A hőmérséklet és a halálozás összefüggése télen is kimutatható   A nagy hideg ugyan nem kedvez a járványok terjedésének, viszont a szervezet lehűlése elősegítheti a fertőző baktériumok, vírusok bejutását szervezetünkbe. Az összes halálok miatti halálozás…

Már nem a pályázati támogatás, hanem a kliensek felől érkező igény tartja életben a programot   Idén harmadik éve, hogy a Kék Pont Alapítvány elindította Magyarországon egyedülálló szolgáltatását, a Csere Csak Csajoknak, más néven a…

A TASZ drogpolitikai programvezetője áttekintette az elmúlt év drogpolitikai történéseit a Magyar Narancs hasábjain   “Arra a következtetésre jutottam, hogy Magyarország minden mutató szerint éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit az európai sztenderdek…

A Mérföldkő Egyesület létrehozott egy olyan Skype fiókot, amely anonim segítséget nyújtolyanoknak, akik azt igénybe szeretnék venni. Bárki, aki úgy érzi drog, alkohol, játék, vagy egyéb szenvedélybetegséggel, vagy akár csak annak gyanújával küzd, hívhatja az SOS…

Hónapokig állnak, bezárnak vagy félgőzzel működnek az országban a kábítószereseket kiszolgáló, a fertőzéseket, betegségeket megelőzni akaró tűcsereprogramok. A pályázati pénzek csúsznak, ahogy a nemzeti drogstratégia is, amit a kormány két éve ígérget. Pedig ha…

A 13–15 éves korú fiatalok 45 százaléka boltban veszi a cigarettát, s 43 százalékukat a vásárlásnál még soha nem utasították vissza életkoruk miatt – mondta az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) Dohányzás Fókuszpontjának vezetője hétfőn budapesti…

A sürgősségi osztályokon kell kijózanodniuk azoknak az ittas személyeknek, akiket eddig a Nyírő Gyula és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházak detoxikáló részlegében az ellátásukra felkészült személyzet, és speciálisan kialakított helyiség fogadott. Mindez az Országos…

"Az Óbudai Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum (KEF) rendezvényei mindig valamilyen meglepetéssel szolgálnak. A közelmúltban, az Óbudai Társaskörben megtartott összejövetelen Friedrich Nietzsche filozófiai mûvének, az Imígyen szóla Zarathustrának a részleteit adták elõ…

A Magyar Pimodán lakói  A magyar irodalom történetében a tudatmódosító szerek közül az alkohol játszotta a legfőbb szerepet. Közülük is természetesen a bor, kisebb mértékben a pálinka, mindez persze történelmi-gazdasági okokra vezethető vissza.    A…

Társadalom – Évek óta nem csökken az öngyilkosságok száma Magyarországon   A gazdasági válság, a munkanélküliség növekedése és a pszichiátriai ellátás helyzetének romlása – szakemberek szerint elsősorban ezekkel magyarázható, hogy a harminc éve tartó javulás…

A fájdalom gyakori és természetes tapasztalata az embernek, és bár legtöbben csak alkalmanként nyúlnak gyógyszerhez, hogy csillapítsák azt, néhányan függővé válnak   Mik is tulajdonképpen a fájdalomcsillapítók? Napjainkban rengeteg féle fájdalomcsillapító érhető…

A várandós nők alkoholfogyasztása problémákat okozhat a születendő baba mentális és fizikai fejlődésében.   Különböző orvosi képalkotó módszerekkel is kimutatható változás történik azoknak a gyerekeknek az agyi szerkezetében és anyagcseréjében, akik…

Bipoláris zavar esetén a beteg kedélyállapota a mániás és a depressziós szakaszok között ingadozik. Ezek az epizódok napokig, vagy akár hónapokig is eltarthatnak, és az öngyilkosság kockázata is magas.  A depressziós fázisok megelőzésére gyakran írnak fel…

Megszűntek a fővárosban a detoxikálók, az alkoholmérgezéses betegeket januártól a sürgősségi osztályokon látják el. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint azért, mert itt biztonságos, korszerű ellátást tudnak biztosítani. Lapunk utánajárt, Győrben hol…

Kábítószernek nevezünk minden olyan anyag, akár legális (gyógyszerek), akár illegális, amely az egyén testi és/vagy szellemi funkcióit kis mennyiségben is erőteljesen befolyásolja, az agy kémiai működését módosítja, veszélyes magatartást produkál, a szer hiánya vagy a…

dr. Zacher Gábor a GHB-s lánclevélről  Utánajártunk, vajon van-e valóságalapja annak a lánclevélnek, ami Dr. Zahcher Gábor aláírásával terjedt az Interneten 2009-ben, és a napokban újra felbukkant, jellemzően a Facebookon. Hol Dr. Zacher Gábor fotójával, hol pedig egy…

Látva a füstmentes Magyarország sikerét – ami sajnos nem jelenti azt, hogy a cigarettafogyasztás mérséklődött, de a passzív dohányzás kényszere jelentősen enyhült – talán meg lehetne próbálkozni az alkoholmentes Magyarország mozgalommal is.  Addig is, amíg ez…

Huszonöt évig vezette a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályát, most felmondtak neki. Úgy tűnik, nemkívánatos személy lett a Lehel úton, mert bár orvoshiány van, arra kérték, hogy hét hónapos felmondási ideje alatt is csak a fizetéséért menjen a…

Meredni a műszaki kütyü képernyőire. Lehet az telefon, táblagép, laptop, vagy TV. A kamaszoknak monitoron át zajlik az élet?   Tévénézés, videó játékok, pötyögés a telefonon, és természetesen az állandó online jelenlét az internet közösségi tereiben. Ismerős a…

Január 9-én, szerdán elindítjuk Addiktológiai előadássorozatunkat, melynek 6 alkalma során sok érdekes témával találkozhattok. Meghívott előadóink az addiktológiai ellátás különböző területeiről érkeznek.Az első alkalommal, január 9-én szerdán, Alapítványunk…

A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport egy önkéntes szemész főorvos segítségével szemészeti vizsgálatot tart, ahol a lehetőségeinkhez mérten olvasószemüvegeket is ki fogunk osztani a vizsgálaton átesett hajléktalan emberek számára. Mikor? 2013. január 12.…

Piásan követik el a legtöbb gyilkosságot Magyarországon – ezt támasztják alá a statisztikai adatok. Az addiktológus szerint határozott intézkedésekre lenne szükség.   Eleinte vicces, amikor valaki annyira részeg, hogy a sajátja helyett a szomszéd házába megy be aludni.…

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság nem sorolja többé a mentális rendellenességek közé a transzneműséget sem, ellenben felkerült a listára a kritikus gyerekhiszti, a falási roham, a kóros gyűjtögetés.    Számos ponton megváltoztatta az Amerikai Pszichiátriai…

Gyakoribb a baj a visszaélők között    A fiatalabb felnőtt korban szélütést kapott emberek között magas a nagyivók és a kábítószer-használók, illetve a dohányosok aránya - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.  A szélütésre gyakran az idős…

süti beállítások módosítása