Igen. Három nagy szakasz van szerintem, a rendszerváltás előtti időszak – ekkor lettem én is drogos – még viszonylag átlátható volt. Az alkohol, a receptre kiváltható ópiáttartalmú gyógyszerek és nyugtatók, különböző amfetaminvegyületeket tartalmazó fogyasztótabletták, a máktea, a metszett mák, a fű fogyasztása jellemezte a függőket, mert nem volt hozzáférés az úgynevezett klasszikus drogokhoz.

A rendszerváltással ez drasztikusan megváltozott, minden bejött Magyarországra, ami a nyugati és a keleti feketepiacokon kapható volt. Megjelentek nagy mennyiségben a klasszikus értelemben vett drogok, mint például a hasis, az amfetamin, az LSD, az extasy, a heroin, és ekkor még kisebb mennyiségben a kokain. A korábbi időszakkal ellentétben ekkor jelent meg a pénz is a droghasználatban, evvel egyetemben a bűnözés és a prostitúció is. Egyre több lett az intravénás használó, de gyakorlatilag a marihuána, a hasis és a speed is akkor terjedt el szélesebb körben.

Aztán jöttek a dizájnerdrogok.

Igen.

A harmadik időszak a mostani, az úgynevezett dizájnerdrogok korszaka. Ezek megjelenésével és tömeges elterjedésével drasztikusan változott az addiktológia helyzete: itt már a szakma is fogja a fejét, hogy hogyan segítsen, mert egyszerűen nem ismerjük a vegyületeket és a mechanizmusaikat, amiket több függő használ.

Az elterjedésükben az volt a meghatározó tényező, hogy sokkal olcsóbbak voltak, mint a klasszikus drogok, a hatóságok kezdetben nem tudtak vele mit kezdeni, mivel nem volt rajta a kábítószerindexen, tehát tömeges mennyiségben lehetett behozni, előállítani. Most sem tudnak velük nagyon mit kezdeni, mert amint azonosítanak egy vegyületet és felteszik a listára, azonnal jön egy másik. A dizájnerdrogok – a biofű és társai – veszélyesebbek, mert nem ismert sem a hatásmechanizmusuk, sem az, hogy milyen elvonási tünetei vannak. Egy alkoholistánál például lehet tudni, hogy epilepszia elleni gyógyszereket, nyugtatókat kell adni neki, hogy elkerülje a delirium tremenst, illetve az epilepsziás rohamot. A heroinistáknál is lehet tudni, mi a protokoll, mivel lehet csökkenteni az elvonási tüneteket, hogy mennyi ideig fog tartani az elvonása, mit lehet adni neki túladagolás esetén. Ez nincs meg a dizájnerdrogok esetében. Ha kialakul a függőség, a függő pedig szeretné ezt megszüntetni, kis túlzással tanácstalanul állunk amellett, hogy mit kezdjünk az elvonási tüneteivel, mennyire lesznek ezek veszélyesek. Nyilván addiktológiai konzultánsként az én feladatom, hogy pszichésen segítsem őket.

A dizájnerdrogokkal párhuzamosan azért a klasszikus kábítószerek is megmaradtak.

Persze. A dizájnerdrogok bejövetele elsősorban a legalsó társadalmi csoportokba tartozó fogyasztókat érintette, akik nem tudták megfizetni a „jobb minőségű” drogokat. Egy borsodi faluban vagy a VIII. kerületben, ahol a szociális létra legalján állsz, anyád prostituált, apádnak nincs munkája, olyan mindegy, hogy mivel lövöd be magad, amíg nyolcszor jobban érzed magad, mint a normális életedben. A klasszikus kábítószerek tartják magukat a közép-felső osztályokban, legalábbis addig, amíg az adott illető nem indul meg lefelé a lejtőn, nem alakul ki a klasszikus kábítószerfüggő életvitel, nem válik az életében a legfontosabbá a kábítószer.

Mindenképpen van lejtő?

