Pozitív alapérzelmeink, az öröm, a boldogság - érdekes módon - nincsenek olyan jól körülírva a pszichológiában, mint negatív állapotaink, a stressz, a félelem, vagy akár a depresszió.  A pszichiátriában, a pszichológiában főleg a negatív állapotokkal foglalkozunk, pedig…

116-123 a lelki elsősegély telefonszáma. Magyarországon 2011 júliusában az EU-ban elsők között került bevezetésre a mobilról is ingyenesen és non-stop hívható szám. Bevezetése óta eltelt megháromszorozódott a hazai telefonszolgálatokhoz befutó hívások száma, mely jelentős…

Fejfájás, kiszáradt száj, émelygés, hányinger - mindezek a túlzott alkoholfogyasztás következményei is lehetnek. Persze, csak ha nem vigyázunk magunkra, hiszen nem törvényszerű, hogy szenvedjünk tőlük! Ahhoz, hogy elkerüljük, nem árt, ha tudjuk, mitől is jelentkezik a…

Pungor-Kovács Zsófia már 10 éve menti a kallódókat a KIMMTA Zsibriki Drogterápiás Otthonában.Hálásak vagyunk Istennek Érte és szolgálatáért! ÜNNEP-10 év!Ma van a 10 éves évfordulóm a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítványnál,a Drogrehabilitációs…

 Azok emlékére, akik meghaltak, és azóta is várják a feltámadást. Áldott húsvétot! 

A játék: örömforrás. Gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Előbbi számára maga az élet. A világ felfedezésének egyik eszköze, átélhető helyzetek és követendő viselkedésminták tárháza, a személyiségfejlődés fontos építőköve. Felnőttként önfeledt szórakozás,…

A dohányzás okozta függőségtől szerte a világon rengetegen szenvednek. Ma már azonban – a modern technológiáknak köszönhetően – a dohányzásnak is létezik egy más formája, az elektromos cigaretta.  Mi is az elektromos cigaretta? Az elektromos cigaretta…

Kubiszyn Viktor író, újságíró két és fél éve az MRE Kimm Drogterápiás Otthonában tette le a kábítószert, azóta Drognapló címmel könyvet írt betegségéről és szabadulásáról.  A reformatus.hu készített vele interjút.  „Számomra Isten ajándéka, hogy…

Papp Éva Mária 2012.04.06. 09:16

 Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!ADDICTUS MŰHELY munkatársai    

  Magyarországon a 116-123 bevezetése óta eltelt időben megháromszorozódott a hazai segélyvonalakra befutó hívások száma, ami azért is fontos, mert "beszélni problémáinkról – első lépés a megoldás felé."  Magyarországon 1970 óta működik…

  Egy jelenség, amelyről nap mint nap hallani a híradóban, amelyet így, vagy úgy, hallomásból vagy tapasztalatból, de mindenki ismer. Egy jelenség, amely behálózza és megkeseríti társadalmunk életét: a családon belüli erőszak.Családon belüli erőszak mindig is létezett,…

  Az Egészségügyi Világszervezet és az Európai Bizottság közös jelentése szerint az európai emberek több alkoholt fogyasztanak, mint a világ bármely más részén. Az öreg kontinens lakói fejenként évi 12,5 liter tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű italt, vagyis…

  Kubiszyn Viktor: Drognapló. Jószöveg Műhely Kiadó, 2011. "Drogosnak lenni nem érdem. Leszokni a drogokról sem különösebben az"- kezdi ajánlóját Kiss Tibi a könyv hátoldalán. Egy higgadtságra, józan belátásra, tárgyilagosságra törekvő szöveget jellemez…

Elkészült a Nemzeti Drogstratégia C-listája, ami már nemcsak a konkrét tudatmódosító szereket, hanem az előállításukhoz szükséges alapvegyületeket is tartalmazza. A szakértők, így Zacher Gábor is, régóta várták a jegyzéket, ami bár nagy előrelépés, de mindent azért nem…

 MAT KONFERENCIA! Szeretettel meghívjuk Önt a Magyar Addiktológiai Társaság soron következő, VII. Tematikus Konferenciájára, mely"ALKOHOLFÜGGŐSÉG ÉS TERÁPIA"címen, 2012. április 20.-án a budapesti Versailles Teremben kerül megrendezésre. A…

 Részt vettünk a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon 25 éves fennállása alkalmából szervezett konferencián  Nagy érdeklődés kíséretében nyitotta meg Victorné Erdős Eszter a 25 éves Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon ünnepi konferenciáját. A…

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) Európai Regionális Irodája a régióra jellemző alkoholfogyasztási, illetve az alkoholfogyasztással kapcsolatos adatokat tette közzé.  A halálozást bemutató ábrán látható, hogy Magyarország a 15-64 éves korcsoportban az 5-6. helyen áll a…

A kubai AIDS vakcina tesztelése során az első állatkísérletek bíztató eredménnyel zárultak, ezért hamarosan embereken is kipróbálhatják a szert - adta hírül a vakcinát kifejlesztő orvoscsoport vezetője, Enrique Iglesias.   "Az új kísérleti AIDS vakcinát sikerrel…

Az alkoholfogyasztás kultúrája évezredekre tekint vissza, már az ókori Egyiptomban is üzemeltek sörfőzdék. Akadnak azonban olyan helyzetek, amikor az ismert tudatmódosító hatásra nem tartunk igényt. A legújabb kutatási eredmények alapján egy magyar fejlesztésű készítmény…

Egyes emberek agyára valóban lehet olyan hatással az alkohol, hogy másnap ne emlékezzenek semmire - derült ki a California Egyetem új kutatásából.  "Az eredményeink arra utalnak, hogy egyes emberek nagyobb valószínűséggel hajlamosak arra, hogy az alkohol hatására…

Azoknál a nőknél, akik naponta három vagy annál több alkoholos italt isznak, akár 50%-kal nagyobb eséllyel alakul ki emlőrák - állapították meg tudósok. Az Alcohol and Alcoholism nevű folyóiratban megjelent tanulmány 1000 korábbi vizsgálatot elemzett ki, amelyek a könnyű…

Minden ötödik magyar alkohollal összefüggő okból hal meg - az állam mégis kettős mércét alkalmaz... A jelenlegi drogpolitikai kurzus híveitől gyakran hallhattunk, hogy az alkohollal már megtanult együtt élni a magyar társadalom, míg az illegális szerek fogyasztása jóval…

 Április elsejével lejárt a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő.  Magánszemély 50 ezres bírságot is kaphatA nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása értelmében 2012. január 1-jétől tilos a…

süti beállítások módosítása