A mai fogyasztói társadalomban nem ritka, ha valaki nagyon sokat dolgozik. A kérdés viszont az, hogy hol a határ? Ön tudja, mikor kell nemet mondania a munkára? Hallott már a munkaalkoholizmusról? Mi áll a hátterében és hogyan kerülhető el? Tari Annamária, pszichoterapeuta válaszol kérdéseinkre. Interjúnk.

 

Honnan ered a munkaalkoholizmus fogalma, és pontosan mit takar?

A munkamánia – angol neve után munka-alkoholizmus (workaholic) – komoly betegség, amely szakszerű kezelést igényel. Ebben a függőségben a munka drogként funkcionál, háttérbe szorítja az egyén magánéletét, társas kapcsolatait; az élet értelmévé, a legfontosabb tevékenységgé válik. Következményei: az alkohol- és drogfogyasztás, a stressz, a gyomorfekély, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések. Amennyiben a függőség hosszú időn keresztül fennáll, az teljes érzelmi elsivárosodáshoz és szociális izolálódáshoz vezetheti.

1919-ben bukkanunk rá a betegségre. „Vasárnapi neurózis” néven, Ferenczi Sándor pszichoanalitikus írt róla, olyan esetekről beszámolva, ahol a hétvégi időszakok kifejezett szorongással és munkaelvonási tünetekkel hatottak a betegre. Amerikában 1971-ben definiálták a kórképet, így nyerte el mai nevét, tünetei ugyanis erősen hasonlítanak az alkoholizmuséra, csak az italt a munka helyettesíti. A munkaalkoholizmus ma már pszichiátriai diagnózis, és egyben egy olyan állapot, melyben a személy nem érzékeli, hogy a túlzásba vitt munka problémát jelent. Egyre jobban meg tudja indokolni, miért van szükség arra, hogy még többet dolgozzon. A munkaalkoholizmus, akárcsak a többi szenvedélybetegség, lassan és szinte észrevétlenül formálódik, míg nem elér egy szintet, ahol az érintett hiánytüneteket produkál, ha nem dolgozhat. Ilyenkor jellemző az ingerlékenység, irritáltság, valamint a belső diszharmónia kifejezése.

Mi áll a függőség hátterében?

A munkaalkoholizmus kialakulása erősen karakterfüggő. Sok esetben az én megtámasztásához kell a folyamatos és állandó munka, mert azon keresztül definiálja a személy saját magát. Hiszen a munka nélkül ki lenne ő? Ám ha valakinek az énje jól integrált, nehezen veszíti el a belső lelki egyensúlyát. Tisztában van azzal, hogy akkor is önmaga, ha épp virágot árul egy boltban, vagy ha kikerül egy jégtábla közepére. Ha azonban valakiből ez a tulajdonság hiányzik, akkor szüksége van arra, hogy valamit, mint egy címkét rátegyünk, s így megnyugodjon: ő az, ami ezen az úgymond feliraton szerepel. A munkaalkoholizmus ölthet olyan formát is, melyben a folyamatos dolgozás az állandó „szükség van rám” állapot előállítását jelenti. Ilyenkor az illető azt éli meg, hogy ha ő nem megy be a munkahelyére, akkor az látványosan romba dől, katasztrofális helyzet alakul ki, mert csak és kizárólag ő képes mindent megoldani. Ez egy nárcisztikus piedesztál, amire azért áll, hogy a többi embertől elkülönüljön.

 EZ NEKI OLYAN, MINT EGY KÜLSŐ ÖNÉRTÉKELÉSI TAPASZ.

A munkafüggőségnek létezik az a fajtája is, mikor a sok munka a rossz állapotoktól véd. Ahogyan a drogfüggés mögött is az örökös elmúlástól való félelem, vagy az alkoholizmusnál a halállal való játszadozás áll, úgy a munkaalkoholizmusnál is ott van ez a haláltól, betegségektől való rettegés. A munkaalkoholizmus olyan, mint egy páncélruha, mely ad egy látszólagos védelmet. A munkamániás személy nem szeret és nem is tud beteg lenni.

Ezek alapján nyilván a függők mindennapi szokásai is eltérnek a többiekétől.

