A krokodil nevű drog fogyasztóiról készült elborzasztó képek és az életüket bemutató nyomasztó írások kitűnő táptalajt nyújtanak az elrettentés híveinek, akik már az USA-ban is a vészharangokat kongatják, holott a helyi toxikológusok szerint a szer még nem bukkant fel az Egyesült Államokban. A szerre a hazai média is hamar lecsapott, egyes médiumok információnyújtás címszóval az MDPV-vel és a mefedronnal keverték össze, míg mások az elterjedt dizájner drogokhoz hasonló, egyszerű online elérhetőségével riogattak. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a krokodil-jelenség újdonsága miatt kevés tanulmány áll rendelkezésünkre, melyek alapján a szakma és a média tájékozódhatna. Ezért is üdvözöljük, hogy a Velvet megszólította a kisszámú, krokodillal foglalkozó tanulmányok egyikének szerzőjét és felhasználta a vele készített interjúnkat, hogy végre hiteles információval szolgáljon a szerről és hatásairól.  A pontatlanság és a szenzációhajhász tálalás nyomokban azonban ebben a cikkben is felbukkan, így csak néhány hozzáfűzött kommentárral bátorkodjuk ajánlani az írást. 

Nem lehet elsiklani amellett, hogy Molnár Zoltán, a bevett médiagyakorlathoz idomulva „zombidrognak” titulálja a bemutatott szert és egy ízben a használóit is lezombizza. Ismerve a lakosság erőteljes előítéleteit a kábítószerhasználókkal szemben, legalább az alapos utánjárással készült írások elkerülhetnék a fogyasztók megbélyegzését. A krokodil használói nem zombik, hanem emberek. A meginterjúvolt Jean-Paul C. Grund rámutat, hogy a szer főleg azon kelet-európai ópiáthasználók között terjedt el, akik számára az utóbbi időben nehezebbé vált a heroinhoz és a mákgubókhoz hozzáférni, illetve ahol a törvények miatt biztonságosabb a krokodil hozzávalóinak beszerzése. Másik érv a krokodil mellett, hogy ötödannyiba kerül, mint a heroin, így a szegény használók gyakran az ismert veszélyek ellenére is a krokodil mellett kénytelenek dönteni. Aki zombinak nevezi őket, az csak még egyet rúg a droghasználók egyik legsérülékenyebb csoportjába, ez pedig aligha lehet egy tényszerű információkat felvonultató cikk célja.

Nem egységes az álláspont arról, hogy krokodilnak magát a hatóanyagot, a dezomorfint, vagy a házilag előállított, egyéb hatóanyagokat tartalmazó végeredményt nevezzük. Bármelyik megközelítést is választjuk, fontos hangsúlyozni, hogy a látványos, szövetkárosodásokért nem maga a dezomorfin, hanem az adalékanyagok felelősek. A Velvet cikke érthetővé teszi, hogy a házi készítésű keverék savas kémhatása okozza a károsodást a szövetekben, mégsem válik teljesen világossá, hogy ezt nem a hatóanyag, hanem az előállításához használt és a végeredményben is fellelhető oldószerek okozzák. Azt viszont nagyon helyesen leírja, hogy esetenként a főzés eredményeképp nem is sikerült dezomorfint előállítani és az így készült toxikus kotyvalékok gyakran felelősek a halálesetekért.  

A krokodil esetében alkalmazható ártalomcsökkentésre térve előkerülnek a tűcsereprogramok, melyekkel kapcsolatban érdemes lett volna arra is kitérni, hogy milyen előnyökkel járnak a használók és a társadalom számára. A cikkben szereplő példa ehelyett csak az orosz kormány ellenérvét tartalmazza és nem szól arról, hogy az ártalomcsökkentés-ellenes orosz gyakorlat milyen katasztrófális következményeket okoz az országban.

A megbicsaklások ellenére még mindig ez az eddigi legalaposabb írás a krokodilról a hazai sajtóban amivel eddig találkoztunk, így a sok rémhírterjesztő és tárgyi tévedésektől hemzsegő hír után határozott előrelépés a Velvet cikkből tájékozódni.

Kardos Tamás
Drogriporter