Másnaposság, katzenjammer, macskajaj – a mértéktelen alkoholfogyasztásnak 75 százalékos eséllyel ez a vége. De miért jelentkeznek éppen akkor a tünetek, amikor a vér alkoholszintje éppen csökken? Egy kis tudomány (nem csak) másnaposoknak. 

 

 

Nagy mennyiségű alkohol fogyasztása másnapra jó eséllyel színes tünetegyüttest okoz, melyben fejfájás, szédülés, émelygés, remegés és szorongás éppúgy előfordulhat, mint szomjúságérzés vagy szapora szívdobogás.

A másnaposság okát illetően nincs még teljes tudományos egyetértés, de az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy a tünetek több, egymással egyidejűleg fennálló okra vezethetők vissza

Az első ok: a dehidráció

Az etanol – az antidiuretikus hormon (ADH) termelődésének gátlásán keresztül − diuretikus hatású, azaz fokozza vizelettermelést. Ennek eredményeként másnapra dehidrált állapot jön létre ennek megfelelő tünetekkel: szájszárazsággal és fejfájással.

Ennek megelőzésére azt javasolják a szakemberek, hogy a szeszes ital fogyasztása közben és/vagy a hosszúra nyúlt este után lefekvéskor megfelelő mennyiségű vizet is fogyasszunk. Ez azonban – éppen a másnaposság már említett soktényezős háttere miatt – nem képes teljesen kivédeni a másnaposságot, legfeljebb mérsékelni azt. 

A második ok: az acetaldehid

Az etilakohol a vérárammal az agyba jut, ennek hatására a szervezet ellazul, a gátlások oldódnak. Eddig az alkoholfogyasztás jó oldala. A májba került etanolt azonban a máj alkohol-dehidrogenáz enzimje acetaldehidre bontja, mely aztán az acetaldehid-dehidrogenáz enzim hatására ecetsavvá alakul. De még mielőtt ez utóbbi lépés bekövetkezne, az erősen toxikus acetaldehid hat a szervezetre, mely a másnaposság tüneteinek többségéért − a fejfájásért, az émelygésért és a hányásért – felelős

 

A harmadik ok: a NAD+ depléciója

Az alkohol és acetaldehid lebomlása során NAD+ használódik fel. A NAD+ a sejtek működéséhez szükséges, ahhoz, hogy a vízből, oxigénből és piruvátból energia képződjön. Amennyiben az alkohol lebontásához túlságosan sok NAD+ fogy, úgy a piruvát felhalmozódik a sejtekben, ez pedig több szempontból is kedvezőtlen. Először is, a piruvátfelesleg tejsavvá alakul, mely fokozza a vér savasságát és hosszú távon akár vesekárosodáshoz is vezethet. Másodszor, a glükózháztartás szabályozásának elégtelensége folytán leesik a vércukorszint

 

A negyedik ok: a reaktív oxigéngyökök és a sejtkárosodás

E két tényező nem is igazán a másnaposságért felelős, hosszantartó, rendszeres alkoholfogyasztás esetén azonban nagyobb veszélyt jelent, mivel hosszú távú károsodást eredményez.

Az alkohol lebontása során keletkező acetaldehid olyan helyeken kötődik a sejtekben, ahová normális körülmények között nem kapcsolódna, ilyen például a glutation nevű fehérje. Ennek hatására a glutation nem tudja ellátni feladatait a sejt működésében, melynek egy idő múltán sejtkárosodás lesz a következménye. Ennél is fontosabb azonban, hogy az acetaldehid a DNS-hez kötődve az örökítőanyagot is károsíthatja, melynek nyomán fokozódik a rosszindulatú daganatok kialakulásának esélye.

A máj nemcsak az alkohol-dehidrogenáz segítségével képes lebontani az alkoholt, hanem a citokróm P450 rendszer révén is, melynek kapcsán az acetaldehiden kívül reaktív oxigéngyökök is keletkeznek. Ezek – ahogyan nevük is mutatja – jó eséllyel reakcióba lépnek a fehérjékkel és a DNS-sel. Jó a rosszban, hogy az alkoholnak csak jóval kisebb része metabolizálódik ezen az úton, mint alkohol-dehidrogenáz segítségével, ezért minél kisebb az elfogyasztott alkohol mennyisége, annál kevesebb képződik a reaktív oxigéngyökökből is. 

A másnaposság megelőzhető

A macskajaj multifaktoriális háttere miatt sajnos csak egyetlen módszer van a tünetek teljes és biztos megelőzésére: ha egyáltalán nem iszunk szeszes italt. A tünetek azonban csökkenthetők: a fentiek alapján az alkoholfogyasztás közben/után víz vagy más, nem alkoholtartalmú folyadék fogyasztásával, illetve a hipoglikémia megelőzésével.

Emellett az alkoholfogyasztással közvetlenül össze nem függő − de sajnos a bulik szerves részét képező − tényezők is fokozhatják a másnaposság esélyét, mint amilyen például a harsogó zene, a dohányzás, a villódzó fények és a nem kielégítő alvás.

Dr. Simonfalvi Ildikó  

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr734990820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.