Lajos és László életútja különböző irányból vezetett az Anonim Alkoholis­tákhoz. Egyikük főiskolai tanársegédségből indult el lefelé, sorstársa a túlfeszített munka megszállottjaként került e szenvedélynek a rabságába.

 

– Egyre többet vállaltam, és a megfelelési kényszer vezetett oda, hogy nem tudtam élvezni az életemet. Lehúztam minden redőnyt magam körül, végül az alkohol már egzisztenciális problémát okozott – kezdi egyik beszélgetőpartnerem.

– Édesapám alkoholizmusa elől menekültem egy házasságba. Amikor megnősültem, ketten voltunk, ebből én voltam az első helyen. Aztán egyre hátrébb kerültem, apósom, a gyerek, s végül a kutya is megelőzött.

– Ezért olyan társaságot kerestem, ahol jól érzem magam, jöttek az ivócimborák, megvolt a közös témánk, ami az ivászathoz kötött bennünket. 

– Én szobafestő, má­zoló, autó­fényező voltam, s a munkamániámat szenvedte meg a család, mert közben nem voltam apa. Tíz-tizenkét órát dolgoztam, a fáradtság miatt már a hétvégén is berúgtam, s csak feküdtem.

– Házasként sem voltam a család része, a feleségem nevelte, iskoláztatta a gyerekeket. Úgy hittem, a pénzemmel meg tudom vásárolni a szeretetet. Egy alkoholista úgy működik, hogy ittasan felrúgtam a kutyát, vertem az asszonyt, rettegésben tartottam a családot.

– Most józanon úgy megyek haza, hogy megsimogatom a kutyát, megkérdezem a feleségem, mit főzött, és leülök az unokámmal játszani, mert szerencsére nem ment tönkre a házasságom. 

Egyikük ma is ugyanabban a házasságban él negyvenegy éve, társának felbomlott a családja, de fiával, unokáival sikerült rendeznie a viszonyát. Ha találkoznak, feleségével is megtalálják a közös hangot. Ettől függetlenül a nehéz időszak nem múlt el nyomtalanul egyikük életéből sem.

– A nagyobbik fiam lelkileg sérült, bár elvégezte az egyetemet, ledoktorált, de apja nem volt, amikor szüksége lett volna rá. Munka­mániás fiatalember lett belőle, akinek nem volt semmi kapcsolata, csak a munka.

– Bár már egyetemistaként minden héten pszichológusnál volt, de nem nyúlt a droghoz, és ő segített a legtöbbet a felépülésemben.

Végül mindketten saját erejükből jutottak el a változtatás gondolatáig, amihez az Anonim Alkoholistáknál találták meg a lehetőséget.

– Én ötödik, hatodik éve tettem le a poharat, azóta vagyok józan, amiért keményen megdolgoztam – mondja egyikük. – Már nem akartam így élni, s Lajos, a szponzorom segítségével teszem, amit tennem kell.

– Örömmel élem meg a napjaimat, részben vissza­kaptam a családom, a két gyereket, unokáimat, meg az öcsémet. Találtam egy közösséget, ahol tudunk beszélgetni, egymáson segíteni, ami a józan élet kezdetének programja.

Sose féljünk segítséget kérni!
Forrás: Shutterstock

– Bekerültem a gyülekezetből a Dömösi körbe is. Amikor még ittunk, összes élet­érzésünket, gondolatainkat alkohollal próbáltuk megoldani. Most ezzel a programmal esélyt kaptunk, hogy a közösségen belül új életvitelt találjunk.

– Mi ugyanakkor valójában egy napban élünk és gondolkodunk, a mában – mutat társa egy „józansági érmet”.

– Nekem a holnapot meg kell érnem, ezért minden reggel hálát mondok a felébredésért, s minden este megköszönöm a napomat, hogy meg­érhettem alkohol nélkül, és a feladatomat el tudtam végezni maradéktalanul. Mert mindenki maga cipeli a keresztjét, csak önmagának tud segíteni.

Huszonöt éves

Az Anonim Alkoholisták közösségét 1936-ban alapították az Egyesült Államokban. Szolnoki közösségük idén lesz huszonöt éves. Hazai szervezetük határon túli vendégekkel július 20–22-én a megyeszékhelyen tartja 24. országos találkozóját. 

Forrás: szoljon.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr4414035948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.