Károly 47 éves, 18 évig drogozott, 12 éve tiszta. Jelenleg mentorként dolgozik a zsibriki testvérintézményében, a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban. Idáig azonban hosszú volt az út.

Amikor megszületett, édesanyja épphogy befejezte az egyetemet, a szülei elkezdtek Budapesten építkezni, őt viszont nem vitték magukkal. Károlyt egészen 3,5 éves koráig a nagyszülei nevelték Makón, s a szülei csak ritkán látogatták. "Amikor elkészült a ház, magukhoz vettek a szüleim, de idegenek voltak a számomra. Úgy éreztem, ki vagyok szakítva onnan, ahol szerettek és elfogadtak. Apukám nyakas, autoriter személyiség volt. Ezeket a változásokat nem tudtam hová tenni, és visszahúzódó, zárkózott gyerek lettem. Édesanyám lágy, szeretetteljes asszonyka, de nem tudott megvédeni az apám elveitől, és már vele sem tudtunk kialakítani szoros anya-fiú kapcsolatot."

"Az osztályfőnököm csont alkoholista volt"

Már óvodás korában is kapott egy-két pofont, vagy fenékre verést, de később a nadrágszíj és a lovaglóostor is előkerült. "A fájdalmat nagyon jól tűröm, és fizikai sérülést nem okozott, de nagyon megalázónak éreztem mindezt. Az óvodától kezdve mindvégig megmaradt az élmény, hogy idegen vagyok, és nem tudok kapcsolódni sehová."

A családi nehézségeket az iskola sem könnyítette meg, ahogy Károly fogalmaz, nagyon húzós helyre került. "Visszanézve, az iskola, ahova jártam, valamiféle büntető iskola lehetett a tanároknak. Olyanok kerültek oda, akik valamilyen szempontból nem feleltek meg a magas szocialista erkölcsi mércének. Felsőben az osztályfőnököm csont alkoholista volt, előfordult, hogy az asztalra borulva aludta át az órát, s rendszeresen küldte ki a fiúkat a boltba Dianáért. A tornatanár valahogy mindig betévedt a lányok öltözőjébe, a rajztanár meg fejes vonalzóval verte az asztalt, és megalázta a diákokat."

Károly azt mondja, nagyon pocsékul érezte magát a bőrében, ezért 13 éves korától már iszogatott, 17 évesen pedig elkezdett drogozni, és rajta is maradt. Az osztálytársai kedvelték, ő mégis nyomasztóan kívülállónak érezte magát. "Nem arról volt szó, hogy kiközösítettek, vagy elutasítottak volna, én nem tudtam belépni a közösségbe."

"Az is belefért volna, ha esetleg meghalok"

Pubertáskorától elkezdte foglalkoztatni, vajon van-e értelme az életnek, azt gondolta, nincs miért küszködni. Rengeteget olvasott: verseket, drámákat, később pedig vallásfilozófiát, s így futott bele egy leírásba Timothy Learyről, akinek akkor még nem lehetett magyarul olvasni a műveit.

Leary amerikai író, pszichológus, az 1960-as évek hippimozgalmának meghatározó alakja, a pszichedelikus drogok kutatásának támogatója és használója volt.  Ismertté az LSD gyógyászati és pszichikai használatának támogatásával vált. Egyik fő gondolata, hogy a drogok kaput nyitnak a valóság mögötti valóságra, s ezt lovagolta meg Károly is. "Mivel a látható valóságot elégtelennek éreztem, tudatos választás volt részemről, hogy kipróbálom a drogokat. Azt gondoltam, ha még sincs benne semmi, akkor sem veszítek. 17 évesen nem tartottam annyira fontosnak vagy értékesnek az életemet. Az is belefért volna, ha esetleg meghalok."

Morfium intravénásan - bele a lecsóba

"Először a morfiumot próbáltam ki intravénásan, rögtön bele a lecsóba." Volt, hogy ápolónő barátnője hozott anyagot az intenzívről, máskor az egyik haverja lopott a rákos apjától, de csináltak gyógyszertári betöréseket is, vagy éppen mákot metszettek.