Az ilyen emberek általában három vagy négy órákat alszanak. Nincs kivétel, nincs hétvége, nincs ünnepnap, nincs karácsony. A munkától maximum egy-egy nap erejéig tudnak távol maradni, de egyébként saját magukat a végletekig hajszolva, kizsákmányolva, a munkát legalizált drogként használva élnek. Ez kellőképpen önző állapot ahhoz, hogy ebbe nagyon más ne is férjen bele. Így egy munkaalkoholista feleségének vagy férjének lenni nagyon nehéz. Az empátia, az elfogadás, a másikra való odafigyelés, vagy éppen az érzelmi igényeinek kielégítése nem igazán történik meg. Nem azért mert nemtörődöm, figyelmetlen alak a másik, hanem mert arra már nem marad idő és energia. Olyan függő viszony alakul ki tehát, melyben a nyári szabadság, az ünnepek kényszerűen kibírni való idővé válnak, mert nem feszültségoldóak, hanem szorongáskeltőek. A jelenség megegyezik az alkoholbeteg ital utáni sóvárgásával, vagy a drogfogyasztó elvonási tüneteivel, a testi tüneteket is beleértve.

Említette, hogy ez az állapot lassan alakul ki. Vannak fázisai?

Inkább az mondanám, hogy ha valakiben egyre erősebben előjön a munkavégzés nárcisztikus öröme, annál jobban lehet félni, hogy az hálóként beszövi. Már akkor érdemes odafigyelni, ha az illető egyre nehezebben találja a helyét, kezdetben esténként, hétvégénként, majd az ünnepnapokon. Úgy érzi, akkor is dolgoznia kell, amikor egyébként pihenésre lenne szüksége. Ez mind lehet egy jelzése annak, hogy a munkának plusz funkciója lett az életében. Különböző jellegű alvászavarok is jelentkezhetnek ekkor. Előfordulhat, hogy nehezen alszik el, munkával álmodik, sűrűn felébred az éjszaka közepén és a munkájára gondol. Ez már figyelmeztető jelzése lehet annak, hogy a személy kezd egyre jobban belemerülni a munkafüggőségbe.

Tehát van egy bizonyos fokozatosság.

Nem ritka, hogy a munkahelyek feltételként elvárják – a fiatal munkatársaktól különösen, –, hogy dolgozzon ellentmondás nélkül tíz, tizenkét vagy akár tizennégy órát. Ez valójában azokat az embereket tudja beszippantani, akik rendelkeznek azzal a személyiségdiszpozícióval, amely egyébként is vinné őket ebbe az irányba. A reklámügynökségekben, pénzintézetekben nagyon sokszor látunk olyan fiatalokat, akik generációs működésük ellenére beállnak ilyen típusú rabszolgának, mert nem tudják képviselni önmaguk valódi érdekeit. Nagyon kell vigyázni, hogy az illető vissza tudjon jönni ebből a helyzetből. Ugyanis ha valaki fél vagy egy évig ebben van, természetes személyiség működés, hogy rá fog találni a pozitívumaira. Hiába nyekken bele, mégis eltölti egy bizonyos elégedettség, hogy „ezt azért akárki nem tudná megcsinálni” és „én mit kibírok”, „a főnököm is megdicsért”. Ezek olyan nárcisztikus sztrókok, amelyek mint valami pozitív önértékelési injekciók, egy idő után nagyon tudnak hiányozni, amennyiben a munka valamiért megszűnik. A munkaalkoholizmusban a legnagyobb veszély, hogy az illető a munkaalkoholizmus támasztó karói nélkül marad, pont olyan lesz, mint a puding, amiről leveszed a papírt. Szétfolyik.

Kik vannak legjobban kitéve a munkaalkoholizmus veszélyeinek, akár korosztály, akár munkakör tekintetében?

