Interjú Orsolics Zoltán Zénóval, a ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonának szakmai vezetőjével  

 

Egyre több 18 év alatti fiatal küzd komoly drogproblémákkal. És sokszor eljön az a pillanat, amikor a család segítsége már kevés. Ilyenkor merül fel a kérdés: hol van olyan hely, ahová egy kiskorú gyerek elmehet, és ahol jó eséllyel leszokhat a kábítószerről. Eddig alig volt ilyen. December 1-jén azonban Ráckeresztúron megnyílt a Tinirehab. Az intézmény vezetőjével beszélgettünk esélyekről, okokról, tapasztalatokról.


Családháló: December 1-jén megnyílt a Tinirehab, ahová 10-18 év közötti fiúkat várnak. Mekkora probléma ma Magyarországon? Ebből a korosztályból hányan küzdenek valamilyen szenvedélybetegséggel, függőséggel? 

 

Orsolics Zoltán Zénó: Több tízezren, és ez a szám egyrészt folyamatosan nő, másrészt az életkori határ egyre lejjebb csúszik. Ez a folyamat a dizájnerdrogok megjelenése óta egyre súlyosabb. Pár éve készült egy felmérés, amiből kiderült, hogy minden 4. középiskolás kipróbált már valamilyen tudatmódosító szert, de azért itt elég komplexen kell vizsgálni a jelenséget, hiszen a droghasználat nem az egyetlen devianciára utaló jel: megjelenhet iskolai teljesítményromlásban vagy a szülőkkel való ellenállásban is.

CSH: Jelenleg állami ellátásban országos szinten mindössze nyolc hely van az ilyen problémával küszködő, ilyen korú fiataloknak, ami azt jelenti, hogy a ráckeresztúri intézmény hatalmas hiányt pótol.

O.Z.Z.:Magyarországon ugyan van néhány speciális gyermekotthon, ahol foglalkoznak a drogrehabilitációval is, de a számuk elenyésző, egy nem erre szakosodott otthon pedig nem elég ahhoz, hogy egy deviáns, szerhasználóvá vált gyereket kezelni tudjon. Nem mondom, hogy a ráckeresztúri és a szatymazi intézmény (Rehabilitációs Centrum, amely 2015 tavaszán nyílt – a szerk.) megoldja a problémát, hiszen ez is csupán 38 férőhelyet jelent, de most már legalább van ilyen hely. Jó lenne, ha „nőnének” a földből hasonló intézmények, vagy a már meglévő és működő felnőtt rehabilitációs otthonok kezdenének olyan fejlesztésekbe, amelyek során fokozatosan bekerülhetnének hozzájuk a 18 év alatti droghasználók is.

CSH: A ráckeresztúri otthonban úgynevezett magas küszöbű terápia zajlik. Mit jelent ez?

O.Z.Z.: Azt jelenti, hogy aki szeretne a Tinirehab lakója lenni, azzal először időpontot egyeztetünk, felkerül egy várólistára, részt vesz egy előgondozási folyamatban és csak egy nagyon komoly felvételi után kerülhet be az otthonba. Erre azért van szükség, hogy minél hatékonyabban tudjunk dolgozni a drogos fiatalokkal. Egy állami gyermekotthonban nagyon gyakran előfordul, hogy a gyám szeretné, hogy a droghasználó gyerek bekerüljön egy speciális intézménybe, elkezdi intézni a papírokat, és amikor minden kész, akkor derül ki, hogy maga a gyerek nem is tud arról, hogy őt ilyen helyre akarják tenni. És mivel Magyarországon 15 éve nincs kényszergyógykezelés, ha a gyerek nem egyezik bele abba, hogy ő drogterápiára menjen, akkor nem lehet erőltetni. Nálunk a gyereknek is nyilatkoznia kell arról, hogy önként vállalja a kezelést, hiszen csak akkor tudunk segíteni neki, ha ebben partnerként együttműködik velünk.

CSH: A Tinirehabot a református egyház működteti. Mit ad hozzá a keresztény háttér a terápiához?

O.Z.Z.:A világ összes terápiájában megjelenik a spiritualitás, ami valódi többletet jelent. A keresztény értékrend nem annyira a program szintjén, mint inkább a lelkiségben jelenik meg nálunk: munkatársaink egytől egyig hívő keresztény emberek, s az egyik legfontosabb dolognak azt tartjuk, hogy hitelesek legyünk a fiatalok számára, hogy amiről beszélünk, amit mondunk nekik, azt valóban éljük is.Vasárnaponként istentiszteletet tartunk, hetente egyszer van hittanóra, valamint részt veszünk rövid áhítatokon. Senki számára nem „kötelező”, hogy higgyen Istenben, de az igen, hogy jelen legyen ezeken az alkalmakon, mert együtt vagyunk, mint közösség, fontos, hogy ne alakuljon ki egy légkör, hogy kirekesztem magam innen. Az intézményben alkalmazott modell is arról szól, hogy ha a kenu megreked a vízben, mindenki kiszáll belőle és közösen emelik át. Itt tehát közös munka folyik, ahol közösen kell erőfeszítéseket tenni. Csak így érezhetik meg a gyerekek, milyen nagy ereje van egy összetartó közösségnek. A hit pedig egy plusz lehetőség: sokunknak hosszú drogkarrier után változott meg az élete – éppen a hit által.

