Izgalmas párbeszédnek lehetett szem- és fültanúja az, aki november 27-én az ELTE Jogi Karára látogatott, hiszen az új büntetőtörvénykönyv kialakításában közreműködő, korábban az ORFK nyomozójaként dolgozó Gratzer Gábor és a változásokat kemény kritikával illető Sárosi Péter (TASZ) csapott össze az intézmény falai között.

A hallgatóság orientálása érdekében Gratzer ismertette a Btk. kábítószerrel visszaélés passzusaiban alkalmazott főbb módosításokat. Eredményesnek ítélte a fogyasztás önálló tényállásként való megjelenését, amivel kiküszöbölhető lesz a sokévnyi kábítószer használat során elfogyasztott mennyiség összeadása. Üdvözölte továbbá a kereskedelmi és birtoklói magatartás elkülönülését, a C lista bevezetését, valamint az elterelés feltételeinek szigorítását és a függőség, mint enyhítő körülmény kikerülését a törvénykönyvből. A vita az utóbbi két ponttal kapcsolatban alakult ki, hiszen e két módosítást épp a legnagyobb segítséget igénylő kábítószerfüggőket fogja a legkellemetlenebbül érinteni. Míg Gatzer érvelése szerint a függőséggel kapcsolatban egymásnak ellentmondóak a szakorvosi vélemények, ezért nem képezhetik a törvény objektív részét, addig Sárosi szerint így minden függő rosszul fog járni, ami közegészségügyi szempontból is problémás. További problémaként említette, hogy a köznevelési intézetek területén történő átadás, pl. egy füves cigaretta közös elszívása már bűntettnek fog minősülni. Miután a két fél egyetértett abban, hogy a fogyasztók esetében a büntetőeljárások indítása nem indokolt, a TASZ programvezetője utalt az EMCDDA azon tanulmányára, mely világossá tette, hogy a nemzetközi egyezmények betartásával is lehetséges a dekriminalizáció, ezért szükségtelennek minősítette az elterelést azon 90% esetében, aki csekély mennyiségű marihuána birtoklásával került a törvény látóterébe. A portugál dekriminalizáció példájával illusztrálta, hogy ez az enyhébb szabályozási forma nem eredményez emelkedést a droghasználatban. Hozzátette, hogy még a többszöri elterelés is olcsóbb, mint a büntetőeljárás indítása, melyekre az egészségügyi szolgáltatásokhoz képest aránytalanul sok pénz megy el. Mindez szerinte többek között annak is az eredménye, hogy hiányzik a kábítószerüggyel kapcsolatos politikai figyelem.

A következő téma a drogstratégia körüli, két éve tartó huzavona volt, amivel kapcsolatban Sárosi elmondta, hogy ez főleg a szolgáltatóknak rossz, hiszen nem tudnak tervezni, ráadásul akadozik a már elnyert pályázati pénzek kifizetése. Továbbá a dokumentum jelenlegi verziója alapján nem világosak a prioritások, a rövid- és a hosszú távú célok, az ártalomcsökkentés csak mostohagyerekként szerepel, melyet a költségvetés csökkenése így még kellemetlenebbül érint. Gratzer ezzel kapcsolatban meggyőződését fejezte ki, hogy az ártalomcsökkentő szervezeteknek nem ideológiai okokból, hanem a forráshiány miatt kell kisebb támogatással számolnia. A függők helyzete ismét előkerült, amikor a TASZ munkatársa összegzésében megjegyezte, hogy a kábítószer fogyasztás bűncselekménnyé nyilvánítása azt eredményezi, hogy az intravénás használók eldobálják a bűnjelként azonosítható fecskendőket és a kriminalizálás miatt még nagyobb távolságot fognak tartani az egészségügyi és szociális szolgáltatókkal. Gratzer itt megismételte, hogy a függőség megítélése még szakértői szinten is szubjektív és többször találkozott olyan esettel, ahol szervezett bűnözői csoportok tagjai szereztek be függőséget igazoló orvosi véleményt, hogy enyhébb büntetést kapjanak. Érvelése szerint a függőség nem lehet objektív tényállás, de nem is szükség annak lennie, hiszen a bíróság el tudja dönteni az adott eset alapján, hogy a bűncselekményt a függőség miatt követte-e el az illető. Sárosi véleménye szerint azonban ezeknek a módosításoknak épp a függők látják majd a kárát és az elterelés szigorításával akár börtönbe is kerülhetnek.
Miután Gatzer felvetette, hogy az alkoholfüggőkkel miért nem vagyunk hasonlóan elnézőek a TASZ ügyvivője emlékeztette, hogy az alkoholbeteg többnyire nem szorul rá a feketepiaccal ápolt kapcsolatra és kevésbé is kerül a törvény elé. Ám mindkét esetben előfordul, hogy az egyén a függősége kielégítésére fordított összeget lopásból szerzi be, ám ilyenkor hatékonyabb a probléma gyökerét kezelni, hiszen a függőségi állapot fennállásáig a bűntett újra és újra be fog következni.

A világtrendekre térve Sárosi elmondta, hogy változik az a globális keret, amelybe Magyarország is illeszkedik, hiszen a régiónkban egyre több országban lép életbe a dekriminalizáció, míg az USA-ban és Latin-Amerikában már a marihuána legalizációja is terítéken van. Gratzer is egyetértett abban, hogy a globális drogellenes háború nem érte el a céljait, így új alternatívákban kell gondolkodni, ám óva intett attól, hogy az országok felülírják az ENSZ egyezményeket. Ha meghaladottnak gondoljuk őket, akkor a kiskapuk keresése helyett azt kell elérni, hogy változtassák meg őket – zárta ezzel kapcsolatos gondolatmenetét.

Utolsó témaként a kábítószerek gyógyászati alkalmazása merült fel, melyet az ENSZ egyezmények nem tiltanak. Sárosi ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ma már tudható, hogy a szklerózis multiplexben szenvedő betegek között hazánkban is elterjedt a marihuána gyógyászati alkalmazása és meggyőződését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jelenségre nagyobb figyelmet irányítva érzékenyebbé tehető a társadalom az illegális drogok megítélésével kapcsolatban.

Kardos Tamás
Drogriporter