"18 éves koromban leérettségiztem, aztán elkezdtem lötyögni. Nem voltak terveim, nem tanultam tovább - arról sem volt fogalmam, hogy érdemes-e élni, nem ám arról, hogy hogyan." 19 évesen megnősült, alkalmi munkákból élt. Volt újságkihordó, rakodómunkás, villanyszerelő, dolgozott az építőiparban, és közben végig anyagozott. "Néha a feleségem is kipróbálta, egy időben még hozott is nekem, mert gyógyszergyártó laboráns volt."

Amikor eldöntötték, hogy gyereket szeretnének, Károly egy évre leállt az anyagozással (az ivással akkor sem), hogy kiürüljön a szervezete, de amint kiderült, hogy a felesége állapotos, újrakezdte. "Ez nagyon jól illusztrálja, hogy az alatt az egy év alatt is ugyanolyan drogos voltam, a gondolkodásomban nem állt be semmilyen változás."

"Azt reméltem, hogy ha majd lesz gyerek, jobban fogom érezni magam, de semmi sem változott. Soha nem voltam tiszta, létbizonytalanságban éltünk. Mentem hajnalban dolgozni, fölkeltem ötkor, s az volt az első, hogy bevettem a kodeinemet. Mikor odaértem a munkahelyemre, akkor is bevettem egy nagy adagot. Reggel 7-kor már csumira be voltam állva."

"Változtass, mert megdöglesz"

Aztán jött egy mélypont: éppen egy vegyipari cégnél dolgozott, ahol félévente volt orvosi vizsgálat, amikor kiderült, hogy Hepatitis C-vel fertőzött. "Ennek hatására '95 novemberében eldöntöttem, hogy leállok. Akkor már nem nagyon akartam anyagozni, mert több volt vele a nyűg. Már nem adta azt a fílinget, csak ahhoz kellett, hogy ne legyek rosszul. Anyag nélkül folyt az orrom, izzadtam, vert a víz, hasmenésem volt, émelyegtem, gyönge voltam, fájt a hátam, rosszabb esetben pedig a csontom is, mintha izzó vas lett volna benne."

Károly ekkor két hónapot volt kórházban, pszichiátriai szereket kapott, küzdött az elvonási depresszióval, a Hepatitis elleni gyógyszer okozta depresszióval, közben pedig a felesége összeállt egy másik férfival. "Visszaköltöztem anyámékhoz, és fél évig otthon feküdtem egy szobában. Amikor vége lett az interferon-kezelésnek, elmúlt a májgyulladás, azonnal mentem a haveromhoz, hogy adjon anyagot. Aztán elkezdtem csavarogni."

"Még most is elszörnyedek, hogy milyen állapotban éltem. Egy lepusztult környéken beköltöztem egy szoba-konyhás pecóba. Egy ideig eljártam dolgozni, de aztán már az sem ment. Fél év alatt több mint húsz kiló lement rólam, egy idő után a gyerekemet sem látogathattam. Az öcsém - akinek én adtam az első adag morfiumot, s szintén anyagozott négy évig - mindig jött gyomrozni, hogy változtassak, mert megdöglök."

"Poros könyvem letörülni, tükröm közepébe köpni, elleneimmel békülni"

Csak azért, hogy az öccse békén hagyja, megígérte neki, hogy ha megtalálja Erdős Eszteréket, akik a zsibriki és a ráckeresztúri drogterápiás központot is elindították, akkor lemegy a zsibriki intézetbe. Az öccsének pedig teljesen véletlenül sikerült felkutatnia őket.

"34 napig nem aludtam"

"Zsibrik előtt a váci kórházban töltöttem két húzós hónapot; az elvonástól epilepsziához hasonló rohamaim voltak, s gyakorlatilag 34 napig nem aludtam, mert annyira kész volt a szervezetem. 65 kilósan már csontváznak néztem ki." Károly ezután került le Zsibrikre, ahol 8 hónap volt a terápia. "Fogalmam sem volt, hogyan kell normálisan élni. Reménytelennek tűnt, hogy valaha is képes leszek rá."

