A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány 2012. június 7-én sajtótájékoztatót tartott, melynek apropóját több örömteli hír adta: az alapítvány Akcióterv a magyarországi öngyilkosságok megelőzésére című programjában szereplő célok közül több megvalósult. Jó hír,…

Van segítség, van kivezető út a drogok útvesztőjéből – hangsúlyozta Balog Zoltán Budapesten. Az emberi erőforrások minisztere az ENSZ Kábítószer-ellenes Világnapja alkalmából adományozott kitüntetéseket és szakmai elismeréseket a kábítószer-ellenes küzdelemben…

Károly 17 éves volt, amikor kipróbálta a morfiumot intravénásan, aztán rajta is maradt. Alkoholizmus, 18 év a drog fogságában, "dzsánki-lét" csontvázzá fogyva - mégis talált kiutat. Ma már mentorként segít drogosokon, most fejez be egy családterápiás képzést, és három…

 "Ha anyagozni akarnék, akkor is megtalálnám a vonalat, ha halálbüntetés járna érte. Most meg, hogy nem akarok anyagozni, felőlem adhatnák ingyen is." A héten elfogadott új Btk. értelmében azokat a kábítószer-fogyasztókat is szabadságvesztéssel büntetik, akik ezt korábban…

Nem beszélhetünk könnyű- és keménydrogokról, de a kockázatok között van különbség - nyilatkozza az interjúalany, ám a szerző makacsul a saját, téves nézeteit erőlteti az olvasóra Sajtószüretünk tapasztalatai szerint a Magyar Nemzet Online pörgött…

A civilek egyik legnagyobb erénye, hogy sokkal rugalmasabban tudnak változtatni a szolgáltatásaikon, bizonyos jelenségeket érzékelve, a  kliensek, célcsoport igényeihez igazodva, mint az állami egészségügyi- szociális ellátórendszer - szoktuk mondnai magunk is, jogos…

Kubiszyn Viktor Drognapló - Keressétek a VOLT Fesztiválon a Kék Pont Mértékletesség Sátrat, (Civil Zóna, 12-18) mert Drognapló könyvet és hangos könyvet nyerhettek nálunk!     Országos fesztiválkörút indul (forrás: Drognapló -…

2012. június 8-án a sajtó nyilvánossága mellett került megrendezésre a kampány keretében meghirdetett drogprevenciós kisfilm-készítő verseny díjátadó gáláját. A beérkezett pályaművek alapján a zsűri egy kategóriában három helyezést osztott ki, valamint két…

2012. május 30. és június 1. között Szombathelyen rendezték meg "A tudomány emberi arca" címmel a Magyar Pszichológiai Társaság XXI. Országos Tudományos Nagygyűlését.Az évenként megrendezett Nagygyűlés Magyarország legnagyobb pszichológiai tudományos fóruma, mely lehetővé…

A betegek egyre nagyobb elvárással érkeznek és egyre agresszívebbek.    Több esettel és szélsőségesebbekkel találkoznak a pszichiátriákon dolgozók, mint az ezredfordulón - mondta Feller Gábor, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pszichiátriai…

Általában ritkán írok magyar reklámokról, de most több okból is kivételt teszek. Az első, hogy kifejezzem elismerésem annak a csapatnak – élén Sós Bálinttal – akik múlt héten a cannes-i Young Director Awards versenyen harmadik helyezést értek el. A második apropó pedig…

Egy nappal azután, hogy a magyar Országgyűlés szigorított a drogjogi szabályozáson, a drogellenes világnap alkalmából volt elnökök mellett a világ számos gazdasági és politikai vezetője sürgeti a drogfogyasztók dekriminalizálását.  A Globális Drogpolitikai Bizottság…

Újrakezdenéd, folytatnád vagy befejeznéd középiskolai tanulmányaidat? Nálunk megteheted! A Megálló Csoport Alapítvány tanulási lehetőséget kínál azoknak, akik függőségi problémájuk, másságuk, viselkedésük miatt kihullottak az általános képzési…

A drog és művészet szenvedéllyel és szenvedéssel teli találkozását egy különösen aktuális időpontra szerveztük. A Kábítószer-ellenes Világnap (június 26.) alkalmából olyan hazai filmekről, színművekről és könyvekről olvashatsz, amelyek hatására nagyot nézel, az…

HIVATALOS SAJTÓANYAG   Ha a legális – illegális, a tiltott és szabadon fogyasztható alternatívája önmagában képes lenne valós, hatékony megoldást nyújtani a drogprobléma kezelésére, akkor sem a fiatalkorúak között tapasztalható növekvő alkoholfogyasztás, sem a…

A magyar fiatalok felmérésék szerint egyre többet isznak, drogoznak. Azonban az állam még a tavalyi iskolai prevenciós programokra szánt pénzeket sem utalta át a pályázóknak. A Kék Pont Alapítvány munkatársai a nagyobb nyári fesztiválokon is ott lesznek parti-szerviz…

Egy thai alapítvány, a Thai Health videója csinált nagy karriert. A YouTube videomegosztóra június 21-én felkerült videót már majdnem egymillióan látták és a legmegkapóbb dohányzásellenes videóként aposztrofálják az internetezők. Egy thai egészségügyi alapítvány,…

Európában általános tendencia a csökkenés, a magyar fiataloknál viszont nőtt a nagyivók és a kannabiszt kipróbálók aránya. Megvan az idei év partidrogja is, a "kristályról" viszont semmit nem tudni. 1987 óta június 26-án van a…

Jellegük, megnyilvánulási formáik és súlyosságuk szerint rangsorolják a fóbiákat.   Mitől félünk? Sok mindentől. Van, aki állatoktól, retteg a kutyától, kígyótól, póktól, mások a magasságtól, mélységtől, tömegtől, repüléstől, közlekedéstől, egyedülléttől.…

Az ÁSZ szerint az OPNI bezárása és az átalakítás óta romlott a pszichiátriai ellátás.   Kedvezőtlenül alakult az utóbbi öt évben a pszichiátriai ellátás mind az intézményrendszer, mind a betegek szempontjából. A 2007-es egészségügyi átalakítás nem hozott…

A legújabb eredmények alapján megdőlni látszik a régi elmélet, miszerint a nők nehezebben tudnak leszokni a cigarettáról, mint a férfiak.   Több ok miatt is úgy gondolták eddig, hogy a nők nehezebben szoknak le a dohányzásról, mint a férfiak: a statisztikai adatok…