Ez már valóban hagyományteremtés: a tavalyi óriási sikert követően idén már második alkalommal hirdeti meg a Kék Pont Alapítvány a közösség erejét eszközül vevő alkoholmentes Száraz Novembert. Az alábbiakban arról kérdeztük a szervezetet, hogy kinek, miért, és milyen módon érdemes csatlakoznia. Mi pedig mesélünk arról, hogy mi miért kapcsolódunk be ebbe az — első ránézésre rendkívül hosszúnak tűnő — programba.


Közel mindannyian rendelkezünk olyan ismerőssel, aki tavaly már "goingolt" az első, Kék Pont által szervezett "Száraz november" Facebook eseményen. És majdnem ennyien rendelkezünk olyan ismerőssel, aki becsületesen végig is csinálta a kihívást. Idén remélhetőleg még többen vágunk bele, és bizony, a többesszám első személy nem véletlen, ugyanis a PS szerkesztőségéből is akad néhány bátor jelentkező. A Kék Pont Alapítvány segítségét kértük viszont ahhoz, hogy egy kicsit mélyebbre áshassunk: miért is olyan fontos ez a hónap, és miért lesz nekünk annyira nagyon jó.

Honnan indult a kezdeményezés, és mitől közösségi ez a kihívás?

A Kék Pont civil szervezet 2016-ban indította az önmagunk és az alkoholhoz fűződő viszonyunk jobb megértésére épülő, egy hónapos absztinencia kampányát az angliai Sober October mintájára. Idén már a tavalyi tapasztalatokat is felhasználva, azokra tovább építkezve folytatja a megkezdett munkát.

A harmincnapos, alkoholmentes közösségi programot az alapítvány Facebook-oldalán követhetik nyomon az érdeklődők, és itt tudnak csatlakozni is hozzá. A Száraz November egy nagy közös utazás, amiben sok esetben egymásra is támaszkodunk majd, és mindenkit bátorítunk a közös programok szervezésére.

Mi a célja ennek a hónapnak?

Az idei kampány általános célja, hogy tovább szélesedjen az alkoholról folyó társadalmi párbeszéd, és a tavalyi évhez hasonlóan idén is sokan fogalmazzanak majd meg őszintén kérdéseket önmaguk, közösségük, vagy családtagjuk alkohol fogyasztásával kapcsolatban.

Ezen kívül a mértékletesség erényének és az öngondozás gyakorlatának elmélyítése az alkohol iránti sóvárgásban megtalált tanulságok által. Fontos cél a testi és lelki megújulás, az önismeret fokozása, a vágyak megregulázása, valamint az italozás okozta problémák korai felismerése.

Mik a tavalyi tapasztalatok? Általában könnyen ment a lemondás?

A 2016-os posztok és kommentek azt mutatták, hogy az egyhónapos sóvárgás alatt nagyon jó hatással voltak a közösség tagjai egymásra. A közösség erejével, és a személyes történetek megosztásával arra inspirálták egymást, hogy erős maradjon az elhatározásuk, és ne törjék meg a fogadalmukat.

Milyen egészségügyi vagy szakértői csapat támogatja a projektet?

2017-ben a Száraz November kampányt idén kiegészíti a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének felmérése is, amelyet a Kék Pont Alapítvánnyal együttműködve Dr. Terebessy András kutatásvezető irányítása mellett, anonim adatokkal végeznek el az önként jelentkezők segítségével. A kutatásra itt lehet jelentkezni. Ez a kutatás az alkoholfogyasztás mellőzésének személyiségjegyeivel foglalkozik.

Egy másik kutatás, az ELTE Pszichológiai Intézet közreműködésével és Prof. Dr. Rácz József vezetésével az alkoholfogyasztás sikeres mellőzésének („bajnokok”) és az „elbukásnak” okaival, folyamatával foglalkozik. Az „elbukás” nem kudarc, hanem a résztvevő számára visszajelzés az alkoholfogyasztás és az önkontroll mértékéről.

