Van Magyarországon egy törvény, amelyet olyan sokszor és olyan rendszeresen szeg meg maga az állam, hogy még statisztikát is vezet róla, sőt, egyes hivatalokban olyannyira a mindennapok része ez a törvényszegés, hogy külön regisztrációs szám tartozik hozzá. Ez a rendelkezés a gyermekvédelmi törvény hetedik paragrafusa, amely szerint „egy gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”. Ennek ellenére minden évben több száz gyerek kerül intézetekbe vagy nevelőszülőkhöz azért, mert a szülei végtelenül elszegényedtek vagy elvesztették a lakhatásukat, és a gyámhatóság úgy dönt, a gyereknek jobb lenne máshol. A történetben nincs egyértelmű gonosz: egy kisgyereket tényleg nem lehet hagyni az utcán éhezni, az viszont az állami szociális háló hiányossága, hogy az intézmények nem tudják sikerrel megakadályozni egy kiszolgáltatott család teljes lecsúszását és szétesését.

 

Máriát 19 évig terrorizálta az élettársa, akivel 14 éves kora óta élt együtt egy északkelet-magyarországi kisvárosban. Mária az anyja elől menekült az akkor 22 éves férfi karjaiba. Az anyja 12 éves kora óta a vágóhídon dolgoztatta, semmibe vette őt, és Mária azt remélte, János mellett jobb élete lesz. Hamar kiderült, hogy tévedett: János bántani kezdte, és annyira féltékeny volt rá, hogy még mosdóba és boltba is elkísértette az anyjával.

Azt mondta neki, hogy ha szül gyerekeket, akkor nem fogja megütni, és elhiszi, hogy nem csalta meg.

Mária így is tett, hét gyereket szült Jánosnak (egy nyolcadik pedig elment, amikor a férfi hasba rúgta), de a verés és a folyamatos lelki zaklatás nem szűnt meg.

Pedig a nő próbált segítséget kérni, elment a családsegítőbe és a rendőrségre is, de nem történt semmi. Egyszer jutott el odáig az ügy, hogy tárgyalta volna a bíróság, de akkor János könyörgésének és ígéreteinek bedőlve Mária visszavonta a feljelentést. Később pedig már nem is foglalkoztak vele a rendőrök. Ugyanígy csalogatta haza János a helyi anyaotthonból is, ahová a kisebb gyerekekkel menekült el. 

Aztán egy napon nem bírta tovább, és megszökött otthonról, ezúttal egyedül.
 
Budapestre kerülve hajléktalan lett. Dolgozott, és este szállókon húzta meg magát. Itt ismerte meg Lászlót, akivel nagyon egymásra találtak, és együtt folytatták a küzdelmes szállóról utcára, utcáról szállóra életet. Aztán Mária „megesett”, ahogy ő mondja. Most öt hónapos terhes, és ha a szülés napjáig nem találnak lakást, vagy nem fogadja be őket egy átmeneti otthon, akkor a kórházból egyedül fog hazamenni, a kisbabája pedig nevelőszülőkhöz kerül. 
 

Az utolsó mentsvár megtelt

„Nem fogom elengedni ezt a gyereket. Abba a lehetőségbe, hogy elvehetik, bele sem gondolok, mert olyan nem lesz, nem fogom hagyni” – mondta Mária, aki a többi kiskorú gyerekét is szeretné magához venni, ez azonban legalább annyira küzdelmes dolog, mint azt elérni, hogy ne vegyék el tőle a kisbabáját.: „Én csak arra vágyom, hogy valahogy felálljunk ebből a helyzetből, és végre legyen egy kis nyugodt családi életem.

Az olyan anyát, mint én, aki otthagyja a gyerekeit, megvetik. Pedig nekem is borzasztó, minden éjjel velük álmodom és arra riadok, hogy nincsenek velem. Ha nem féltettem volna az életemet, vagy ha kapok segítséget a hatóságoktól, akkor nem hagyom őket. Az apjuk velük jó, őket nem bántja, de most nem engedi azt sem, hogy lássam őket

– mesélte.