"Megdöbbentő volt, hogy ezek az emberek nem úgy fogadtak, ahogy magamat láttam, egy dzsánkinak, hulladéknak. Ehelyett szeretettel, elfogadással, türelemmel közeledtek felém. Azt gondoltam, ők az ufók, nem én."

Zsibriken a terápia elején a központi házban általában egy hónapot tölt el valaki megfigyelésen, ilyenkor mindig van egy-egy munkatárs a közelében, később pedig kiköltöznek a külső házakba. Károlyt ezzel szemben három hónapig ültették a központi házban, mert nem igazán szólalt meg, és látták, hogy nagyon össze van zuhanva. "A probléma itt is az volt, hogy nem tudtam kapcsolódni a közösséghez. Mindenki elfordult tőlem, kivéve az öcsém, így pont az az állapot vált egyre súlyosabbá, amelyikből a drogokhoz menekültem."

"Jézusmérgezéstől" a megtérésig

"Akkoriban még kifejezetten haragudtam az egész keresztény dologra. Az öcsémet is nyakon vágtam volna, hogy mit gyomroz ezzel, azt mondtam, Jézusmérgezésem van, hagyjon békén. Zsibriken ez a hozzáállásom megszűnt. Addig el voltam szállva az eszemtől, de ott spirituálisan is nyitottá váltam. Ez persze nem azt jelentette, hogy azonnal elfogadtam, amit mondtak, de nem találtam a rendszerükben logikátlanságot. Ettől persze még nem váltam hívővé."

Károly azt mesélte, egyik este aztán mégis imába tudta foglalni a reményvesztettségét, holott nem hitt. Másnap reggel el tudta hinni, hogy van célja a létezésnek - azt mondja, megtért. "Onnantól megnyíltam, elkezdtem beszélgetni emberekkel, érdekelt, hogy mi van velük, elkezdtem beilleszkedni." Zsibrikről kikerülve egyszer sem esett vissza - az alkohollal olykor megcsúszott, de végül azt is helyre tette.

"Ó köttető, oldoztató, most e verset megírató, nevettető, zokogtató, életem, te választó!"

"Amikor kikerültem, elmentem egy belsőépítészeti céghez dolgozni, közben pedig gyülekezetet kerestem magamnak, s így találkoztam olyan önkéntesekkel, akik a Válaszútnál dolgoztak, és drogos hajléktalan fiatalokkal foglalkoztak." Kezdetben heti egyszer ő is bekapcsolódott az önkéntes munkába, aztán elment főállású segítőnek. 2004-ig maradt a Válaszútnál: "azt a jót, amit kaptam, meg akartam osztani a sorstársaimmal, hogy elmondhassam, van másfajta út is".

2005-ben elhívták a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba dolgozni, azóta ott mentor. A közösségi terápiák mellett ott egyéni terápiás program is van, vagyis mindenki kap egy személyes segítőt - egy-egy mentor 3-4-5 emberért felel. "Ezeket az embereket a barátaimnak, a testvéreimnek tekintem. Örülök, ha meglátom őket, büszke vagyok rájuk - azt gondolom, ez a szeretet" - Károly azt mondja, az ő élete értelme pedig éppen az, hogy megtanuljon szeretni.

Kulcs a család 

Hogy ne csak a saját tapasztalatait tudja felhasználni segítő munkája során, 40 évesen jelentkezett a Károli Gáspár Református Egyetem szociális munka szakára, azóta annak mesterképzését is elvégezte a Semmelweis Egyetemen, illetve lassan végez a Magyar Családterápiás Egyesület családterápiás képzésével is. Egyrészt a saját sorsa vitte erre az útra, másrészt, hogy látta: a szenvedélybetegségek kialakulásában és a gyógyulásban is óriási szerepe van a családnak.

Időközben az ő magánélete is rendeződött: elvált, 2003-ban megismerte második feleségét, született két fiuk, és vettek egy házat Velencén. A most már 19 és fél éves nagylányával is rendeződött a viszonya, most együtt élnek. 

Forrás: hirszerzo.hu - Tossenberger Adél