A dohányosok nikotintartalmú tapasszal és rágógumival próbálják meg legyőzni a cigaretta utáni vágyat - gyakran sikertelenül. A Tel Avivi Egyetem kutatóinak új tanulmányából kiderül ennek oka, sőt az eredmények új, pszichológiai alapokon nyugvó leszoktatási programok…

Nem csupán a drogok okozhatnak függőséget, amerikai és svájci kutatók kiderítették, hogy a nyugtatók is lehetnek pont ugyanilyen addiktívak.   A szakértők a Xanaxot és a Valiumot vizsgálták, mivel ezek a legelterjedtebb nyugtatók jelenleg. Mindkét szer a benzodiazepinek…

Beszélgetés Kubiszyn Viktorral, a Drognapló szerzőjével  Azt mondják, nincsenek véletlenek. Azt is mondják, amint fenn, úgy lenn. És tudni vélik az okosok, hogy nincs olyan, hogy gyógyult drogos, gyógyult alkoholista. Mert aki egyszer az volt, az is marad, legfeljebb olyan drogos,…

Világszerte május 31-én tartják a Dohányzás elleni világnapot, melynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a dohányzás veszélyeire. Manapság már közismert tény, hogy a dohányzás rákos megbetegedéseket idézhet elő. Kevésbé ismert azonban, hogy a dohányzás…

 Azt kérik a dohányzóktól, hogy legalább a világnapon ne gyújtsanak rá!Holnap tartják a Nemdohányzók Világnapját, melyet az Egészségügyi Világszervezet /WHO/ 1987-ben hívott életre azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a dohányzás ártalmaira és a nemdohányzó…

  Súlyos problémákkal küzd a hazai addiktológia, drogstratégia híján a szabályozatlanság ráadásul a jogbiztonság követelményével összefüggő visszásságot idéz elő – állapította meg a többi közt a fiatalok drog- és alkoholfogyasztását vizsgáló jelentésében…