300:300 

A Soteria Kilátó Klubház a mentális problémákkal küzdő emberek kezelésében segít: a hagyományos pszichiátriai terápiával szemben itt a betegek minimális gyógyszerhasználattal, inkább a közösség és a személyes figyelem erejével gyógyulhatnak meg. A Rádió Orient műsorában Nagy János Mihály intézményvezető és Horváth Kriszta szociális munkás mutatta be klubházuk mindennapi munkáját és programjait.

A soteria görög szó - jelentése megváltás, megszabadítás. Ennek megfelelően, a Soteria nevet viselő gyógymód és intézményrendszer is a mentális betegek saját képességeire és akaratára, végső soron az öngyógyításra épít. A módszer követői vallják, hogy a pszichózis is egy élethelyzet, amin a beteg saját akaratából változtathat - ebben pedig a közösség és kísérők figyelme, illetve az önkéntesen választott gyógyszeres kezelés is segítségére lehet. A Rádió Orient műsorában Nagy János Mihály intézményvezető elmondta, a Soteria-házakban a pszichotikus krízis állapotában lévő emberek egy közösségben, kis létszámban élnek együtt. „Minden háznak saját módszere és szabályai vannak. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez a típusú kezelés eredményesebb a hagyományos pszichiátriai megoldásoknál” – emelte ki Nagy. 

Az első Soteria-házat a hetvenes években Loren Mosher amerikai pszichiáter alapította - Magyarországon pedig Feldmár András és Csom Éva pszichológusok honosították meg a módszert, 1995-ben. Mint a Kilátó Klubház intézményvezetője hozzátette, jelenleg nem működik krízisház az országban, s az alapítvány egyelőre csak alapvető szociális szolgáltatásokat nyújt a mentális problémákkal élőknek. Nagy János Mihály a szolgáltatás közösségi mivoltát emelte ki. „Az orvosi diagnózist követően az érintettek meglévő kapcsolatrendszere leépül, kimaradnak a munkahelyi és az iskolai környezetből. Van, aki 10 évig nem mozdul ki a lakásából; tőle és segítőitől is nagy erőfeszítést követel, hogy végül mégis elhagyja otthonát - és ez sokszor évek közös munkájának eredménye. A szociális szakemberek által nyújtott segítség egyfajta kísérésként, visszaintegrálásként értelmezhető” – hangsúlyozta a vendég. 

A Rádió Orient vendége elmondta, a Soteria Kilátó Klubház segítői a szociális térben keletkező problémákat oldják meg. „Munkánk során az érintett természetes erőforrásait, a családját és a lakókörnyezetét mozgósítjuk. Emellett az egyéb területen dolgozó szakembereket is bevonjuk. A harmadik kerületi pszichiátriai gondozóval és családsegítő szolgálattal jó kapcsolatot építettünk ki” – hangsúlyozta Nagy. Horváth Kriszta szociális munkás hozzátette, a klubház új közeget ad az érintetteknek. 

A Kilátó Budapest közigazgatási határain belül minden jelentkezőt fogad. A legtöbb érintett megváltozott munkaképességű, rossz életminőségű ember – emelte ki Nagy. „Emiatt a munka során az életminőség javítására helyezzük a hangsúlyt. Életviteli tanácsokat adunk nekik, háztartási naplót vezetünk együtt. Ez azonban az érintettek jövedelmi korlátai és a szolgáltatás forráshiányos működése miatt nehéz” – mondta a vendég.

„A klubház a közösség támogató erejét használja. Csoportokban, különböző foglalkozásokat tartunk, amelyeken önkéntes módon lehet részt venni” – mondta Nagy. Az intézményvezető a foglalkozások közül a szerencsekereket, az angol nyelvű filmklubot, a videós csoportot és a főzőklubot emelte ki. Emellett sok alkalmi programot, kirándulásokat és múzeumlátogatásokat szerveznek. „Majdnem minden csoportnak van egy hátsó célja. A szabadidős csoportokban például a kommunikációs technikákat is fejlesztjük” – tette hozzá.

A munka során fontos, hogy az embert és ne a betegséget vagy annak tüneteit lássuk – emelte ki Horvát Kriszta, a klubház szociális munkása. Nagy János Mihály a csapatmunkát, a folyamatos bátorítást és az egyéni kvalitások elfogadását említette, mint lényeges momentumokat. „Nem akarunk elkülönülni a klubházban. Azért vagyunk ott, hogy együtt legyünk a tagokkal” – mondta az intézményvezető. A klubház célja egy ugródeszka biztosítása, mellyel az érintettek visszatalálhatnak a munka világába, új kapcsolatokat alakíthatnak ki. Ezzel párhuzamosan megtartó funkcióval is bír: a közösség megtartó erejét biztosítja azoknak, akik nem tudnak, vagy nem akarnak visszatérni a normálisnak nevezett mindennapokba. 

A klubház egyik sikeres kezdeményezése a Palackposta művészeti, kulturális folyóirat. A tagok által működtetett és Kamondi Imre szerkesztette lap 2007 óta létezik – mondta Horváth, s ezután az egyéb programok bemutatására tért ki. „Történetek c. dokumentumfilmünkben 10 ember mesél az életéről. Emellett évente megrendezzük a Kulturális Klubház-találkozót és a lakókörnyezettel való jó kapcsolatot erősítő Kilátó-terasz eseményt” – zárta szavait Horváth Kriszta.


OrientPress Hírügynökség 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr554647124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.