Egy patkányokkal teli házban, tizenegy éves korában lett alkoholista, pár év múlva már fiktív számlákból fizette ki szlovákiai drogját. A 26 éves, hajléktalan Peti már megszámolni is alig tudja, hány addiktológiáról, rehabról, hajléktalanszállóról rúgták ki. A Baptista Szeretetszolgálat szállásán talált menedéket, szabadidejében origami virágokat hajtogat.

 

Hajléktalanok és szerfüggők krízisellátásaHajléktalanok és szerfüggők krízisellátása | Fotó: Magócsi Márton

“Figyeltem-e, hogy milyen tűt használok? Persze. Direkt hepaC-s után lőttem magam, mert azt hittem, attól meg lehet halni. Csak később mondta egy haverom, hogy a hepa nem halálos, úgyhogy az egésznek tényleg nem volt semmi értelme.”

A 26 éves Peti a hajléktalanszálló kopott kanapéján ülve azt mondja, már túl van a pár évvel ezelőtti ámokfutáson és mélyponton. Halkan, de gyorsan beszél, gyakran megnedvesíti az ajkait. A pár órával ezelőtt elszívott biofű miatt úgy érzi, ki van száradva, és a gondolkodása is egy kicsit tompa még. “Két hétig teljesen tiszta voltam, de vasárnap összevesztem a barátnőmmel, azért kellett egy kicsit szívni. Ma reggel meg azért, hogy értelmesen tudjak beszélni. Hogy ne izzadjak, meg ne hányjak, mint máskor.”

Sosem voltam egy jó gyerek

Peti az elmúlt 15 hónapból 13-at a rehabon töltött, de azt mondja, december 6-án elkergette onnan a Mikulás: az egyik társa egy veszekedés közben nyakon pöckölte őt egy égő cigicsikkel, ezért mindkettőjüket kirúgták. Mivel nincs lakása, a következő három hétben egyik hajléktalanszállóról a másikra járt. Három hét alatt három szállásról tiltották ki drogfogyasztás miatt.

Nem sokkal szilveszter előtt költözhetett be a Baptista Szeretetszolgálat X. kerületi Utcafront részlegére, amelyet azért hoztak létre, hogy a fővárosban egyedülálló módon kifejezetten szerfüggő, alkoholista és drogfogyasztó hajléktalan emberek számára nyújtson ellátást. Itt nem kell fizetni a bentlakásért, és egyrészt éjszakai szállást, másrészt nappali melegedőt is üzemeltetnek: így akár egész napra, hosszabb távon is a szálláson maradhatnak a rászorulók. Nagy a várólista (jelenleg körülbelül húszan várnak a bekerülésre), amely a jó körülményeknek is köszönhető. “Olyan szolgáltatást kell nyújtanunk, ahova én is bemennék hasonló helyzetben” – mondja az intézmény vezetője, Miletics Marcell. Van konyha, fürdőszoba, saját szekrény, sőt, még kutyát is be lehet hozni.

A száz férőhelyes éjjeli menedékhelyen jelenleg mindössze nyolc drogfogyasztó hajléktalan lakik állandó jelleggel, az utcai munkások azonban ennél jóval több emberrel vannak kapcsolatban: nekik változó rendszerességgel, az utcára visznek élelmet, ruhákat és steril tűt. A szálló közösségi foglalkozásain pedig nemcsak a szállón lakók, hanem az utcán élők is részt vehetnek. A szállón segítséget kapnak ahhoz, hogy szükség esetén bekerüljenek kórházba, rehabra vagy metadon programra. Később segítenek a munkakeresésben is: többen a közmunkaprogram keretében, a szállón is tudnak állást vállalni.

Peti örül, hogy bekerülhetett ide: “Itt most nyugalom van, járok a közösségi foglalkozásokra. Annyi a szabály, hogy nem szabad zavarni másokat. Én nem is zavarok most senkit, pedig előtte sosem voltam egy jó gyerek.”