Ez inkább személyiség, mintsem korosztály függő. Amikkel érdemes vigyázni, azok a mohó, profitorientált vállalatok, mert ők olyan alkalmazottakat keresnek, akik ellenvetés nélkül túlóráznak és túlhajszolják magukat. Néhány hónap erejéig ezzel talán nincs is probléma, hiszen munkatapasztalatot szerezhet az ember, és megismerheti saját határait is. A baj akkor kezdődik, ha a személy hosszútávon ott marad és magyarázatokat alkot, miért is jó ez neki. Az Y és a Z generációról azt gondolják az emberek, hogy öntörvényű, nagyszájú, önmagáért kiálló generáció, ám a valóságban az önző, kapzsi cégek elvárásaival szemben nem tudnak vigyázni magukra. Ez különösen igaz azokra, akik pénzügyi területen vagy olyan piaci szférában dolgoznak, ahol nagyon magasak az elvárások. Ha valakinek nincsen egy jól integrált énje, egy kiegyensúlyozott személyisége, akkor nem tud ellent mondani.

Milyen hatással van ez az érintettre?

Hosszútávon a munkaalkoholizmus súlyos egészségügyi károsodással jár. A vérnyomás és keringési problémák mellett jellemző az általános testi elhasználódás is. Ennek oka, hogy ezek a személyek mivel többet dolgoznak, sokkal magasabb szinten veszik igénybe szervezetük tartalékait. Ezen felül a munkaalkoholista személyek betegszabadságra is csak akkor mennek, amikor már nagyon súlyos állapotba kerülnek, lábra sem tudnak állni. Nem veszik komolyan immunrendszerük jelzéseit, ráadásul köreikben nagyon elterjedt különböző fájdalomcsillapítók rendszeres használata is. A legnagyobb baj, hogy

AZ ILLETŐ LEDARÁLJA A SAJÁT ÉLETÉT ÉS VELE EGYÜTT A SZERETTEIÉT IS, MERT NINCS JELEN.

Nincs ott a nyaralásokon, a gyerekek fellépésén, szülinapokon vagy bármi egyéb családi eseményen.

Mit tehetünk ellene? Hogyan gyógyíthatjuk ki magunkat a munkafüggőségből?

Az sajnos nagyon ritkán fordul elő, hogy egy munkaalkoholista személy saját magán észlelje a problémát. Ehelyett inkább a családtagok és barátok azok, akik megpróbálják rá felhívni a személy figyelmét. Ilyenkor a legtöbben érzelmi érvekkel próbálják lebeszélni a munkaalkoholistát a munkáról, aki védekezésképpen racionális magyarázattal áll elő. Sajnos ez nem megoldás. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk az az, hogy segítjük a személyt abban, hogy találjon más elfoglaltságot, egy örömfunkciót, ami pótolja a munkát. Ez lehet például egy hobbi, amit akár egyedül, akár a szeretteivel együtt végezhet. Ezen felül a pszichoterápia lehet még hatásos módszer a munkafüggőség kezelésére, hiszen annak során segítséget kap az illető ahhoz, hogy feltárja, miért érzi életképtelennek magát munka nélkül, valamint miért a munkán keresztül definiálja saját magát. Szoktuk még javasolni a teljes életmódváltást is.

Amennyiben a vezető veszi észre a beosztottján a tüneteket, tud valamit tenni ez ellen?

A rendes főnök, ha észreveszi az alkalmazottján a munkaalkoholizmus kezdeti jeleit, általában belenyúl a helyzetbe, és beszél az illetővel. Ám a mai fogyasztói társadalomban a cégek inkább örülnek a kizsákmányolható alkalmazottaknak, így viszonylag ritka, ha a munkahely figyelmeztet arra, hogy már túlzásba viszed a munkát. Ezért is kiemelkedően fontos, hogy mindenki megtanuljon vigyázni saját magára, és tudjon nemet mondani. Amennyiben bizonytalanok vagyunk abban, hogy helyes-e amit teszünk, beszéljük meg egy baráttal, kérjük ki a véleményét és hallgassunk rá. Nagyon fontos, hogy hosszú távon normális munkavégzés álljon be, ami azt jelenti, hogy van lehetőség a munka utáni rekreációra és a hétvégi kikapcsolódásra. 

Albert Dorottya - mindset 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr1912037787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.12.10. 19:15:10

"A munkamániás személy nem szeret és nem is tud beteg lenni." Miért, ki szeret? Ráadásul a végén meg azt mondja, hogy: "A vérnyomás és keringési problémák mellett jellemző az általános testi elhasználódás is." Akkor mégis csak tud beteg lenni? Szép, egzakt tudomány ez a pszichológia...