CSH: Ezek szerint sok itt dolgozónak van személyes tapasztalata a függőséget illetően…

O.Z.Z.:Igen…sokan voltunk szenvedélybetegek. Én magam hat évig heroinista voltam, s mire 1998-ban terápiába kerültem, magam mögött tudhattam jópár öngyilkossági kísérletet, átéltem a teljes elmagányosodást, széthullott a családom. Akkoriban óriási előítéleteim voltak mind a kereszténységgel, mind a szakemberekkel kapcsolatban. Aztán fokozatosan rá kellett jönnöm, hogy ezek az emberek szeretnek és olyannak fogadnak el, amilyen vagyok – nem kell megjátszanom magam előttük. A csapat számomra rendkívül hitele volt, és végül én döntöttem úgy, hogy megtérek, nem ők erőltették rám. 23 évesen a terápia után valósággal újjászülettem. Az otthonba önkéntes alapon lehet jelentkezni, illetve azzal a feltétellel, hogy a gyermek együttműködést ígér. Hogyan lehet ezeknek a gyerekeknek a bizalmát elnyerni, hiszen ezek a fiatalok nyilván félnek, bűntudatuk van, esetleg haragszanak az egész világra, és elutasítóak.

CSH: Mi történik a bentlakás ideje alatt?

O.Z.Z.:A gyerekek először két hét próbaidőt töltenek itt, s ezután döntjük el, mennyit maradjanak még. Egy átlagos terápia 6 hónapig tart. Ez alatt a hozzánk kerülő fiatalok különbőz fázisokon mennek át. Minél idősebb egy gyerek, annál több felelőssége van a házban, annál többet kell tennie a közösségért. Felelősséggel, sőt, akár terhekkel nehezített feladatokat kapnak. Emellett tanítunk alapvető háztartási ismereteket, önismereti csoportokba járnak, kompetenciafejlesztésen vesznek részt. A terápia lényege az önismeret, a cél pedig az, hogy ezek a gyerekek kicsit felnőjenek és éretten tekintsenek önmagukra, a lehetőségeikre, az életükre. Itt, a Tinirehabban mindenki hasonló helyzetben van, egy sorstársközösségbe kerülnek a gyerekek. Semmi olyat nem kérünk tőlük, amit ne tudnának megcsinálni, illetve csak olyasmit várunk el, amiről ő ugyan úgy gondolja, hogy nem képes, de mi tudjuk, hogy igen.

CSH: Mi történik azután, hogy egy gyerek hazamegy? Hogyan működik az utánkövetés?

O.Z.Z.:Az utógondozó csoport heti rendszerességgel biztosít találkozási lehetőségeket, s ez óriási biztonságot nyújt a gyerekeknek. Eközben törekszünk arra, hogy a fiatalok családjaival is jó és együttműködő kapcsolatunk legyen, hiszen az a tény, hogy a gyerek drogozik, a család egészét érinti. Nem szerelőműhely vagyunk, ahová beadják az elromlott fiatalt, mi pedig megjavítva hazaküldjük.

CSH: Milyen útravalóval lépnek ki a fiúk a rehabilitáció után az otthon kapuján?

O.Z.Z.: A Tinirehabon mindenkinek megünnepeljük a születésnapját: a fiúk sütnek egy tortát a társuknak, felköszöntik, a szülinapos pedig beszédet mond. Ezeken az alkalmakon nagyon sokszor elhangzik a gyerekek szájából, hogy úgy érzik, hogy hiteles mindaz, amit itt kaptak, és életükben először tudnak örülni annak, hogy megszülettek, hogy élnek. „Itt elfogadnak, szeretnek, érek valamit, helyem van ebben a világban” – mondják sokszor. Mert a szenvedélybetegség arról szól, hogy elpusztítom önmagam, hiszen úgysem fogok senkinek hiányozni. Ennek az ellentétét kell, hogy megadjuk.

A ráckeresztúri Tinirehab EU-s pályázatból valósult meg 434 millió forintból. Az európai színvonalú intézmény egy központi főépületből, foglalkoztatóból, káponából, tornateremből, kültéri sportpályákból, terápiás helyiségekből és játszótérből áll.

  Gyarmati Orsolya - családháló 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr518265414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.