–

WMN: Fel tudod idézni az első találkozásodat a függőséggel? Kihez fűződik, milyen jellegű függésről volt szó? 

Karafiáth Orsolya: Gyerekkoromban történt, de persze nem tudtam, hogy mi az. Alkoholisták között nőttem fel, a nagybátyám pedig játékfüggő volt. Korábban inkább mókásnak tűnt, a részegeken mindenki nevet.

WMN: Mit gondolsz, létezik olyan, hogy függő személyiségtípus?

K. O.: Szerintem abszolút. Magamat is annak tartom. Mindig rákattanni valamire – alap. De nem csak rossz dolgokra – jókra is. Újabb és újabb akármi kell, minden kifulladásig. De ez, ugye, bizonyítottan mindig arról szól, hogy valami nagy-nagy hiányt próbálunk betömögetni… Ez van. Ha eltűnik az egyik, jön helyette a másik függőség.

WMN: Hol húzódik a határ függőség és szenvedély között?

K. O.: Amikor az élet szervezőelemévé válik a dolog, és kitölt mindent. És már az értelmét sem keressük, egyszerűen és magyarázat nélkül: KELL.

WMN: Szerinted létezik olyan ember, aki élete során eljut arra a pontra, hogy azt mondhatja: nem függök senkitől és semmitől? 

K. O.: Hát, ez kissé túl filozofikus nekem – mindig függünk legalábbis a körülményeinktől, nem vagyunk világtól elvonult szerzetesek. De a káros dolgainkat, gyilkos szenvedélyeinket le lehet tenni. Én mindig függök az aktuálpolitikától is, mert közéleti gondolkodásom van, mások véleményétől, szeretetétől…

WMN: Máshogy függünk egymástól ma, mint 30-40 évvel ezelőtt a szüleink, nagyszüleink?

K. O.: Elhisszük, hogy kevésbé vagyunk egymásra utalva, holott ez csapda és tévedés. Illúzió, hogy egymagunk megvagyunk. Senki nem sziget, még ha a számítógép mögül ezt is szuggerálja mindenki. Oké, ma már fel sem kell emelnünk a telefont, mert amit megrendeltük, azt nem az erős szomszéd fiú hozza fel, hanem a szállító – de attól még a bennünk élő lény érintésre és szeretetre vágyik. Csak lapul, és elhiszi, hogy nem is igényli a közvetlen kontaktot. Bizonyított tény, hogy szükségünk van a napi érintésre. Az életben maradáshoz. Egymásra is szükségünk van. Csak most éppen nem akarunk tudomást venni róla.

Fotó: Heim Alexandra/WMN

Forrás: Tóth Flóra - wmn.hu