Két éve már hogy új csapattal és új szellemiségben foglalkozunk a szerhasználókkal, egy kicsit másképpen gondolunk a felépülésre a Nyírő Gyula Kórház – OPAI Addiktológiai osztályán. Úgy gondoljuk, hogy a változás a közösség erejében rejlik. Azaz, ha figyelnek ránk,…

Végre egy igazán szép pécsi történet. A Bázis Addiktológiai Szolgálat józanodó szenvedélybetegeinek nyitott egy pizzériát, ahol a függők a visszaesés félelme nélkül süthetnek pizzákat a pécsieknek. A július elején nyitó Pizza Bázis jövedelme jótékony célokra megy…

Odavágod egy hozzászólásban, hogy „úgy kell neki, minek maradt az első pofon után?” Vagy azt, hogy „én már biztos otthagytam volna ezt a gazembert!” Aha. Akkor most olvasd el, hogy valójában milyen egy bántalmazó kapcsolatban élni. Klára már döntött, a válás folyamatban…

Belgiumban engedélyt adtak egy fizikailag teljesen egészséges, 24 éves nőnek az eutanáziára. A csak Laurának nevezett nő egyszerűen nem akar élni. A belga DeMorgen szerint a nő eltekintve az állandó öngyilkossági gondolataitól, testileg egészséges.   A nő azt mondta a lapnak,…

Egy HIV vírussal fertőzött férfi arra kérte a járókelőket, érintsék meg. Tényleg nem számított arra, ami történt.   A HIV-pozitív, finn származású Janne bátor kísérletre szánta el magát. Arra volt kíváncsi, hogy vajon még léteznek-e a HIV- és az…

A gyermekek szexuális bántalmazásáról és ennek kezeléséről szóló cikksorozatunkban ma egy nevelőanya meséli el, hogy boldogult, mikor több, szexuális abúzuson átesett és prostitúcióra kényszerített gyerek került hozzá. A szereplők nevét megváltoztattuk, a képek nem…

A Hősök terén és a Margitszigeten is figyelemfelhívó programokkal várták a fiatalokat és a családokat a drogfogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napján. A kábítószer-használók száma évről évre nő Magyarországon, a Magyar Liberális Párt szerint azonban nincs…

Egy amerikai fotós, Geoff Johnson legújabb sorozatában úgy dolgozta fel gyerekkori traumáit, hogy nővérével együtt rekonstruálták az egykori otthoni körülményeiket. A testvérpár egy kényszeres gyűjtögető édesanya házában nőtt fel. Relatíve normális életünk volt –…

Robi elmúlt harminc. Két hónapja él a református egyház által fenntartott drogrehabilitációs központban. Ráckeresztúrig vezető, másfél évtizedes útja alatt keserves kínokat élt át, kipróbált húsevő drogot, heroint és dizájnereket. Számos szerfüggő barátját ragadta el…