Egyre nagyobb problémát jelent Magyarországon az új pszichoaktív kábítószerek jelenléte – idén a drogok ügyében indított büntetőeljárások hatvan százaléka volt kapcsolódott a dizájnerdrogokhoz. Felmérések szerint a 16 éven aluli magyar fiatalok negyven százaléka már kipróbált valamilyen kábítószert. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy ezek a szerek azért is veszélyesek, mert senki, még a terjesztőik sem tudják, hogy mi van bennük. 

 

Szombat éjjel félóránként érkeztek a mentők a Péterfy Sándor utcai kórházba olyan emberekkel, akik túladagolták a kábítószert. „Az elmúlt években sajnos jelentősen megnőtt az olyan esetek száma, amikor gyaníthatóan droghatás miatt kell mentőket hívni. Ezek között vannak közvetlen életveszélyes esetek és vannak olyanok is, ahol csak tudatzavar keletkezik, mondjuk meztelenül rohangál az ember az utcán, és emiatt van szükség mentőkre. Nyilván ez kapacitást von el az egyéb betegek ellátásától, emellett pedig nagyon súlyos társadalmi jelenség” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. 

Öntudatlan és meztelen emberek – ezt műveli a „szegények kábítószere”

Néhány házra a terrorelhárítás kőbányai laktanyájától öntudatlan férfi feküdt a járdán, mellette fecskendők és kis tasakok. Budapest szegénynegyedeiben a dizájnerdrogok vették át az alkohol szerepét, az ismeretlen összetételű anyagokat a szegények kábítószerének is nevezik.

„A legtöbb szernek gyakorlatilag már neve sincs, mert olyan gyorsan módosulnak az összetételek, hogy sok esetben csak annyit tudnak mondani a fogyasztók, hogy melyik utcából származik a szer, hogy hol vették. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit használnak, és ebből adódik a fokozott veszélyesség is. Egyfelől ezek alapvetően nagyon veszélyes szerek, kemikáliák, másrészről teljesen kiszámíthatatlan a következményük, sok esetben nemcsak a vevő nem tudja, hogy mit vesz, hanem a díler sem, hogy mit árul” – mondta Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns.

Annyira rosszul voltam, hogy ki akartam ugrani az autóból, még jó, hogy nem volt a hátsó ülésnél ajtó.

(Egy kábítószer-használó)

Egy másik, névtelenséget kérő kábítószeres is nyúlt már dizájnerdroghoz:

– Amikor megveszed, nem félsz attól, hogy mi következhet?
–  Az az igazság, hogy ilyenkor nem nagyon fordul meg az ember fejében az, hogy rosszul lehet, vagy, ne adj Isten, meg is halhat.

Dizájnerdrog forgalmazásáért ma már több büntetőeljárás indul, mint a hagyományos kábítószerekkel való kereskedésért. Aki dizájnerdrogot árul, és lebukik, alapesetben legfeljebb öt évet kaphat. Ha viszont egy díler heroint vagy kokaint terít, nyolc évre is lecsukhatják.

„Azért veszik ennyien, mert hatásukat tekintve ugyanolyanok vagy még erősebbek, mint a klasszikus kábítószerek. Már egy sör áráért is lehet dizájnerdrogot kapni Magyarországon, a büntetési tétel is sokkal alacsonyabb, maga a fogyasztás pedig nem büntethető. Csak a fogyasztása és a 10 gramm alatti birtokban tartása nem bűncselekmény. Amennyiben forgalmazzák, vagy valaki átadja, illetőleg kínálja a fogyasztónak, az már bűncselekménynek minősül” – mondta a Hír TV-nek Fülöpné Csákó Ibolya, az ORFK Bűnügyi Főosztályának alezredese.

A kábítószer-használat miatt a rendőrség évek óta kiemelten ellenőrzi a fiatalok körében népszerű nyári fesztiválokat. 

NT 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr918014729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.