Az olyan nehéz helyzetben lévő várandós nők, mint Mária, ha nincs olyan ismerősük vagy családtagjuk, aki segíteni tudna, a Családok Átmeneti Otthonához (CSÁO) fordulhatnak, ez az az utolsó mentsvár, ami megmenthet egy családot a széteséstől. Ilyen önkormányzati, alapítványi vagy egyházi fenntartású intézményből szinte minden kerületben van egy, azonban annyira tele vannak, hogy Máriának esélye sincs bekerülni valamelyikbe a szülés előtt. Már nem emlékszik, melyik CSÁO volt az, ahol 272. volt várólistán. A CSÁO-kba nemcsak várandós nők kerülhetnek be, hanem minden olyan kisgyermekes család, amely átmenetileg elvesztette a lakhatását, és sok olyan otthon is, amely a férjük bántalmazása elől menekülő nőket is befogadja. (A CSÁOK-ról és a lakhatási problémákról bővebben a Krétakör új politikai műsorának, a Pluszegynek második adásából tájékozódhat)

„A CSÁO egy nagyon jó dolog lehetne, mert középutas megoldás a hajléktalanság és a teljesen önálló lakhatás között. Az ellátásért ezekben az intézményekben is fizetni kell, és általában az előtakarékosság is egy feltétel, azaz a családoknak ellenőrzötten félre kell tenniük pénzt a kiköltözésre, de ez így természetes, hiszen a totális segítség nagyon távol állna a kinti valóságtól. A baj az, hogy férőhelyek száma töredéke annak, mint amennyire szükség lenne, és sokszor a körülmények sem ideálisak egy kisbaba neveléséhez. Van olyan CSÁO, ahol például folyosónként egy mosdó és zuhanyzó jut több családra. De ezért nem az intézményeket kell kárhoztatni, már ez is óriási segítség” – mondta az Indexnek Kovács Vera, a Város Mindenkié aktivistája, aki PhD-hallgatóként a lakhatási szegénységet kutatja.

Az, hogy valaki egy terhesség ideje alatt férőhelyhez jusson egy CSÁO-ban, egyáltalán nem reális. 

Ez nem csak az időn múlik, az intézmények sokszor kérnek ajánlást az illetőt gondozó védőnőtől, a család- vagy gyerekvédelmi szolgálattól vagy egy szociális munkástól, és ezeket nem minden esetben magától értetődő megszerezni. Sok helyen felvételi beszélgetés is van. Ha pedig megürül egy hely, a CSÁO-nak mérlegelnie kell, hogy kit vesz fel.

Ha valaki menthetőbb, más menthetetlen esetnek számít, akkor az kap helyet hamarabb, ahol van remény arra, hogy a család tartós egyben tartását szolgálhatja az intézményben eltöltött idő

– mondta Kovács Vera. Máriát egy helyről például azzal küldték el, hogy egy gyerek nem gyerek, neki nem tudnak segíteni, mert sokkal súlyosabb esetek is vannak.

„A CSÁO-k egy bizonyos problémát kezelnek bizonyos eszközökkel, de egy bérlakás-programot például nem helyettesítenek. Ha egy várandós nőnek nincs hol laknia, az egy lakhatási probléma, ami a jelenlegi helyzetben, teljesen törvénytelenül egy gyermekvédelmi problémává válik, amint megszületik a kisbaba” – magyarázta egy budapesti CSÁO neve elhallgatását kérő dolgozója. Mérlegelnek az egyes esetek között, de ez nem azt jelenti, hogy valakinek a problémáját nem veszik komolyan. Nekik azt is figyelembe kell venniük, hogy a jelentkező mit tett meg eddig, és mit szeretne megtenni ezután azért, hogy kikerüljön a bajból. 

Nem tudjuk, mekkora a probléma

Azt, hogy évente körülbelül hány gyerek születik hajléktalan családba legfeljebb csak megbecsülni lehet, mert statisztika egyáltalán nincs erről.

