Bár a luxemburgiak isznak a legtöbbet, a magyarok között van a legtöbb alkoholfüggő – ezt állítja tanulmányában dr. Kónya Judit, a debreceni orvosi egyetem oktatója.

 

Magyarországon a felnőtt lakosság tíz százaléka antialkoholista, 80 százaléka szalonivó, tíz százalék pedig az alkohol rabságában él. Többek között ez derül ki dr. Kónya Judit tanulmányából, amely a Webbeteg című portálon jelent meg. A debreceni orvosi egyetem oktatója szerint elsősorban nem az a kérdés, ki mennyit iszik, hanem az, hogyan hat rá az ital. Az emberek alkoholtűrő képessége ugyanis nagyon különböző.

Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint nem kell látható jelének lennie a nagymértékű alkoholfogyasztásnak, hogy jelentkezzen az idegrendszeri elfajulás, a máj duzzanata.

– Tavaly 11 ezer 720 beteg került az osztályunkra, többségük betegségében az alkohol is szerepet játszott – mondja a fővárosi Péterfy Sándor Utcai Kórház toxikológiai osztályának vezetője. Az alkoholisták számát ő is körülbelül nyolcszázezerre teszi, de közülük csak minden huszadik részesül terápiában. Zacher szerint férfiak számára napi három, nőknek napi két deciliter jó minőségű vörösbor fogyasztása a maximum, ami bizonyíthatóan nem káros az egészségre. Ez a magas bioflavonoid-tartalomnak köszönhető.

800 ezer alkoholista él velünk

 A zugivó igyekszik leplezni szenvedélyét, de sokszor még a munkahelyén sem állja meg, hogy alkoholizáljon
Fotó: Thinkstock

Boros Lajos utálja a bort.

– Apám borbíráló volt, és már gyerekként magával vitt. Az ott terjengő szag teljesen belém vésődött, talán ezért undorodom a boroktól. A sör elaltat, ezért azt sem szeretem. Évente négyszer-ötször társaságban elkortyolgatok egy whiskyt jéggel. Ilyenkor aztán mindenkit vérig sértek, mert gyorsan hat, kitör belőlem a kreatív rosszindulat – mosolyog a műsorvezető. Orosz Barbara ezzel szemben nagyon kedveli a finom borokat.

– A párommal elkortyolgatunk egy-két pohárral, ha illik a vacsorához – meséli lapunknak a borlovag színésznő, aki gyűjti is a kiváló nedűket.

A kulturált alkoholfogyasztással tehát nincs is baj, de nem mindenki tart mértéket. Európában évente 195 ezer ember hal meg a mértéktelen ivás következtében. Egy korábban készült német nemzetközi felmérés alapján a luxemburgiak fogyasztják egy főre számítva a legtöbb alkoholt, ám sajnos hazánk sem sokkal marad el tőlük. Mi ennek az oka?

– A depresszió, az önsajnálat jellemző a magyarokra, bánatukat sokszor alkoholba fojtják – állítja Csehák Hajnalka. A pszichológus hangsúlyozza: az alkoholhoz könnyű hozzászokni és függővé válni, hiszen legálisan kapható, és fogyasztása társadalmilag elfogadott. Számos ünnepi alkalom elengedhetetlen kelléke. Az ember először csak ilyenkor koccint, majd nehezebb napok estéjén a feszültség oldása érdekében, azután egyre gyakrabban, míg végül a mindennapok részévé válik, és ugyanannak a hatásnak az érdekében egyre többet kell fogyasztani belőle, hiszen a szervezet megtanulja feldolgozni. Az utolsó fázis, amikor már napközben sem érzi magát jól a beteg, amíg nem ihat. Torzul a személyiség, és nem veszi észre, hogy kezelésre szorul.
H. Z.–Hu.-Zo.

Forrás: borsonline.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr203527570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kistelekikata 2012.01.27. 10:53:58

Üdvözlet mindenkinek!
Van egy barátnőm, aki 10 év masszív alkoholizmuson, tucatnyi sikertelen elvonón túl, azt állítja, hogy két éve nem iszik. (Amikor ritkán találkoztunk, akkor tényleg nem ivott. A szomszédai állítják, hogy az ünnepek alatt nem tudta világát úgy beivott.)5 éve külön él a férjétől, bíróság előtt lemondott 3 gyerekéről. Most eljutott oda, hogy szeretné visszakapni őket. Van-e arra esélye, hogy bebizonyítsa, pl valami orvosi vizsgálattal, hogy tényleg nem iszik két éve. köszönöm 1kistelekikata
süti beállítások módosítása