Mindenképpen. Az persze egyéne válogatja, hogy milyen mértékű, de ha kialakul a kábítószerfüggés, az hatással lesz az ember családi, baráti kapcsolataira is, a pénzügyi helyzetére, a munkavégzésére, mindenre. A mélyrepülés persze nagyban függ attól, hogy mikor fogja fel a fogyasztó a saját helyzetét, és fordul segítségért.

Komoly probléma, hogy a kábítószerezésnek Magyarországon, és persze máshol is, mindig volt egy rejtett presztízse a fiataloknál. Amikor én voltam aktív szerhasználó, akkor úgy gondoltam, hogy amellett, hogy persze flesselek, az ellenkultúra aktív tagja vagyok, lázadok a rendszer ellen, és különleges vagyok. Ez a rejtett presztízs még mindig megvan, noha ez is változott az évek során.

Egyes drogok például státuszszimbólumként is működnek.

A kokain.

Igen. Magyarországon már széles körben hozzáférhető a kokain. Ez az ára miatt (15-20 ezer forint grammja), valamint az amerikai filmekben látott „luxusérzés” miatt a közép-felső osztálynál népszerű. Meg tudod engedni magadnak a kokaint – tehát vagy valaki. Az már más kérdés, hogy hogyan fogod tudni hosszútávon fenntartani ezt a függést, lesz-e elég pénzed, hogy heti szinten százezreket költs rá. Előbb-utóbb nem lesz, ha továbbra is nyomod, akkor kezdesz majd kihullani abból a társadalmi közegből, amiben egyébként státuszdrognak számít. A kokain mellé pedig persze előbb-utóbb be fog jönni a mérhetetlen alkoholfogyasztás, ami általában a velejárója. Van több ilyen kliensem.

A dizájnerdrogok nem kerültek be a közép-felső osztályokba?

Nem jellemző.

Egy elit partin, ha előállsz valamilyen ismeretlen vegyülettel, amit a netről rendelnek, valószínűleg kinéznek. A középosztály messze tájékozottabb, mint azok a csoportok, amelyek a dizájnerdrogokat használják. Ahogyan a kokain státuszszimbólum, úgy az ismeretlen vegyületek is azok, csak negatív értelemben.

Egy középosztálybeli általában csak akkor nyúl a dizájnerdrogok után – és itt most a rendszeres fogyasztásról beszélek, amikor már tulajdonképpen kiesett a saját közegéből és egyedül a drog iránti vágya hajtja. Anyagi és társadalmi helyzet és személyiségtípus alapján jól beazonosítható, hogy nagy valószínűséggel kinek, milyen kábítószerrel lesz problémája. A heroinnal valószínűleg azok kerülnek függőségbe, akiknek emelkedett a belső agressziós szintje, az alkohol az intimitás zavarával küzdő emberek tipikus szere, azoké, akik nem képesek az intimitás igazi átélésére, de nagyon vágyódnak rá. Az alkohol hatására a gátlás, feszültség oldódik. A szerhasználat igazából öngyógyítási kísérletnek nevezhető.

Nemrég megszüntették a tűcsereprogramot, gyakorlatilag nincs ártalomcsökkentés Magyarországon.

Ez szomorú. Azt a gondolkodást tükrözi, hogy „ezek csak dögöljenek meg, ott a gettóban”, mert értelemszerűen a VIII. kerület legalsóbb társadalmi csoportjait, szerhasználóit célozták. Az a probléma ezzel a gondolkodással, hogy feltételezi, a problémák – például a hepatitisz, a HIV, a különböző az intravénás szerhasználattal is terjedő betegségek – majd ott maradnak ezek között az emberek között, kizárólag az ő problémájuk lesz. Ez nem így van,

van átjárás a társadalmi csoportok között,a törvényhozók pedig majd akkor fogják észrevenni, hogy mekkorát hiba volt rázárni az ajtót a gettóra, amikor az ott fortyogó problémák kimásznak onnan, és megjelennek a mindennapokban. Nem utolsó sorban az állam problémája is lesz, mert iszonyatos összegekbe kerül például a HIV és a hepatitisz C gyógyítása.