Interjú„Rejtőzködőbbé és bizalmatlanabbá válnak”Rácz József addiktológus az új drogtörvénytervezetről A második Orbán-kormány Európa legszigorúbb drogtörvényére készül: ez derül ki abból a tervezetből, amelyet a héten küldtek szét szakmai…

  Bár ebben európai viszonylatban idáig is erősek voltunk, az eddigieknél is szigorúbban sújthat le a Btk. a drogfogyasztókra. Szakemberek attól tartanak, hogy a kábítószer-használók így még láthatatlanabbá válnak, ami magukra és a társadalomra nézve is veszélyes. A TASZ…

A drog letételének, az eredeti élet visszaszerzésének (rehabilitáció) első lépése, hogy az illető beismerje magának a drogfüggőséget!   Olvastam itt a Gépnarancson egy cikket, ami lelkesen támogatta a marihuána legalizálását.Kíváncsivá tett, miként…

Engedélyezni kellene a marihuána fogyasztást. Miért? Azért, mert csak így lehet hatékonyan fellépni a veszélyes drogokkal szemben.  Egy drog legalizálásával küzdeni a drogok ellen? Őrült ellentmondásnak tűnhet azok számára, akik a kultúránkban kialakult előítéletek…

 A marihuánát.   Nem kívánom részletekbe menően cáfolni a marihuánáról kialakult tévhiteket.Például azt, hogy halálos függőséget okoz – marihuána még egy embert nem ölt még széles a világon, sőt mi több, függőséget sem alakít ki…

  Avagy miért is olyan veszélyes az energiaital a fiatalokra?  Két hónap alatt 123 olyan gyermek, illetve fiatal rosszullétéről szerzett tudomást az ÁNTSZ, akik túlzott energiaital fogyasztás miatt szorultak orvosi ellátásra  – derült ki az ÁNTSZ múlt héten…

 Folyton szapulják őket, mert még nyaraláskor is csak a laptopjukat és az e-mailjeiket bújják.Yehuda Baruch professzor azonban jó hírrel szolgált a munka megszállottjainak: mániájuk nem feltétlenül rossz dolog. A munkamániát igazságtalanul állítják be sötét színben…

 A kábítószerrel visszeélés bűncselekmények módosítása az új Btk. előterjesztésben – a TASZ gyorselemzése Ma délután a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a TASZ-nak véleményezésre elküldte a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló…

 Február 28-án újra női csoport indul "Párkapcsolat és mentális egészség" címmel  a Kék Pont Gát utcai ambulanciáján.  A pszichoterápiás kiscsoport célja a párkapcsolati problémák, zavarok pontosabb megfogalmazása, hátterének világosabb megértése…

Sok olyan probláma jöhet szembe velünk életünk során, amelyekre ha nem is azonnal, de tudunk magunktól reagálni, válaszokat adni és megoldást találni. A szenvedélybetegségtől, függőségeinktől is meg lehet szabadulni saját erőből, különféle szakemberek segítsége nélkül…

 Az új drogstratégia felépülés központúnak nevezi magát - honnan ered ez a fogalom, és mennyire passzol a drogstratégia egyéb elemeihez? Az új nemzeti drogstratégia tervezete büszkén hirdeti, hogy “felépülés központú” szemléletmódot követ. A felépülés…

 A brit büntetőpolitika összességében jóval rugalmasabb eszközöket biztosít a jogalkalmazónak, mint a magyarországi Az Egyesült Királság Ítélkezési Tanácsa (Sentencing Council) iránymutatást nyújt a bíráknak arról, hogy a különféle bűncselekmények…

 A TASZ filmes csapata részt vett az Európai Ártalomcsökkentő Hálózat (EuroHRN) első találkozóján Marseilleben, ahol szakértőket és aktivistákat kérdezett az ártalomcsökkentés helyzetérőlA 90-es évek elején új megközelítés hódított Nyugat-Európában a drogokkal…

  A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága 2011 decemberében és 2012 januárjában szakmai egyeztetéseket tartott, amelyre az érintett szakmai kollégiumok mellett a TASZ HIV/AIDS programja is meghívást kapott.   A HIV-vel élők…

 A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet véleményét és javaslatait a II. Nemzeti HIV/AIDS Stratégia (2011-2015) tervezetéről az alábbiakban foglaljuk össze. A TASZ 2010-2011. során többször részt vett a stratégia tervezet véleményezésében és számos…

 A korábban  már itt ismertetett, a  jelentős forráselvonás okozta szervezeti költségcsökkentések több kényszermegoldást eredményeztek a Kék Pontnál. Ferencvárosi központi ambulanciánkon hagyományosan, 16. éve nyújtunk hozzátartozói…

 A járványok lefolyását nem csak a fecskendők hozzáférhetősége, de a fecskendők minősége is jelentősen befolyásolja              Az Eurázsiai Ártalomcsökkentő Hálózat (EHRN) által kiadott…