Peti tizenegy éves korában, egy ismerősénél rúgott be először. Hányt is, de ez nem tántorította el attól, hogy az első alkalom után ezt minden hétvégén megismételje. “Láttam, hogy a nagybátyámék mindig részegek voltak, megtetszett az alkohol. Anyukámnak sosem volt ideje rám. Ápolónő, egy éves voltam, amikor szétmentek apámmal.” Petiék mindig szegényes körülmények között éltek, de a nagybátyja halála után romlott a helyzet: az édesanyja egyre kedvetlenebb lett, egy idő után nem is takarított a lakásban. “Megjelentek a patkányok is a lakásban, hetedikes koromban az egyik meg is harapott. Anyukám egyre inkább menekülni akart, elköltözött egy férfihoz Budapest mellé, én meg Pápán maradtam, egy kollégiumban. Aztán fél év alatt lefutott minden: fű, extasy, speed.”

Csak írtuk a számlákat az autógyáras dílernek

Miután Pápáról kirúgták, tizedikes korában egy győri iskolába iratkozott át, ahol épületburkolónak tanult. Az órákra viszont már nem igazán járt be, mindig az anyagon járt az esze: itt találkozott először a piko elnevezésű metamfetaminnal, amit szlovák kokainnak is neveznek. “Jobban flesselsz tőle, mint a speedtől, 3-4 napon keresztül aludni sem tudsz, úgy pörget. Hét évig nyomtam, először csak orron át, az utolsó egy évben már vénásan” – kezdi felhúzni a pulóvere ujját Peti, de végül csak az alkarját mutatja meg: még általános iskolában a barátaival házilag készítettek tetoválásokat (egy tűt erősítettek a távirányítós autó motorjához, azzal szúrták be a golyóstoll titáját). “Ebből már hozzá voltam szokva a tűhöz. Ez a három pötty itt azt jelenti, hogy mi majd ilyen elválaszthatatlan banda leszünk, miénk lesz az egész világ. Persze nem lett belőle semmi. Főleg csak azok maradtak haverok, akikkel anyagoztam.”

Peti az első években naponta 3 ezer, később pedig már napi 10-15 ezer forintot költött drogra. “Alapítottam egy céget, kisebb családi házak felújítására. Aztán csináltam belőle egy nagy adócsalást. A dílerem, aki Szlovákiából hozta a drogot, jó állásban van egy autógyárnál. Ő mondta, hogy gyártsunk számlákat arról, hogy ők a mi cégünkön keresztül szállítják el a veszélyes hulladékot. Mi csak írtuk a számlákat, darabonként 150-200 ezer forintért, hetente kettőt-hármat.” Peti ebben az időszakban a nagynénjééknél lakott, ide volt bejelentve a cég is. A rokonok viszont kitetették, amikor rájöttek, hogy a fiú őket is veszélybe sodorhatja az üzletével.

Sosem kérdezte, mire kell a pénz

“Akkoriban, hét év piko után jöttek a paranoiák: a boltba is csak kerülővel mertem, mert féltem mindig, hogy követnek. A végén már ki sem mozdultam a lakásból, csak tévéztem. Elmentem a pszihiátriára, hogy segítsenek, hogy ne féljek ennyire.” A pszichiátrián csak nyugtatókat és kedélyjavítókat írtak fel, akkor múlt el a paranoiája, amikor ezeket alkohollal kezdte keverni. Egy ideig a haverjainál húzta meg magát, lopásokból élt. “Kérleltem anyukámat, hogy hadd költözzek hozzájuk Üllőre. Megígértem, hogy leszokom mindenről, a piáról, a drogról, a gyógyszerről, mindenről. Befeküdtem addiktológiákra is, voltam a Nyírőben, a Merényiben, még fülakupunktúrát is kaptam – ezzel próbáltam leplezni anyu elől, hogy az anyagozást nem tudtam abbahagyni, a zárt osztályon, a nyílt osztályon is mindig megoldottam, hogy legyen speed vagy kristály. Néha észrevették, hogy be vagyok állva. Akkor leoltottak injekcióval, és kész.” Az édesanyja minden nap látogatta Petit, ételt és pénzt vitt neki – azt sosem kérdezte, hogy a napi 2-3 ezer forintot mire költi a fia.

