jutottak, hogy mindössze 2 százalékuk volt képes arra, hogy egy vagy két éven keresztül kontrollálja az ivását, és csak mértékkel fogyasszon alkoholt. A vizsgálatban a kontrollált ivás fogalmát a következőképpen határozták meg: Kontrollált ivásnak az minősül, ha az egyén havonta legfeljebb négy alkalommal fogyaszt alkoholt, alkalmanként hat italnyinál nem nagyobb mennyiségben, mégpedig anélkül, hogy az alkohollal összefüggő problémái lennének.

Természetesen számtalan további kutatási eredmény tanúskodik arról, hogy az alkoholbeteg emberek nagyon ritkán képesek visszaszerezni a kontrollt az ivás felett. Éppen ezért nem meglepő, hogy a kutatók többsége általában a teljes absztinenciára való törekvést tartja célravezetőnek.

98 százalék vagy 2 százalék?

Kíváncsi vagyok, hogy azok, akik ezt az írásomat olvassák, vajon olyanok, mint az emberek többsége, vagy esetleg szerencsés módon beletartoznak abba a bizonyos 2 százalékba, és képesek tartósan is mértéket tartani az alkoholfogyasztásban. Nem tudom. De az biztos, hogy mindenkinek érdemes lenne eltöprengenie azon, hogy vajon melyik táborba tartozik, illetve melyikbe szeretne tartozni…

Dudits Dénes

Forrás: wmn.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr6514276203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.