Lesz még más offline program is? Esetleg állandó helyszínek?

Az idei Száraz November 2017 hivatalos partnere és száraz barát helyszíne a budapesti Adna Cafe, ahol tematikus kiállításon, beszélgetéseken és izgalmas társeseményeken, alkoholmentes közegben vehetnek részt a téma iránt érdeklődő résztvevők.

Kiknek javasolt a részvétel? Csak alkalmi ivóknak, vagy azoknak is, akiknél már fennáll az alkoholizmus veszélye?

Az ilyen, kvázi önismereti, kísérleti célkitűzések azoknak valók, akik hetente legalább egyszer, vagy annál többször isznak, és szeretnének többet megtudni az alkoholhoz fűződő viszonyukról. Azoknak, akik nem csak ritkán, alkalmakkor fogyasztanak alkoholt, és akár egyszer is — mondjuk az egy hétre eső második fejfájós reggelen — felmerült már bennük, hogy mi az, ami túl sok, mi az a mennyiség vagy gyakoriság, ami már egészségtelen és káros lehet, és vajon ők hogyan teljesítenek a mindennapi alkoholizmus szürkeségbe burkolózó skáláján. A komoly alkoholproblémával küzdő napi nagyivóknak viszont azt javasoljuk, hogy keressenek komoly, személyre szóló segítséget. 

Érdemes egy ilyen hónapot minden évben beilleszteni?

Abszolút. Akár sikerült tavaly, akár nem, 2017 egy új esélyt hozott. Ha a tavalyi akadályt sikeresen vettük, egészségügyi szempontból, de önismereti céllal is feltétlen érdemes megismételni. Ha pedig nem bírtuk, idén biztosan jobban fog menni: a tavalyi év nem kudarc, hanem tanulság idénre nézve!

Mire számíthatunk ez alatt az idő alatt, és mit jelent az, ha nem bírjuk ki ezt a hónapot?

Ez a 30 nap nem egy szürreális, teljesíthetetlen hosszúságú időtartam. Ha mégsem megy, az bizony fontos visszajelzés lesz arra nézve, hogy van mivel dolgoznunk, az ivás sajnos kezd kicsúszni a kezeink közül. Ha pedig változtatnánk, a Kék Pontnál segítenek benne. És hogy mire számíthatunk? Jó esetben a kezdeti, rázós szakaszt követően egy halom pozitív felismerést és tapasztalást szerzünk, és egyre jobban érezzük magunkat a bőrünkben, új oldalunkat ismerjük meg, és többet törődünk majd magunkkal és másokkal!

Amiért pedig mi csatlakozunk: hogy megtudjuk, mennyire jelent megerőltetést lemondani valamiről, ami észrevétlenül van jelen szinte folyamatosan az életünkben. És hogy miben reménykedünk ezáltal? Több energiánk lesz, szebb lesz a bőrünk, jobban alszunk majd, és megnézhetjük, hogy milyen lenne a testzsírszázalékunk alkoholfogyasztás nélkül. Aki extra önmegtartóztatást — vagy mondjuk úgy, kísérletet — választana, és az absztinenciát nem kompenzálná egyidejűleg valami mással (például kaviárral vagy belga csokival), akár össze is kötheti egy kis megtakarítással: az alkoholra elköltött bulipénzt tegyük félre karácsonyi ajándékokra, és hátha még marad a végén egy kis önjutalmazásra is. A túloldalon találkozunk!


Ha szívesen megosztanátok másokkal is a ti Száraz Novemberetek tapasztalatait és élményeit, vagy örömmel olvasnátok mások sóvárgásairól és megküzdési stratégiáiról, akkor keressétek fel a Száraz November Egymásközt facebook csoportot, blogoljatok, posztoljatok, vagy másoljátok be a linket az eseménybe és tegyétek rá a #szaraznovember2017 hashtaget! Az eventhez csatlakozni itt tudtok! 

KE - psmagazin

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr9713156806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.