Hajléktalanok és szerfüggők krízisellátásaHajléktalanok és szerfüggők krízisellátása | Fotó:

Peti nem gondolta volna, hogy találkozik olyan droggal, ami még a pikós paranoiánál is rosszabb lesz. “Nem féltem én a dizájner drogoktól, egészen addig, amíg egyszer benzollal be nem lőttem magam. Az első 12 óra olyan volt, mintha be lennék kokainozva. Tartoztam egy embernek, aki mindig ugyanazt a zenét hallgatta a kocsijában. És hirtelen azt kezdtem hallani mindenhol, féltem, hogy értem jön. Annyira féltem, hogy bemenekültem az erdőbe, és elástam magam az avarba. Arra emlékszem, hogy remegtem, és féltem a pókoktól is. Azt mondják, három napig feküdtem ott, azután talált rám valaki” – mondja Peti. Ekkor vált számára világossá: vagy rehabra megy, vagy meghal.

Mindenki tudott táncolni, csak én nem

“2013 október 28-án költöztem be Rákoskereszttúrra. 10 és fél hónapig voltam ott. Szerettem. Amikor kijöttem, új életet akartam kezdeni: Székesfehérvárra költöztem, lett munkám is, csatlakoztam egy baptista közösséghez. Jó hatással voltak rám, szinte senki sem ivott, még csak nem is nagyon cigiztek” – mondja Peti, akinek egy hónap után mégis csak volt egy “megcsúszása”. “Valakinek a közösségből esküvője volt. Utána a buliban megszólaltak azok a zenék, amiket én is hallgattam akkor, amikor még pörögtem. Mindenki más elkezdett rájuk táncolni, csak én nem tudtam. Nem ment az anyag nélkül. Jött a sóvárgás.” Amíg a rehabon volt, többen mesélték neki, hogy pár hónap alatt nagyon megváltozott a biofű, sokaknál ájulást, pár szívás után kemény függőséget okoz. “Én csak nevettem akkor ezeken a szóbeszédeken. Az esküvő után viszont én is elszívtam egyet, aztán pár perc múlva se kép, se hang, a detoxban ébredtem fel. Azóta is látom, hogy sorra borulnak ki mellőlem az utcán.” Peti hetente 3-4-szer is a detoxban kötött ki, 2 és fél hónapra ismét rehabra ment, de miután kirúgták, ismét visszaesett.

“Kellett ez a hullámvasút ahhoz, hogy kialakuljon a betegségtudatom. Visszajött a hitem is, ezt a szállót is Istentől kaptam ajándékba, hogy új életet kezdhessek.” Peti először karácsony környékén töltött pár éjszakát a krízis ellátón, azután kapott állandó helyet a szálláson. “Milyen volt a karácsony? Hát rossz. Egyedül voltam. Bejöttem ide, hajtogattam mindenkinek origamiból virágokat ajándékba. Volt itt egy lány, neki is adtam belőle, úgy ismerkedtünk meg. Ő is függő volt, de két hétig együtt voltunk tiszták. Remélem, hamarosan megint együtt leszünk.”

Peti hozzáteszi, hogy talán egy kicsit könnyebb lett volna a leszokás, ha a rehab után az édesanyja megengedi, hogy hozzájuk költözzön. “Nem meri elárulni nekem édesanyám, hogy hol dolgozik pontosan. Fél, hogy megint oda fogok menni a munkahelyére, hogy gyógyszerereket szerezzek tőle, mint amikor függő voltam. De nagyon szeret engem, sokat találkozunk. Itt a szállón még nem volt, meg az új párja sem kedvel engem, úgyhogy én sem mehetek hozzájuk” – mondja Peti, miközben már rongyosra gyűrte azt a vonatjegyet, amit egész beszélgetés alatt hajtogatott. A Nyugati pályaudvarra ment ezzel, ott találkozott az édesanyjával, aki ma is pénzt és ennivalót vitt neki. Peti azt mondja, mindig megtartja a vonatjegyeket: “jó ez pultnak, ezen jól lehet tekerni.” 

Zöldi Blanka - abcug

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr547132741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.