Március 12-én ”A társfüggőség  tíz arca” címmel, ismét  tematikus pszichoterápiás csoport indul nőknek - mely a Kék Pont Gát utcai ambulancián kerül megszervezésre, heti rendszerességgel.
A fókusz a kapcsolati szinten megfogható és sok szenvedést okozó társfüggőségre helyeződik majd. 10-12 főnyi tagsággal rendelkező, zárt csoportban kívánunk dolgozni. A csoportot 12 ülésesre tervezzük, ebben a bevezető- és záróülés mellett 10 tematikus alkalom szerepel majd. A csoport vezetője, Komáromi Éva klinikai és addiktológiai szakpszichológus lesz.

Ambulanciánkon 2011-ben és 2012-ben terápiás csoportot indítottunk szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára a „Nőiség, szexualitás, párkapcsolat”, ill. „Párkapcsolat és mentális egészség” címmel. A csoportban önként jelentkező, motivált, önismereti igénnyel jellemezhető nőket fogadtunk, akik többnyire szerhasználó családokban nevelkedtek vagy szerhasználóval éltek párkapcsolatban. A 12 üléses csoportok nagy érdeklődés és stabil csoportösszetétel mellett, sikeresen dolgoztak. A program zárása során a tagok részéről mindkét alkalommal egyöntetű igény fogalmazódott meg a munka folytatására és elmélyítésére.

A tervezett tevékenység tematikája, kerete
Párkapcsolati minták a gyermekkori családban; Az első párkapcsolati élmények és szexuális tapasztalatok; A párválasztás motívumai; Kapcsolat és függőség; A társfüggőség ismérvei;  Párkapcsolat és szerhasználat; Párkapcsolat és hatalom; Társfüggőség: veszteségek és nyereségek;  Saját társfüggőségem; Eredményeim és lehetőségeim a változás területén.

 

A program az Emberi Erőforrás Minisztériuma által támogatott KAB- ME - 12-8157-es számú pályázati program keretében valósul meg.

 

Kékpont 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr185112474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.