Pesszimista becslések szerint körülbelül 10-12 ezer hajléktalan nő él az országban, a többségük vagy idős, vagy az intézetből kikerült fiatal lány. Ha ezt összevetjük azzal, hogy évente körülbelül 95 ezer gyerek születik, akkor az biztos, hogy évente több száz hajléktalan nő szül

– mondta Kovács Vera.

„A kutatásom egyik legnagyobb felfedezése az volt, hogy noha teljesen törvényellenes, a gyermekvédelmi szakszolgálatok statisztikákat gyűjtenek arról, hogy hány gyereket emelnek ki a családjából anyagi okok miatt” – mondta. Ennek ellenére nagyon nehéz felmérni a probléma kiterjedtségét. Egyrészt azért, mert az egyes gyermekvédelmi intézmények nem összesítik országosan a saját statisztikáikat, másrészt, mivel nem törvényes, feltehetően sok esetben inkább nem írják be okként az anyagi helyzetet egy-egy gyerek aktájába.

Országosan összesen több mint 20 ezer gyerek él a családjától elválasztva, és a megkérdezett szakértők szerint jelentős részük kizárólag anyagi okok miatt került nevelőszülőkhöz vagy intézetbe. Az ilyen okból családjukból kiemelt gyerekek területenként változó arányban, de túlnyomó részt egy éves koruk előtt kerülnek nevelésbe, tehát a hajléktalan nők nagy része nem viheti haza a gyerekét a kórházból – magyarázta Kovács Vera.

„A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól kikért adatok szerint 2012-ben például a 2700 gyermekvédelmi ellátásba kerülő gyerek közül körülbelül háromszázat a szüleik hajléktalansága, pénztelensége vagy lakásproblémái miatt vettek el a családjától

2003 óta Budapesten összesen 2035 gyerek került védelembe anyagi okok miatt"

– mondta Kovács Vera.

Az orvos sem úgy bánik velem

„Bejelentkeztem önkormányzati lakásért a kerületemben, amikor kiderült, hogy Mária terhes, de csak mosolyogtak és csóválták a fejüket, hogy még nem vagyok elég régóta hajléktalan, így ne is reméljem, hogy lakáshoz juthatok. Állítólag 5-6 évet is kell várni egyre” – mondta Mária párja, László, akinek többé-kevésbé állandó munkája van az építőiparban, de ahhoz nem keres elég pénzt, hogy letegye a kauciót egy albérletért. Mária, aki egy másik kerülethez tartozik, szintén szeretett volna benyújtani egy kérelmet, de tőle át sem vették a dokumentumokat.

Velem az orvos sem ugyanúgy bánik, mint más kismamákkal, mert látja, hogy a lakcímem egy hajléktalanszállón van. Már az ötödik hónapban vagyok, de csak kétszer vizsgáltak meg ultrahanggal, és a terheskönyvembe is csak egyszer pecsételtek, pedig négyszer voltam orvosnál. Azt sem tudom, hol fogok szülni

– mesélte.

De ezen egyelőre nincs is ideje gondolkozni, mert a lakás és munka utáni hajsza tölti ki a mindennapjait. Máriáék jelenleg egy olyan szállón laknak, amit vagy elhagynak reggel kilencig, vagy vállalják, hogy egész nap ott maradnak, de akkor egyáltalán nem mehetnek ki, még boltba sem. Este ugyanígy engedik őket vissza fél hat körül: ha bemennek, akkor sem mehetnek ki. Ha az emeletükre kitett rozoga rezsó elromlik, nem tudnak főzni és nincs mit enniük.

„Laci tartja bennem a lelket, ő azt is elviseli, amikor kétségbe esem és kicsit hisztérikus leszek. De kezdem elveszíteni a reményt, úgy tűnik, ebből a helyzetben, ahol mi vagyunk csak lejjebb lehet csúszni, de ki nem lehet törni” – mondja Mária. 

Csonka Anna - index

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr226827973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.