Érzelmi dühkitörések, szélsőséges reakciók és napi 10-15 hangulatváltozás jellemzi egy borderline-nal küzdő lány mindennapjait. A helyzetet nehezíti, hogy a lány párkapcsolatban él.

 

A lány, azaz én, a SHE.HU külsős szerzője, Ivanova Daniela. No de mi zajlik a fejemben? Jöjjön a coming out!

8:00

Ma is gyomorgörccsel ébredek, látszólag minden ok nélkül. Fáj a hasam, a fejem, szédülök, hányingerem van, nem tudok reggelizni. Pedig az égvilágon minden a legnagyobb rendben, itthon vagyok, cirógat a Nap, ma is egy új, gyönyörű tavaszi nap kezdődik. A teraszon kávé és cigaretta társaságában konstatálom, hogy milyen szép ez a reggel, és most nagyon boldognak kellene lennem. De nem vagyok.

Forrás: Shutterstock
 

8:30

Hív a párom, hallom a hangját, elmondja, hogy épp munkába tart. És persze azt is, hogy mennyire imád, hiányzom neki. Ettől egészen felvillanyozódom. Elmeséljük egymásnak, hogy ki mit álmodott az éjjel. Szinte repdesek a boldogságtól, hogy mennyire szerelmes vagyok, és máris rózsaszínben látom a világot. Elég hamar "leráz" a telefonban, mert mindjárt Pestre érnek, de én már azon agyalok, hogy ez miért ok arra, hogy letegye a telefont... Elköszönéskor elfelejti mondani, hogy szeretlek, ettől teljesen összeroskadok. Eddig mondta, most már nem: valami baj van.

9:00

Megpróbálok reggelizni valamit, de alig csúszik le valami a torkomon, viszont muszáj, hogy be tudjam venni a gyógyszereimet. Nyugtatót, hogy ne szorongjak, és hangulat stabilizátort, hogy ne legyen sokszor ez a "nagyon fent és nagyon lent". Az érzelmeim intenzitásai egyszerűen olyanok, mintha tinédzser lennék: egy szép szótól a fellegekben járok, egy unott hangvételtől pedig letargiába esem. Ez teljesen kimerít idegileg.

12:00

Délig valahogy elvegetálok, segítek a főzésben, takarításban vagy lefekszem picit aludni. Közben számolom az órákat, hogy mikor hív, vagy mikor ír. Ha ír, akkor miért csak ír, ha hív, akkor miért nem tudott írni is, egyszerűen semmi sem jó. Próbálom magam lefoglalni, de enni is alig tudok, csak azon kattogok szüntelen, hogy vajon szeret-e még, és mi van, ha nem is hiányzom neki, miközben én meg szinte belepusztulok a fájdalomba...

14:30

Végre írt, és hívott is, felvidulok, madarat lehetne fogatni velem. A családdal elmegyünk vásárolni, csajos napot tartunk. Szól a zene, ruhákat próbálgatunk, énekelünk, nagyokat nevetünk, még egy-két tánclejtés is belefér. Hálát adok az égnek, hogy ilyen családom van.

18:00

Megint nem írt, és nem is hívott, pedig tudom, hogy már hazaért. Biztos elment a haverokkal, amivel semmi gond nincs, de azért egy rohadt szívet írhatna, hogy gondol rám. Én írok neki, láttamozza, de nem reagál... Kiakadok. Hiába tudom az eszemmel, hogy szeret, azt érzem, hogy mégsem. Hogy van, ami fontosabb nálam, hogy nem annyira imád, amennyire én őt, hiszen én egy percet sem bírok nélküle! Letuszkolok a torkomon valami vacsit, beveszem a gyógyszereimet. Este jön, nagyon édes, megölel, megpuszil, a tenyerén hordoz. Megint a mennyországban vagyok, és azt kérdezem magamtól: hogy lehet annyira szeretni, hogy az már fáj???

       Forrás: Shutterstock

20:00

Megnézünk egy filmet, de egész idő alatt hozzám sem ér, meg sem simogat. Ez iszonyatosan rossz, megint azt érzem, hogy nem szeret, már a szakításon gondolkodom. Próbálom tartani magam, "jó kislány lenni", nem hisztizni semmin. Este megbeszéljük, hogy milyen nehéz eset vagyok, de ő így is kitart mellettem. Tudja, hogy a "normális énem" egy tündéri, megnyerő, intelligens, 29 éves nő, egy igazi királylány, akibe ő beleszeretett. Nosztalgiázunk, és elmondja, hogy amikor először meglátott, tudta, hogy "az az ő pillanata". Elönt a mérhetetlen boldogság.

22:00

Már félig alszik, hiába kezdeményezek, nincs kedve szexelni. Érzem, ahogy megőrjít a keserűség. Inkább alszik? Nem kíván már, nem tetszem neki? Kevés vagyok hozzá, nem bírom így tovább. Kifakadok, és elkezdek sírni. Jól összeveszünk, ő elmondja, hogy nem érzi magát férfinak, én pedig nőnek a kapcsolatban, és teljesen kiborítom. Igaza van. Megígérjük, hogy mindketten változtatunk, ő jobban odafigyel, én pedig nem "hisztizek". Pedig ez nem hiszti, ez a borderline, és ezt mindketten tudjuk. Még egy darabig sírva ölelkezünk, és küzdünk magunkért, egymásért, majd szerelmeskedünk, ami picit enyhíti a feszültséget, mégsem annyira, hogy én ne sírva aludjak el.

00:00

Felkelek, elszívok egy cigit. Hallgatom nyugodt szuszogását, miközben alszik. Később ő is felkel, én pedig elmondom neki, hogy sajnálom, nem bírom tovább, legyen vége. Már ezredszerre. Ő kérlel, hogy oldjuk meg, vészeljük át, mert annyira szeret, és tudja, hogy én is, de én már nem látom a kiutat. Meg akarom óvni őt attól, hogy tönkretegyem, és magamat is, hogy ennyire függjek tőle. Mégsem tudjuk elengedni egymást. Szerelmesen összebújunk, majd másnap minden kezdődik elölről...
Szerelmesek vagyunk. De ez mihez elég...?

Forrás: - she.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr6013885274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.