HIV modell

A nemi betegségek előfordulása világszerte emelkedő tendenciát mutat. Sokkoló adat, hogy a fertőzöttek körülbelül 60%-a egy időben többféle kórokozót is hordoz. A terjedési lánc megállítását nehezíti, hogy az érintettek szégyellik a tüneteket, félnek a társadalom megbélyegzésétől.

 

A Semmelweis Egyetem munkatársai a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika STD Centrumában 2005. és 2008. között kezelt betegek leletei alapján mutattak rá a hazai tendenciákra. A vizsgált időszakban összesen 42 114 orvos-beteg találkozás történt az intézményben, amelyek eredményeként 600 szifilisz-, 339 gonorrhoea- és 47 HIV-fertőzést diagnosztizáltak. A már ismert és gondozott HIV-pozitív pácienseknél 63 esetben jelentkezett új szifilisz- vagy gonorrhoea-megbetegedés, ami rávilágít, hogy ezen személyek állapotuk tudatában sem hagytak föl a szexuális partnerek gyakori váltogatásával, illetve nem választottak a terjedés megakadályozására alkalmas védekezési formát.

 

A HIV kezelhető

A HIV-fertőzés nyomán kialakuló AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) korunk legsúlyosabb nemi úton terjedő fertőzése, mely a közösülésen kívül testnedvek érintkezésével is terjedhet. Nem minden HIV-fertőzött AIDS-es, hiszen vannak, akiken évek múltán jelentkeznek a gyógyíthatatlan, ám kezelhető betegség tünetei. A szűrés vérvétellel, pozitív eredmény esetén annak megismétlésével történik. A Semmelweis Egyetem klinikáján az érintettek 95%-át korai, fertőző stádiumban diagnosztizálták.

 

A szifilisz gyógyítható

A szifiliszt baktérium okozza, mely szexuális úton vagy vér által terjed, de a fertőzött anya szervezetéből a gyermekébe is átkerülhet a terhesség során. Legjellegzetesebb tünetei közé tartozik a váladékozó seb megjelenése a nemi szerv környékén, a szájban vagy a végbélnyílásnál. Késői stádiumban súlyos, keringési vagy idegrendszert érintő szövődmények jelentkezhetnek. A korai szifilisz a múlt század közepe óta gyógyszeres kezeléssel gyógyítható, ám a rendelkezésre álló antibiotikumok ellenére az utóbbi időben emelkedett a betegek száma. A kórokozó kimutatása váladékmintából történik.

 

A gonorrhoea a leggyakoribb

A gonorrhoea - más néven tripper vagy kankó - szintén baktérium által terjed, és elsősorban a nyálkahártyákat támadja. Megfertőzheti a méhnyak, a végbél, a garat, a húgycső membránját, de akár a szem kötőhártyáját is. Leggyakoribb tünete a bő, elszíneződött folyás. Kenetvétel segítségével mutatható ki, antibiotikummal gyógyítható, ám a kezelés elmulasztása esetén olyan súlyos szövődmények léphetnek föl, mint nőknél a meddőség, illetve férfiaknál a nemzőképesség elvesztése.

 

A kontaktuskutatás fontossága

A járványok kialakulásának megelőzése úgynevezett kontaktuskutatás segítségével történik, amelynek során feltérképezésre kerülnek a páciensek szexuális kapcsolatai. „Az alapvető emberi jogok maximális figyelembevétele kötelező, tudomásul véve azt is, hogy a beteg nem kötelezhető információk átadására szexuális partnereivel és szokásaival kapcsolatban” – figyelmeztetnek ismeretterjesztő cikkükben a Semmelweis Egyetem szakértői.

A bőrklinika munkatársai tanulmányukban fel is sorolták a lehetséges alternatívákat. A betegek választhatnak, hogy maguk értesítik az esetlegesen érintett szexuális partnereiket, vagy anonimitásuk megőrzése mellett gondozónőkre bízzák ezt a feladatot, esetleg az úgynevezett szerződéses formát alkalmazzák, miszerint ha bizonyos időn belül ők maguk nem teszik meg a szükséges lépéseket, a gondozónők fölveszik a kapcsolatot a veszélyeztetettekkel. 2005. és 2008. között összesen 1434 kontaktust neveztek meg az intézmény betegei, akik közül 306 bizonyult fertőzöttnek, 1076 pedig megelőző kezelésben részesült.

 

Nemzetközi tendenciák

„Az Amerikai Egyesült Államokban a jelentett betegek a valós betegszámnak 50–80%-át teszik ki, ez az arány valószínűleg a fejlődő országokban még rosszabb, köszönhetően a hiányos szűrőrendszernek, gondozásnak és adatkezelésnek” – veszik górcső alá a nemzetközi helyzetet a Semmelweis Egyetem kutatói. Kiemelik, hogy a szifilisz és a gonorrhoea előfordulása a II. világháború után az 50-es évek végéig csökkent, a 60-as és 70-es években átmenetileg emelkedett, majd egészen a közelmúltig stabilan mérséklődött. A múlt század utolsó évtizede azonban ismét fokozott terjedést hozott, így összességében világszerte 12 millió új megbetegedést állapítanak meg évente.

Biztató, hogy a szifiliszes betegek például egyre nagyobb arányban kerülnek még korai stádiumban a klinika ambulanciájára, és egyre többen kérnek önként szűrővizsgálatot. A megelőzés terén azonban még van hová fejlődni, hiszen a megfelelő védekezési módszerek alkalmazásával lehetne a leghatékonyabban visszaszorítani a kórokozók terjedését.

 

Sándor Alexandra Valéria

Az eredeti közlemény itt olvasható: Orvosi hetilap (2009/38. 1765–1772.) Pónyai és mtsai: Syphilis- es gonorrhoeaesetek elemzése a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkologiai Klinika Országos STD Centrum adatai alapján (2005–2008)

Forrás: semmelweisfigyelo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr124508478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása